Az iparos mesterségek, a kereskedelem és a mindennapi élet apró részletei adják meg egy korszak hiteles képét, különösen a 19. század végén és a 20. század elején, amikor a társadalom és a gazdaság gyors változásokon ment keresztül Magyarországon. Egy adott személy, mint például „Albrecht Géza cukrász iparos”, életútjának megismerése ehhez a szélesebb kontextushoz nyújthatna bepillantást. Fontos azonban megjegyezni, hogy az rendelkezésre álló adatok, bár számos részletet tartalmaznak a korabeli iparosságról és társadalomról, egy „Albrecht Géza” nevű cukrász iparost kifejezetten nem említenek. Ehelyett a források gazdag képet festenek a korabeli Budapest és a környező települések, mint Budakeszi és Budaörs, életéről, bemutatva a kézművesek, kereskedők és a városi kultúra sokszínűségét. Az alábbiakban a rendelkezésre álló információk alapján igyekszünk rekonstruálni azt a társadalmi és gazdasági környezetet, amelyben egy ilyen szakember élhetett és tevékenykedhetett.
Az Albrecht és Géza nevek az iparosság körében: Cipészek és bérkocsitulajdonosok Budakeszin és Budaörsön
A 19. század végi és 20. század eleji helyi gazdaságok alapvető fontosságú szereplői voltak az iparosok és kereskedők, akik a mindennapi szükségleteket látták el. Az általunk elemzett adatok részletes betekintést nyújtanak Budakeszi és Budaörs települések korabeli gazdasági életébe. Ezek a listák, melyek a helyi kereskedelmi és ipari tevékenységeket dokumentálják, számos „Albrecht” és „Géza” nevű személyt említenek, noha egyikük sem cukrász.
Budakeszi, melynek lakossága ekkor 5362 fő volt és Budapesthez közel esett, számos iparost foglalkoztatott. A községjegyző, anyakönyvi hivatal, római katolikus plébánia és elemi iskola mellett számos kereskedelmi és szolgáltató egység működött. Itt találjuk például Albrecht Istvánt a cipészek között felsorolva. A cipészek, mint Albrecht István, a helyi lakosság lábbeli szükségleteit elégítették ki, ami alapvető szolgáltatásnak számított minden településen. A listán szerepel még Furuglyás Géza is, aki bérkocsitulajdonosként tevékenykedett. A bérkocsisok biztosították a helyi közlekedést és az áruszállítást, hidat képezve a közeli Budapest és a környező kisebb települések között. A budakeszi gazdasági élet további szereplői között említésre méltóak voltak az asztalosok (Mayer Mátyás, Pfendtner József, Schüszler József, Wakain László), bádogosok (Huber Jakab, Lechner Adolf), bognárok (Bélák József, Holl Jakab, Manhoü'er Károly, Pfendtner János, Ramsperger Lőrinc, Winterhon János), lakatosok (Kleberg Adam), mészárosok (Bruckner József, Fischer Antal) és pékek (Láng Józsefné, Reiter Józsefné, Winterhon János). A településen működött kávéház, malmok (köztük benzin- és vízhajtásúak), rövidárukereskedő, szabók, szálloda, szanatórium, szatócsok és tejkereskedők is, ami a viszonylag fejlett szolgáltatási szektorra utal. A Budakeszi takarékpénztár részvénytársaság és az elektromos részvénytársaság jelenléte a modernizáció jegyeit mutatja.
Budaörs, nagyobb település lévén, 7774 lakossal, hasonlóan vibráló iparosélettel rendelkezett. Itt is találunk „Albrecht” nevet az iparosok között: Albrecht József volt a cipész. A budaörsi cipészek listája még hosszabb, jelezve a helyi igényeket és a mesterség elterjedtségét (id. Bencze István, ifj. Bencze István, Bencze Mátyás, Berger János, Bittler Ferenc, Ebend József, Fleischmann Antal, Hartmayer András, Hartmayer István, Hartmayer József, Herczog András, Ilerczog János, Kiss Ferenc, Kiss János, Kiss Nándor, Konrád Mátyás, íd. Ferenc, Schiílmann József, Schilling Antal, Zemla Ferenc, özv.). A településen továbbá asztalosok, dohánytőzsdések, fűszerkereskedők, hitelintézetek, korcsmárosok, kőfaragók, köszörűsök, lakatosok, malmok, mészárosok, nyergesek, pékek, szabók és szatócsok is működtek. Külön érdekesség a mézeskalácsosok jelenléte (Osztfelk József, özv. Polónyi Józsefné), ami már a cukrászathoz közelebbi édesipari tevékenységre utal. A budaörsi gazdasági életet a „Karfreitager ref. Genossenschaft, Elisabeth-Rettungshaus, Konsumgenossenschaft, Elektrische Landwirtschaftliche Betriebsgenossenschaft, Sparkasse, Kreditanstalt, Zentral-Genossenschaft für Spiritusbrennen, Sebsthilfsgenossenschaft, Feuerwehrverein, Rebenkulturverein der christl. soz.” intézmények és szervezetek is jellemezték.
