Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című falfestménye az itáliai reneszánsz ékköve, nem mellesleg a világ egyik legismertebb művészeti alkotása. Az 1452-ben született, teljes nevén Leonardo di ser Piero da Vinci tehetségének mértékére, életművének jelentőségére és nívójára nehéz olyan szuperlatívuszokat találni, amik nem elcsépeltek. Festő, tudós, matematikus, mérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zenész, filozófus és író volt, méghozzá egy személyben. Ez a cikk feltárja a mű történetét, technikai jellegzetességeit, szimbolikáját és egy friss, magyar vonatkozású felfedezést, amely új megvilágításba helyezi a remekmű keletkezését.
Egy mesterien megfestett bibliai esemény
A festmény azt a közös étkezést hivatott megeleveníteni, amelyre Jézus Krisztus elfogatását és keresztre feszítését megelőző estén került sor, a tizenkét apostol és a próféta részvételével. A Biblia szerint Jeruzsálemben, egy cenáculumban tartották, tehát egy lakóház emeleti részén lévő, berendezett ebédlőjében. A keresztény hagyományok szerint a vacsora után Jézus a Gecsemáné-kertben imádkozott, amikor Júdás katonák társaságában érte jött.
Leonardo, aki ez időben már a negyvenes éveit taposta, 1494-ben vágott bele a projektbe. Érdekesség, hogy a Mona Lisa ekkor még gondolati síkon sem létezett, a természetfeletti mosollyal tarkított portrénak ugyanis 1503-ban kezdett neki. Híres volt arról a mester, hogy minuciózus, perfekcionista módon alkot, ezúttal sem tett másként: négy éven át tökéletesítette Az utolsó vacsorát, melyet végül 1498-ban fejezett be.
A mű helyszíne a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriuma (étkezőterme), amelyet nem véletlenül választott Leonardo. Ludovico Sforza milánói fejedelem, a reneszánsz művészet nagy mecénása, egyben Leonardo barátja és pártfogója volt. A Sforza család címerei bár megkoptak az évszázadok során, azért még mindig jól láthatók a festmény fölött, utalva a megbízó személyére.
Forradalmi technika és annak következményei
Az Utolsó Vacsora nem hagyományos freskó. Leonardo egy kísérleti, vegyes technikával dolgozott, ami alapvetően meghatározta a mű későbbi sorsát. Nem nedves vakolatra (buon fresco), hanem száraz falra festett (a secco), hogy a finom részletek is látszódjanak, tempera és olaj keverékével. Ez a módszer lehetővé tette a lassabb, részletesebb munkát és a színek gazdagabb árnyalását, szemben a freskó gyors tempójú megvalósításával. A freskók esetében lényeges, hogy a művész sebtében dolgozzon, és a friss, nedves vakolatra még azelőtt felvigye a festéket, hogy megszáradna, ezáltal kvázi „bezárva” a pigmenteket.
A műremek azonban néhány éven belül romlásnak indult. Már a mester életében (1517) arról írtak, hogy a mű erősen megfakult és lepattogzott. A kísérleti technika okán csupán néhány év elteltével elkezdett lepattogzani a festék. A jelenségre ráerősített a kolostor konyhájából szálló gőz és füst, de még a gyertyák kormozása és a helyiség nedves páratartalma is. A sors különös fintora, hogy a refektórium ellenkező falán látható, Giovanni Donato Montorfano - Keresztre feszítés nevezetű freskója szintén a 15. században készült, de lényegesen jobb állapotban maradt fenn.
Egyedülálló kompozíció és dramaturgia
Leonardo da Vinci forradalmi kompozíciót alkotott, eltérve a korabeli konvencióktól. A festmény nem követi a hagyományos, magasztos stílusú, statikus ábrázolásmódot, és nem látható glória sem az apostolok és Jézus feje fölött. Halandóként, emberként ábrázolja a bibliai szereplőket, ami az akkori glorifikált, plasztikus illusztrációknak merőben ellentartott. A korabeli Utolsó vacsora-ábrázolásoktól merőben eltérő freskó óriási sikert aratott, Giorgio Vasari olasz építész, manierista festő és író egyenesen csodának nevezte.
