Hajnali láz: Egy Életrevaló Történet a Holokauszt Árnyékában és a Szerelem Reményében

Bevezetés

Cikkünk az ATV szomorú stábjának ajánlott, és a Holokamu rovatban is helyet kapott. Jelen írásunkban Gárdos Péter „Hajnali láz” című regényét vesszük górcső alá, amely a posztholokauszt időszakban játszódik, a Rákosi- és a Kádár-korszak előszobájában, Svédországban, 1945-ben. A regény a szerelem, a remény és az élet utáni vágy elképesztő történetét meséli el, miközben bepillantást enged a túlélők belső világába és a korabeli társadalmi viszonyokba. Az első kiadásból (Gárdos Péter: Hajnali láz. Bp, OlvasóSarok, 2010, 314 o.) dolgoztunk, bár az új, „átdolgozott” kiadás még nem érkezett meg a helyi könyvtárba. Egy-két fontosabb részletét alaposan tanulmányoztuk egy könyvesboltban, és azt tapasztaltuk, hogy jelentős mértékben nem változott a szöveg.

Az Elbeszélés Indulása: Miklós Küzdelme az Életért

A regény Svédországban, 1945-ben veszi kezdetét, ahol országszerte koncentrációs táborokból szabadult embereket ápolnak. A 25 éves Miklóst újra halálra ítélik: az orvos hat hónapot ad neki. De Miklós hadat üzen a sorsnak. Az élete sűrűjében találjuk, amikor is Ezerkilencszáznegyvenöt július hetedikén apám már Gotland tartomány Lärbro nevű falucskájának kórházában, egy tizenhat személyes kórteremben feküdt, a hátát nekitámasztotta a vánkosnak, és levelet írt. A napfény arany sugárban zubogott be az ablakokon. Az ágyak között ropogósra keményített blúzos, fehér főkötős nővérkék cikáztak, földet súroló vászonszoknyákban. (I. m. 12. o.). Miklós nem egy levelet ír, hanem pontosan száztizenhetet. A koponyára ráfeszült a hamuszín bőr, a szembogarak nagyobbak lettek a szemüveglencsék torzításában, és a száj mögött roppant, sötét üreg tátongott. Apámnak akkor már úgyszólván nem volt saját foga. (I.m. 9. o.). Gárdos Miklós fogait a Margit körúti fegyházban verték ki még 1944-ben, írja a szerző.

A Száztizenhét Levél: Feleségkeresés és a Debreceni Kapcsolat

Miklós levelet ír 117 magyar lánynak, akik annak idején földijei voltak, s most itt vannak valamelyik rehabilitációs táborban. Feleséget keres, akivel odahaza újrakezdheti az életét. A címzettek kivétel nélkül magyar állampolgárságú hölgyek, kivétel nélkül Debrecenben, illetve a város környékén születtek, s kivétel nélkül egykori táborlakók. Vagyis zsidók. A címzettek névsorát a Svédországi Menekültek Nyilvántartó Hivatalától kapta Miklós. Miért ez a sok levél? A válasz egyszerű. Miklós feleséget keres, ezért ugyanazt a szövegű levelet küldi el a címzetteknek. Mindegyik hölgyet arról értesíti, hogy bizonyára ismerik egymást Debrecenből, s most szeretné felvenni a régi ismerőssel a kapcsolatot. Miklós természetesen hazudik. Egyik címzettet sem ismeri. Fontos megjegyezni, a „Debrecen felé születtek” nem az egyetlen nyelvi bicsaklás a könyvben, akadnak még egyéb sutaságok (nem beszélve a rengeteg nyelvi panelről, „arany sugarú napfény”-ről és társairól). Végső soron őszinte volt, ami a lényeget illeti. (I.m. 23. o.).

Orvosi Diagnózis és Dacos Életvágy

Pedig Miklós bajban van. Lindholm főorvos már az első vizsgálatok után közölte vele, hogy súlyos, gyógyíthatatlan tüdőbajban szenved, fél éve van hátra. Miklós azonban nem törődik bele az orvosi diagnózisba. Ő bizony új életet akar kezdeni, nőt akar, feleséget. Olyan hölgyeket keres, akik „Debrecen felé születtek (sic!), és most itt ápolják őket. Harmincéves korig!” (I. m. 21. o.). Apám hangja úgy szállt szelíden, halkan a levegőben, akár egy sérült madárszárny verdesése. (I.m. 48. o.). A madárszárny verdesése száll? A verdesés száll, nem a madár?

