A hamburgi menyasszony: Egy elfeledett operett és a magyar lélek hangja

Az operett műfaja, különösen annak a budapesti ága, valódi művelődéstörténeti csoda. Csoda, mert képes szembemenni a „sírva vigadunk” felfogással, és olyan darabokat alkot, amelyek máig tartó világsikerekre tesznek szert. Számos operettünk hatalmas népszerűsége mellett alig tudunk a klasszikus zeneirodalomból ugyanannyi művet említeni, amelyek hasonlóan hosszú időn át fennmaradtak volna a köztudatban. Végül csoda, mert az operettekben rejlő humor és bonyodalom, bár kifejezetten korfüggő, mégis képes meghódítani a közönséget száz év elteltével is. Ezen értékes, de gyakran nem eléggé értékelt fejezetét mutatja be a magyar zene- és színháztörténetnek az a rendezvénysorozat, amely a legjelentősebb magyar operettszerzők, mint Kacsóh Pongrác, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Vincze Zsigmond és Huszka Jenő életművén keresztül tárja fel a műfaj gazdagságát.

A hamburgi menyasszony születése és sikere

Már százkét éve annak, hogy 1922 elején a Városi Színház színpadán bemutatták A hamburgi menyasszony című darabot. A művet Kulinyi Ernő (1893-1945) írta, zenéjét pedig Vincze Zsigmond (szül.: Weisz, 1874-1935) komponálta. A színdarab rögtön elnyerte a közönség tetszését, különösen az első felvonás végén elhangzó dal - a „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” refrénű - aratott osztatlan sikert. A 8 Órai Ujság kritikája szerint Kulinyi Ernő kitűnő érzékkel, a színpad teljes ismeretével és sok ötlettel gyúrta át operetté a vígjátékot. Ez a rokokó operett csupa hangulat és romantikus meséjének szövegét ízlésesen szövik át a humor finom selyemszálai. A pompás dalszövegek külön értéket adtak a librettónak, amelyet a korabeli kritika a Városi Színház színpadán korábban látottak közül a legjobbnak, legmulatságosabbnak és leginkább tetszetősnek ítélt.

A Magyarság című lap 1922-es beszámolója megerősítette, hogy a szövegkönyvét Pekár Gyula „Kölcsönkért kastély” című vígjátéka nyomán Kulinyi Ernő írta, teleszőve új ötletekkel. A jól pattogó versekre a vérbeli muzsikus Vincze Zsigmond szerzett könnyedén szárnyaló finom muzsikát. Külön kiemelték, hogy „jól esik a darab magyar levegője, amely főleg az első felvonásvégi szép, akarat nélkül is irredenta dalból árad felénk („Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország”).” A Békés című lap szerint „A darab zenéje kimunkált, nehéz szerkezetű kompozíció, de élvezetes és fülbemászó dallamokkal.” A kritika továbbá hangsúlyozta, hogy a darab tendenciája felemelően hazafias és megragadóan irredenta. Különösen a Nagy-Magyarország térképének transzparens jeleneténél, a „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” kezdetű nagy kórus frenetikus tetszést, tomboló lelkesedést váltott ki. Palló Imre pompás dala, a „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” című, a legszebb, leghangulatosabb, legmegkapóbb irredenta dal volt, amelyet könnyes szemmel énekelt a korabeli társadalom színe-java.

Külön érdekesség, hogy a színdarab ominózus dalának refrénjét a trianoni határokon túl, vagy ahogy akkoriban emlegették, „a megszállt területeken” a társulatok úgy énekelték, hogy: „Szép vagy, gyönyörű vagy, Tündérország.” Az áthallás egyértelműen megmaradt, de mégsem volt annyira szembetűnő az idegen hatóságoknak. A darab és fő dala kétségtelenül nagy hatást gyakorolt a hazafias magyarságra.

