Bevezetés: Az Olajos Magvak Növekvő Jelentősége
Az olajos magvak, mint a dió és a mogyoró, évezredek óta részei az emberi táplálkozásnak és kultúrának. Ezek a termések nem csupán finom csemegék, hanem kivételes tápanyagprofiljuk révén az egészség megőrzésében is kulcsszerepet játszanak. A dió és mogyoró fogyasztása igen egészséges, sok fehérjét tartalmaznak, és jótékony hatásuk lehet egyes betegségekkel szemben. A modern tudomány egyre inkább megerősíti azt, amit őseink már régóta sejtettek: ezen termések rendszeres beépítése étrendünkbe hosszú távú előnyökkel járhat a vitalitás és a betegségekkel szembeni ellenállóképesség szempontjából. A karácsonyi időszakra gondolva mindannyian dióra, mogyoróra, mandulára, almára asszociálunk, ha idénygyümölcsről van szó. Valóban, a Télapó zsákjába rejtett finomságok nagyon jó hatással vannak a szervezetünkre.
A Dió és Mogyoró Fogyasztásának Egészségügyi Hatásai
Mortalitás és Krónikus Betegségek Kockázatának Csökkentése
Az olajos magvak egészségre gyakorolt hatásait számos tudományos kutatás vizsgálja, és az eredmények egyre meggyőzőbbek. Egy új felismerés csatlakozik a korábbiakhoz: csökkenti a mortalitást (halálozást) és mérsékli a krónikus betegségek kialakulását, mint például egyes légúti betegségek, cukorbetegség, daganatos betegségek, úgynevezett neurodegeneratív betegségek, mint például a szklerózis multiplex. Ezen megállapítások hátterében széleskörű vizsgálatok állnak, amelyek megalapozzák az olajos magvak fogyasztásának kiemelkedő jelentőségét.
Az International Journal of Epidemiology szaklapban megjelent tanulmány egy vizsgálatot elemez, amelyben a holland ún. Netherlands Cohort Study adatait dolgozták fel, 120 ezer holland személy elemzése révén, 1986-tól napjainkig. A vizsgálat indulásakor az alanyok 55-69 évesek voltak. A kutatás meglepő tapasztalata volt, hogy már a rendszeres napi kb. 15 g körüli dió, vagy mogyoró fogyasztása jellemzően csökkentette a halálozási arányokat - említi Pet van den Brandt professzor, a vizsgálat vezetője. Fontos megjegyezni, hogy nagyobb mennyiség már nem csökkentette tovább a halálozás kockázatát, ami arra utal, hogy a mértékletes, de rendszeres fogyasztás a legoptimálisabb. Ezeket az eredményeket megerősítette egy másik utólagos elemzés (metaanalízis), amely szintén a fenti nagy vizsgálat alapján készült, és ahol kimutatható volt, hogy a légúti és daganatos betegségekből adódó mortalitás is hasonló módon csökkent. A mostani tanulmány elsőként írta le, hogy a dió és mogyoró rendszeres fogyasztása milyen széleskörű előnyökkel bír a fent felsorolt egészségügyi problémák esetén. Fogadjuk meg a kutató orvosok által ajánlottakat: Aki teheti, egyen diót, mogyorót! Heti rendszerességgel javasoljuk olajos magvak - így dió, mogyoró, mandula - fogyasztását, mivel a szervezet számára elengedhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak.
Átfogó Tápanyagprofil és Specifikus Jótékony Hatások
A dió és a mogyoró kivételes tápanyag-összetételüknek köszönhetően számos jótékony hatással bírnak. A dió például javíthatja a szellemi működést, és segíthet a szív normál működésében is. Emellett a dióban sok az esszenciális tápanyag, például rostok, fehérjék, ásványi anyagok, egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavak, antioxidánsok. A Nutrients című szaklapban megjelent 2010-es vizsgálat szerint "egyedi összetétele alapján a dió igen hasznos, jótékony hatással rendelkezik." Epidemiológiai vizsgálatok szerint fogyasztása csökkenti a koszorúér-betegség gyakoriságát, mérsékli az epekövek kialakulását. Ezeket mindkét nemben, a cukorbetegségre csak nők esetén hat. A dió vitamin- és energiabomba, magas a rosttartalma, meggátolja a rákos daganatok kialakulását, véd a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben, és elűzi a depressziót. Ezenfelül A-vitamint, B1-vitamint, B2- és C-vitamint, kalciumot, foszfort, nátriumot és káliumot is tartalmaz. A dió olajtartalma 45-72% között mozog, és ettől függ a fehérjetartalma is. Sok egyszeresen telítetlen zsírsav található benne. Mivel omega-3 zsírsavban gazdag, ezért csökken a szívinfarktus, az agyvérzés, a vérrögképződés, valamint a rákos betegségek kialakulásának veszélye, hatására alacsony szinten marad a koleszterinszint.
