A Kárász faluját csodaszép nap sütötte, amikor a templom felé vettem az irányt, hisz oda beszéltük le a találkozót. Pontosabban a faluház mellett lévő keresztekhez, ahol a plébánia bejárata is van. Nagy izgalommal vártam a találkozásom Leventével. Rettentően izgalmas figurának tartom, mindamellett, hogy nézetei és hozzáállása az élethez az én szemszögemből tekintve több mint vagány és újító. Már csak ha úgy tekintünk az életre, mint megformálható valami, amiben semmi nem egyenes vagy normális. Nem titok, hogy gyermekkorom óta egy örök lázadónak és egy végtelenül laza embernek tartom. Végig azon gondolkodtam, miközben beszélgettünk, hogy ő maga lehet az élet mesemívese? Császár Levente, az ember, kinek immár csak a mese az élete, egy olyan különleges alkotó, aki a szavakon és történeteken keresztül ad új értelmet a hagyománynak és a helyi identitásnak. Munkássága mélyen gyökerezik a múltban, miközben folyamatosan új utakat tör a jelen és a jövő felé, mindezt egy rendkívül személyes, mégis univerzális megközelítéssel.
Az eltévelyedett legény: A mese, mint önismereti út
Bátorkodtam hát pennámhoz nyúlni és leírni az én képzelgéseimet a mese oltárán, amit ő ihletet bennem. Egy történetet szült a fantáziám, mely valahol Császár Levente saját életútjának esszenciáját is magában hordozza, még ha csak képletesen is. Olvassák hát kedvességgel: Hol volt, s hol nem volt, volt egyszer egy eltévelyedett apró kis legény, ki sokáig kereste az életben a helyét. Kereste erre is, meg arra is, de nem találta se itt, se ott azt. Ez a kezdeti bizonytalanság, a helykeresés dilemmája mélyen emberi tapasztalat, és gyakran vezet új utakra, rávilágítva arra, hogy a külső nyomás, vagy a belső hívás ereje miként formálja az egyén sorsát.
Míg nem egyszer így szólt hozzá az Élet: - Fiam, találd meg a helyed, mert ha nem, akkor száműzlek a gördülő sziklák legeslegtetejire. Ily gondolkodott a legény, most mit tegyen. Sokáig töprengett, míg nem jutott semmire. Addig csinálta a semmit, míg nem az Élet beváltotta ígéretet, s a gördülő sziklák tetejére száműzte a legényt. Ez a metafora az elszigeteltségre, a külső kényszerre és a tétlenség következményeire mutat rá, arra, hogy a passzivitás nem megoldás. Sítt-rítt a kölök, de nem ért azzal semmit sem. Próbált lejönni onnan ő mindenféle fortéllyal, de egyik se hozta meg számára a vigaszt. A kétségbeesés és a tehetetlenség pillanatai után azonban eljött a kérdezés ideje, ami a változás első lépcsőfoka lehet. Kérdezte hát az Életet: - Mit tegyek, hogy újra a körforgásodba lehessek?
Az Élet bölcsességgel válaszolt, utat mutatva a belső felfedezés felé: - Nem kell mást tenned fiam, mint megtaláld magadban azt, ami igaz. Igaz? Vajon mi lehet az? A legény először értetlenül állt a feladat előtt, hiszen a valóságban sokszor a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb megoldásokat látjuk meg utoljára. - Rendben Élet azért egy kis segítséget hadd kérjek én. - Fiam, a segítség az benned volt eddig is és benned is marad, míg veled vagyok itt. - Bennem? Hát akkor én vagyok az igaz. Megvan hát a megoldás, csak nem tudom mi az. Az önismeret ezen pontján, a belső forrás felfedezésének küszöbén, az Élet egy eszközt nyújtott számára, egy lehetőséget, hogy a belső igazság külső formát öltsön. - Dehogynem tudod, itt egy penna meg egy papíros, írd le nekem, ha szavakkal nem tudod nekem átadni azt.