Ezek a jegyzékek jól mutatják, hogy a 19. század végén és a 20. század elején a kisebb városokban és nagyközségekben is gazdag és változatos iparosréteg létezett, akik a helyi közösségek gerincét alkották. Az „Albrecht” és „Géza” nevek felbukkanása különböző szakmákban rávilágít arra, hogy ezek a nevek nem voltak ritkák a kézműves rétegben, így egy „Albrecht Géza cukrász iparos” elméleti létezése is beilleszthető a korabeli társadalmi-szakmai kontextusba, még akkor is, ha konkrétan nincs nyoma a rendelkezésre álló forrásokban.
19. Századi Prostituáltak
A cukrász szakma történeti kontextusa: Budapest karácsonyi világa a 19. század végén
Amennyiben egy Albrecht Géza cukrász iparos valóban tevékenykedett a 19-20. század fordulóján, munkássága szervesen beilleszkedhetett abba a gazdag és fejlődő budapesti kulturális és gasztronómiai közegbe, amelyet Morcsányi Elza "Szaloncukor és angyalhaj" című könyve érzékletesen tár fel. Ez a kötet a 19. század végi Budapest karácsonyainak gazdag, érzékletes képét rajzolja meg, egyszerre kínálva történeti ismereteket és nosztalgikus hangulatot. A szerző - aki budapesti sétavezető - olvasóját is mint egy városi sétán vezeti végig, stílusa lendületes és részletgazdag: a könyvben történetek, anekdoták és idézetek sorakoznak, s az olvasó úgy érezheti magát, mintha valóban egy adventi séta résztvevőjeként járná a régi Pestet és Budát.
Minden helyszín elevenen jelenik meg, legyen bár a Ruszwurm cukrászda, ahonnan illatfelhő árad, vagy a Mátyás-templom, ahonnan a karácsonyi orgonahang szűrődik ki. Egy cukrász számára az ilyen, illatokkal teli, ünnepi időszak volt a főszezon. A karácsonyi készülődés és az ahhoz kapcsolódó édességfogyasztás jelentősen befolyásolta a cukrászatok működését. A forrásanyag rendkívül nagy és széles: magába foglalja a néprajzi szakirodalom mellett a 19-20. század fordulójának tanácsadó könyveit, a korabeli sajtót, levelezéseket, visszaemlékezéseket és anekdotákat is. Annál is inkább széles a merítés, mert a szerző különösen fontosnak tartja, hogy a polgári és arisztokrata családok karácsonyát is megmutassa, így a cukrászok termékei a társadalom széles rétegeihez jutottak el, a legelőkelőbbektől a polgári otthonokig.
A kibomló kép láthatóvá teszi, hogyan szilárdultak meg a ma is élő karácsonyi elemek: a Jézuskának írt levél, a csengőszóval jelzett ajándékozás, a díszesen csomagolt meglepetések és a családi vacsora hagyománya. Külön fejezet foglalkozik a karácsonyi ajándékozás és a játékok fejlődésével. Megismerhetjük, miként vált a karácsony a 19. század végére vallási ünnepből családi ünneppé, hogyan szilárdultak meg a mai ünnepet meghatározó jellemzők. A szerző rámutat, hogy a szokások nem is annyira régiek, mint hisszük, és ez a dinamika magában hordozta a cukrász szakma folyamatos innovációját és alkalmazkodását az új igényekhez. Meglepő lehet, hogy az idézett források szerint az akkori háziasszonyok sem érezték ráérős, befelé forduló időszaknak az ünnep előtti készülődést. Az sok tekintetben inkább hasonlított a maira: a háziasszonyok akkor is küszködtek a rengeteg karácsonyi előkészülettel, és vita folyt az ünnep kommercializálódásáról is. Ez a kommercializálódás egyben lehetőséget is teremtett a cukrászok számára, hogy termékeikkel, mint például a szaloncukorral és angyalhájjal, bekapcsolódjanak az ünnepi ajándékozásba és vendéglátásba. A könyv ideális olvasmány mindazoknak, akik az etnográfia, a városi kultúrtörténet, vagy Budapest története iránt érdeklődnek, de az ismeretszerzés első lépését nem egy tudományos szakkönyvvel a kézben szeretnék megtenni, és így egy cukrász iparos életének hátterét is jobban megérthetik.
