Csók István, a magyar festészet kiemelkedő alakja, 1865. február 13-án született a Fejér megyei Sáregresen, édesapja malomépületében. Édesapja, Csók Lajos uradalmi molnármester és malomtulajdonos volt, édesanyja Öreg Julianna. A szigorú kálvinista nevelést édesanyja gyengédsége ellensúlyozta. Csók 95 évet élt, életműve 80 évet ölel fel, mely során számos stílust kipróbált, kezdve a francia naturalizmussal és realizmussal. Útkeresése során szimbolista vizekre evezett, majd az impresszionizmus és posztimpresszionizmus stílusában készítette alkotásait.
Korai évek és tanulmányok
Az elemi iskolát 8-10 éves kora között Nagykőrösön végezte, ahol nagybátyja, Öreg János a líceum tanára volt 1873 és 1875 között. Ezután négy évet a székesfehérvári elemi iskolában tanult. A Fejér megyei megyeszékhelyen kezdődött komolyabb érdeklődése a rajzolás iránt. Első ismert kis munkája egy kastélypark szökőkútjának puttós szoborcsoportját ábrázolja.
Budapesten 1879-től lett a Budai Császári Királyi Főreáltanoda - a mai nevén Toldy Ferenc Gimnázium - tanulója. Ebben az iskolában visszafogott szorgalomról tett tanúságot, mivel rossz tanulmányi eredményei miatt az ötödik osztályt ismételni kényszerült. A budai iskolai évei alatt - előbb több osztálytársával együtt - egy bérelt lakásban, az Országház utcában, majd később Óbudán élt Bartus Adolféknál. Társaival együtt gyakran látogatja a Várszínház előadásait, rajong Márkus Emíliáért. Apja gépészmérnöknek szánta, de érdeklődése már az első évben a festészet felé fordult. Diákkori naplójába gondosan feljegyezte, hogy 1880. február 20-án készült el első olajfestménye, egy olajnyomat utáni másolat Miramare kastélyáról. Egyetlen ismert munkája ekkoriból egy kis akvarell technikájú „ékítményes rajz”, amely a korabeli gimnáziumi rajzoktatásban ornamentika-gyakorlatként szolgálhatott. Felirata szerint 1880-ban, V. osztályos tanulóként készíti rajztanára, Kreybig Lajos vezetésével. Szárnypróbálgatásainak egyikét, a csókakői várról készült rajzát (az épület regényes leírásával együtt) beküldi az Ország-Világ című folyóirathoz, de azt a szerkesztőség visszaküldi.
A festészet mellett azt követően kötelezi el magát, hogy 1880-1881 telén óriási hatást gyakorol rá Hans Makart Diana vadászata című alkotása. A festő Emlékezéseim című önéletírásában a következőket írta életének erről az időszakáról: „Apám sehogysem volt elragadtatva. Most is őrzöm egy levelét. Határozott, energikus írás megsárgult papíron. Keserű szemrehányásokkal halmoz el. »Mi lesz belőled« - kérdi végül. Festő leszek - volt a felelet. Elhatározásom nem érte egész váratlanul, hisz látta, mily szenvedélyesen festegetek.”
Felsőfokú szakirányú tanulmányait hol is kezdhette volna másutt, mint az alig egy évtizede működő budapesti Mintarajziskolában. Három tanéven keresztül (1882-1885) a budapesti Mintarajziskola növendéke. Az első tanévben az előkészítő osztályt látogatta. A második évben vendéghallgató volt. Tanárai Greguss János és Székely Bertalan. A harmadik év második félévétől Lotz Károly „festészeti gyakorló osztályának” művésznövendéke. Az iskola akadémikus oktatási metódusát követve az első esztendőben ő is antik gipszeket másolt. Az akadémikus naturalizmus látásmódját vitte tovább olajfestésű fejtanulmányain. Visszaemlékezései szerint az iskola csekély hatással volt rá, sokkal inkább befolyásolták a képtárak és az évfolyamtársai. A Magyar Nemzeti Múzeumban és az Országos Képtárban készít másolatokat. Baráti körébe tartozott Garay Ákos, Iványi-Grünwald Béla, Zemplényi Tivadar, Halmi Artúr és Neogrády Antal. Mély benyomást tett rá Szinyei Merse Pálnak a Műcsarnok 1883. évi tavaszi tárlatán kiállított Majálisa és Pacsirtája.
