A magyar népi kézműves hagyományok gyűjtése, ápolása és továbbéltetése kiemelt fontosságú feladat korunkban, amikor a futószalagon gyártott tucat-termékekkel szemben az egyedi, saját kezűleg elkészített tárgyak képviselnek igazi értéket. Ezek nemcsak az alkotó keze nyomától válnak eredetivé, hanem a képzelet teremtő erejét is magukon viselik. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület 1990-ben alakult azzal a céllal, hogy ezeket az értékeket megőrizze és átadja a következő generációknak. Az egyesület tagsága 358 fő, és szervező, fejlesztő munkájával alkotóközösségeket hoz létre. Tagjainak és az érdeklődőknek szakmai és esztétikai segítségnyújtást biztosít előadások, tanfolyamok, népművészeti táborok, kiállítások, pályázatok és egyéb rendezvények szervezésében. Fontos szerepet játszik az iskolarendszeren kívüli öntevékeny, önképző szakmai tanfolyamok szervezésében is.
A Népi Mesterségek Megismertetése és Továbbélése
Sok olyan népi mesterség létezik, melyekre alig emlékszünk, vagy mostanra alig található mesterember, aki foglalkozik vele. E mesterségeknek egy része a kihalás szélén áll, hiszen egyre kevesebb családban adják át apáról-fiúra vagy anyáról-leányra ezeket. A magyar népi hagyomány és kultúra tele van olyan értékekkel, amiket kötelességünk ápolni és életben tartani. A népi mesterségek megismertetése fontos feladat az egyesületek számára. A mesterségbemutatók talán felkelthetik az érdeklődést a kultúra ezen része iránt, és kedvet kaphatnak az emberek valamelyik szakma elsajátítására, akár hobbi szinten is. Egy gyermek szét tudta szerelni a vekkert, megvizsgálhatta a belsejében található fogaskerekeket - és ezzel megfejtethette a mögötte lévő mechanizmust. Pedig az agyunk mindig ahhoz alkalmazkodik, amit lelkesedéssel teszünk.
Mezőberény, Orosháza, Tótkomlós Népi Kézműves Értékei – Váradi Lászlóné munkássága
A "természet oktatási rendszerére", tehát a játékra épülő pedagógiával a gyermekeknek olyan fontos képességeit bontakoztatják ki, amelyeknek hosszú távon is nagy hasznát veszik. Nem tantárgyi tudást közvetítenek, hanem segítenek a gyakori figyelem- és viselkedési zavar áthidalásában, az érzelmi intelligencia fejlesztésében. A játszóház játék, szórakozás, de egyben közösségépítő tevékenység is. Játszóház vezetői a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai. Valamennyien magas fokon művelik azt a mesterséget, amelynek alapjaiba valóban képességfejlesztő módon tudják bevezetni a játszóházban résztvevő gyermekeket. A foglalkozások időtartama a megrendelő igényeinek megfelelően változhat.
Az egyesület nemcsak a gyermekek kézműves foglalkoztatását vállalja szívesen, hanem a játéktárában sorakozó kész játékokat is rendelkezésükre bocsátja, hogy azokon a jóízű, önfeledt játszás közben megismerjék eleik játékkultúráját. Lelkesen veselkednek neki a különböző - ügyességet, erőt, fortélyt kívánó - játékoknak, hol egymással vetélkedve, hol saját előző teljesítményeiket felülmúlva, vagy egyszerűen csak belefeledkezve a játék örömébe. A játékok természetes anyagokból készültek, egyszerűen kezelhetők. Az egyesület tagjai segítik és felügyelik e játékok használatát. A hagyományos népi eszközökkel a gyerekek kreativitását, ügyességét tehetik próbára, mint például a Labirintus játék, ahol a résztvevő gyerekek egy labirintusban barangolva érezhetik magukat Meseországban. A küzdelmek során legyőzhetik a sárkányt, belebújhatnak Hamupipőke szerepébe és még sok izgalmas meseelemmel találkozhatnak. A játék végén, egy varázslás után meglepetés várja a próbatételeket kiálló „vándorokat”.
A Dél-Alföld Élő Fazekas Kultúrája és Más Népi Mesterségek
A Dél-Alföld számos népi mesterségnek ad otthont, melyek közül kiemelkedő a fazekas kultúra. A megyében elsősorban a szlovák lakosság által hozott fazekas kultúra honosodott meg, amely elsősorban tároló- és főzőedényekként maradt ránk. Továbbá Tótkomlós településhez kötődik a jellegzetes butéliák sora.
A Békés megyei szűcshímzések szintén jelentős múltra tekintenek vissza. A XIX. században hat szűcsközpont működött Szarvason, Békéscsabán, Tótkomlóson, Mezőberényben és Gyulán. Az akkori viseletdarabokon megjelenő hímzést a XX. században is tovább éltették.