Az iparos mesterségek változó világa: A Fischer család kerámiagyára és a közétkeztetés fejlődése
Az iparos mesterségek története a 19. században nem csupán az egyéni vállalkozásokról szólt, hanem a családi dinasztiák felemelkedéséről és az ipari termelésben bekövetkező alapvető változásokról is. Ezt a folyamatot kiválóan illusztrálja a Fischer család története a magyar kerámiaművességben, amely párhuzamokat mutat egy cukrászda vagy más kézműves vállalkozás fejlődésével is.
A kerámiaművességben a 18-19. század fordulóján jelent meg az olcsóbb és tartósabb anyagú, kvarccal, földpáttal, mészpáttal kevert, fehérre égethető agyagból negatív formába való öntéssel készülő kőedény (a német Steingut, Steinzeug tükörfordítása) vagy más néven keménycserép, amely kiszorította a korábban népszerű fajanszot. Magyarországon elsőként a holicsi fajanszgyárban készítettek keménycserepet a 18. század végén, majd a 19. században terjedt el szélesebb körben. Ez a technológiai váltás, amely olcsóbb és tömegtermelésre alkalmasabb termékeket eredményezett, befolyásolta az összes kézműves iparágat, beleértve a cukrászatot is, ahol az új alapanyagok és gyártási módszerek hasonló forradalmat hozhattak.
A társadalmi és kulturális háttér: Közösségek és változások a 19-20. század fordulóján
A 19. század vége és a 20. század eleje Magyarországon rendkívül dinamikus időszak volt, amelyet jelentős társadalmi, gazdasági és kulturális átalakulások jellemeztek. Egy olyan iparos, mint egy feltételezett Albrecht Géza cukrász, a változó urbanizációs folyamatok, a különböző társadalmi rétegek és etnikai csoportok közötti interakciók, valamint a hagyományok és modernitás feszültségében találta magát.
Gallusz László könyve, a "Hej, élet, juhászélet…", bár a juhászok és juhtartó gazdák mesterségét, mindennapjait és a változó gazdasági környezetet tárgyalja, rávilágít a ruralitás és az urbanizáció közötti különbségekre. A szerző több mint félszáz juhászt és juhtartó gazdát szólaltat meg, akik saját tapasztalataikon keresztül beszélnek a mesterségről, a mindennapokról és a változó gazdasági környezetről. Fontos megkülönböztetni a juhászokat és a juhtartó gazdákat, mivel az előbbiek kizárólagosan a juhtartásból élnek, az állattartás specialistái, míg az utóbbiak gazdálkodásának csak kisebb részét teszi ki a juhtartás. A szerző személyes kötődése teszi különlegessé a könyvet: Gallusz László gyermekkorában sok időt töltött juhászok között, később pedig évtizedeken át agrárújságíróként foglalkozott a témával. Ez a háttér érződik a köteten: nem kívülálló megfigyelőként ír, hanem olyan szerzőként, aki belülről ismeri a közösséget. A könyv hangulata egyszerre kissé nosztalgikus és realista: egyrészt tisztelgés a juhászok munkája előtt, másrészt nem hallgatja el a nehézségeket sem, mint például a szakma társadalmi megbecsültségének csökkenését és gazdasági problémáit. Ez a kép ellentétben állhat a városi iparosok, mint például egy cukrász, életével, ahol a szakma tekintélye és gazdasági lehetőségei talán másként alakultak.
A társadalmi szerkezetek alakulását és az életmódbeli változásokat vizsgáló "Menzadimenziók" című tanulmánykötet szintén releváns adalékokkal szolgál. A kötetben helyet kapott többek között az ételek jelrendszerének elemzése, az evés rítusainak bemutatása a menzán, különös tekintettel az asztali áldásokra, a menza mint piac keresleti és kínálati kérdései, továbbá a vendéglátás és a közétkeztetés közös pontjai. Ezenfelül olvashatunk a kortárs tömegkultúra gasztronómiai mintáinak hatásáról és a média véleményformáló szerepéről a közétkeztetés és az egészséges táplálkozás tekintetében, valamint megismerhetjük egy menzai étkészlet megalkotásának szempontjait és lépéseit is. Bár a gyermek-közétkeztetésre fókuszál, a benne tárgyalt gasztronómiai változások és társadalmi szokások szélesebb képet adnak az élelmiszerfogyasztás kultúrájának alakulásáról, ami közvetetten befolyásolta a cukrászatot is.
