A kilencvenes évek televíziós műsorkínálatának egyik emblematikus darabja volt a Dévényi Tibor nevével fémjelzett „Három kívánság”. A műsor, mely másfél évtizeden át százezreket szólított meg levélben, a gyerekek álmait, vágyait igyekezett valóra váltani. Legyen szó egy kedvenc zeneszámról, egy régóta áhított találkozásról hazai vagy nemzetközi sztárokkal, zenészekkel, színészekkel, vagy éppen egy különleges, olykor meghökkentő kérésről, a „Tibi bácsi” és csapata mindent elkövetett a teljesítésért. A műsor bája ma is delejező, olykor már-már abszurd humorba torkolló pillanatai örök emlékeket hagytak a nézőkben.
A kívánságok sokszínű világa
A „Három kívánság” adásaiban a gyerekek közel negyvenes kívánságlistából válogathattak. Gyakoriak voltak a kedvenc filmbejátszások és zeneszámok, melyek előadóival - például a Dolly Roll-lal, Katona Klárival vagy a Neoton Famíliával - nemegyszer személyesen is találkozhattak, sőt, együtt énekelhettek. A zene iránti rajongás számos tehetséges gyermeket is megmutatott. Egy trombitálni tanuló kisfiú Geiger György trombitaművésszel játszott együtt, egy zeneszerzőnek készülő másik srác pedig abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Szokolay Sándor zeneszerzőtől kapott tanácsokat, aki a fiú saját szerzeményét zenekarra is hangszerelte. Baranyi Ferenc költő egy kislány első költői próbálkozásához adott tanácsot, egy leendő balerina Keveházi Gábor balettművésszel táncolt, és az egész stúdió együtt sikított Lindával, azaz Görbe Nórával.
A sportos kívánságok sem maradtak el. Olimpiai bajnok úszókkal és válogatott labdarúgókkal sportolhattak együtt a lelkes gyerekek, ami felejthetetlen élményt jelentett sokuk számára. Rodolfo közösen bűvészkedett a lelkes gyerekekkel, két kislány találkozhatott és „űrtornázhatott” az űrhajós Farkas Bertalannal, sőt, híres diszkótáncosok is bemutatkoztak. Ezek a találkozások és élmények nem csupán szórakoztatóak voltak, hanem inspirációt is nyújtottak a fiataloknak.
A rendszerváltás előfutára a televízióban
Dévényi Tibor műsora a 80-as években, még a rendszerváltás előtt, nagy műgonddal készítette elő a nézők pszichéjét a minden addigi szabályt felrúgó abszurd humor befogadására. Bár a Monty Python Repülő Cirkusza csak a rendszerváltás után debütált a Magyar Televízióban, Tibi bácsi már ekkor túllőtt a célon. A „Három kívánság” fedőnéven futó előzménysorozat még azok mentális védőhálóját is átszakította, akiknek később például a különösen kíméletlen Macskaösszezavaró Kft. című jelenet meg sem kottyant. Ennek ékes példája volt, amikor egy „levélíró” „leghőbb” „vágya” az volt, hogy Schirilla Györgyöt gőzgombóccal etesse a jeges Dunában. Az efféle, olykor meghökkentő kérések, melyek a műsorban valósultak meg, a megszokottól eltérő, újfajta szórakozást kínáltak a nézőknek.
A három kívánság
A gőzgombóc rejtélye és Schirilla György kalandja
A legendás adás, melyben Schirilla György úszó gőzgombócot evett a jeges Dunában, máig élénken él a köztudatban. A kívánság apropóján sokan felteszik a kérdést: mégis mi a pék pikkelyes hímtagja az a gőzgombóc? Nos, a fényévekkel megnyerőbb hangzású Dampfnudel egy szilvásgombóchoz hasonló desszert, amit mákkal és vaníliaszósszal szervíroznak. Nevét onnan kapta, hogy főzés helyett gőzöléses eljárással készül.
Azonban nyilvánvaló, hogy az eredeti recept eltörpült ahhoz az ízkavalkádhoz képest, amit a 80-as évekbeli mirelit verzió vonultatott fel. A műsorban Tibi bácsi - mint a téboly csodatevő aranyhala - a lehető legtermészetesebb módon vezényli le az embert próbáló műsorszámot, miközben Schirilla a humor eszközével próbálja oldani a magas debilfaktor okozta feszültséget. A produkciónak természetesen a magyar munkásosztály is csodájára járt, hasonlóan önfeledt tömeget legközelebb Kim Ir Szen gyászmenetén kaptak lencsevégre Phenjan főterén.