A fa- és fonott bútorok készítése tájegységünk egyik meghatározó népi kézműves területe, különösen a fűzvesszőfonás, amely tároló edényekben és bútorokban él tovább.
A népművészeti alkotások nem csupán történelmi emlékek, hanem a mai kor embere számára is értékes, funkcionális tárgyak lehetnek. Ezt hangsúlyozzák a kiállítások, melyeken vászon és gyapjú szöttesek, hímzések, fazekas és faalkotások, valamint ünnepi terítékek egyaránt láthatók. Az ágy és környezete bemutatón a hagyományos ágynemű mellett ma is használható hímzett szövött garnitúra, a különböző tájegységek hímzéseit bemutató ágytakaró, falvédő, párnák stb. is megtekinthetők. A kiállítások üzenete, hogy alternatívát mutassunk a tucattermékekkel szemben, mert állítják, hogy a népművészeti alkotások művészi értékükkel, funkciójuk megtartása mellett lehetnek a XXI. század otthonainak meghatározó elemei.
Az erdélyi festékes szőnyegek motívumkincsének, technikáinak alkalmazásával új tervezésű alkotásokat láthatnak, amelyek a XXI. századi modern környezetbe is beilleszthetők.
A húsvétváráshoz méltó környezetet teremt a hímes tojás kiállítás, ahol bemutatásra kerülnek a különböző technikákkal - berzselt, írókázott, karcolt - díszített remekművek. A technikák mellett a látogatók gyönyörködhetnek a különböző tájegységek mintakincsében. Az egyesület jelentős mennyiségű paravánokkal, posztamensekkel rendelkezik, amelyet a népművészeti kiállítások megrendezéséhez díjmentesen ajánl fel. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület elérhetőségei: Pál Miklósné - elnök, 5600 Békéscsaba, Orosházi út 32.
Makó Kézműipara: A Hagymaföldtől a Mézeskalácsig
Makó kézműiparának szerkezete és összetétele megegyezik a hasonló nagyságú alföldi mezővárosok iparának szerkezetével, célja a parasztpolgárság igényeinek kielégítése. Palugyay Imre a 19. században megjegyezte, hogy Makón egyetlen iparág sem emelkedett ki annyira, hogy szélesebb körben nagyobb hírnévre tett volna szert. Egy-egy iparág alaposabb megismerésekor azonban fölbukkannak azok a vonások, melyek helyi színezetet adnak az itt folyó kézműves tevékenységnek. Arról a sajátos termelési ágról van szó, melyről Makót az egész országban, sőt külföldön is ismerik: a hagymatermesztésről. Ennek olyan, csak Makóra jellemző eszközkészlete alakult ki, melynek kifejlesztésében a helyi mesteremberek a legkülönfélébb szakmákban kiemelkedő szerepet játszottak.
Malmok és Pékek Makón
Az elmúlt évszázadokban elsősorban vízi- és szárazmalmok őrölték a környék gabonáját. Szélmalom a 19. században, az 1828. évi összeírás 43 molnárt említ. Szirbik Miklós 1835-ben mindössze négyet, bár ehhez képest sok malmot sorol föl: „Malom van: vízi 21, száraz 55, ezek között kása tsináló 2, olaj sutúja 7.” Az 1858-i összeírásban találkozunk először gőzmalommal. A másodikat 1866-ban építették. Ezek jóval nagyobb teljesítményükkel fokozatosan háttérbe szorították a vízi- és szárazmalmokat, melyek a 20. század első felére már alig működtek. Néhány olajsutú is működött a városban, a legtöbb - hat - 1858-ban. Palugyay 1855-ben gyárként említi a Gombó- és Nágel-féle repceolajsajtókat. 1887-ben alapították Horváth István olajmalmát, amely még a 20. század közepén is működött.
A 19. század elején egy, a közepén két szappanfőzőt tartanak számon, ez utóbbiakat céhes mesterekként. Csekély számuk azzal magyarázható, hogy a szappant a gazdasszonyok általában maguk főzték. A korábbi századok statisztikái a mészárosokat kevéssé tartották számon. Az önellátásra törekvő, állattartással is foglalkozó parasztgazdaságokban jobbára saját nevelésű jószágok húsa került az asztalra. Szirbik 1835-ből három mészárszékről tudósít. A hentesek és mészárosok jelentősége a polgári lakosság gyarapodásával, a 20. században nőtt meg. A mészárszékekben marhahúst mértek, bizonyos hentesektől - például a Királyhegyesi utcán - csak birkahúst lehetett kapni. Az 1940-es évektől jelent meg a hentesüzletekben a sertéshús. Korábban a paraszti gazdaságokban mindenhol neveltek saját szükségletre sertést; ahol nem, ott is egész disznót vettek levágni.