Az "Építs nekem hajlékot! Szubjektív zsinagógatúrák a Kárpát-medencében" című kötet és az "Our medieval city! : The first Jewish community in Vienna" kiadvány a vallási és etnikai közösségek életébe nyújtanak betekintést, amelyek szintén szerves részét képezték a 19-20. század fordulójának. Az "Építs nekem hajlékot!" a történelmi Magyarország egykori területén található épített örökségen keresztül körvonalazza az építtető közösségek történetét. Dr. Oszkó Ágnes Ivett építészeti, művészettörténeti szemszögből ismerteti a zsinagógákat, dr. Negyela László vallástörténész pedig a hozzájuk tartozó közösségekről, azok történetéről ír. A könyv mintegy félszáz épületet tárgyal, felidézve az egykor volt közösségek szakrális központjait, a zsidó ima házát, a zsinagógát, és a zsidó élet mindennapjait. A bécsi kiadvány pedig amellett, hogy kitér a nők szerepére és helyzetére a középkori zsidó közösségekben, bemutatja a középkori Bécsben fennálló zsidó-keresztény kapcsolatok sajátosságait, továbbá elemzi az antiszemitizmus középkori gyökereit és a zsidósággal kapcsolatos sztereotípiák alakulását. A vallási és társadalmi feszültségek csúcspontját jelentette, amikor V. Albert herceg elrendelte a bécsi zsidók 1421-es kiirtását. Ezek a művek rávilágítanak a társadalom sokszínűségére, a különböző közösségek együttélésére és a korszakban jelen lévő feszültségekre, amelyek egy iparos mindennapi életére is hatással lehettek. A "Magyarországi zsidó holokauszt kisenciklopédiája" Gerő András szerkesztésében további részleteket ad az 1867-től 1944-ig tartó időszakra vonatkozóan statisztikai adattárat, történeti kronológiát, fogalom magyarázatokat, térképeket, illetve a holokausztban különféle módon érintett személyek betűrendes regiszterét. Emellett a kötetben helyet kapott egy, az antiszemita szövegekben ismétlődően elhangzott szavakat és szócsoportokat magyarázó antiszemita értelmező zsebszótár is, mely arra tesz kísérletet, hogy belehelyezze az olvasót abba a nyelvi közegbe, amelyben a holokauszt Magyarországon végbement, bemutatva a zsidó közösségek tragikus történeti ívét.
A Kovácsné Magyari Hajnalka andragógus és társadalomkutató, történész doktori disszertációjában az államszocializmusbeli nőképek - a női szerep, nőideál változásainak folyamatát dolgozta fel. Bár ez egy későbbi időszakra fókuszál, a női szerepek változása a 19. század végétől kezdődően alapvetően befolyásolta a háztartások működését, az ünnepek előkészítését és ezáltal a cukrászok munkáját is. A "Care across distance : Ethnographic explorations aging and migration" című kötet a világméretű migráció mélyreható hatásairól és az idősgondozás dinamikájáról szól, bemutatva, hogyan alakítja át a távolság és a migráció az idős emberek gondozásának dinamikáját, valamint rávilágítva arra, hogy a migráció és az idősödés kérdései összefonódnak, és hogy a távolság nemcsak fizikai, hanem érzelmi és társadalmi távolságot is jelenthet. A különböző országokban és kulturális kontextusokban végzett kutatások bemutatják, hogyan valósul(hat) meg a távoli gondoskodás a migrációs politikák, társadalmi normák és a globális kapitalizmus hatására, továbbá elemzi azokat a generációk közötti feszültségeket, amelyek akkor keletkeznek, amikor a gondozással és az öregedéssel kapcsolatos kulturális normák és elvárások külső erők és hatások (pl. globalizáció, kényszerű migráció) által kérdésessé válnak. Ezek a társadalmi mobilitási folyamatok és a generációk közötti változások mind hozzájárultak a korabeli társadalom komplex képéhez, befolyásolva az iparosok ügyfélkörét és a fogyasztási szokásokat.
