Az akvarisztika világában a garnélák egyre népszerűbbek, köszönhetően változatos színeiknek és viszonylag egyszerű tartásuknak. Azonban a különféle elnevezések és változatok miatt könnyen zavar támadhat az akvaristák körében. Ez a cikk célja, hogy rendszerezett áttekintést nyújtson a garnélák biológiai besorolásáról, a leggyakoribb akváriumi fajokról, valamint tenyésztésük és tartásuk alapjairól.
Az ízeltlábúak törzse és a rákok osztálya
Az állatvilág legnagyobb törzsét az ízeltlábúak (Arthropoda) alkotják, nevüket onnan kapták, hogy végtagjaik ízekre tagolódnak. Közös jellemzőjük továbbá egy külső, kitinből álló váz, amelyet időnként levedlenek. Az ízeltlábúak törzse három nagy csoportra osztható: kopoltyút viselő, vízben élő rákok, levegőből lélegző pókszabásúak, illetve speciális légcsövekkel lélegző tracheaták, mint például a rovarok.
Számunkra az ízeltlábúak közül a rákok osztálya (Crustacea) a legérdekesebb. A rákok közös jellemzője, hogy vízből lélegeznek, emiatt kopoltyúval rendelkeznek, vagy ha nincs is ilyen nekik, akkor a testük bizonyos felületén történik a gázcsere. Fejükön, a szájnyílás előtt két pár csápjuk van, míg a többi ízeltlábúnak csak egy, esetleg egy sem. Kültakarójuk egy kitinpáncél, amely nem képes nőni az állattal együtt, így időnként kénytelenek levedleni. Fontos megjegyezni, hogy a rákok színe a bőr alsó rétegét átható festékanyagokból ered, innen származik a garnélák gazdag színvilága is.
A rákok teste több szelvényből áll. Eredetileg minden egyes testszelvényhez egy pár végtag tartozott, amelyek mind egy közös alapformára, a hasadtlábra vezethetők vissza. Ezek a lábak a harmadik íztől kezdve elágaznak, kivéve az első végtagpár, az első csápok (antennulák). A második csáppár (külső antennulák) a hasadtláb jellegét mutatják. A következő testfüggelékek az állkapcsok: egy pár felső állkapocs (mandibula) és két pár alsó állkapocs (maxilla). Sok esetben a torvégtagok közül is néhány pár segédállkapocsként vagy állkapcsi lábakként (maxillipeda) csatlakozik az állkapocshoz. A következő torvégtagok járólábakká (pereipoda) fejlődtek. A rákok idegrendszere agyból, garat alatti dúcból és hasdúcból áll. A legtöbb rák váltivarú, és a kicsik a kikeléskor a petékből nem a végleges formában, hanem lárvaként kelnek ki, majd pedig átalakuláson (metamorphosis) mennek keresztül, annak érdekében, hogy elérjék a végleges formájukat. Az alsóbb rendű rákok naupiluszként kelnek ki: tojásdad alakú állatkák, egy szemmel és 3 pár lábbal. Mások meta-naupiluszként kelnek ki: nekik már 1-2 pár állkapcsi lábuk is van.
A rákokat két csoportra lehet osztani: alsórendű rákok (Entomostraca) alosztálya, melyeknél a testszelvények száma nem mutat merev szabályt. A másik nagy csoport a felsőrendű rákok alosztálya (Malacostraca). Az esetükben a testszelvények száma azonos: a fej és torszelvények száma 13, míg a potrohszelvényeik száma egy kivételtől eltekintve 7, tehát 20 szelvényből áll a testük.
A tízlábú rákok rendje (Decapoda)
A tízlábú rákok (Decapoda) rendjébe rengeteg, több mint 8000 faj tartozik. Nevüket onnan kapták, hogy a tor 16 végtagja közül 10 járólábbá fejlődött. A testalkat ősi típusát a garnélák testesítik meg, amelyekre jellemző az oldalirányban kissé lapított, karcsú test. A fej és a tor egységgé, a fejtorrá forrt össze. A fejtort a hátpajzs fedi be, amely elöl rendszerint a rostrumban csúcsosodik ki ("orr"). A hátpajzs összeforrt a törzsszelvényekkel, a test oldalán leér a lábak csípőízéig, így befedi az ott lévő kopoltyúkat. A test oldalai és a hátpajzs közt mindkét oldalon üreg található, ahol a kopoltyúk helyezkednek el, ezért ezt kopoltyúüregnek nevezik. A fejtoron vannak a nyeles, összetett szemek mellett a szájrészek és a 8 pár torláb. Három pár szájszervük rágásra szolgál. A második állkapocspáron függelékek vannak, aminek a segítségével vízáramot hajtanak át a kopoltyúüregen. A 8 pár torlábból a 3 elülső pár állkapcsi lábbá alakult, a maradék 5 pár a járóláb. Az elülső 3 pár járólábon ollók lehetnek. A potrohon hasadt lábak találhatók, amelyek evezőként szolgálnak.
