A "Ghost Toast" név hallatán felmerülhet a kérdés: "Mi a fenétől nevezné el magát egy banda Ghost Toastnak?". Kiderült, a Ghost Toast egyszerűen elképesztő! Egy magyar zenekarról van szó, amely valóban instrumentális progresszív zenét játszik, ám zeneileg teljes zenekarként olvadnak össze. A muzikalitásuk csillagos ötös, de nem csak felváltva villognak. Amikor az ember ezt a lemezt hallgatja, "egy másfajta gondolkodásmódba kell helyeznie magát".
Kezdetek és a stílus sokszínűsége
A Ghost Toast 2008 őszén alakult meg Debrecenben. Stílusukat tekintve progresszív rock/metál, art rock és instrumentális rock elemeket ötvöznek. Az alapvetően instrumentális dalokban számos hangmintát, olykor vokálbetéteket is használnak, sok stílusból merítenek, nem áll távol tőlük az elektronikus zenéből ismert elemek használata sem. Koncertjeiket vetítésekkel teszik teljessé, így még teljesebb élményt nyújtanak.
Az első két lemez: Eklektika és kísérletezés
A zenekarnak eddig két szerzői kiadású lemeze született meg: a "Toast in the shell" (2011) és a "There is no en…" (2013). Mindkét anyag eklektikus. Az első lemezen hallható dalok sokféle hangulatba és stílusba kapnak bele, többek között megidézik bennük Morriconét, Piszkos Harryt, játszanak metált, drum 'n' bass ritmusokat, a kemény mellé lágyat és még keringőt is.
A második lemez mottójául egy Fellini idézet szolgál: "There is no end. There is no beginning. There is the only infinite passion of life." Ez az anyag zeneileg egységesebb, ugyanakkor itt kísérleteztek először énekhangmintákkal, melynek eredményeként 3 dalban is hallhatóak énekdallamok (Hovin Mernem, Life is strange, No sleep - vocal edit). Készült továbbá egy sajátos trance-es dal (Life is strange), illetve egy örmény népdalt is beillesztettek a "Hovin Mernem"-be, mely a címét is ebből kapta.
Tehetségkutató sikerek és a fejlődés útja
A zenekar 2014-ben megnyerte a Pure Music tehetségkutatót, aminek eredménye a "Legacy" klipje lett, és díjazott lett az Éter Tehetségkutató Fesztiválon is. Jelenleg a harmadik lemezükön dolgoznak, az eddiginél profibb körülmények között.
"Out of This World": A diverzitás és a kihívások lemeze
Az "Out of This World" című albumról eltérő vélemények alakultak ki. Egyes kritikusok számára az "Out of This World" album vadul inkonzisztens volt. Mielőtt ebbe mélyednénk, érdemes megjegyezni, hogy egyesek szerint a zenekar neve "szörnyű". "Valóban elfogytak a jó nevek?" - vetődik fel a kérdés. Visszatérve az albumra, az "Out of This World" elképesztően jól indul az első két dallal, a "Ka Mai" és a "Gordius" című számokkal. Mindkét dal "gyilkos" riffekkel, időváltásokkal és összességében nagyszerű hangzással rendelkezik. Minden alkalommal, amikor az albumot meghallgattam, azt gondoltam: "Wow, ez egy nagyszerű kritikát fog kapni!" Sajnos az eufória e két szám után véget ér. Ez nem azt jelenti, hogy utána nincsenek jó pillanatok. Alapvetően az "Out of This World" olyan, mintha több zenekar játszana egy albumon.