A 19. század elején, sőt még 1860-ban is egyetlen péket tartottak számon. Ez az egy kielégíthette a polgárság igényeit, hiszen a paraszti háztartásokban az asszonyok maguk sütötték a kenyeret, némelyek nem csak saját szükségletre, hanem eladásra is. Ahogyan Szirbik megjegyezte, ”Vagynak az asszonyok között sok kofák is, u.m. 1929-ből ismerjük a sütőmesterek legtöbbjét: Dankó István, Dombi Ferenc, Fazekas Lajosné, Grósz János, Hecskó Salamon, Holcz József, Karácsonyi György, Kardos János, Koczkás János, Lőwenbach Benedek, Weleff András. A monográfia fölsorolása azonban nem teljes. Jeles pék ekkoriban Fodor Imre is, akinek műhelye az Eötvös utcában volt. Nála tanult, és szabadult föl három és fél évi inaskodás után 1932-ben Szabó Ferenc (1919), a ma élő legidősebb makói pékmester. Önálló műhelyét 1947-ben nyitotta az Ardics u. 7.
A pékek a lisztet közvetlenül a malmoktól szerezték be. A malmok képviselői keresték meg őket ajánlataikkal. Ha sikerült megegyezniük, „kötést csináltak”, azaz szerződésben állapodtak meg az árban és a mennyiségben. A pékműhelyek választéka fehér, félbarna és barna kenyérből állt. Fehér süteménynek nevezték a kiflit, zsömlét, sörperecet, tojásos perecet és a kalácsot. A kenyerek három-, négy-, öt- és hatkilós méretben készültek. Egy-egy pékség több helyiségből állt: a sütőkonyhában volt a kemence szája. A sütőház az előkészítés színtere, a raktárban a lisztet és egyéb anyagokat tárolták, az üzlethelyiségben pedig az árusítás folyt.
A mesterség szerszámainak többsége a sütőházban kapott helyet. A dagasztásra 3-4 méter hosszú vasteknők szolgáltak. Tetejükön két lehajtható deszkafödél volt a munkaasztal. Kisebb mennyiség dagasztásához hagyományos fateknőket is igénybe vettek. A korszerűbb műhelyekben - így Fodor Imre műhelyében - már a két világháború között sem kézzel dagasztottak, hanem géppel. A dagasztógép mellett itt a 30-as években kiflisodrógépet is alkalmaztak. A tésztát a sütőházban felállított mérlegen mérték. A kisebb szerszámok közé tartoztak a sziták, a partvis, a kenyérvágó kések, a nyers tészta vágására szolgáló négyszögletes fémlap és a vesszőszakajtók. A sütőházban a kemence szája előtt füles fémedény, strájcetter állt, benne vízzel és vislivel, azaz nyeles kefével, mellyel bevetéskor és kiszedéskor a kenyeret megmosták. Szabó Ferenc kemencéje akkora volt, hogy három mázsa kenyér fért bele egyszerre.
A kenyér kelesztéséhez egyenletes melegre van szükség, ezért a pékeknek az időjárást is figyelembe kellett venniük. Hidegben jobban be kellett fűteni; ha nagy volt a meleg, akkor pedig a kovászt hidegebb vízzel kellett megkeverni. Késő délután kovászoltak. A lisztet a teknőbe szitálták, majd úgy tolták csomókba, hogy köztük üres hely, stég legyen. Itt kovászoltak. Ehhez élesztő, víz és liszt kellett. A sörélesztőt hetente Szegedről hordták tízkilós dobozokban. A kovászhoz az elmorzsolt élesztőt vízzel és kevés liszttel összekeverték, majd nyolc, kilenc órán át hagyták pihenni. Éjfél után dagasztottak. Ekkor került vízben föloldott só a tésztába: egy kiló liszthez 2 dkg. A kovászra vödörből öntötték a sós vizet, majd kézzel, vagy ahol volt, géppel dagasztottak. Ezután megint egy órát pihent a tészta, majd következett a stészolás, a második dagasztás, amely „erőt ad a tésztának”. Ezt is pihentetés követte, majd a szakítás. A tésztát akkora darabokra vágták, amekkora kenyeret akartak sütni, majd ruhával kibélelt szakajtókosarakba helyezték. Itt is kelt még egy kicsit. Sütés előtt a kemencéből kihúzták a parazsat, a tésztát sütőlapátra borították, megvágták és bevetették. A kemence befűtéséhez első fűtéskor szenet vagy ölfát használtak; második fűtéshez a fát elhasogatták, kisebb darabokban rakták a kemencébe, hogy lassabban égjen. Kalácsot kilós és félkilós méretben sütöttek, a hosszúkást hat ágból fonták, a kereket négyből. A legtöbb ezekből szombatonként készült, de lakodalmakra, ünnepekre nagyobb mennyiségben rendelni is lehetett.
