A csigák belső részei és a fajok sokszínűsége

A csigák (Gastropoda) a puhatestűek törzsének (Mollusca) fajokban leggazdagabb osztálya, amelynek képviselői a Földön mintegy 135 000 fajjal élnek, Magyarországon pedig 220 fajjal vannak jelen. Az állatvilágban egyedülálló szervezetük és sokféleségük lenyűgöző, bár a "csiga" fogalma a mindennapokban sokszor egyszerűnek tűnik. A csigák testfelépítése számos különlegességet rejt, amelyek lehetővé tették számukra, hogy rendkívül változatos élőhelyeket hódítsanak meg a tengerek mélységeitől a szárazföld legextrémebb pontjaiig.

A csiga testének alapvető felépítése

A csigákat, a fúrólábúaktól és kagylóktól eltérően, jól elhatárolódott fejük jellemzi, ezért tudományos megjelöléssel „Cephalophoráknak” is nevezik őket, ami magyarul fejhordozót jelent. Ezenfelül egy másik nagyon jellegzetes szervük, az alul lapos talpban végződő lábuk is kiemeli őket, amelyről „haslábúaknak” (Gastropoda) is nevezik őket. A csiga testének tehát két nagyon fontos része a fej és a láb.

Ezekhez járul harmadikként a tulajdonképpeni törzs, az állatnak a fej mögött és a láb fölött helyet foglaló része. Ezt a testrészt „köpenytájéknak” is szokták nevezni, mert a hátoldalnak egy lemeze, a köpeny borítja, amely létrehozza a közismert csigaházat is. A csiga testének a harmadik része tehát a héj által takart rész, melynek legnagyobb részét egy hátrafelé kipúposodó zacskó, a zsigerzacskó alkotja, benne az állat szervei igen jelentős részével, a zsigerekkel.

A zsigerzacskó és a héj spirális csavarodása

A csigatest egyik leglátványosabb módosulása a zsigerzacskó spirális felcsavarodása. Ez a részaránytalanná válás nemcsak a zsigerzacskóban és az azt fedő héjban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy egyes, rendesen páros számban kialakuló szervek páratlanokká válnak. A zsigerzacskó spirális csavarodása a pleuroviscerális idegtörzs kereszteződéséhez vezet, ami az állat testén belül is jelentős átrendeződést okoz.

A héj, mint tudjuk, rendesen kalcit alakjában kikristályosodott szénsavas mészből áll, azonban szerves alapanyaga, a konchin vagy konchyolin is alkotja, bár ez a héjnak csak kis százalékát teszi ki. Ezt az alapanyagot nagyon könnyen megkaphatjuk úgy, hogy a meszet valamilyen hígított savval, például sósavval kioldjuk belőle. A héjat a köpeny választja ki, és fejlődését tavasszal bármelyik közönséges szárazföldi csigánkon jól megfigyelhetjük. A héj a nyílásánál növekszik, ahol legelőször egy puha hártya alakjában jelenik meg, ez a hártya a héj legkülső rétegének, az epidermisnek vagy periostrakumnak felel meg. A színes szalagok, rajzok, foltok, ha egyáltalán vannak a héjon, szintén ebben alakulnak ki.

A mész egy fehérjeanyaghoz kötve válik ki a köpenyből, azonban kiválása után a két anyag elválik egymástól, a mész kikristályosodik finom tűk és lemezek alakjában, a fehérje ellenben az azokat összekötő szerves alapanyagot szolgáltatja. A héjnak ez a szerkezeti felépítése rendkívül strapabíróvá teszi. A köpenynek nemcsak a széle választ el ilyen anyagokat, hanem annak egész felülete, vagyis a zsigerzacskó egész fala is, termel mészalbuminátot, amely azután mészre és konchinra válik szét. Ez az anyag rétegesen egymásra halmozódik, alkotva a héj gyöngyházrétegét, amely éppen réteges szerkezeténél fogva megtöri és visszaveri a fényt, okozva ezzel a gyöngyházréteg jellemző színjátékát.