A legény aztán nekikezdet, majd egy hétig nem csinált mást csak írt, s írt. A szavak áramlása, a gondolatok papírra vetése egyfajta terápia és felfedezés volt számára. Míg nem egyszer tollát letette. Oda nyújtotta azt a tömérdek papírt az Életnek, majd beborította őt teljesen. Az Élet aztán olvasni kezdet, hetekig csak olvasott és olvasott, míg nem a papírosokból kibújva a legényre nézett és így szólt: - Látod fiam, megtaláltál engem, így rabságodat szabadságra teszem. Elindult hát a legény és jót vidult ő magában. Csak átvertem én ezt a fránya Életet, hisz a papírokon csak az állt mit eddig tettem én vele. Ez a mesés történet, melyet Levente személyisége ihletett, hűen tükrözi azt a szabadságvágyat és kreatív szellemet, ami Császár Levente munkásságát is áthatja, és rávilágít arra, hogy a művészet és az alkotás önmagunk megismerésének, valamint a világgal való interakció rendkívül hatékony eszköze.
Első lépések az írás útján: Lázadás és irodalmi ihlet
Császár Levente életútjának egyik legmeglepőbb, ám annál tanulságosabb fordulata, hogy az írás miként vált hivatásává és szenvedélyévé. A bevezető beszélgetésünk során, mely már önmagában is mélyen ironikus fordulatokat rejtett, fény derült arra, hogy Levente számára az irodalom nem volt mindig a középpontban, sőt, gyökeresen eltért attól, amit a legtöbben várnának egy későbbi meseírótól. A téma felmerülésekor, egy mosoly után így kezdett bele: „Ez azért érdekes, mert most készülök a 40 éves gimnáziumi osztálytalálkozómra és ott már nagyon fenik rám a fogukat, hogy feltegyék ugyanezt a kérdést. Mert ők az élő bizonyíték arra, hogy nem tudják felidézni egyetlen magvas gondolatomat se irodalomóráról és azért, mert nem volt.” Ez a vallomás, melyet egy nagy nevetés követett, amit a felismerés igazsága szült, azonnal megadta az alaphangulatot. Egyértelművé vált, hogy Levente pályafutása messze nem egyenes vonalú volt, sokkal inkább egy kanyargós, önismereti útként jellemezhető, ahol a lázadás és az önazonosság keresése vezetett a tollhoz.
Az életútjának komolyra fordításakor elmesélte nekem, hogy a katonaságot, mint jelenséget, hogyan vészelte át. Ebben a nehéz, sokakat próbára tevő időszakban két dolog jelentett számára menedéket és kapaszkodót: a pia és az olvasás. Ez a különös kettősség - a szembeszállás és a befelé fordulás - formálta a jövőbeni alkotót. Ugyanis ha a kettő nem ötvözi egymást ilyen sajátos módon, lehet sose talál rá Hajnóczy Péter poéta novelláira, kinek hatására ragadott tollat és tűzte ki céljául, hogy ő is leírja érzéseit és gondolatait a nagyvilágnak. Ez a felismerés, mely egy személyes válság idején született, alapjaiban határozta meg Levente későbbi művészi irányát és alkotói szemléletét.
Az első két novellája éppen erről a kettős élményről szólt, és ennek fényében íródott a csavargásról és a katonaságról. Ezek a korai művek már magukban hordozták azt a nyers őszinteséget és a világra való egyedi rálátást, ami Császár Levente írásaira később is jellemzővé vált. A sors iróniája vagy inkább a tehetség elismerése, hogy jóval később, 2004-ben, az egyik alkotásával egy kisebb díjat is nyert egy fesztiválon. Ez az elismerés, mely váratlanul érte az alkotót, többek között az is hozzájárult ahhoz, hogy ezt a művészi utat folytatnia kell. Ez valami csoda lehetett vele, egy megerősítés, hogy jó úton jár, és érdemes kitartania a választott ösvényen, a mese és az anekdoták világában. Ez a korai siker alapozta meg azt a hitet, hogy a személyes történetek, az egyedi perspektívák igenis képesek rezonálni a közönséggel és értéket teremteni, tovább mélyítve Levente elkötelezettségét az írás iránt.