Müncheni és párizsi évek - A naturalizmus kibontakozása
Ennek ellenére első nagyobb szabású figurális kompozíciója Munkácsy Mihály népéletképeinek mintáját követi. Az áldozat című sokalakos, drámai kompozíciója a tűzvész fiatal halottját sirató falusiakat idézi meg. Kompozíciójával Csók a Magyar Szalon című folyóirat pályázatán indul és - megelőzve Rippl-Rónai Józsefet is - I. díjat nyert. Témáját és modelljeit egyaránt szülőhelyéről, Pusztaegresről merítette, ahol apja malma is működött. „Balról zöldellő búzavetés, jobbra a malompatak, középen buja, nehéz illatú vadvirággal telt mező - ez volt első műtermem!” - írja évtizedekkel később emlékirataiban.
1885 őszén felvételt nyer a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol kezdetben Gabriel von Hackl előkészítő rajzosztályának növendéke. Sikeres rajzstúdiumainak köszönhetően már a tavaszi félévben átveszi őt festészeti osztályába Ludwig von Löfftz. Ebből az időszakból fennmaradt férfiakt-tanulmányai a müncheni akadémikus naturalizmus látásmódjának maradéktalan elsajátításáról tanúskodnak (Álló férfi, Térdelő férfi, Fiúakt, Furulyázó hátakt, Idős ülő férfi, MNG; Fekvő akttanulmány, MKE). Virtuóz rajzkészségéről néhány, szerencsés módon fennmaradt tanulmányrajza tanúskodik. A hosszadalmas aktstúdiumok azonban idővel már csak kötelező penzumot jelentettek számára, az iskolai feladatok mindinkább akadályozták tehetsége kibontakozását. A friss benyomásokat kereső ifjú fejlődésében az akadémiánál meghatározóbbnak bizonyultak a müncheni kiskocsmákban művésztársaival töltött esték, ahol Wagner zenéje, Zola regényei és Courbet festészete volt a téma. Garay Ákos révén megismerkedik Hollósy Simonnal. Törzshelyei közé tartozik a Café Probst, a Café Minerva és Unger mama vendéglője, ahol a fiatal festőkből álló „kanászklub” tagjai Csók és Garay mellett Iványi-Grünwald Béla, Kéméndy Jenő, Neogrády Antal, Szamossy Elek, Faragó Géza és Rippl-Rónai József. Annak ellenére, hogy Hollósy elvei nagy hatással vannak rá, nem vallja magát tanítványának; visszaemlékezései szerint az iskola alapításának ötlete is a fiatal festők körétől származott. Münchent elhagyva nyárra hazatér szülőfalujába. Akadémikus tanulmányai első összegzésének tekinthető édesapja portréja, amely lényegre törő megformálásával, visszafogott koloritjával a korszak naturalista arcképábrázolásának figyelemreméltó darabja. Szülőhelyén készült tájképfestményei (A malompatak, A cecei kert) is ebből az időszakból valók.
