Bevezetés a nyelvi váltakozás jelenségébe
A magyar nyelv rendkívül gazdag és sokszínű, melynek fejlődése során számos nyelvi jelenség alakult ki, amelyek közül az egyik legérdekesebb és leggyakoribb az alakváltozások, azon belül is az e ~ ö váltakozás. Ez a jelenség nem csupán nyelvészeti kuriózum, hanem mindennapi életünk része is, hiszen gyakran szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy egy-egy szó esetében melyik alakot használjuk: zsemlét vagy zsömlét kérünk a pékségben, seprűvel vagy söprűvel takarítunk. Ez a cikk egy kérdőíves vizsgálat eredményein keresztül mutatja be, hogy a váltakozó alakok közül melyik az elterjedtebb, az e-ző vagy az ö-ző változat. A kutatás rávilágít a szociolingvisztika, a sztenderdizáció, a köznyelv és a nyelvjárások viszonyának komplexitására, valamint a nyelvi attitűd hatásaira.
A mai magyar köznyelv kialakulása és az e ~ ö váltakozás gyökerei
A mai magyar köznyelv több nyelvjárás ötvözésével alakult ki, bár a fő forrása az e-ző észak-keleti dialektus volt. Ezért a zárt ë-t és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban a zárt ë-vel ejtett szavak, amelyeket az ö-ző nyelvjárásokban általában ö-vel ejtenek, nagyobb arányban e-vel szilárdultak meg, például ember, kell, kereszt (nem embör, köll, köröszt). Ugyanakkor előfordulnak a nyelvünkben olyan szavak is, amelyeknek a labiális, azaz ajakkerekítéses változata rögzült, például sör, sötét, vörös (nem ser, setét, veres).
A szótárak, mint például a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKSz.), tükrözik ezt a kettősséget. A "köll" szócikket is tartalmazza, de ez a variáns népies minősítést kap. A "sör" mellett pedig a "ser" is szerepel, de régies vagy tréfás minősítéssel. Vannak viszont olyan e ~ ö váltakozást mutató szavak is, amelyek a mai napig kétféle alakban élnek a beszédben és írásban egyaránt. Ha az ÉKSz.-at vesszük alapul, akkor azok a szavak tekinthetők váltakozónak, amelyeknek egyik változata sem kap stilisztikai minősítést.
A nyelvi tanácsadók az ö-ző alakok használatát szorgalmazzák a jó hangzás érdekében, hiszen ezzel is csökkenthető az e hang túlsúlya a beszédben. Valószínű azonban, hogy a beszélők nem ezt tartják szem előtt, amikor az egyik vagy a másik alakváltozat mellett döntenek. Feltételezhető, hogy a választást befolyásolja, hogy az adott személy milyen nyelvjárású területen él.
A magyar nyelv
A nyelvjárások hatása a nyelvi választásra
A Magyar dialektológia a nyelvjárási régiók jellemzésekor sorra veszi, hogy hol melyik változatot használják az e-t ö-vel váltakoztató szavak közül. A könyvből megtudhatjuk, hogy a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli kisalföldi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli nyelvjárási régiók jellemzője az ö-zés, így váltakozó alakok közül is inkább az ö-zőt használják. De mi történik akkor, ha valaki a nyelvjárást éppen nem, vagy egyáltalán nem beszéli? Vajon ilyenkor is amellett a változat mellett dönt, amelyik a lakóhelye dialektusába illeszkedik?
Az írásban történő használat esetén is felmerülhetnek ezek a kérdések, hiszen a nyelvjárások a szépirodalmi vagy a teljesen magánjellegű szövegeket leszámítva csak a beszélt nyelvben élnek. A Magyar helyesírás szabályai szerint a váltakozó morfémák mindkét alakváltozatukban használhatók. Viszont a köznyelv inkább e-ző, a váltakozó alakok közül is inkább az e-zőt vélhetnénk hivatalosabbnak, választékosabbnak, „sztenderdebbnek”. A szótárírás hagyománya is ezt a nézetet tükrözi, hiszen az esetek többségében az e-ző alaknál található a teljes szócikk, az ö-zőnél pedig csak utalószó szerepel, például „csöpörög Lásd csepereg”. Előfordul az is, hogy az értelmező szótár csak az e-ző alakot tartalmazza, például a becsenget-nél az ÉKSz.
Kérdőíves vizsgálat a nyelvi preferenciákról
A bemutatásra kerülő kérdőív eredményei választ adnak a váltakozó alakokkal kapcsolatos kérdésekre. Például arra, hogy a nyelvterület mely részein használják többen az ö-ző, és melyeken az e-ző alakokat, és arra is, hogy a különböző életkorú válaszadók melyik változatot részesítik előnyben, tehát a választás függ-e az adatközlő életkorától. Az interneten megosztott kérdőívet összesen 458-an töltötték ki. Az egész nyelvterületről érkeztek válaszok, az országhatáron kívülről is.
