A kaktuszgyűjtők körében a Turbinicarpus nemzetség kiemelten népszerű apró termetű, hálásan virágzó gömbkaktuszai miatt. Ezek a Mexikóból származó növények általában csak néhány centiméteresek, gyakran rejtőzködve élnek, és jellegzetes répagyökeret fejlesztenek. A nemzetségbe azonban tartoznak kivételek is, melyek korábban a Gymnocactus nemzetségben kaptak helyet, és nagyobb szárúak, erősebb tövisekkel rendelkeznek. A tudományos kutatások jelenleg is folyamatban vannak a nemzetség rendszertanának finomításában, például a Rapicactus nemzetség újbóli leválasztásával. E folyamatos tudományos érdeklődés közepette született meg a Turbinicarpus nikolae leírása, ami igazi újdonságnak számít a kaktuszvilágban.
A Turbinicarpus Nemzetség Tudományos Háttére és Új Felfedezések
A Turbinicarpus nemzetség rendszertana meglehetősen dinamikus, folyamatosan változik a genetikai és morfológiai vizsgálatok eredményeinek köszönhetően. Alig két évvel a Turbinicarpus heliae García-Morales, Díaz-Salim & Gonzalez-Botello leírása után, melynek megítélése a szakértők körében még mindig vitatott, újabb fajjal bővült a nemzetség. A Turbinicarpus heliae kapcsán felmerült, hogy inkább egy alfaji rangot érdemelne, például T. pseudomacrochele subsp. heliae vagy T. krainizanus subsp. heliae néven. Ezt megelőzően is történtek jelentős felfedezések, mint például a Turbinicarpus graminispinus Matuszewszki, Myšák & Jiruše leírása 2011-ben, valamint a Turbinicarpus schmiedickeanus faj új alfajainak (élőhelyi formáinak) azonosítása.
A Turbinicarpus roseiflorus - Egy Rendszertani Zavar
A kaktuszgyűjteményekben gyakran találkozhatunk Turbinicarpus roseiflorus néven árusított növényekkel. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a kultúrában ezen a néven kínált egyedek mind hibrid eredetűek, és nem képviselnek érvényesen leírt fajt. Ennek következtében a Turbinicarpus roseiflorus név használata önmagában is kérdéses, és ha ragaszkodunk hozzá, a Turbinicarpus × roseiflorus írásmód lenne a helyes. A növény feltehetően a Turbinicarpus viereckii és a Turbinicarpus macrochele/schmiedickeanus fajok keveréke lehet. Sokan összetévesztik a Turbinicarpus roseiflorus taxont a Turbinicarpus schmiedickeanus subsp. rubriflorus taxonnal, ami egy valós és érvényesen leírt faj, több természetes populációval Mexikóból (például Santa Rita, San Luis Potosí állam; Cerros Blancos, Nuevo León állam).
A Turbinicarpus roseiflorus név először Curt Backeberg által jelent meg: Turbinicarpus roseiflorus Backeberg, Descriptiones Cactacearum Novarum (111:15 1963). Azonban Backeberg nem tudta megjelölni a pontos típuslelőhelyet, így leírása nem vált érvényessé. A Backeberg növényeinek utódai szép lassan bekerültek az európai kaktuszgyűjteményekbe, így a Turbinicarpus roseiflorus néven nevezett növény régóta ismert a kultúrában. Az ilyen néven forgalmazott növények meglehetősen változatosan néznek ki, ezért eredetük többnyire bizonytalan. A helyzetet tovább nehezíti a Turbinicarpus nemzetség fajainak nagymértékű hajlama a hibridizációra, ami zsúfolt gyűjteményekben könnyen előfordul manapság is, s így a probléma tovább gyűrűzik.
A faj másodjára Gerhart Frank 1993-as leírásában tűnik fel újra Gymnocactus roseiflorus néven a holland Succulenta (Succ. 72: 40-42) kiadványában.
