Árva Bethlen Kata (1700-1759) az erdélyi memoárirodalom kiemelkedő képviselője, akinek életét és munkásságát a református hit és a magyar kultúra védelme, valamint az egyéni szenvedések mélyreható feldolgozása határozta meg. Személye és irodalmi hagyatéka a 18. századi Erdély szellemi és társadalmi világának fontos forrása, amely a mai napig számos kutatót foglalkoztat.
Életútja és családja: A Bethlen-dinasztia örököse
Árva Bethlen Kata 1700. november 25-én született Bonyhán. Családi háttere meghatározó volt: nagybátyja a kancellár és történetíró Bethlen Miklós volt, nagyapja pedig Bethlen János erdélyi kancellár és történetíró. Ezzel a Bethlen-dinasztia kultúratámogató hagyományait folytatta. Élete során jelentős szerepet játszott a korabeli erdélyi arisztokrácia életében, bár a személyes tragédiák sorozata mély nyomot hagyott benne.
Fiatalon, anyja akaratára Haller Lászlóhoz ment feleségül, akitől, bár kellemes megjelenésű volt, eltántorította katolikus vallása. Házasságuk mindössze két évig tartott, férje 1719-ben elhunyt. 1722-ben, 22 éves özvegyként gróf Teleki Józsefhez ment férjhez, akivel egészen annak 1732-es haláláig éltek egyetértésben. Élete során egészségi állapota gyenge volt, és az őt ért csapások hatására betegségei súlyosbodtak. Ahogy maga írta: „Szüntelen való keserves nyavalyákkal töltöttem el az 1735. esztendőket is, de Isten kegyelme által mind fenn járva hordoztam: emellett sok kesergettetéssel. Hasonlóképpen az 1736.” A harmincas évei elejére elveszítette szüleit, mindkét férjét és gyermekeinek többségét.
Az írás mint támasz és a református hit védelme
A család nélkül maradt asszony egyik legfontosabb támasza az írás volt. Önéletírását 1744-ben kezdte el, és egészen élete végéig folytatta, bár a szöveg mai ismereteink szerint csak 1754 tájáig készült el. A csonkán maradt kézirat 1762-ben, halála után jelent meg Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása címmel. Ez a mű a bibliai pátosz és a köznapi egyszerűség hangján szól, ötvözve az életeseményeket, a memoár és a napló elemeit, amit közbeiktatott dokumentumok és levelek tesznek töredezetté.
A lélekgyógyító Árva Bethlen Kata
Az irodalom mellett minden energiáját a református hit védelme és a magyar kultúra támogatása kötötte le. Olthévízi és nagyenyedi otthona valóságos szellemi központja volt az akkori Erdélynek. Bőkezű mecénásként támogatta udvari papjait, köztük Bod Pétert, aki 1743 és 1749 között töltötte be ezt a posztot. Gyakran ajándékozott könyveket barátainak, ismerőseinek, rokonainak, avagy a hozzá hasonlóan magányos embereknek.
Bethlen Kata egész életét a református valláshoz való hűség és annak szabad gyakorlásáért való küzdelem határozta meg. Spiritualitásának középpontjában a pietizmussal átitatott protestáns kegyesség állt, amely mind személyiségét, mind érzelmi életét mélyen befolyásolta. Műveit, különösen önéletírását, erősen áthatja a református lelkiség és egy kissé merev, rideg kálvinista etika. Ez a megközelítésmód tette lehetővé számára, hogy örömét fejezze ki például amiatt, hogy első férje „pápista ceremónia” nélkül halt meg, vagy hogy egyik kisfia, akit a katolikus Haller család katolikus hitben szeretett volna felnevelni és elszakított tőle, kétéves korában elhunyt, így nem az „eretnek” és „idegen vallás” (ezek Bethlen Kata fogalmai a katolicizmusról) híveként nőtt fel.
Az önéletírás mint történelmi és irodalmi forrás
Bethlen Kata emlékiratai számos társadalom- és gazdaságtörténeti momentumot is tartalmaznak, amelyek betekintést engednek a 18. század első felének erdélyi arisztokráciájának világába, a korabeli politikai és gazdasági érdekkörökbe. Így - bár hagyományos értelemben az emlékirat lényegénél fogva szubjektív műfaj - történelmi forrásként is olvashatók a sorai. Emellett a korabeli hétköznapi életkörülményekről (betegségekről, utazási szokásokról, vallási gyakorlatról, birtokkormányzási, személyzettartási, művelődési, szórakozási stb.) is képet ad, mindezt egy „árva” asszony szigorú református erkölcsi alapokon nyugvó narratívájában.
