A magyar gasztronómia és nyelv számos érdekes jelenséget tartogat. Cikkünkben a pékáruk, különösen a zsemle és a kifli történetébe és minőségi jellemzőibe, valamint a "zsemle" és "zsömle" szavak nyelvi változatosságába tekintünk be.
A Bedő Pékség - Harminc év a mindennapi kenyérért
Győrben a Bedő Jani búzakenyere fogalom, a Bedő Pékség pedig immár harminc éve gondoskodik a mindennapi kenyerünkről. Minden morzsájában benne van a család élete, munkája. A családfő, Bedő János szaktudása és tapasztalata, felesége, Éva sokoldalúsága, majd a vállalkozást ma vezető fiuk, Szilárd lendülete is kellett ahhoz, hogy a Bedő Pékség Győr és környéke egyik legnagyobb pékségévé váljon. Havonta 55 ezer kiló kenyér fut ki a ménfőcsanaki üzemből, a tíz saját üzlet mellett további 65-be szállítanak. A pékség idén ünnepli a harmincadik születésnapját; ma már a második generáció felügyeli a ropogós finomságok sütését a Komlóvölgyi úti üzemben.
A kezdetek és a kemény munka
Az idevezető út nem volt egyszerű. Bedő János pékmester egy nagy péküzemben dolgozott, amikor 1993 januárjában először merült fel a családjában, hogy jó lenne saját pékséget nyitni. A felesége, Éva éppen a Kisalföldben látta meg a hirdetést egy kiadó abdai pékségről, amibe az előző tulaj belebukott. Neki köszönhető, hogy a Bedő család belevágott a kalandba, ami harminc éve biztosítja a megélhetésüket - a környékbelieknek pedig a puha kenyeret, finom zsemlét, foszlós kalácsot. Éva asszony visszaemlékezése szerint a férje, bár a szakmájában nagyon jó volt, egyáltalán nem volt vállalkozó típus, nem bízott benne, hogy önállóan is boldogulnak. De azért tetszett neki a gondolat, így családi segítséggel, a barátok bátorításával kivették a helyiséget.
Napra pontosan emlékszik rá, hogy március 19-én sütötték az első kenyeret a hagyományos magyar kemencében, s néhány nappal később már ő szállította a „bemutatkozó vekniket” a boltokba. A munkamegosztás úgy alakult, hogy a fiúk sütöttek, ő pedig személyautóval hordta a kenyeret. Először ellenállásba ütközött, mert abból a bizonyos pékségből korábban rossz kenyeret kaptak a boltosok, de aztán látták, hogy ők mások. Két héttel később már 300-400 kilót sütöttek - a mai napig megvan a füzet, benne, hogy melyik nap mennyi kenyér készült.
Bedő Szilárd, a cég mai, második generációs vezetője szerint az utolsó pillanatban „csusszantak be” a piacra, amit addigra lefedtek a nagy sütőipari vállalatok és a régi „maszekok”. Ezért is félt az édesapja nagyon sokáig a saját vállalkozástól, mert látta, hogy mindenki kenyeret akar sütni; sokáig vívódott, hogy felmondjon-e a biztos munkahelyén. Januárban kezdték a sütést, húsvétra pedig már annyi kenyeret sütöttek - több mint tíz mázsát -, hogy haza sem mentek éjszaka. A liszteszsákokon aludtak, harangszóra keltek fel bekeverni a kovászt, és csak nagyszombaton délben tették le a munkát. Nem számítottak ilyen kedvező fogadtatásra, akkor már látták, hogy ebből tisztességesen meg lehet élni - meséli Bedő Szilárd, aki akkor, 21 évesen nem is gondolt arra, hogy pék legyen.