Az "Alia" egy lágy, ambient dal, "REALLY" hangos suttogással, ami olyan hangos, hogy le kell halkítani a hangerőt, így a zene sem hallatszik túl jól. Ráadásul a zene sosem jut el sehová, a szám szinte hallgathatatlan. A "The Dragon’s Tail" egy erősen hangszerelt, filmzene-szerű dal, kiegészítve egy fickóval, aki úgy üvölt, mintha Spártakusz lenne. Ezen a ponton az ember elgondolkodik, hogy véletlenül különböző zenekarok számai vannak-e a kezében. A "Minotaur" megpróbálja ötvözni az ambient oldalt az első két szám hangzásával. A "Kaia" és az "Ishvara" hasonló számok, szintén eltérnek az album többi részétől. Mindkettőnek közel-keleti/távol-keleti hangulata van női vokálokkal. Említettük már, hogy a Ghost Toast egy instrumentális zenekar Magyarországról? Pedig azok. Az ember ilyen dalokat My Sleeping Karma-tól várna egy rossz napon. A "Last Man" az OSI-ra hasonlít, de csak akkor, ha a minták túl hangosak és túl gyakoriak. Ez hajlamos problémát okozni. A "Pawn of Fate" inkább az első két számra hasonlít, bár rövidebb. Szépen lecseng, és nagyszerű záró szám lett volna, ha az album teljes közepe nem megy annyira sok irányba. Kár, hogy a zenekar annyi mindent megpróbál egy albumon. Talán a hallgatók élvezni fogják ennek a "kísérleti" jellegét.
"Shape Without Form" és a hangulatok labirintusa
Két évvel ezelőtt azt írták a debreceni Ghost Toast negyedik, "Shape Without Form" lemezéről: a szerzemények már-már annyira hangulatzenébe fordultak át, hogy kapaszkodókat szinte nem is érdemes keresgélni bennük. Rózsavölgyi Bencéék legfrissebb dalgyűjteményéről pedig még inkább ezt lehet mondani: ha visszatérő, fülekbe ragadó momentumokra vágysz, itt ilyesmire még annyira se számíts, mint korábban. A csapat ma már teljes biztonságban alkot és kísérletezik a saját maga által kialakított, egyedi stílusjegyek között, ami sokkal inkább nevezhető pillanatnyi érzések és gondolatok spontán megzenésítésének, mint öncélú, egyéni teljesítményeknek. Már az is elég beszédes, hogy hagyományosnak nevezhető gitárszóló például csak egyetlen-egy hallható az anyagon és az sem a villantásokról szól, hanem szerves részét képezi a tételnek, s már ebből az aprócska kis részletből is leszűrhető, hogy Bence kezében egyaránt ott van a technika és az érzelem is, mégsem a magamutogatás a cél. Habár az ezernyi hatásból táplálkozó muzsikát még így, az ötödik lemez után is baromi nehéz kategorizálni, valahol mégis talán a progos kísérletezéssel és elektronikával vegyített, ambient post-rock lehet a legjobb szó rá.
Tagcserék és hangzásbeli tökéletesség
Dobosposzton történt egy kis személyi változás, a két évvel ezelőtt távozott Papp László helyét azóta a zenekar régi barátja, Cserős Zoltán tölti be, a hangzás pedig Denevér stúdiós, úgyhogy ezen a területen sincs okunk panaszra. Bár egyesek szívesen meghallgatnák ezeket a dalokat két hanggal lejjebb hangolt hangszerekkel is, de ez maradjon csak egyéni preferencia.
Hangfoszlányok, dialógusok és versek: A narratív mélység
Szintén egyedi színfoltot jelentenek a majdnem minden dalban felbukkanó hangfoszlányok, dialógusok és versrészletek, melyek általában filmekből vagy ilyen-olyan tévéműsorokból lettek kiragadva. Az energikus "Deliberate Disguises"-ban például egyenesen a Végtelen történetből használtak fel szövegrészleteket, és talán itt sikerült a leghatásosabbra a feszültségtől kipattanó zene és a beszéd kombinációja. A közel-keleti hangulatokban bővelkedő "Leaders"-ben pedig egy Frank Herbert-interjú is hallható 1982-ből, s ha már sci-fi/fantasyírók, természetesen Sir Terry Pratchett sem maradhatott ki a szórásból: az Alzheimer-kórban nemrégiben elhunyt világhírű, angol bestsellerszerző magyarul Korongvilág gyűjtőcímmel megjelent műveiből idézetek is felbukkannak.
