Magyarország nemzeti ünnepe, augusztus 20., mélyen gyökerezik a magyar történelemben és kultúrában, kettős jelentéssel bírva: Szent István királyra, az államalapítóra emlékezünk, valamint az új kenyér ünnepét is megünnepeljük ezen a napon. Ez az ünnep nem csupán a múlt tiszteletéről szól, hanem arról is, hogy hogyan tudjuk ezeket az értékeket átörökíteni a jövő nemzedékeinek. Augusztus végéhez közeledve, készülődve már az iskolai tanév kezdetére, a nyár utolsó családi kikapcsolódását ez az ünnepnap, s vele a hosszú hétvége jelenti. Az ünnepnap tehát összeköti a múltat és a jelent, a hitet és a mindennapok kenyerét - szó szerint.
Szent István Napja: Az Államalapítás Évszázados Öröksége
Augusztus 20. elsősorban Szent István királyunk napja, aki a 11. században megalapította a keresztény magyar államot. István király döntései és reformjai biztosították Magyarország fennmaradását és fejlődését a középkori Európában. Szent István emlékezete minden időben erkölcsi példát, az egész magyarságot illető történelmi örökséget és közösségi, lelki erőforrást jelent mindannyiunk számára. Államalapító királyunk ereje és bölcsessége olyan szilárd alapokra építette Magyarországot, amelyek 1025 éve megtartanak bennünket. Hivatalosan Mária Terézia nyilvánította 1774-ben országos ünneppé. Első alkalommal 1818-ban rendeztek ünnepélyes körmenetet Szent István Jobbjának tiszteletére.
Az ünnep története is változatos. 1891-től lett munkaszüneti nap augusztus 20. Ennek támogatottsága sokáig nem volt egységes, ugyanis a protestáns felekezetek kevésbé lelkesedtek egy alapvetően katolikus gyökerű ünnepért. A Horthy-korszakban új lendületet vett Szent István kultusza és ezzel ez az ünnepnap is - minthogy a revíziós gondolat egyik alapvető hivatkozási pontja volt a Szent István-i birodalom, így kiemelt, revíziós vonatkozású eseménnyé is vált a megünneplése. A két világháború között - vált az ünnep állandó elemévé a tűzijáték. 1938-ban ünnepelték Szent István király halálának 900. évfordulóját. Az 1949-ben hozott törvény Szent István napját a szovjet mintájú alaptörvény napjává tette, s ettől fogva a nap a hármas ünnep jellegét viseli, hiszen a liturgikus ünnepet és a szakrális hagyományt adminisztratív úton soha nem lehetett felülírni. A Magyar Országgyűlés 1991. március 5-i döntése Szent István napját ismét a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepének nyilvánította.
Az Új Kenyér Ünnepe: A Bőség és Hála Szimbóluma
Augusztus 20. az új kenyér ünnepe is. Ez a nap a bőséget és a termékenységet jelképezi, amikor az aratás végén az új lisztből készült első kenyér kerül az asztalra. A kenyér, mint a mindennapi élet alapvető eleme, az összetartozást és a közösség erejét szimbolizálja. A „kenyér ünnepe” mélyen gyökerezik a magyar hagyományban. A kenyér ehhez az ünnephez azért kapcsolódik, mert augusztus közepe a betakarítás időszaka - az első, friss búzából készült kenyér megszentelése pedig az új termésért való hálaadás része lett. Ekkor ünnepeljük a múltunkat és a jövőnket, a jelenben való létünket, a magyarságot.