Az ifjú pék útja a hivatáshoz
„Pék biztos nem!” - ez volt Bedő Szilárd mantraja. Élt a fiatalok gondtalan életét, bevitték katonának, víztechnológiát és teherautót vezetni tanult, és bár korábban dolgozott néhány hónapot egy ismerős pékségben, akkor még nem fogta meg a dolog. Sőt, amikor az édesapja bátyja − aki Svédországban volt pék − nyaranta hazalátogatott, és megkérdezte, mi lesz belőle, mindig azt felelte, hogy pék biztos nem! Nem akart annyit dolgozni, mint apu, akit alig látott, akkor is többnyire aludni járt haza. Sokkal jobban érdekeltek az autók, azokkal kereskedni könnyebb és gyorsabb pénzkeresetnek tűnt. Persze a szülei őt is befogták, megtanult mindent apu keze alatt, hajnalban meg Barkasszal szállította ki a kenyeret. És ugyan az első években csak erős szülői nyomásra állt a kemencék mögött, az édesapjával közös munka során valami szikra mégis elindult benne. Élvezte, hogy az emberek szeretik a kenyerüket, büszke volt rá, hogy szép kenyeret süt. Megérezte, milyen az, amikor a sajátjukért dolgoznak, bár azt még nem fogta fel, hogy a saját jövőjét építi minden egyes sütéssel.
A családnak sok-sok küzdelemmel sikerült letenni a Bedő Pékség alapjait, hiszen péknek lenni, pékséget vezetni bizony egy életforma. Ez tényleg napi 24 órás munka volt, a pékséggel keltek, a pékséggel feküdtek. Éjjel sütöttek, hajnalban kiszállították a kenyeret, kora délután pedig már kovászolták, hogy aztán este kilenckor újra elkezdődjön a sütés, reggelig. Ez egy életforma, ami teljesen átalakította a gondolkodásukat, folyamatosan tanított az üzlet, a piac, a kapcsolatok - meséli a cégvezető. A kezdeti családi munkamegosztás később is működött, Éva asszony szerint mindenki azt tette bele a családi vállalkozásba, amiben a legjobb volt. A férje sosem lett igazi vállalkozó, megmaradt pékmesternek. Ő sütni szeretett, másba nem folyt bele, ő intézte a könyvelést, az eladást, az ügyintézést.
Így történt ez akkor is, amikor Ménfőcsanakon megüresedett a szomszéd kis pékség, s a Bedő Pékség 1994-ben átköltözhetett Abdáról. A technológia ugyanaz maradt, de már akkora volt a kereslet a Bedő kenyérre, hogy az ünnepeken alig tudtak eleget sütni − így költöztek végül a Komlóvölgyi útra, ahol a pékség ma is működik.
Amit egy kenyérnek tudnia kell
A nagy siker ellenére sokáig még mindig csak kenyeret sütött a Bedő család, Bedő Jani búzakenyere igazi fogalom lett: napi 40 mázsa készült belőle. A receptje a mai napig nem változott, de minek is változott volna, hiszen Bedő Szilárd szerint mindent tud, amit egy fehér búzakenyérnek tudnia kell: belül foszlós, kívül ropogós, igazi békebeli fehér kenyér. Liszt, víz, só - ma sem kell más a jó kovászos kenyérhez. Igaz, akkor még senki nem foglalkozott azzal, hogy kovászos-e, csak jóval később vált fontossá, hogy az ősi technológiával, csupa természetes alapanyagból készüljön a napi asztalravaló. Igaz, teszi hozzá, egyvalami azért mégiscsak változott: a vásárlói igényekhez igazodva a korábban kétkilós kenyér ma már egykilós kiszerelésben kapható.
Ahogy Bedő Jani búzakenyerének receptje, az sem változott az elmúlt harminc évben, hogy a Bedő Pékség ragaszkodik a minőségi alapanyagokhoz. Bármilyen gazdasági helyzetben is kellett boldogulniuk, nem változtattak a termékek összetevőin. Hisznek az innovációban, folyamatosan jönnek ki új termékek, de a megszokott minőséghez ragaszkodnak. Hiába fejlődik például a technológia, bizonyos munkafázisokból nem szabad kihagyni az emberi munkaerőt, mert nem lesz ugyanolyan a végeredmény. A kézműves kenyér készítése munkaerő-igényes folyamat, ezt nem szabad megspórolni - mondja Bedő Szilárd.