A Symphony X-ízű kórusokkal induló, hangulatban és Cserős Zoli ötletes pörgetéseiben szintén nagyon erős "Whimper"-ben is nagyot szól a felfokozott szimfonikus hangszerelés alá bekúszó, klasszikus T.S Eliot-idézet a "Hollow Men" című költeményből, ami olyan hatást kelt, mintha csak a Ghost Toast által jóval később írt zenére készült volna eredetileg is. Ez utóbbi végletekig kidolgozott és nagyívű kompozíciót is „csak" egy hatalmas nagy bravóval lehet üdvözölni.
Természetesen a magyar vonatkozás sem maradhat el. Ady Endre "A perc-emberkék után" című művéből Bujtor István szaval el részleteket a "Rejtekből" című utolsó tételben, és itt is olyan hatása van a zenének, mintha csak alázattal akarná „kiszolgálni" a költő sorait.
"Shade Without Color": Az üresség és a remény
A kísérletezős prog-rockot játszó Ghost Toast 5. stúdióalbuma, a "Shade Without Color" március 3-án jelent meg az Inverse Records kiadó által. A zenekar szavaival: „A Get Rid Of egy csatakiáltás, de te választhatsz ellenséget. A Shade Without Color a 2020-ban megjelent Shape Without Form albumunk folytatása. A dalok nagyja egy időben íródott, és eleve külön-külön megjelenő »duplalemeznek« szántuk. Mindkét lemezcím T. S. Eliot The Hollow Men című verséből származik, és mindkét lemez főként az üresség témájával foglalkozik. Nem is a kiüresedett állapot képezi elsősorban a lemez mögötti gondolatok alapját, hanem az ahhoz vezető tényezők, mint például a személyes sorsok, tragédiák, gyengeségek; az autoritás témaköre; a technológia egyre személytelenebbé válása; a politika; az egymástól elidegenedő emberek; a fenyegetettség érzet. Mindkét lemezre a téma illusztrációjaként tekintünk, ezért is használunk most is filmidézeteket, interjú-, illetve beszédrészleteket, verseket. A saját gondolataink és érzéseink ott vannak ezekben és persze a zenében elrejtve. Igyekeztünk ugyanakkor ezt az elég komor témát több helyen feloldani, hiszen nem gondoljuk azt, hogy az emberi sorsok nagy általánosságban reménytelenek lennének, vagy, hogy ne lenne ki-, illetve visszaút.
Inspirációk és idézetek a Ghost Toast világában
A Ghost Toast zenéjében és szövegvilágában számos külső forrásból merít inspirációt, melyek mélyebb rétegeket adnak alkotásaiknak. Az albumokon gyakran felbukkanó idézetek, hangminták és dialógusok nem csupán díszítőelemek, hanem szerves részei a kompozícióknak, amelyek hozzájárulnak a zenekar egyedi hangzásához és üzenetéhez.
Filmes utalások és hangulatok
Az "Out of This World" című album bizonyos részein a "The Last Man on Earth" (film) című filmből származó idézetek (0:00-0:11; 2:01-2:33; 5:12-5:20; 5:37-6:00) is elhangzanak, melyet Ubaldo Ragona és Sidney Salkow rendezett, Robert L. Lippert, Samuel Z. Arkoff, Harold E. gyártásában. Ez a filmes háttér mélyebb, már-már apokaliptikus hangulatot kölcsönöz a zenének, és arra ösztönzi a hallgatót, hogy egy "másfajta gondolkodásmódba" helyezze magát. Az "Out of This World" egy olyan kéz, amelyet a kreativitás minden kedvelőjének meg kell ragadnia, hogy kiszakadjon a földi emlékek által rögzített koncepciókból, és megtapasztaljon valamit ezen a világon túlit. Az album végül szinte az élet filmzenéjévé válik.
Irodalmi és filozófiai mélységek
A zenekar nem csak a filmes világból merít. Ahogy a "Shade Without Color" című album leírásában is szerepel, mindkét lemezcím T. S. Eliot "The Hollow Men" című verséből származik, és főként az üresség témájával foglalkozik. Ez az irodalmi utalás mélyebb filozófiai réteget ad a zenének, és elgondolkodtatja a hallgatót az emberi lét, a kiüresedés és a reménytelennek tűnő helyzetekről. Az idézetek és versrészletek használata olyan hatást kelt, mintha a zene eredetileg is ezekre a szövegekre készült volna. A "Whimper" című dalban például a T. S. Eliot-idézet úgy simul bele a szimfonikus hangszerelésbe, mintha a Ghost Toast zenéje kifejezetten ehhez íródott volna.