A köpenyüreg és szervei

A csiga hátoldalán, jóval a fej mögött, a héj legelülső része által takarva egy üreget találunk; ez az üreg nem azonos a zsigerzacskó üregével, hanem felette, illetőleg előtte foglal helyet. Az üreg boltozatát a köpeny alkotja és ezért köpenyüregnek szokták nevezni, de éppen olyan joggal nevezhető légzőüregnek is, mert többek között abban foglalnak helyet a légzés szervei, a kopoltyúk, vagy éppen az üreg fala maga a légzőszerv. Az üreg kifelé vagy egy tág hasítékkal nyílik, vagy mint például a közönséges szárazföldi csigákon, egy könnyen megfigyelhető kerek lyukkal.

Ebben az üregben több szerv foglal helyet, a köpenyszervek csoportja, nevezetesen a végbél, a kiválasztószervek (vesék), a már említett kopoltyúk és a szív. Ezek közül a kopoltyúk, a kiválasztószervek és részben a szív is páros szervek. Azonban a csigákban ezek a szervek párosságukat részben vagy egészen elveszítették azáltal, hogy az eredetileg páros szervekből csak az egyik maradt meg, ami a teljes torzió következménye.

Emésztőrendszer és táplálkozás

A csigák emésztőrendszere háromszakaszos bélcsatorna. A szájnyílás a fej végén található, és a szájüregben folytatódik. A szájüreg felső boltozatán állkapocs, alul pedig erőteljes reszelőnyelv (radula) található. A szájüreg rövid, izmos garatban folytatódik, majd a hosszabb nyelőcső és végül a tág gyomor következik. A nyálmirigyek a garat és a nyelőcső határán torkollnak a bélcsőbe. Középbéli mirigyük nagy, fejlett, a teljes középbelet körülöleli. Feladata az emésztőnedv-termelés és a tápanyag-raktározás, avagy „májként” is funkcionál.

A csigák nagy része zöld növényi anyagokkal táplálkozik, de vannak közöttük korhadékevők és ragadozók is. Élelmüket a reszelőnyelvvel (radula) morzsolják le. Néhány faj, mint például a Duna és vízrendszeréhez tartozó folyók kavicsos-köves aljzatú részein elterjedt pettyes csiga (Fagotia esperi) vagy a folyamcsiga (Fagotia acicularis), kovamoszatokkal, szivacsokkal, illetve az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Mások, mint a nagy fialló csiga (Viviparus hungaricus), moszattal és szerves törmelékkel.

Idegrendszer és érzékelés

A csigák idegrendszere dúcokból áll, melyeket hosszanti és haránt idegtörzsek kötnek össze. Az érzékelésük rendkívül fontos a túléléshez. Két pár tapogatójuk van, a hosszabbiknak a csúcsán helyezkedik el a szemük. Tapogatóik visszatűrhetők, ami védelmet nyújt számukra.

Érdekességképpen megemlíthető a belső fülben található, csigaházszerűen feltekeredő cső, a csiga (cochlea), amely a hallásért felelős. A csiga alaphártyáján ülnek az érzékszőrökkel rendelkező receptorsejtek, amelyek a hanghullámok hatására ingerületbe kerülnek. A különböző magasságú (eltérő frekvenciájú) hangok a csiga más-más helyein keltenek ingerületet, ez teszi lehetővé a hangok magasságának megkülönböztetését. A csiga alapjánál a magas, a csiga csúcsa közelében pedig a mély hangok keltenek ingerületet.

A csigaház változatossága és jelentősége

A csigaház egyetlen, vagy két részből áll. A csigaház többé-kevésbé hosszú cső, melynek átmérője a kiindulóponttól továbbhaladva legtöbbször fokozatosan növekszik. Ez a cső rendszerint egy képzeletbeli tengely körül spirálisan csavarodott. A csavarodás haladhat az óramutató járásával megegyező irányban (jobbra csavarodás) vagy azzal ellenkező irányban (balra csavarodás). A ház kiindulópontja (legidősebb része) a csúcs (apex), utolsó kanyarulata a nyílással, vagy szájadékkal (apertura) végződik. A nyílás szélét szegélynek (peristoma) nevezzük, mely nemritkán kihajló peremmé alakul, más esetben megvastagodik. Egyes fajoknál a nyílásban egy vagy több lécszerű kiemelkedést, redőt vagy fogat (plica, dens) találunk, amelyek a meghatározásnál fontos szerepet játszhatnak.