Lili, az Igazi és a Levelezés Intimitása

És a válaszlevelek között hamarosan rátalál az igazira: Lilire. A kezdetben még tapogatózó levélváltás egyre intimebbé válik. Hőseink elhatározzák, megpróbálják elintézni, hogy láthassák egymást személyesen is. Mindenáron élni és szeretni akarnak. Miklós levelére természetesen nem mindenki válaszol. Reich Lili (a későbbi feleség) azonban azok között van, akik ismerkedni akarnak. Gárdos Péter az elbeszélést sűrűn szakítja meg szülei levelezésének egy-egy részletével, a dokumentumok közötti elbeszélői szövegből pedig megtudunk ezt-azt Miklós és Lili svédországi hétköznapjairól. A könyv két főszereplője Gárdos Péter apja és édesanyja. Az apa saját nevén szerepel a történetben (Miklós), az anya nem. A szerző édesanyja (Ágnes) ugyanis nem járult hozzá, hogy valódi nevén szerepeljen, bár később megbánta a döntését, amint ezt egy nemrég megjelent interjúban megvallotta.

Holokauszt Ipar és a Világirodalomba Betörés

A Libri honlapja arról is tájékoztat, hogy német, angol, francia, olasz, spanyol nyelvterületeken nyolc-tíz jelentős kiadó is „versenyzett” a kiadói jogokért. Ilyenkor némul el a magyar ember. Hazai zsidó szerzők kétes értékű, olykor kifejezetten silány termékei a holokausztipar hathatós segítségével világnyelveken jelennek meg, miközben például Kosztolányi, Móricz vagy Krúdy évtizedek óta nem tud betörni a világirodalomba. Fut helyettük Kertész Imre, 2015-ben pedig az újonc, s bízvást tehetségtelen Gárdos Péter. Szomorú. Német, angol, amerikai kiadás. Ez a jelenség rávilágít a kortárs irodalom globalizációs kihívásaira és arra, hogy bizonyos témák, mint a holokauszt, milyen mértékben képesek nemzetközi figyelmet kelteni. Míg a magyar irodalmi klasszikusok nehezen törnek át a nyelvi és kulturális akadályokon, addig a holokauszttémájú művek, a téma egyetemes tragédiája miatt, könnyebben találnak utat a nemzetközi olvasókhoz.

Harry, a Provokatív Barát és a Posztholokauszt Szexuális Feszültségek

A regény nem kerüli meg a túlélők posztholokauszt időszakban megélt traumáit és azok pszichológiai, érzelmi és szexuális következményeit sem. Harry egyfolytában érintkezni akar. Nemileg. Természetesen nőkkel (nem akarok tippeket adni, de a posztholokauszti buziszerelem nagy témáját még senki nem írta meg, pedig kasszasiker lenne; nem is beszélve arról, hogy a színpadi adaptációt bizonyára Alföldi Róbert rendezné). Harry gondolatai mindig a genitáliák körül sündörögnek. - Mit mondott Ádám Évának, amikor először találkoztak? Kristin elfelejtett rágni is, annyira szerette volna e találós kérdést megfejteni. Harry kicsit várt, majd felpattant. Némajátékkal jelezte, hogy ő most anyaszült meztelen. - Hölgyem, kérem, álljon odébb, mert nem tudom, meddig nő ez az izé! Harry lefelé mutatott, a slicce felé. Kristin nem értette rögtön, de aztán elpirult. (I. m. Vegyünk egy másik példát. Harry közösen kivitelezett coitusra akarja rábírni Miklóst. - Mit szólnál egy szendvicshez? - Miféle szendvics? - Mi ketten, meg ő. Kristin van középen. - Engem hagyj ki. (I. m. 32. o.). Miklós a kávézóban marad, Harry egyedül próbál szert tenni Kristinre a hölgy lakásán. A művelet azonban nem sikerül. Én, aki képes voltam napjában ötször, aki tele vizesvödröt akasztottam rá, és járkáltam vele fel-alá. (I. m. 35. o.). Ez a nyers és olykor groteszk humorral ábrázolt szexualitás a túlélők emberi vágyait, a normalitás utáni sóvárgását és a trauma feldolgozásának eltérő módjait mutatja be.