A jelenet 2:30-nál libben a fecske a főhős jóvoltából, és Schirilla már tempózik is a Duna közepére. Fontos kiemelni, hogy a levélíró, Balázs főtt állapotában szervírozta a gőzgombócot, és nem hibernáltan sercegett a sportoló fogai között. Schirilla ennek dacára önfeledten, de legfőképpen gusztusosan majszolta el a jeges vízben, ügyelve rá, hogy a halállományt se fenyegesse az éhhalál. Az ízvilágot méltató kijelentését azonban legjobb esetben is fenntartásokkal kezelhetjük, hiszen a körülmények igencsak extrémek voltak.
A Puzsér Róbert által is fájdalmasan felidézett eset is jól mutatja, mennyire beivódott ez a jelenet a magyar médiatörténetbe. Fontos azonban megjegyezni, hogy az a Schirilla György, aki a műsorban annak idején szerepelt, már elhunyt. A későbbiekben ifj. Schirillát láthatjuk a műsorokban, ahogy azt néhány hozzászólás is említi.
A Három kívánság öröksége: Milli Vanilli és a zenei illúziók
A „Három kívánság” nem csupán Schirilla gőzgombócával, hanem más emlékezetes pillanatokkal is gazdagította a nézők vasárnap délelőttjeit. Dévényi Tibi bácsi műsorában az egyik gyerek Milli Vanillit kért. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója számos klassz dologgal járt, például az első Meki megnyitásával Magyarországon 1988-ban, de ami igazán lényeges volt abban az évben, az a Milli Vanilli története volt.
Két srác énekelt állítólag „tré diszkóslágereket”, de mégis lenyomták a világot. Pedig a történetük nem indult jól. Miközben megpróbáltak betörni a zeneiparba, modellkedésből és táncos fellépésekből próbáltak megélni, de ez nem nagyon sikerült. A producer ugyanis másokkal énekeltette fel a számokat, nekik csak a tátogás maradt. Ráadásul a kamuval 1990. február 21-én megkapták a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat. Aztán elszabadult a pokol, lebuktak, a díjat visszavonták, és a fiúk a levesbe mehettek. Ez a történet jól illusztrálja, hogy a „Három kívánság” nem csak szórakoztatott, hanem olykor a zeneipar árnyoldalait is bemutatta, persze a maga sajátos, gyermekközpontú módján. A Milli Vanilli esete egy máig emlékezetes botrány volt, amely rávilágított a zeneiparban rejlő illúziókra és manipulációkra.
Az abszurd humor hatása és a gyerekek szerepe
A „Három kívánság” műsorában Dévényi Tibi bácsi olykor olyan kéréseket is teljesített, amelyek a felnőtt nézők számára már a Monty Python humorát idézték. Gondoljunk csak arra, amikor valaki Dieter Bohlennel akart focizni, és helyette cicajelmezes zsákbanfutás lett a Manhattan együttessel. Az efféle, váratlan fordulatok a műsor szerves részét képezték. Ahogy az egyik hozzászóló is megjegyzi, egy 10 éves fiúcska akkor sem kérne ilyesmit önszántából, ha testvérszülők gyermekeként látta volna meg a napvilágot egy szivárgó atomreaktor közelében. A dolog pedig még gyanúsabbá válik, amikor a bejátszásban felbukkan egy másik halmozottan szerencsés gyermek is, akit csak Eszkimóka fedőnéven emlegetnek. Ez a fajta abszurd, sokszor öncélúnak tűnő humor, azonban hozzájárult a műsor egyediségéhez és emlékezetességéhez.
A gyerekek naivitása és őszinte kívánságai adták a műsor alapját, azonban a „Tibi bácsi” által teremtett keretrendszerben ezek a vágyak olykor meghökkentő, de mégis szórakoztató formát öltöttek. A műsor nem csupán a gyerekek álmait váltotta valóra, hanem a nézők számára is egyfajta, a mindennapokból kiszakító, különleges élményt nyújtott. A „Három kívánság” máig egyfajta nosztalgikus emléket idéz, melynek során a televízió valóban képes volt a csodákra, még ha olykor egy jeges Dunában elmajszolt gőzgombóc formájában is.