Az emberi lélek útkeresése, a valóság és illúzió határának kutatása, a szeretet és a barátság ereje, valamint a történelmi események egyénre gyakorolt hatása mind olyan témák, amelyek örökérvényűek és generációról generációra új értelmezést nyernek. Egy budai bérház kapujában álló szobor, egy elfeledett pékség süteménye, egy 1930-as tüntetés emlékei vagy egy szovjet fogolytáborban szerzett nyelvtudás mind-mind egy nagyobb narratíva részévé válnak, mely a kollektív emlékezet szövedékét gazdagítja.
A Móricz Zsigmond körtér 9. - A Kőbe Vésve Érzések
Egy budapesti, illetve budai bérház meglehetősen tekintélyes, súlyos fa- és vaskapuja őrzi a Móricz Zsigmond körtér kilences szám alatti ház bejáratát. Ez a kapu nem csupán egy épület része, hanem egyfajta határ, egy átjáró a kinti világ és a belső terek között. A kapu befelé csapódik, méghozzá igen vészjóslóan és végérvényesen, kizár és bezár, miközben két kétszárnyú, üvegezett lengőajtó, már itt-ott megfeketedett masszív keményfából, elegáns réz fogantyúkkal és zsanérokkal, összeköt és vezet a lépcsőházba. Ez az ajtó, illetve ez a két ajtó, ha átmegy rajta valaki, akkor nem csapódik, hanem ha kissé öregesen is, de igazán leng, sőt attól függően, hogy ki megy át rajta, néha szinte repül.
A kapu- és ajtószárnyak, kint és bent közé szorult kis tér úrnője egy női alak, méghozzá igen karcsú és elegáns, tekintélyt parancsoló s áhítatot keltő női forma. Ez a szobor, amelynek pontos eredeti szándéka feledésbe merült - talán őrangyalfélének, védőszentnek, vagy Nikének, de az sincs kizárva, hogy egy idealizált, a mozgalmi öntudattól szálfaegyenes munkásasszonyt formáz -, egy fülkében áll a nagyjából háromszor öt méteres téglalap alapú tér hosszanti falának közepén, a jobb oldalon, ha a kapu felől érkezik a látogató. A szobor szavaival élve, ő „ennek a térnek az úrnője, akinek kijár a kellő tisztelet. Ha mással nem, legalább egy pillantással tartozol nekem.” Amikor valaki a szemébe néz, átlát rajta, tudja, hogy ez az emberek többségének nem túl vonzó, és hogy sokan e miatt a rövidke mondat miatt nem fognak soha belépni a Körtér 9-be, de ő csak egyenesen tud beszélni, kertelés és titkolózás nélkül, ahogy a fülkéjében áll, pont úgy.
Vannak azonban olyanok, akik egy pillantásnál jóval többel adóznak neki, főleg a gyerekek kettő és hét éves koruk között. Ők bálványozzák őt, annak látják, aminek valójában teremtették: angyalnak, szentnek, görög istennőnek, hős munkásasszonynak, azaz bálványnak. Ezek a gyermeki, illetve gyermekinek megmaradt tekintetek elevenítik meg és teszik képessé arra is, hogy megszólaljon. Szavai is az ő szavaik, érzései és gondolatai is bennük, az imádóiban gyökereznek. Egyikük emléke azonban kiemelkedik eddigi létezésének meglehetősen monoton áramlásából. Ő formálta leginkább olyanná, amilyen.
Grósz Bendegúz - Egy Gyermek, Aki Életre Keltette a Követ
Grósz Bendegúz, vagy becenevén Bende, a harmadik fiú a családban, akinek neve is érdekes identitás-keveredésről árulkodott. A Grósz családnevet az apja zsidó felmenőitől örökölte, míg a hun-magyar eredetű Bendegúz név a beilleszkedés görcsös vágyáról tett tanúbizonyságot. És ez a beilleszkedés Bendének tényleg nehezére esett. Erőtől duzzadó, gömbölyded csecsemő és kisgyermek volt, égővörös lobonccal, mélyen ülő, szürkészöld szemekkel, amikben a tomboló kíváncsiságot és fantáziát még fel is nagyította a kétéves korától folyton az orrán csúszkáló vaskos szemüveg. Óvodás korától kezdve mindig csak egyetlen barátja volt, általában az is szemüveges.
Bende hamar észrevette a szobrot. Nem azt értette ezen, hogy meglátott egy szobrot a lépcsőház előterében, hanem hogy felvette vele az eleven, közvetlen kapcsolatot, vagyis az imádója lett. Tiszteletben tartotta, mint uralkodónőjét, elfogadta, hogy feltétel nélkül hódolnia kell neki. De ő ennél jóval messzebb ment. Fantáziája beleszőtte a saját belső világába, vallásába. Meséknek és mitikus történeteknek lett a szobor a szereplője, új képességeket, érzéseket, új gondolatokat és szavakat jutott általa a birtokába. Néha, mindig nagyon óvatosan és áhítatosan, meg is érintette. Ilyenkor meleg, elektrizáló hullám futott végig hideg kőtagjain, úgyhogy szinte le tudott volna lépni a talapzatról, mint Galatea, Pygmalion megelevenedett kedvese. Megszelídítette, mint a kis herceg a rókát.