A Kárászi Huncutságok születése: A helyi legendák kincse
Az életútja ezután különböző irányokba vitte őt, mígnem az anekdoták, a mese felé terelték rögös útját. Egy meghatározó találkozás Papp Endre barátjával fordította figyelmét a helyi történetek gyűjtése felé. Papp Endre barátom mutatott egy könyvet, ahol egy kis településnek volt egy elég amatőr kiadványa. Összegyűjtötték a helyi anekdotákat és egy helyi írástudó leírta ezt. Ez a kiadvány, bár egyszerű kivitelezésű volt, rendkívüli inspirációt jelentett Császár Levente számára. Ezt megláttam és akkor döntöttem úgy, hogy egy ilyen nekem is kellene. Felismerte a helyi mesék és anekdoták páratlan értékét, azt a kulturális kincset, ami a falvakban, a közösségekben rejtőzik, de gyakran feledésbe merül az idő múlásával.
Így hát összegyűjtöttük a falu nagy mesélőit, fogtam a kis diktafonomat és a faluházban egy demizson bor mellett felvettem az ő adomázásukat. Ez a gyűjtési módszer nemcsak a történetek rögzítéséről szólt, hanem egyben egyfajta közösségi élmény is volt, ahol a bor oldotta a gátlásokat, és a mesélők a legőszintébb formájukban adhatták át emlékeiket. Az autentikus környezet és a személyes kapcsolat révén Levente olyan történetekhez jutott, amelyek máshogy nem jelteljesülhettek volna. Ezek közül a legfiatalabb édesapád volt (Dobos Laci), a többiek mind idősebbek voltak. A legérdekesebb az egészben, ugye ez 2000-ben volt és az idősek közöl már csak a Németh Karcsi bácsi él. Ez a tény szívszorítóan rámutat a gyűjtőmunka sürgető fontosságára, arra, hogy a szóbeli hagyomány pillanatok alatt eltűnhet, ha nem rögzítik időben.
Tehát így indult el hódító útjára a Kárászi Huncutságok, ami az óta is töretlen népszerűségnek örvend. A könyv nem csupán egy gyűjtemény, hanem egyfajta időutazás, mely összeköti a múltat a jelennel, megőrzi a falu szellemiségét és humorát. A történet pikantériája, ha ott és akkor ezeket nem gyűjtik össze és jegyzik föl, akkor karöltve vésznek el, a falu ezer titkával. Ez a felismerés, a kulturális örökség megőrzésének felelőssége mélyen áthatja Császár Levente munkásságát, és arra ösztönzi, hogy folyamatosan kutassa és mentse a feledés homályába vesző helyi történeteket.
A mesemíves műhelye: Népmesei motívumok és egyedi alkotások
Innen jött aztán neki a gyűjtési szenvedély és a településekhez kötött legendák megismerése. Miután elmerült a helyi anekdoták világában, Császár Levente egyre inkább felismerte, hogy a történetek erejét még tovább lehet fokozni. Aztán szép lassan rájött, hogy sokkal súlyosabb egy írás, ha egy-egy népmesei motívumot belesző a képzelt történeteibe. Erősebbek és izgalmasabbak lesznek a meséi. A népmesei elemek, archetípusok és motívumok beépítése nem csupán gazdagítja a narratívát, hanem mélyebb, kollektív tudatalatti rétegeket is megérint, így a történetek univerzálisabb üzeneteket közvetítenek, miközben megőrzik helyi jellegüket. Ez a tudatos alkotói módszer különbözteti meg a puszta gyűjtőmunkától, és emeli művészi szintre az általa létrehozott meséket.
