Milánó egyik legfontosabb történelmi és kulturális nevezetessége a Santa Maria delle Grazie templom, amely világszerte híres, mivel itt található Leonardo da Vinci egyik legnagyobb remekműve, az Utolsó vacsora (Cenacolo Vinciano). Az itáliai reneszánsz ékköve, nem mellesleg a világ egyik legismertebb művészeti alkotása. A templom és a hozzá tartozó dominikánus kolostor a 15. században épült, és a reneszánsz építészet és művészet egyik kiemelkedő példája. Bár a legtöbb látogató elsősorban Leonardo Utolsó vacsorája miatt keresi fel a Santa Maria delle Grazie-t, érdemes időt szánni a templom többi részének és műalkotásainak felfedezésére is. Leonardo da Vincit senkinek sem kell bemutatni. Ahogy az Utolsó vacsora című alkotását sem, ami egyébként Milánóban dacol az idővel, így ha szeretné élőben is megtekinteni a mester remekművét, muszáj elutazni a divat egyik fővárosába.
A Santa Maria delle Grazie Templom és Kolostor: A Reneszánsz Építészet Gyöngyszeme Milánóban
A Santa Maria delle Grazie templomot és kolostort a 15. század második felében építtette Ludovico il Moro, Milánó hercege, aki a templomot a Sforza család hivatalos temetkezési helyének szánta. I. Francesco Sforza, Milánó hercege rendelte el, hogy építsenek dominikánus kolostort és templomot a város egyik terére, ahol egy korábban, Szűz Mária tiszteletére fölszentelt kápolna már állt. Az építkezést 1463-ban kezdték meg Guiniforte Solari építész tervei alapján, aki a templom fő építészeti stílusát kezdetben gótikus elemekkel határozta meg. A kolostor 1469-ben készült el, a templom 1492-93-ra. Milánó új uralkodója, Ludovico Sforza elhatározta, hogy az épülő templomnak a Sforza-család temetkezési helyéül is szolgálnia kell. Vélhetően Donato Bramante tervei alapján 1494-re átépíttették a templom apszisát.
1482-ben Ludovico il Moro felkérte Donato Bramante híres reneszánsz építészt, hogy a templom és a kolostor stílusát átalakítva emeljen egy grandiózus, reneszánsz stílusú kupolás szentélyt a templom számára. Bramante a lombardiai reneszánsz elemeit ötvözte a klasszikus római építészet stílusával, így a templom a gótikus és a reneszánsz stílusok lenyűgöző kombinációjává vált. A Santa Maria delle Grazie építészeti stílusában a gótikus és a reneszánsz elemek egyaránt felfedezhetők. A templom gótikus főhomlokzata egyszerű, mégis elegáns, jellegzetes csúcsíves ablakokkal és díszes kapuval. Bramante reneszánsz stílusú szentélye és kupolája a templom leglátványosabb része, amely a templom hátsó részén található. A templom mellett található a dominikánus szerzetesek egykori kolostora és annak nyugodt, zárt kerengője. Az egykori kolostor épületei, az udvarok és átjárók a templomtól balra helyezkednek el. A térről nyílik a főbejárat, innen egy kis előcsarnokon keresztül megközelíthető a refektórium is, ahol Az utolsó vacsora (Il Cenacolo) látható. A refektórium szerves része a Santa Maria delle Grazie építészeti komplexumának, amelyet Bramante a 15. század végén, a Sforza uralkodása alatt fejezett be. A Sforza család címerei bár megkoptak az évszázadok során, azért még mindig jól láthatók a festmény fölött.
Az Utolsó Vacsora: Egy Biblikus Jelenet Forradalmi Ábrázolása
A Santa Maria delle Grazie templom legismertebb látnivalója kétségtelenül Leonardo da Vinci híres freskója, az Utolsó vacsora (olaszul: Il Cenacolo), amely a templom melletti refektórium (szerzetesi ebédlő) falát díszíti. Ludovico Sforza kérte fel 1495-ben Leonardo da Vincit a híres evangéliumi jelenet megörökítésére. A festményen Leonardo azt a pillanatot ábrázolta, közvetlenül azután, hogy Jézus azt mondta: "Egyikőtök el fog árulni engem". Ez a vacsora legdrámaibb pillanata, amelyben minden apostol felteszi magának és a többieknek a kérdést, hogy ki lehet az áruló. Leonardo arra összpontosít, hogy Jézus szavai milyen hatást gyakorolnak az apostolokra, milyen reakciót váltanak ki belőlük, gondolataikat és érzelmeiket gesztusaikon és arckifejezéseiken keresztül ábrázolja.
