A modern társadalmakban egyre inkább jellemző a generációk szétválása, amelynek következtében a gyerekek és az idősek élettere ritkán metszik egymást természetes módon. Pedig a gyermek fejlődésében és az idős ember életminőségében is kulcsszerepet játszik a generációk közötti interakció. A nagyszülők és unokák, vagy tágabb értelemben az idősek és a gyermekek közötti kapcsolat nem egy modern pedagógiai divat, hanem az emberi együttélés ősi, természetes formája. Történelmileg a tudás, a hagyományok és az érzelmi biztonság generációkon átívelő átadása biztosította a közösségek stabilitását.
Az idősek szerepe a gyermek fejlődésében
A gyerekek számára az idősek képviselik a múltat. Ők azok, akik bemutatják a család történetét, a régi szokásokat és a kulturális örökséget. Ez a fajta kapcsolódás mélyíti a gyermek identitástudatát és a világról alkotott képét. A kisgyermekkorban kiemelt szerepet kap a szociális kompetenciák elsajátítása. Az idősekkel való interakció során a gyermekek megtanulják kezelni a különböző életritmusokat és fizikai korlátokat. Észreveszik, hogy a nagymama lassabban jár, vagy hogy a nagypapa nehezebben hall. Ez a felismerés azonnali empátiát követel meg. Ez a fajta tapasztalat segít leküzdeni az ageizmust, azaz az idősekkel szembeni előítéleteket, még mielőtt azok kialakulnának. A gyermekek számára az idős ember nem egy távoli, sérülékeny kategória, hanem egy szerethető, aktív személyiség, akihez kötődnek.
Generációs különbségek a gyereknevelésben - beszélgetés Steigervald Krisztián generációs-kutatóval
A kommunikációs és kognitív készségek fejlesztése
Az idősekkel folytatott beszélgetések gyakran eltérnek a szülői vagy kortárs kommunikációtól. Az idősek hajlamosak részletesebben mesélni, gazdagabb szókinccsel rendelkeznek, és a történeteik komplexebbek. Amikor a gyermekek mesélnek az időseknek, tudatosabban kell fogalmazniuk, hiszen az idősek esetleg nincsenek tisztában a legújabb digitális trendekkel vagy gyermekkultúra elemeivel. Ez a kényszerű magyarázat fejleszti a gyermek artikulációs képességét és a gondolatok logikus felépítését. A nagyszülők és idősek jelentős mértékben járulnak hozzá a gyermek kognitív fejlődéséhez, különösen a nyelvi és memóriafunkciók terén.
A történetmesélés talán a legfontosabb eszköz a generációk közötti tudásátadásban. Az idősek által elmesélt személyes történetek, családi anekdoták és történelmi események nem csak szórakoztatnak, hanem bevezetik a gyermeket a narratív struktúrák világába. Megtanulják, hogy minden történetnek van eleje, közepe és vége, van konfliktus és megoldás. Amikor az idősek a saját gyermekkorukról mesélnek, a gyermekek a saját életüket egy tágabb időbeli kontextusba helyezik. Fejlődik az időérzékük és a történelmi gondolkodásuk.
Finommotoros készségek és türelem
A digitális korban a gyerekek finommotoros készségei gyakran elmaradnak, mivel kevesebb időt töltenek kézi munkával. A közös alkotás során a gyermek nem csak egy készséget sajátít el, hanem a türelem és a precizitás fontosságát is. A nagymama által mutatott hímzés mintája vagy a nagypapa által faragott fafigura részletei megkövetelik a koncentrációt és a kitartást.
Pszichológiai előnyök mindkét generáció számára
Az idősek és gyerekek közötti kapcsolat pszichológiai szempontból is különleges. A nagyszülői szeretet gyakran mentesül a szülőket terhelő elvárásoktól és a fegyelmezés napi terhétől. A szülők gyakran a teljesítményre és az eredményekre fókuszálnak, ami néha feszültséget okozhat. A nagyszülők szerepe eltérő: ők inkább a létezést ünneplik. Ez a feltétel nélküli elfogadás megerősíti a gyermek önértékelését és önbizalmát. Ez a fajta kötődés segít a gyermekeknek megbirkózni az élet stresszhelyzeteivel. Egy kutatás kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik szoros kapcsolatban állnak a nagyszüleikkel, jobban kezelik a szülői válást, a költözést vagy az iskolai nehézségeket. Az idősek gyakran megengedőbbek és játékosabbak, mint a szülők. Mivel már túljutottak a szigorú nevelési fázison, könnyebben engedik el magukat a játékban. A közös nevetés, a bolondozás és a közös rituálék (pl. a nagyi titkos kekszreceptje) mélyítik a kötődést és felszabadítják a gyermekben lévő kreatív energiákat.