A ház alapanyaga rugalmas szerves anyag (conchin), melybe több-kevesebb mész rakódik be. A mész a házat keményebbé, ridegebbé teszi. Ha nagy a szervesanyag tartalma, akkor a ház szaruszerű, barna vagy üvegszerűen színtelen, átlátszó. A héj felülete lehet sima, máskor különböző kiemelkedések díszítik. Ha apró pontszerű kiemelkedések alakultak ki a házon, úgy szemcsézettnek nevezzük. Vonalkázott a ház, ha a kanyarulatok irányára harántosan húzódó finom kiemelkedések vannak rajta, és bordázott, ha ezek a kiemelkedések erőteljesebbek. A kanyarulattal párhuzamos (hosszanti lefutású) kiemelkedések a rovátkák. Egyes fajok héjának felületén szőrszerű képződmények is lehetnek, melyek a periostracum nyúlványai.

A ház színe és rajzolata, ha egyáltalán van, szintén a periostrakumban alakul ki, és bár nem mindig van közvetlen szerepe a környezethez való alkalmazkodásban, esetenként utalhat a csiga történetére, vagy őseire. Nem ritka az sem, hogy a héj különböző részein eltolódik a szerkezet és a színezet.

A házfedő (operculum)

Sok csigafaj a házát fedővel (operculum) zárhatja el. Ez az operculum nem a héjnak a része, hanem attól teljesen független képződmény, amely az állat lábának a hátoldalán keletkezik, és mikor az behúzza magát a házába, mintegy maga után húzza a fedőjét is. A héjfedő feltehetőleg a még kétoldali részarányos csigaős házának bal oldali feléből alakult ki, míg a tulajdonképpeni ház szerepét a jobb oldali felcsavarodott fél vette át.

Különböző csigafajok belső és külső jellemzői

A csigák rendszertana igen sokszínű, és számos fajt foglal magába, amelyek eltérő életmódot, morfológiai jellemzőket és élőhelyi igényeket mutatnak.

Ősi típusú állatok - Prosobranchia rend

Ezek az állatok 2 szívpitvarral, 2 vesével és 2 kopoltyúval rendelkeznek, bár néha a jobboldali szívpitvarral együtt redukálódik. Házuk félgömb, féltojás alakú, vastag falú, köldökük nincs. Boltozatuk lapos, lemezszerű.

• Theodoxus danubialis - rajzos bödöncsiga: Apró, kb. 1 cm nagyságú. Világossárgás vagy zöldesszürke alapszínét általában keskeny sötét vörösbarna vagy szürkésbarna, zegzugos harántsávok díszítik. A Duna és vízrendszeréhez tartozó folyók kavicsos-köves aljzatú részein terjedt el. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványa - harmadkori reliktum.
• Theodoxus transversalis - sávos bödöncsiga: Szürkés vagy sárgás alapszínű, 3-4 hosszanti sötét övvel díszített, amelyek olykor elmosódottak.
• Theodoxus praevostianus - fekete csiga: Kisebb, zömökebb termetű, majdnem félgömb alakú, mint az előző faj. Általában egyszínű fekete, néha sötétlilás vagy zöldes árnyalatú. Állandó hőfokú forrásokban, hévizekben és azok kifolyásaiban köveken, a fenéken vagy vízinövényeken tömegesen is megtalálható. A romániai Nagyvárad melletti Püspökfürdőn élő populációi nem tiszta feketék, hanem az előző faj mintázatához hasonló, ami megkérdőjelezi önálló faji státuszát, felvetve a lehetőséget, hogy a rajzos csiga melegvizekhez alkalmazkodott ökotípusáról van szó. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
• Lithoglyphus naticoides - kavicscsiga: Háza nagyon vastag falú. Alakja eléggé változékony, gömbded, utolsó kanyarulata erősen kitágult. A szájadék két szárát vastag zománcréteg köti össze a boltozat oldalán. Folyókban, tavakban él, a Dunában, Balatonban is közönséges.