„Na ez az igazán szép munka, hogy azt a finom mesét megtalálni, ahol úgy változtatok rajta, hogy nem sérül a történet.” Ez a mondat Császár Levente alkotói hitvallásának lényegét fogalmazza meg: a hagyomány tisztelete mellett a kreatív újragondolás képessége, mely lehetővé teszi, hogy a régi történetek friss, mai hangon szólaljanak meg, anélkül, hogy elveszítenék eredeti értéküket és tanulságukat. Jelen pillanatban már csak az írással foglalkozik, dedikálva életét ennek a nemes mesterségnek. Települések részére ír meséket, amik meg is jelennek könyv formájában, de csak magán kiadásban. Ez a független kiadói forma biztosítja számára a teljes művészi szabadságot, és lehetőséget ad arra, hogy pontosan a megrendelő település igényeire szabja az alkotásait. Huszonöt könyve jelent meg ideáig, de jelen pillanatban is vár kiadásra meséje, ami folyamatos termékenységéről és az iránta megnyilvánuló nagy érdeklődésről tanúskodik. Ezeket pár éve már a saját „Mesemíves” kiadója jelentetti meg. Pontosabban 2018 óta működik ez a kiadó, amely nem csupán egy név, hanem egy filozófia megtestesülése is, hiszen Levente maga a mesemíves, aki formálja, alakítja a történeteket, akárcsak egy kézműves.
„Nem tartom magam teljes mértékben meseírónak. Mert, hogy ez inkább egy ilyen kis iparosság, mint amikor a legkisebb szabó legény elindult szerencsét próbálni és ruhát kell neki varrni. Én sem magamtól, én is elmegyek a településre és az indít be. Kicsit ez ilyen félig-mesterség, leveszem a vállszélességet meg a mellhosszt. Ebből gyúrom össze ruhát, amivel felöltöztettem a települést.” Ez az egyedi önmeghatározás rávilágít Császár Levente alkotói folyamatának lényegére. Ő nem a klasszikus értelemben vett író, aki egyedül, ihletett pillanataiban alkot. Sokkal inkább egy mesterséges, aki a megrendelésre, a települések specifikus igényeire szabva hozza létre a történeteket. Akárcsak egy szabó, aki méretet vesz, Levente is "felméri" a települést: annak történetét, legendáit, különleges adottságait, majd ezekből az "anyagokból" varrja meg azt a "ruhát", azt a mesét, amely tökéletesen illik az adott közösségre, és kiemeli annak egyedi vonásait. Ez a hozzáállás garantálja, hogy minden könyve mélyen autentikus és releváns az adott helyszín számára, hozzájárulva a helyi identitás megerősítéséhez.
A Máré-vár legendái: Történelem és képzelet találkozása
Császár Levente alkotói munkássága nem csupán könyvek írására korlátozódik, hanem kiterjed a terek, kiállítások megformálására is, ahol a mesék fizikai valójukban is megelevenedhetnek. Levente arról is mesélt, hogy a Máré-vár felső szintjét ő rendezte be; amelyek a Kelet-Mecsek legendáriuma nyomából - Zengő-vár, Kósza-vár, Miklós-vár, Réka-vár - és ezeknek a történeteiről szólnak. A várak, mint fizikai maradványok, régmúlt idők tanúi, de a hozzájuk fűződő legendák adják meg igazi lelküket. Mivel valós történelmi tény nem sok van róluk, így szabadjára engedve meseképzelgéseit; megalkotta a saját kiállítását. Ez a projekt kiváló példája annak, hogy a történetmesélés hogyan képes áthidalni a történelmi források hiányát, és új életet lehelni az elfeledett helyekbe. Levente meséi és installációi révén a Máré-vár nem csupán egy romos épület, hanem egy élénk, vibráló térré válik, ahol a látogatók bepillantást nyerhetnek a Kelet-Mecsek gazdag, de kevéssé ismert mondavilágába. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a képzelet hidat építsen a múlt és a jelen közé, bemutatva, hogy a legendák, a mesék miként képesek formálni egy táj identitását és vonzerejét.
A méz édes meséje: Közösségi projektek és az "Egységben az erő"
A mesék világa és a közösségi fejlesztések közötti kapcsolat Császár Levente munkásságán keresztül válik igazán kézzelfoghatóvá, melynek egyik példája a méz népszerűsítésére irányuló projekt. Közel egy évig olyan vidékfejlesztési feladat tette ki a munkám oroszlánrészét, melynek egyik szereplője a méz volt. Kovács Dezső kollégámmal sokat gondolkodtunk, milyen hatásos marketingeszközzel lehetne több mézfogyasztásra ösztönözni a térségben élőket. A műhelymunkák alkalmával kiderült, szinte mindegyik méhész egyesület megkereste korábban a gyerekeket az óvodákban, iskolákban. Ez a tapasztalat, azaz a gyermekek célcsoportként való azonosítása alapozta meg a projekt új irányát.