A mogyoró tápértéke szintén figyelemre méltó. A mogyoró termése közel 60% zsírt, 14% fehérjét, 5 mg/100 g C-vitamint tartalmaz. 100 grammonként nagyjából 560 kalóriát tartalmaz, mely alapvetően telítetlen zsírsavakból áll. Hatása e tekintetben azonos a dióéval, csökkenti a koleszterinszintet, a szívinfarktus, az agyvérzés, a vérrögképződés, valamint a rákos betegségek kialakulásának veszélyét. Növényi rost tartalma magas, mely jótékony hatással van az emésztésre és az anyagcserére. Sok B1-vitamin, B2-vitamin, H-vitamin és E-vitamin és réz van benne; ez utóbbi a növekedéshez, a szív és az izmok összehúzásához, a vasszállításhoz, a csontok szilárdságához és az agy fejlődéséhez szükséges. Ásványi anyagok közül káliumot és kalciumot tartalmaz.
Fontos Figyelmeztetés: Allergiás Reakciók
Annak ellenére, hogy a dió és a mogyoró számos egészségügyi előnnyel jár, fontos megjegyezni, hogy ezek a termések erősen allergén anyagok lehetnek. A dió allergén anyag, így nem mindenki fogyaszthatja. Nem ritka a búza, rozs, mák, mogyoró, szezámmag és földimogyoró keresztallergia. A dióhoz hasonlóan a mogyoró is allergén anyag. Az allergiás reakciók súlyossága eltérő lehet, az enyhe tünetektől a súlyos, életveszélyes anafilaxiás sokkig. Ezért az ismert allergiával rendelkezőknek különösen óvatosnak kell lenniük, és kerülniük kell az érintett olajos magvak fogyasztását.
A Dió: Botanikától a Betakarításig
A Dió Botanikai Jellemzői és Története
A dió egy lenyűgöző növény, amelynek története évezredekre nyúlik vissza. Botanikailag a Juglandales rendbe, Juglandaceae családba, Juglans nemzetségbe soroljuk; a Juglans regia L. faj mérsékelt égövi gyümölcs. A Juglans nigra L., azaz feketedió termése szintén fogyasztható, de leginkább a nemes fajták alanyaként szolgál. A dió Délkelet-Európától Japánig, Délkelet-Kanadától nyugatra Kaliforniáig, délre Argentínáig előfordul. Kr. e. 9000 környékén már fogyaszthattak diót, az egykori Perzsia területén. Onnan jutott el Ázsiába és az ókori Görögországba is. Egyes krónikák szerint a honfoglaló magyarok is szívesen fogyasztották. Az Újvilágba a 18. században jutott el. A dió hazánk minden táján megterem, és az oltott fák a 3-4. évtől, a magról keltek a 10-12. évtől kezdenek teremni. Az egylaki, lombhullató fa átlagosan 15-25 méter magasra nő, terebélyes fává növő faj, amely természetes körülmények között gömbkoronát nevel.
A diófákon hím és nővirágokat különböztetünk meg. A hímvirágok (barkák) által kibocsátott pollen széllel terjed. A nővirágok a hajtások csúcsrügyében fejlődnek, 2-4 virágos csokrokban alakulnak ki. Néhány oldalrügy is nővirággá alakulhat, főleg a kaliforniai fajtáknál (50-90%-ban). A hímvirágok barkavirágzatban, a vesszők oldalrügyeinek helyén ülő takaratlan barkarügyből fejlődnek, 1-4 millió pollent termelnek. A hazai fajták nő- és hímvirágai többnyire együtt virágoznak. Saját és idegen pollennel egyaránt termékenyülnek. Pollenadó fajtákra a rendszertelen együttvirágzás miatt 5%-ban szükség van. A Magyarországon köztermesztésben lévő fajták kölcsönösen jól termékenyítik egymást.