Szabó Ferenc műhelyében a mesteren kívül az ’50-es évek elején két inas dolgozott. A 20. század első felében még a parasztasszonyok nagy része otthon sütötte a kenyeret, vagy legalább a tésztát elkészítette, s a megdagasztott, kiszakított tésztát vitte szakajtóban a pékhez. Különösen nyáron, hogy ezért ne kelljen begyújtani a kemencébe. Ezt a privát kenyeret vagy ster kenyeret a pék néhány fillérért megsütötte. Szintén népszerű volt a cserekenyér. Szabó Ferenc működése alatt ez a rendszer mindvégig gyakorlat volt, mert a termelőszövetkezetek aratás után, csépléskor tagjaiknak búzában adták ki a fejadagot. 1945-ig a pékek a cserekenyeret úgy számolták el, hogy 1 kiló hozott lisztért 1 kiló kenyeret adtak. Mivel 1 kiló lisztből több mint 1 kiló kenyér sült, a szaporulat volt a pék haszna. A háború után ez annyiban változott, hogy a pékeket kötelezték a szaporulat kiadására, hogy mindenki hiánytalanul megkapja a fejadagját. Ettől kezdve 1 kiló lisztért 1 kiló 30 dkg kenyeret kellett adni; a pék viszont pénzben kapta meg a sütési díjat. A kenyér mellett néha az asszonyok más, otthon előkészített süteményeket is vittek a pékhez süttetni, főleg szombaton és ünnepek előtt kalácsot, bejglit. Pecsenye süttetésére itt nem volt példa, esetleg néha egy-egy sonkát sütöttek így.
Az árukínálatot és a vevőkör igényét meghatározta, hogy a pékműhelyek a város mely részén helyezkedtek el. Fodor Imre műhelye központi helyzeténél fogva főként polgári igények kielégítését szolgálta. Itt a fehérsütemény választéka szélesebb volt, zsömle, sörperec és tojásos perec is készült. Ez utóbbit, a város utcáit járva gásicok árulták kosárból. Szabó Ferenc Ardics utcai műhelye és üzlete a maroslelei út közelében állt, így a környék tanyavilágából is oda jártak kenyérért. A paraszti vevőkör - a ’60-as évektől a téesztagság - nem igényelte a zsömlét, perecet; legfontosabb számukra a kenyér volt, ez is leggyakrabban cserekenyér formájában.
A Mézeskalácsos Mesterség Makón
A mézeskalácsos mesterség Makón a nagy múltú, de kis létszámú mesterségek közé tartozott. Az 1830-as évek közepén Szirbik Miklós két mézeskalácsosról tud, más statisztikák mind a század első felében, mind a második felében csupán egy mestert említenek. A 19. század utolsó két évtizedében a Szűcs család és Kőrösi Antal folytatta ezt a mesterséget. Tálas Géza „Mézesbábsütő és viaszöntő mesterség Makón” című kéziratos dolgozatából pontos képet kapunk erről a tevékenységről a 19. század második és a 20. század első felében. Adatait az 1881-ben született Zúber Gyulától gyűjtötte 1959-ben. A céhes időszakról megjegyzi, hogy „a hagyomány szerint a szegedi céhmesterekkel álltak alárendelt viszonyban”. Ezzel szemben Bálint Sándor nem talált olyan adatot, amely szerint a szegedi mézeskalácsosok valamely céhhez tartoztak volna. Eperjessy Géza sem tart számon ilyen céhet.
Tálas Géza kutatásai szerint Szűcs Lajos (1837-1908) nagykőrösi mester 1862-ben telepedett le Makón. 1879 elején Kőrösi Antal (1854-1917) nyitott műhelyt, és telepedett le Makón. Régi szegedi mézeskalácsos családból származott, s ott, nagybátyjánál, Kőrösi Józsefnél szabadult. Műhelyét veje, Zúber Gyula (1881-1970) vette át 1909-ben. Előtte Szabadkán, Vidákovics Jánosnál inaskodott, majd nyolc évig vándorolt, megismerkedve az ország híresebb bábsütő központjaival. Mesterségét fia, Zúber József (1908-1980) folytatta. 1939-ben németországi tanulmányutat tett, s műhelyét 1941-ben nyitotta meg. A makói mézeskalácsosok műhelyeiben gyakran megfordultak vándorlegények is. Főként tavasztól őszig vagy nagyobb munkák idejére szegődtek el. A 20. század első évtizedeiben többségük Békés megyei szlovák bábossegéd volt. A század közepétől a mesterek már jobbára egyedül dolgoztak.