A kérdőívben a szópárok nem betűrendben szerepeltek, nem mindegyiknél az e-ző alak állt elöl, ezen kívül voltak közöttük nem e ~ ö váltakozó minimálpárokat is, például lakom ~ lakok, gyerek ~ gyermek, hova ~ hová. Erre azért volt szükség, hogy a válaszadók számára ne legyen egyértelmű, hogy a tesztnek mi a célja, ezzel is csökkentve a kitöltés közbeni tudatosságot. A feladat az alábbi formában volt megfogalmazva: „A következő, azonos jelentésű szavak közül jelölje be azt, amelyiket használni szokta! Az 1-est vagy a 4-est válassza, ha kizárólag csak az egyiket szokta használni, de ha mindkettőt szokta, akkor a 2-es vagy a 3-as számot válassza aszerint, hogy a bal vagy a jobb oldalit használja gyakrabban vagy szívesebben!”
A "zsemle" és "zsömle" használatának elemzése
A Magyar értelmező kéziszótár a "zsemle" alakot tekinti elsődlegesnek, ennél található a definíció és a példákban is e-ző alakban szerepel a szó. Viszont az adatok elemzése során kiderült, hogy a válaszadók többsége inkább a "zsömle" változatot használja. Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy a fiatalabb és az idősebb korosztályok melyik alakot használják inkább, a résztvevőket célszerű életkori csoportokra osztani.
A diagramon látható, hogy a 27-39 és a 40-55 év közötti csoportokban kicsivel többen jelölték meg, hogy a "zsemlét", vagy inkább a "zsemlét" használják. Az 1 és 2, valamint 3 és 4 válaszok itt összesítve jelennek meg. A fiatalabb korosztályokba sorolt adatközlők ezzel ellentétben inkább a szópár ö-ző tagját választották, ahogyan a legidősebbek is.
Érdemes megnézni azt is, hogy a válaszok hogyan oszlanak meg az e-zőként és ö-zőként jellemzett területek között. Ez alapján 295 fő tartozott az ö-ző nyugati és déli, 163 fő pedig az inkább e-ző keleti és északi régiókba.
A "seprű" és "söprű" vizsgálata
A következő részletesebben bemutatott szópár a "seprű ~ söprű" lesz, amelynek a "sepreget ~ söpröget" azonos tövű párja is benne volt a tesztben. Érdekes, hogy az ÉKSz.-ban a főnév esetében az e-ző alaknál található a teljes szócikk, viszont az ezzel azonos etimológiájú ige esetében az ö-zőnél. A "söpröget" szócikkében a magyarázatokban is ö-vel szerepel a szótő. A kérdőívvel kapott adatok is alátámasztják a szótárban találtakat. Láthattuk, hogy az összes adatközlő 56%-a "seprűt", 44%-a pedig "söprűt" jelölt.
Most nézzük meg, hogy hogyan oszlanak meg a válaszok a nyelvterület különböző részei között! A diagram mutatja, hogy az északi és keleti területeken élők jóval többen jelölték meg az e-ző alakot, míg az déli és nyugati területekről származók válaszai között több volt az ö-ző adat, 52,5%-uk jelölte meg a "söprű" változatot.
A nyelvi attitűdök és a valós használat
Ez a vizsgálat természetesen nem ad választ a „melyik a helyes?” vagy a „melyik a szebb?” kérdésekre, de a kérdőív eredményei rámutatnak arra, hogy az e-t ö-vel váltakoztató szavak nem viselkednek egyformán, még az egy szótőre visszavezethetők sem. Az is kiderült, hogy az alakváltozatok közüli választás nem mindig függ össze azzal, hogy az adott nyelvhasználó milyen nyelvjárású területről származik.
Tanulságként megfogalmazható, hogy a valós használat eltérhet attól, amit a szótárakban találunk. Képzeljünk el annak a magyarul tanuló külföldinek a helyzetét, aki hiába keresi a "fölcsönget" szót a szótárban, miközben a mindennapi beszédben széles körben használatos. A nyelvi preferencia összetett jelenség, amelyet számos tényező befolyásol, beleértve a nyelvjárási hovatartozást, az életkort, a neveltetést, sőt, akár a divatot is.
Egyes hozzászólások is alátámasztják ezt a sokszínűséget. Például valaki azt írja: „Én amúgyis az e-s alakokat preferálom, kivéve, ha épp az e-s megoldás a régiesebb vagy tájnyelvibb, pl. seper, ser. Nekem a modernitás is fontos.” Ez rávilágít arra, hogy a beszélők tudatosan választanak az alakváltozatok közül, figyelembe véve a kontextust és a stilisztikai árnyalatokat. Egy másik hozzászóló a „zsemle” alakot hivataloskodónak, jogásznyelvinek érzi, míg a „zsömlét” a köznyelvi használathoz köti: „Az ember a közértbe zsömléért megy le, 'zsemle' csak a NAV nyilvántartásban szerepel.” Ez is megerősíti, hogy a szavaknak nem csupán denotatív, hanem konnotatív jelentésük is van, amelyek befolyásolják a választást.
A magyar nyelv
A "seprű, söprű, seprő, söprő" példa, vagy a "kégyó - kígyó, béka - bíka, szerént - szerint, szerével - szerivel" ingadozás is jól mutatja, hogy a magyar nyelv tele van ilyen jellegű váltakozásokkal. A toldalékoknál is erős az ingadozás, mint a "fejét - fejit" vagy "-ként, -kint". A "még - míg" esete a kivétel, mert ott irodalmilag külön jelentése van a két szónak, bár az "amég-amíg" viszont felcserélhető. Mindezek a példák rávilágítanak a magyar nyelv dinamikus és élő jellegére, ahol a sztenderdizáció és a spontán nyelvi fejlődés folyamatosan kölcsönhatásban áll egymással.