Kenyér és hagyomány
A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban. A rendezvényen a miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus 20-án egyszerre emlékezünk a keresztény magyar állam megalapítására, Magyarország születésére és megszegjük az új kenyeret. A tárcavezető kitért arra is, hogy hagyományosan augusztus 20-án szenteljük meg és szegjük fel a kenyeret, amely már az idén aratott búzából készült. Ez a pillanat egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről: hálát adunk a termésért, és reménnyel telve tekintünk a következő esztendőre. Azok, akik az agrárium területén dolgoznak, jól tudják: kultúra a föld is, amelyet megművelünk és a termés is, amelyből ételt készítünk. A föld nemcsak eltart bennünket, hanem tartást és büszkeséget is ad annak, aki megbecsüli, aki gondozza. A föld megmutatja, kik vagyunk, és mit érünk valójában. Kifejtette, az idei nyári aratás eredményei minden okot megadnak a bizakodásra. A nyári kalászosok és a repce hozama meghaladta az elmúlt öt év átlagát. Bár földjeink áztató esőre szomjaznak, idén is megmutattuk, együttműködéssel mire vagyunk képesek. Egy ország nevében mondunk most köszönetet a gazdák munkájáért és kitartásáért. Nagy István elmondta, a mi felelősségünk, hogy továbbra is őrizzük termőföldjeinket, védjük vizeinket, erdeinket, a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit. Az oktatás, a kutatás, a tudomány eszközeivel is tovább erősítjük a mezőgazdaságot, az élelmiszeriparunkat, azért, hogy a magyar vidék kenyeret és hazát adjon minden magyar családnak.
A Kenyér Ünnepének Történelmi Gyökerei és Evolúciója
Már a Krisztus előtti időben megünnepelték az aratás befejezését, melyben kifejezték az örömöt, ha gazdag termést takaríthattak be. A jó termés eloszlatta a gondot, hogy egész évre legyen kenyér, amely az ember legfontosabb tápláléka. Napjainkban már magától értetődik, hogy asztalunkra minden nap kerül kenyér. A kenyér ünnepének gyökerei a középkori liturgikus ünnephez nyúlnak vissza, amely az Apostolok oszlása néven (Festem divisionis Apostolorum) volt ismert. Napja július 15. volt, míg a Trienti Zsinat határozata értelmében kikerült a liturgikus körből (ez a zsinat csökkentette az ünnepek korábban igen nagy számát). Az aratás, az új kenyér ünnepét azonban megőrizte a szakrális néphagyomány, majd a rendeletben elhatározott ünnepek kerete.
A gabonafélék ősidők óta az emberi táplálkozás legfontosabb elemei közé tartoznak, a kenyérfogyasztás egyidős az emberiséggel. Az emberek már a kelesztés felfedezése előtt is különféle módon fogyasztották a gabonaféléket: az őskorban a gabonamagvakat tüzes kőlapon megpirították, vagy összezúzták és a gabonatörethez vizet adva kásaként fogyasztották, majd feltalálták a hamuban sült kenyeret. Egyiptomban fedezték fel, hogy a tésztában egy idő után gáz képződik, ettől megkel, lyukacsos, laza állagú lesz. Innen eredeztethető tehát a kenyér mai formája. Az ótestamentumi időkben már a zsidók is megülték az új kenyér ünnepét (jom habikurim), amelyet neveztek aratási lakomának is. Amikor állt még a jeruzsálemi templom, a szentélyben ezen az ünnepen mutatták be az új kenyeret, számos termény társaságában (búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya), és ekkor ettek először belőle. Az ünnepre a nép a városba zarándokolt, és mindent virágokkal díszítettek, még az állatokat is.
Ugyanehhez a naphoz kötődtek az aratási felvonulások is a templomokhoz, ahol imával adtak hálát, hogy az aratási munkákat befejezték. Sok helyütt a legszegényebb családnak nagy kenyeret sütöttek ez alkalomból, melyhez a lisztet házról házra járva gyűjtötték össze. Magyarországon az aratóünnepek felújítását, vagyis az új kenyér ünnepét Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899. évben kiadott rendeletében teszi hivatalossá. Pár év leforgása alatt a kenyérünnep valóságos látványossággá vált, hiszen a városok, elsőként Szeged, igen nagy pompával, felvonulással, virágdíszlettel rendezik meg, akár több napon keresztül. Ekkor kezdik újból alkalmazni az aratókoszorúk készítését, amelyek ma is láthatók a Szent István napi körmenet állandó díszeként.