A tízlábú rákok szinte minden csoportjában kialakultak az ollók: általában az első, vagy az első két pár járólábon, de vannak olyan fajok, amelyeknél egyáltalán nincs, míg másoknál minden egyes járólábán van. A potrohlábpárok jobb és bal oldali lábai kapcsolatban vannak egymással, ezért csak egyidejűleg tudnak csapni velük. Szinte az összes tízlábú rák hímjének az első pár potrohlába genopódiummá alakult. A tízlábú rákok az összes világtengerben megtalálhatók, de számos édesvízi faj is létezik, sőt olyan fajok is vannak, amelyek állandóan szárazföldön élnek. A táplálkozásuk nagyon változatos: vannak ragadozók, dögevők és növényevők is. A táplálékot az állkapcsi lábaikkal darabolják fel, de vannak olyan fajok, amelyek a vízből szűrik ki az egysejtűekből álló táplálékukat.
A tízlábú rákokat két alrendbe lehet tagolni: garnélák alrendje (Natantia) és mászórákok alrendje (Reptantia). A garnéláknak körülbelül 2000 fajuk van. Testük oldalirányban összenyomott, nagy potrohök van, ami hosszabb, mint a fejtor. A Carideák közé körülbelül 1600 faj tartozik, ők a két elülső járólábaikon viselnek ollót.
A garnélák szaporodása
A Caridina/Neocaridina fajok többsége 3-4 hónapos korban már ivaréretté válik, tehát innentől kezdve elvileg folyamatosan képesek szaporodni. Amit először észreveszünk, az az, hogy a nőstény "feje mögött" megjelenik egy rombusz alakú folt. Érdekes, hogy ez akkor is megtörténik, ha nincsen hím az akváriumban és nem termékenyülnek meg a peték, csak ebben az esetben 2-3 nap múlva a nőstény eldobja a petéit. Ha minden rendben történik, akkor 4-5 hétig folyamatosan forgatja, mozgatja a petéket, hogy friss oxigénhez jussanak. Nem kell megijedni, gyakran előfordul, hogy ha az adott nőstény első alkalommal lesz petés, akkor eldobja petéit, a következő alkalommal már valószínűleg nem fog ez előfordulni. Ha nincs semmi ilyesmi probléma, akkor a 4. hét körül már lehet látni a kis garnélák szemeit is, sőt gyakorlatilag az egész kis állatot is meg lehet figyelni benne.
A szaporodás vagy inkább az „újszülöttek” fejlettségi szintje alapján két csoportra lehet osztani a garnélákat. A specializált fajoknál mikor a nőstény elengedi a petéit, akkor a kicsik gyakorlatilag pontosan ugyanolyanok lesznek, mint a szüleik, csak kevésbé színesek és persze jóval kisebbek. A nem specializált fajoknál ez egy kicsit másképp működik. Olyanok körülbelül, mint egy felkiáltójel: kis pici pálcikák, egy fejrésszel. Fontos tudni, hogy ezek a lárvák édesvízben csak maximum 2-3 napig életképesek, tehát a fejlődésükhöz sós vízre van szükség (Amano garnéla esetén erről ellentmondó információk is léteznek, de maradjunk az általánosan elfogadott tényeknél).
Garnélafajok és színváltozatok az akvarisztikában
Az akvarisztikában számos garnélafaj és színváltozat vált népszerűvé az elmúlt években. A leggyakoribb édesvízi garnélák a Neocaridina és Caridina nemzetségekhez tartoznak.