A szobor folyton őt leste, rá várt. Merev tekintetével szinte átfúrta a lengőajtó üvegén túli idegen félhomályt, ha a legkisebb neszt is érzékelt, hátha ő az. Ahogy felnyikordult a ház kapuja, izgatott öröm fogta el, hogy talán megjött már. Ellágyult, sőt szinte feloldódott ebben a folytonos, izgatott várakozásban, olyannyira, hogy még az uralkodáshoz szükséges minimális méltóságról is meg-megfeledkezett. Nem érdekelte már semmi és senki más. Átalakulóban volt, méghozzá mivoltához képest messze túl gyorsan. Egy januári délelőtt, mikor a nyíló házkapu résén át lábára zuhant az aznapi első fénynyaláb, észrevett egy hajszálrepedést a testén.
A "Csikágó" és a Történelmi Visszhangok - A Múlt Emlékei
A Dembinszky-Rottenbiller-Murányi és Peterdy utca környékét, a „Csikágót”, egykor egy régi étkezde, a Csikágó Vendéglő tette híressé. Itt nem az ember tér be egy vendéglőbe, unottan lapozgatja az étlapot, mire végez, jó esetben előkerül valaki, hogy „Sikerült választania?”, hanem, ha lenyomják az ajtókilincset, ketten is a vendég elé perdülnek: Marika és Zsuzsika. „Itt foglaljon helyet.” „Ide parancsoljon.” És már alá is tolják a széket valaki másnak az asztalánál, akit a pincérhölgyek nagyon udvariasan megkérdeznek, megengedi-e, hogy odaüljön hozzá az új vendég.
Ha szerencséje van, akkor a Csikágó matuzsálemeinek egyikével étkezhet együtt, Dénes bácsival vagy Péter bácsival. Dénes bácsi, a nyomdász és szocdem, arról mesélt, hogy ő is részt vett az 1930. szeptember 1-jei tüntetésen. Az meg volt szervezve: „A gyárakból, műhelyekből a munkásság kivonul és végigsétál a főváros főbb útvonalain. Ügyelni kell arra, hogy semmiféle rendzavarás vagy rombolás ne történjen, és ha történne ilyen, meg kell akadályozni őket.” Tizenegy órára megtelt az Andrássy út. Mindenfelé ellepték az utcát, azokkal együtt, akiknek nem volt munkája, de kalapács nyelére, nem pedig foldott bádogkannára görbedtek volna ujjaik, amelybe a Róbert bácsi híg levesét löttyintették. A Köröndnél torlódtak össze, ahol százezer ember szíve dobban egyszerre. Pont a Szív utcánál, ahonnan lovasrendőrök rohamoztak rájuk, beléjük gázoltak, kardlapoztak, szúrtak-vágtak, a vérüket követelték. A Weingruber vendéglő székeiből, márványasztal-lapjaiból, felszaggatott bazaltkockákból barikádot építettek. Kövekkel, féltéglákkal válaszoltak és széndarabokkal. Lefoglaltak ugyanis egy közelben álló szeneskocsit is - mert a nép foglalhat, ha eltiport jogait követeli vissza -, az lett a lőszerraktáruk.
A Csikágó is csatlakozott. Ott is barikádokat emeltek, ablakokat törtek be, villamosok oldalait zúzták be. A Hősök terén megbontott tömeg másik része a ligetbe, a Vajdahunyad vár elé került. Az ellenállás hevessége itt még fokozódott. A vagdalkozó lovasrendőrök közül is egyre többen sebesültek meg. Az úttesten felborítva égett dr. Klár Zoltánnak, a fővárosi törvényhatóság liberális képviselőjének autója. Ekkor adta ki Nagy Károly lovasrendőr-felügyelő a tűzparancsot. A vaktában leadott lövések több embert eltaláltak. A városligeti csatában Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár becslése szerint tíz-tizenötezer ember vett részt. A rendőrség nem tudott úrrá lenni a helyzeten. Bevetették hát a honvédségi páncélautókat. A csatában beállt átmeneti szünetet a kommunisták arra használták fel, hogy az Iparcsarnok előtt rövid gyűlést tartsanak. A szónokok - a tömeg általános helyeslésétől kísérve - a kormánnyal szembeni ellenállás kiterjesztésére hívtak fel: „Ne menjünk haza! Most ne adjuk fel! Szorítsuk rá képviselőinket, hogy végre meghallják a mi hangunkat is!” A Vilma királyné úton és a Király utcában is összeütköztek a rendőrökkel. A Szondy és a Podmaniczky utca is csatatérré változott, a nép dühe mindent elsöprő viharként tombolt. Miután a Podmaniczky utcában egy tüntető csoport hiába próbált feldönteni egy villamost, a Teréz körúton beverte az Edison és az Atlantisz-kávéház, valamint a Magyarság ablakait. Már azt hitték, egész Budapest mellettük, amikor Gömbös Gyula személyes irányításával páncélautókkal, csőre töltött puskákkal, kardnagyságú szuronyokkal a budapesti helyőrség katonái zúdultak rájuk, és megtörettetek, szétszórattattak azon hatalom által, amely bennünket, a magyarságot oly fennszóval képviselt.