Régi aratóünnephez kapcsolódik ezért az új kenyér ünnepe, azt azonban eredetileg július 15-én tartották. Ekkor volt egy hasonló felvonulás a maihoz, aminek végeztével a templomban mondtak hálaimát. A dátum tulajdonképpen az évszázadok során azért elég sokat mozgott. Az aratóünnepségek köre egy időben egy kicsit még feledésbe is merült, 1899-ben azonban Darányi István földművelésügyi miniszter rendeleti úton szerette volna felújítani azt. Célja valójában az volt, hogy a forrongó agrármozgalmakat lecsillapítsa, helyreállítsa az egyensúlyt a földesurak és a földművesek között. A 20. században, a második világháború után pedig az augusztus 20-ai ünnepnap jelentését szerette volna megváltoztatni az akkori országgyűlés, hiszen ellensúlyozni akarták a Szent István nap inkább vallási, szakrális jellegét. Nem tartott azonban sokáig, amíg újabb változások léptek érvénybe. Az akkori hatalom már az alkotmány ünnepének nevezte, a rendszerváltás után pedig kiemelt állami ünneppé vált a bűvös dátum. Mára pedig az új kenyér ünnepe egybeforrt az államalapítással is, amit a tűzijáték koronáz meg.
A Kenyér Szakrális Szerepe és Hagyományai
A kenyér ma is szentelménynek számít. A kenyérre vigyázni kell, még a morzsájára is. Megszegése előtt keresztet vetünk, vagy a kenyérre keresztet rajzolunk. Hiszen Krisztus óta a kenyér nemcsak testi étkünk, hanem Őbenne mindennapi lelki táplálékunk is. A búza az életet, a kenyér istenáldását jelenti. Ez a két népi terminológia el is árulja a kenyérrel és a kenyérkészítéssel kapcsolatos szokásokat, s a hiedelmek legfontosabb sajátosságait is: a kenyér központi helyet foglalt el a falusi nép életében, de hozzákapcsolódó szokásai, hiedelmei olyan erőteljesen keresztény befolyás alá kerültek, hogy még ma is uralkodó sajátságként jelentkeznek a néphagyományban. A mindennapi kenyeret már az „úri ima” emlegeti az újtestamentumban. A kenyér mindig alapvető táplálék volt, mint ilyen lett a termékenység, a bőség szimbóluma, a termékenységvarázslás eszköze. Mint a család jólétét, bőségét, termékenységét szimbolizáló, illetve biztosító alapvető táplálék, elsősorban bizonyos kezdő alkalmakkor kapott szerepet, amikor egyébként is jellemző volt e célok mágikus biztosítása. Általános szokás volt az új házba vitt kenyér és só, amely a lakók jólétét kívánta biztosítani vagy azt szimbolizálta. Hasonló szerepe volt a kenyérnek lakodalomkor. Az új asszonyt kenyérrel fogadták, kenyér alatt vezették be, „hogy az ifjú párnak a kenyere soha ki ne fogyjon a házból”. A kenyér az egyházi szimbolikában is fontos szerepet kapott - tisztelete részint ezen alapszik. „Míg Isten lesz, kenyér is lesz” - tartja a már fent is idézett mondás. A kenyér főképpen az időseknél örvendett különös megbecsülésnek. A kenyér maradékát nem volt szabad eldobni, sőt, ha a földre esett, lehajoltak érte, fölvették, megtisztogatták és megették. De elégetni sem volt szabad, különösképpen a kenyérmorzsát nem. Ennek vallásos indoklása volt, miszerint a kenyérmorzsa az angyalok eledele, és ha elégetik, akkor sírnak az angyalok, mert nincs nekik mit enniük. A meg nem becsült kenyér általában bosszút áll az emberen. A kenyér kiemelkedő keresztény szimbólum, évszázadokon át a legfontosabb táplálék volt.