Éppen a tradicionális ízek megőrzése miatt volt komoly dilemma sok évvel ezelőtt, hogyan lehet modernizálni a hagyományos búzakenyér sütését, a hagyományos, épített magyar kemence ugyanis már nem bírta el a keresletet. Kérdéses volt, hogy az új technológia, a gázfűtéses kemence nem változtatja-e meg a pékség „vezértermékének” ízét-állagát, de szerencsére a kenyér ízvilága és struktúrája nem változott, gyakorlatilag nem lehet megkülönböztetni a pékség régi, szeretett kenyerétől.
Ellenállás a csábításnak és a fejlődés
Az évek alatt folyamatosan bővült a Bedő Pékség kínálata: először kiflivel és zsemlével, majd péksüteményekkel, barna kenyerekkel - például az ízes Komlóvölgyi rozskenyérrel −, s a több saját üzlet mellett Győr belvárosában is megnyílt a Kenyerecske Boltocska. A pékségben ma már közel százféle termék készül, és a kezdeti három ember helyett ma kilencvenen dolgoznak azon, hogy mindig kerülhessen friss Bedő-termék az asztalra. Kilenc éve még egy tragédiát is átvészelt a családi vállalkozás: 2012-ben leégett szinte az egész pékség, a cégvezető szerint akkor majdnem „lekerültek a térképről”. Végül heroikus küzdelemmel, rekordgyorsasággal, egy hónap alatt újjáépítették a pékséget, miközben sikerült megtartani a munkatársaikat és a vásárlókat egyaránt.
Köszönhető ez a többi között annak a józan gazdálkodásnak, ami a kezdetektől a mai napig jellemzi a Bedő Pékséget. Soha nem a gyors meggazdagodás, hanem a tisztességes megélhetés volt a céljuk, és a mai napig az. „A lisztraktár mindig legyen tele, és a liszt legyen kifizetve!” - ez volt a szülők alapszabálya. Ez a gondolkodás kellett a biztonságos, nyugodt működéshez, erre épült a gazdálkodásuk. Mindig volt biztonsági tartalékuk, és nem nyújtózkodtak tovább, mint ameddig a takarójuk ért. Ellenálltak a kockázatos hitelek és a túlságosan gyors fejlesztések csábításának, akkor is, amikor még kicsiben működtek − ma sincs ez másképp. Sokan ezen csúsznak el, amikor nagyságrendet vált a vállalkozásuk, ők azonban átvészelték a nehezebb időket is. Ennek köszönhető, hogy soha nem kellett kompromisszumot kötniük a minőségben, és viszik tovább az édesapa örökségét - mondja Bedő Szilárd.
Sikerrel, hiszen a fejlődés harminc éve töretlen, sorra születnek például az újdonságok a pékségben. Nem titok, hogy a vásárlók körében Bedő Jani búzakenyere után a csavart kifli a sláger, amit többen próbáltak lemásolni az évek során (eláruljuk, sikertelenül). Nem is csoda, hiszen foszlós, tartalmas, alig várja az ember, hogy beleharaphasson. S míg az átlagember a vásárlásával, a szakma díjakkal ismeri el a Bedő Pékség munkáját: 2012-ben megyei Prima díjat kapott, 2017-ben „Győr-Moson-Sopron megye kenyere” lett Bedő Jani búzakenyere, 2020-ban pedig a Győri Ipartestület is kitüntette Bedő Szilárdot a szakmai és közéleti tevékenységéért.
A zsemle és a kifli története és minősége
Sorozatunkat a legalapvetőbb péksüteményekkel, a zsemlével és a kiflivel folytatjuk. Mármint foszlós, igazi vajaskiflivel és ropogós héjú vizes zsemlével. Ha kipróbálják, menőbbek lesznek a pékeknél. Jó kiflit és zsemlét boltban találni nemhogy nem egyszerű, szinte tökéletesen lehetetlen, majdnem olyan nehéz, mintha jó kenyeret keresnénk. A pékségekben egy fokkal jobb a helyzet, jó esetben nem ropogós héjú, felfújt belsejű, másnapra Spongya Bob rosszabb napjaira emlékeztető terméket, hanem élvezhető, tartalmas zsemlét vagy kiflit találunk. Már ha találunk, de inkább nem. És ha megkóstolják ezeket, rájönnek, hogy nem találnak.