Leonardo innovatív technikát alkalmazott a freskó elkészítésekor: nem hagyományos freskótechnikával dolgozott, hanem száraz vakolatra festett olaj- és temperafestékkel, ami miatt a festmény hamar pusztulásnak indult. Leonardo nem freskóban dolgozott, hanem temperával, kétrétegű, a festéket nem szívó felületen. Ez a munkamódszer lehetővé tette a művész számára, hogy kifinomultabb chiaroscuro-effektusokat érjen el, és napról napra úgy módosítsa a művet, ahogyan ő jónak látta; azonban éppen ezért a festmény sokkal inkább ki van téve az idő okozta károknak. A festmény azt a közös étkezést hivatott megeleveníteni, amelyre Jézus Krisztus elfogatását és keresztre feszítését megelőző estén került sor, a tizenkét apostol és a próféta részvételével. A Biblia szerint Jeruzsálemben, egy cenáculumban tartották, tehát egy lakóház emeleti részén lévő, berendezett ebédlőjében. A keresztény hagyományok szerint a vacsora után Jézus a Gecsemáné-kertben imádkozott, amikor Júdás katonák társaságában érte jött.
A nagyszerű művészet magyarázata: Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora
Leonardo da Vinci forradalmi kompozíciót alkotott, eltérve a korabeli konvencióktól. A festmény nem követi a hagyományos, magasztos stílusú, statikus ábrázolásmódot, és nem látható glória sem az apostolok és Jézus feje fölött. Halandóként, emberként ábrázolja a bibliai szereplőket, ami az akkori glorifikált, plasztikus illusztrációknak merőben ellentartott. Jól megfigyelhető, hogy Jézus a festmény középpontjában helyezkedik el, Leonardo mesterien alkalmazza az iránypontos perspektívát. Az asztal és a terem vonalai, minden tekintet és dramatizációs feszültségfokozás az ő alakjában összpontosul. Leonardo mester híres volt arról, hogy minuciózus, perfekcionista módon alkot, ezúttal sem tett másként: négy éven át tökéletesítette Az utolsó vacsorát, melyet végül 1498-ban fejezett be. A kép 1497-re el is készült. Nem kell ahhoz művészettörténésznek lenni, hogy leeső állal csodáljuk meg az apostolok részletgazdag megjelenítését. Egyes feltételezések szerint ez annak köszönhető, hogy Leonardo valódi emberekről mintázta meg őket.
Vizsgáljuk is meg őket egyesével, balról jobbra haladva. Bertalan (avagy Nátániel) és Jakab hitetlenkedő, megdöbbent ábrázatot vágnak, mintha próbálnák feldolgozni a történteket. András érzékletesen kinyújtja a kezeit, elutasítva Jézus vádjait. Péter dühös, védelmező és nyugtalan energiákat sugall, János merengő, bánatos. Júdás elfordul, magához húzza az erszényét, ami árulására, bűntudatára utal. Tamás reakciója csodálkozást, kételkedést sugároz, idősebb Jakab arcán meglepettség, döbbenet tükröződik. Da Vinci igazi polihisztor volt, és a matematika világáról is rengeteget tudott. Ezen a festményen a hármas szám bukkan fel, ráadásul több alkalommal is; Da Vinci így fejezte ki tiszteletét a Szentháromság előtt. Az apostolok hármas csoportokban helyezkednek el, ráadásul éppen három ablak van mögöttük és Jézus mögött.
A Mű Reménytelennek Ítélve - Az Utolsó Vacsora Megpróbáltatásai és Megmentése
Leonardo innovatív technikát alkalmazott a freskó elkészítésekor: nem hagyományos freskótechnikával dolgozott, hanem száraz vakolatra festett olaj- és temperafestékkel, ami miatt a festmény hamar pusztulásnak indult. Az alkotás az evangéliumi jelenetet ábrázolja. Leonardo ugyanis eltért a freskófestészet addig ismert technikájától: erős temperát használt, amelyet csirizzel és gipsszel preparált falrétegre vitt fel. Nem nedves vakolatra (buon fresco), hanem száraz falra festett (a secco), hogy a finom részletek is látszódjanak, tempera és olaj keverékével. A műremek azonban néhány éven belül romlásnak indult. Még a mester életében (1517) arról írtak, hogy a mű erősen megfakult és lepattogzott. Akárhogy is, de alig 20 évvel az elkészülte után már kétségessé vált, hogy képes lesz-e ellenállni az időnek. Nem tudni biztosan, az eljárás helytelensége vagy egyszerűen a fal nyirkossága miatt, a 16. században a nagy mű állapota egyre romlott és a század végére már menthetetlennek ítélték. A kísérleti technika okán csupán néhány év elteltével elkezdett lepattogzani a festék. A jelenségre ráerősített a kolostor konyhájából szálló gőz és füst, de még a gyertyák kormozása és a helyiség nedves páratartalma is. A sors különös fintora, hogy a refektórium ellenkező falán látható, Giovanni Donato Montorfano - Keresztre feszítés nevezetű freskója szintén a 15. századból származik, de az ma is sokkal jobb állapotban van.