Neocaridina fajok és változatok
Amikor a garnélákkal való foglalkozás elkezdődött, az egyetlen Neocaridina davidi ami elérhető volt, a red cherry garnéla volt. Az idő előhaladtával azonban egyre újabb és újabb változatok láttak napvilágot. Manapság hatalmas választék létezik a davidi garnélákból, viszont elég nagy kavarodás is van körülöttük. Ennek talán az egyik legfőbb oka, hogy sok kereskedő egyszerű ügyeskedéssel, hangzatos nevek használatával próbálja ugyanazt a garnélát eladni, mint mások.
A legalapvetőbb változat a „vadas színű”. A red cherry garnélák voltak az első piros változatok, amelyekből később kitenyésztették a Sakura (gyakran hívják Fire red-nek is), majd a painted fire red garnélákat. A piros red cherry után megjelentek a sárga garnélák, a yellow fire, majd a yellow fire neon garnélák, akiknek a hátukon, ideális esetben a garnéla teljes hosszán végigfut egy csík. A piros és a sárga garnélákból van a legtöbb, viszont egyre több kék színű változat is van, talán itt van a legtöbb keveredés az elnevezésekben.
A legelső kék változat a full blue rili garnéla, neki van a leghalványabb színe, sokan gyakran tévesen blue jelly garnélának hívják, azonban ez az elnevezés egy taiwan bee garnélát jelent, tehát a blue jelly nem N. davidi! Ennek a sötétebb változata a blue velvet, bár ez nem túl gyakori, igazából eléggé hasonlít az előzőhöz, talán egy árnyalattal kékebb, de gyakran ez a két megnevezés ugyanazt jelenti. A blue dream garnéla a blue carbon rili egy speciális változata, neki más színe van az előző két változattól: erőteljesebb kék, és nem teljesen egységes színű.
Korábban bemutatásra kerültek az egyszínű Neocaridina változatok, most pedig egy kis áttekintés következik a rili változatokról. Az első rili garnélák körülbelül 3-4 éve jelentek meg. Tartásuk, szaporodásuk semmiben sem különbözik a többi davidi garnélától, esetleg annyi, hogy náluk jobban kell figyelni a szelektálásra. A rili garnélák nem teljesen egyszínűek, a testüket átlátszó részek tarkítják. Mintájuk nagyon változatos, bár a legnépszerűbb, amikor a garnéla középső része átlátszó. Természetesen a későbbiekben egyéb színváltozatok is megjelentek, ami a legérdekesebb, az a carbon rili garnéla. Náluk a garnéla alapszíne fekete, amit értelemszerűen átlátszó részek szakítanak meg. Náluk is létezik olyan változat, akinél az átlátszó rész szintén kékes, ők a blue carbon rili garnélák. A rili garnéláknál is léteznek a fentieken kívüli színváltozatok, bár a fent leírtak népszerűbbek, ismertebbek.
Caridina fajok és változatok
A Caridina nemzetség számos gyönyörű és kihívást jelentő fajt foglal magában, mint például a kristálygarnéla (Caridina cf. cantonensis), a crystal red garnéla (Caridina cf. cantonensis Crystal red), a darázsgarnéla (Caridina cf. breviata), a fekete tigris garnéla (Caridina cf. cantonensis Black Tiger), vagy az Amano garnéla (Caridina multidentata).
Az osztályozási rendszer alapja, hogy mennyi fehér szín van a piros (fekete) garnélákban és ez a fehér szín mennyire intenzív. Ez az osztályozási rendszer eléggé szubjektív, nagyjából minden tenyésztőnél másmilyen. Távol-Keleten, pontosabban inkább Japánban sokkal „szigorúbbak”, míg nyugatabbra, például az USA-ban inkább „engedékenyebbek”. Az osztályozás a „grade” kifejezéssel történik.
A legelső kategória az úgynevezett grade C, azaz a C osztályú garnélák. Ezek azok a garnélák, amik gyakorlatilag a természetben is előfordulnak (mármint a feketék). Fehér szín alig van jelen, tényleg csak „nyomokban” látni egy-egy halvány fehér csíkot a testen, leginkább átlátszó részek vannak a fehér helyett. A következő lépcsőfok a grade B. Ezeknél a garnéláknál már azért jóval több a fehéres rész, de itt sem tiszta még teljesen, nincsenek egyértelműen elhatárolva egymástól a fehér és a piros területek. Az A osztályú garnéláknál már egyértelműen elkülönülnek egymástól a színek, a fehér területekben nincsenek piros sávok. Azokat szokták grade A-nak nevezni, amelyeknél 3 fehér csík figyelhető meg.