Önéletírásának és egész életművének keresztyén lelkiségi alapjait maga fogalmazta meg fő műve elöljáró beszédében, amely ars poeticájaként is olvasható: „Az Istennek bölcsessége mélységes, meglábalhatatlan, útjai megtudhatatlanok; ítéleti végére mehetetlenek, az emberi elme azokat fel nem éri; az Isten cselekedeteit csak csudálja; de azt nem kérdheti: miért cselekszed ezt vagy amazt? Mindazonáltal meg kell azt vallani nagy alázatossággal, hogy minden cselekedetei szentek, igazak; méltatlan senkit ítéletei nem találnak: sőt, igaz ítéletének idején is kegyelmességét abban mutatja meg, hogy az idő szerént való büntetésekkel és nehéz keresztekkel bölcsen magához vezérli a tőle elhajlott, az útjairól eltévelyedett bűnös embert.”
Kiss Tamás költő, író, esszéista szerint „Árva Bethlen Kata önéletrajza egészen szubjektív természetű. Nem történelmet ír, még csak nem is naplót. Visszaemlékezik, így csak nagy élményeiről számolgat be, igazi nagy élménye pedig a szenvedés.” Emlékei mindvégig a valóság erejével hatnak, egy megragadó lelki gyónás ez, a szívnek teljes kinyílásával, védekezés nélkül. A szenvedések könyve, amely a kegyelmet mutatja fel magasra, amellyel Isten jön hozzánk.
Az irodalomtörténeti kontextus és a szerzői tevékenység értelmezése
Árva Bethlen Kata „pályaképéről” és „irodalmi műveiről” a 18. század közepének irodalomtörténeti kontextusában legalább négy szempontra érdemes kiemelten figyelni. Először is, önéletírása azon kevés korabeli magyarországi autobiografikus munka között tartható számon, amelyet még a szerző életében (vagy nem sokkal halála után) kinyomtattak. Másodsorban, a 17-18. századi autobiográfusok esetében másképpen kell értelmezni a szerzői tevékenységet, mint a 19-20. századi írókét, ugyanis szövegeik formálásában gyakran jelentékeny részt vállaltak titkáraik, udvari papjaik, írnokaik. Különös óvatossággal kell viszonyulni a női szövegalkotókhoz, mert rájuk - a férfiakéhoz képest alacsonyabb fokú írástudás, illetve a kiforratlanabb írásgyakorlat miatt - még erősebb befolyása lehetett az említett személyeknek.
Harmadsorban, ahogyan a legtöbb korabeli autobiográfia megalkotóját és főhősét nem lehet teljesen megfeleltetni egymásnak, úgy Bethlen Kata önéletírása sem rendelkezik megkérdőjelezhetetlen életrajzi referenciákkal, illetve nem mutathatja meg az egész élet teljességét. Éppen ezért a pályakép árnyaltabb elbeszéléséhez figyelembe kell venni Bethlen további autobiografikus szövegeit: az ugyancsak korabeli nyomtatásban kiadott imádságoskönyvét, a kéziratos levelezését, végrendeleteit és vallástételeit, továbbá a hozzá köthető másfajta materiális emlékeket (az általa építtetett, javíttatott templomokat, a különféle adományait, a könyvgyűjteménye katalógusait és hasonlókat). Negyedszer pedig, mivel a szövegek és tárgyak alapján rekonstruálható imágó nem csupán Bethlen Katára jellemző sajátosság, ezért érdemes a 17-18. századi autobiográfiai tradíció tágabb kontextusában, vagyis hasonló státuszú és tevékenységű családtagok, illetve más arisztokrata és nemesi familiák női (különösen: özvegy) emlékíróinak életpályáját, írásait és egyéb hagyatékát is figyelembe venni.