A Szikla Mögötti Árnyék: Harry és a Férfiasság Kérdése

A regény egyik szívszorítóan szép jelenete következik. Harry és Miklós sétálnak a svéd tengerparton, s Harry hirtelen eltűnik egy szikla mögött. Vajon mit művel? Harrynek újabban az a szokása támadt, hogy különböző helyekre elbújva kérdőre vonja férfiasságát. A késő délután már hosszú árnyékokat rajzolt. A szikla mögötti férfialak, aki csökönyös módszerességgel próbálta kielégíteni önmagát, úgy vetítődött a homokra, akár egy Egon Schiele-grafika. (I. m. 45-46. o.). Ez a kép egyszerre tragikus és poétikus, rávilágítva a háború utáni identitáskeresésre és a test és lélek közötti feszültségekre.

Miklós Háttere: Munkaszolgálat és Kémképzés

Gárdos Miklóst 1941-ben munkaszolgálatra hívták be, ő pedig azonnal átszökött az oroszokhoz. Az erre hivatott szovjet intézmény „kémmé képezte ki, és ledobta az ellenséges állások mögé”. (I. m. 37. o.). Nemcsak őt, hanem a társait is, akik valamennyien holtan értek földet. Miklósnak azonban szerencséje volt, nem lőtték le a levegőben. Mikor földet ért, azonnal letartóztatták. Ez a rész Miklós múltjának egy sötét és veszélyes szakaszát tárja fel, amely további mélységet ad a karakterének és megmagyarázza a túléléshez való rendíthetetlen ragaszkodását.

Lili Dilemmái: Katolicizmus és a Zsidósággal Való Szakítás

Lili vasárnaponként a Björkman családnál tartózkodik, velük együtt megy misére a helyi katolikus templomba. A koncentrációs táborból szabadulva ugyanis azt hazudta, hogy csak az apja zsidó, az anyja (és ő maga is) katolikus. A hazugságról mit sem sejtő svédek pedig kerestek Lilinek egy pártfogó katolikus családot. Árulása óta még öt hónap sem telt el. Mikor májusban magához tért a bergeni közkórházban, azonnal és végérvényesen szakított a zsidóságával. Igazából véletlenszerűen választotta ki magának a katolikusokat. Így aztán a svéd alaposság és empátia a Björkman családot jelölte ki istápolójának, amint Lili megérkezett Svédországba. (I.m. 68. o.). Jellemző az idézett szöveg felütése. „Árulás.” Az a zsidó, aki ki akar lépni a zsidóságból, a többi zsidó szemében áruló. Ez a szakasz Lili belső konfliktusát és a túlélés érdekében hozott kompromisszumait mutatja be. A vallási identitás feladása, mint menekülési stratégia, mélyen elgondolkodtató kérdéseket vet fel a hit, a hovatartozás és az emberi alkalmazkodás határairól.

Kronheim Emil Rabbi: A „Degenerált Zsidó” Stereotípiája

Ezen a ponton bukkan fel a regényvilágban az egyik legfontosabb és leggusztustalanabb szereplő. Neve Kronheim Emil. Foglalkozása rabbi. Megtudjuk, hogy Kronheim Emil nevét-címét minden svéd táborban kitették a faliújságra. Az elbeszélő szerint a rabbinak az volt a dolga, hogy „ezekben a nehéz időkben lelki támaszt nyújtson nemzet- és hittársainak”. (I.m. 84. o.). Érdekes megfogalmazás; a magyarországi zsidók a rabbi „nemzettársai”. Így igaz, a megfogalmazás pontos, a regény más oldalain mégis arról olvasunk, hogy ezek a zsidó túlélők magyarok. Jól tudjuk, az ember nem lehet egyszerre két nemzet tagja. Vagy-vagy. Kronheim Emil ezt jól tudta. Kronheim rabbi az elfajzott zsidó típusa, aki úgy gondolja, nem neki vannak kötelességei Istennel szemben, hanem fordítva. Ábrahám őszinte hite hiányzik ebből a degenerált zsidóból, annak a tudása, hogy Istennel szemben soha nem lehet igazunk. Ennek a tudásnak a helyét átvette a merőben földies, anyagias felfogás és a faji gőg.