Talán az összes crystal red változat közül a „leglátványosabb” az S osztály. Itt érdemes megemlíteni, hogy a világon gyakorlatilag mindenhol ezt a rendszert használják, kivéve Németországban (és Ausztriában). Grade SS kategóriába tartoznak az úgynevezett hinomaru mintázatúak. A hinomaru szó a felkelő napot jelenti, mint ahogy azt a japán zászló is szimbolizálja. Ezeknél a garnéláknál ugyanez a motívum jelenik meg. A garnéla második piros színű része nem fut végig a testen, hanem egy kört formál. A double hinomaru-nak a harmadik. A grade SSS garnélák jelentik a test színezetében a végső állomást. Náluk csak a feji részen és a farok előtt van színes rész a fehérben, eltűnik a középső piros/fekete sáv. A Mosura-nál magasabb osztály nincs, viszont a crystal redek csúcsát az SSS+ osztály (néha SSSS-nek nevezik) jelenti. Érdekes, hogy Távol-Keleten ezek a minták kezdenek úgymond háttérbe szorulni, mivel elérték ebből a szempontból gyakorlatilag azt, amit el lehet érni. Egy új trend van kialakulóban, ahol a lényeg nem a mintázaton van, hanem a színek erősségén: a fehér legyen minél „vakítóbb”, a piros pedig minél sötétebb, ezeket hívják „pure red” crystal red garnéláknak.
Akvárium kialakítása garnélák számára
A garnélatartás és -tenyésztés művészete attól függ, hogy a lehető legmagasabb szinten szeretnénk űzni, vagy növényes akváriumunkat díszíteni ezekkel a szép élőlényekkel. A két megközelítés legtöbb elemében egyezik, de néhány fontos különbségre oda kell figyelnünk.
Környezeti paraméterek és vízkezelés
Fontos, hogy figyelembe vegyük, milyen garnéla fajt szeretnénk tartani, mindegyik kicsit más igényekkel rendelkezik. A legnépszerűbb Caridina és Neocaridina fajták alapvetően lágyabb vizet, alacsonyabb pH-t és alacsony hőmérsékletet igényelnek, fajtától függően kisebb-nagyobb tűréshatárral. Ami azonban a legfontosabb, az a stabil környezet. A garnélák nem szeretik a paraméterek ingadozását, legyen szó akár a vízhőmérsékletről, akár a pH-ról vagy keménységről.
A Neocaridinák ezekre a paraméterekre kevésbé igényesek, sokszor „csapvizes garnélákként” említik őket. Egyszerűségük nem jelenti azt, hogy ne lennének szépek, sokféle színváltozatot tenyésztettek ki az elmúlt években. Jól látható, hogy a Neocaridina fajok igényeit egy átlagos akvárium is kiszolgálja. A pH különösebb befolyásolás nélkül is az adott tartományban mozog, a hőmérsékletre csak az extrém meleg nyári napokon kell ügyelnünk, a TDS pedig legtöbb esetben a csapvíznél sem lépi túl a 400 ppm-et.
Mi a TDS (Total Dissolved Solids)? Alapvetően a víz oldott sóanyag tartalma. Ez egy leegyszerűsített magyarázat az egyszerűbb vízkezelés érdekében. A TDS - melyet ppm-ben (mg/l) mérünk - szoros összefüggésben áll a víz vezetőképességével, amit μS mértékegységgel jelölünk. Emellett szintén összefügg a víz összkeménységével (GH). Azért foglalkozunk inkább a TDS értékkel, mert egyszerű digitális eszközzel néhány másodperc alatt mérhető és nem kell a hosszadalmas csepptesztes méréseket elvégezni. A csapvíz Magyarországon általában 200-400 ppm körüli értékkel rendelkezik. Ez közepesen kemény-kemény vizet jelent. Miután a megfelelő értékeket a Neocaridinák számára akár a csapvíz is biztosítja, már csak arról kell gondoskodnunk, hogy ezek az értékek stabilak legyenek és ne ingadozzanak. Erre szolgálnak az aktív agyagos aljzatok.