A sütőszobában álló kemence sütő része a lerni, fölötte pedig a szárító, a resni található, ahol dróthálós fakereteken, kandírozó rácsokon szárították a becukrozott mézest. A sütőszoba fontos tartozéka a körtefából készült munkaasztal, a tábla. A kétajtós lisztesládában nullásliszt, kenyérliszt, esetleg cukor kapott helyet. Falipolcon, a grábon sorakoztak a fűszerek. A sütőszobában állt a katlan, benne rézüsttel, egy vasállvány pedig a tepsitartó szerepét töltötte be. A tepsitartó tábla sublótszerű munkapad; kétajtós és háromfiókos, tetején vastag kőlappal, melyen a darálókat, tepsiket tartották. A kisebb eszközöket - mint például a nyeles szőrkefe vagy partvis, olló, spakli (tésztavágó kés), tésztavágó fakard és citling - a fiókban tárolták. A citling a táblára ragadt tészta-, viasz- és cukormaradványok eltávolítását szolgálta. Itt kapott helyet a nyújtófa és az egykézfa vagy mángolófa is.
A mézeskalács-figurákat tokninak nevezik. Formájukat korábban kiverőfával, kiverőformával adták meg. Ilyen formákat Makón az 1860-as években Szűcs Lajos faragott. A mesterek nagyobb része azonban műhelyével örökölte, vagy vásárolta ezeket. Később a makói mézeskalácsosok ilyen formákat Gulden Mihály nyíregyházi és Szikszai Sándor békési mézesbábosoktól rendeltek. A toknifigurák közül a legnépszerűbbek a baba, páros baba, soros baba, házaspár, csókolódzó pár, ló, lovas, huszár, szalutáló huszár, kard, pisztoly, olvasó. Újabb formák a kerékpár, kerékpáros. Makón vallásos tárgyú mintákat nem használtak. 1890-től terjedtek el a bádogformák.
A mézeskalács alapanyaga a méz, a nullásliszt és a cukor. A mesterek a környékbeli méhészektől vásárolták a tarlóvirágmézet. 50 kilós bödönben tárolták hűvös kamrában. A 20. századforduló táján az olcsóbb krumplicukor és szőlőcukor volt az édesítőszer, később a gyári répacukor vált általánossá. A nulláslisztet molnároktól szerezték be. Ahhoz, hogy a tészta szépen megkeljen, fújtatót kellett belekeverni. Kurkumelnek nevezték a sötétsárga, nehéz gyömbérlisztet, ezzel a sárga mézeskalácsot ízesítették és illatosították. Az 1940-es évekig Németországból szerezték be, később nehezen lehetett hozzájutni. Barnított liszttel elegyítve a cukortésztába keverték.
A mester a sütés előtti napon összeállította a tésztát. Üstben felfőzött 25 kg mézet, ezt forrón a keverőteknőbe öntötte, és keverőfával, liszttel bekeverte. Ennek a masszának a neve mézestészta. Az alapanyagokat soha nem mérte ki pontosan, mert az arányaik a minőségüktől is függött. A cukortésztához 15 kg cukrot 15 liter vízzel összefőzött, majd teknőbe öntve kihűtötte. Ebbe kevert még száz tojást, lisztet és fujtatókat. A kétféle tészta egy éjszakát pihent, majd másnap külön-külön és keverve is felhasználta őket. A kemencét sütés előtt két órával bükkfával fűtötték be. A mézes 160 C° melegen sül szépre. Miközben a kemence bemelegedett, a kétfajta tésztát gyúróteknőben kézzel vagy a breh nevű, kézi erővel működő gyúrógéppel összegyúrták. Ez utóbbihoz két ember kellett: a mester deszkán ülve a mángorlószerű gyúrórúd alá igazította a tésztát, a segéd pedig a gép előtt állva végezte a gyúrást. Egyszerre 30 font (16,8 kg) tésztát gyúrtak össze. A tésztát a táblán 4-6 mm vékonyra nyújtották. A tokni alakját bádogforma segítségével vágták ki. Korábban, amikor még kiverőfát használtak, késsel vágták a tésztát, majd a vékonyan belisztezett faformába nyomkodták. A maradékot (absnicli) levágták, és a tésztát tepsibe borították. Hat percig sütötték, utána pedig deszkára szedték. A deszkák közé a széleinél fadarabokat helyeztek el, így egymásra tornyozhatták.