A tudásmegőrzés és a kulturális örökség szerepe: Könyvtárak és gyűjtemények
A történelem megértésében és a múltbeli élet rekonstruálásában, különösen olyan személyek esetében, akikről közvetlen információ kevés, mint például egy Albrecht Géza cukrász iparosról, kulcsfontosságú szerepet játszanak a kulturális intézmények, archívumok és könyvtárak. Ezek az intézmények őrzik a kollektív emlékezet aranyalapját, és teszik hozzáférhetővé a múltat a jelen és a jövő generációi számára.
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kiemelkedő példája ennek a munkának. Gondoljunk csak Ady Endre elfelejtett vallomására kedves olvasmányairól és ismeretlen levelére Kőhalmi Bélához. Ady kézzel írt levelének tartalmát ugyan korábban is ismerte az irodalomtudomány, azt azonban mostanáig nem tudtuk, hogy hol lehet az értékes kézirat. A levélhez tartozott Adynak a Kőhalmi Béla könyvtáros és bibliográfus kérdéseire adott, kedvenc és nagy hatású olvasmányait felsoroló válasza, ez jelent meg végül a Könyvek könyve hasábjain 1918-ban. A Könyvtártudományi Szakkönyvtárban, a 7. jelzetű példányban, a Kőhalmi Béla könyveinek feldolgozása során Szabó Piroska kollégánk találta meg a kéziratot! Ez a felfedezés is bizonyítja az archívumok és könyvtárak folyamatos relevanciáját, és azt, hogy milyen kincseket rejthetnek.
Hasonlóképpen fontos a zenei örökség megőrzése is. Néhány hete került a nemzeti könyvtár Zeneműtárába az egy éve elhunyt Pethő Zsolt zeneszerző hagyatéka. Pethő Zsolt Budapesten született 1937. július 6-án, zenei tanulmányait a Bp-i Zenei Gimnáziumban, az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában (karvezetés és oboa), a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában (zeneszerzés és ének) végezte. 1962-től 1996-ig a Pannónia Filmstúdió zenei referense volt, zeneszerzői pályáját 1958-tól számította, különféle műfajokban tevékenykedett. Rajzfilm-zeneszerzői pályája 1961-ben kezdődött, és olyan sorozatok zenéjét írta, mint a Gusztáv-sorozat (több mint 70 epizód!), Mirr-Murr, a kandúr, Kiváncsi Fáncsi, Vízipók-Csodapók, A nagy ho-ho-ho horgász, Pom-Pom, Frakk, a macskák réme, Misi Mókus, stb. Megírta - többek közt - az Erdő kapitánya, a Vili, a veréb, az Egérút című egész estés rajzfilmek zenéjét. Egyedi rajzfilmek tömkelegét látta el zenével, melyekhez olyan rendezők kérték meg, mint Dargay Attila, Foky Ottó, Nepp József, Jankovics Marcell, Vajda Béla, Gémes József, Ternovszky Béla. Emellett több (báb)színházi zenét is írt: Kaland a Tigris bolygón, Pán Péter, A bíborszínű virág. Az ilyen hagyatékok gyűjtése és feldolgozása teszi lehetővé a kulturális értékek fennmaradását.
Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet igazgatójának kinevezése és tervei is azt mutatják, hogy a tudásmegőrzés modernizálása folyamatos feladat. Az EMMI jóváhagyása mellett Tüske László, az OSZK főigazgatója 2017. május elsejétől öt évre Fehér Miklóst nevezte ki a Könyvtári Intézet igazgatójának. Fehér Miklós kiemelte, hogy nem igazgatói, hanem intézeti stratégiát fognak készíteni. Az átadásra fél éven át készülhettek, a Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztály 2016 januárjában felkérést kapott ugyanis arra, hogy egy várható EFOP-os [Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program] uniós program konzorciális megvalósításában vegyen részt. 2016. szeptember 16-án a projekt el is indult, ő pedig ebben az OSZK projektcsapatának szakmai vezetője lett. Szakmai vezetői kinevezése együtt járt azzal, hogy a projekt időtartamára felmentést kapott az osztályvezetői feladatok alól. A minisztériumban könyvtári főosztály valóban nincs, de van Közgyűjteményi Főosztály és Könyvtári és Levéltári Osztály. A KI feladatai pedig pontosan tisztázva vannak az 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 60. §. és a 30/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet (8. §. Mindezen feladatokat még kiegészíti a CXL. törvény. A KI egyik fő célja a reputáció emelése, mert az intézet erőforrás. Az OSZK és a könyvtári rendszer, de az egész társadalom erőforrása is.