Jól megfigyelhető, hogy Jézus a festmény középpontjában helyezkedik el. Leonardo mesterien alkalmazza az iránypontos perspektívát. Az asztal és a terem vonalai, minden tekintet és dramatizációs feszültségfokozás az ő alakjában összpontosul. Jól látható, és vonalzóval is ellenőrizhető, hogy a kép minden perspektíva vonala - a tartó gerendák, díszítések stb. a terem felől - pontosan Jézus arcára vetülve - a kép geometriai középpontja felé tartanak. Leonardo egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát.
A többszörös háromszög-kompozícióba rendezett jelenet dinamikus és feszült. Vizsgáljuk is meg az apostolokat egyesével, balról jobbra haladva:
- Bertalan (avagy Nátániel) és Jakab hitetlenkedő, megdöbbent ábrázatot vágnak, mintha próbálnák feldolgozni a történteket.
- András érzékletesen kinyújtja a kezeit, elutasítva Jézus vádjait.
- Péter dühös, védelmező és nyugtalan energiákat sugall, kezében kés van, és a nyak tájékon mutat egy agresszív kifejezést.
- János merengő, bánatos, feminin vonásokkal.
- Júdás elfordul, magához húzza az erszényét, ami árulására, bűntudatára utal. Leonardo nem ruházza fel attribútummal, s alakját beteszi a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is tulajdonképpen, a modern restaurált állapoton azonban már jobban kivehető, hogy ki lehet ő.
- Tamás reakciója csodálkozást, kételkedést sugároz.
- Idősebb Jakab arcán meglepettség, döbbenet tükröződik.
Tudható, hogy Az utolsó vacsorának helyet adó milánói refektórium padlószintje egykor alacsonyabb volt a mainál, és így a szerzetesek Jézusra és a tanácstalan apostolokra felnéztek, mintha egy képzeletbeli második szinten történne az utolsó vacsora. Ez a hatás kétségtelenül szándékos volt Leonardo részéről, hiszen a Bibliában többször is szerepel, hogy az utolsó vacsora egy ház második szintjén zajlott, az egykori mediterrán étkezők ugyanis hagyományosan a felső szinten kaptak helyet. A bibliai idézet is megerősíti a vacsora jelentőségét: "Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."
A mű sanyarú sorsa és a restaurációk
A kísérleti technika miatt a festmény állapota gyorsan romlott. 1652-ben egy ajtót vágtak a falba (a fenti fotón látható is), ami megsemmisítette a Jézus alakja alatti területet, és tovább lazított a festéken. Később Napóleon megszálló csapatai istállónak használták a refektóriumot, ami tovább ronthatott a helyzeten. A 19. században több próbálkozás is történt a helyreállítására, de ezek inkább további károkat okoztak.
A legsúlyosabb csapás viszont csak ezután érkezett: a II. világháború idején a szövetséges hatalmak egyik bombája eltalálta a refektóriumot, aminek a teteje és az egyik fala is összedőlt. Szó szerint nem festett jól a helyzet a II. világháborút követően. A 20. század végén extenzív, komplex és a művészetkedvelőket és szakértőket egyaránt megosztó restaurációs munkálatokon esett át. Közel húsz éven át tartott, 1999-ben fejezték be. Jelentős mennyiségű koszt és lakkréteget távolítottak el, eközben bézs színű akvarellel pótolták azokat a részeket, amelyek helyreállítása lehetetlennek bizonyult.