Légköri oxigénnel lélegző, operculummal rendelkező fajok - Mesogastropoda rend

Házuk rendszerint csavarodott, néha sapka alakú. Operculumuk spirális felépítettsége látható. Csak 1 szívpitvaruk, 1 kopoltyújuk és 1 veséjük van.

• Pomatias elegans - nyugati ajtóscsiga: 12-16 mm nagyságú, kúpos házú faj. Szárazföldi faj, a mediterráneumban karsztbokorerdőkben van az igazi hazája. Hazánkban Tihanyban igen jellegzetes faunaelem.
• Viviparus hungaricus - fialló csiga: Vastag héjú, lapított kanyarulatú, kb. 40-55 mm nagyságú. Hínár növényzettel gazdagon átszőtt álló vagy lassan folyó vizekben tenyésznek. Hazánkban az Alföldön szinte mindenhol megtalálható, ahol állandó vízborítás van. Elevenszülő (ovovivipar), ami annyit jelent, hogy a nyár folyamán fokozatosan érő szikben gazdag peték addig maradnak az oviductus kitágult szakaszába, amíg az utódok juvenilis formában el nem hagyják az anyaállat testét.
• Viviparus fasciatus - peremes csiga: Az előzőnél valamivel kisebb. Sárgás szarubarna házát felül domború, alul lapos kanyarulatok alkotják. Az utolsó kanyarulat alsó széle közelében élesen kiálló taraj fut végig. Állandó vízborítású alföldi területeken közönséges. Iszapos fenekű állóvizekben, lápokban, tavakban, folyók holt ágaiban, elmocsarasodott patakokban él. Az eutrofizációt jól tűri.
• Valvata piscinalis - kerekszájú csiga: Gömbded kúpos vagy lapos korong alakú, apróbb termetű csigák. Álló- és lassú folyású vizekben él. A tiszta vizet kedveli.
• Bythinella austriaca - forráscsiga: Mindössze 2-3 mm magas, megnyúlt, hengeres házú csiga. Hegyvidéki forrásokban, patakokban él.
• Sadleriana pannonica - patakcsiga: A forráscsigához hasonló, de háza a csúcs felé kihegyesedő. A Bükk-hegységben és a Tornai-mészhegységben helyettesíti a forráscsigát.
• Bithynia tentaculata - közönséges vízicsiga: Háza kúpos, szájadéka kissé ferde tojásdad alakú, felül kihegyesedő. Rendszerint áttetsző szaruszínű.

Visszacsavarodott szervezetű csigák - Pulmonata rend

Hímnősek. A szárazföldön, vagy a vízben élnek. Kevés kivételtől eltekintve a víziek is légköri levegővel lélegeznek, levegővétel céljából időnként a víz felszínére jönnek. Operculumuk csak igen ritkán van.