Termesztési Körülmények és Fajták
A dió termesztésének sikeressége számos tényezőn múlik, a megfelelő termőhely megválasztásától a fajták gondos kiválasztásáig. A dió jellegzetesen a folyópartok kísérőnövényeként emlegetik. Mélyrétegû, levegős, jó vízgazdálkodású talajokat igényel. Termeszthetőségének legfontosabb kritériuma a víz. A levegőtlen, erősen kötött agyagtalajok, valamint a száraz, köves talajok nem alkalmasak; a dió számára leginkább a termékeny öntéstalajok felelnek meg. Külön ki kell emelni, hogy öntözött kultúrában a termésmennyiség akár megduplázódhat. A téli erős lehûlések során, a kárpáti fajtakörbe tartozó fajták -20 °C-ot is károsodás nélkül elviselhetnek. A francia fajtakörbe tartozó változatok fagyérzékenyek, ezért hazánkban nem terjedtek el. Rügyfakadáskori -3, -5 °C lehûlésre már érzékenyen reagál, ebben az időszakban sokszor szenved fagykárosodást. A faj jellegzetes termőhelyei: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (390 ha), Pest megye (360 ha), Somogy megye (350 ha), Vas megye (350 ha). Más megyékben kultúrája 300 ha alatt található. A világ összes diótermése 850 ezer tonna, ami az összes héjas gyümölcs 20%-a. A termesztés biológiai értéke a dió magas tápértékének köszönhető: cukortartalma élvezeti értékét növeli (4-10%), valamint jelentős B-vitamin forrás, olajtartalma többnyire 45-50% (maximum 72%). A diótermesztés dinamikája azonban nem fejlődött kedvezően Magyarországon; a termés mennyisége 1950-ben 27 000 t, 1970-ben 16 000 t, 1986-ban 11 200 t volt, míg 2000-re 4 100 t-ra csökkent. A faj jórészt a házikertek és szórványok gyümölcse, csupán a termés 2%-át termesztik üzemi ültetvényekben. Az áruültetvények területe 1966 és 1986 között felére csökkent.
Diófajták és Nemesítés Magyarországon
A hazánkban termesztett diófajták többsége a kárpáti fajtakörbe tartozik, továbbá francia, mandzsúriai, perzsa, kaliforniai fajtaköröket különböztetnek meg. Mivel a magonc dió heterogén állományt ad, ezért áruültetvényekben oltványok telepítése ajánlott. A Juglans regia alany erős növekedésû, legszebben mutat rajta a Tiszacsécsi 2 fajta. A Juglans nigra alany gyengébb növekedésû, viszont jóval igényesebb faj. Ugyanakkor affinitási problémák léphetnek fel a nemes és az alany között. Valamint a cseresznye levélsodródás vírusára a Juglans nigra különösen érzékeny, s így többnyire fertőzött. Fontos tehát a megfelelően vírustesztelt szaporítóanyag beszerzése. A nemes fajták közül néhányat a Kasmir-völgyből származó Kaghazi fajtából nemesítettek, s főleg Amerikában kezdték őket termeszteni. A Kaghazi gyümölcse nagy (legnagyobb hosszúsága: 5,5 cm, legnagyobb szélessége: 3,5 cm). Az amerikai fajták közül ki kell emelni a kaliforniai termőtájban elterjedt Concord fajtát, amely gombaimmunitással rendelkezik és kitûnő minőséget ad. Magyarországon 1953-tól Szentiványi Péter irányításával tájszelekció kezdődött a Felső-Tisza vidéken (Tiszacsécse, Milota környékén). Porpáczy Aladár pedig Eszterházán (mai Fertőd) többek között az Eszterházai I. fajtát szelektálta, amelynek nagy, kissé lapított gyümölcse szintén jó minőséget biztosít. Mezőföldön (Alsószentiván környékén) is számos kitûnő fajtát szelektáltak. Legjelentősebb honosított fajta a Pedro, amely oldalrügyein is terem 50%-tól maximum 80%-ig. Néhány vérbélû fajtával is találkozunk, főleg a Dunántúlon, amelynek héja kézzel törhető, a bél kárminpiros vagy barnás ibolyás. A vérbélû fajták többsége korai érésű.