A Bethlen Kata-filológia eredményei és kihívásai
A Bethlen Kata-filológia jelentős eredményeket ért el a 19/20. század fordulójára. Előbb az önéletírás jelent meg modern kiadásban (1881 és 1892), majd Szádeczky Lajos kiadta Bethlen addig feltárt végrendeleteit, és ezekre, illetve az önéletírásra alapozva értelmezte a nagyasszony életútját (1895). Nem sokkal ezután kis példányszámban, de magas szakmai színvonalon publikálták két kötetben Bethlen önéletírását, imakönyvét, végrendeleteit és levelezését (1922-23). E szövegkiadások lehetővé tették, hogy a nagyasszony írásai alapján a művelődés-, egyház- és irodalomtörténeti kutatás életútjára, társadalmi pozíciójára és kegyességi gyakorlatára fókuszálhasson (Hegyaljai Kiss 1923, Nagy 1926). Németh Lászlónak köszönhetően vált Bethlen Kata neve szélesebb körben is ismertté: az önéletírásra és a levelezésre alapozó, nagy hatású esszéje munkásságát egyfelől lélektani, másfelől szépirodalmi szempontból értékelte (1940/1969). Ez a megközelítésmód volt jellemző az 1960-as években például Sükösd Mihály szövegkiadást kísérő írására is (1963). Akkoriban sokan úgy tartották (néhányan még manapság is), hogy míg az önéletírás retrospektív egysége narratológiailag megfelelően, hiszen „regényszerűen” van felépítve, addig a második része (amely naplószerű, pontosabban időszakos, néhány havonta történő bejegyzéseket, illetve leveleket, imádságokat és periratokat tartalmaz) „szétesőbb”, „következetlenebbül megfogalmazott”.
Markos András felfedezései és a szövegszerkesztés kérdése
Markos András, kolozsvári református levéltáros szövegközlései és tanulmányai az 1960-as években jelentek meg, és legalább három szempontból megkerülhetetlenek kutatásai. Egyrészt megmutatta, hogy a Gróf bethleni Bethlen Kata életének Maga által való rövid Le-irása című munkát Bod Péter magyarigeni református lelkipásztor, egyháztörténész rendezte sajtó alá. Ő korábban, 1743-1749 között Olthévízen szolgált, három évig Bethlen Kata udvari papjaként, majd udvari és gyülekezeti lelkészként is. Másrészt Markos - egyéb iratok mellett - megtalálta az önéletírás kéziratban maradt, három töredéknyi folytatását az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában (a fond jelzete: A8), majd publikálta azokat. (Az önéletírás első edíciójának minden példánya ugyanazon a ponton, a Q betűvel jelölt nyomdai ív utolsó, nyolcadik levelének versoján, vagyis 256. lapján, mondat közepén szakad meg: „Ne essék néked nehezen óh én Lelkem, hogy”, a Markos által közzétett három manuscriptum ezt a szöveget folytatja.) Korábban e kéziratok a Bethlen Kata utolsó udvari lelkészeként (1752-1759-ig) szolgáló Málnási László birtokában voltak, ugyanis a patróna halála után Málnási a Supremum Consistorium szebeni papja és referendáriusa lett.
Markos bizonyította, hogy az önéletírást semmiképpen nem a kolozsvári Páldi-nyomda adta ki 1762-ben, hanem Szebenben, Sárdi Sámuelnél jelent meg, 1760-ban. A dátumra vonatkozó állítást kiegészítve úgy véljük, hogy az önéletírás feltételezhető kiadási évét előbbre kell hoznunk. Nem lehet kizárni az 1759. esztendő második felét (a Bethlen július 29-én bekövetkezett halálát követő időszakot), de még valószínűbb, hogy a kiadvány ennél is korábban készült el. A nyolcadrét kötet nyomdai munkálatai bizonyosan két fázisban történtek. A könyv 208. lapjáig terjedő 13 ív (A-N) jelent meg korábban, valószínűleg még 1751-52 táján. (Ezt részben tipográfiai, részben életrajzi érvek alapján mondhatjuk, utóbbiról az imádságoskönyv filológiai kérdéseit összefoglalva, lejjebb szólunk.) A 209. lappal kezdődő további három ív (O, P, Q) pedig bizonyosan egy későbbi etapban készült, más papírra és más betűkészletből. Ezeket az íveket minden ismert példányban hozzákötötték az előzőekhez. Lehetséges, hogy mindez nem sokkal az első munkafázis után történt, de az is lehet, hogy a későbbi években, a Bethlen Kata halála utáni időszakban (1759-60). Bármikor is jött ki a sajtó alól a könyv két része, az bizonyos, hogy Bethlen Kata parancsára szigorúan csak a nagyasszony halála (vagy 1759 novemberi temetése) után lehetett publikussá tenni, terjeszteni.