Zsemle: A klasszikus cipók mini változata
Senki sem tudja, pontosan ki és mikor sütötte az első zsemlét, de valószínűleg a klasszikus cipók mini változatait akarta elkészíteni, amit elismerés követett. Ausztriában már a 18. század közepén sütöttek császárzsömlét (Kaisersemmel).
Kifli: A félhold alakú finomság
A kifli eredetére több magyarázat is fennmaradt. Az egyik szerint egy Peter Wendler nevű bécsi sütőmester készítette el először, a törökök bécsi visszaverésének emlékére (félhold alakú motívum).
Kakaós csiga: Pösch Mór találmánya
Sokunk kedvence jó ideje a reggelik és uzsonnák sztárja, a kakaós csiga. Már az 1700-as években készítettek hasonlót, igaz, akkor még citrommal, fahéjjal, mazsolával ízesítve. Később, az Osztrák-Magyar Monarchia szakácsmesterei gyakran kísérleteztek házi készítésű kelt tésztákkal. Pösch Mór találta fel 1908-ban. Ő a „csokoládés tekerge” nevet adta neki, és eredetileg csak a barátait akarta megkínálni vele január 10-i születésnapján, de végül a vásárlóinak is maradt belőle.
Szabályozás és minőségi követelmények
A vizeszsemle és a tejeskifli leírása sajnos semmilyen újdonságot nem tartalmaz, már meglepődni sincs energia azon, hogy egy alapvetően vízből, kovászból, lisztből, zsiradékból és tejből álló pékterméknek miért kell lisztjavítót vagy adalékanyagokat tartalmaznia - előírás szerint ezek is a gyártáshoz felhasználható anyagok között vannak. Az alak, a héj, a bélzet, az íz és a szag is a minőségi követelmények érzékszervi jellemzői közt van. A legkritikusabb a bélzet, amely egyik boltban vásárolt terméknél (sem kiflinél, sem zsemlénél) sem ütötte meg a szintet: ne legyen morzsálódó, széteső; ne tartalmazzon idegen anyagokat, csomókat, és mondjuk egyáltalán létezzen, ne levegő legyen a helyén.
A vajaskifli külön kategória, ennek a készítése és elnevezése is sokkal kötöttebb: „A vajaskifli az esetleg felhasznált emulgeátor zsiradékkomponensén kívül csak tiszta vajból származó vajzsírt tartalmazhat. Vajra utaló íz-, ízfokozó, aroma- és adalékanyagok használata tilos.” Valamint: „A 'vajaskifli' kifejezést más sütőipari termék megnevezésére még szóösszetételekben vagy elválasztva sem szabad használni.”
Súlyi előírások
A termékek súlya is meghatározott a Magyar Élelmiszerkönyvben, így a 30 darab termék mérésével megállapított átlagtömeg az előállítás napján vizeszsemlénél 52-56 g, tejeskiflinél 42-46 g, vajaskiflinél pedig 32-36 g között kell lennie.
Házi készítésű kifli és zsemle
Az első lépés a kovászkészítés. Mi most nem vártuk ki, amíg összeszedi a saját kis mikroorganizmusait, a gyorsabb, de nem kevésbé hatásos utat választottuk, amelyet legalább egy éjszakával a kenyérsütés előtt kell elkezdeni nevelgetni. Innentől kezdve, ha rendesen etetjük-itatjuk, hűtőben tartjuk, akár évekig nevelhetjük és süthetünk belőle.