Péter bácsi orosz fogságban volt. Amikor malenykij robotra hívták az embert, az arra szolgált, hogy eltakarítsuk a háborús törmeléket. Eszközt, lapátot vinni kellett. Neki nem volt, úgy kért a házmestertől, aki aláíratott vele egy elismervényt a repedt nyelű szerszámról, amelyet rögvest számonkért rajta, amikor visszatért fél év múltán. Kotortak, hajigáltak, tisztább is lett a képlet a pályaudvar környékén, ahová vezényelték őket. Csakhogy kiderült, nincs meg a terv. Mert a szovjetparancsnokság betervezte, hogy mennyi hadifoglyot fognak bevagonírozni. De nem volt meg a létszám. Így hát őket vitték helyettük.
Második napja tart a tüntetés Budapesten
A klasszikafilológus, aki szintén utasa lehetett a szovjet vasutaknak, tábori élményeiről beszélt: jelentősége volt a klasszikus műveltségnek. Először is a nyelvtudásnak. Hogyan is lehetett szót érteni az őrökkel? Mert jó, voltak ugyan tolmácsok, de csak munkaidőben és az egész tábor szolgálatára, ám a katonákba lépten-nyomon belebotlottak. Na most az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó latin az orosz nyelv alapjaként is felfogható, a segítségével igen hamar rendszerezni lehetett a nyelvtant. A cirill írásmód egyenesen a görög ábécéből származik, a civilizációs kifejezések javát, mint fűzős cipő, „batyinki”, ellenőr, „kontroljer” vagy járda, „tratuár”, pedig a franciából vették át. Ezek az oroszok, bocsánat, szovjetek, ügyeltek a hangulatra is. Csináljanak műsort! Könyvtár nélkül. Hát a fejben kellett megtalálni a szükséges könyvtárat.
A Dalok Üzenete - Az Érzelmek és Gondolatok Szárnyán
A dalok és versek, melyek ezen az úton kísérnek bennünket, az emberi lét mélységeit és magasságait járják be.
A "elbujtam es nem kerestel a kedvenc fank alatt" egy metafora, amely az elhagyatottság, a hiány érzését fejezi ki, de egyben a várakozás, a reménykedés is benne rejlik, hogy talán mégis megtalálnak. Ez a mondat szimbolizálja azt a sebezhetőséget, amit a szobor érzett Bende távozásakor, azt a repedést, ami a testén megjelent.
"Furcsák a felhők, tompa a fény, Rég megúnt körtáncokat járunk. A lila ködben tán semmi remény, De a dalban még vígaszt találunk!" - Ez a versrészlet az illúzió, a bizonytalanság és a reménykedés paradoxonát ragadja meg. A külső világ zavaros, a remény halvány, de a dalban, az alkotásban, az érzelmek kifejezésében még mindig van vigasz, van menedék. A dal, akárcsak Bende képzelete, képes áthidalni a valóság és az álmok közötti szakadékot.
"Az sosem lesz baj, ha süvít a szél, A baj, ha védtelenül állunk. És az se számít, ha messze a cél, Míg elvisz a lábunk." - Ez a szöveg a kitartásról, az ellenálló képességről szól. Nem a külső körülmények, hanem a belső erő, a védelem hiánya jelenti az igazi bajt. A cél távolsága lényegtelenné válik, amíg van erőnk haladni. Ez az optimizmus, a továbblépés vágya rezonál a szobor érzéseivel, aki bár elvesztette Bendét, mégis képes a változásra.
"Talán szárnyalunk, talán elbukunk, Még nem tudjuk a holnap merre tart. De még itt vagyunk, s míg együtt álmodunk nincs baj, Hisz örökre összetart A szeretet és a dal! A szerelem és a dal!" - A bizonytalan jövő elfogadása, a jelen pillanat megbecsülése és a szeretet, a dal örök erejébe vetett hit. A közös álmodás ereje, ami túléli az egyéni buktatókat. A szobor és Bende kapcsolata is ilyen volt, egy közös álom, ami örökké összetartja őket.
"Mi az a barátság? - rejtélyes vonzalom aminek nincs oka, de még is jó nagyon. Amikor azt hiszed, már minden elveszett, Jön a barátod, kézen fog, átvezet." - A barátság misztériuma, ereje és támogató jellege. A barát az, aki a legnehezebb időkben is ott van, aki segít átjutni a mélységeken. Bende volt a szobor barátja, az, aki életre keltette, aki új értelmet adott a létezésének.