Ültetés, Metszés és Növényvédelem
A diófa megfelelő fejlődéséhez és terméséhez kulcsfontosságú az átgondolt ültetés, a rendszeres metszés és a hatékony növényvédelem. Közismert, hogy a diófák esetében többnyire 120 cm törzsmagasság felett, a központi tengelyen, 6-7 vázágat alakítanak ki. Szórt állású kombinált koronát, vagy természetes gömbkoronát nevelnek. A Juglans regia alany használatakor négyzetes kötésben ültetik a fákat, ahol 12-15 m sor- és 12-15 m tőtávolsággal számolnak. A Juglans nigra alany megengedi a 8 × 8 m-es sor- és tőtávolságot. Mindig oltványokat telepítsünk, amelyek egyöntetûek és vírusteszteltek. Alakító metszéskor a koronát 1 vagy 1,2 m-es törzsön neveljük. A fiatal oltvány visszavágása 130 cm-nél történik. A konkurens elágazásokat eltávolítjuk. A sudáron szórt állásban egymástól 40-50 cm-re 5-6 vázágat hozunk létre. Laza gömbkoronát neveljünk. Erősebb törzset úgy kaphatunk, ha a törzsmagasságon belül úgynevezett törzserősítőket hagyunk, amelyek a törzsön néhány rügyes csonkokat képeznek. A törzserősítőket a fa két-három éves korában távolítjuk el. A sudáron nevelt elágazásokat is - ha azok túlságosan gyengék - legalább két éven át erőteljesen visszavágjuk, hogy fokozzuk a fák vegetatív növekedési hajlamát, s ezzel megfelelő oldalelágazásokat nyerjünk. A fiatal növények koronaalakítását lombtalan állapotban, tehát a nyugalmi állapot során végezzük el. Termőkorban a komolyabb beavatkozások augusztusban vagy szeptember elején történnek, amikor a koronából eltávolítjuk a sûrûsítő elágazásokat, szabályozzuk az elágazódások hosszúságát, az elöregedett részeket ifjítjuk vagy kivágjuk. A nyár végén történő metszéssel megakadályozhatjuk a diófa nedvének kicsurgását. A korai öregedés ellen a mohától és zuzmótól lepett fák törzsét megtisztítjuk, és mészkénlével permetezzük.
⚠️ Diófa dió metszés veszélyei ⚠️ buktatói.
A diófa a megfelelő kialakítás után különösebb gondozást nem igényel, bár a metszésről megoszlanak a vélemények a hobbi és az üzemi termesztésben. A diófa legnagyobb ellensége a nyugati dióburok-furólégy, aminek következtében „fekete dió” terem. A dió zöld, külső héja feketévé válik és odalesz a termés. Tekintve, hogy jobb gyógymódot nem ismerünk, érdemes kipróbálni a védekezési módszereket. Az integrált termesztés kritikus pontja a megfelelő növényvédelem, ehhez azonban ismernünk kell a fák betegségeit és károsítóit. Elsődleges az egészséges szaporítóanyag biztosítása. Fontos a cseresznye levélsodródását okozó vírustól (Cherry leaf roll virus), valamint két gombától: a rozelliniás gyökérpenésztől (Rosellinia necatrix (Hartig) Berlese) és a szegecsfejû gyökérgombától (Roseleria pallida (Fries) Sacc.) való mentesség. Az esetleges újratelepítések során is nagy kárt okozhatnak a fenti kórokozók. Csapadékos tavaszokon számolni kell a dió baktériumos megbetegedésével (Xanthomonas juglandis (Pierce) Dowson). A dió állandóan fellépő gombás betegsége a diófa gnomóniás levél- és gyümölcsfoltossága (Gnomonia leptostyla), amellyel szemben a magoncok igen nagy érzékenység-különbséget mutatnak. Jelentős állati kártevő a cserebogárpajor (Melolontha melolontha), hiszen gyökérrágással a fák gyors pusztulását okozhatja. Erről mintagödrök ásásával győződhetünk meg, és ha a csimaszok száma több mint 1-2 db/m², akkor a talajforgatással egyidejû fertőtlenítésről kell gondoskodni. Továbbá problémát okozhat a nemezes gubacsatka (Aceria erinea), valamint az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea Drury). A termést közvetlenül az almamoly is veszélyezteti (Cydia pomonella), ezért almaültetvényt nem hoznak létre dióültetvény közelében. Az üzemi ültetvényekben az utóbbi két évtizedben jelentős kárt okoztak a levéltetvek. Két faj játszik szerepet: a tarka diólevéltetû (Callaphis juglandis) és a sárga diólevéltetû (Chromaphis juglandicola). A nagyra növő diófák védelmére csak a légi permetezés alkalmas, az is csupán akkor, ha a térállás megengedi a permetlé alsóbb zónába való hatolását. A diófák hatékony kémiai védelmét tovább nehezíti, hogy több széles hatásspektrumú inszekticid használata a héjasokban nem engedélyezett (Danitol 10 EC, Karate 2,5 EC, Ultracid 40 WP), továbbá nincs engedélye számos hatékony atkaölő szernek sem.