Az idősek életminőségének javulása
Az időskor egyik legnagyobb kihívása a szerepvesztés érzése. Amikor valaki nyugdíjba megy, vagy a gyermekei már felnőttek, gyakran elveszíti azt a célt, ami addig meghatározta az életét. A gyerekekkel való foglalkozás azonnal visszaadja ezt a célt. Amikor az idős ember megtanít egy gyermeket valamire - legyen az biciklizés, egy vers elszavalása, vagy egy kártyajáték szabálya -, az megerősíti a kompetencia érzését. A gyerekekkel való interakció folyamatosan megmozgatja az agyat. Az időseknek tervezniük kell a foglalkozásokat, emlékezniük kell a mesékre, és alkalmazkodniuk kell a gyermekek változó érdeklődéséhez. A közös játékok, mint a társasjátékok, rejtvények vagy akár a memória kártyák, kiválóan edzik a rövid távú memóriát és a koncentrációt. A gyerekekkel töltött idő a legjobb agytorna.
Egy amerikai tanulmány szerint az idősek otthonában élők, akik intergenerációs programokban vettek részt, kevesebb gyógyszert igényeltek a fájdalom és az alvászavarok kezelésére, ami a javuló életminőség egyértelmű jele. A rendszeres interakció jelentősen csökkenti a depresszió és a szorongás kockázatát. A gyermekek spontaneitása és energiaadása a boldogsághormonok (endorfinok, oxitocin) termelését serkenti.
Sikeres intergenerációs programok és tevékenységek
A sikeres intergenerációs programok nem a véletlenen múlnak; gondos tervezést igényelnek, figyelembe véve mindkét korosztály igényeit és képességeit. A főzés és a sütés kiváló intergenerációs tevékenység. Az idősek átadhatják a régi, bevált családi recepteket, a gyerekek pedig segíthetnek az egyszerűbb lépésekben: a liszt kimérésében, a tészta gyúrásában vagy a díszítésben. A konyhai munka során a biztonság is kiemelt szerepet kap. Az idősek felügyelete mellett a gyerekek megtanulják a konyhai eszközök helyes használatát, ami növeli a felelősségérzetüket.
A kert vagy az erkély is ideális helyszín a közös munkához. Az idősek tudása a növényekről, a talajról és a vetésforgóról felbecsülhetetlen. A gyerekek élvezik a földdel való munkát, a magok elültetését és a termés betakarítását. A közös művészeti foglalkozások során a generációk találkozhatnak a kreativitás terén. Festés, rajzolás, kollázsok készítése, vagy akár a nagyszülők régi ruháinak átalakítása új, modern tárgyakká. Közös albumkészítés: A nagyszülők régi fényképeket válogatnak, mesélnek a személyekről, a gyerekek pedig díszítik az albumot és feliratozzák a képeket. Zenei foglalkozások: A nagyszülők gyakran ismerik a régi népdalokat vagy klasszikus zenéket. A közös éneklés vagy hangszeres játék fejleszti a ritmusérzéket és a zenei memóriát.
Intézményi keretek és kihívások
Nem minden gyermeknek van lehetősége rendszeresen találkozni saját nagyszüleivel vagy idősebb rokonaival. Egyre több országban valósítanak meg olyan programokat, ahol bölcsődei vagy óvodai csoportok rendszeresen látogatnak el idősotthonokba, vagy ahol egy épületen belül működik a két intézmény. Az idősotthon lakói számára a gyerekek érkezése feldobja a monoton hétköznapokat. A gyermekek hangja, nevetése és spontaneitása felébreszti a rég elfeledett emlékeket és örömforrásokat. Az intézményi programoknak szigorú struktúrára van szükségük. Nem elég, ha a gyerekek csak bemennek az épületbe; a foglalkozásoknak célorientáltnak kell lenniük. Előkészítés: Mind a gyermekeket, mind az időseket fel kell készíteni a találkozásra. Közös projekt: Egy konkrét, rövid távú projekt (pl. Reflexió: A foglalkozás után mindkét csoporttal meg kell beszélni az élményeket. Mit tanultak? Az ilyen típusú programok sikere azon múlik, hogy az intézmények képesek-e személyre szabni az interakciókat.