"Ki a te barátod? - Az, aki elfogad." - Az elfogadás, a feltétel nélküli szeretet a barátság alapja.
"Az apád hozzád bármilyen lehet, De a barátodat te választod meg!" - A választás szabadsága, a kötelékek, amelyeket mi magunk teremtünk.
"Az éber álom hosszúra nyúlt, most indul, vagy most ér véget. Eltűnt évek régi képeiből rád talál és összerak téged." - Az álom és a valóság határának elmosódása, a múlt emlékeinek ereje, amelyek képesek újraalkotni a jelent, újra összeilleszteni az egyént. A szobor számára Bende volt az, aki „összerakta”.
"Játsszunk még! Csak számolj, s én messze futok! Csak keress még! Majd a megszokott helyre bújok!" - A játékosság, a gyermeki lét öröme, a bújócska, mint az élet körforgásának metaforája. A „megszokott hely” lehet a szobor fülkéje, ahová Bende újra és újra visszatért.
"A fogyó Holdban lassú a perc, sárga a fény, eltűnik lassan. Túl gyakran ölsz, és csak néha ölelsz, a békülést nehogy elszalasszam." - Az idő múlása, az élet ellentmondásai, a veszteség és a megbékélés vágya.
"Mennyi szó, mi értelmet mégse talált, És mennyi dal, mi önmagát adta tovább." - A szavak korlátai, a dal ereje, amely önmagában hordozza az üzenetet.
"Valahol, Ahol összeér föld és az ég, s, lelkünk milliárd csillagként Ragyogva él majd, Valahol." - A transzcendencia, a halhatatlanság, a lelkek örök élete.
"Megszűnik a lesz és a volt, felhők mögé bújik a gond, A holnap még vár ránk Valahol." - Az időtlenség, a gondok elengedése, a jövőbe vetett remény.
"A tavasz ízes illata száll, mi egyszer volt, majd újra éled. Egy régi szólam furcsa körtáncot jár, ismerős, de mégsem érted." - A körforgás, az újjászületés, a múlt visszatérése új formában.
"El ne szórd! Ha az álmok földjén is éber szemmel jársz Sose ébredsz álom nélkül majd. És, ha másnap rád ront egy dermesztő világ, Meg se érezd majd a bajt." - Az álmok fontossága, az éber álom ereje, amely megvéd a valóság kegyetlenségeitől.
"Ott lesz melletted már egy titkos álomtárs, Aki mindig súg majd, hogyha kell, Folyton emlékeztet, hogy nagy király voltál, És hogy van egy távoli hely" - Egy láthatatlan társ, aki segít, emlékeztet az erőre és a lehetőségekre.
"És, ha úgy érzed, hogy minden fejtetőre állt, És már senki és semmi nem segít, Lassan ráébredsz, hogy ez nem a valóság, És ez mindig felszabadít." - A valóság illuzórikus természete, a felismerés felszabadító ereje, ami a „Fordított világ” élményét hozza el.
"Megvilágosít: Ráébredsz, hogy ez nem a valóság - Fordított világ! Úgy érzed, minden fejtetőre állt - Fejtetőre állt Ráébredsz, hogy ez fordított világ - Nem tart már soká Úgy érzed, minden fejtetőre állt Látod már, hogy az álmod ellopták, Látod már, ez egy fordított világ. Itt a szónak mindig más értelme van, Minden ember álarcot visel. Itt a dolgoknak az alja van felül, Itt a jónak rejtőzködni kell." - A fordított világ metaforája, ahol az értékek felcserélődnek, az igazság rejtve marad, és az illúzió uralkodik.
"A belvárosban áll egy épület, Rozzant múltját az Isten óvta meg, Össze ne dőljön, S hogy szebb nap is jöjjön. A környék sem túl jónak mondható, Megbűnhődte már a sok lakó azt, ami volt és azt, ami lesz még." - Az épület, mint a múlt tanúja, a remény a jobb jövőben, és a múlt terhei, amelyeket a lakók viselnek.
"De rég még több oldalról nagyobb volt a ház. Ma már máshol nyílik néhány lépcsőház. És lásd, a kisebb helyen sok jó ember él, Kik értik azt, hogy az ígéret nem több a semminél." - A változás, a zsugorodás, de a lényeg, az emberi értékek megmaradása. Az ígéret üressége, a realitások elfogadása.
"Minden lassan, furcsán működik. A sok koldus már úrnak öltözik, Dolgozni mégsem, Nincs kedvük éppen." - A társadalmi fonákságok, a látszatvilág, ahol a szerepek felcserélődnek.
"A pincében egy festő festeget, A padlásról szőtt álmát festi meg, Nem látja senki, S így álmát megőrzi." - A művész magányos alkotása, az álmok megőrzése a nyilvánosság elől. A szobor férje, a festő, akinek képei nem keltek el, hasonlóan a pincében festő művészhez.
