Az olvasási idő és az általános társadalmi elvárások tükrében a főzés kérdése gyakran szorongást vált ki, különösen azokból, akik hagyományos, erős családi örökséggel rendelkeznek. A címbéli kérdést sokan felteszik maguknak: vajon a konyha valóban a nő „felségterülete”, vagy ez a bebetonozott hagyomány csupán egy nyomasztó örökség, amitől ideje lenne megszabadulni?
A főzés mint örökség és mint teher
Olyan családi közegből jövök, amelyben amióta világ a világ, mindennap házikoszt kerül az asztalra. Amikor háború volt, és nem volt miből főzni, akkor házi savanyúságot kotortak elő a kamra mélyéről, és a káposztával töltött paprikával vészelték át a bombázásokat, így mesélték. Minden nő fantasztikus szakácsnő volt, és a férfiak minálunk soha nem főztek, legfeljebb kuktáskodtak néha, azaz pucolták a zöldséget. Ez tehát az örökségem. Ehhez képest én, bár tudok főzni, nem igazán szeretek, sőt, zsúfoltabb napokon nyomasztó kötelességként élem meg, hogy újra meg újra ki kell találnom, mi legyen a menü, be kell szerezni a hozzávalókat és el kell készíteni persze az ételt, majd kivakarni a konyhát a zsíros maszatból. Ettől a frusztráltságtól ráadásul jó kis combos lelkiismeret-furdalásom tud kerekedni.
A lelkem mélyén ott egy kép, a számtalan emlék, amikor egy általam szeretett nő vasárnap mosolyogva az asztalra teszi az aranysárga húslevest, az illatos sült csirkét saját készítésű kompóttal és krumplipürével, amelyen egész délelőtt munkálkodott, míg a többiek ejtőztek. Ezt láttam magam körül világ életemben, és zúgolódni a sorsuk ellen nem hallottam egyik rokonomat sem.
A karantén és a konyhai rutinok változása
Amikor sokkal többet eszünk otthon, mint korábban, hisz nincs menza, kantin, kifőzde, étterem, amely régebben lehetővé tette, hogy ne kelljen mindennap főzni, a teher súlyosabbá válik. Gabi, aki három kamaszgyereket nevel, azt mondja, szeretne főzni, ha nem lenne kötelező, és nem az volna, hogy majdnem mindig háromfélét kell kiötlenie, mert annyira más mindegyik gyereke ízlése. „Rutinból csinálom azt a pár konszenzuális ételt, ami tuti befutó. Én is nagyon unom, gondolom, a gyerekek is így vannak vele, de alkalomadtán azért rittyentek háromfogásos ebédeket.”
Vannak azonban olyanok is, akiket a konyhai jelenlét egyáltalán nem nyomaszt. Boglárka például így ír: „Eddig is főztem, de most több időm van rá. Kipróbáltam több új dolgot, mert nem kell kapkodni. Talán az a trükk, hogy sosem voltam hajlandó kötelező feladatként akkor is csinálni, ha semmi kedvem hozzá.”
A közös teherviselés és a „házi szakács” megoldás
Sokan látják a megoldást a feladatok megosztásában vagy a konyhai szerepek teljes átadásában. Erika, az irodánk legendás vezetője szerint a megoldás főzéscsömör ellen az, hogy saját szakácsot kell tartani. Ezzel egyetért egykori évfolyamtársam, Merci is, aki tréningezte a férjét: „Miután érzékeltem komoly elszántságát, nem mindennapi érzékét és tehetségét, rávettem a családot, hogy támogassuk egy profi séfiskola elvégzésében. Azóta Michelin-csillagos privát étterem üzemel a konyhánkban!”
Étkezési nehézségek és az intézményi falak
Különleges esetek az étkezési nehézséggel élő gyerekek, ételallergiások, autista gyerekek, vegetáriánus gyerekek, szenzoros feldolgozási zavarral élő gyerekek - közös bennük, hogy gyakran nem tudnak hagyományos módon étkezni. A magyar menzák elvileg fel vannak készülve a máshogy táplálkozó gyerekek diétáira, a gyakorlatban mégis többnyire a családjuk biztosítja nekik a három iskolai étkezést, ami azt jelenti, hogy az anya vagy az apa a hét minden napján 1-2 órát főz.
Zsófi esete hűen tükrözi a nehézségeket: súlyos multiplex ételallergiával él, néhány étel - mint például a földimogyoró és a diófélék - az életét veszélyeztető anafilaxiás sokkot válthat ki nála. „Napi szinten ez iszonyú meló, és az emelt összegű családi pótlék ezeket a pluszkiadásokat nem fedezi” - mondja az édesanyja.
ISKOLAI ÁPOLÓNŐ ÚTMUTATÓJA AZ ÉTELALLERGIÁKRÓL
Jogszabályok és a valóság közötti szakadék
A jogszabály kimondja, hogy a közétkeztetésben minden, szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő személy számára az állapotának megfelelő diétás étrendet kell biztosítani. Az egyéni tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a jogszabályok érvényesítése legtöbbször a szülők határozott fellépésén és az iskola jóindulatán múlik.
Az Allergéniusz Egyesület épp ezért országos akcióba kezdett. „Legyen egységes az allergiásokra vonatkozó protokoll, ne minden egyes szülőnek egyedül kelljen megvívnia a harcát” - fogalmazza meg Szivósné Rabb Edit. A céljuk, hogy minden iskolában legyen adrenalin-autoinjektor, és az önkormányzatok járuljanak hozzá az ételkészítéssel járó többletköltségekhez.
A kényszerűség és az életmódváltás
Hornyák Mariann története tökéletesen ábrázolja, mekkora terhelés egy családnak egy vagy több étkezési nehézséggel élő gyerek. Mivel a menzai étkeztetést végül nem tudták megoldani, kiíratta gyerekeit a menzáról, és maga kezdett el főzni nekik. „Ez nem csupán rengeteg munka, hanem elég sok pénzbe is kerül.” Lett azért egy pozitív hozadéka is a döntésüknek: kiművelték magukat az emésztésről, az egészséges életmódról, az ételek tápértékéről.
Az intézményi hozzáállás kapcsán sokszor az emberi tényező a döntő: „Biztos sok helyen én voltam a problémás szülő a problémás gyerekkel, biztos többször szentségeltek. Pedig közös érdekünk a közös megoldás megtalálása és a megegyezés, mindkét félnek engedni kell, hogy egy gyermek se sérüljön.” A fiatalabb generációk már nyitottabbak a kulináris ezerszínűségre, ahol az alapanyagok minősége és a tudatosság sokkal hangsúlyosabb szempont, mint a korábbi évtizedekben, amikor az árubőség hiánya volt a meghatározó korlát.