Dió Betakarítása és Minőségi Elvárások
A dió betakarítása speciális odafigyelést igényel annak érdekében, hogy a termés minősége megőrződjön. Érett a dió, ha a burok fölreped és a mag könnyen kihull. A szüret minden esetben a fû lenyírásával kezdődik. A termést, ha rudakkal verik le, a termőrészeket károsítani fogják: a speciálisan kialakított rudak tehát kizárólag rázás céljából alkalmazhatók. Árutermő üzemekben, amennyiben kémiai érésszabályozást alkalmaznak, azt szüret előtt 1-2 héttel végzik el: többnyire 200-400 ppm-es Ethrellel permeteznek. Így elérhető a termés javának együttérése és könnyebb rázása. A betakarítás során komplex géprendszert használnak, amelyek törzs- vagy ágrázó gépek, rendsodró-, tisztító-, fehérítő- és szárítógépek. A termést 40 °C-on 8-12%-os nedvességtartalomig szárítják, majd (héjastul) száraz helyiségben tárolják. A dió törését közvetlenül a felhasználás, értékesítés előtt végzik. Az integrált termesztés során előállított kiváló árudió értékmérő tulajdonságai az alábbiak: 30-32 mm-nél nagyobb átmérőjû termés, gömbölyded vagy tojásdad alak, legömbölyített karimájú, egyenletesen sima csonthéj, amely kemény, de vékony és könnyû töretû: géppel is jól törhető. A héj belseje sima: benyúló dudorok és lécek nélküli, valamint fontos a termés 50%-át meghaladó mag-bél arány.
A Dió a Konyhában és a Hagyományokban
A dió az egyik legegészségesebb gyümölcsünk és ráadásul a legfinomabb sütemények fontos alapanyaga is. A lassan növő diófának a hatalmas árnyéka és finom termése mellett egyéb pozitívumai is vannak. Ha teheted, ültess diófát. Régen szinte nem létezett olyan családi ház, amelynek udvarán ne állt volna egy diófa. Nem véletlen tisztelték elődeink, nemcsak termése, hanem levele is igazi elixírnek számít. A dió A- és E-vitaminban nagyon gazdag, sok benne a magnézium és a kálium, fluor, valamint a mangán és a réz, ez utóbbi a vérképzést segíti. Rendkívül gyógyhatásúak a még éretlen termések. Sokkal kevesebb zsír található benne, viszont nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, valamint fertőtlenítő és antibakteriális hatású anyagokat. Jelentős mennyiségű C-vitamint rejtő friss levelét a gyógyászatban is használják. A diólikőr júniusban, zölddióból készül és igazi karácsonyi csemege lesz belőle. Körülbelül fél év kell ahhoz, hogy az ízek összeérjenek, így karácsonykor már kortyolgathatjuk. A dió vitaminnal teli, értékes alapanyag, amiből sokféle süteményt készíthetünk. Torta, krémes és száraz sütemény, szaloncukor, sőt mi több sós harapnivaló is készülhet belőle. A dió a legfontosabb ünnepeinken, húsvétkor, karácsonykor is az asztalra kerül valamilyen sütemény formájában.