A művelet kritikusai szerint annyi festéket távolítottak el a renováció során, hogy Leonardo eredeti művének csupán töredéke maradt meg. Elismerésben is részesült ugyanakkor a projekt, hiszen az apostolok arckifejezése, illetve az asztalon lévő ételek sokkal szebbé, jobban kivehetővé váltak. 1999-ben, az ünnepélyes megnyitót követően újból teljeskörűen látogatható, egyszerre maximum 25 fős csoportokban, 15 perces turnusokban. A pontos időpontra szóló jegyek három hónapra előre vásárolhatóak meg, érdemes szemfülesnek lenni, mert néhány nap alatt elfogynak.
Az Utolsó Vacsora - GYBK
A Da Vinci-kód és a titkok misztériuma
Leonardo briliáns életműve kapcsán újfent fellángolt az érdeklődés Dan Brown 2003-as, A Da Vinci-kód című könyve világméretű bestsellere nyomán. Három évvel később film is készült belőle, méghozzá Tom Hanks és Audrey Tautou főszereplésével, melynek köszönhetően újabb generációkat szippantott be a Leonardo-festményeket körülvevő misztérium. A fiktív történet szerint Leonardo is részese volt a több évezredes történelemmel rendelkező, titkos keresztény társaságnak, a Sion-rendnek, mely a Szent Grált és Jézus Krisztus titkait, vérvonalát őrzi. A cselekmény szerint ilyen például, hogy Jézus jobbján nem János, hanem Mária Magdolna, a próféta felesége látható, akivel a könyv története szerint közös gyermekük is született.
Nincsenek alátámasztott bizonyítékok a teóriára, Leonardo a saját jegyzeteiben is Jánosként hivatkozott a kétségtelenül feminin vonásokkal bíró apostolra. Bár ez az elmélet is nélkülözi a tudományos megalapozottságot, a Grálnak valóban hűlt helye a festményen, a V-alak ténylegesen a harmóniát, szakrális rendet jelképezheti, illetve a spiritualitást a materializmus ellenében. Egy 2007-es elmélet szerint a kép egy zenei motívumot is tartalmaz rejtetten. A Jézus jobbján ülő alakot, aki eltávolodik tőle, a feleségének tartják. Ez a meglehetősen bizarr felfogás világszerte a keresztények megdöbbenését váltotta ki.
Egy magyar kutató szenzációs felfedezése: A San Calocero kolostor refektóriuma
Eddig senki sem tudott róla, de egy független magyar kutató megtalálta azt a helyszínt, amit Az utolsó vacsora című faliképén festett meg Leonardo da Vinci a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának (étkezőtermének) falára. Spielmann Gábor idén nyáron egy családi kiránduláson a Milánótól 50 kilométerre északra fekvő Civatében járt. Elbűvölte a hegyes-dombos-lankás lombard táj, de figyelmét leginkább az 1000 éves San Calocero kolostor kötötte le, azon belül is annak második emeleti terme, ami - egy hipotézis szerint - megihlette Leonardót, és ezt a teret választotta modelljéül. Spielmann Gábor olvasott a teóriáról egy lokális olasz újságban és onnantól fogva nem hagyta nyugodni a kérdés. Fejébe vette, hogy kideríti, mi az igazság.
Az észak-olaszországi Civate-beli San Calocero kolostor refektóriuma (étkezőterme). Belépve a második emeleti terembe azonnal szembetűnik, hogy méretei mennyire megfelelnek a festményen látható arányoknak. Három ablak hátul, kazettás mennyezet, és az oldalfalak is háromosztatúak. Igaz, a mester az oszlopok mögött újabb tereket sejtet, csakhogy ne legyen annyira szűkös érzetű a terem. Tényleg szembetűnő a hasonlóság.
„Leonardónak ismernie kellett a környéket. Leonardo egy mérnöki megbízatáson dolgozott, aminek célja az volt, hogy a Comói-tótól a Lambro folyón át hajókkal le lehessen jutni Milánóba. A megbízást pedig azért Leonardo kapta, mert Ludovico Sforza milánói fejedelem, a reneszánsz művészet nagy mecénása, egyben Leonardo barátja és pártfogója volt. Nem véletlenül festette éppen egy milánói dominikánus kolostor refektóriumának falára a remekművet 1495 és 1498 között.
