A karácsonyi ünnepkör egyik legmeghatározóbb szimbóluma a betlehemi csillag, melynek alakja és misztériuma évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Versekben, dalokban, festményeken, filmekben és számtalan más művészeti alkotásban tűnik fel, mint a Megváltó születését hirdető égi jel. A csillag történetének egy része magából a Bibliából, Máté evangéliumából származik, más részletek azonban utólagosan születtek meg, gazdagítva a legendát.
Angyali Híradás és Királyi Félelem
Jézus világra jövetelénél angyalok jelentek meg vagy váltak láthatóvá, hogy Isten terveinek valóra válását biztosítsák. Gábriel, az angyalok fejedelme jelent meg Máriának, a jövendő édesanyának. Egy angyal biztatta Józsefet, hogy ne bocsássa el jegyesét, mert a benne megfogant gyermek nem embertől van. Angyalok jelentek meg a pásztoroknak a betlehemi éjszakán, hogy hírül adják a Megváltó születését.
A messiási próféciák az Ószövetségben már előre jelezték a Megváltó betlehemi születését Mikeás próféta i. e. VIII. századi könyvének 5. fejezetében, de kiszámítható idejét is Dániel próféta VI. századi könyvének 9. fejezetében. Mindenki mindent tudott, jóllehet a hit hiányzott az illő várakozáshoz és tiszteletadáshoz. Amikor a bölcsek Jeruzsálembe érkeztek, Heródes király, akinek hatalmát a zsidók újonnan született királyának híre fenyegette, nyugtalanságba esett. Heródes titokban hívatta a bölcseket, és gondosan kikérdezte őket, hogy mikor jelent meg a csillag. Arra kérte őket, jelentsék neki visszafelé vezető útjukon a kisgyermek megszületését, hogy ő is „imádhassa” őt. Amikor a bölcsek szintén angyali intésre nem mentek be hozzá, valós szándékairól egyértelműen árulkodott, hogy Heródes a betlehemi és környékbeli csecsemőket (helyes fordítás szerint) egyéves korig lemészároltatta. Fényes Adolf XX. század eleji Betlehemi csillagát így ellenpontozza Gyárfás Endre Betlehemi gyermekgyilkossága.
Star of Bethlehem: the Magi, the Sphinx, and the Celestial Code
A Betlehemi Csillag Tudományos Magyarázatai
A kérdés tudományos vizsgálatát nehezíti, hogy az általában csillagként fordított görög szó más objektumokat, például üstököst is jelölhet. Ami biztos: a szöveg nem tesz említést arról, hogy az égitest különösebben fényes lett volna, és a jelek alapján a napkeleti bölcseken kívül mások számára nem bírt jelentőséggel.
A Születés Időpontja: Történelmi Anomáliák
A bibliai leírások és a valóságos történelem között nagyjából hét év különbség van, ezért feltehetően Jézus hét évvel korábban született, mint ahonnan a későbbi tudósok az időszámítást elkezdték. Lukács evangéliumában találunk Jézus születésére egy pontosnak látszó adatot: e szerint akkor született, amidőn Augustus császár által elrendelt összeírás folyt, és amikor az ottani helytartó „Czirénius” volt. A történészek szerint Czirénius (Quirinius) i. e. 8-ban érkezett Palesztinába, de csak később lett helytartó, mégpedig i. e. 3-ban és aztán i. sz. 6-ban. Az evangélium írója itt kis pontatlanságot ejtett.
A népszámlálás időpontját sikerült a történészeknek kideríteni, pontosabban a rendelet kiadásának dátumát. Augustus császár nép-összeíratási rendeletét i. e. 8-ban adta ki, és Palesztina távolsága miatt joggal feltételezhetjük, hogy ott csak kb. egy év múlva, esetleg valamivel hamarabb tudták végrehajtani. Ebből viszont az következhet, hogy i. e. 8-ban vagy 7 elején Jézus már élt. Ezt bizonyíthatja az is, hogy Heródes állítólag a kb. két éves és az ettől fiatalabb fiúgyermekeket megölette Betlehem városában és környékén. Heródes halálának időpontját is a csillagászat segítette megfejteni. Flavius (I. század), a híres zsidó történetíró szerint Heródes halála előtt egy holdfogyatkozás volt látható. A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i. e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt. Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után öt nappal halt meg, így az i. e. 5. szeptember 15. és i. e. 4. április 11. közötti időszakban történt az uralkodó halála.