A Mogyoró: A Sokoldalú Csemege
A Mogyoró Botanikai Helye és Elterjedése
A mogyoró, hasonlóan a dióhoz, gazdag történelemmel és sokszínűséggel rendelkezik. Botanikailag a nyírfélék családjába (Betulaceae), a Corylus nemzetséghez tartozik. A mogyoróbokor elnevezés nem minden faj esetében helytálló. Léteznek fatermetû fajok, amelyek sarjakat nem nevelnek. Néhány termesztett mogyorófajtánk létrejöttében a nálunk is honos európai mogyorónak (Corylus avellana L.) volt döntő szerepe. A fajták kialakításában szintén szerepet játszott a kelet-mediterrán pontusi mogyoró (Corylus pontica K. Koch), a csöves mogyoró (Corylus maxima Mill.). A törökmogyoró - vagy Levantei mogyoró (Corylus colurna L.) -, amelynek gömbölyded termése fogyasztható, gyakran szolgál alanyként a törzses oltványok előállításakor. Az észak-amerikai fajok közül a csemegeként fogyasztott floridai mogyoró (Corylus americana Mach.) érdemel említést. A mogyoró őshonos Nyugat-Ázsiában, a Balkán-félszigeten, Kelet-Ázsiában, Észak-Amerikában. Termesztik ősidők óta Törökországban, Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, később Amerikában, Franciaországban és Angliában. A legtöbb mogyorót Olaszország és Törökország termeszti, s főleg az észak-európai országokba exportálnak. Az erdeinkben termett mogyorót rendszeresen gyûjtötték, de a többi gyümölcsfajjal szemben az őshonos mogyorót sokáig nem termesztették, saját fajtáink sem voltak. Üzemi termesztésre alig van példa, a nagycsérpusztai kultúrát felszámolták. A mai legjelentősebb ültetvény Balatonbogláron található.
Virágzás és Termékenyülés Specifikumai
A mogyoró egyedülálló virágzási és termékenyülési mechanizmusokkal rendelkezik, amelyek kulcsfontosságúak a sikeres termesztéshez. A mogyorófaj egylaki és váltivarú. A hím- és nővirágok külön virágzatokban fejlődnek. A barkák murvalevelekből, előlevelekből és csupasz virágokból állnak, amelyekben többnyire nyolc porzó van, a portokok hosszanti repedéssel nyílnak. A termős virágok a hajtórügyektől megkülönböztető kárminszínû bibepamattal nyílnak, a virágzatban 4-16 egyszerû nővirág található. A mogyoróvessző hajtó- és vegyes rügyeket tartalmaz. A hajtórügyből terméketlen hajtások fejlődnek, míg a vegyes rügyekből termést hozó hajtások származnak. A mogyoró termése makk, amelyet kupacs burkol. A nővirág magházában két magkezdemény található, amelyben egy mag fejlődik. A mag két nagy, ehető sziklevélből áll (táplálószövet nincs), az embrió a sziklevelek között helyezkedik el. A fajták többségénél nagy gondot jelent a rövid nyugalmi időszak. A nővirágok gyakran december hónapban nyílnak. A hímvirágok viszont február közepe előtt ritkán nyílnak ki. A jelenség egyfajta genetikai védekezés az önbeporzás ellen. A mogyoró tehát többnyire önmeddő. Eredményesen csak idegen beporzással termeszthető. A nyugalmi idő hossza függ az időjárástól. A nővirágok +4 - +9 °C-nál nyílnak, a barka megnyúlásához +9 °C szükséges. A beporzást kizárólag a szél segíti (4-11 millió virágporszem/barka). A méhek bár táplálkoznak a barka virágporával, de a nővirágokat nem látogatják. A jó termékenyülés másik feltétele a pollen csírázóképessége, és az összeférhetőség kérdése.