A Kenyér Megszegésének és Áldásmondásának Szabályai a Hagyományban
A kenyér megszegésének és az áldásmondásnak hagyományosan megvoltak a maga szabályai, melyek a mély tiszteletet tükrözték ezen alapvető élelmiszer iránt:
- Az öt gabonanemből készült teljes kenyér élvezése előtt a hámoci »ki előhozta a kenyeret a földből« bráchát, utána pedig az étkezés utánra elrendelt asztali imát mondjuk. (A süteménykalácsra vonatkozó szabályt l. lejjebb a 48. fejezetben).
- Ügyelni kell arra, hogy a kézmosás és a hámoci áldás időközét meg ne szakítsák, de szabad, ha másnak a brácháját hallja, arra ámén-nal felelni. Ha 22 rőfnyi út idejéig várt, vagy ha ennél kevesebbet, de az egyik házból a másikba ment, valamint, ha olyat mondott, mi nem tartozott ebédje szükségleteihez, megszakításnak számít. Adott esetben, ha már mégis megtette, nem árt, de ha közben valamilyen munkát végzett, vagy szavakkal vitatkozott, már gondolata elvonásának számít és újabb kézmosás kell. (L. lej. 42. f. 22. p.)
- A bráchá tiszteletére a legszebb helyen szegje meg a kenyeret, legszebb helye: ahol kemény, mert ott jól sült, azzal a hellyel szemben, ahol felhasadt (mert ahol sülni kezd, a tészta összehúzódik, ami által szembenlévő oldala meghasadozik), de öreg ember, kinek nehéz kemény kenyeret ennie, szegje csak meg puhább helyen. Hogy a hámoci brácháját és a kenyér evését a metszés idejének tartamával se szakítsuk meg, először kisebb metszéssel gyűrűalakban körülvágjuk a kenyeret, úgy, hogy ha a levágandó darabot megfogja, fölemeli vele az egész kenyeret, - mert ha nem így teszi, már darabra mond áldást, nekünk pedig a hámoci brácháját akkor kell elmondanunk, amikor a kenyér még egész; hagyja tehát a darabot a kenyérrel még összekötve, mondja el a hámoci bráchát és csak miután befejezte az áldásmondatot, válassza le a kenyérről, hogy mikor a bráchát befejezi, a kenyér még egész legyen. Ugyanígy járjon el, ha már megszegett, nem teljes kenyérről vág le, ne vágja le a darabot a bráchá előtt, hogy a bráchá idején még nagyobb legyen a kenyér, Sábát napján azonban egyáltalában bele se vágjon a kenyérbe a bráchá utánig, hogy a kenyerek még teljesek legyenek. Hétköznapon is, ha vékony a kalács, a bráchát még a megszegés előtt mondja el, mert a letörése nem vehető szünetelésnek. (L. alább 77. fej. 17. p.)
- Ne vágjon le kis darabot, mert kapzsi szeműnek tűnnék, de egy tojásnál nagyobb darabot se, mert falánknak néznék. Ez csak akkor áll, ha csak maga eszik, de ha több emberrel étkezik együtt és mindegyiknek kell majd egy tojásnagyságú darabot adnia, le szabad vágni annyit, amennyire szüksége van. Sábát napján, akkor is, ha egymaga eszik, levághat akkorát, amennyire az egész étkezés alatt szüksége lesz, megmutatván a sábát lakoma becsét azzal is, hogy sokat kíván enni. A bráchához levágott darabot meg kell enni, mielőtt más kenyeret eszik, azért, hogy a micvát (parancsot) megtiszteljék, mert bráchát mondottak rája. Jó vigyázni arra, hogy ebből ne adjanak nemzsidónak, de marhának és szárnyasnak sem.