Bármennyire is szeretetteljes a kapcsolat, a nagy korkülönbség kommunikációs kihívásokat rejt magában. A gyerekek energikusak és gyorsak, az idősek viszont gyakran lassabbak a mozgásban és a gondolkodásban is. A gyermeknek meg kell tanulnia lassítani és kivárni. A digitális szakadék (digital divide) egy valós akadály lehet. A gyermekek a technológia nyelvén beszélnek, míg az idősek sokszor idegenkednek tőle. Ezt azonban lehetőségként is fel lehet fogni. A gyermekek megtaníthatják a nagyszülőket egy egyszerűbb alkalmazás használatára, például egy videóhívás indítására. Ugyanakkor fontos, hogy a közös foglalkozások ne a képernyő előtt zajlanak.
A tudás átadása és a hagyományok megőrzése
A legfontosabb lecke, amit a gyermek az idősektől megtanulhat, a tisztelet. Amikor a generációk együtt alkotnak, a hagyományok nem csak átadásra kerülnek, hanem újjászületnek. Gondoljunk csak a régi varrási vagy hímzési technikákra. A nagymama megmutatja az öltéseket, a gyermek pedig modern színeket és mintákat használ. Így a hagyomány releváns marad a mai világban is. A közös kísérletezés, például régi receptek modern alapanyagokkal való kipróbálása, fejleszti a gyermek problémamegoldó képességét és a kreatív kockázatvállalását. Az idősek hatalmas tudásanyagot képviselnek, amely gyakran nincs leírva könyvekben. Ők az „élő könyvtárak”. A gyermekeknek meg kell tanulniuk interjúzni, kérdéseket feltenni, és rendszerezni a kapott információkat.
Az érzelmi intelligencia és a gondoskodás fejlesztése
A longitudinális kutatások azt mutatják, hogy azok a gyermekek, akik rendszeresen érintkeznek idősekkel, magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek. Jobban felismerik és kezelik mások érzéseit, és alacsonyabb a szorongás szintjük. A közös foglalkozások során a gyermekek megtanulják, mit jelent a gondoskodás és a felelősségvállalás. Amikor a gyermek segít a nagypapának bekapcsolni a tévét, vagy segít a nagymamának felvenni a kabátját, megtapasztalja, hogy képes segíteni. Ez a szerepvállalás növeli az önbecsülését, és megtanítja arra, hogy a segítségnyújtás örömforrás. Fontos, hogy a felnőttek ne tegyék a gyereket túl nagy felelősség alá, de adjanak neki lehetőséget a kisebb feladatok elvégzésére. Bár nehéz téma, az idősekkel való szoros kapcsolat segít a gyermekeknek megérteni az életciklus természetes folyamatát. Az idősek által elmesélt történetek a múltról és a változásról segítik a gyermeket abban, hogy elfogadja a változás elkerülhetetlenségét.
A játék és a mozgás szerepe
A játék a gyermekek elsődleges tanulási formája. Az idősek gyakran ismernek olyan hagyományos játékokat (pl. „Ki nevet a végén?”, dominó, malom), amelyek nagyszerűen fejlesztik a stratégiai gondolkodást, a szabálykövetést és a vereség elfogadását. A közös szerepjátékok különösen értékesek. Az idősek bevonhatók a „boltosdi”, a „doktoros” vagy a „iskolás” játékokba, ahol az élettapasztalatukkal gazdagítják a forgatókönyvet. A közös mozgásformák, mint a lassú séta a parkban, a labdázás vagy a könnyed tánc, nem csak a fizikai egészséget szolgálják, hanem a nonverbális kommunikációt is erősítik. A gyerekek megtanulják, hogyan igazítsák a mozgásukat az idős ember tempójához, és az idősek is élvezik a gyermekek spontán mozgáskultúráját.
