A magyar népzenei örökség egyik különleges darabja a „Fekete tyúk szedegeti a meggyet” kezdetű dallam, amely egy mélyen gyökerező, regionális hagyományt képvisel. Ez a népdal vagy mondóka nem csupán szöveges emléke egy letűnt kornak, hanem egyben a magyar népi kultúra gazdagságának lenyomata is. A gyűjtés körülményei és a zenei stílusjegyek egyaránt arról tanúskodnak, hogy a magyar Alföld peremvidékén, a Nyírség szívében, a hagyományőrzés egykoron a mindennapok szerves részét képezte.
A gyűjtés háttere és a források jelentősége
A „Fekete tyúk szedegeti a meggyet” című dal gyűjtése 1971. január 29-én történt Nyíracsád-Asszonyrészpusztán. Az előadó Vajda Jánosné Haller Julianna volt, akinek előadásmódja - a lassú csárdás műfajában - hitelesen őrizte meg a térség zenei sajátosságait. A gyűjtők, Papp János és Sztanó Pál, a korszak népzenekutatásának elkötelezett hívei voltak, akik célul tűzték ki a vidéki hagyományok archiválását.
Ez a különleges felvétel később helyet kapott a „Magyar népzene 3/1.” című válogatásban is, amelyet Rajeczky Benjamin szerkesztett, és a Hungaroton adott ki 1982-ben. A kiadvány címe - „Nem kellett vón mindig szípet szeretnem” - hűen tükrözi azt a lírai mélységet, amely az ilyen típusú alföldi dalokat jellemzi. A lemezsorozat szerkesztési elvei Kodály Zoltán szellemi örökségét követték, ahol a hiteles előadás minden technikai kompromisszumnál fontosabb volt.
Néprajz, Szabó László, Szentmihályi Dániel, 2009, 40’ 28”
A magyar népzenei sorozatok rendszerezése
A népzenekutatók munkáját nagyban segítette az a 4-4 lemezből álló rend, amely átfogó képet kívánt adni a magyar népi kultúráról. Az első lemez a legrégibb rétegeket mutatta be, míg a második az európai hatásokat és az új stílusú dallamokat vette górcső alá. A harmadik korong kifejezetten a hangszeres zenére fókuszált, a negyedik pedig a népszokásokkal összefüggő dallamokat gyűjtötte csokorba.
Ez a típusú kategorizálás lehetővé teszi, hogy a hallgató sorozatonként változó vidékekről ismerjen meg különböző típusú dallamokat, mégis úgy, hogy az összeállítás teljes áttekintést adjon a magyar népzenéről. Bár a felvételek technikai minősége az idők folyamán nem maradt egyenletes, az elsődleges szempont minden esetben a hiteles előadás megőrzése maradt. A sorozat szerkesztői Kodály Zoltán tanácsaira mindig hálával gondoltak, hiszen az ő útmutatása alapozta meg a magyar népzenei kánon tudományos igényű rendezését.
A lassú csárdás és a népzenei stílusjegyek
A lassú csárdás, mint műfaj, szorosan összefonódik az Alföld népi tánchagyományaival. A „Fekete tyúk szedegeti a meggyet” dallamvilága tipikusan azt a lassúbb, énekelhető tempót képviseli, amely a társasági összejöveteleken, bálokon vagy családi eseményeken volt jellemző. A nyírségi stílus sajátossága, hogy ötvözi a archaikusabb, díszesebb dallamfordulatokat a könnyebben befogadható, énekközpontú előadással.
A dal szövege - bár látszólag egyszerű, szinte mondókaszerű - a népi képalkotás folyamatát szemlélteti. A természeti képek (fekete tyúk, meggy) használata gyakori a magyar népköltészetben, ahol a hétköznapi élet mozzanatai és az emberi érzelmek szoros összefüggésben állnak. Az ilyen típusú dalok gyakran szolgáltak szórakoztató, figyelemelterelő vagy tanító célú mondókaként, miközben zenei felépítésük a csárdás tempójához igazodott.
Etnikai és regionális beágyazottság
Nyíracsád-Asszonyrészpuszta a Szabolcs megyei Nyírség tájegységében helyezkedik el, amely az Alföld északkeleti pereme. Ez a vidék történetileg is jelentős népzenei gyűjtőterület volt. A helyi közösségek, mint például az Asszonyrészpusztán élők, szigorúbban őrizték azokat a dallamkészleteket, amelyek generációkon át öröklődtek.