Termesztési Sajátosságok és Fajtaválasztás
A mogyoró sikeres termesztése speciális körülményeket és gondos fajtaválasztást igényel. A mogyoró víz- és fényigényes növény, valamint csapadékigénye sem elenyésző, évi 600-700 mm. Öntözött kultúrában gyakran kétszeres termésmennyiséget biztosít. A szélre különösen érzékeny növény, ezért lankás és szélvédett területekre telepítik. Magról szaporított mogyoró főgyökérzettel rendelkezik, míg a bujtással, dugványozással szaporított növények járulékos gyökérzetet fejlesztenek. A mogyoróbokor 2-7 m, a törökmogyorófa pedig 15-25 m magasra nő. Magvetés után a mogyoró legkorábban 5-6 év után terem, ebben az esetben nincsen fajtaazonosság. Amennyiben a mogyoró szaporítása vegetatív úton történik, az erősítő-iskolában nevelt bujtványok, dugványok a kiültetést követően a második, harmadik évben már teremnek és fajtaazonossággal rendelkeznek. A teljes termés időszaka 15-20 év. Utána 15 évig fokozatosan csökken a termés mennyisége. A mogyoró 45-60 évig terem. Hazánkban 20 év alatt mintegy 4 alkalommal jelentkezett teljes terméskiesést okozó fagykár. A bokormogyorót saját gyökéren szaporítják, míg a magas törzsû oltványokhoz törzsképzőként a Corylus colurna magoncait használják, amelyek nem sarjadzanak és jó az affinitásuk. A termesztett fajták esetében növelni szükséges a virágok fagytûrését, valamint fontos a későn virágzó fajták kiválasztása. További elvárás a termőképesség fokozása (mekkora a léha makk mennyisége), valamint az, hogy a fajták kevés sarjat neveljenek. A hazánkban termesztett mogyorófajták jórészt a pontusi fajtakörbe tartoznak (Barcelona, Bollwilleri csoda, Római mogyoró). Gömbölyû termésük a kupacsból kihull. Csövesmogyoró-származékok a Lambert mogyorók, makkjuk megnyúlt, hengeres és az összeszûkülő, hosszú kupacsból éretten sem hull ki. Hibrid eredetû fajták is találhatóak, így a Zelli (a Cosford) és más Lambert származékok. Érett makkjuk a kupacsból kihull.
Ültetés és Metszés
A mogyoró telepítése és gondozása szintén alapos tervezést igényel. A mogyorót legkedvezőbb ősszel ültetni. Tavaszi ültetés esetén rendszeres öntözésről kell gondoskodni. Az ültetés mélysége nagyon fontos tényező: olyan mélyen ültetünk, amilyen mélyen a faiskolában ültették a szaporítóanyagot. Magasra ültetve szárazságtól szenved, mélyre ültetve intenzívebb sarjképzést tapasztalunk. A legmagasabb oldalgyökerek a talaj alá 5-7 cm-re kerüljenek. Javasolt három, különböző fajta együtt telepítése a megfelelő termékenyülés biztosításához. A mogyorót vagy bokor alakúra vagy - a talajmûvelés, termés betakarítás könnyítése végett - alacsony (60-80 cm) törzsön 3-5 vázágú, ritka, nyitott koronával neveljük. A mogyoróbokor az első év tavaszán erőteljes visszavágást igényel, különösen akkor, ha a tő gyenge, a gyökérzet hiányos. Ebben az esetben a visszametszés 20 cm-re történik. Csak laza korona terem 15-70 cm-es vesszőket, amelyek jól berakódnak vegyes rügyekkel és megfelelő termésmennyiséget biztosítanak. A bokoralak esetén 3-5 erőteljes sarjat hagyunk, amelyeket 30 cm-re vágunk vissza. Ezeken alakítunk ki 6-10 vázágat, amelyeket idővel megfelelő állású sarjakká alakítunk.
A Földimogyoró és a Mogyoróvaj Története
Fontos különbséget tenni a "mogyoró" (hazelnut) és a "földimogyoró" (peanut) között, bár sokszor mindkettőt mogyoróként említik. A földimogyoró Dél-Amerikában őshonos növény. A pillangósvirágúak családjába tartozik és elsősorban a terméséért termesztik, amelyet földimogyoró vagy mogyoró néven ismerünk. A földimogyoró termése egy hüvely, amely jellemzően világosbarna színű és különleges textúrával rendelkezik. Ez már sokkal inkább hasonlít egy hüvelyesre, mint maga a mogyoró termés. A mogyoró íze is sokkal inkább babra, mint dióra hasonlít. Történelmileg az USA volt a legnagyobb földimogyoró-termelő, de ma már India és Kína tartoznak a legnagyobb termelők közé. A földimogyoró a világ számos konyhájának elengedhetetlen része.
