Sondra James és A cipőbűvölő – Egy különös alkotás anatómiája

Sondra James Weil (1939. július 21. - 2021. szeptember 12.) amerikai hangkoordinátor és színésznő volt, akinek neve számos figyelemre méltó filmben bukkant fel. Olyan alkotásokban szerepelt, mint az Oscar-díjas Joker (2019), Emma Seligman rendezői debütálása, a Shiva Baby (2020), valamint egy nagyon apró szerepben a Pókember: Hazatérés (2017) című filmben. James pályafutása során a filmipar különböző területein is megfordult, hozzájárulva ezzel a filmek hangzásvilágának megalkotásához is.

Az Adam Sandler-jelenség árnyékában

Amikor Adam Sandlerről esik szó, sokaknak azonnal a "gusztustalan, igénytelen és humortalan alkotások" jutnak eszébe. A színész neve egy ideje teljesen egybefonódott ezzel a képzettel, és sokan úgy vélik, hogy ő a "színészek Michael Bay-e". Pedig nem beszélünk egy tehetségtelen színészről. Számtalanszor kievickélhetett volna a debil filmek mocsarából. Több igényes rendező is adott már neki szerepet, mint Paul Thomas Anderson, James L. Brooks, Mike Binder, Jason Reitman vagy Thomas McCarthy. Neki viszont esze ágában sem volt valamire való mozikban megragadni. Neki tökéletes, ha elhülyülhet Rob Schneiderrel vagy Steve Buscemivel. A Nagyfiúk óta tudjuk, hogy akármekkora szart is tudnak az emberek két pofára falni, szóval még egy jó darabig tündökölhet így Sandler.

Ez a paradoxon - a tehetség és a kritikai bukások sorozata - teszi Sandlert különleges jelenséggé Hollywoodban. Képes volt egy olyan közönségbázist kiépíteni, amely lojálisan követi őt, függetlenül attól, hogy a kritikusok mit mondanak. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a filmművészetben nem mindig a kritikai elismerés a legfőbb mérce a közönség számára.

A cipőbűvölő - Egy nem tipikus Sandler-film?

A cipőbűvölő (The Cobbler) című filmben Max (Adam Sandler) egy New York-i cipész, aki egy nap rájön, hogy ha az apja öreg tűzőgépével kipreparált cipőket felveszi, akkor képes teljesen felvenni azok tulajdonosainak kinézetét. Az alkotásról szóló kritikák kiemelik, hogy ez "nem egy tipikus Adam Sandler film". Sok vonásában hasonlít a Kismenőre, néhol a Jack és Jillre, de szerencsére humorában nem. Nem vittek bele egy csepp gusztustalankodást sem.

Ez a megállapítás önmagában is érdekes, hiszen a "tipikus Adam Sandler film" meghatározása maga is egy összetett fogalom, amely az évek során alakult ki a színész filmográfiája alapján. A Cipőbűvölő megpróbált kitörni ebből a keretből, vagy legalábbis más irányt venni. Az a tény, hogy "alig van poén a filmben", paradox módon pozitívumként értékelhető azok számára, akik belefáradtak a Sandlerre jellemző "fingós vagy egy nekrofilos poénokba", és "nem akarnak feszengni kínosan a moziszékben" az elvileg nevetésre szánt pillanatokban.

A film megközelítése arra utal, hogy a készítők talán egy mélyebb, elgondolkodtatóbb történetet akartak elmesélni, amely nem a felszínes humorra épít. Ez a szándék azonban kérdéseket vet fel a film műfaji besorolásával kapcsolatban.

Műfaji bizonytalanság és hangvétel

A cipőbűvölő esetében felmerül a kérdés, hogy "most ez mi akart lenni". "Drámának egyáltalán nem mondanám, egészen kis részt képviselnek a komoly pillanatok, vígjátéknak meg egyszerűen nem vicces." Ez a műfaji bizonytalanság a film egyik kulcseleme, amely megosztja a nézőket és a kritikusokat. Egy olyan alkotás, amely nem illeszkedik egyértelműen a megszokott kategóriákba, kihívást jelenthet a befogadás szempontjából.