• Fagotia esperi - pettyes csiga: A háza erősen megnyúlt, csúcsa hegyes. Barnás alapszínezetét rendszerint apró vörösesbarna foltocskák tarkítják.
• Fagotia acicularis - folyamcsiga: Erősen megnyúlt, tornyos háza még karcsúbb, mint az előzőé. Színe világosabb vagy inkább sötétebb barna foltocskák nélkül. A Dunában és a Szávában a pettyes csigával együtt fordul elő.
• Carychium minimum - kétéltű csiga: A 2 mm-nél kisebb megnyúlt tojásdad alakú csiga 3 fogú, ill. lemezű. Bár szárazföldi állat, leggyakrabban erősen nedves helyeken fordul elő.
• Limnaea stagnalis - mocsári csiga: A család legnagyobb hazai faja (40-70 mm). Háza tornyos, hegyes csúcsú, az utolsó kanyarulása erősen kitágult. Légköri oxigént lélegzik, az eutrofizációt jól tűri.
• Stagnicola palustris - karcsúcsiga: Az előbbi fajnál kisebb, 20-22 mm. Tornyosházú faj.
• Radix peregra - pocsolyacsiga: Kisebb, mint az előzőek. Háza hegyes tojásdad alakú.
• Galba truncatula - májmételyes csiga: 7-8 mm nagyságú, kúpos, tornyosházú faj. A májmétely köztes gazdája.
• Physa fontinalis - hólyagcsiga: Mintegy 10 mm nagyságú. A tekercse tompa csúcsú, az utolsó kanyarulása kiöblösödött. Vékony héjú, fényes, szaruszerű háza van.
• Physa acuta - jövevény hólyagcsiga: Háza hegyes tojásdad alakú. Kanyarulatai domborúbbak, mint a hólyagcsigáké.
• Planorbarius corneus - nagy tányércsiga: Közép Európa legnagyobb méretű tányércsigája, átmérője elérheti a 3,5 cm-t. Zöldesbarna vagy vörösesbarna színű. Légköri oxigént lélegzik, az eutrofizációt jól tűri.
• Planorbis planorbis - élescsiga: Kisebb és háza lapítottabb, mint az előzőé.
• Planorbis carinatus - tarajoscsiga: A ház felső oldalán mélyebben süpped be, mint az alsó.
• Planorbis spirorbis: Az előző két faj kifejletten legalább 14 mm, ez 11 mm-nél nagyobbra nem nő.
• Planorbis vortex - lemezcsiga: Kanyarulatai lapítottak, az egész háza lemezszerűen lapos.
• Segmentina nitida - gombcsiga: A ház felső oldalán kissé domborodó, alul lapított, szűk köldökkel.
• Ancylus fluviatilis - sapkacsiga: 4-8 mm átmérőjű háza felülről nézve elliptikus, csúcsa hátratolódott. A vízben elnyelt oxigénnel lélegzik.
• Acroloxus lacustris - pajzscsiga: 7-7,5 mm hosszú, vékony házú csiga álló- és lassúfolyású vizekben, rendszerint növényekre tapadva él.
• Succinea putris - borostyánkő csiga: Sárgás szarubarna héj, nagy szájadék, záróképletek hiánya. Vízhez erősebben kötődő faj.
• Succinea oblonga - kis borostyánkőcsiga: Háza kisebb (7-10 mm) és karcsúbb.
• Cochlicopa lubrica - fényes csiga: Házának felülete nagyon fényes, átlátszó, színe sötét szarusárga és vörösbarna között változik, 6-6,5 mm nagyságú. Az egész országban elterjedt, higrofil.
• Chondrula tridens - hármasfogú csiga: Erős héja finoman vonalkázott, alig fénylő, sárgás vagy barnás szaruszínű, 6-12 mm nagyságú. Tipikus sztyepplakó faj.
• Zebrina detrita - zebracsiga: Háza megnyúlt, tojásdad-tornyos, 19-28 mm nagyságú. Héja vastag, egyszínű fehér, vagy barna harántsávokkal díszített. Erősen kötődik a mészkő alapkőzethez.
• Bradybaena fruticum - berki csiga: Háza gömbded, kúposan kiemelkedő tekerccsel. Héja erős, áttetsző, színe szürkésfehér, sárgás vagy vörösesbarna. Nagysága 15-25 mm. Tipikus ligeterdei faj.
• Helicodonta obvoluta - korongcsiga: Háza korong alakú, kanyarulatai egy síkban csavarodottak. Héja vékony, vörösesbarna, áttetsző. Középhegységi erdőlakó faj.
• Hygromia kovacsi - Kovács-csiga: Békés-megyében élő, endemikus csigafaj. Fokozottan védett.
• Arianta arbustorum - ligeti csiga: Kárpáti endemizmus, nálunk az Északi-középhegység legmontánabb tagjaiban fordul elő. Bükkösökben, sziklaerdőkben, szurdokokban élő erdőlakó faj.
• Bielzia coerulans - kék meztelencsiga: Kárpátokban endemikus faj. Hazánkban a Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg. és a Beregi-sík az előfordulása.
• Cepaea vindobonensis - pannon csiga: Háza gömbded, erős héjú 17-27 mm nagyságú. Tipikus erdőssztyepp faj. Hazánk egyik leggyakoribb csigája.
• Helix pomatia - éti csiga: Mezofil igényű faj, Magyarország egyik leggyakoribb és Európa legnagyobb termetű csigája, kb. 35-60 mm. Védett faj.