Generációs különbségek a gyereknevelésben - beszélgetés Steigervald Krisztián generációs-kutatóval
Gyakorlati tanácsok a generációk közötti kapcsolatok kialakításához és fenntartásához
A generációk közötti kapcsolat egy valódi kincs, amely mindkét fél számára mély, tartós előnyöket nyújt. A gyerekek a türelmet, a történelmet és az empátiát kapják, míg az idősek a céltudatosságot, a mentális éberséget és a feltétel nélküli örömöt. Kezdje azzal, hogy felveszi a kapcsolatot a helyi idősotthonokkal, nyugdíjas klubokkal, vagy idősek napközi ellátásával. Sok intézmény nyitott a rendszeres látogatásokra, és szívesen fogadnak önkéntes családokat. Kereshetnek olyan mentorprogramokat is, amelyek kifejezetten az időseket és a gyerekeket kötik össze egy-egy közös hobbi vagy fejlesztő tevékenység erejéig.
A legjobb tevékenységek azok, amelyek nem igényelnek nagy fizikai erőkifejtést, de megmozgatják a kreativitást és a memóriát. Kiváló a közös történetmesélés (ahol a gyermek kezdi a mesét, az idős folytatja), a régi dalok tanulása, a kártyajátékok, a közös sütés vagy a kézműveskedés, mint például az egyszerű gyöngyfűzés vagy a közös rajzolás. A gyermekeknek meg kell tanítani a türelmes kommunikáció alapjait. Magyarázza el, hogy az idős ember esetleg lassabban reagál, vagy nehezebben hall. Bátorítsa a gyermeket, hogy tisztán és lassan beszéljen, és használjon egyszerű szavakat. Segítsen a kérdések megfogalmazásában, amelyek a nagyszülő élettapasztalatára vonatkoznak, ezzel is felkeltve a gyermek érdeklődését és tiszteletét. Abban az esetben, ha egy demenciában szenvedő idős emberrel van szó, a hangsúlyt a pillanatnyi örömre és az érzékszervi stimulációra kell helyezni, nem a bonyolult feladatokra. A közös éneklés (a régi dalok gyakran mélyen rögzültek a memóriában), a közös tapintásos játékok (pl. tészta gyúrása, puha anyagok simogatása), vagy a régi fényképek nézegetése a legmegfelelőbb. A gyermekek figyelmi kapacitása korlátozott, és az idősek is hamar kifáradhatnak. Ideális esetben egy strukturált foglalkozás 20-45 percig tartson, a gyermek életkorától és az idős ember fizikai állapotától függően.
Az együttélés és a digitális kapcsolattartás előnyei
Az együttélés maximális érzelmi és logisztikai támogatást nyújt. A gyermek folyamatosan tanul a nagyszülőktől, fejleszti az alkalmazkodó képességét és az empátiáját. Az idősek számára az együttélés csökkenti a magányt és növeli a fizikai aktivitást. A szülők számára a gyermekgondozás terhe csökken, és a családi hagyományok átadása természetesebbé válik. A videóhívások (Skype, Zoom) kiválóak a rendszeres kapcsolattartásra. A gyerekek bemutathatják a nagyszülőknek az elkészült rajzaikat, vagy elénekelhetnek egy dalt. Készíthetnek közös digitális projekteket is, például a gyermek diktálja a történetet, amit a nagyszülő leír, vagy fordítva.
A gyermek viselkedésének jelzései és a minőségi idő fontossága
Tim Carter, a Discovery Tree Academy gyermekfejlesztési központ tulajdonosa elmondta a Romper.com portálnak, hogy az ő tapasztalata szerint a nyilvánvalóbb jelek egyike arra vonatkozóan, hogy a gyermek több különleges, kettesben töltött időre vágyik, a viselkedésében történt drámai változások. Carter szerint gyakoribb és indokolatlan érzelmi kitöréseket tapasztaltak a gyerekektől, akiknek több különleges, együtt töltött időre volt szükségük, amikor egyszerűbb feladatokat végeztek, vagy egyik tevékenységről a másikra kellett váltaniuk. Néha nehéz megkülönböztetni a például csalódottság vagy fáradtság, stb. okozta hisztit attól, amikor a kisgyermek azt szeretné kifejezni, hogy több kettesben töltött időre van szüksége a szülővel. Dr. Sarah Schaffer-DeRoo gyermekorvos szerint, ha a kisgyerekeknek nincsenek meg a megfelelő nyelvi képességeik ahhoz, hogy kommunikálni tudják, mire van szükségük, akkor hisztizhetnek, vagy rosszul viselkedhetnek. A kisgyermekkori hiszti a figyelemfelkeltő viselkedés kategóriájába sorolható, amely a gyermek fejlődésének normál része. Ha a kisgyermek úgy érzi, hogy nem tölt elég minőségi időt a szülőjével, akkor akár a körülötte lévőkön is kitöltheti az érzéseit. A bölcsődei vagy óvodai pedagógustól kezdve a testvéreken át a szülőig bárki lehet a célpont ilyenkor. Carter szerint lehet, hogy egy gyermek például „gonoszan viselkedik” egy másik gyerekkel, akivel egyébként szeret időt tölteni. Dr. Catherine Athans házassági és családterapeuta szerint ezek a viselkedések szégyenérzetről is árulkodhatnak valamivel kapcsolatban. Ilyenkor érdemes beszélni a gyermekkel az elmúlt napok történéseiről, hátha félreértett valamit.