A Turbinicarpus nikolae Felfedezése és Leírása
A Turbinicarpus nikolae története Rudolf Grym, egy ostravai cseh gyűjtő kollekciójában kezdődött, ahol Jaroslav Šnicer megpillantott egy Turbinicarpus roseiflorus névvel ellátott növényt. Grym azt állította, hogy a növény vegetatív szaporítású utódja a Curt Backeberg féle T. roseiflorusnak. Šnicer számára feltűnt, hogy a növény egyáltalán nem hasonlít a gyűjteményekben megszokott T. roseiflorus példányokra. Ekkor elhatározta, hogy felkeresi a fajt a természetben. 2015 februárjában, Milan Zachar, Vojteh Myšák és Zdeněk Jiruše gyűjtők társaságában indult a 63. mexikói útjára.
San Luis Potosí állam déli részén, a Sierra Gorda hegységben egy eddig ismeretlen kaktuszfajra bukkantak, és rögtön több populációt is találtak, melyek egyedei teljesen megegyeztek a Rudolf Grym gyűjteményében található növénnyel. A most már természetből és kultúrából is ismert „régi új” fajról leírást készítettek, és a következő évben közreadták a német Kakteen und andere Sukkulenten (KuaS) magazinban. A növény paratípusát George Hinton mexikói botanikus gyűjtötte be a korábban említett terület Santa Catarina megyéjében.
Etimológia és Taxonómia
A Turbinicarpus nikolae nevét Jaroslav Šnicer, a szerző lányáról, Nikoláról kapta. A Nikola név nyugatszláv népcsoportoknál női név, míg a délszlávoknál férfiaknak adják.
A növény rendszertani helyzetét tekintve egyértelműen a Turbinicarpus nemzetségbe tartozik. Legközelebbi rokona valószínűleg a rá nagyon hasonlító Turbinicarpus alonsoi faj. Kultúrába vont példányokat sikeresen össze is poroztak már. Néhány szakértő a T. lophophoroides és T. swobodae fajokkal, valamint a T. alonsoi fajjal egy csoportba helyezi a T. nikolae-t. Érdemes összevetni a Turbinicarpus hoferi fajjal is.
Élőhely és Környezeti Adaptáció
A Turbinicarpus nikolae Mexikó San Luis Potosí államának délkeleti csücskében, közel Querétaro de Arteaga állam határához, Santa Maria de Acapulco település környékén fordul elő. Kizárólag meredek gipszes-mészköves falakon tenyészik, repedésekben és a kibukkanó mállott alapkőzeten, 328-548 méter tengerszint feletti magasságban. A faj elterjedési területét nagyjából 50 km²-re becsülik. A vidéket dús lomblevelű örökzöld erdők borítják.
Ilyen körülmények között a Turbinicarpus nikolae edafikusan jelenik csak meg, sziklakibúvásokon, meredek falakon, esetenként növények takarásában is. A porózus gipszes kőzet jó feltételeket képez a faj gyökerei számára és egyben hátráltatja is a konkurens lombos növényeket. Társult kaktuszfajok közé tartozik a Coryphantha jalpanensis, Echinocereus pentalophus, Ferocactus echidne, F. glaucescens, Mammillaria schiedeana subsp. dumetorum, M. magnimamma, M. mystax, M. ruestii, M. sempervivi, M. uncinata, M. weingartiana.
Az élőhely egy mészköves alapkőzeten képződött medence, helyenként gipszkibúvásokkal tarkítva. A medence fala meglehetősen meredek és dús növényzettel fedett, jellemzően alacsony cserjékkel és örökzöld bozótokkal. A faj erősen köti létét ezekhez a gipszes foltokhoz, megtalálható kitett részeken, de árnyékban is. A faj lelőhelye San Pedro település déli részén, az említett medence meredek lejtőin található.