Ha már az egyszerűbb Neocaridina fajok tartásán sikerrel túl vagyunk, és szeretnénk kicsit komolyabb vizekre evezni, belevághatunk a Caridina garnélákba. Amellett, hogy nagyobb kihívást jelentenek, sokkal szebbek is. Míg a Neocaridina garnélák színezete a szaporodás során folyamatosan gyengül és 2-3 generáció után már egészen színtelen példányokkal találkozunk az akváriumban, a Caridina fajok erősebb színezetűek, és bár itt is lesz a szaporulatban szebb és kevésbé szép példány is, sosem vesztik el teljesen eredeti színüket. A legfontosabb lépés, tartásuk megkezdéséhez a víz lágyítása. Erre fordított ozmózis készülékeket használunk. Viszont hogyan lehet ez megfelelő, ha a készülékből csak 5-10 ppm körüli víz csordogál, a garnélák pedig 100 ppm fölötti értéket igényelnek? Vissza kell sóznunk a vizet. Fontos, hogy a garnélák megfelelő fejlődéséhez és például a vedléshez ásványi anyagokra van szükség, amiket az RO a káros anyagok mellett ugyanúgy kiszűr. Erre valók a különböző GH növelő termékek, melyek biztosítják, hogy kizárólag a megfelelő sók kerüljenek vissza akváriumunkba. A lágyvíz és a megfelelő agyagos aljzat egyben az alacsony pH-t is biztosítja. Ha valami mégis megemelné azt (bizonyos dekorációk, vízkezelők) szűrőanyaggal is tudunk tenni annak érdekében, hogy a szükséges 6,0 körüli értéket tartsuk. Erre tökéletes az ADA Bio Rio, mely erős pH-csökkentő hatással rendelkezik.
Aljzat és szűrés
Ezekből a talajokból létezik kifejezetten növényes és garnélás változat. A lényegi különbség, hogy míg a növényes talajokban van tápanyag a növények számára, a garnélás aljzatokban nincs vagy kevesebb van, így nem algásodik be az akvárium, ha nincsenek növények, amik felvennék a felszabaduló tápanyagokat. Amit viszont mindkettő nyújt, a vízértékek stabilizálása. Az agyagos aljzatok folyamatosan pufferelik a pH-t és a vízkeménységet, így biztosítva, hogy az értékek ne változzanak a vízben.
A szűrés szintén rendkívül fontos a garnéláknál. Környezetük ugyan sokszor kicsit elhanyagoltnak, algásnak tűnik, a víz kristálytiszta. Ahogy a növényes akváriumoknál, a leghatékonyabb itt is a külső szűrők használata, és a nano akváriumokhoz a legkisebbek is elegendő teljesítményt nyújtanak. A szűrés mellett a víz tisztaságát ezek a vízcserék is biztosítják.
Gyakran felmerülő kérdés, hogy elegendő-e a levegőpumpával hajtott szivacsszűrő, vagy kell belső esetleg külső szűrő. A szivacsszűrő a legjobb biológiai szűrést biztosítja. Nem véletlen, hogy a szivacsszűrőt imádják a garnélák kapirgálni, és nem kell attól félni, hogy beszívja őket a külső szűrő. Az egyetlen érv, ami a külső szűrők mellett szól, hogy nem foglalnak helyet az akváriumon belül. A szűrést nem a matéria végzi, hanem a rajta/benne élő baktériumok. A baktérium pedig megél mindenen, a talajban, a dekoron, az üvegfalon is. A lebegő szemcse is megtapad mindenhol, ahol meg tud tapadni. Továbbá az ásványi szűrőanyagok egy idő után csak a felületükön szűrnek, mert azok a mikrorepedések, amik az elején még átjárhatóak a víz által, később eltömődnek az elpusztult baktériumoktól. A szivacs átjárható, kis túlzással öntisztulónak is lehetne nevezni. Nem véletlen, hogy a sipo/substrat pro nem örök életű, bizonyos idő után egyszerűen ki kell cserélni. Egy nanoban milyen mechanikai szennyeződés található?