"De jaj, sok házbizalmi mindent ellopott. És így, a legtöbb lakás mind ütött-kopott. A ház dolgait rendbe tenni kéne már, Nem várni azt, hogy a házmester majd rendet tesz talán." - A korrupció, a hanyatlás, a felelősségvállalás hiánya. A passzivitás kritikája.
"Század utca 21. Ez lett az életünk. Itt együtt sírunk és nevetünk." - Egy konkrét hely, ami az otthon, a közösség szimbólumává válik, ahol az élet minden aspektusa megélhető.
"Század utca 21. Süt még a nap le ránk, Árnyéka egyre csak körbejár. Sok-sok helyiség egyre bűzölög, Régi tervek álma füstölög." - Az idő múlása, a pusztulás, a régi álmok elvesztése.
"A lift már régen, évek óta áll, Felső gombjáról a Kánaán Eltűnt már régen, Nem nyomjuk meg mégsem." - A felemelkedés hiánya, a reménytelenség, a cél elvesztése. A Kánaán, mint a boldogság, a bőség ígérete, ami elérhetetlenné vált.
"Hát nézd! Ébredj fel! Reggel van! Itt a napfény a szobádban. Hinned kell, az élet szép S a világ szebb lesz, ha te is szeretnéd!" - A remény ébredése, a hit a jobb jövőben, az egyén felelőssége a világ megváltoztatásában.
"Ébredj fel és feledd el Milyen hosszú volt az éjszaka s te rosszat álmodtál! Indulj hát, mitől félsz Hiszen megérkezni nem tudsz, ha el sem indultál." - A múlt elengedése, a félelem legyőzése, a cselekvés fontossága. Az indulás, mint az út kezdetének elengedhetetlen feltétele.
"Ne add fel! Maradj hű! Tudom jól, ez nem is egyszerű! Vigyázz rám!" - A kitartás, a hűség, és a segítség kérése. A szobor segélykiáltása Bende felé.
"Míg több jut egynek, másnak kevesebb, nincs még szabadság Míg több jut egynek……" - A társadalmi egyenlőtlenségek, a szabadság hiánya.
"Ki minek gondol, az vagyok annak… Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja. S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, Mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt saját magadról." - Az identitás képlékeny természete, a mások ítéleteinek visszatükröző jellege. A szobor, mint egy tükör, amelyben a szemlélő önmagát látja.
"Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak? És ahol szeretnek, és csak reám várnak, És csak reám várnak. Merrefelé menjek?" - A magány, a vágyakozás egy otthon után, ahol elfogadják és szeretik. A bizonytalanság, az útkeresés kérdése.
"Poros a kép. Közeledő karaván. Repül a hír, a faluban cirkusz jár. És a hangszórókból harsog, aki él, az jöjjön el. Ez a műsor, amit mindenkinek látni kell." - A cirkusz, mint a figyelemelterelés, az illúzió szimbóluma, amely elrejti a valóságot.
"A kocsma előtt a köveken ül a bolond. Néz maga elé és mosolyog, bármit mond. „Tudod én is veletek mennék, de inkább itt iszom. Holnap sírok, ha ma nevetek a cirkuszon.”" - A bolond bölcsessége, aki látja a cirkusz mögötti valóságot, és a pillanatnyi öröm helyett a hosszú távú következményeket mérlegeli.
"Gyerekek futnak a téren át. Ez egy boldog délután. És az emberek nézik, hol lehet, aki ünnepet csinál. És jön a bohóc, és örül a nép, és ragyog az illúzió: ma a pokolba tűnik el az, ami nem jó." - A gyermeki öröm, a tömeg illúziója, a bohóc, mint a boldogság hamis ígéretének megtestesítője.
"Könnyes volt a szeme, a szíve szomorú és tudta, hogy a történet véget ért A derűre mindig jön a ború a bolond se kérdezi miért" - A szomorúság, a vég elkerülhetetlensége, az élet ciklikussága.
"Azt írja a barátom, hogy nem bánta meg amit tett Azt írja a barátom, hogy átvészelt rossz éveket Azt írja a barátom, hogy megélt néhány nagy napot Csak az a kár, kár, kár, hogy én itt vagyok" - A távollét, a vágyakozás, a lemaradás érzése. A barát levele, mint a kapcsolattartás utolsó szála.
"Válaszolnék barátom, hogy: jólesik ez, de minek? Ne vedd zokon barátom, de néhány bókot nem hiszek És ne írd többet, hogyha lehet, azt, hogy kár, hogy itt vagyok a föld a virágnak nagy dolog" - A cinizmus, a szavakba vetett hit elvesztése, a realitás elfogadása. A "föld a virágnak nagy dolog" egy metafora az élet egyszerű, alapvető örömeire.