A tokni tésztájából sokféle apró mézessütemény is készült, ezeket kimérve árulták és lédig árunak nevezték. A Stefánia pogácsát toknitésztából sütötték kerek formára. A linzert glazúrozott cukortészta, melyet félhold alakúra vágtak. A glazúr habbá vert tojásfehérjének és cukornak keveréke, melyet a linzerthez citrommal ízesítettek. Hasonló tésztából készült a parízer, csak téglalap alakúra vágták. A 20. század közepére már kiment a divatból. A tojásos, mézes kerek vagy kocka alakú, tetejét tojássárgájával kenték be (besrejbolták), mandula-, citrom- vagy narancshéjdarabkákkal díszítették. A sima mézes szintén kerek vagy kocka alakú. Kisütés után még melegen, tojásos cukorhabbal kandírozták, azaz forró cukoroldattal leöntötték. Kedvelt aprósütemény volt a mandulacsók, mely 24 tojásfehérjéből, 1 kg cukorból, 80 dkg összevágott mandulából és citromhéjból állt össze. A mogyorós mézes Zúber József saját receptje alapján készült: mézestésztához mogyorót kevertek. Kerekre vagy négyszögletes formára vágva sütötték ki. A mézeskalács mogyoró, mogyoró nagyságú és alakú mézestészta, melyet decivel mértek. A mézeskalács-figurák legfontosabb díszítési módja az ejzolás: díszítés színes habbal, mely tojásfehérje, cukor és színezőanyag keveréke. Burgonyaliszttel vagy búzakeményítővel, melyet púdernak neveztek, tették szilárdabbá. Egy színnel egyszerre több darabon végezték.
Mezőberény, Orosháza, Tótkomlós Népi Kézműves Értékei – Váradi Lászlóné munkássága
Drótos Gyöngyi és a Zalaszántói Mézeskalács Ház
Drótos Gyöngyi, a zalaszántói Mézeskalács Múzeum tulajdonosa és megálmodója, a mézeskalács készítés hagyományait eleveníti fel és mutatja be az érdeklődőknek. Munkája során folyamatosan gyűjti az anyagokat, ennek eredményeként a felnőtteknek szóló rész anyaga is elkészült, amely hasznos tájékoztatást nyújt a múzeumba látogatóknak. Tervezi, hogy óvodások és iskolások számára is bemutatja a mézeskalács készítés tudnivalóit, rejtelmeit, természetesen játékosan, érdekesen, hogy legyen kedvük ezzel foglalkozni.
Drótos Gyöngyi érdekes módon, munkahelykeresés során került kapcsolatba a mézeskaláccsal. Tizenhat esztendőre nyúlik vissza a kezdet, amikor több helyen is dolgozott, nevelte kislányát, és olyan munkát szeretett volna, ami mellett több idő jut rá. Mivel nem járt sikerrel, lépnie kellett. A hegyi birtokon, a pincében talált öt kilogramm mézet, azon agyalt, mit tudna kezdeni vele. Így merült fel a mézeskalács ötlete, mint utolsó mentsvár. Aztán sorban jöttek az ötletek, folyamatosan olvasott, kutatott, miközben készültek a különböző formájú sütemények.
A Zalaszántói Mézeskalács Ház június elsején nyitja majd meg kapuit az új helyre költözve, de a falu Főutcáján maradva. Itt sem kell majd belépőjegyet váltani. Ahogyan az szokás, meg lehet kóstolni a finom mézeseket, bodzaszörpöt lehet majd kortyolgatni, és sokféle házi készítésű lekvárt is beszerezhetünk. Június elsejétől előzetes bejelentést követően csoportokat is fogadnak majd. Drótos Gyöngyi új szolgáltatásokat is be szeretne vezetni, ilyen például a megrendelésre házhoz szállított, vasárnapi falusi húsleves.
A Hévíz és Keszthely közelében lévő Zalaszántón és kistérségében számos a látnivaló, érdemes ellátogatni oda. A Tátika-hegyen halomsírokat, valamint Európa legnagyobb, 1993-ban felszentelt buddhista sztúpáját tekinthetjük meg és természetesen emléktárgyakat vásárolhatunk. A közelben lévő Gyöngyösi Csárdánál betyársírokat talál a látogató. A szépen felújított zsidó temető is a látnivalókat gyarapítja. Újra látogatható az ország legnagyobb kiterjedésű falujában, Cserszegtomajon a 32 méter magas, faszerkezetű kilátó és a barlang. A kilátóban lift teremt akadálymentességet.