Az egyértelmű válasz, hogy több időt kell vele tölteni, igaz? Ezt azonban néha könnyebb mondani mint megtenni - különösen, ha valaki otthonról dolgozik is, több gyermeket nevel, az otthoni feladatokat is végzi. Dr. Schaffer De-Roo szerint hasznos lehet arra törekedni, hogy minden gyermekükkel a nap vagy a hét meghatározott időpontjában töltenének együtt időt. Az együtt töltött idő során jó, ha a szülő csak a gyermekére tud koncentrálni, és semmi nem vonja el a figyelmét. „Öleld meg. Puszild meg. Tervezz be a napba különleges időpontokat a játékra. Énekelj vele. Olvass neki. Játssz vele” - teszi hozzá Dr. Athans. „Mondd el gyakran a gyermekeidnek, hogy különlegesek. A családdal együtt töltött időnek számtalan előnye létezik. Az egyik az, hogy erősödnek a családtagok közötti kapcsolatok. Tanulmányok igazolják, hogy azok a gyerekek, akik sok időt töltenek a szüleikkel, sokkal jobb lesz az iskolai teljesítményük, illetve viselkedési problémákkal sem kell számolni ezeknek a gyerekeknek.”
A család rendszerszemléletű megközelítése az óvodai nevelésben
A család rendszerszemléletű megközelítése értelmében az óvodai nevelésben elsődleges szempont a család működésének megismerése, megértése. Nem kis feladat ez: ismerni és érteni is a család működését. Mert az elvárás ez. A család rendszerszemléletű megközelítése a családterápiában vált elterjedtté. Kurimay Tamás fogalmazza meg tanulmányában, hogy a „rendszerelmélet, amelyet mostanában gyakran nevezünk a komplex rendszerek tudományának, széles körben használt paradigma a társadalomtudományok körében. Fejlődő tudomány, ismeretelméleti filozófia, amely alkalmazható bármely - állandó paraméterekkel bíró, és egymással kölcsönös kapcsolatban lévő részekből álló - komplex entitásra. Amit a mindennapokból tudunk és a háziasszonyok gyakorlatában jelentős pragmatikus tudás: az egész mindig több, mint a részek összessége (nonszummativitás). A pszichológia a családot rendszernek tekinti, ahol az egyes tagok állandó kölcsönhatásban állnak egymással. „Valamennyi családtag része az egésznek, a családnak, ugyanakkor a család egésze többet jelent, mint az egyes családtagok összessége. Vagyis a család nem csupán anya, apa, gyerekek, nagyszülők egymás mellett élése. Tulajdonságaik, jellemzőik, viselkedésük, érzelmeik, gondolataik nem pusztán csak összeadódnak, hanem egymást alakítják, így új jellemzők és tulajdonságok is kialakulnak, amik egyenként az egyénekben eredetileg nem voltak felfedezhetőek. Amikor a családi rendszert meg akarjuk érteni, akkor egy olyan csoportról beszélünk, amelynek tagjai együtt élnek, befolyással vannak egymásra, saját csoportjukat családnak tartják, és hasonló értékrendszerrel, hittel vagy meggyőződésekkel rendelkeznek.