Kulinyi Ernő tragédiája

Csak kevesen ismerik ennek a csodálatos dal szerzőjének, Kulinyi Ernőnek a tragédiáját. A kiváló írót ugyanis 1944 novemberében a nyilasok deportálták, sorsa pedig sokáig ismeretlen volt. A Világ című lap 1945. január 1-jei számában megjelent hír szerint „A brucki fogolytáborban meghalt Kulinyi Ernő és Mihály István”. Kulinyi több zsidó születésű művésszel együtt a brucki táborba került, ahol a folyamatos robotolás, éhezés és fagyos hideg megölte. Ez a sors, sajnos, sok tehetséges művészét érte utol a korszaknak, és emlékeztet minket a történelem tragikus eseményeire.

Az operett, mint művelődéstörténeti csoda

Ahogy Dr. május 25-én, a KLEBELSBERG Emlékházban tartott előadásán is elhangzott, az operett, főleg annak a budapesti ága, művelődéstörténeti csoda. Csoda, mert szembe megy a „sírva vigadunk” felfogással. Csoda, mert számos operettünk máig tartó világsikere mellé alig tudunk a klasszikus zeneirodalomból ugyanannyi művet tenni. Végül csoda, mert az operettekben levő humor és bonyodalom kifejezetten korfüggő, és mégis szeretjük a darabokat száz év múlva is. A Budapesti Operettszínház az operett műfajának egyik legfontosabb fellegvára, ahol „tényleg csodák történnek”. A nézők hihetetlen látványos előadásokra, fantasztikus jelmezekre, koreográfiára és zenére számíthatnak, amelyek elvarázsolják őket.

Az előadássorozat a legjelentősebb magyar operettszerzők (Kacsóh, Lehár, Kálmán, Vincze, Huszka) életművén keresztül mutatja be a magyar zene- és színháztörténet értékes, de nem eléggé értékelt fejezetét. Ezek a rendezvények, melyek ingyenesek, előzetes regisztrációhoz kötöttek a Klebelsberg Emlékház korlátozott befogadóképessége miatt, kiváló alkalmat kínálnak a műfaj mélyebb megismerésére. Fontos megjegyezni, hogy a programváltozás jogát fenntartják, és a rendezvényeken videó- és fotófelvételek is készülnek.

Offenbach „Fortunio dala” és a magyar adaptációk

Jacques Offenbach „Fortunio dala” („La chanson de Fortunio”) című operettje, melynek párizsi bemutatójára 1861. január 5-én került sor, majd Pesten 1862. február 2-án a Nemzeti Színházban, Kassán pedig 1862. február 2-án a Népszínházban, szintén rávilágít az operett műfajának sokszínűségére. A cselekmény Párizsban, Fortunio kertjében, XIV. Lajos korában játszódik. Az eredeti történet egy öreg és gonoszkodó ügyvéd, Fortunio körül forog, aki fiatal feleséget hozott a házhoz. Fortunio féltékeny, mert jól tudja, hogy az öreg férj mellett joggal bizakodó hódolói akadhatnak ilyen helyre menyecskének. Visszaemlékezik saját ifjúságára, amelynek tapasztalatai teszik most féltékennyé; hiszen ő maga is udvarolgatott akkoriban főnöke feleségének. Egy dallal férkőzött hajdanában a fiatalasszony szívéhez. Az ügyvéd kellemetlen ember, mert a periratok között rejtőzik, és az írnokai boldogok, amikor kiteszi a lábát a házból. Éhes fiúk ezek, a „principális” jóvoltából éheznek, és felkopna az álluk, ha Babette, a jószívű és jó kedélyű szakácsné nem táplálná őket.