Ház nélküli csigák - Meztelencsigák

Hazánk területén jelenlegi ismereteink szerint 26 házatlan- vagy meztelencsiga faj fordul elő, közülük 10 faj esetenként kártevőként is ismert. A ház nélküli csigák kedvelik a nedvességet, a fényt viszont nem szeretik, a sötét, párás, zegzugos helyeket keresik.

• Limacidae család fajai: A nagy termet jellemző. Farok részük csúcsba fut, hátukon kiemelkedő tarajt viselnek, pajzsuk hámrétege alatt pedig mindig találunk mészlemezkéket. Nedves környezetet igényelnek. Az egyik legnagyobb méretű csupaszcsigánk, 10-15 cm hosszú, de kinyújtózva elérheti a 25 cm-t is. Általában szürke alapon fekete párducmintás, de lehet piszkos fehér, sőt fekete színű is.

Kártevő csigák és védekezés

A csigák, bár a mesefilmeknek köszönhetően kedvelt kis jószágok, valójában falánk, komoly kártevők, legalábbis azoknak, akik föld- vagy kertműveléssel foglalkoznak. Különösen a ház nélküli csigák okozhatnak nagy károkat a veteményeskertekben.

Védekezési módszerek:

• Sörrel való csapdázás: A csigák rajonganak a sörért, így egy korsónyi folyékony kenyér feláldozásával csapdába ejthetjük őket.
• Fácánok: A fácánok lelkesen pusztítják a csigákat, bár keveseknek van lehetőségük fácánt szerezni a kertbe.
• Csigaűző növények: A paradicsom, a begónia, a fekete ribiszke, a paszternák, zsálya, zsázsa, fokhagyma, majoránna vagy kakukkfű hatásos riasztók.
• Búvóhelyek létrehozása és eltávolítása: Lefektethetünk a kertbe deszkát, nylon fóliát, vagy nedves újságpapírt, amelyek alá a csigák elrejtőznek, és onnan könnyen begyűjthetők. Fontos azonban az elhanyagolt területek, kövek, deszkák, egyéb búvóhelynek alkalmas tereptárgyak eltávolítása is, amelyek menedéket nyújthatnak számukra.
• Nedvszívó anyagok: Környezetbarát módszer a különböző háztartásban megtalálható nedvszívó anyagok kihelyezése, mint például a hamu, fűrészpor, finom homok, de az égetett mész is beválhat, ugyanis ezeken a csiga nem, vagy csak nagy nehézségek árán tud átcsúszni.
• Vegyszeres irtás: Ha nincs más megoldás, akkor vegyszeres irtást is alkalmazhatunk. A legelterjedtebb a Detia csigaölő szer, mely intenzív nyálkakiválasztásra kényszeríti a csigát, ami így egy napon belül elpusztul, a kiszáradás végez vele. Az irtószert érdemes szárazabb időben, az öntözést ideiglenesen mellőzve alkalmazni, így a hatása gyorsabb, biztosabb lesz.

A csigák világa tehát tele van meglepetésekkel és összetettséggel, amelyek túlmutatnak a hétköznapi értelmezésen. Belső szerveik felépítése, a héj fejlődése és morfológiája, valamint a fajok rendkívüli sokfélesége mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a csigák az állatvilág egyik legérdekesebb és legváltozatosabb csoportját alkossák.

tags: #a #sul #csigaban #levo #dolgok #mire