Bevezetés
Buda, a Duna-parti városrész, mindig is különleges hangulattal bírt, melyet a múlt árnyai ölelnek körül. Pompás, gazdag történelemmel, kedélyes kocsmáival és vidám, családias légkörével tűnt ki Pest zsúfolt, nyüzsgő forgatagából. A Budai oldal, melyet sokan a legszebb látnivalóknak otthonaként tartottak számon, a nyugalom és a meghitt beszélgetések színtere volt, különösen azokon a meleg nyári estéken, mikor fák alatt szeretett az ember vacsorázni. Pesten is Buda volt a legszebb látnivaló, hiszen a Duna kettéosztotta, de egyúttal össze is kötötte a két városrészt. Ezen a történelmi tájon bontakozott ki egy olyan korcsma története, amelynek falai között a legkülönfélébb emberek találkoztak, s amelynek titkai évtizedekre homályba burkolóztak. A "Páva" nem csupán egy vendéglátóhely volt, hanem egy mikrokozmosz, ahol az emberi sorsok, vágyak és rejtélyek összefonódtak. Itt történt, hogy derekon kapta a hajas püspököt.
A "Páva" Megnyitása és a Korcsma Világa
A „Páva“ nevű korcsma egy csekély nyugdíj mellé nyílt, és hamarosan a környék kedvelt találkozóhelyévé vált. A tulajdonos, egy Krakkóból származó korcsmáros lánya, nemcsak értett az üzlethez, hanem maga is korcsmáros lánya lévén, a vendégekkel is jól helyezkedett velök. Tudta, hogy Budán megkívánják az ilyesmit, a fesztelen, családias hangot, a barátságos kiszolgálást. Noha a „Páva“ nem volt valami nagy, mégis otthonos légkört teremtett. A korcsmárosné körül sürgölődtek a parasztasszonyok, akik főztek és mosogattak, miközben az asszony, mint egy hízott lúd, mindent szemmel tartott. Okos asszony volt, és értett a nagy üzleti titokhoz: „azt akarja, hogy kevesebb vendége legyen, mint amennyi van. Azért dédelgette csak a stammgastot, s ehhez tartotta magát. Nem akart tovább terjeszkedni.“ Hiszen a terjeszkedés befektetéseket igényel, melyek meghozzák a bizonytalanságot. Vendégei nem szoktak kimaradni, ők csak meghalnak gutaütésben.
A „Páva“ világa nem csupán a tulajdonos és a törzsvendégek köré épült. A korcsmárosné unokanővére, a sipsirica is szerves része volt a helynek. Bár a sipsirica nem tartozott szorosan a Páva világához, hol énekelt, hol a klaviert verte, de ha kellett, pompásan tudta kiszolgálni a vendégeket is. Ez különösen jól esett a forró nyári estéken, és a törzsvendégeket is lenyűgözte. „Megint megszépült, megint megszépült!“ - mondogatták, amikor feltűnt. Bár girbe-gurba arcocskájával nem volt klasszikus szépség, mégis volt benne valami, ami az embert megbűvölte, valami ellenállhatatlan báj, ami igen kedves és harmonikus volt. Fehér lelkű, mint a galamb, és a vendégek nem mind egyformák voltak, de mindegyiket elvarázsolta a jelenléte.
A "Páva" Törzsvendégei és a Különös Alakok
A „Páva“ törzsvendégei olyan hűségesek voltak, hogy egy ugyanazon kártyával egész nyáron át elvoltak, a vacsoráig. Itt a nábobot és az olygarchát játszhatták, távol a városi élet zsúfoltságától. Szidták a minisztereket, türelmetlenül áhítozva bukásukra, ám ők nem érdekeltek senkit, és senki sem ismerte őket igazán.