Fehér Miklós szerint minden erőforrás természetes működési velejárója, hogy törekszik saját értékének, megbecsültségének legalább szinten tartására, ha lehet, emelésére. A minisztérium a KI feladatává tette a teljes kulturális terület statisztikáinak a kezelését. A KULTSTAT [Kulturális Statisztikai Rendszer] OSZK-ba történő átvétele során nem csak a könyvtári szakterület, hanem a KULTSTAT-ban érintett teljes intézményi kör statisztikai adatlapjai újragondolásra kerülnek. A szakkönyvtár munkáját nem szabad kizárólag az olvasók helybeni kiszolgálásának mutatóival mérni. A szakkönyvtár tevékenységének túlnyomó részét a könyvtári rendszernek nyújtott szolgáltatások (szakfolyóirat, bibliográfia, referálás stb.) teszik ki. A digitalizáció pedig már réges-rég ideért, a nyomtatott dokumentumok közül legutóbb például egy rangos könyvtári folyóirat, a Könyvtári Szemle két évfolyamát digitalizálta számunkra az OSZK Digitalizáló Osztálya. Ezek, és a Könyvtári Figyelő eddig hiányzó évfolyamai bekerültek az EPA-ba, az E-könyvtári Szolgáltatások Osztály munkatársaival való együttműködés révén. Legújabb beszerzéseink között pedig már kizárólag digitálisan megjelenő könyv is szerepel. A jelentős magyar és külföldi szakkönyvek nagy része ma is nyomtatva jelenik meg (vagy nyomtatva is), használóink jelentős része pedig ezt a formát preferálja.
A Mikes Kelemen Program, amely a tengerentúli magyar diaszpóra kulturális örökségét gyűjti, szintén kiemelkedő jelentőségű. Három éve alatt hét tengerentúli országból már több mint 200 köbméter hagyaték gyűlt össze és több mint 100.000 dokumentum feldolgozására került sor itthon. A program működésének és előrehaladásának bemutatására a „A Mikes Kelemen Program tengerentúli hungarikumainak közgyűjteményi jelentősége” címmel az Országos Széchényi Könyvtár 2017. október 17-én szakmai konferenciát rendezett. A konferenciát Tüske László, a Nemzeti Könyvtár főigazgatója nyitotta meg. Az előadások Kaposváriné Dányi Éva, az OSZK Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály vezetőjének, a Mikes Kelemen Program szakmai felelősének beszámolójával kezdődtek. Maczelka Árpád, az OSZK munkatársa előadásában a digitális és digitalizált dokumentumokkal kapcsolatos tapasztalatairól számolt be, kitérve számos unikális dokumentumra, amit a Mikes Kelemen Program keretében digitalizált és tett hozzáférhetővé az érdeklődők számára. Sárosi Attila, az OSZK periodikagyarapító könyvtárosa évtizedes tapasztalatait osztotta meg a diaszpóra sajtótermékeinek történetével és sajátosságaival kapcsolatban. Lukács Bea, az OSZK Történeti Interjúk Tárának vezetője a Mikes Kelemen Programmal hazaérkezett hangdokumentumok speciális digitalizálási igényeiről, a Mikes-kutatók által készített Oral History interjúkról és digitalizálási gyakorlatukról beszélt. Zichy Mihály, az OSZK Kézirattárának munkatársa a Mikes Program kéziratos, eddig még nem publikált dokumentumait helyezte előadása középpontjába. Zászkalicky Borbála, az Országgyűlési Könyvtár munkatársa a Mikes Programmal beérkezett és tovább ajánlott dokumentumokból részesülő közgyűjtemények képviseletében szólalt meg.
19. Századi Prostituáltak
A tengerentúli magyar diaszpóra tagjai már az 1980-as évektől szembesülnek azzal, hogy az évtizedek során összegyűjtött dokumentumaikat mind nehezebb elhelyezni. A diaszpórában született második és harmadik generáció már nem minden esetben képes szülei, nagyszülei szellemi örökségének gondozására. A Mikes Kelemen Program a 24. órában született megoldás erre a problémára. 2014 óta folyamatosan zajlik a gyűjtés. Az ilyen programok, valamint az OSZK és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum együttműködésében létrejött kiállítások (például a 2016 őszén rendezett hiánypótló kiállítás) mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a múlt kisebb-nagyobb szeletei, köztük akár egy eltűnt cukrász iparos emléke is, fennmaradhasson a jövő számára.