"Végül annyit barátom, hogy itt is fújnak új szelek E szelekről csak annyit itt, hogy egy csöppet sem fényesek Fázós kézzel állok én, de annyit azért már tudok Hogy a szél forgandó dolog, Én a helyemen vagyok Hát ne álmodozz, mi lenne ha,….." - A változás szele, a bizonytalanság, de a saját hely megtalálása, az állhatatosság. A múlt elengedése, a spekulációk elutasítása.
"A felhőt, egy fát, a madarat nézzed, Már darabokra tört szét a világ, Nincs erő, mely megtartsa az egészet, Tanácstalan nyögnek a szilvafák." - A világ szétesése, a tehetetlenség érzése, a természet fájdalma.
"Edward király, angol király Léptet fakó lován: Hadd látom, úgymond, mennyit ér A velszi tartomány." - A hatalom arroganciája, a hódítás vágya.
"Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fű kövér? Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér?" - A föld termékenységének és a nép ellenállásának kérdése.
"S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt' Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába hajt?" - A zsarnoki hatalom cinizmusa, amely a népet állatként kezeli.
"Felség! valóban koronád Legszebb gyémántja Velsz: Földet, folyót, legelni jót, Hegy-völgyet benne lelsz. S a nép, az istenadta nép Oly boldog rajta, Sire! Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sir." - A látszat és a valóság ellentéte, a nép elnyomott csendje, amely a pusztulást jelenti.
"Edward király, angol király Léptet fakó lován: Körötte csend, amerre ment, És néma tartomány." - A terror okozta csend, a halálos nyugalom.
"Ti urak, ti urak! hát senkisem Koccint értem pohárt? Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek! Ne éljen Eduárd?" - A királyi parancs, a hódolat kikényszerítése.
"Vadat és halat, s mi az ég alatt Szem-szájnak kellemes, Azt látok én: de ördög itt Belül minden nemes." - A külső pompa, a belső romlás.
"Hol van ki zengje tetteim - Elő egy velszi bárd!" - A hatalom vágya a dicsőítésre, a költészet instrumentalizálása.
"Itt van, király, ki tetteidet Elzengi, mond az agg; S fegyver csörög, haló hörög Amint húrjába csap." - A költő bátorsága, aki az igazságot mondja ki, még a halál árnyékában is.
"Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, Vérszgra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király!" - A költő vádja, a király bűneinek leleplezése.
"Máglyára! el! igen kemény - Parancsol Eduárd - Ha! lágyabb ének kell nekünk; S belép egy ifju bárd." - A hatalom kegyetlensége, a művészet elfojtása.
"Ah! lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé; Szüzek siralma, özvegyek Panasza nyög belé. Ne szülj rabot, te szűz! anya Ne szoptass csecsemőt!…" - A fiatal bárd üzenete, a rabigában élő nép fájdalma.
"Elhullt csatában a derék - No halld meg, Eduárd: Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly velszi bárd." - A végső ellenállás, a hatalom kudarcának hirdetése.
"Átok fejedre minden dal, melyet zeng velszi bárd." - Az átok, a művészet ereje, amely a zsarnok ellen fordul.
"Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba velszi bárd: De egy se bírta mondani Hogy: éljen Eduárd." - A velszi bárdok áldozata, a szabadságért hozott mártírhalál.
"Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal London utcáin ez? Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz!" - A király félelme, a hatalom paranoiája.
"Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: "Fejére szól, ki szóót emel! Király nem alhatik."" - A zsarnoki hatalom gyenge pontja, a belső félelem, a lelkiismeret.
"Vörös Rébék általment a Keskeny pallón s elrepült -" - A mese, a babona, a népi hiedelmek.
"Akinek azt mondja: kár! Nagy baj éri és nagy kár: Hess madár!" - A jóslat, az átok ereje.
"Ő volt az, ki addig főzte Pörge Dani bocskorát, Míg elvette a Sinkóék Cifra lányát, a Terát." - A ravaszság, a cél elérésének módjai.
"De most bezzeg bánja már, Váltig hajtja: kár volt, kár! Hess madár!" - A megbánás, a múlt hibáinak felismerése.
"Pörge Dani most őbenne Ha elbotlik se köszön, S ha ott kapja, kibuktatja Orrával a küszöbön." - A bosszú, a megbocsátás hiánya.
"Pedig titkon oda jár, Szép asszonynak mondja: kár! Hess madár!" - A titkos viszony, a megkísértés.
"Cifra asszony színes szóra Tetteti, hogy mit se hajt: "Kend meg köztünk ne csináljon Háborodást, házi bajt, Nem vagyok én csapodár." Rebi néni mondja: kár! Hess madár!" - A képmutatás, a hazugság, a társadalmi nyomás.
"Másszor is jön, hoz fehér pénzt, Piros kendőt s egyebet: "Nesze lyányom! e mézes bor Erősítse a szíved: Szépnek úgy nem tenni kár!" - "Hadd jöjjön hát a kasznár." Hess madár!" - A vesztegetés, a bűnbeesés, a pénz hatalma.