Jaroslav Šnicer, a faj leírója, nagy egyedszámról számolt be, melyet több tízezres nagyságrendűre becsült, és legalább 4 populációt említett. Azonban az élőhelyet felkereső gyűjtők csak pár tucat egyedet találtak, igaz, kevés idő állt rendelkezésükre, és az időjárás is katasztrofális volt, a heves esőben a meredek, avarral borított hegyoldal nem tűnt biztonságosnak. Stefan Nitzschke német szaktekintély véleménye szerint Dél-San Luis Potosíban még lehetnek leíratlan, ismeretlen Turbinicarpus fajok, vagy már ismert fajok új populációi, melyek felfedezésével a T. nikolae és T. alonsoi rokonsága is alaposabban vizsgálható lenne, illetve a Turbinicarpus schwarzii pontos taxonómiai helyzetét is jobban megismerhetnénk.
Morfológiai Leírás
A Turbinicarpus nikolae szára lapított gömb alakú, magános, nem sarjadó, 30-50 mm széles és 20-30 mm magas. Színe élénkzöldtől a sötétzöldig változó, szürkés-kékes árnyalattal. A szár a gyökér felé fokozatosan elvékonyodik, gyökere elágazó. A bordák erős kúpos, de szögletes szemölcsökre osztottak, spirális lefutásúak. A szemölcsök felső éle lapított, végükön piszkosfehér-fehér gyapjas, kerek areola található. A szemölcsök 10-13 mm hosszúak és 8 mm szélesek az alapjánál.
Tövisei fehérek, szürkék, néha barnás árnyalattal, enyhén csavartak, hajlottak, csúcsuk barna vagy fekete. Középtövise 1 darab, az areola felső részében foglal helyet, 20-30 mm hosszú. Peremtövisei 4-5 darab, 10-12 mm hosszúak, keresztirányban állnak. Csúcsa fehéren gyapjas, itt jelennek meg a friss areolák felső részén a bimbók. Fiatalkori tövisei rövidek, testre simulók, jelentősen eltérnek a felnőttkoriaktól, mint ahogy az általánosan jellemző a nemzetségre.
A virág 25 mm hosszú és 23 mm átmérőjű, nappal nyílik. Lepellevelei lándzsásak, kívülről sötétebb középsávval, a belsők 19 mm hosszúak és 3-4 mm szélesek. Színűk élénk magenta, kárminpiros, lilás árnyalattal. A porzószálak fényes sárgák, a portokok sárgák, narancsszínűek. A bibeszál piszkosfehér, a bibefej halványrózsa, rózsás, 5 ágú, finoman papillás.
A termés éretten barnászöld vagy vörösbarna, 5 mm hosszú és 3 mm széles. Éretten megszárad, és alulról felfelé felreped, elrejtőzik a csúcsi gyapjúban. A magok kiperegnek a termésből az anyanövény tövéhez. Magvai feketés barnák, mattak, 0,4×0,8 mm méretűek, nyomott tojásdadok.
Gondozás és Tartás
A Turbinicarpus nikolae gondozása megegyezik a többi Turbinicarpus fajéval, és különösen hasonlít a Turbinicarpus alonsoi gondozásához. Bár legtöbbször oltva találkozunk vele, saját gyökéren is kielégítően fejlődik.
Tenyészidőszakban:
- Helyezzük napos, világos helyre.
- Mérsékelten öntözzük, hagyjuk, hogy a földje kiszáradjon két öntözés között.
- Jó vízáteresztő ásványi keverékbe ültessük, minimális humusztartalommal. Ez segíti a gyökerek egészséges fejlődését és megakadályozza a pangó víz okozta rothadást.
Nyugalmi periódusban:
- Tartsuk szárazon.
- Biztosítsunk hűvös, szellős helyet a növény számára. Ez általában a téli hónapokat jelenti, amikor a növény pihen.
A megfelelő gondozás elengedhetetlen a Turbinicarpus nikolae egészséges növekedéséhez és virágzásához. A kaktuszok, ahogy más növények is, a természetes élőhelyükön tapasztalt körülményekhez hasonló környezetet igényelnek a sikeres fejlődéshez. Ezért fontos az ásványi talaj, a jó vízelvezetés és a téli pihenőidő biztosítása.