Mivel az autobiográfia újonnan megtalált kéziratos töredékeit Markos 1964-ben közölte az erdélyi Református Szemlében (1970-ben pedig az Irodalomtörténeti Közleményekben), ezért az önéletírás akkori sajtó alá rendezője, Sükösd Mihály még nem ismerhette azokat (1963). Először Bitskey István emelte be az általa sajtó alá rendezett edíciókba (1982, 1984), majd Tonk Sándor tette közzé (1998). Ám ezekben az újabb kiadásokban - Markos folyóiratközléséhez képest - nem érzékelhető pontosan, hogy az újonnan megtalált kéziratos szövegek nem egységes folytatásai a nyomtatott önéletírásnak, hanem három különböző töredékről van szó (két részlet Bod Péter, egy részlet pedig Bethlen Kata kezétől), amelyek ráadásul nem minden elemükben függenek össze. A Bodtól származó első kézirattöredék (bő két lapnyi átfedést követően) ugyan az önéletírás első kiadásának közvetlen folytatása, ám a kéziratszöveg utolsó mondata megszakad, s ezt követően Bod másfél lapnyi helyet hagyott üresen. Talán tudta, hogy nagyjából ekkora szövegrész hiányzik innen Bethlen Katától, amelyet majd alkalomadtán be kell ide másolni, szerkeszteni, ám ez végül valamiért nem történt meg. Ezután kezdődik a második, az előzőhöz nem közvetlenül kapcsolódó kézirattöredék, ugyancsak Bod kezétől. Ez a szöveg szintén mondat közepén szakad meg.
A korszakszerkesztő bevezetője rámutat, hogy a kulcsfontosságú kolozsvári levéltár egykori vezetője, Markos András anyaggyűjtése új megközelítés bázisát képezi, amely számos korrekciós adatot és megfontolást tartalmaz az életrajzi és az írónő környezetére vonatkozóan. Ennek közzététele azonban nem nyerte el az illetékes világi és egyházi intézmények támogatását a feltártak izgalmas és a közvélekedésnek lényeges pontokon ellentmondó jellege miatt. Az életmű kritikai kiadásán dolgozó Fazakas és munkatársai e hatalmas jelentőségű hagyaték feldolgozásával tisztázták az önéletírással összefüggő Védelmező pajzs megjelenési körülményeit, és megnyugtató, tárgyszerűen dokumentálható képet alakíthattak ki arról is, hogy mi volt a nagyasszony környezetében élő prédikátorok, Bod Péter és Málnási László szerepe a mű létrejöttébe. Egészen bizonyossá vált, hogy a szöveg összeszerkesztése és szegmentálása a prédikátorok munkája volt, és az is, hogy a szerzőnő nem élete végéig (1759), hanem csak 1754 tájáig foglalkozott művével. Mindez lehetővé tette, hogy új értelmezés készüljön a mű sok kutató által már elkülöníthetőnek vélt rétegeiről és ezek egymáshoz való viszonyáról.
Az imádságoskönyv, a „Védelmező erős pajzs”
Árva Bethlen Kata imádságoskönyve, a Védelmező erős pajzs manapság is forgalomban lévő megjelenési adatai, valamint a kötet terjedelmére, a benne foglalt imádságok darabszámára és e szövegeknek az önéletírás imáihoz való viszonyára vonatkozó, elterjedt információk ugyancsak pontosításra szorulnak. Az imakönyv ugyancsak Szebenben, Sárdi Sámuel nyomdájában jelent meg. E munka esetében semmilyen kézirat nem maradt ránk. Az újabb kutatás nem vette figyelembe - Markos András figyelmeztetése ellenére -, hogy a nyolcadrét imádságoskönyvből kétféle változat létezik. A minden bizonnyal eredeti, öt íves, azaz 80 lapos (három textust, bevezetőt, 16 imádságot és tartalomjegyzéket tartalmazó) változat valószínűleg 1751-ben (vagy 1752 nyaráig) jött ki a sajtó alól. Úgy tudjuk, hogy azért kellett gyorsan publikálni, mert ekkortájt Bethlen Kata komoly betegségben szenvedett, s az imakönyv kiadatását még a várható halált megelőzően el akarta indítani.