A "Nem kellett vón mindig szípet szeretnem" című gyűjtemény nem véletlenül került ebbe a térségi kontextusba. A dalok gyakran tükrözik a helyi identitást, amely a magyar népi kultúra tágabb keretein belül is egyedi színt képvisel. A lassú csárdás műfaja itt nem csupán zenét jelentett, hanem egyfajta társadalmi kommunikációs formát is, ahol a szöveg és a dallam egysége közvetítette a közösség értékrendjét.
A népzenei gyűjtés nehézségei és a hitelesség kérdése
Az 1971-es gyűjtés során Papp János és Sztanó Pál olyan hangfelvételeket rögzített, amelyek ma már pótolhatatlan forrásnak számítanak. Az ilyen felvételek esetében a technikai minőség - mint az a szerkesztői előszóban is olvasható - másodlagos volt a tartalmi hitelességgel szemben. A cél az volt, hogy Vajda Jánosné Haller Julianna előadásmódja, annak minden egyéni ízével és tájszólásbeli sajátosságával együtt fennmaradjon az utókor számára.
Ez a megközelítésmód elkerüli azokat a gyakori hibákat, amikor a modern stúdiófelvételek „kisimítják” a népzene eredeti, nyers vadságát vagy egyéni ritmusát. A Kodály-elv szerinti gyűjtés lényege éppen az volt, hogy a népzenét az élettel teli kontextusában rögzítsék, ahol a „hibák” valójában a hagyomány hitelességét igazoló elemeknek számítanak. A 1982-es lemezkiadás pedig biztosította, hogy ez az anyag széles körben hozzáférhetővé váljon, segítve az összehasonlító népzenetudományi kutatásokat.
A dallam és a mondóka közötti átmenet
A „Fekete tyúk szedegeti a meggyet” besorolása a népzenetudományban egyfajta határterületet képez a dal és a mondóka között. A ritmikai szerkezete és a szöveg egyszerűsége lehetővé teszi, hogy mindkét funkciót betöltse. A csárdás ritmuskészletei a tánczenében gyökereznek, de a szöveg ismétlődő jellege miatt gyermekek körében vagy munka közbeni dalként is megállta a helyét.
Ez a kettősség teszi lehetővé, hogy a különböző generációk - a 5. osztályos tanulótól a professzionális néprajzkutatóig - egyaránt kapcsolódhassanak a dalhoz. Míg a fiatalabbak a képi világon és a ritmuson keresztül találhatják meg az örömöt, a szakértők számára a dallamfejlődés és a régi stílusú elemek vizsgálata nyújt újabb és újabb kutatási irányokat. A Nyírségre jellemző lassú csárdás tempója és előadásmódja egy olyan nyelvezetet kínál, amely mentes a felesleges díszítésektől, és a lényegre koncentrál.
A népzenei kánon és a szerkesztői szempontok
A 82-es kiadás szerkesztői koncepciója, miszerint minden összeállítás teljes áttekintést adjon a magyar népzenéről, komoly intellektuális kihívást jelentett. A 4-4 lemezre épülő struktúra nem csupán a zenei stílusok, hanem a népszokások szerint is csoportosította az anyagot. A "Fekete tyúk szedegeti a meggyet" elhelyezése ebben a rendszerben lehetővé teszi a hallgató számára, hogy megértse: a dal nem egy elszigetelt jelenség, hanem része egy nagyobb, egységes zenei nyelvnek.
A szerkesztők figyelme, amelyet Kodály Zoltán útmutatásai vezéreltek, a legkisebb regionális sajátosságokra is kiterjedt. Így vált lehetségessé, hogy a Nyíracsád-Asszonyrészpusztán rögzített felvétel egy országos jelentőségű sorozat részévé váljon. Az összehasonlító népzenetudományi elemzések során ez a dal fontos pont az Alföld és a Nyírség zenei kapcsolatának feltérképezésében, igazolva, hogy a népzene egy élő, folyamatosan alakuló rendszer, amelyben minden adatnak megvan a maga helye és jelentősége.
Néprajz, Szabó László, Szentmihályi Dániel, 2009, 40’ 28”
A magyar népzene kutatása során elengedhetetlen, hogy a konkrét adatokat, mint a felvétel dátumát vagy az előadó nevét, ne csak statikus információként kezeljük. Az 1971-es gyűjtés, a Hungaroton által kiadott anyag és a későbbi rendszerezések együttesen alkotják azt a tudásbázist, amely lehetővé teszi a múlt zenéjének értő befogadását. A „Fekete tyúk szedegeti a meggyet” így válik a múlt hangjából a jelen és a jövő kutatói számára egyaránt érvényes, élő kulturális örökséggé.