1887 őszén Iványi-Grünwald Bélával együtt Párizsba érkezik Rippl-Rónai József hívó szavára. Rövid ideig a Colarossi Akadémián dolgoznak, ám decemberben átmennek a Julian Akadémiára, ahol rövidesen Ferenczy Károly is csatlakozik hozzájuk. Csók két tanévet tölt a Julian Akadémián, mesterei Tony Robert-Fleury és William Adolphe Bouguereau. Az iskola ekkor a rue du Faubourg St. Denise-n van: egy bérház udvarán át, falépcsőkön járnak fel a padlásból átalakított iskolába. Az eszközök kiadásait és a modellpénzt a tulajdonos, Rodolphe Julian fedezi. A modell (olykor párhuzamosan kettő is) 45 percig áll, majd negyedóra pihenés következik. Iványi-Grünwald Bélával és Ferenczy Károllyal közösen járnak képtárakba, koncertekre, megbeszélik kedvenc olvasmányaikat. Párizsban ismerkedik meg Wagner zenéjével, amelynek egész életében nagy rajongója marad. Kedvenc olvasmányuk Zola L’Oeuvre című regénye (1886), amelynek főhőse a modern művész-szerep megtestesítője. Zola a naturalizmus elveihez híven a valóság sötét oldalát mutatja be. Regényvilágában gyakran tűnnek fel szegények és nyomorultak, olyan emberek, akik képtelenek kitörni a nyomor, a betegség, az „öröklött” bűn, az alkoholizmus, a teljes lezüllés állapotából. A kortársak közül elismeri Courbet, Millet és Puvis de Chavannes festészetét, de legnagyobb hatással Jules Bastien-Lepage és Pascal Dagnan-Bouveret festészete van rá. Törzshelyük a Grand Café.
A „Krumplitisztogatók” és az Úrvacsora - Korai sikerek
Nyár elején ismét elhagyja Párizst. Sáregresen felvázolja a Krumplitisztogatókat és a Szénagyűjtőket. A Krumplitisztogatók az első, nyilvános tárlaton bemutatott műve. Ezzel mindjárt az 1889-es Párizsi Világkiállításon debütál. Festményét a zsűri „elismerő említésben” (mention honorable) részesíti. Csók francia mintaképei nyomán lemond a formáknak plasztikus térbeliséget adó fény-árnyékról, egész kompozícióját egységes, természetes megvilágításba helyezi. Egészen valósághű, aprólékos részletekre kiterjedő ábrázolásra törekszik, és nem mellőzi azok bemutatását sem, amelyeket máskülönben szokványosnak, hétköznapinak vagy éppen riasztónak, taszítónak ítélnek.
A világkiállítás után ismét hazatér. Nyáron felvázolja a Szénagyűjtőket, ősszel pedig modelltanulmányokat folytat az Úrvacsorához. Az év végén Münchenbe utazik vissza és a Randbergstrassén lévő műtermében festi tovább az otthon megkezdett Úrvacsorát. Ebben az időszakban festett népi tárgyú festményei a magyar realista festészet legkiválóbb teljesítményei közé tartoznak. Nincs romantikus ízük, mint ahogy Bastien-Lepage művészetének sem volt. Nincs bennük kritikai elem sem, csak a lét lényegének megláttatására irányuló átérzés. Tér, rajz és szín alkotóelemeit a művészi alkotás egységbe foglalta, egyaránt érvényesülnek műveiben. A képet Münchenben festette meg, helyi modellekkel, sőt még a lelkész, az öreg Vida Lajos bácsi alakjához is talált hasonló karaktert „a sörivók metropolisában”. A kép központi szereplői azonban az úr asztalához járuló leányok, s közülük is kitűnik az előtéren átvonuló kisleány. Ezt a figurát eredetileg imádkozó alakként képzelte el, a törékeny müncheni lánymodell azonban megbetegedett, így Csók félbehagyta a képet, majd hazautazott Magyarországra, s a festményt is maga után küldette. Hazafelé jutott eszébe a kislány, Érsek Örzsi, akinek alakja már az egykori istentisztelet alatt is annyira megragadta. „De ki tudja, hol lehet azóta? Szegény ember gyerekét a sors össze-vissza hányja” - jegyezte meg emlékezéseiben. Úgy érezte, ő lenne a legalkalmasabb modell a kép főalakjához. Mennyi még a fekete ezen a művén, mégis mily finom világos harmónia az egész! A festmény, bár műfaji értelemben életképnek tekinthető, szerencsésen mellőzi a zsánerképekre általában jellemző harsány, cselekményes mozzanatokat. Áhítat, hit és átszellemültség sugárzik a szép, fiatal lányarcokból. A képet Csók 1890 végén mutatta be a Műcsarnok téli tárlatán. A festmény 1891-ben a párizsi Salon, 1900-ban pedig a párizsi világkiállítás aranyérmét is elnyerte. Az Úrvacsorával együtt a frissen elkészült Árvákat is kiállítja a müncheni Glaspalastban, majd a Képzőművészeti Társulat téli kiállításán, ahol elnyeri vele a Társulat ezer forintos nagydíját.