Az Elméletek Sokfélesége
Számtalan elmélet született a betlehemi csillag jelenségének megfejtésére. Az egyik legelső az Egyiptomban élt Órigenész egyházatyától származik. Szerinte a Máté evangéliumában említett csillag üstökös kellett, hogy legyen.
Az Üstökös-elmélet
Órigenész Adamantiosz (185-254) egyiptomi ókeresztény teológusnak tulajdonítják az üstökös-elméletet, aki szerint a Máté evangéliumában említett csillag egy üstökös kellett, hogy legyen, melyet követve a káldeus bölcsek eljutottak Betlehembe a megszületett Jézushoz. Órigenészt nagy eséllyel a 218 tavaszán látható Halley-üstökös megfigyelése vezethette erre a következtetésre. Krisztus születése előtt 240-ben kínai csillagászok már megfigyelték és lejegyezték a Halley-üstökös feltűnését, amely Jézus születése körül, i. e. 12-ben is látható volt.
Az elmélet ellen az szól, hogy az üstökösöket már az antik világban is baljóslatú égi jelnek, szerencsétlenségek hírnökének tartották, hiszen már az alakja is véres kardra vagy tőrre emlékeztetett. Az üstökös jelezte a véres háborúkat, neves emberek halálának bekövetkeztét, de örömhírt, uralkodók vagy nagy emberek születését soha. Ezért a betlehemi csillag nem lehetett üstökös.
A Szupernóva-elmélet
Johannes Kepler által már a 17. században felvetett elképzelés alapján a betlehemi csillag valójában egy nóva- vagy szupernóva-robbanás volt. Ritka égi jelenség a csillagászatban az úgynevezett nova-fellángolás. A régiek úgy vélték, hogy ilyenkor új csillag jelenik meg az égen (latinul ezért nevezték el novának, azaz újnak). A szupernóva fellángolás valójában egy óriási égi katasztrófa: egy idős csillag hirtelen halála. Robbanásakor sok milliárdszorosra is növekszik, és még hosszú hetekig, hónapokig látható marad. Az utóbbi évezredben csak három szupernóva-fellángolás tűnt fel: 1054-ben, 1572-ben és 1604-ben. A gondosan vezetett ókori csillagászati krónikák viszont semmiféle fényes jelenségről nem emlékeznek meg i. e. 134. és időszámítás szerint 173. között. Ezt az elméletet az árnyékolja be, hogy a megbízható kínai asztronómusok feljegyzései között nem szerepel i. e. 7 környékén szupernóva feltűnése az égbolton.
A Bolygóegyüttállás Elmélete
Fényesebb égi jelenséget okozhat még bolygóegyüttállás is. Ilyen esetekben két vagy több bolygó igen közel kerül egymáshoz az égen. A bolygók általában a legfényesebb csillagok fényével is vetekednek, sőt azokat felül is múlják; két látszólag egymás mellé kerülő bolygó fénye tehát feltűnően nagy lehet.
Keplerhez fűződik az az elképzelés is, amely szerint a Jupiter és a Szaturnusz szoros együttállása hozhatta létre a csillagot. Kepler számításai szerint i. e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz háromszor is együttállásba került az égen. Ez valóban rendkívüli égi jelenség, mert utána már csak 1603-ban volt, és majd 2238-ban lesz. Kepler azt is kiszámolta, hogy a két bolygó nagy találkozója i. e. 7-ben a Halak csillagképében történt. Számításait az újkorban is elvégezték. Ekkor kiderült, hogy i. e. 7-ben június elején, szeptember végén és december első felében volt olyan együttállás, ami során már szinte egyetlen nagyon fényes csillagnak tűntek. És decemberben még a Mars is csatlakozott a két óriásbolygóhoz.
Ha az ókori keleti emberek szemével nézzük a jelenségeket, akkor szinte biztos, hogy ez a bolygótalálkozás volt a Betlehemi csillag. A napkeleti bölcsek - akiket a Bibliában a Máté evangélium eredeti görög szövege mágusként említ - akkor olyan papok voltak, akik csillagjóslással is foglalkoztak. Ezek a nyilván babiloniai csillagász-papok valószínűleg Marduk isten papságához tartoztak. Marduk bolygója a Jupiter volt, így papjait különösen érdekelhette a Jupiter együttállása más bolygókkal.
A jelenség magyarázatát az asztrológia tételei adták meg: a Jupiter ugyanis a legfőbb hatalom jelképe, királyi csillag volt. A Szaturnusz bolygó a zsidó nép szünnapja, a szombati nap és általánosítva: a zsidó nép bolygója volt. A Nap látszó évi pályája mentén húzódó állatövi csillagképek közül a Halak a Babilóniából nézve nyugat felé eső tengerparti, halász népek országait, ez esetben a zsidók lakhelyét jelentette. A Halak különben - az asztrológia szerint - a születéssel összefüggésben álló csillagkép.