A nyár második felében azonban két különös alak kezdett odajárni. Az egyik egy előkelő úr volt, aki mindig csütörtökön, pontosan az óra elött érkezett, és egy külön asztalhoz ült mindig egyedül. „Nagy úr lehet“ - mondogatták a törzsvendégek, de a sipsirica nem értette, hogyan lehet úr az, aki kijátszsza a szegényeket. Az előkelő úr megjelenése rejtélyt szült. Mit akar? Talán a borocska ízlik neki?
Ehhez a rejtélyhez járult még egy másik érdekes alak, egy papagáj, akit Herkulesnek hívtak. A házinéninek nézték, és mindig mondott neki egy-egy bókot. „Végre is, úgy látszik, udvarias, figyelmes ember, ha egy kicsit hizeleg Jahodovskynak és a sipsiricának.“ A papagáj az már szamárság, az pénzbe került. A gravamenek egyre szaporodtak. Az úr asztalára mindig gyertyát tettek, nekünk csak kerti lámpák jutottak. „No, ez már botrány! Minden szem odanézett.“ Az úr azonban nem akart kedvezményt, pénzéért akart vásárolni, nem ajándékot. „Nem kell, egye meg.“ Ekkor küldte rá Jahodovsky a sipsiricát. Ki lehet ez az ember? És mit akar vele Jahodovsky? Valóságos rejtély. Most már két rejtély volt a „Pává“-ban.
Titkok és Rejtélyek Felszínre Kerülése
Kovik úr, a törzsvendégek egyike, hamarosan némi világosságot hozott. „A burgzsandár jár ide“ - mondta, de Druzsba úr azonnal reagált: „Ez szemtelenség! Ki kellene innen lökni.“ A doktor azonban ellenvetett: „Ki tudja? Hm, csakugyan.“ A törzsvendégek feszülten doboltak ujjaikkal az asztalon. A burgzsandár rejtélye mélyebbnek bizonyult.
Jahodovsky, a korcsmárosné, az események középpontjába került. Amikor azt mondták neki, hogy a burgzsandár nőül akarja venni, felháborodott: „Ugyan mit? Hess onnan, te cudar!“ Nem akart hozzámenni, nem is igaz! „No persze, csak azt lesse! Megkért volna is, ha csillag lenne a homlokán!“ Druzsba úr elképzelhetetlennek tartotta, hiszen Jahodovskynak egy lánya volt, akiért élt. „Őt nevelem. Ő mellettem fog lenni véglehelletemig. Én nem létezem, csak a gyermek.“ A vendégek csodálták az anyai szeretetet: „Nagyszerű anya!“
Egy napon azonban különös dolog történt. Druzsba úr egy morzsát elejtett, és a „Páva“ verebeinek az is elég volt. Egy idegen férfi összerezzent, megtapogatta zsebeit, és megfordult. „Ösmer ön engem?“ - kérdezte, arcán feltűnő kedvetlenséggel. „Nincs szerencsém“ - felelte Druzsba. „Kuvik?“ - „Nem.“ „Úgy? Nem tesz semmit.“ A férfi figyelmeztetést adott: „Ön tehát nem ösmer engem?“
A rejtélyek tovább bonyolódtak. A professzor elhalványodva dadogta: „Misztifikáció!“ A pap csodálkozva bámult utána. „Tudja-e, mi az újság? Házasságot kötött a Jahodovsky a zsandárral.“ Ki hitte volna? „Micsoda álnok asszony! Megvetem. S nem is megyek többé a „Pává“-ba. Így meggyalázni a vendégeit.“ A törzsvendégek felháborodtak. „Hát kihez akarta volna, hogy férjhez menjen?“ - kérdezte az ügyvéd. A hír már a pestiek is tudták.
A Házasság és a Változások
Jahodovsky, a korcsmárosné, végül beleugrott a házasságba. „Ez nem házasság, se lelkemnek, se testemnek. Gyermekemért teszem, a sipsiricáért. Nem akarom, hogy elhervadjon gonoszul. Azt akarom, hogy tisztesebb életet hagyjak. Istenem, hiszen anya vagyok. Ezt az áldozatot a Johankáért.“ Az anyai szeretet ereje győzött. „Milyen anya!“ - lelkendezett Mliniczky.