Az Úrvacsora Párizsi Szalonban aranyérmet nyert, de az elismerések, díjak után sóvárgó Csókot különösen az érintette mélyen, hogy az Úrvacsorával nem nyerte el Munkácsy Mihály oly annyira áhított párizsi ösztöndíját. Csalódottságában Párizsról is lemondott és úgy döntött, munkáját Münchenben folytatja. Tér, rajz és szín egyaránt érvényesülnek e műveiben.
Útkeresés és stílusváltások
Csók István abban az időszakban kezdte pályáját, amikor a fotográfiai előkép használata már része volt az akadémiai képzésnek. Münchenben és Párizsban tanúja lehetett a fénykép térhódításának, amely ekkorra már a művészi gyakorlat elfogadott segédeszközévé vált. Fotóalbumok sokasága kínált figurális, kompozíciós mintákat a műtermi munkához, legyen az akt, csendélet vagy életkép. Csók számára annál is inkább kézenfekvőnek tűnhetett a fotográfiai előkép használat, mivel az a század második felében kibontakozó realizmus festői törekvéseivel lényegi rokonságot mutatott.
Csók festészetében az 1893 és 1903 közötti évtized a lázas útkeresés időszaka volt. Számos stílus és eszmerendszer hatása nyomta rá bélyegét műveire, az impresszionizmus, szimbolizmus és szecesszió éppúgy tetten érhető alkotásaiban, mint a századvégen népszerű dekadencia vagy pesszimizmus gondolatköre.
Hároméves munka után, 1895 elejére Csók müncheni műtermében befejezte a Báthory Erzsébetet. Huszonnégy négyzetméteres vásznának már terjedelme is jelezte szakítását a bensőséges naturalista életképek világával. A csejtei vár hírhedt úrnője a XIX. század egyik kedvelt rémregényfigurája volt. Csók látszólag hagyományos történeti kép megfestésére vállalkozott, a históriai tényeknél azonban jobban érdekelte a szadista hajlamú úrnő lelki kórképe és az erotikával vegyülő testi szenvedés anatómiája. Kortársai éppen pontos lélektani elemzését tartották legfőbb erényének, ám a hazai ezredéves ünnepségek hivatalos tárlatán nem kaphatott helyet az extrém históriai jelenet. Dacára minden külföldi elismerésnek, a magyar állam csak késve vásárolta meg Csók vásznát és akkor is a szegedi majd a székesfehérvári múzeumba „száműzte”. Csók súlyos kudarcként élte meg a Báthory Erzsébet hányattatásait, kompozícióját és főalakját évtizedekig újabb és újabb változatokban festette újra. Csók számára kulcsfontosságú volt, hogy megtalálja a főalak megfelelő modelljét. Elbeszélése szerint a művész és modellje között az alkotás pillanatában különös, már-már intim viszony jön létre. „Extázisba kell hozni a modellt, hogy magam is extázisba jöjjek. […] és amint fokról-fokra megértette, felfogta, átérezte Báthory szadisztikus, könyörtelen lényét, amint világosan állt előtte, miért volt ez asszony őrjöngő, miért volt szüksége a vérszomjas mámorra - mintegy tranceban, szűnt meg lassan egyénisége teljesen.”