Sandler maga a filmben "olyan is, mint régen, meg nem is". A karakter "ugyanaz a rendíthetetlen erkölcsű kisember, mint mindig", de most "megspékelték egy enervált, melankolikus felhanggal". Ez a karakterfejlődés vagy inkább karakterárnyalás is hozzájárul a film szokatlan hangulatához. Adam Sandler, aki általában harsány és energikus szerepeket játszik, egy visszafogottabb, gondterheltebb figurát alakít, ami önmagában is meglepő lehet a rajongók számára.

A forgatókönyvről szóló értékelés szerint "egyáltalán nem rossz. Következetes és logikus." Ez egy jelentős pozitívum, különösen azoknak a filmeknek az esetében, amelyekben Adam Sandler szerepel, és amelyeket gyakran kritizálnak a gyenge, összecsapott történetek miatt. Azonban az is elhangzik, hogy a történet "végtelenül kiszámítható. A film végét már a legelején ki lehet találni (főleg az elképesztően kevés karakter miatt)." Ez a kiszámíthatóság ronthatja a nézői élményt, különösen azok számára, akik szeretik a fordulatokban gazdag, meglepő történeteket.

A befejezés dilemmája

A film befejezése különösen megosztó. "A legvége valami nagyon gáz. Ilyen tipikusan Sandleres, mesés, happy-endes baromság, ami a film átlagtól leheletnyivel komolyabb hangvételére teljes mértékben fittyet hány." Ez a kritika rávilágít a film egyik legnagyobb ellentmondására: a komolyabb, melankolikusabb hangvételű történetet egy "tipikusan Sandleres" happy enddel zárják le. Ez a diszharmónia a befejezés és a film többi része között sokak számára elidegenítő lehet. Azt sugallja, mintha a készítők nem tudták volna eldönteni, hogy melyik irányba vigyék el a történetet, és végül egy kompromisszumos, de nem teljesen kielégítő megoldást választottak.

Ez a befejezés egyfajta "visszaesés" a megszokott Adam Sandler-klisékbe, ami aláássa a film korábbi igyekezetét, hogy eltávolodjon ettől a mintától. A mesés, túlontúl boldog végkifejlet, amely figyelmen kívül hagyja a korábbi komolyabb hangvételt, sok nézőt zavarhat, és az egész film megítélését ronthatja. Ez a fajta befejezés gyakran a könnyebb utat jelenti, és elkerüli a mélyebb, összetettebb érzelmi következményekkel való szembesülést, ami egy potenciálisan drámaibb történetben indokolt lenne.

Összegzés helyett - A „semmilyen” élmény

Összességében "egy okot nem tudok mondani arra, hogy miért nézze meg valaki A cipőbűvölőt, annyira semmilyen." Ez a végső ítélet talán a leginkább leírja a film problémáját. Ha egy alkotás nem tud egyértelműen beazonosítható értéket, élményt vagy üzenetet közvetíteni, akkor nehéz meggyőző érveket találni a megnézésére. A "semmilyen" jelző azt sugallja, hogy a film nem váltott ki erős érzelmi reakciókat, sem pozitív, sem negatív irányban, hanem egyszerűen elúszott a felejthető alkotások tengerében.

Ez a fajta kritika nem feltétlenül jelenti azt, hogy a film rossz, hanem inkább azt, hogy nem tudta megtalálni a saját hangját, és nem tudott maradandó benyomást tenni a nézőkre. Lehet, hogy túl sok mindent akart, vagy éppen túl keveset, és végül egy közepes, jellegtelen alkotás született. Az is lehetséges, hogy a film megpróbált valami újat, de nem sikerült teljes mértékben megvalósítania a koncepcióját, így a végeredmény egy ambivalens, nehezen megfogható élmény lett.

A Sondra James által képviselt színészi munka és a film egészének ellentmondásos megítélése rávilágít arra, hogy a filmművészetben a szándék és a megvalósítás közötti szakadék milyen mértékben befolyásolhatja egy alkotás sikerét vagy kudarcát.

tags: #a #cipobuvolo #sondra #james