A növényes akváriumoknál nem „pazarolnak” helyet az oldalpocnak, mert rontja a látványt, az alsópolcnak, mert ott meg a technika van. Az ár/érték/hatásfok arányuk nagyon rossz. Sajnos ez a technológia abból a korból származik, amikor a nitrát és foszfát esküdt ellenség volt (fél évszázaddal ezelőttre gondolok). Növényes akváriumba mechanikai szűrés alig-alig kell, viszont brutális ammóniabontásra van szükség. Nitrát bontáshoz nagyon alacsony áramlási sebesség kell az anaerob környezet mellé: 0,6 cm/perc a maximum. A szivacsos szűrőkhöz lassabb áramlási sebesség kell, és nagyobb áramlási keresztmetszet. Tehát az ideális szivacsos szűrő az széles és lapos. Szóval lehetne építeni szivacsos külső szűrőt, csak nem keskeny és hosszút, hanem széles és laposat. De az meg nem férne be a szekrénybe, nem lehetne vele berobbanni a piacra.
Növények és tápozás
Természetesen egy egyszerű garnélás akváriumba is tehetünk növényeket, sőt, kifejezetten kedvezünk vele az apró élőlényeknek. Legtöbbször mohákat telepítünk a garnélák mellé, egyrészt ezekben mindig van mit matatni, másrészt az újszülött jövevények számára kellemes búvóhelyet szolgáltat az első hetekben. Növénytápokat csak minimális szinten javasolt alkalmazni, ami a mohák, esetleg néhány tő Anubias vagy Cryptocoryne komfortérzetéhez szükséges.
A lényeges különbség a növények tápanyag-igényében keresendő. Míg a korábbiakban az agyagos aljzatok garnélás változataival foglalkoztunk, a dús növényzethez elengedhetetlen az állandó tápanyag-ellátás. Ahogy minden növényesben, alulra táptalajt teszünk, és ezt fedjük az aktív agyagos aljzattal. Annak érdekében, hogy garnéláink számára mielőbb kialakuljon a megfelelő vízminőség, gyakori vízcserékkel indítjuk az akváriumot. Első héten naponta, második héten kétnaponta, harmadik héten pedig kétszer cseréljük le a víz 50%-át. Másik fontos tényező a növényes akváriumban gyakran jelenlévő szén-dioxid adagolás. Figyeljünk rá, hogy a CO2 ki-be kapcsolása ne okozzon túl nagy pH-ingadozást. Ebben az aktív aljzatok korábban említett stabilizáló hatása nyújt segítséget. Emellett megoldást jelenthet, ha a CO2-beoldás folyamatos, éjszakára sem állítjuk le a rendszert, de ez esetben figyelni kell a megfelelő oxigén-ellátásra is, amire az Oxydator a megoldás. A klasszikus levegőztetők nem jöhetnek szóba, hiszen a nagy oxigén-buborékok kihajtják a szén-dioxidot is a vízből, így elveszítjük a pH csökkentő hatást. Ahol pedig CO2 beoldás van, ott növénytápozásra is szükség lesz. A növények megfelelő fejlődését micro és macro tápanyagokkal kell biztosítanunk. Fontos, hogy rendszeresen figyeljük, nehogy valamilyen anyagból túl sok legyen a vízben, mely akár mérgező is lehet a garnélákra.
Akvárium indítása és hőmérséklet szabályozása
Akár növényes, akár kifejezetten garnélás akváriumban gondolkodunk, fontos, hogy türelmesek legyünk. Az akvárium indításától számított legalább egy hónapot érdemes várni az első példányok betelepítésével. Ekkor is először 2-3 példányt telepítsünk be, hogy lássuk, megfelelő-e nekik a víz. Ha viselkedésük normális, otthonosan mozognak egy hét után, jöhet a nagyobb csapat.
Ha a megfelelő vízparamétereket és környezetet biztosítottuk, egyetlen ellenségünk a nyári meleg lehet. Kisméretű akváriumoknál szerencsére ez sem megoldhatatlan probléma, egyszerű ventilátorokkal kihasználhatjuk a párologtatás hőmérsékletcsökkentő hatását. Ha megvan a kiválasztott faj és színváltozat, változatos étrenddel kényeztethetjük őket, illetve különböző kiegészítő tápokkal serkenthetjük vedlésüket, szaporodásukat.