A Mézeskalács Története és Jelentése
A mézet őseink az arannyal tartották egyenértékűnek. A korabeli leírásokban olvashatjuk, hogy az uralkodók, ha egymást megajándékozták, mézes lepénnyel is kedveskedtek a másiknak. Pitagorasz, a matematikus, például nem állatokat áldozott, hogy kifejezze Isten iránti tiszteletét, hanem mézes lepényből vágott ki állatfigurákat. Azt elképzelhetetlennek tartották, hogy a hétköznapokon is az asztalra kerüljön. Drótos Gyöngyi elmondta, a mézeskalács készítés onnan ered, hogy lefolyt a természetben levő méz a magvakra. Megtalálták és fogyasztották. Debrecenben egy időben mézeskalácsos céh is alakult. Az 1980-as években azt tartották, hogy a mézeskalács giccs, és egy időre elfeledetté vált. Később szerencsére ismét felfedezték.
A mézeskalács figurák és a díszítés jelentéssel bír, amely szintén a múltunkba gyökerezik. A leggyakoribban a huszár, a baba, a tükrös szív. A huszár tradicionálisan magyar dolog, még a múzeumba érkező külföldiek is azonnal felismerik és magyarul nevezik meg. A huszár jelentése erős, sikeres férfi, akire felnéz a környezete. A baba a termékenység jelképe. A mézeskalácsot régen a búcsúban árusították. A kisfiúkat huszárral lepték meg, amely jókívánság is volt. Ajándékozója azt kívánta a fiúcskának, hogy nőljön fel, legyen sikeres, erős, nézzenek fel rá. A babát a kislányok kapták, hogy legyen belőlük egészséges felnőtt, találják meg a párjukat, váljanak édesanyákká. Az udvarlásnak is az eszköze volt. A fiatalok bálban voltak, ha a fiú szeretett volna komolyabb kapcsolatot, először babát, majd szívet adott a lánynak. A szívet kislánynak és kisfiúnak is adhatták, mert azzal a szeretetüket fejezték ki. Régen a karácsonyfa elmaradhatatlan dísze volt a mézeskalács. A fa feldíszítése egy imával ért fel. Ki lehetett olvasni abból az egész család életét. A csillag a fa tetején Istent jelentette. A fán lógó csillagok a családban levő lelkek jelképei voltak. A ló az anyagi biztonság szimbóluma, legyen meg a családnak, ami szükséges. Az angyal a segítség, a védelem, az őrzés, legyen aki odafigyel fentről. A szív a szeretet, szerelem, megértés. A házikó a világ közepe, a családi biztonság erősítése, a baba a termékenység szimbóluma. A harang Isten figyelme, közvetítés az ég és föld között. A természetet is megjelenítették a szent ünnepen a természetközelben élők. A gömb a karácsonyfán a december 21-ei napforduló jelképe, amely azért volt fontos, mert már ők is tudták, addig lesz élet a Földön, amíg süt ránk a nap. Drótos Gyöngyi hozzátette, a figurákat ütőfával készítették. A fát a mézes bábosok faragták ki maguknak nagy odafigyeléssel és pontossággal. A fába egy domborművet faragtak, majd abba tették bele a tésztát.
Mezőberény, Orosháza, Tótkomlós Népi Kézműves Értékei – Váradi Lászlóné munkássága
A Mézeskalács Készítésének Titkai Drótos Gyöngyitől
Drótos Gyöngyi szerint a mézeskalács egy csoda, ráadásul szeretet illata van, maximálisan illik a karácsonyi ünnephez. Elárulta a bevált, kiforrott receptjét: kell hozzá 50 dkg méz, 12 dkg margarin, fél csomag őrölt fahéj, 1 és fél teáskanálnyi szódabikarbóna, 4 tojássárgája, 70-80 dkg liszt és 25 dkg porcukor.
Elkészítés módja: A mézet langyosítjuk, belekeverjük habverővel a kockára vágott margarint, porcukrot, ha hideg, a tojásokat, és a végén a lisztet. Összenyomkodjuk, egy éjszakát pihentetjük. Másnap átgyúrjuk, megint hagyjuk egy órát pihenni. Ezután 3-4 milliméter vastagra nyújtjuk. Kiszaggatjuk, szilikonos sütőpapíron átkenjük kávé (mini) tejszínnel. 180-190 Celsius fokon megsütjük, ennek ideje 7-8 perc. Jó tanács: nem lehet otthagyni!
A cukormáz elkészítése sem bonyolult: Müzlis tálba két evőkanál tojásfehérjét teszünk, átszitált porcukorból annyit keverünk hozzá, hogy tejföl állagú legyen. Keresztet csinálunk a mázból a tál szélére, ha középen elterül, még cukor kell, ha megmarad egymáson a „zsinór”, akkor zacskóba vele, s kezdődhet a díszítés. Drótos Gyöngyi elárulta, a süteményhez a vegyesméz a legjobb. Annak idején egy idős méhész bácsi mondta neki, hogy azért, mert az a legtartalmasabb, abba a méhek belehordanak mindent. Hogy a jó mézeskalácsnak mi a titka? Nos, első a jó méz, s az, hogy a receptet tartva mindent bele kell tenni pontosan.