Ráadásul a falba egy ajtót is vágtak, amelynek a festmény egy része áldozatul esett. 1652-ben egy ajtót vágtak a falba (a fenti fotón látható is), ami megsemmisítette a Jézus alakja alatti területet, és tovább lazított a festéken. Az évszázadok során az Utolsó vacsora számos sérülést szenvedett el, többek között a napóleoni háborúk alatt, amikor a kolostort istállóvá alakították át, és a második világháborúban, amikor a kolostor bombatalálatot kapott. Később Napóleon megszálló csapatai istállónak használták a refektóriumot, ami tovább ronthatott a helyzeten. A 19. század végén a restaurátorok megpróbálták megmenteni a festményt a pusztulástól, de az eredmények vegyesek voltak. A legsúlyosabb csapás viszont csak ezután érkezett: a II. világháború idején a szövetséges hatalmak egyik bombája eltalálta a refektóriumot, aminek a teteje és az egyik fala is összedőlt. Szó szerint nem festett jól a helyzet a II. világháborút követően. 1943. augusztus 15-én angol-amerikai légicsapások miatt bombatalálat miatt a refektórium beomlott, de Leonardo alkotása sértetlen maradt. Két évszázadon át nem túl sokat tettek megmentésére.
A 20. század elején többször neki fogtak a restaurálásnak, ekkor sikerült a színek reprodukálásával egyidejűleg elszigetelniük a képet a nyirkos faltól. A terem újjáépítése során sikerült a korábbi helytelen restaurálási kísérletek nyomait eltüntetni, s helyreállítani freskót. A 20. század végén extenzív, komplex és a művészetkedvelőket és szakértőket egyaránt megosztó restaurációs munkálatokon esett át. Közel húsz éven át tartott, 1999-ben fejezték be. Jelentős mennyiségű koszt és lakkréteget távolítottak el, eközben bézs színű akvarellel pótolták azokat a részeket, amelyek helyreállítása lehetetlennek bizonyult. A művelet kritikusai szerint annyi festéket távolítottak el a renováció során, hogy Leonardo eredeti művének csupán töredéke maradt meg. Elismerésben is részesült ugyanakkor a projekt, hiszen az apostolok arckifejezése, illetve az asztalon lévő ételek sokkal szebbé, jobban kivehetővé váltak. Az a kép tehát, amit most a falon van, már távolról sem az eredeti.
Utazás a Mester Nyomában: Spielmann Gábor Elmélete Az Utolsó Vacsora Helyszínéről
Eddig senki sem tudott róla, de egy független magyar kutató megtalálta azt a helyszínt, amit Az utolsó vacsora című faliképén festett meg Leonardo da Vinci a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának (étkezőtermének) falára. Spielmann Gábor idén nyáron egy családi kiránduláson a Milánótól 50 kilométerre északra fekvő Civatében járt. Elbűvölte a hegyes-dombos-lankás lombard táj, de figyelmét leginkább az 1000 éves San Calocero kolostor kötötte le, azon belül is annak második emeleti terme, ami - egy hipotézis szerint - megihlette Leonardót, és ezt a teret választotta modelljéül. Spielmann Gábor olvasott a teóriáról egy lokális olasz újságban és onnantól fogva nem hagyta nyugodni a kérdés. Fejébe vette, hogy kideríti, mi az igazság.
Az észak-olaszországi Civate-beli San Calocero kolostor refektóriuma (étkezőterme) bizonyos jellemzői feltűnő hasonlóságot mutatnak a festményen látható térrel. Belépve a második emeleti terembe azonnal szembetűnik, hogy méretei mennyire megfelelnek a festményen látható arányoknak. Három ablak hátul, kazettás mennyezet, és az oldalfalak is háromosztatúak. Igaz, a mester az oszlopok mögött újabb tereket sejtet, csakhogy ne legyen annyira szűkös érzetű a terem. Tényleg szembetűnő a hasonlóság. „Leonardónak ismernie kellett a környéket. Leonardo egy mérnöki megbízatáson dolgozott, aminek célja az volt, hogy a Comói-tótól a Lambro folyón át hajókkal le lehessen jutni Milánóba. A megbízást pedig azért Leonardo kapta, mert Ludovico Sforza milánói fejedelem, a reneszánsz művészet nagy mecénása, egyben Leonardo barátja és pártfogója volt. Nem véletlenül festette éppen egy milánói dominikánus kolostor refektóriumának falára a remekművet 1495 és 1498 között.