Az öt íves imakönyvhöz képest bizonyosan későbbi nyomdai munkafázisban készítették el azt az újabb (F jelű) ívet, amely egy pótelőszót, egy textust, három teljes könyörgést (melyek közül az első már szerepelt az öt íves imakönyv XIV. szövegeként), valamint egy csonka imádságot tartalmaz. Ezt az ívet hozzáköthették az öt íves imakönyv néhány (Markos adatai szerint a család birtokában lévő) példányához, s ekképpen azok hat ívesre, azaz 96 laposra bővültek. Bethlen Kata pótelőszavából értesülünk a kiegészítés okáról (s az első hat ív gyors megjelentetésének szükségességét is innen tudjuk). Valószínűsíthető, hogy a hatodik ív kiadási ideje nem volt nagyon távol az öt íves imakönyv nyomdai folyamatától, tehát talán még 1751 táján történt. De egyelőre az sem zárható ki, hogy mégiscsak később, akár majd csak Bethlen Kata halálát követően, 1759-ben vagy 1760-ban jött ki a sajtó alól. Az viszont bizonyos, hogy az önéletírás utolsó három (O, P, Q jelű) ívének kinyomtatásával azonos munkafázisban dolgozott a szebeni Sárdi-nyomda az imakönyv hatodik, kiegészítő ívén. Mivel a két imádságoskönyv-változat tényét az újabb elemzések figyelmen kívül hagyták, ezért nem tudták helyesen megállapítani az imakorpusz viszonyát az önéletíráshoz, illetve értelmezni a könyörgések kompozicionális rendjét. Ezek pontosítása miatt jelezzük, hogy a hat íves imakönyv-változat az önéletírás minden egyes önálló (vagyis a narratív szövegtől elkülönülő) imáját közli, egyet kétszer is. Ezeken túl még egy olyan imát is magában foglal (a XVI. számú szöveget), amely viszont az autobiográfiában nem olvasható. Megjegyzendő még, hogy a 20. században csupán egyszer adták ki a Védelmező erős pajzsot, ráadásul a ma már nehezen elérhető 1922-23-as edícióban.
Végrendeletek és téves attribúciók
Bethlen Katától számos végrendelet, rendelkezés, vallástétel, hagyományozó „elmélkedés” is fennmaradt, nagyobbrészt nem autográf kéziratokban, illetve másolatokban (Bod Péter, Málnási László, Jeszenszki József és mások kezétől). A legtöbb (de nem mindegyik) olvasható ugyan modern kiadásban, ám egyrészt több hibával jelentek meg, másrészt nincs még szisztematikusan feltárva, hogy e szövegek tartalmilag és retorikailag milyen összefüggésben vannak az önéletírással, az imádságoskönyvvel és a levelezéssel.
Végül a téves attribúciókról. Egyrészt a Horváth Barna cikkében bemutatott kézirat bizonyosan nem „Bethlen Kata ismeretlen versét” tartalmazza, hanem Johann Gerhard Liliomok völgye című, Inczédy József fordításában 1745-től kezdve többször kiadott emblémáskötete négy különböző inscriptiojának másolatát. Másrészt még az újabb szakirodalomban is számos példát találunk ama hibás adat ismételgetésére, amely szerint Árva Bethlen Kata lett volna a szerzője a Bujdosásnak emlékezetköve című, 1726-tól kezdve a 20. század elejéig mintegy félszáz kiadásban megjelent imádságoskönyvnek. Pedig ezt a vélekedést már az 1922-23-as Bethlen Kata kiadás sajtó alá rendezője, később pedig Zoványi Jenő és mások is megcáfolták. Ennek kapcsán azt a szintén folyamatosan újratermelődő tévedést is többen korrigálták már, hogy a „másik” Bethlen Kata, vagyis II. Apafi Mihályné (?-1725) lenne a kötet imádság- és énekszerzője, illetve összeállítója. A Bujdosásnak emlékezetköve ugyanis valójában ismeretlen szerzőjű, csupán az utolsó fejedelem felesége számára készült munka.