"Háborúság, házi patvar Attól kezdve van elég; De nem hallik a szomszédba: Pörge Dani tűri még." - A családon belüli konfliktusok, a tűrés, a hallgatás.
"A bölcső is ott van már: Künn egy varju mondja: kár! Hess madár!" - Az új élet, a bűn következménye.
"Asszony, ördög! vidd apádnak Haza ezt a gyermeket -" - A kitagadás, a szégyen.
Ezek a dalok és versek együttesen egy mély, összetett képet festenek az emberi létezésről, a vágyakról, félelmekről, a szerelemről és a veszteségről, a társadalmi igazságtalanságokról és az egyéni sorsokról. A zene ereje, a szavak varázsa képes hidat építeni a múlt és a jelen, az egyén és a közösség között, megmutatva, hogy a művészet örök értékeket hordoz.
A Művészet és a Közreműködők - A Hangok Találkozása
A zene világában a "elbujtam es nem kerestel a kedvenc fank alatt" és a hozzá kapcsolódó dalok gazdag zenei örökséget képviselnek, melyek számos kiváló művész közreműködésével jöttek létre.
Az 50. jubileumi kiadáson, mely az eredeti 1973-as felvétel alapján 2023-ban készült, Bródy János - gitár, steel gitár, furulya, Illés Lajos - zongora, orgona, Maróthy Zoltán - gitár, II. Lengyelfi Miklós - basszusgitár, Tiba Sándor - dobok, Tolcsvay László - gitár, szintetizátor, Fender-zongora, szájharmonika, vokál, Szörényi Levente - gitár, hegedű, vokál, Szörényi Szabolcs - vokál, Závodi Gábor - billentyűk, Mikrolied vokál (Bódi Magdi, Herczku Annamária, Várszegi Éva) és az Operaház Vonószenekara működött közre. A hangmérnök Závodi Gábor volt.
A 2023-as kiadáson további előadók is szerepelnek: Gergely Ágnes - ének (1), Jordán Adél - ének (4), Halász Judit - ének (6), Bródy János - ének (8), Csákányi Eszter - (9), Bódi László Cipő - ének (11). A zenekar tagjai: Maróthy Zoltán - gitárok, vokál, II. Ullmann Ottó - S.
A Hungaroton 2019-es kiadásán közreműködtek: Szörényi Levente (Egy év elmúlt), Tolcsvay László (Légy óvatos), Sass Sylvia (Szabadság, szerelem), Cseh Tamás (Jöjj, kedvesem), Bódi László (Csodálatos világ).
A Hungaroton 2016-os kiadásán Maróthy Zoltán - gitárok, vokál, Závodi Gábor - billentyűs hangszerek, vokál, II. közreműködtek.
A Hungaroton 2006-os kiadásán Koncz Zsuzsa 4. verslemeze, melyen József Attila, Szilágyi Domokos, Farkas Árpád, Nagy Gáspár megzenésített versei, valamint Bornai Tibor által megzenésített Walesi bárdok is szerepeltek.
A Hungaroton 2005-ös kiadása József Attila születésének 100. évfordulóján jelent meg.
A Hungaroton 2002-es kiadása Koncz Zsuzsa 31. albuma.
A Hungaroton/Gong 1999-es kiadása új, átdolgozott és egykor betiltott dalok gyűjteménye, válogatás a pálya legfontosabb dalaiból, új kiadásban, jobb hangminőségben, minden CD 12 oldalas füzettel, dalszövegekkel és eddig kiadatlan fényképanyaggal.
A Hungaroton 1997-es kiadása új lendülettel, új dalokkal, új munkatársakkal, újra a régi kiadónál, a Hungarotonnál jelent meg. A címadó dal (Bódi László szerzeménye) a kilencvenes évek második felének legnagyobb sikere volt.
Az EMI-Quint 1995-ös kiadása válogatás a magyar rock aranykorából, melyen Koncz Zsuzsa énekli kedvenc dalait.
Az EMI-Quint 1994-es kiadása dupla CD a Néprajzi Múzeum kis dísztermében rendezett koncertsorozat felvételeiből.
Az EMI-Quint 1992-es és a Quint 1991-es kiadása a rendszerváltás utáni új dalokat tartalmazta, amelyek az örömöt követő kiábrándulást, a realitások tudomásulvételét, az új út keresését tükrözték.
A Hungaroton/Gong 1989-es kiadása a harmadik verslemez volt.
A Hungaroton/Gong 1988-as kiadása Koncz Zsuzsa „rendszerváltó” lemeze volt, Bornai Tibor és Bródy János átütő erejű dalaival (Ha fordul a világ, Zeng az ének - Vámos Miklós: Zenga zének c.).
A Hungaroton/Gong 1985-ös kiadása a Fonográf utáni útkeresés dokumentuma.