Genetika és öröklődés a garnéláknál
Az élőlények adottságait, küllemét alapvetően két dolog határozza meg: a környezeti hatások, és örökítő anyaguk. A következőkben az utóbbiról lesz szó, de nem szabad megfeledkezni a környezet befolyásoló hatásáról. Az élőlények örökítő anyagát a dezoxiribonukleinsav (DNS) alkotja, amely négyféle molekulából (bázisok: adenin, timin, guanin, citozin) láncszerűen épül fel. Ezek egymásutánisága alkotja tulajdonképpen a genetikai kódot (bázissorrend). Úgy lehet ezt elképzelni, mintha az ABC 4 betűből állna, és így lenne megírva egy hatalmas könyvtárnyi könyv. Szóval ez hatalmas információtartalom az élőlények minden egyes sejtjében megvan. Ez az információ egyedre jellemző, tehát egy élőlény minden egyes sejtjében ugyanolyan. A közeli rokonságban lévő élőlényeké pedig nagyon hasonló, de mégis más. Egy élőlény teljes örökítő anyagát genomnak nevezzük.
Magasabb rendű élőlények (itt most értem a rákokat is) DNS-e kromoszómákra tagolódik, ami azt jelenti, hogy a DNS nem egy darab óriási, gigantikus méretű láncot alkot, hanem néhány darabra szét van vágva, és jól összecsomagolva. A kromoszómaszám fajra jellemző dolog, de nagysága általában nincs összefüggésben a faj fejlettségével. Az embernek például 23 pár kromoszómája van, míg egyes páfrányoknak akár több száz is lehet. Az ivari kromoszómák speciális kromoszómapárt alkotnak, mert a pár két tagja nem feltétlenül hasonlít egymásra. Az egyik nem kétfélét hordoz belőlük, míg a másik egyet. (Például: embernél a férfiak egy X és egy Y kromoszómát hordoznak, míg a nők két X-et).
Az örökítő anyag tényleges információtartalmát a kromoszómákon található gének hordozzák, melyek a teljes genomnak csak kis hányadát teszik ki. Ezek az öröklődés egységei. A könyvtáros hasonlatnál maradva, ezt úgy lehet elképzelni, mintha a rengeteg könyvben csupán néhány ezer-tízezer olyan bekezdés lenne, aminek van értelme. A gének funkcióval rendelkező fehérjemolekulákat kódolnak, egy adott gén egy adott fehérjét. Tulajdonképpen kis túlzással, de ezek a fehérjék csinálnak mindent a sejtekben, élő szervezetekben. Vannak sejtfelépítésben, anyagcserében, molekulák építésében, lebontásában, szállításában, kommunikációban, mozgásban stb., stb. résztvevő fehérjék. Egy génnek azonban lehet több változata is. Előfordul, hogy egy gén mutációt szenved, megváltozik a bázissorrendje, ezért az általa kódolt fehérje hibás lesz, nem tudja ellátni feladatát. Az is előfordulhat, hogy a bázissorrend úgy változik meg, hogy egy jobban működő, esetleg más funkciójú fehérje jön létre. Ezek a változások hajtják előre az evolúciót.
A magasabbrendű szervezetek, így a garnélák is többnyire diploid szervezetek. Ez azt jelenti hogy minden kromoszómájukból két példány van, minek következménye, hogy minden génjükből is kettő van. Éppen ezért könnyen előfordulhat egy génnek két változata (allélja) is jelen van ugyanazon állatban. Ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, tudnunk kell azt, hogy a különböző allélok milyen viszonyban állhatnak egymással. Az egyszerűség (és a gyakorlati megfontolás) kedvéért tegyük fel, hogy a cseresznyegarnéla piros, illetve vad (barnás) színéért egyetlen gén (mondjuk nevezzük „a”-nak) felelős! Egyik változata (nevezzük „a1”-nek) piros színt okoz, míg a másik (nevezzük „a2”-nek) vad színt. Ha egy piros színű tisztavonalú (ami két a1 allélt hordoz, a1-re homozigóta) állatot keresztezünk egy tiszta vonalú vad színűvel (ami két a2 allélt hordoz, a2-re homozigóta) akkor az összes utód egy a1 és egy a2 allélt fog hordozni, tehát heterozigóták. Ez úgy jön ki, hogy a felnőtt állatok ivarsejtjei (petesejtek vagy spermiumok) haploidok, tehát a kromoszómapárok, így a génpárok csak egyik tagját viszik magukkal. Ezek megtermékenyítéskor egyesülve létrehozzák a zigótát.