Tudható, hogy Az utolsó vacsorának helyet adó milánói refektórium padlószintje egykor alacsonyabb volt a mainál, és így a szerzetesek Jézusra és a tanácstalan apostolokra felnéztek, mintha egy képzeletbeli második szinten történne az utolsó vacsora. Ez a hatás kétségtelenül szándékos volt Leonardo részéről, hiszen a Bibliában többször is szerepel, hogy az utolsó vacsora egy ház második szintjén zajlott, az egykori mediterrán étkezők ugyanis hagyományosan a felső szinten kaptak helyet. De ez még mindig nem a legfontosabb bizonyíték. A kutató felfedezte, hogy kinézve az ablakokon, a táj elemei nagyon jól illeszkednek a Leonardo bibliai mesterművén láthatókhoz. Most ugyan vannak fák, amelyek eltakarják a kilátást, de a felső emeletről nézve a hasonlóság nyilvánvaló. Kékes árnyalatokkal érzékeltette a hegyláncok távolságát a képen, a körvonalaik pedig megegyeztek a mostani tájképpel. Baloldalon, a halványkék részben a fokozott kontraszt távoli hegyeket hoz elő. Csak egy különbség fedezhető fel: a fényképen szaggatott vonallal jelölt helyen a hegylánc nem folytatódik. Ezt a területet valószínűleg később kőbányaként használták ahogy a kutató videójában látható. Egy dolog hiányzik a látképből: egy apró kis templomtorony, az egyetlen építmény a tájban, amit Leonardo figyelemre méltó részletességgel festett meg. A szembetűnően egyező tájképi topográfia azt sugallja, hogy a reneszánsz nagymester leskiccelte a termet és Milánóban festette meg. „Spielmann Gábor rátalált Az utolsó vacsora feltételezhetően Leonardót inspiráló helyszínére, a Comó-i tóhoz közeli Civate-i San Calocero kolostor refektóriumára, az épületarchitektúra és a táj beazonosításával. Gratulálok! Az pedig szinte zavarba ejtő, hogy San Calocero mindössze 8 kilométerre fekszik Rocchetta di Airunótól, amelyet a magyar kutató Mona Lisa hátterének tart. Spielmann Gábor jelenleg a Mona Lisa helyszínét kutató korábbi tanulmányát véglegesíti.
A nagyszerű művészet magyarázata: Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora
Leonardo da Vinci - A Polihisztor, Akinek Műve Túlmutat Korán
Az 1452-ben született, teljes nevén Leonardo di ser Piero da Vinci tehetségének mértékére, életművének jelentőségére és nívójára nehéz olyan szuperlatívuszokat találni, amik nem elcsépeltek. Festő, tudós, matematikus, mérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zenész, filozófus és író volt, méghozzá egy személyben. Leonardo, aki ez időben már a negyvenes éveit taposta, 1494-ben vágott bele a projektbe. Érdekesség, hogy a Mona Lisa ekkor még gondolati síkon sem létezett, a természetfeletti mosollyal tarkított portrénak ugyanis 1503-ban kezdett neki. A korabeli Utolsó vacsora-ábrázolásoktól merőben eltérő freskó óriási sikert aratott, Giorgio Vasari olasz építész, manierista festő és író egyenesen csodának nevezte. Az innovatív, semmihez sem fogható alkotás lenyűgözte az akkori művészeket. Sőt, létezik egy legenda, miszerint I. Ferenc francia király (1494-1547) akkora rajongója volt, hogy meg akarta kaparintani a művet, még úgy is, ha ez azt jelentette volna, hogy kiszedik a falából. Szerencsére ez nem történt meg.