- Mielőtt a bráchát mondja, tegye két kezét a kenyérre, mert a tíz ujjának megfelelően tíz, a kenyérrel összefüggő parancsot kellett már teljesíteni vele: ne szántsd a földedet együtt ökörrel, szamárral; ne vesd be vegyes veteménnyel földedet, hagyd ott az elhullott, az ottfeledett és a szántó szélén álló gabonát, ne tömd be a nyomtató ökörnek a száját; trumáadományt, az első tized, a második tized, a chálá tészta elvonás parancsát, ennek megfelelően áll tíz szóból a hámoci áldásmondata és tíz szó a 145. zsoltár 15. versében: »Mindennek szemei hozzád reménykednek stb.«, tíz szóból a szentföld dicsérete (5Mózes 8:8.1.): »búza árpa . . .« stb., tíz szó Jicchák áldásában (1Mózes 27:28.): »és adjon neked« stb. Mikor Isten nevét kiejti, emelje fel a kenyeret, sábát napján mind a kettőt és mondja el rá áhítatosan a bráchát. Igyekezzék a hámoci szó „á” hangzóját helyesen kiejteni; tartson egy kevés hangszünetet a lechem szó végső m hangzója és a min szó kezdő m hangzója között, hogy az egyik m hangzót el ne nyelje. A bráchá után egyék azonnal, mert a bráchá vége és az evés kezdetéig terjedő időt még egy ámén felelettel sem szabad megszakítania. Egy olajbogyó nagyságú darabot kell megszakítás nélkül ennie. (L. lej. 50. fej. 5. p.)
- Kötelesség sót hozni az asztalra, mielőtt a kenyeret megszegik, mártsa bele a hámoci darabját a sóba, mert az asztal az oltárhoz hasonló (l. al. 44. f. 4. p.), az evés pedig az áldozathoz és azt mondja a Tóra (3Mózes 2:13.): »minden áldozatoddal áldozzál sót«. És mert az asztal így az oltárhoz lett hasonlóvá, illő tartózkodni attól, hogy az asztalnál férgeket, bogarakat öljenek.
- Ha abból a darabból, melyre a hámoci áldást mondták, az asztalnál ülőknek is osztanak, ne dobják azt eléjük, mert kenyeret dobni nem szabad, ne adják a kezükbe sem, hanem tegyék eléjük.
- Parancskötelesség a bráchához a legtekintélyesebb kenyeret megszegni. Ha tehát az ember előtt van egy darab felszegett, meg egy egész kenyér és az a szándéka, hogy ebéd alatt mind a kettőből eszik és habár mind a kettő egyfajta, legyen bár az egész kenyér kisebb a megszegett darabnál és nincs is olyan fehér lisztből, mint az, mégis az egészből szegjen, mert az nagyobb becsű. De ha nem egy fajta lisztből vannak, hanem az egész kenyér (olcsóbb) alacsonyabb rendű, pl. ha az egész tönkölykenyér, a megmaradt darab pedig búzakenyér, habár ez kisebb, mint az egész, a búzakenyérre mondjon áldást. Ha pedig az egész árpakenyér, habár ez alacsonyabb rendű a búzakenyérnél, mindamellett, mert Izráel földje dicséretének verse (5Mózes 8: 8.) az árpát is említi, továbbá, mert egész is, az istenfélő ember ezt is részesítse tiszteletben. Hogyan cselekedjék? Tegye a megszegett darabot az egész kenyér alá és vágjon le mindkettőből egyszerre. Ha mindkét kenyér egész, vagy mindkettő megszegett, arra mondja a bráchát, amelyik fehérebb, tisztább lisztből való. Ha mind a kettő egyformán fehér, mondja a bráchát a nagyobbra.
- Ha olyan ember előtt, ki a nemzsidó pék kenyerétől nem tartózkodik, van zsidónak kenyere és nemzsidónak kenyere és mind a kettő egész, vagy mind a kettő darab és egyforma nagyságúak is, egyazon fajtából valók is, a zsidó pék kenyerére mondja a bráchát. De ha a zsidó pék kenyere nem olyan fehér, mint a nemzsidóé, mondjon áldást arra, amelyikre akar. Ha a házigazda tartózkodik a nemzsidó kenyerétől, csak a vendége miatt hozatott olyat, a hámoci bráchá idejére el kell távolítani az asztalról.