Garnélák a táplálkozásban és más felhasználási területeken
Az akvarisztikai felhasználáson túl a garnélák jelentős szerepet játszanak az emberi táplálkozásban is. Példaként említhető az Alnatura BIO Fagyasztott Garnélarák (Litopenaeus vannamei), amelyet Honduras-i akvakultúrában tenyésztenek. Ezek előkészített, nyers, hámozott garnélák BIO minőségben. A garnélák speciális, módosított halastavakban nevelkednek, ahol maximum 22 garnéla él egy négyzetméteren. Az Alnatura márka a magas minőség garanciája. A termékeket kíméletesen dolgozzák fel, és környezettudatos módon készítik el. Ha ezt a terméket vásároljuk, támogatjuk vele az ökológiai gazdálkodás fejlődését és az állatok jobb életkörülményeit.
Használat: A fagyasztott garnélákat öblítsük le egy szűrőben hideg víz alatt, majd hagyjuk 1-2 órán keresztül szobahőmérsékleten felolvadni.
- Sütés serpenyőben: A garnélákat mindkét oldalon körülbelül 3 percig süssük.
- Grillezés: A garnélákat körülbelül egy órán keresztül marináljuk citromlé, só, esetleg fokhagyma és fűszernövények keverékében. Ezután grillezzük őket körülbelül 5 percig.
Tárolás: Fagyasztva tárolandó. Felengedtetés után újrafagyasztani tilos!
Figyelem! Hisztamin-intolerancia esetén javasolt körültekintően fogyasztani vagy kerülni ezeket a termékeket.
A garnélák más területeken is felhasználhatók, például teknőseledelként. A shrimp szárított természetes eleség magas fehérje- és ásványianyag-tartalma minden életkorban hozzásegíti kedvenceinket a harmonikus fejlődéshez. Az egyoldalú táplálás okozta hiánybetegségek megakadályozására javasolt naponta más természetes eleség használata. A Bio Lio Shrimp (Bolharák) egy prémium minőségű, természetes halas táplálék, amely ideális választás akváriumi halak és vízi teknősök számára. Adagolás: napi 1-2 alkalommal, kis mennyiségben. A bolharákot közvetlenül az akvárium vízébe helyezhetjük vagy az akvárium lakóinak etethetjük.
Taxonómiai áttekintés néhány akváriumi garnélafajról
Jelenleg mintegy 40.000 rákfaj ismert. Az akvarisztikában a felsőbbrendű rákok osztályába tartozó fajok a leggyakoribbak. Az alábbiakban egy részletesebb taxonómiai áttekintés olvasható:
Infraordo Caridea - Négyollós garnélarákok alrendje
- Édesvízi garnélarákok családja - Familia Atyidae
- Genus Atya - Atya nemzetség
- Atya gabonensis - Óriás sepregető garnéla
- Genus Atyopsis - Atyopsis nemzetség
- Atyopsis moluccensis - Sepregető garnéla
- Genus Caridina - Caridina nemzetség
- Caridina multidentata - Amano garnéla
- Caridina cf. babaulti - Indiai zöldgarnéla
- Caridina cf. breviata - Bumble bee / darázs garnéla
- Caridina cf. cantonensis - Kristálygarnéla
- Caridina cf. cantonensis Black Tiger / Fekete Tigris garnéla
- Caridina cf. cantonensis Crystal red - Crystal red garnéla
- Genus Neocaridina
- Neocaridina cf. zhangjiajiensis - Hógolyó garnéla
- Neocaridina cf. zhangjiajiensis var. blue - Kék gyöngygarnéla
- Neocaridina davidii - Sakura garnéla
- Neocaridina denticulata sinensis - Cseresznye garnéla
- Neocaridina heteropoda var. yellow - Kénsárga garnéla
- Genus Atya - Atya nemzetség
- Ostoros csápú garnélák családja - Familia Palaemonidae
- Genus Macrobrachium - nagycsápúak nemzetsége (szó szerint nagylábúak, jelen esetben ez egy módosult lábra, a csápra utal)
- Macrobrachium lanchesteri - Közönséges üveggarnéla
- Macrobrachium lanchesteri - Ázsiai üveggarnéla
- Genus Macrobrachium - nagycsápúak nemzetsége (szó szerint nagylábúak, jelen esetben ez egy módosult lábra, a csápra utal)