Kronheim Rabbi Lakása: Hering Szag és Piszkos Edények

A másik példa az egyik kedvencem ebben a könyvben. Kronheim rabbi lakásában vagyunk. A mosatlan edények halomban álltak a konyhában. Kronheimnét már régóta nem zavarta a hering szaga, amely úgy csapta meg a látogatót, mint egy mustárgáz-támadás. Viszont a rabbi minden egyes alkalommal új, tiszta tányért helyezett a heringjei alá, s ezen sokszor összekaptak. Kronheimné asszony most is a konyhában ült, erőtlenül bámulta a szanaszét heverő tucatnyi olajos tányért. Mit kezdjen velük? (I.m. 257. o.). Ez a leírás, bár elsőre komikusnak tűnhet, egy mélyebb problémára utal: a háború utáni összeomlás, a kilátástalanság és a hétköznapi rend felbomlása, amely a zsidó túlélők életében is jelen volt.

Klárára: A „Medveasszony” Portréja

Gárdos Péter könyvének vannak olyan részei, amelyeket bizonyára még a legdörzsöltebb antiszemiták is megirigyelnének. Miklóst meglátogatja egy lány, aki Lilihez hasonlóan annak idején megkapta a férfi típuslevelét. Köves Klára nagydarab lány volt, sorstársai medveasszonynak csúfolták, nem éppen alaptalanul. Klára cammogva járt, szinte dülöngélt, s úgy szorított kezet, mint egy férfi. Ezen kívül testének jó részét selymes szőr borította, amely bizonyos megvilágításban úgy hatott, mint egy mackóbunda. Duzzadt, érzéki ajkai voltak Klárának, karvalyorra, s hatalmas fejét sötétbarna, zabolázhatatlan, dús, göndör haj keretezte. (I.m. 98. o.). Ez a leírás, a maga nyers és túlzó részletességével, rávilágít a fizikai megpróbáltatásokra és a testkép torzulására, amit a koncentrációs táborok okoztak.

Miklós és a Pap: A Hit Konverziójának Amoralitása

Amikor korábban a regény amoralitásáról beszéltem, elsősorban Miklós és a pap találkozására gondoltam. Miklós arról beszél a papnak, miként óhajt leendő arájával megkeresztelkedni. Gävléban éppen azt a barátságos, egyszerű fatemplomot találta, amire titkon számított. A karzat fölötti ablakokon csak úgy dőlt be a fény. A katolikus pap már elmúlt nyolcvan is, és folyamatosan remegett a feje. Apám még előző nap felkereste a högbói közkönyvtárat, és alaposan felkészült. A számítása tökéletesen bevált. Mikor kimondta a „Congregationes religiosae”-t, és elmagyarázta mibenlétét, az öreg bácsika szeme megtelt könnyel. - Honnan tud Ön ilyesmikről? Apám nem zavartatta magát. Fontoskodva magyarázott tovább. - …. amelynek éppen az a lényege, hogy én és a menyasszonyom nem ünnepélyes, hanem csak egyszerű fogadalom által kötődnénk a katolikus hithez…. A papnak a keze is reszketett. Zsebkendőt vett elő, megtörülgette a szemét. - Egyszerűen megindít a buzgalma. Apám belelendült, vizuális memóriája most sem hagyta cserben, sorról sorra fel tudta idézni a szakirodalom idevágó passzusát. - Úgy tudom, javítson ki, Atyám, ha tévednék, hogy ez az egyszerű fogadalom egyoldalú, azaz csak a fogadót, minket, engem és a menyasszonyomat köti a szerzethez, de a szerzetet nem köti a fogadóhoz. Az ünnepélyes fogadalom viszont kétoldalú, tehát sem a fogadó, sem a szerzet részéről fel nem bontható! - Honnan tud ennyi mindent? - Mi komolyan gondoljuk az áttérést, Atyám. Az öreg bácsi erőre kapott, felpattant, sietve indult a sekrestye felé, Apám alig bírta követni. A pap egy keményfedelű, irdatlan méretű könyvet húzott elő, tollát belemerítette a tintásüvegbe. Apámat egészen elbűvölte, hogy zöld színű tintát használt. - Engem meggyőzött. Semmi kételyem nem maradt szándékuk komolyságát illetően. Most beírom ide az adataikat. Ön felhív, hogy a menyasszonya mikor tud átvonatozni Bergából. Ha megvan az időpont, soron kívül beiktatom az ünnepélyes keresztelőt. Egyet mondhatok, Miklós: pályafutásom alatt ilyen megható igyekezettel még nem találkoztam. (I.m. 276-278. o.). Ez a szövegrészlet egy katolikus olvasónak maga a botrány.