Fontos a liszt sikértartalma is (ettől lesz rugalmas a tésztánk), ezért BL-80 vagy BL-112-es fehér vagy félfehér búzakenyérlisztből érdemes készíteni. A sima finomlisztnek alacsony a sikértartalma, ezért más liszttel vagy sikérrel dúsítva használják. Mi kenyérliszt helyett rétes- és finomliszt keverékét használtuk, az eredmény tökéletes lett. Mindent egy tálba (vagy kenyérsütő gépbe) mérünk, a legvégén a sót, és lágy, egyenletes tésztát dagasztunk belőle. Puhának, hólyagosnak kell lennie. Amikor kész, a biztonság kedvéért kóstolják meg, elég sós-e, ha kell, pótolják. Meleg helyen hagyjuk kelni, félidőben kicsit átgyúrjuk. Amikor a duplájára kelt, kigyúrjuk belőle a levegőt, és felosztjuk a tésztát: lemérjük az egészet, és annyi részre osztjuk, ahány zsemlét szeretnénk. Kigömbölyítjük, és tepsire helyezzük őket. Letakarva, meleg helyen újra a duplájára kelesztjük őket.
A sütő aljára egy nagy tálca vizet teszünk, a zsemléknek ugyanis forró gőzös levegő kell. Sütés előtt megkenünk minden bucit vízzel, a sütőpapírra is kenünk vizet. A vaj kivételével összegyúrjuk az alapanyagokat, amikor kezd összeállni, akkor adom hozzá kis részletekben a vajat is. Sima, ruganyos, viszonylag lágy tésztát kell kapni. Letakarva, meleg helyen hagyjuk a duplájára kelni. Kigyúrjuk belőle a levegőt, és lemérjük a tésztát. Egyenlő részekre osztjuk, kigömbölyítjük. Ovális alakra nyújtjuk, magunk felé sodorva feltekerjük. Újabb kelesztés jön meleg helyen, amíg a duplájára nő. Ezután megkenjük a kifliket vízzel, és 190 fokra előmelegített, gőzös sütőben 20 perc alatt készre sütjük.
Ilyen arányokkal, az energiaköltséget és a munkadíjat nem számolva, kizárólag alapanyagár szerint egy - 105 grammos - vajaskifli 30 forintra jön ki.
Nagyi trükkje
Ha este begyúrják, kelesztik, formázás után, a második kelesztés előtt, tepsin vagy tálcán szorosan lefóliázva egy éjszakára hűtőbe tehetik a zsemléket vagy kifliket. Így reggel csak kiveszik a hűtőből, amíg a sütő felmelegszik, hagyják életre kelni, és mehet minden a fent leírtak szerint.
Nyelvi változatosság: Zsemle vagy zsömle? Seprű vagy söprű?
A magyar köznyelvben számos olyan szó található, amelyeknek több alakja is él a beszédben és az írásban egyaránt. Ezek az e ~ ö váltakozást mutató szavak gyakran okoznak fejtörést, és felvetik a kérdést, hogy melyik alak a „helyesebb” vagy „elterjedtebb”. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskolája Magyar nyelvészet programjának PhD hallgatója kutatási területén, a szociolingvisztikán belül vizsgálta a sztenderdizáció, a köznyelv és a nyelvjárások viszonyát, valamint a nyelvi attitűd hatásait.
A mai magyar köznyelv több nyelvjárás ötvözésével alakult ki, bár a fő forrása az e-ző észak-keleti dialektus volt. Ezért a zárt ë-t és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban a zárt ë-vel ejtett szavak, amelyeket az ö-ző nyelvjárásokban általában ö-vel ejtenek, nagyobb arányban e-vel szilárdultak meg, például ember, kell, kereszt (nem embör, köll, köröszt). Előfordulnak a nyelvünkben olyan szavak is, amelyeknek a labiális, azaz ajakkerekítéses változata rögzült, például sör, sötét, vörös (nem ser, setét, veres). A Magyar értelmező kéziszótár (ÉKSz.) köll szócikket is tartalmaz, de ez a variáns népies minősítést kap. A sör mellett pedig a ser is szerepel, de régies vagy tréfás minősítéssel.