Generációs különbségek a gyereknevelésben - beszélgetés Steigervald Krisztián generációs-kutatóval
A család egyik alapvető funkciója az, hogy a benne élőket védje, biztonságot nyújtson, és ki tudja elégíteni a felmerülő szükségleteket. A családban élő személyek (individuumok) élethelyzetéből, életkorából, egészségi állapotából, lelkiállapotából következően nem lehet és nem is szabad mindenkinek az igényeit mindig egyformán figyelembe venni. Kell egy - folyamatosan változtatható - sorrend. A családok különböznek, és folyamatosan - az idő haladtával - változnak is. A kisgyermekes és felnőtt gyermekes családok helyzete merőben más. Összehasonlításuk legközérthetőbben a funkcionalista szemléleten keresztül lehetséges. „Minden rendszer jellemzője, hogy optimumon működve viszonylag állandó. Az egyensúly fenntartása a folyamatos változás révén a rendszer normál működésének része. Ezt elsőrendű változásnak nevezzük (a családi egyensúly tartalmi rendje nem változik). Amennyiben a rendszer tartalmi jellege változik, másodrendű változásról beszélünk (a családi egyensúly tartósan megbillen). A rendszerszemlélethez a család megismeréséhez jó, ha felidézzük ezeket a szakaszokat, tudva, hogy nekünk a kisgyermekes családokkal van dolgunk.
- Új családtag elfogadása
- Helyet csinálni a jövevénynek
- A család fiatal tagjai elismerik a változás értékességét
- A gyerekkel új, felnőtt viszonyulás kialakítása
- A pár/egyén az életkor előrehaladtával is fenntartja tevékenységét
A rendszerszemléletű megközelítésben nem lényegesek az előidézők, nem az a lényeg, hogy „ki miatt” történt az adott cselekvés. „Ehelyett arra figyelünk: hogyan történik mindez, hogyan járul hozzá a családtagok mindegyike a helyzet fennmaradásához? Ez a cirkuláris, körkörös okság. Kiderülhet például, hogy az anya maga is próbál mindent a lehető legtökéletesebben elvégezni egy darabig, és nem is hagyja, hogy mások részt vállaljanak benne (ami persze a többieknek lehet nagyon is kényelmes), majd amikor belefárad, a frusztrációját a közel lévőkön vezeti le, és őket vádolja.
Alrendszerek a családban és a határok változása
A család-rendszer maga is sokrétűen tagolt, alrendszerekből épül fel. „Az alrendszerek saját szabályaik szerint működnek, kommunikálnak önmagukon belül, illetve egymással. El szokás különíteni a házastársi/partneri alrendszert, a szülői alrendszert és a gyermeki alrendszert. A gyermek születése után a kisgyerekes családban újra kell gondolni a szülői és a gyermeki alrendszer közötti határokat. Láthatóan a térhasználat változik, a babaágy és környéke szigorúan bizalmas terület. Ki léphet ide és mikor? Az anya szoptatja (eteti) a kicsit, mit vár el ő és a család? Az idősebb testvér, nagyszülő láthatja vagy talán „zavarja” a folyamatot? Mindenki kíváncsi, hogy táplálkozik a kicsi. Ki veheti a vállára, ki büfizteti? Mikor fürdethetem? Együtt alszik-e a szülőkkel? Sok-sok kérdés, melyekre új válaszokat kell keresni. A határok felállításával kapcsolatos viszonyrendszerek változása így vagy úgy, de bekövetkezik. Itt pedig szigorú autonómia-kérdésekre kell megnyugtató, ráadásul mindenki által elfogadható válaszokat keresni. Csupa-csupa segítőkészség, sok-sok jóindulatú tanács. Ki állhat ellen, ki nem eléggé hálás? Szó mi szó, a korábban felállított határok már nem érvényesek. Az elsőgyermekes család rászorul a külső segítségre. Mindenkinek igaza van, mégis határokat kell állítani, mert ha nem tesszük, a mindennapok cselekményei megteszik helyettünk. „A család mint rendszer ugyanis nem elkülönülten kezeli az egyes kérdéseket, hanem mindig azt keresi, hogy hogyan illeszthető a működések és a kapcsolatok egészébe. Itt van óriási szerepe az intézményrendszerünknek: dajkák, kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok, tanítók, tanárok segítik a gyermek, a család munkáját. Kérem, hogy értsük ezt jól: amit látunk, tapasztalunk, osszuk meg egymással, és ha a problémamegoldás a kompetenciahatárunkon túl van, akkor ahhoz a szervezethez, személyhez delegáljuk, ami, aki jogosult és képes eljárni. Csak ennyi. Külső segítség. A családi rendszer, mint minden más dinamikus rendszer, a folyamatos változások közben is keresi a folytonosságot, a (jól-rosszul) működő kapcsolataik állandóságát. A változások - a legkisebbek is - bonyodalmat okozhatnak, az életciklusok változásai pedig maradandó (másodrendű) változást okoznak, melyeket be kell építeni a család további működésébe. Elkerülhetetlenek a konfliktusok a családban, ezek gyakran krízisekké alakulnak, mert nincs megfelelő megoldási készlet a családtagok részéről, nem képesek a vélt-valós problémát kezelni, rendezni. A legtöbb család azonban, ha sokszor döcögősen is, de veszi az akadályokat.