A régi keleti asztrológusok - pap-csillagászok -, de a tanultabb köznapi emberek előtt is a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros - legnagyobb - együttállása a Halak csillagképben nem jelenthetett mást, mint hogy megszületett a zsidók királya. A Mars bolygó, a véres háborúk istenének jelképe még e király hadvezéri szerepét is kilátásba helyezte: ő lesz az, aki megszabadítja a zsidókat a gyűlölt római iga alól. A jóslat miatt következett be a Bibliában leírt kegyetlen gyermekgyilkosság-sorozat is. A Máté evangélium leírásával jól összhangba hozható a bolygóegyüttállás. Valószínű, hogy az események leírói, akik évtizedekkel Jézus kora után éltek, még világosan tudták értelmezni az égi jelenségeket az asztrológiai jelenségek ismeretében.
1925-ben Paul Schnabel német történész megfejtett egy ókori ékírásos babilóniai táblát, amely szerint a babilóniai csillagászok korábbi megfigyeléseik és számításaik alapján ténylegesen előre tudhattak e rendkívüli jelenségről, és érthették is, hogy mit jelent. A rendkívül alapos korabeli kínai csillagászok jelentős hatású üstököst és erőteljes fényjelenséget nem jegyeztek fel ebből az időből, együttállást azonban igen, amit Teres Ágoston jezsuita matematikus és fizikus kijelentése is alátámaszt, mely szerint Máté evangéliumában sem a csillag szó szerepel, hanem az astér, mely csillagállást, konstellációt jelent.
A háromszori együttállásról röviden annyit, hogy akkor jöhet létre, amikor a Jupiter látszólagos hurok mozgása teljesen lefedi a Szaturnuszét. Az i. e. 7-ben június elején, szeptember végén és december elején feltűnt jelenség lehetővé tette, hogy a babiloni napkeleti bölcsek szeptemberben, a nyári meleg enyhültével vállalkozhassanak a kb. 1000 km-es tevekaravános útra Jeruzsálemig. Két hónap alatt ezt minden bizonnyal megtehették, amikor ismét feltűnt a két fényes bolygó közelsége a decemberi égbolton.
A Jupiter Megtorpanása
Egy negyedik hipotézis alapján a jelenségért a Jupiter látszólagos mozgása volt felelős. A bolygó az égbolton keletről nyugat felé halad, a Föld és a többi égitest relatív mozgása miatt azonban ez a mozgás látszólag lelassul, majd megáll, amikor a bolygó eléri úgynevezett stacionárius pontját. Ezután a bolygó néhány napig keletről nyugat felé mozog, majd ismét megáll, és folytatja nyugatról kelet felé tartó haladását. Elképzelhető, hogy Jézus születésekor a Jupiter több éjszakán keresztül közvetlenül Betlehem fölött volt az éjszaka ugyanazon időpontjában. A probléma az, hogy a jelenség meglehetősen gyakori, így nem tűnhetett kivételesnek a korabeliek számára.
A Jupiter, Regulus és Vénusz Együttállása
Az ötödik népszerű elmélet a Jupiter, a Regulus csillag és a Vénusz együttállásában látja a megoldást. Ebben az esetben az egyes objektumokhoz köthető mitológiáé a főszerep: a Jupiter héber megnevezését gyakran igazságosságként fordítják, a Regulus maga latinul herceget jelent, a Vénusz pedig a szeretet, a termékenység és a születés szimbóluma volt az antik világban. Ez, és még két hasonló bolygóegyüttállás azonban Heródes halála után történt, így ezek a jelenségek nem jöhetnek szóba, mint betlehemi csillag.