A "Get Rid Of" egy csatakiáltás, de az ember választhat ellenséget. A "Shade Without Color" a 2020-ban megjelent "Shape Without Form" album folytatása. A dalok nagy része egy időben íródott, és eleve külön-külön megjelenő "duplalemeznek" szánták. Nem is a kiüresedett állapot képezi elsősorban a lemez mögötti gondolatok alapját, hanem az ahhoz vezető tényezők, mint például a személyes sorsok, tragédiák, gyengeségek; az autoritás témaköre; a technológia egyre személytelenebbé válása; a politika; az egymástól elidegenedő emberek; a fenyegetettség érzet. Mindkét lemezre a téma illusztrációjaként tekintünk, ezért is használnak most is filmidézeteket, interjú-, illetve beszédrészleteket, verseket. A saját gondolatok és érzések ott vannak ezekben és persze a zenében elrejtve. Igyekeztek ugyanakkor ezt az elég komor témát több helyen feloldani, hiszen nem gondolják azt, hogy az emberi sorsok nagy általánosságban reménytelenek lennének, vagy, hogy ne lenne ki-, illetve visszaút.
T. S. Eliot és a "Hollow Men" mélységei
Az "üresség" és a "forma nélküli árnyék" koncepciói, melyek T. S. Eliot "Hollow Men" című verséből származnak, központi témát képeznek a Ghost Toast legutóbbi két albumán. Ez a vers mélyrehatóan foglalkozik a modern ember szellemi és érzelmi kiüresedésével, a hit hiányával, a céltalansággal és a reményvesztettséggel. A zenekar az "üresség" ezen aspektusait nem csupán illusztrálja, hanem vizsgálja azokat a tényezőket, amelyek ehhez az állapothoz vezetnek: a személyes tragédiákat, a gyengeségeket, az autoritás kérdését, a technológia dehumanizáló hatását, a politikai széttagoltságot, az emberi elidegenedést és a fenyegetettség érzését. Az albumok így nem csupán zenei alkotások, hanem társadalmi és emberi reflexiók is, amelyek arra ösztönöznek, hogy szembenézzünk ezekkel a kihívásokkal.
Ady Endre és a magyar irodalom
A magyar vonatkozás sem marad el, hiszen Ady Endre "A perc-emberkék után" című művéből Bujtor István szaval el részleteket a "Rejtekből" című utolsó tételben. Itt is olyan hatása van a zenének, mintha csak alázattal akarná „kiszolgálni" a költő sorait. Ez a nemzeti identitás és a kulturális örökség beemelése tovább gazdagítja a Ghost Toast zenei palettáját, és erősíti a zenekar helyét a magyar progresszív zenei színtéren.
A Ghost Toast egyedi hangzása és a jövő
Akármilyen fordulat is fog bekövetkezni az alakulat karrierjében a közeljövőben, a magam részéről csak üdvözölni tudom az olyanokat, mint a Ghost Toast, akik pusztán a zene szeretete miatt, fanatizmusból működtetik magukat egy maroknyi, de ugyanakkor kitartó rajongóbázisnak. Mert ez olyan zene, ami számtalan fordulatot, ágat-bogat, csavart és meglepetést tartogat, ám végig, de tényleg végig nagyon magával tud ragadni, és vinni, vinni messzire. De ez még nem minden. A Ghost Toast egy különleges jelenség a magyar zenei életben, amely az instrumentális progresszív rock/metál műfaját új szintre emeli. Az "Out of This World" című albumuk pedig egy olyan zenei utazás, amely elrepít minket a megszokott keretek közül, és bemutatja, hogy a zene milyen széles spektrumon mozoghat. A zenekar folyamatosan kísérletezik, fejlődik, és mindig képes meglepetést okozni a hallgatóinak. Ez a kísérletezési vágy és a művészi szabadság teszi a Ghost Toastot truly "out of this world" zenekarrá.