A legfontosabb bizonyíték azonban a kilátás. Spielmann Gábor felfedezte, hogy kinézve az ablakokon, a táj elemei nagyon jól illeszkednek a Leonardo bibliai mesterművén láthatókhoz. Most ugyan vannak fák, amelyek eltakarják a kilátást, de a felső emeletről nézve a hasonlóság nyilvánvaló. Kékes árnyalatokkal érzékeltette a hegyláncok távolságát a képen, a körvonalaik pedig megegyeztek a mostani tájképpel. Baloldalon, a halványkék részben a fokozott kontraszt távoli hegyeket hoz elő. Csak egy különbség fedezhető fel: a fényképen szaggatott vonallal jelölt helyen a hegylánc nem folytatódik. Ezt a területet valószínűleg később kőbányaként használták ahogy a kutató videójában látható.
Egy dolog hiányzik a látképből: egy apró kis templomtorony, az egyetlen építmény a tájban, amit Leonardo figyelemre méltó részletességgel festett meg. A szembetűnően egyező tájképi topográfia azt sugallja, hogy a reneszánsz nagymester leskiccelte a termet és Milánóban festette meg.
„Spielmann Gábor rátalált Az utolsó vacsora feltételezhetően Leonardót inspiráló helyszínére, a Comó-i tóhoz közeli Civate-i San Calocero kolostor refektóriumára, az épületarchitektúra és a táj beazonosításával. Gratulálok! Az pedig szinte zavarba ejtő, hogy San Calocero mindössze 8 kilométerre fekszik Rocchetta di Airunótól, amelyet a magyar kutató Mona Lisa hátterének tart. Spielmann Gábor jelenleg a Mona Lisa helyszínét kutató korábbi tanulmányát véglegesíti.
Az Utolsó Vacsora kulturális jelentősége
Da Vinci műve túlmutat önmagán, nem csupán a reneszánsz művészet évszázadokat átívelő hatásáról tesz tanúbizonyságot, de kulturális, művészeti ikonként és történelmi látleletként is funkcionál. Az emberiség spirituális és művészeti öröksége; bemutatja az elképesztő alkotói erőnket, de gyarlóságunkat is. Kultúrtörténeti jelentőségű emlékmű, akár a Colosseumhoz vagy a gízai nagy piramishoz is hasonlítható.
Az utolsó vacsora több művészeti alkotás ihletője is volt. Az itáliai quattrocentoban és a cinquecentoban a Leonardo da Vinci híres alkotása előtt készült festmények kompozíciói élesen elkülönítették Iskarióti Júdás alakját, őt az asztal néző felőli oldalára ültették. Leonardo da Vinci falfestménye többszörös háromszög-kompozícióba rendezi a jelenetet. Júdást nem ruházza fel attribútummal, s alakját beteszi a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is tulajdonképpen. Jelenleg már restaurált állapotban tekinthető meg Milánóban a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában.
Leonardo más remekművei a kontextusban
A Hermelines hölgy (más nevén Hölgy hermelinnel) című olajfestményt szépsége, finomsága, kecses nőalakja miatt gyakran párhuzamba állítják a Mona Lisával, amelyet Leonardo jóval később, 1503-ban Firenzében kezdett el festeni. Míg ez utóbbi esetében nem világos pontosan, kit ábrázol a kép, a milánói alkotásról tudjuk, hogy a herceg kedvesét, Cecilia Galleranit mutatja be. Ezek a művek is tanúskodnak Leonardo hihetetlen tehetségéről és sokoldalúságáról, amely képessé tette őt arra, hogy korának művészeti és tudományos világát egyaránt forradalmasítsa.