Rejtélyek, Elméletek és A Da Vinci-kód Hatása
Leonardo briliáns életműve kapcsán újfent fellángolt az érdeklődés Dan Brown 2003-as, A Da Vinci-kód című könyve világméretű bestsellere nyomán. Három évvel később film is készült belőle, méghozzá Tom Hanks és Audrey Tautou főszereplésével, melynek köszönhetően újabb generációkat szippantott be a Leonardo-festményeket körülvevő misztérium. A fiktív történet szerint Leonardo is részese volt a több évezredes történelemmel rendelkező, titkos keresztény társaságnak, a Sion-rendnek, mely a Szent Grált és Jézus Krisztus titkait, vérvonalát őrzi. A cselekmény szerint ilyen például, hogy Jézus jobbján nem János, hanem Mária Magdolna, a próféta felesége látható, akivel a könyv története szerint közös gyermekük is született. Nincsenek alátámasztott bizonyítékok a teóriára, Leonardo a saját jegyzeteiben is Jánosként hivatkozott a kétségtelenül feminin vonásokkal bíró apostolra. Tom Hanks és Audrey Tautou a Mona Lisa társaságában, A Da Vinci-kód című filmben is feltűnnek.
Jézus jobb oldalán elvileg János apostolt láthatjuk. Mindazonáltal van néhány szakértő, akinek szent (pardon) meggyőződése, hogy az ominózus alak valójában nem János, hanem Mária Magdolna. És hogy mivel magyarázzák ezt a kósza gondolatot? Azzal, hogy a szóban forgó személy valamiféle nyakláncot visel, ami szerintük egyértelműen annak jele, hogy valójában a gyengébbik nemhez tartozik. Bár ez az elmélet is nélkülözi a tudományos megalapozottságot, a Grálnak valóban hűlt helye a festményen, a V-alak ténylegesen a harmóniát, szakrális rendet jelképezheti, illetve a spiritualitást a materializmus ellenében. Felmerülhet a kérdés, hogy a ma emberének mit jelenthet Az utolsó vacsora. Da Vinci műve túlmutat önmagán, nem csupán a reneszánsz művészet évszázadokat átívelő hatásáról tesz tanúbizonyságot, de kulturális, művészeti ikonként és történelmi látleletként is funkcionál. Az emberiség spirituális és művészeti öröksége; bemutatja az elképesztő alkotói erőnket, de gyarlóságunkat is. Kultúrtörténeti jelentőségű emlékmű, akár a Colosseumhoz vagy a gízai nagy piramishoz is hasonlítható.
Látogatás a Remekműhöz: Fontos Tudnivalók és Tippek
Mivel Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája rendkívül sérülékeny és nagy művészeti jelentőségű alkotás, a freskó megtekintéséhez előzetes jegyfoglalás szükséges. Az Utolsó vacsora látogatása szigorúan szabályozott, és a látogatók csoportonként mindössze 15 perces időkeretben tekinthetik meg a művet. 1999-ben, az ünnepélyes megnyitót követően újból teljeskörűen látogatható, egyszerre maximum 25 fős csoportokban, 15 perces turnusokban. A jegyeket előre, online kell megvásárolni. A pontos időpontra szóló jegyek három hónapra előre vásárolhatóak meg, érdemes szemfülesnek lenni, mert néhány nap alatt elfogynak. A következő, augusztus, szeptember és október hónapokat felölelő időszakra vonatkozó jegyárusítás feltehetően június közepén veszi kezdetét.
A restaurációs munkák mellett megtisztították a levegőt is milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában, ahol a remekmű található. Eddig egyszerre legfeljebb 25 látogatót engedtek be a freskóhoz, és mindenki csak 15 percet tölthetett a remekmű előtt, tehát a látogatási időben mintegy 1300 ember tekinthette meg naponta, ráadásul jó előre kellett foglalni. Az új szellőzőrendszer napi 10 ezer köbméter levegő cseréjét teszi lehetővé a 3500 köbméterrel szemben. A különleges szűrőrendszer beépítésével Leonardo halálának 500. évfordulójára készültek. Ha némi pizzázás és fagyizás között ellátogatsz a Santa Maria delle Grazie templomba, akkor teljes pompájában megcsodálhatod a festményt. Persze mindenképp érdemes előre megváltani a jegyet, mert másként gyönyörködés helyett a sorbanállás bosszankodása várna rád. Ráadásul mindez kizárólag Da Vinci “hibája.” Mármint abból a szempontból mindenképp, hogy amikor elkezdte megfesteni az Utolsó vacsorát, nem tudta, hogy a pigmentek annyira nem szeretik azt a falfelületet, amelyre az ecset felvarázsolta őket. Ez az oka annak, hogy a freskónak nem tett jót az idő múlása: sőt, igazából már akkor elkezdett peregni a festék, amikor a mester még el sem készült az alkotással. Da Vinci persze kemény munkával helyrehozta a malőrt, de ettől még a freskót számos alkalommal restaurálni kellett.