1897-ben csatlakozott a Hollósy Simon vezette nagybányai festőcsoporthoz. Ekkoriban született a Melancholia című műve, melyet „az elröppenő ifjúság melankóliájáról szóló” festményként jellemzett. Réti István „Isten hozzád szerelem” címen hivatkozott a képre: „Középütt asztalra könyökölve egy elegáns, mai öltözetű férfi néz utána esengve a búcsút intő ruhátlan nőalaknak (Vénusznak?). A másik oldalán a képnek egy lilabársony ruhás angyal csellózik.” Csók eredetileg az első Budapesten rendezett nagybányai kiállításra szánta képét, ám néhány nappal a tárlat megnyitása előtt feldarabolta. „Előhúztam egy arabs tőrt s mintha szivarvéget szeltem volna le, a legteljesebb hidegvérrel, közönyösen hasítottam bele a képbe” -idézte fel a történteket évtizedekkel később. Könyörtelen pusztítását csupán a kép egyetlen részlete, a csábító Vénusz aktja vészelte át.
A nagy lélegzetű szimbolista kompozícióinak kudarca után visszatér a korábbi sikereit eredményező életképi témákhoz. Nyáron az Alföldön (Bugacon) dolgozik, a Társulat téli kiállításán - egyéb plein air hangulatú zsánerképei mellett - bemutatja újabb népi zsánerképét, a Bugaci pásztort. A népi zsánerhez való visszatérésében csak megerősíti, hogy az Úrvacsorát a párizsi világkiállítás zsűrije I. osztályú aranyéremmel tünteti ki.
Párizsi évek és újabb hatások
A család tiltása ellenére 1911-ben feleségül vette a Schlick-gyár főmérnökének lányát, a 21 éves Nagy Júliát (1882-1928), akivel 1903-ban Párizsban kezdték meg közös életüket. Hitvese - tragikusan korai haláláig, 46 évet élt - a festő legkedvesebb modellje volt, jellegzetes arcvonásai Csók valamennyi nőalakján visszatértek. Párizs nyugtalan és folyton változó lelke, Csók István művészetét is megújulásra ösztönözte. Jó barátjával, Márffy Ödönnel együtt csodálták meg a Museé de Luxembourg kiállításait. A rajzosság csökken, ahogy a színesség mindjobban előtérbe nyomul. A kontúrok megmaradnak ugyan, de a térbeliség már nem annyira meghatározott, azaz a távlat vonalban és színben is egysíkúbbá lesz, és a testek domborúsága is csökken. Az árnyékolás mindjobban eltűnik.
Csók korai népi életképei szülőföldjéhez, a Dunántúlhoz kötődtek. A jól ismert tájéktól akkor sem szakadt el, mikor nagybányai utazásai során megismerte az erdélyi népet. A kilencvenes évek közepétől Tolna és Baranya megyébe tett hosszabb kirándulásokat, motívumait főleg a Sárköz vidékén, Mohácson, Nagybodolyán és Öcsényben gyűjtötte. Párizs tartózkodásuk hét évig tartott. Ezalatt ott nagymértékben érvényesült már az impresszionisták hatása, akik majdnem minden vonatkozásban elhagyták a realisták követte utat. Nem történéseket adtak, hanem helyzetképeket, nem törődtek a térrel, az árnyékolással, s minden erejüket a pillanatnyi helyzet képének ellesésére fordították.