A házasság után a „Páva“ élete megváltozott. Manusek, a zsandár, aki nem annyira zsandár volt, mint inkább szenvedő „hazafi“, átvette a korcsma vezetését. Udvarias, szeretetreméltó ember volt, aki „gratis“ kedveskedett a vendégeknek. „Jobb, ha mi tubákolunk, mintha a király tubákol.“ Manusekkel a „Páva“ aranykorát élte. A sipsirica, aki korábban kis gubó volt, most rendkívüli szépséggé vált. „Minden szem meg ne akadjon rajta.“ Diákok kezdtek a „Pává“-nál mutatkozni, köztük egy Lermer nevű tanár, aki a „legrettenetesebb“ volt. Szerelmes verseket írtak: „Ideálomhoz“, „Ő hozzá“, „J.“ efajta címek alatt.
Druzsba úr, aki korábban ellenezte a házasságot, most a diákokért érezte a felelősséget. „Az ördögbe is! Ez a sipsirica lesz, a keresztlányom.“ Úgy érezte, kötelessége megvédeni a lányokat. „Én megyek. A tanítványokért. Itt vagyok, Druzsba vagyok.“ Druzsba úr aggodalma nem volt alaptalan.
A Zsandár Titka és a Viharos Házasság
A házasság nem hozta el a várt nyugalmat. Manusek, a zsandár, elkezdetett furcsán viselkedni. Kovik úr kilencágú koronát látott a zsebkendőjén. A zsandárnak, úgy tűnt, komoly titkai voltak. Druzsba úr felpanaszolta, hogy boldogtalan, mivel nem ehet rostélyost, mert a rostélyoshoz foghagyma kell, de a felesége nem szereti a foghagyma-szagot.
Egy napon a „Pává“-ban valóságos botrány tört ki. A feleség, Franciska, elkergette Manuseket. „Nesze a cafatod, te cudar - rikácsolá. Mars ki az udvaromból! Üssétek a kutyát, ahol éritek! Zsuska!“ A zsandár elmenekült. A törzsvendégek suttogva sajnálkoztak Manusek sorsán. „Kiadtam neki az obsitot. Fel is út, alá is út. Nem való ember.“ Jahodovsky elmondta, hogy Manusek ingyenélő volt, egy pusztító moly. „Ez nem mehet tovább így. Az anya föllázadt. Győznie. Nem kerülhet a leányom jövőjébe.“
A botrány után a „Páva“ visszaállt a régi kerékvágásba. A sipsirica szépsége pedig csak fokozódott. Az egykori kis gubóból rendkívüli szépség lett.
Az Aranykor és a Főszereplők Sorsa
A „Páva“ ekkor élte aranykorát. A sipsirica, aki amellett nyúlánk és harmatos maradt, valóságos mágnesként vonzotta az embereket. Azonban Lermer tanár úr, aki a „legrettenetesebb“ volt, verseket írt a sipsiricához. Druzsba úr, aki a diákokért aggódott, elhatározta, hogy cselekedni fog.
A titkok lassan felszínre kerültek. A „Páva“ verebeinek egy morzsa is elég volt, és Kuvik úr kilencágú koronát látott a zsebkendőjén. A zsandárnak, Manuseknek komoly titkai voltak. „A gondviselés leleményes. Amit a jó Isten rendelt, annak sikerülni kellett.“ Manusek, mint kiderült, az udvarnál volt, és a pénz, amit szerzett, tíz ezer forintot, csodálatos volt.
A történet végén kiderült, hogy Manusek a földrajz tanára volt, és a tanári testület minden ténye magán viseli a logika alapismérveit. A hajas püspök rejtélye is megoldódott, hiszen a történet a vidéki élet, a budai kocsmák és az emberi sorsok bonyolult hálójában bontakozott ki.