Innen jött az ötlet: mi lehetne jobb egy mézet népszerűsítő kiadványnál a gyerekek körében, mint egy mesekönyv. Egy olyan történet, amely szórakoztató módon vezeti be a kicsiket a méhek csodálatos világába és a méz jótékony hatásaiba. Valami egyszerűt akartam, olyat, mely valamilyen szinten emészthető a legkisebbek számára is. Aránylag kevés szöveg, sok, színes kép, szolid terjedelem. Azonban a gyakorlati megvalósítás során hamar kiderült, hogy a téma mélysége és a szakmai elvárások bonyolultabbá teszik a kezdeti elképzeléseket. Menet közben azonban a méhész tanácsadóknak köszönhetően kiderült, az eredeti szövegen jócskán váltóztatni kell, s bizony kihagyhatatlan a „szakmázás”. Ez a kompromisszum a mesés egyszerűség és a szakmai hitelesség között egyaránt kihívást és lehetőséget jelentett.
Már a projekt arculattervezésénél kiviláglott, komoly szakmai viták lehetnek például abból is, hogy a méhecskéket 4 vagy 6 db lábbal rajzolják meg. Ez a látszólag apró részlet is rámutatott arra, hogy egy ilyen típusú kiadvány mennyire precíz megközelítést igényel, és hogy a részletekben rejlő "igazság" mennyire fontos a szakmai közösség számára. Mikor írtam a mesét, véletlenül botlottam Ungvári Vera rajzaiba, aki, mikor nem az ELTE-n koptatja a bölcsészek iskolapadját, Baranyajenőn él és édesanyjának segít a bikali Reneszánsz Élménybirtokon. Ez a szerencsés véletlen találkozás egy tehetséges grafikussal lehetővé tette, hogy a mesekönyv vizuálisan is kiemelkedő legyen. Nem nevesítettem a szereplőket, hogy egységesebb képet kapjanak a méhecskék. Verától ennek az egységnek a megjelenítését kértem. A mesekönyv mondandóját is erre hegyeztük ki: „egységben az erő”. Ez a gondolat, miszerint a közös munka, a harmónia és az összefogás a siker kulcsa, nem csupán a méhek világára, hanem az egész projektre, sőt, a helyi közösségekre is érvényes. Helyi a méz, helyi a meseíró, helyi a grafikus - ez a triász garantálta a projekt autentikus és hiteles voltát, erősítve a helyi identitást és értéket.
MESEFÖLD: Bács-Kiskun megyei identitásfejlesztés mesei eszközökkel
Császár Levente mesemívesi tevékenysége egyre szélesebb körben talál visszhangra, és a helyi legendák gyűjtéséből fakadó tudása immár nagyszabású regionális projektek alapjául is szolgál. A szanki könyvemnek köszönhetően belecsöppentem egy nagy volumenű Bács-Kiskun megyei identitástudat fejlesztő pályázatba. Ez a projekt rávilágít arra, hogy a mesék és legendák nem csupán szórakoztató történetek, hanem komoly eszközök is lehetnek a helyi identitás erősítésében, a közösségi kohézió megteremtésében.
A legendáriumok gazdagsága nagyban függ a korábbi gyűjtőmunkától és a helyi szájhagyomány erejétől. Baranya legendáriuma sokkal gazdagabb, mint az övék, köszönhetően Berze Nagynak, aki utolsó éveit Pécsett töltötte, s rengeteg településen gyűjtött, valamint Pesti János bátyámnak, hisz Az ördögszántotta hegy mondáskötete országos viszonylatban is egyedülálló. Ez a kontraszt is hangsúlyozza Császár Levente és a hozzá hasonló mesemívesek munkájának értékét, hiszen ők azok, akik feltárják és feldolgozzák ezeket a rejtett kincseket. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a kecskeméti Katona József múzeum vezetésével a megye összes településéről bekérte a fennmaradó vagy közszájon forgó legendákat, anekdotákat, meséket, érdekes emberekről, növényekről, állatokról, tárgyakról szóló történeteket. Ez a hatalmas gyűjtőmunka alapozta meg Levente alkotói feladatát.