A Teológiai Elmélet: A Sekináh-dicsőség
Dr. Arnold G. Fruchtenbaum zsidó származású teológus szerint egyáltalán nem egy csillagra kell gondolnunk, amikor olvassuk a karácsonyi történetet. Fruchtenbaum szerint, ha megfigyeljük a bibliai történetet, láthatjuk, hogy egy csillagtól eltérően mozog ez a bizonyos fényesség. A Messiás élete - központi események zsidó szemszögből című könyvében így ír erről:
„Az alapelv, amit szeretnénk az írásmagyarázathoz felhasználni, a következő: Mindig, amikor szó szerint érthetjük a Bibliát, akkor szó szerint értelmezzük is azt, kivéve, amikor az összefüggés megmutatja, hogy ez nem lehetséges. Itt az a kérdés vetődik fel, hogy egy szó szerinti értelemben vett csillagról van-e szó, vagy valami egyébről. Öt olyan kijelentés van erre a csillagra vonatkozóan, amelyekből kiderül, hogy nem lehet egy valóságos csillag. Először is két vagy több különböző időpontban jelenik meg és tűnik el ez a csillag. Másodszor, a Máté 2,2-ben kijelentésre kerül, hogy ők „látták az ő csillagát”. Itt az olvasható, hogy ez a csillag a Messiás személyes tulajdona. Ez olyan kijelentés, amit más csillagokról nem szoktak megállapítani. Harmadszor, ez a csillag kelet felől halad nyugat felé. Negyedszer, ez a csillag, később északról dél felé mozog, és ötödször, ez a csillag pontosan ott állt egy ház felett Betlehemben. Ha egy valóságos csillag lejön ide, és közvetlenül egyetlenegy ház felett áll Betlehemben, akkor szétrombolná a Földet, mint égitestet. Egy valóságos csillag olyan, mint a mi Napunk. Ha a Nap lejönne ide és elidőzne egy ház felett, ez az égitest törtélemmé válna. Tehát itt nem egy valóságos csillagról van szó - valami másnak kell lennie, mert egy valóságos csillag nem így viselkedik. A csillagra használt görög szó eredeti jelentése „kisugárzás”, vagy „ragyogás”. Itt ugyanazzal találkozunk, mint a zsidó pásztoroknál. A Sekináh-dicsőség itt is a messiási király születéséről ad hírt.”
A Sekináh-dicsőség Isten jelenlétének látható megjelenítése. Mindig, amikor a láthatatlan Isten láthatóvá lett, mindig, amikor Isten jelenlétét helyhez lehetett kötni, ez a lokalizált jelenlét volt a Sekináh-dicsőség. Ez az Ószövetség eseményei folyamán, a legtöbb esetben három különböző módon történt: egy fény, egy tűz, egy felhő vagy e három kombinációja formájában. Nem ez volt az egyedüli módja annak, ahogyan Isten jelenléte láthatóvá vált, de mindenesetre a leggyakoribb.
Fruchtenbaum szerint az okokat Dániel könyvében kell keresnünk, mely Babilonban íródott, és amely egyedüliként ad pontos időmegjelölést a Messiás születéséről a Dániel 9,24-27-ben. Dániel könyvének ismeretében tudhatjuk, hogy nagy nevet szerzett Babilonban, egyenesen az ottani asztrológusok iskolájának feje lett. Fruchtenbaum szerint, miután Dániel megfejtette Nebukadneccár álmát, sok babiloni asztrológus elfordulhatott a csillagok imádásától és Izrael Istenét kezdhette el tisztelni. Ez adhat magyarázatot arra, hogy miért keresték a „pogány” földről érkezett bölcsek a zsidók királyát, és miért akarták imádni őt.
A Betlehemi Csillag Öröksége
A „lángos csillag” az, ami a három napkeleti királyt Betlehembe vezette. József Attila verséből is ismerős ez a kép: „Lángos csillag állt felettünk, / gyalog jöttünk, mert siettünk…” Vitathatatlan tény, hogy nagyon sokak érdeklődését felkeltette az elmúlt kétezer évben a betlehemi csillag képe és misztériuma. Az évszázadok folyamán érdeklődéssel, sokszor már-már vágyvezérelten foglalkoztak vele csillagászok, papok, teológusok, művészek, polihisztorok.
A keresztény teológia sokszor Isten írástudó kezeként említi az égitesteket és a csillagokat, csakúgy, mint az egyetemes természetet, mely képes jelként, időmérő eszközként funkcionálni, de nincs önálló hatalma, szellemi hatása. Isten jeleket ad. Isten jeleket adott akkor és ott, és Isten jeleket ad ma is, most is, itt is. Szeretetének legnagyobb jele minden év karácsonyán érkezik.
A mai napig láthatunk olyan égi jelenségeket, melyeket a sajtó „betlehemi csillagként” emleget, utalva a történelmi összefüggésekre. Ilyen volt például a Jupiter és a Szaturnusz együttállása, mely 1623 óta nem volt példa ilyen közelségre, és legközelebb csak 2080-ban fordul majd elő. Akárhogy is történt, a betlehemi csillag története továbbra is élénken foglalkoztatja a tudományos és teológiai közösségeket egyaránt, kérdéseket vetve fel a legenda és a valóság határairól.