Ezek a zenei alkotások és az azokban közreműködő művészek mind hozzájárultak ahhoz a gazdag kulturális örökséghez, amely a "elbujtam es nem kerestel a kedvenc fank alatt" kifejezést is magában foglalja. A dalszövegek, a zenei hangzás, a művészek egyedi előadása mind-mind egyedi rétegeket adnak az üzenetnek, gazdagítva a hallgató élményét és elgondolkodtatva a világ komplexitásán.
Szaloncukor és a Szovjet Élmányek - Édes és Keserű Emlékek
A "Nos, Tisztelt Vásárlók, jó hírt közölhetek Megjött a Szaloncukor Kívülről csillogó, bévül meg olvadó De jó! Ez kell nekünk Rekord forgalomban évek óta már Sláger a Szaloncukor Könnyen fogyasztható és mindig kapható De jó! Ez kell…" - Ez a szövegrészlet a fogyasztói társadalom, a vágyak kielégítésének, a boldogság illúziójának egyfajta szimbóluma. A szaloncukor, mint könnyen elérhető örömforrás, ellentétben áll a mélyebb, komplexebb emberi tapasztalatokkal.
A klasszikafilológus tábori élményei, a nyelvtudás fontossága az orosz fogságban, ahol a latin az orosz nyelv alapjaként is felfogható, a cirill írásmód görög ábécéből való származása, és a francia civilizációs kifejezések átvétele mind a kulturális találkozások és a nyelvi adaptáció példái. A "malenykij robot", a háborús törmelék eltakarítása, a "batyinki" (fűzős cipő), "kontroljer" (ellenőr) vagy "tratuár" (járda) szavak mind a mindennapi élet apró részletei, amelyek még a legnehezebb körülmények között is megmaradnak az emlékezetben. A szovjetek figyeltek a hangulatra is, műsort kellett csinálni könyvtár nélkül, a fejben kellett megtalálni a szükséges könyvtárat. A két szirén köré építették az előadást, gondolkodva azon, miről énekelhetett két nő egy hajósnak, amiért az halni is kész, főleg egy Odüsszeusznak, aki még az öröklét ígéretéért sem maradt Kalüpszóval? Marika és Zsuzsika, a két pincérnő, mint a "legcsodálatosabb szirének", akik a mindennapi élet hősnői.
Marika, az alacsony, fekete, csattanó mosolyú teremtés, és Zsuzsika, a magas, szőke, tartózkodóbb, a fehér felszolgálókötényben csörgő, ezres bankókká összeálló aprónak bizony meglesz a helye. Marika férje mindig gondosan megszámolja a pénzt, mielőtt elindul a kocsmába, majd előkerülve hosszasan próbálja a kulcsot az ajtóba, mígnem az feltárul: „Ne gondolj hálátlannak.” „Miért tértél vissza hozzám?” „Nem tértem vissza. Zsuzsikám, Zsuzsannám, szerelmem, amíg téged meg nem ismertelek, nem tudtam, mi a szépség, nézd, micsoda pompás képet készítettem rólad! Mint Pénelopéról, aki zokog és olvadozik férje szavára, mint mikor olvad a hó a magasba döfő hegyek ormán, mit Zephürosz hullat, de megolvaszt kélve az Eurosz, mert nem tudja, hogy rég várt férje ül előtte. Zsuzsika nézi festő férjének újabb remekét - bizony még az előzőeket sem sikerült eladni, hogy legalább a vászon és a rákent olaj ára megtérüljön - a kebelében támadó nyugati és keleti szél felragadja gondolatait, férje és kedvenc szigetei, Kréta, Ithaká, valamint a borszínű tenger mind kisebbnek tűnnek, képzelete már egyenesen a Nap - hogyishívják, Héliosz - tűzszekerével együtt utazik egy új nap felé, a csikágói étkezdébe, a vendégek előtti hajbókolásba.” - Ezek a részletek a szerelem, a hűség, az álmodozás és a mindennapi küzdelmek összetett képét mutatják be, összekötve a görög mitológia alakjait a modern valósággal. A szaloncukor édes íze és a fogság keserű emlékei, Marika és Zsuzsika történetei, mind a magyar történelem és kultúra sokszínűségét tükrözik.
Az "elbujtam es nem kerestel a kedvenc fank alatt" egy egyszerű mondat, mégis mélyebb jelentések sokaságát hordozza magában. A szobor és Bende története, a "Csikágó" emlékei, a dalok és versek üzenetei, valamint a szaloncukor és a szovjet élmények mind hozzájárulnak ahhoz a komplex narratívához, amely az emberi lélek útkeresését, a valóság és illúzió határának kutatását, a szeretet és a barátság erejét, valamint a történelmi események egyénre gyakorolt hatását vizsgálja. Az élet, akárcsak egy fánk, lehet édes és ízletes, de ha nem keresünk, ha nem figyelünk egymásra, akkor az elveszett álmok és a fel nem fedezett igazságok fájdalmával kell szembenéznünk.