Az Eszme Elsőbbsége és a Szerelem

Miklós búcsút vesz Lilitől, vonatra ül, s útközben hazafelé szerelmes verset fabrikál. Egy eszme vár, én érte harcolok, A millióknak egy társa vagyok. S most könnyebb lesz majd, szebb és fényesebb Két csillag kísér, drága két szemed! (I.m. 182. o.). Vagyis első az eszme, utána jön Lili. Miklós úgy dönt, hogy követi Lilit, ő is kilép a zsidóságból, megkeresztelkedik. Miklós ugyan ateista, de ez az apróság nem számít. Miklós feleségül akarja venni Lilit, s úgy gondolja, a cél érdekében a hazugság, a csalás is megengedett. Írásom első részében a zsidó amoralitás kézikönyvének neveztem Gárdos Péter művét. Ez a rész Miklós pragmatikus hozzáállását mutatja be a hithez és a házassághoz, ahol a cél szentesíti az eszközt. A szerelem és a túlélés érdekében hozott döntések morális dimenziója itt kérdőjeleződik meg a leginkább.

A Kommunizmus és Gárdos Miklós

Ezt az elbeszélő írja, tehát Gárdos Péter. A papát annyira megragadta az eszme (Eszme), vagyis a kommunizmus, illetve annak sztálini kiadása, hogy semmi másnak nem maradt hely ebben a kicsi emberben. A kommunizmuson kívül minden ósdi volt Gárdos Miklós számára, s ez valóban igaz, az elbeszélő nem hazudik. Gárdos Miklós különösen a katolikusokat utálta. Írásom első részében szándékosan nem idéztem, miket írt ez az ember a Rákosi-korszakban Mindszenty bíborosról, a Vatikánról, XII. Pius pápáról. Krisztussal tudatos szembefordulásban élnek, az igaz Isten és az igazság őszinte vágyát lelkükből kiölte a faji és a vallási gőg. (Márton Áron: Keresztség és hit. Marosvásárhely, 2007, 96. o.). Gárdos Miklós kommunista volt, nem pedig istenhívő; a zsidó faji gőg ölte ki belőle az igazság őszinte vágyát. Ez a rész rávilágít Miklós politikai és ideológiai meggyőződésére, és arra, hogy a kommunizmus hogyan vált számára egyfajta új vallássá, amely kiszorította a hagyományos vallási értékeket.

Gold Judit Levele Kronheim Rabbinak: A Túlélők Haragja

Lili egyik sorstársa, Gold Judit levelet ír Kronheim rabbinak. A rabbi vonatra pattan, s meglátogatja Lilit. Milliókat gyilkoltak le, mint a barmokat a vágóhídon. Nem, még a barmokkal is kíméletesebben bántak, mint a hittársainkkal! De a kutya úristenit, ezek a milliók még ki sem hűltek! Még be sem fejeztük értük az imát! És te már elhagysz bennünket?! Már hátat fordítasz? Ne istenhez legyél méltányos, ő ezt nem érdemli meg! A sok millióhoz legyél méltányos! Őket nincs jogod megtagadni. (I.m. 274. o.). Borzalmas ezt a szöveget olvasni. A rabbi szavaiban már szó sincs Ábrahám és Isten jól ismert viszonyáról. Ez a felkiáltás a túlélők mély fájdalmát, haragját és kétségbeesését fejezi ki, akik úgy érzik, elárulták őket, ha valaki elfordul a zsidó identitásától a holokauszt után. A szövegben megjelenő képek, mint a barmok vágóhídon, tovább erősítik a borzalmas emlékeket és a tehetetlenség érzését.