A mogyoróból készült talán leghíresebb termék a mogyoróvaj. Az ősi aztékok és inkák az 1. században pörkölt földimogyoróból készült pasztát használtak, különösen fogfájós betegeknél. A kanadai Marcellus Edson volt az első, aki 1884-ben szabadalmaztatta a mogyoróvaj-készítményt. Körülbelül 10 évvel később John Kellogg, akit a mogyoróvaj feltalálójának is tartanak, szabadalmaztatta az egész eljárást. A vaj csak 1928-ban nyerte el mai formáját, amikor is Pán Péter néven kezdték gyártani. Kétségtelenül az amerikaiak a legnagyobb mogyoróvaj-fogyasztók: egy átlagos amerikai évente akár 1,5 kg-ot is elfogyaszt a finomságból. Az utóbbi években azonban a vaj Európában is nagyon népszerűvé vált. Itt nemcsak pirítós kenyérre kenve, hanem zsemlében, süteményekben és különböző reggeli zabkásákban is használják. A mogyoróvaj sokoldalú felhasználásának köszönhetően vált sokak kedvencévé. A nyers mogyoró jobb, mint a mogyoróvaj? Bár a mogyoróvaj is tartalmazza a mogyoró értékes tápanyagait, a feldolgozás során hozzáadott cukor, só vagy egyéb adalékanyagok csökkenthetik az eredeti, nyers mogyoró egészségügyi előnyeit. Ezért az egészségtudatos fogyasztók gyakran a natúr, nyers változatot részesítik előnyben.
A Besorolás Dilemmái: Gyümölcs vagy Zöldség a Dió?
Gyakran felmerülő kérdés, hogy a dió zöldség vagy gyümölcs. Ez pedig nem csak a dió esetében okoz fejtörést, itt van például a paradicsom. A botanikai definíció szerint a paradicsom azért számít gyümölcsnek, mert vannak benne magvak és a növény virágjából fejlődik ki. Így viszont a paradicsomleves tulajdonképpen egy gyümölcsleves. Az emberek gyakran összekeverik a gyümölcsöket a zöldségekkel, hiszen a mindennapi használat és a kulináris besorolás eltérhet a botanikai kategóriáktól.
Termesztéstechnológiai és felhasználási szempontból nézve a dió gyümölcs, mivel a gyümölcsök termesztése a legtöbb esetben évelő, több évig termő ültetvények formájában jellemző, eltekintve a szamóca napjainkban használatos egyéves technológiájától. A termésének fejlődése szempontjából is inkább gyümölcs, hiszen a növény virágjából fejlődik ki és még magok is vannak benne. Leginkább azokra a növényekre mondjuk azt, hogy gyümölcs, amelynek húsos termése van. Minden gyümölcs száraz és lédús. A száraz gyümölcsök körébe tartoznak a diófélék. Botanikai szempontból a dió is egy száraz, bontatlan gyümölcs, egy csonttal. Ezek a héjas gyümölcsök, melyeknek a kemény, csontos héjában található magbelét fogyasztjuk. Ilyen a dió, a mandula, a mogyoró, a gesztenye. Viszont ezeket nem szabad összekeverni a csonthéjasokkal, mert ott a gyümölcshús alatt van a kemény maghéj, mint például a cseresznye, meggy, őszibarack, sárgabarack, vagy akár a szilva esetében.
A kavarodás a fejekben teljesen érthető, hiszen számos zöldség és gyümölcs van, amiről nem tudjuk, hová is kéne valójában sorolni. Hiszen a zöldségfélékhez is tartoznak olyan növények, amelyeknek botanikai értelemben nem a levelét, szárát vagy gyökerét, hanem ténylegesen a gyümölcsét fogyasztjuk el, benne a magokkal. Ilyen az uborka, a tök, az avokádó, a paprika és a paradicsom is. Gyümölcsnek az a termés tekinthető, amely virágból fejlődik ki, és magok is vannak benne. Bár ezek alapján a kukoricát is gyümölcsnek kéne tekinteni. Sokszor azt az elvet veszik figyelembe a megkülönböztetés során, hogy minden, ami édes az gyümölcs és zöldség, ami nem. Mivel ez nem annyira egyértelmű sem botanikai, sem termelés szempontjából, emiatt is van, hogy sok gyümölcs van, amiről nem tudjuk, hová is kéne valójában sorolni. Azonban az, hogy a dió ténylegesen zöldség vagy gyümölcs néha bizony komoly fejtörést okozhat, bár aki nagyon szereti, nyilván ezzel nem is foglalkozik, inkább csak fogyasztja. Hiszen nagyon egészséges és rendszeres fogyasztása mellett a dió jótékony hatása is érvényesülni tud.