Paul Friquet, a legfiatalabb írnok izgalmas hírrel érkezik: megtudta, hogy az öreg Fortunio úr valamikor egy szerelmes dalt komponált, amelynek bűvös a hatása az asszonyokra: nem tudnak ellenállni e dalnak. Az írnokok, köztük Valentin, az idősebb írnok, aki immár hat hónapja boldogtalan szerelmes, reménykedni kezdenek. Friquet elárulja Marie-nak, Fortunio fiatal feleségének, barátja titkát: iránta való nagy szerelmét. A fiatal emberek ódon aktáikkal babrálnak, amikor Valentin a periratok között sajátságos szövegre talál: „Amit oly mélyen szívemben hordozok…” Óriási felfedezés, mert a periratok között rejtőző vers nem lehet más, mint Fortunio bűvös szerelmi dala. Az írnokok sietve lemásolják a dalt, azzal az elhatározással, hogy kipróbálják varázserejét. Valentin először marad egyedül szerelmesével, Fortunio feleségével. És Valentin segítségül hívja most Fortunio régi-régi szerelmes dalát: „Si vous croyez je vais dire…” Marie-ra mély hatást tesz a fiatalember szenvedélye. Dühödten ront be Fortunio, ám a kertből felhangzik ifjúságának emléke: hajdanvolt szerelmes legénykorának bűvös dala, mégpedig kórusban. Az írnokok jelentek meg ugyanis leánykáikkal, s együtt éneklik Fortunio ifjúságának dalát. A történet happy enddel zárul: kinyílik az ablak, s a fiatalasszony egy szál rózsát dob az odalenn búsongó-merengő Valentin lába elé.

A kritika, amely megszokta, hogy Offenbach gúnyolódik, parodizál, tréfál, elméskedik, csipked és csúfolódik, ezúttal kénytelen volt elismerni a zene mosolygó derűjét, eleganciáját, báját és előkelőségét. A színházban összeverődött „vegyes” közönség olyan lelkesedéssel és megindultsággal köszöntötte a cselekményt és a muzsikát, mintha messzetűnt és elveszett édenének visszatérő mosolya lenne az. Kijutott az ünneplésből nemcsak Offenbachnak, hanem a két szövegírónak, Hector Crémieux-nek és Ludovic Halévynak is.

Rádiós és televíziós adaptációk

A Rádió Dalszínházának bemutatói közül három felvétel is ismert:

• 1949: Ez az első felvétel, amelynek részletei nem maradtak fenn.
• 1958. június 22.: Kossuth Rádió, 20.20 - 21.25. Km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Fischer Sándor. Rendező: Szécsi Ferenc. Zenei rendező: Fejes Cecília. Szereposztás: Fortunió - Maleczky Oszkár, Lauretta - Házy Erzsébet, Valentin - Ilosfalvy Róbert, Friquet - Kishegyi Árpád, Babette - Palánkay Klára. Megjegyzendő, hogy az eredeti szövegkönyvben Marie-nak hívják az ügyvéd feleségét, nem Laurettának. Továbbá itt Lauretta nem Fortunio felesége, hanem - a korabeli erkölcsi viszonyokra tekintettel - mint az ügyvéd leánya szerepel az átdolgozás eredményeként.
• 1989. április 3.: Kossuth Rádió 20.30 - 21.26. Km.: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás. Rendező: Bozó László. Zenei rendező: Bárány Gusztáv. Szereposztás: Fortunió - Kállai Ferenc, Lauretta - Kincses Veronika (dialógusban: Hűvösvölgyi Ildikó), Valentin - Molnár András, Friquet - Rozsos István, Babette - Takács Tamara. Itt is megmaradt a korábbi adaptáció módosítása, miszerint Lauretta Fortunio leánya.

A daljáték televíziós felvételét 1984. június 22-én mutatta be az MTV a Zenés TV Színház keretében. A filmváltozat műfordítója Innocent Vincze Ernő volt, rendezője Szirtes Tamás. A főbb szerepekben Mádi Szabó Gábor (Fortunio), Zempléni Mária (Lauretta), Halász Aranka (Babette), Mácsai Pál (Valentin, próza, énekhang: Molnár András) és Maros Gábor (Friquet) láthatók. Közreműködött a Magyar Állami Operaház zenekara, vezényelt Makláry László.

Ruitner Sándor dramaturg gondolatai az új televíziós operett bemutatójához (megjelent a korabeli RTV Újságban) rávilágítottak arra, hogy az ötvenes években készült rádiófeldolgozás, amely több mint százszor hangzott el, igencsak erkölcsös világban készült. Az, hogy a megbecsült, idős ügyvédet megcsalja fiatal felesége az iroda pelyhesállú ügyvédbojtárjával/írnokával, nem tartozott a hivatalosan támogatott operett-témák közé. Ezért az ifjú asszonykából fiatal lány, az idős férjből pedig - korához illő - apa lett. Mindezek után még a happy endet is tálcán kínálta a korántsem ilyen konszolidált megoldásokért lelkesedő szerző darabja: a fiatalok - apai áldással - egymáséi lettek. Azonban az 1984-es televíziós változat már az eredeti Offenbach-darabhoz hűen mutatta be a történetet, ahol a valós történet - a feleség hűtlensége - kerül a képernyőre. Ez a „régi-új” változat maradandó színházi élményt kínálhat azoknak, akik jól ismerik az operett megálmodójának gondolatvilágát.