Történelmi párhuzamok és a trauma generációkon átívelő hatása

A regényben kibontakozó történet mellett érdemes tágabb történelmi kontextusban is vizsgálni a bemutatott eseményeket és karaktereket. A holokauszt traumája nem csupán a közvetlen túlélőket érintette, hanem a következő generációkra is hatással volt. Dudás Miklós édesapjának brutális összeverése, melyről a világbajnok kajakos a közösségi oldalán számolt be, tragikus példája annak, hogy a gyűlölet és az erőszak milyen mélyen gyökerezhet a társadalomban, és hogyan törhet felszínre váratlanul, akár egy pletyka kapcsán is. A "Hajnali láz" című regény is erre a generációkon átívelő hatásra mutat rá, bemutatva, hogy a Miklós és Lili által átélt borzalmak hogyan alakították át a személyiségüket, és milyen kompromisszumokra kényszerítették őket a túlélés és a normalitás illúziójának megteremtése érdekében.

Az 1533-as Év: Egy Múltbéli Történet a Jelenben

A regényben egy érdekes és meglepő betét található, amely egy távoli, 1533-as múltba repíti az olvasót. A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány. Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. Először csak a lábukat mártogatták bele, azután beleereszkedtek térdig. Gergelynek megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Fürödhetnek: nem látja ott őket senki. A pécsi út jó messze van oda, s az erdő végtelen. Ha valaki meglátná őket, lenne is nemulass! Még így csupaszon is látszik rajta, hogy úrileány: kövér, mint a galamb, és fehér, mint a tej. A Gergőnek nevezett, soványka, barna fiú háttal fordul. A leányka belekapaszkodik a nyakába. Néhány perc múlva egy vén, szürke lovon tér vissza. A ló fején hitvány madzag kötőfék. A gyerek szótlanul csapkodja a lovat egy somfagallyal. Az arca sápadt. - Bújjunk el! - mondja dideregve. - Bújjunk el! A lovat egy-két rántással fához köti. Felkapkodja a földről a ruháját. S fut a két meztelen kisgyerek egy galagonyabokornak. Abban az időben nem volt ritkaság a török az utakon. S te, kedves olvasóm, aki azt gondolod, hogy az a két gyerek most, ezen a nyáron fürdött a patakban, bizony csalódol. Hol van már az a két gyerek, hol? És hol vannak mindazok az emberek, akik ebben a könyvben eléd jönnek, mozognak, cselekszenek és beszélnek? Hát csak tedd félre az idei kalendáriumot, tisztelt olvasóm, és vedd elő gondolatban az 1533-it. Annak az évnek a májusában élsz te mostan, s vagy János király az urad, vagy a török, vagy I. Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egy völgyében rejtőzködik. Valami harminc vályogház meg egy nagy kőház mindössze. Az ablakok olajos vászonból vannak minden házon. Az úri házon is. De máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut sűrű fák lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál oda. Hogy is találna? Az út meredek, szekérnyom nincs. Torony sincs. A Gergő gyerek apja valamikor kovács volt Pécsett, de már meghalt. Az asszony Keresztesfalvára húzódott az apjával, egy ősz, öreg paraszttal, aki harcolt még a Dózsa György lázadásában. Az öreg néha átment az erdőn Pécsre, hogy kolduljon. Abból éltek télen is, amit az öreg koldult. Így indult ki Gergő a lóval az erdőbe. Gergő nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon odahaza. Leszállt a lóról, és vezette Évát, amerre az kívánt menni. Éva arra kívánt menni, amerre a pillangók. A pillangók befelé röpültek az erdőnek, hát ők is arra futottak. Végre, hogy a patakot meglátták, Gergő fűre bocsátotta a lovat. Lapulnak. És a félelmük nem árnyéktól való. A török ide-oda forgatja a fejét. Ránéz a szürkére. Most már látni, hogy a török csontos arcú, barna ember. A vállán diószínbarna köpönyeg. A fején tornyos, fehér süveg. A fél szeme be van kötve fehér kendővel. A másik szeme immáron a fa mellé kötött szürkét vizsgálja. Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán. Jobban tetszene neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek jobban kél, mint a ló. A konstantinápolyi rabvásáron háromszor annyit is adnak érte. - Hol vagy, fiúcska? Gyere elő, kis pajtás! Fügét adok! - Gyere elő, te! Ne félj, nem bántalak! Nem jössz? A két gyerek némán és sápadtan hallgatta eddig a törököt. A fügekínálás nem oldotta fel őket a rémület dermedtségéből. Sokkal többször hallották otthon a vigyen el a török szidást meg a hajmeresztő török meséket, hogysem akármiféle édesgetésre előbátorodtak volna. Hanem mikor azt mondta a török, hogy elviszi a szürkét, a Gergő gyerek megmozdult. A szürkét viszik! A kis Éva mindezekre a gondolatokra nem felelt. Holtszínnel kucorgott mellette. Azonban a szürke ment. Gergő hallotta a lépéseit. Nagy, lomha lépései vannak a szürkének. A száraz haraszt egyenletesen csörög a lába alatt. - A szürke… Megy a szürke, megy. Jaj de csúnya ember! A gyerek most már csak a szürkét látja. Ebben a pillanatban ő is fogva van. - Csitt! A török arra fordítja a fejét, amerre a fiú. Gergő le akar ereszkedni a lóról. Gergő hátán nagyot csattan a török tenyere. A szegény kis Vica menekülne mostan, de aprók a lábak, és magas a fű. Elbukik. - Csitt! - szól a török, rácsapva a gömbölyűjére -, csitt, mert mindjárt megeszlek, ha el nem hallgatsz! A kislány elhallgat. A Gergő gyerek is bőg. A két gyerek elhallgat. A leányka szinte ájult rémületében. Kiérnek az erdőből. A Gergő gyerek látja, hogy a Mecsek útján fölfelé szekerező török nép tarkállik. Lovas akindzsik, gyalog aszabok, tarka öltözetű szabadkatonák. Az a csoport, amelyik előttük megy, valami tíz megrakott kocsit és szekeret kísér. A szekereken fehér ágynemű, szekrények, ágyfák, hordók, vadbőrök, gabonás zsákok rendetlen összevisszaságban. A mi janicsárunknak három szekere és hét rabja van. Öten vannak még kék nadrágos, piros csizmás, fehér süveges janicsárok, három pedig prémes sapkájú, nagy dárdájú aszab. Mit locsognak törökül, azt Gergő nem érti. Róluk beszélnek meg a lóról, az látszik rajtuk. Mikor őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek. A török feldobja a két gyereket a kocsira, az ágynemű tetejére. Egy pufók hajadon ül ott, megláncolt lábú rableány, arra bízza őket. Azután egy szennyes zsákot old meg az egyik sapkás török, és mindenféle ruhát húzkod ki belőle. De az mind gyermekruha. Van közte kis szoknya, kis szűr, pitykés mellény, sapka, kalap, kis csizmák. A leány körülbelül tizenhét éves. Parasztleány. - Ne sírjatok, kedves. Ez a történet, bár látszólag elszigetelt, egy mélyebb mondanivalót hordoz: a történelem ismétlődését, az emberi szenvedés örök természetét, és azt, hogy a félelem és a túlélés ösztöne korokon átívelő. A török hódítás idején játszódó epizód párhuzamot von a holokauszt borzalmaival, bemutatva, hogy a kiszolgáltatottság és az erőszak milyen mértékben képes átalakítani az emberi sorsokat. Ez a betét az irodalmi művek időtlenségét hangsúlyozza, ahol a múltbeli események rezonálnak a jelen kihívásaival.