A múzeumban a klasszikus mézeskalácsoktól egészen a mai formákig találunk alkotásokat, gondosan és precízen készített és díszített süteményeket. A népi formák és minták mellett találunk modern formákat is, mint például denevért, elefántot, asztronautát, pónit, emojikat és más, modern témákat feldolgozó mézeskalácsokat is. A mézeskalács sütésnek is megvannak a maga trendjei. Vannak klasszikus, hagyományos formák, amiket mi is ismerhetünk gyerekkorunkból, vagy a nagymama konyhájából. Gondoljunk a tükrös mézeskalács szívekre, a házakra, a huszárokra, babákra. Kevesen tudják, de ezek a formák sokkal több jelentést hordoznak, mint gondolnánk. A mézeskalácsokat már a régi időkben is ajándékozásra szánták, és közvetítettek velük egy érzést, egy jókívánságot, minden darabnak megvolt a maga jelentése. Hozzá kell tenni, hogy a rómaiaktól származó mézeskalács szinte minden országban megtalálható, mindenütt készítik. Ebből a szempontból nem hungarikum. A sütemény ugyanis tönkremegy, de az ajándékozás apropója, az azzal átélt érzések viszont egész életre szólóan megmaradnak. Aki a múzeumba betér, azt kivétel nélkül mindig kóstolóval fogadják.
A Vadas Jenő Tehetséggondozó Szakkollégium és a Hagyományőrzés
A Vadas Jenő Tehetséggondozó Szakkollégium kiemelt figyelmet fordít a hagyományőrzésre és a közösségépítésre, melynek keretében számos programot szerveznek a diákok számára. Az adventi időszakban például elkészítették az adventi koszorút és feldíszítették az egyes kollégiumi épületekben a karácsonyfákat. A második gyertya meggyújtásához hagyományjelleggel szervezett Egészségnap társult. A harmadik alkalommal mézeskalács és kókuszgolyó készítésére került sor, ami jól mutatja a kézműves hagyományok ápolását.
Az intézményben hagyomány, hogy minden tanév második félévének elején megrendezik a kollégiumi „Ki mit tud?” - ot, ahol a diákok különböző művészeti területeken mutatják meg kreativitásukat, egyéni tehetségüket, például hangszeres zenét, verset és táncot. A kollégisták decemberi foglalkozásán karácsonyra készítettek ajándékot, és gyümölcssaláta recepteket hozva az egészséges táplálkozásról beszéltek. Ezek a programok hozzájárulnak a diákok képességfejlesztéséhez és a közösségi szellem erősítéséhez.
A Vadas Jenő Szakkollégium rendszeresen szervez kulturális és környezetvédelmi programokat is. A diákok színházba járnak, részt vesznek vetélkedőkön, és aktívan hozzájárulnak környezetük tisztán tartásához. Például, a környezetvédelmi hét során több köbméter szemetet szedtek össze az iskola és a kollégiumok épületei körül, papírhulladékot, PET-palackot és lakossági hulladékot gyűjtve. Ezek a tevékenységek segítik a környezettudatos gondolkodásmód kialakulását és a felelősségvállalás erősítését.
Az intézményben vendégelőadók is gyakran megfordulnak, például Györgyi-Ambró Gergő, a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársa, aki szemléletformáló foglalkozást tartott, vagy Potyó Imre, nemzetközileg elismert makrofotós, aki bemutatta a makro-világ törékeny mivoltát. Ezek az előadások inspirációt nyújtanak a diákoknak és bővítik ismereteiket a különböző területeken.
A kollégium nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, számos programot szervezve, mint például a FÜRED’s GOT TALENT vetélkedő, ahol a diákok rajzokkal, versekkel és fotókkal mutathatják be tehetségüket. A szakkollégiumi kirándulások, mint például a bécsi látogatás, szintén hozzájárulnak a diákok széleskörű fejlődéséhez és élménygyűjtéséhez.
Az iskolai fogadalomtétel, melyet a 9. évfolyamosok tesznek, erősíti az elkötelezettséget a becsületes munka, a tanárok tisztelete és a hazaszeretet iránt. A kollégium célja, hogy a diákok alapos szakmai ismeretekkel, szorgalmas munkával szolgálhassák hazájukat, őrködjenek az iskola becsülete felett, és ápolják, fejlesszék iskolai-, szakmai- és diákhagyományaikat. Különös figyelmet fordítanak természeti kincseink, az erdő, mező, azok élővilágának, hagyományos és korszerű gazdálkodási környezetünk védelmére és ápolására.
tags: #drotos #gyongyi #mezeskalacs #fa