Vannak viszont olyan e ~ ö váltakozást mutató szavak is, amelyek a mai napig kétféle alakban élnek a beszédben és írásban egyaránt. Ha az ÉKSz.-at vesszük alapul, akkor azok a szavak tekinthetők váltakozónak, amelyeknek egyik változata sem kap stilisztikai minősítést. A nyelvi tanácsadók az ö-ző alakok használatát szorgalmazzák a jó hangzás érdekében, hiszen ezzel is csökkenthető az e hang túlsúlya a beszédben. Valószínű, hogy a beszélők nem ezt tartják szem előtt, amikor az egyik vagy a másik alakváltozat mellett döntenek. Feltételezhető, hogy a választást befolyásolja, hogy az adott személy milyen nyelvjárású területen él.
Nyelvjárások és szótárírási hagyományok
A Magyar dialektológia a nyelvjárási régiók jellemzésekor sorra veszi, hogy hol melyik változatot használják az e-t ö-vel váltakoztató szavak közül. A könyvből megtudhatjuk, hogy a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli kisalföldi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli nyelvjárási régiók jellemzője az ö-zés, így váltakozó alakok közül is inkább az ö-zőt használják. De mi történik akkor, ha valaki a nyelvjárást éppen nem, vagy egyáltalán nem beszéli? Vajon ilyenkor is amellett a változat mellett dönt, amelyik a lakóhelye dialektusába illeszkedik? Az írásban történő használat esetén is felmerülhetnek ezek a kérdések, hiszen a nyelvjárások a szépirodalmi vagy a teljesen magánjellegű szövegeket leszámítva csak a beszélt nyelvben élnek. A Magyar helyesírás szabályai szerint a váltakozó morfémák mindkét alakváltozatukban használhatók. Viszont a köznyelv inkább e-ző, a váltakozó alakok közül is inkább az e-zőt vélhetnénk hivatalosabbnak, választékosabbnak, „sztenderdebbnek”. A szótárírás hagyománya is ezt a nézetet tükrözi, hiszen az esetek többségében az e-ző alaknál található a teljes szócikk, az ö-zőnél pedig csak utalószó szerepel, például „csöpörög Lásd csepereg”. Előfordul az is, hogy az értelmező szótár csak az e-ző alakot tartalmazza, például a becsenget-nél az ÉKSz.
Kérdőíves vizsgálat eredményei
A bemutatásra kerülő kérdőív eredményei választ adnak a váltakozó alakokkal kapcsolatos kérdésekre. Például arra, hogy a nyelvterület mely részein használják többen az ö-ző, és melyeken az e-ző alakokat, és arra is, hogy a különböző életkorú válaszadók melyik változatot részesítik előnyben, tehát a választás függ-e az adatközlő életkorától. Az interneten megosztott kérdőívet összesen 458-an töltötték ki. Az egész nyelvterületről érkeztek válaszok, az országhatáron kívülről is. A kérdőívben a szópárok nem betűrendben szerepeltek, nem mindegyiknél az e-ző alak állt elöl, ezen kívül voltak közöttük nem e ~ ö váltakozó minimálpárokat is, például lakom ~ lakok, gyerek ~ gyermek, hova ~ hová. Erre azért volt szükség, hogy a válaszadók számára ne legyen egyértelmű, hogy a tesztnek mi a célja, ezzel is csökkentve a kitöltés közbeni tudatosságot. A feladat az alábbi formában volt megfogalmazva: „A következő, azonos jelentésű szavak közül jelölje be azt, amelyiket használni szokta! Az 1-est vagy a 4-est válassza, ha kizárólag csak az egyiket szokta használni, de ha mindkettőt szokta, akkor a 2-es vagy a 3-as számot válassza aszerint, hogy a bal vagy a jobb oldalit használja gyakrabban vagy szívesebben!”