Az operett dallamvilága és a „Fortunio dala” részletei

A „Fortunio dala” dallamvilága Offenbachra jellemzően gazdag és színes. A rádiófelvételeken fennmaradt részletek bepillantást engednek a mű zenei szépségébe:

• Nyitány: A mű hangulatos nyitánya már előrevetíti a darab játékos és romantikus atmoszféráját.
• Kórus, jelenet és vízdal: Ebben a részben (előadók: Palánkay Klára, Ilosfalvy Róbert, Kövecses Béla, Külkey László, Réti József, Bende Zsolt) az írnokok öröme fejeződik ki, miután az ügyvéd távozik. „Nincs itt az úr…az ember így felszabadul… Az ördög vigye a sok aktát! Örökös írás, görnyedés!… - Éljen a jókedv, végre kimondom, most mulatunk! Itt az idő! Ennivalót! Most ez a fontos! Halljuk a konyhát, mit mond ő… …- Babett, Babett, drága, siess!… - Adj valamit már légy szíves!… - Úgy éhezek!… /- No, mi a baj? Halljuk a szót! - Ennivalót! Ennivalót! - De mit verik a házat fel! Hisz adok én, csak szólni kell! Van egy-két alma és kenyér…/- Van alma, az álom, és finom kenyér, ez mennyei álom, mely mindent megér!… Szép órát ígér! /- Babett, ez nekünk nem elég! Mert ehhez pedig üdítő víz kell! Valami ital illenék! Töltsd poharamat tele vízzel! …Enyhet nyújtsz, mikor eljön az asszony!… Rajta, Babett, itt a pohár! Szívem e víztől vágyva vár… Rajta, Babett, itt a pohár!…”
• Valentin dala: Ilosfalvy Róbert előadásában: „A vágyam, a vágyam, csak érte lángol, érte ég! A vágyam, a vágyam lázban vár már réges-rég!…” Ez a dal Valentin szerelmének intenzitását fejezi ki.
• Lauretta dala: Házy Erzsébet előadásában: „…Gondold meg jól, hogy mit csinálsz! Hát jól vigyázz, hát jól vigyázz, könnyen pórul járhatsz! Könnyen pórul járhatsz, végül könnyen pórul jársz! Egy szó mint száz, csak jól vigyázz!…” Ez a dal Lauretta aggodalmait és óvatosságát tükrözi.
• Valentin és Friquet kettőse és jelenet: Ilosfalvy Róbert, Kishegyi Árpád, Bende Zsolt, Réti József, Kövecses Béla előadásában: „Nincs arra szó, hogy én mit érzek, mit rejt-e dal? Ha bennünk él egy hit, mely éltet, hallgatni kell! …Nevét elhallgatom, míg élek, mert nincs remény!… /- A sanzon, a sanzon, de régóta vártuk, végre megtaláltuk! … - A gazdánk dala…. - Írjuk fel, írjuk fel, mert erről másolat is kell… /- Te bűvös dal! Ki téged hall, szerelmes dal, édes dal, szerelmet vall, bűvös dal…/- Most kivirul a szerelem… győz ez a dal a szíveken… győzni fog minden asszonyon az én dalom!… Babett, te drága konyhalány! A szíved lángra gyújtanám!…Csak szólj egy szót, tiéd a csók!…” Ez a rész a bűvös dal megtalálását és a szerelmi remények felébredését mutatja be.
• Finálé: Házy Erzsébet, Palánkay Klára, Ilosfalvy Róbert, Kishegyi Árpád, Kövecses Béla, Külkey László, Réti József, Bende Zsolt előadásában: „Nincs arra szó, hogy én mit érzek, mit rejt-e dal? Ha bennünk él egy hit, mely éltet, hallgatni kell! …Nevét elhallgatom, míg élek, mert nincs remény!…- Babett! Valentin megtalálja Laurette-tét, és én? - Hallgasson, maga kis Fortunio! …” A finálé a történet csúcspontját és feloldását hozza el, a szerelmesek sorsának beteljesedését, vagy annak elutasítását.