A "Tulipános láda" és a vámpír-téma
A matisse-i tanulságok és a népi hagyományok egységes ötvözete az 1910-ben festett Tulipános ládán kap végleges alakot. A festő emlékirataiban és levelezésében számos alkalommal kitér a műre, festészete fordulópontjaként értékelve azt. Csók a láda tetejére állított, népviseletbe öltöztetett sárközi baba és a festett korsók színes virágcsokrainak együttesével merészen síkszerű, kompozíciójában a gyermekrajzok lényegretörő szerkesztésmódját és szertelen színességét idéző művet alkotott. Legfőbb festői erénye abból fakadt, hogy a népi díszítőművészet dekoratív szemléletét nem külsődleges eszközként használta, hanem saját képi rendjére alkalmazta. „Olyan érzéssel kell megalkotnod egy képet, a milyennel, mondjuk őcsényi Lovas Évi állítja össze az ő ünneplő köntösét!”
Ekkoriban kezdte foglalkoztatni a vámpír-téma, amelynek népszerűségéhez nagyban hozzá járult Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakula című bestsellere, amit már a londoni megjelenést követő évben lefordítottak magyarra. Stoker regényében a vámpír női változata is szerepet kapott, hiszen a gróf által megsebzett fiatal nők maguk is vámpírrá változtak. Csók több vázlat után 1907-ben dolgozta ki a téma végleges változatát, amelyen a tehetetlen férfit hatalmukba kerítő, vérszomjas és kéjsóvár vámpírnők karéját virágzó természeti környezetbe helyezte. A nemek harcát szimbolizálja.
Csók élete végéig küszködött azzal, hogy nem tudta befejezni Nirvána című festményét, melyen 1907-1960-ig dolgozott folyamatosan, részleteiben újraalkotva. Az először 1908-ban Párizsban, majd rögtön utána 1909-ben, a budapesti Nemzeti Szalonban bemutatott, ezután pedig már csak 1955-ben, a Műcsarnokban és 1988-ban Székesfehérvárott kiállított kép Csók œuvre-jében kulcsfontosságúnak tekinthető. A Nirvána középpontjában meditáló Buddhát övező aktok hömpölygő lánca értelmezhető úgy, mint az érzéki testiségről lemondó keleti buddhizmus és a testi gyönyöröket hajszoló nyugati kultúra összeütközése. Ebből a nézőpontból Buddha szerepe alig különbözik a Vénusz csábításának ellenálló Krisztusétól, a testiség a spirituális bölcsesség és vágynélküli megtisztulás alternatívájaként jelenik meg.
Visszatérés Magyarországra és későbbi alkotói periódus
Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek. 1910-től a Népszínház utca 17-ben, majd a Városliget közelében, a Damjanich utca 52. szám alatt béreltek lakást. 1917 augusztusától 1921-ig egykori reáliskolája mellett, a Vár oldalában ma is álló Hunfalvy-házban laktak. Rózsakertje és műtermének Dunára néző panorámája számos képének vált ihletőjévé. A húszas és harmincas években Epreskerti műtermében talált otthonra.
A „Egy színes otthon” című kamara-kiállítás az idén 150 éve született Csók István festőművész otthonaiba enged betekintést. Az archív fotók segítségével felidézett műteremlakások gazdag belső dekorációjukkal vallanak lakójuk ízléséről, sőt mi több, arról a jómódról is, melyben az ünnepelt festő itthon élhetett.
Csók István igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok hatottak rá. Az 1903-ban feleségül vett Nagy Júliával Párizsban kezdték közös életüket, majd kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek.
A Rómában megrendezett retrospektív magyar képzőművészeti tárlat középpontjában a hazai plein air festészet állt. Az új benyomásoknak köszönhetően Csók Párizsban készült festményei festőileg frissebbé váltak. Munkásságát folyamatosan elismerések kísérték, művei számos aukción szerepeltek. Például egy 2002. április 19-i aukción, melynek kiállítása április 10-18. között zajlott, ismét felmerült a neve. Galériánkban lehetősége van festményeinek ingyenes értékbecslésére, szakembereink ingyenesen adnak árajánlatot minden hozzánk eljuttatott festményre, grafikára, szoborra, műtárgyra.