A Magyar értelmező kéziszótár a zsemle alakot tekinti elsődlegesnek, ennél található a definíció és a példákban is e-ző alakban szerepel a szó. Viszont az adatok elemzése során kiderült, hogy a válaszadók többsége inkább a zsömle változatot használja. Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy a fiatalabb és az idősebb korosztályok melyik alakot használják inkább, a résztvevőket célszerű életkori csoportokra osztani. A következő diagramon látható, hogy a 27-39 és a 40-55 év közötti csoportokban kicsivel többen jelölték meg, hogy a zsemlét, vagy inkább a zsemlét használják. Az 1 és 2, valamint 3 és 4 válaszok itt összesítve jelennek meg. A fiatalabb korosztályokba sorolt adatközlők ezzel ellentétben inkább a szópár ö-ző tagját választották, ahogyan a legidősebbek is.
Érdemes megnézni azt is, hogy a válaszok hogyan oszlanak meg az e-zőként és ö-zőként jellemzett területek között. Ez alapján 295 fő tartozott az ö-ző nyugati és déli, 163 fő pedig az inkább e-ző keleti és északi régiókba.
A következő részletesebben bemutatott szópár a seprű ~ söprű lesz, amelynek a sepreget ~ söpröget azonos tövű párja is benne volt a tesztben. Érdekes, hogy az ÉKSz.-ban a főnév esetében az e-ző alaknál található a teljes szócikk, viszont az ezzel azonos etimológiájú ige esetében az ö-zőnél. A söpröget szócikkében a magyarázatokban is ö-vel szerepel a szótő. A kérdőívvel kapott adatok is alátámasztják a szótárban találtakat. Láthattuk, hogy az összes adatközlő 56%-a seprűt, 44%-a pedig söprűt jelölt.
Most nézzük meg, hogy hogyan oszlanak meg a válaszok a nyelvterület különböző részei között! A következő diagram mutatja, hogy az északi és keleti területeken élők jóval többen jelölték meg az e-ző alakot, míg az déli és nyugati területekről származók válaszai között több volt az ö-ző adat, 52,5%-uk jelölte meg a söprű változatot.
Ez a vizsgálat természetesen nem ad választ a „melyik a helyes?” vagy a „melyik a szebb?” kérdésekre, de a kérdőív eredményei rámutatnak arra, hogy az e-t ö-vel váltakoztató szavak nem viselkednek egyformán, még az egy szótőre visszavezethetők sem. Az is kiderült, hogy az alakváltozatok közüli választás nem mindig függ össze azzal, hogy az adott nyelvhasználó milyen nyelvjárású területről származik. Tanulságként megfogalmazható, hogy a valós használat eltérhet attól, amit a szótárakban találunk. Képzeljünk el annak a magyarul tanuló külföldinek a helyzetét, aki hiába keresi a fölcsönget szót a szótárban.
Személyes preferenciák és nyelvjárási hatások
Egy hozzászóló a következőképpen fogalmazta meg személyes preferenciáit: „Én amúgyis az e-s alakokat preferálom, kivéve, ha épp az e-s megoldás a régiesebb vagy tájnyelvibb, pl. seper, ser. Nekem a modernitás is fontos.” Egy másik pedig így írt: „Nyelvhasználatomban: kizárólagosan söprű, de kizárólagosan seper. Szóban szinte kizárólag "föl" de viszont igekötőként, tapadt formában már fel-/föl- válatakozik. Írásban szinte csak fel/fel-. A zsömle mellett a zsemlyét ismerem beszéltnyelvi változatként, persze az utóbbi kimondottan nyelvjárási.” Volt, aki a zsemle alakot hivataloskodó, jogásznyelvi szónak érezte, mondván: „Az ember a közértbe zsömléért megy le, 'zsemle' csak a NAV nyilvántartásban szerepel.” Sőt, megjelentek további változatok is: seprű, söprű, seprő, söprő. A toldalékoknál is erős az ingadozás: fejét - fejit, -ként, -kint. A még - míg esete a kivétel, mert ott irodalmilag külön jelentése van a két szónak. Bár példákra gondolva rájöttünk, hogy az amég-amíg viszont felcserélhető.