A lélekgyógyító Árva Bethlen Kata
Markos András munkásságának hatása és a Bethlen-filológia fejlődése
Markos András 1960-as években elért eredményei paradigmaváltást jelenthettek volna a Bethlen-filológiában, ám a tanulmányainak, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában őrzött kéz- és gépiratos hagyatékának (fondjelzet: F11) jelentős megállapításai nem épültek be megfelelően a szakirodalomba. Sajnos számos újabb, alapvetőnek tekintett lexikon és kézikönyv is továbbgörgeti az általa korábban már korrigált hibákat, néhány újabb tanulmány pedig nem a Markos-féle kontextualizáló szemlélettel foglalkozott az autobiográfiával.
A szorosan szépirodalmi megközelítésű értelmezéseknek az 1980-as években Szávai János volt a legjelentősebb képviselője. Néhány olyan írás is megjelent az utóbbi négy évtizedben, amelyek alaposan figyelembe vették a 18. századi irodalom- és művelődéstörténet kontextusait, Bethlen Kata szövegei keletkezésének, a kéziratos és nyomtatott szövegek sajátosságainak, szerkesztési esetlegességeinek, filológiai szempontjait. Előbb Németh S. Katalin volt az, aki a Bethlen Kata környezetében tevékenykedő református prédikátorok írásait is bevonta az elemzésbe, továbbá - a levelezésre is figyelemmel - vizsgálta a nagyasszony kegyességi gyakorlatát (1979, 1984, 1985, 1994). Később S. Sárdi Margit tudott úgy fókuszálni az önéletírás narratológiai kérdéseire, hogy egyúttal a 18. század más önéletírásainak, naplóinak, illetve női költészetének viszonyrendszerében helyezte el Bethlen szövegét.
A magyar barokk irodalom egyik klasszikus művében Bethlen Kata mint női író is megmutatkozik, s munkája a kora újkori női sorsokról is sokat elárul. Például azt, hogy egy nő abban az időben a szülei, férje, gyermekei révén számított valakinek, saját jogon pedig csak nagyon nehezen tudott érvényesülni. Lényegében ez magának Bethlen Katának sem sikerült. Önéletírását a buzgó keresztyén vallásosság és a hagyományos női szerepekbe - mint Isten akaratába - való beletörődés szellemében írta meg.
Árva Bethlen Kata emléke: szobor Fogarason
Árva Bethlen Kata-szobrot avattak 2025. november 23-án a Brassó megyei Fogarason (Fagaras) a református egyház mecénása születésének 325. évfordulója alkalmából. Ez a mélyszórványnak számító dél-erdélyi város első magyar vonatkozású emlékműve. A fogarasi református templom kertjében felállított mellszobor a magyar kormány anyagi támogatásával valósult meg. Alkotója Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész, bronzba Demeter Péter öntötte, a talapzatát Domahidi-Dóczy Ildikó készítette.
A fogarasi ünnepi istentiszteleten Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyház püspöke hirdette az igét, aki elmondta: azzal, hogy a gyülekezet szobrot állít Árva Bethlen Katának, nem valaki ellen, hanem valaki mellett áll ki. Ezzel igazságot szolgáltat az egykori erdélyi nagyasszonynak, akitől elvették a gyermekeit, de a kisemmizett erdélyi főnemeseknek is, akikről a román kommunista hatalom azt állította, hogy kizsákmányolták a népet. „Szolgáltassék igazság e szoborral mindazoknak, akik megszenvedtek azért, mert kitartottak református hitük mellett” - mondta a püspök. Ambrus Mózes református lelkipásztor emlékeztetett: a fogarasi gyülekezet egy éve emlékplakettet avatott az erdélyi református iskolákat és egyházközségeket támogató grófnőnek. Egy évre rá pedig mellszobrot is állított a Fogarason eltemetett nagyasszonynak. Rámutatott: Fogarason a gyülekezet tagjainak mindennap küzdeniük kell azért, hogy megmaradhassanak magyarnak, reformátusnak. „Minden nap meg kell győznünk a szülőket, hogy jó az, hogy ha a gyermekek magyar órára jönnek. Minden nap el kell ismételnünk és el kell mondanunk azt, hogy magyarul kell beszélni és református magyar emberként kell ebben a templomban imádkozni a mi istenünkhöz” - mondta a lelkész. Hozzátette: ezért a gyülekezet számára a szoborállítás azt jelenti, győzelmet aratott.
tags: #bethlen #kata #szakacskonyve