A cirkuszhercegnő és A cigánybáró: További operett sikerek

A Budapesti Operettszínház nemcsak a klasszikus operettek, hanem a modern előadások színtere is. A „Cirkuszhercegnő” egyesíti az operett műfajának legnemesebb hagyományait és a Nagymező utcai teátrum lenyűgöző, 21. századi színpadi látványvilágát. Emellett Ifj. Johann Strauss egyik legnépszerűbb műve, „A cigánybáró” is színpadra kerül a Jókai200 emlékév keretében. Ezek az előadások is bizonyítják az operett műfajának töretlen népszerűségét és a színház elkötelezettségét a minőségi szórakoztatás iránt.

Kacsóh Pongrác: Rákóczi daljátéka

Különleges, félig szcenírozott koncertváltozatban lesz látható Kacsóh Pongrác „Rákóczi daljátéka” a Budapesti Operettszínház előadásában, május 6-án, 19:00 órakor. Ezt a darabot március 27-én - 350 éve - született II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem tiszteletére rendezik. A daljáték középpontjában a fejedelem, II. Rákóczi Ferenc áll, aki az áldozat és a szabadságvágy drámáját testesíti meg. A műben nemzeti motívumok és elegáns keringők váltakoznak nagyszabású együttesekkel.

Kacsóh Pongrác zenéje külön fejezetet érdemel. A komponista dicsőségét új babérral gazdagítja, ebben az új művében a mesterségbeli tudás teljes vértezetében jelenik meg. Becsvágya is nagyobbra sarkalta, zenéje gazdagabb, mint a „János vitézé”. Különösen kiemelkedő alkotások Kacsóh Pongrác művéből: az első felvonásbeli románc, a második felvonásban „Lipót császár nem királyunk!” kezdetű kórus. A szakértők szerint Kacsóh Pongrác nagyot fejlődött két esztendő alatt. A darab zenéje sokkal jobban megérti a szövegét, és magaslaton áll. Annak ellenére, hogy egyesek szerint a darab súlyos mondanivalója miatt nem operett-színpadra való, a zene önmagában is jelentős alkotás.

A Rádió Dalszínháza is bemutatta a művet 1964. január 4-én. A cselekmény helyszínei a bécsi Hofburg (I. felvonás), a nagyszombati kuruc tábor (II. felvonás), Eperjes vára (III. felvonás 1. kép) és a Vereckei-szoros (III. felvonás 2. kép) az idő múlásával, a történelmi események és a szereplők lelkiállapotának evolúcióját tárják szemünk elé.

A Monte Cristo grófja: egy romantikus musical

A Budapesti Operettszínház repertoárjában nem csupán operettek, hanem musicalek is helyet kapnak. A „Monte Cristo grófja” egy igazi, nagy ívű, romantikus musical, amely a műfaj kedvelőinek széles körét vonzza. Az Operettszínház ezzel is bizonyítja sokoldalúságát és azon képességét, hogy különböző műfajú, de mindig magas színvonalú előadásokkal szórakoztassa közönségét.

Az operett jövője és a közönség szeretete

Az operett műfaja, a „hamburgi menyasszony” és más sikeres darabok példáján keresztül is láthatóan, időtálló és közönségcsalogató. A Budapesti Operettszínház továbbra is azon dolgozik, hogy a hagyományokat megőrizve, de a modern kor igényeinek is megfelelve mutassa be a műfaj gyöngyszemeit. Az olyan nagyszabású előadások, mint „A cigánybáró” vagy „A cirkuszhercegnő”, valamint a történelmi témákat feldolgozó „Rákóczi daljátéka” mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az operett továbbra is a magyar kultúra meghatározó részét képezze, és a közönség szívében éljen tovább.

tags: #hamburgi #menyasszony #cimu #operett