Az óvodai nevelés és a gyermek fejlődése
Gyermeked fejlődése már a születése előtt elkezdődik és folyamatosan zajlik az évek során. Az egyik ilyen szakasz a 3-7 éves életkor, ugyanis ekkor a gyermeked idegrendszere rendkívüli plaszticitással, formálhatósággal rendelkezik. Szülőként az első hét évben tudjuk a gyermekeink fejlődését a legjobban támogatni. Mi történik, ha erre az időszakra nem figyelünk kellőképpen? Képzeld el úgy, mintha egy épülő ház alapjai nem állnának szilárdan. Nagyon sok a speciális igényű gyermek, ami miatt még nagyobb odafigyelésre, szakértelemre lenne szükség. Az óvónéniknek gyakran vegyes életkorú csoportban kell megoldaniuk az iskolaelőkészítő foglalkozásokat, és sok helyen nincs lehetőség külön helyiségbe vonulni a 6-7 évesekkel. Mivel egyre több pedagógus esik ki a rendszerből, akik maradnak, bizony túlterheltek. Sürgetően fontos változtatni a közoktatás helyzetén, de addig is: a gyerekek most vannak abban az életkorban, amikor megalapozzuk a későbbi fejlődésüket! Digitalizált világunkban egyre nő a képernyő, számítógép, telefon előtt töltött idő. A gyerekek fejlődése nem az iskolában, hanem már jóval az azt megelőző években elkezdődik. A készségfejlődés szempontjából nagyon fontos szerepe van a gyermekkel való otthoni törődésnek, foglalkozásnak. (Józsa Krisztián és Zentai Gabriella Új Pedagógiai Szemle, 57.
Egy friss amerikai kutatás szerint gyermeked hosszú távú boldogsága és boldogulása szempontjából a vele töltött idő minősége sokkal fontosabb, mint a mennyisége. Persze csak bizonyos határokon belül. Az áprilisban megjelenő kutatásból a Washington Post közölt részleteket. A kutatásban három és tizenegy éves kor közötti gyermekeket vizsgáltak, későbbi tanulmányi eredményeik, testi- és lelki egészségük alapján. Az állítás első felével eddig is tisztában voltunk - nem véletlen, hogy a magyar családellátási rendszer arra alapul, hogy az egyik szülő (többnyire az édesanya, de szerencsére egyre többször bizonyos életkor felett az édesapa) legalább kettő, de inkább három éves koráig otthon gondozza a gyermeket. A három éves kor feletti gyerekekkel kapcsolatban azonban sokkal több a bizonytalanság és a véleménykülönbség. Amennyiben viszont egyedül neveled a gyerekeidet, vagy ketten nevelitek őket, de mindketten teljes állásban dolgoztok, akkor a reggeli és esti rutint is beleszámítva, a hétköznapok során alig néhány órát töltötök együtt naponta. Senkinek. És pont ez a lényeg: ez rendben van így. Nem kell, hogy folyamatosan a gyereked körül forogjanak a gondolataid, még akkor sem, ha vele vagy. Sőt. Az viszont nagyon fontos lenne, hogy sikerüljön olyan heti és napi rutint kialakítanotok, amiben rendszeres, kiszámítható idő jut a tudatos együttlétre is. Nem kell nagy dolgokra gondolni. A kutatás szerint a tinédzserkori devianciák kialakulásának esélyét jelentősen csökkenti, ha hetente legalább hat órát töltesz úgy a gyermekeddel, hogy valódi kapcsolatban vagytok.