Az 1944-es Események: Elárulás és Túszejtés

1944. A négy cselszövő még előző nap megegyezett abban, hogy a randevú maradjon az ő titkuk. Mi van, ha valamelyik ötödikes elkotyogja a hírt a szintén matulás testvérének, és elterjed a híre, amit tettek? Segít Szabónak a francia dolgozatban, órákon figyel, még Kőnignél is. A tanárnak feltűnik a nagy buzgóság. Séta közben bevásárol a cukrászdában az osztálynak, Zsuzsannának pedig egy cserepes jácintot vesz, de a prefekta nem fogadja el. Azt mondja, adja az igazgató úrnak, holnap lesz a névnapja, Gedeonnak hívják. Gina Tormának is elmeséli az éjféli randevút, mert Bánki és Kis Mari csak vihogtak, amikor meglátogatták. Kőnig és az ápoló testvér megjelenése azonban mindent elront. Gina mindent magára vállal, hiszen őt már úgysem büntethetik meg. Gina most már egyedül jut ki az épületből. A kapun viszont már nem jut ki a kislány, mert a hadnagyot leleplezik. Zsuzsanna érzi meg, hogy baj van, bemegy hozzá. Elmondja a kislánynak, hogy fél, hogy türelmetlen vele, mert annyira más, mint a többiek. De nem kell félnie, a büntetés nem lesz akkora, hogy ennyire zokogjon miatta. A kislány elrakja a holmiját, megigazítja a matracát, és egy ezüst hamutartót talál, azt, amelyet ő vett az apjának. EZT A HAMUTARTÓT, AMIT EGY KIS SZOLNOKI ÉKSZERÉSZNÉL TE VETTÉL NEKI VISZONZÁSKÉPPEN EGY HOLDACSKÁRA, APÁD HAGYTA NÁLAM, HOGY RÁISMERJ, ÉS TUDD BELŐLE: VELEM BESZÉLT, RÁM BÍZTA AZ ÉLETEDET. MOSTANTÓL FOGVA ÉN RENDELKEZEM VELED, MERT APÁD AZ ELSŐK KÖZT VOLTAK, AKIKET A NÉMETEK 19-ÉN LETARTÓZTATTAK. KUNCZ HADNAGY 20-ÁN ÉRKEZETT ÁRKODRA, HOGY TÉGED KICSALJON AZ INTÉZETBŐL, S A TE SZEMÉLYEDDEL PRÓBÁLJÁK RÁVENNI APÁDAT, HOGY ELÁRULJA, KIK A KÜZDŐTÁRSAI. HA NEM VIGYÁZTAM VOLNA RÁD, AZÓTA TÚSZ VAGY, S VELED ZSAROLJÁK A TÁBORNOKOT. HOGY MIKOR MIT TÉGY EZENTÚL, ÉN SZABOM MEG, S AMIT ÜZENÉK, AZ OLYAN, MINTHA APÁD PARANCSOLTA VOLNA. NE MOCCANJ, NE TÖPRENGJ, VIGYÁZOK RÁD. Ez a rész egy másik idősíkot nyit meg, és rávilágít a háborús idők intrikáira, a bizalom és az árulás kérdéseire. A gyerekek ártatlanságának elvesztése, a felnőttvilág kegyetlensége és a személyes sorsok manipulálása mind megjelenik ebben a rövid, de annál drámaibb epizódban. A hamutartó, mint szimbólum, összeköti a múltat a jelennel, és a reményt adja a túlélésre, még ha az árulás és a kényszer árnyékában is.

Tabuszavak és a Nyelvi Humor

A tabuszavak használatának mai megítéléséről Kálmán László azt mondta, számára úgy tűnik, a hivatalos médiában továbbra sem enyhül ezek tiltása, de a mindennapi beszédhelyzetekben egyre inkább megtűrtté válnak. Kiderült, mit jelentenek pontosan Nagy Blanka mondatai, amellyel Áder Jánost szólította meg a tüntetésen. típusú szerkezetekhez hasonlít, de jelentése sokaknak talányos. Egressy János megjegyezte, ő látta az angol meg a magyar nyelvű verziót is, utóbbit egyértelműen sokkal szellemesebbnek találta. Nádasdy Ádám szerint nem véletlenül lett az amerikai film éppen a magyarul tudók körében kultalkotás. Ez a téma, bár eltér a regény fősodrától, rávilágít a nyelvi kifejezések erejére, a humor szerepére a trauma feldolgozásában, és arra, hogy a nyelv milyen mértékben képes tükrözni a társadalmi változásokat és a kollektív tudatalattit. A szellemes szóhasználat, még ha tabunak is számít, segíthet a feszültség oldásában és a nehéz témák megközelítésében.

tags: #arconcsapta #anyjat #egy #kolbasszal