A múzeum néprajzosztálya aztán a kapott anyagot megszűrte és továbbította felém. A mesék megírása mellett tizenöt úgynevezett karakterfigurát is ki kellett találnom, amelyek aztán - amellett, hogy a történetek hősei - egyben a projekt „arcai” is lesznek, iskolák és művelődési házak falain, buszok oldalán, hűtő mágnesekről köszönnek vissza. Ezek a karakterek nem csupán illusztrációk, hanem a megyei identitás élő jelképei, amelyek vizuálisan is összekötik a különböző településeket és történeteket. Az elkészült anyagot szintén a néprajzi osztály lektorálta, biztosítva ezzel a tudományos pontosságot és a kulturális hitelességet.
A 64 oldalnyi, kis verses fülekkel és egyéb díszítésekkel ellátott nagyformátumú könyv a MESEFÖLD címet kapta. Ez a cím nem csupán egy könyv címe, hanem egy egész régió, egy egész megye mesékben gazdag világát jelképezi. A nyomdai előkészítés rendesen feladta a leckét Jancsik Roland szerkesztő-grafikusnak, még egy könyvemmel sem kellett ennyit munkálkodnia. Ez is mutatja a projekt komplexitását és a kivitelezés iránti elkötelezettséget. A MESEFÖLD projekt azonban nem áll meg a könyvnél. A projekt keretében mesetérkép, hős-poszter és társasjáték is készült, sőt, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió közreműködésével néhány mesének a megfilmesítése is tervezve van. Ezek a kiegészítő elemek és a multimédiás megvalósítások garantálják, hogy a mesék a legkülönfélébb platformokon keresztül eljutnak a közönséghez, a legfiatalabb korosztálytól a felnőttekig, hozzájárulva Bács-Kiskun megye kulturális örökségének megőrzéséhez és népszerűsítéséhez. Császár Levente munkássága így nem csupán a szavak erejével, hanem a vizuális, játékos és interaktív elemekkel is építi a közösségeket, és teszi élményszerűvé a múlt megismerését.
Az írás célja: Az alkotás öröme és a hitelesség
A végső kérdésemre, ami az írással való céljait érintette, a legmeghatározóbb válasz követte. Császár Levente, aki annyi különféle projekten dolgozott, annyi településnek "öltöztetett mesét", egyetlen mondatban foglalta össze alkotói motivációjának legmélyebb lényegét: „A legfontosabb, hogy írás közben jól érezzem magam.” Mert miről is kéne szólnia az életnek, ha nem erről. Ez a látszólag egyszerű, mégis mélyreható kijelentés rávilágít arra, hogy az igazi alkotás nem a külső elvárásoknak, díjaknak vagy elismeréseknek való megfelelésről szól, hanem a belső örömről, a kreatív folyamatban rejlő elégedettségről.
Ez az autentikus megközelítés teszi lehetővé, hogy Császár Levente munkássága ennyire hiteles és hatásos legyen. Ahol a szerző valóban élvezi, amit csinál, ott a szenvedély átsugárzik a művein, és képes megérinteni az olvasókat. Az ő esetében ez az öröm a helyi történetek felkutatásából, a népmesei motívumok újragondolásából, a települések "felöltöztetéséből" fakad. Amikor egy mesemíves ennyire azonosul a munkájával, és a belső jólétét helyezi előtérbe, az eredmény nemcsak művészileg értékes, hanem tartós és inspiráló is lesz. Ez a filozófia nem csupán Császár Levente egyéni sikerének záloga, hanem egy üzenet is minden alkotó és minden ember számára: találd meg azt, ami boldoggá tesz, és merj abban kiteljesedni, még akkor is, ha az út göröngyös, és a kezdetekben senki sem hinné el, hogy ez a te utad.