- A búza az életet, a kenyér istenáldását jelenti.
Hiedelmek és Szólások a Kenyérrel Kapcsolatban
A kenyérhez számos hiedelem és szólás kapcsolódik, melyek a népi bölcsességet és a kenyér jelentőségét tükrözik a mindennapokban:
- Búzavetéskor nem szabad kenyeret pirítani, mert üszkös lesz a vetés.
- Az egész kenyér megvágása előtt a gazda vagy gazdasszony a késsel keresztet rajzol a kenyér aljára.
- Ha az állapotos asszony sütéskor két lepényt csinál, akkor ikergyermeke lesz.
- A kelést és gyulladásos sebeket megrágott és erősen megsózott kenyérrel szívatták le.
- A régi falusi pásztorok (kondások és csordások) bérében mindig benne volt a kenyér is.
A kenyérhez számos szólás is kapcsolódik: „Ki dolgozni nem szeret, nem érdemel kenyeret. Jó a puha kenyér sóval, a jót nem köszönik jóval. Száraz kenyér, hideg víz, nem sokat mosatlanít. A kenyér is annál jobb, mennél több a szeme. A kenyér szót erkölcsi szabályokban, közmondásokban átvitt értelemben naponta használjuk, mégsem veszített jelentőségéből. Ha valami nélkülözhetetlen, úgy kell, mint egy falat kenyér. Akinek munkája van, annak kenyere van. A közös háztartásban élők egy kenyéren élnek, a külön kenyéren élők pedig egy fedél alatt, de külön háztartásban. Aki megnősül, az házi kenyérre fogja magát. A dolgozó kenyérkereső, és mikor dolgozik, kenyér után jár, illetve kenyeret keres, s így aztán a munkáltató is kenyéradó gazdája a munkásnak. Aki nem dolgozik, annak elvész a kenyeres tarisznyája, akinek nincs mit enni, annak már elveszett a kenyeres tarisznyája. A munkahelyéből kitett embernek porba esett a kenyere. Ha a családnak nincs enni, kenyér nélkül maradtak. Ha az apa meghalt, kenyérkereső nélkül maradt a család. A jó ember olyan, mint egy falat kenyér, illetve kenyérre lehet kenni. A gyereket tréfásan kenyérpusztítónak mondják. Az emberi kapcsolatok mélységének kifejezője is a kenyér lett: kenyeres pajtás, így hívják a legjobb barátot. A kenyérnek fontos szerepe volt mind az aratás végeztével, mind az aratóünnepeken. Az új búzából készített első kenyér kultikus vonatkozását mutatja, hogy az új kenyérből a koldusnak is juttattak.
A Hagyományok Megőrzése: A Jövő Záloga
A magyar nemzeti ünnepek, köztük augusztus 20., nemcsak a múlt tiszteletéről szólnak, hanem arról is, hogy hogyan tudjuk ezeket az értékeket átörökíteni a jövő nemzedékeinek. Az ünnep során rendezett programok, mint a tűzijáték, a kenyérszentelés és a néptánc bemutatók mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a hagyományaink élőek maradjanak. Idén is gazdag programokkal várják a családok apra-nagyját, a Szent István-napi programsorozat keretében Budapesten megnézhető a Szent Jobb, a Kossuth téren a tisztavatás és Budai Várban a Mesterségek Ünnepe. Ne feledjük, augusztus 20. nemcsak egy pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas ünnepnap. Nemzeti ünnepnapunk, mely emlékeztet bennünket magyarokat arra, hogy a múlt értékeinek megőrzése a jövőnk záloga.
tags: #az #uj #megaldott #kenyer #megszegese