Az olvasás az egyik legfontosabb alapja a tanulásnak és a személyiségfejlődésnek. A negyedik osztályos tanulók számára összeállított olvasókönyvek kulcsfontosságú szerepet játszanak ebben a folyamatban, hiszen változatos és újszerű szövegtípusokkal, kortárs irodalmi alkotásokkal gazdagítják a válogatások tárházát. Ezek a kiadványok a szépirodalmi szövegeken túlmenően, mint amilyen a kedvelt Hétszínvirág mese, szemelvényeivel az erkölcsi értékek közvetítésére, a hagyományok tiszteletére és ápolására, a pozitív viselkedésformák bemutatására, a tanulók teljes személyiségfejlesztésére törekednek.
A Hétszínvirág sorozat folytatásából tanulnak a gyerekek, melynek hét fejezete sok érdekes olvasnivalót kínál számukra. A könyv fejezeteinek nyitóképei gondolatébresztőként szolgálnak, és a tartalomjegyzékből kiderül, milyen olvasmányokat tartalmaznak az egyes fejezetek. A "Meséről mesére" című fejezet mélyebben bevezet minket a mesék világába, Kányádi Sándor szavai szerint: "A mesét csöndben kell hallgatni. Áhítattal, mert a mese a királyoknál is hatalmasabb. Örök életű." Ez a megállapítás is kiemeli a mesék időtlen jelentőségét.
Annuska és a Hétszínvirág kalandjai
A Hétszínvirág mese, mely Valentin Katajev tollából született, Annuska, egy kislány történetét meséli el, akinek egy váratlan találkozás megváltoztatja a mindennapjait. Annuska édesanyja elküldte perecet venni. Vásárolt is hét perecet: két köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának és egy kis rózsaszínűt Öcsinek, Pavliknak. Fogta a füzérbe fűzött pereceket, s hazafelé indult. Ahogy Annuska megy, mendegél, elbámészkodik, megszámolja a varjakat, elolvassa a cégtáblákat. Azalatt odasomfordál egy ismeretlen kutya, s fölfalja a pereceket, egyiket a másik után: apa köménymagosait, anya mákosait, Annuska cukrosait. Érzi ám Annuska, hogy könnyebbedik a perecfüzér. Odanéz, hát üres a fonál, a kutya épp az utolsókat ropogtatja -- Öcsi rózsaszínű perecét. Még a száját is megnyalta utána.
"Jaj, te rossz kutya" - kiabált Annuska, s a kutya után eredt. Szaladt, szaladt, de csak nem érte utol, s végül el is tévedt. Nézi, nézi, micsoda idegen helyre vetődött. A nagy házak eltűntek, s csupa kis viskó van körülötte. Megijedt Annuska, s keservesen sírva fakadt. Hát csak ott terem egy anyóka. "Kislány, kislány, miért sírsz?" - kérdezte az anyóka. Annuska elmesélte, hogy járt. "Ne sírj, ne ríj, majd én segítek a bajodon. Perecem, igaz, nincsen, és pénzem sincs. De nő az én kertemben egy virág, a neve: Hétszínvirág, az mindent megtehet. Látom, te jó kislány vagy, ha szeretsz is elbámészkodni az utcán. Odaadom neked a Hétszínvirágot, az majd segít rajtad." S ezzel letépett a tövéről egy nagyon szép virágot, s odaadta Annuskának. Olyanféle volt az, mint a margaréta, csak épp hogy minden szirma más-más színű: sárga, vörös, kék, zöld, narancssárga, ibolyaszín meg égszínkék.
Ez a virág nem közönséges virág ám, teljesítheti minden kívánságodat. "Szállj el, szállj el százfele! Aztán megmondod, hogy mit kívánsz, s nyomban teljesül." Annuska szépen megköszönte az anyókának a virágot, s kiment a kapun. Az utcán jutott az eszébe, hogy nem tudja az utat hazafelé. Már vissza is fordult volna a kiskertbe, meg akarta kérni az anyókát, hogy vezesse a legközelebbi rendőrhöz, hát uramfia! - se kiskert, se öregasszony, mintha a föld nyelte volna el őket. Mit csináljon? Szokás szerint már éppen elsírná magát, össze is húzódik az orra, mint egy kis harmonika, mikor eszébe jut a titokzatos virág. "Lássuk csak, mit tud ez a Hétszínvirág. Szállj el, szállj el százfele! Hogy otthon legyek azon nyomban a perecekkel együtt." Ahogy kimondta, már otthon is volt, kezében a perecekkel.
Annuska még nagyon kicsi lány volt, ezért fogott egy széket, ráállt és felnyúlt a mamája legislegkedvesebb virágvázájáért, amely a legislegmagasabb polcon állt. Hát nem éppen akkor repült el egy sereg varjú az ablak előtt? Annuska pontosan meg akarta állapítani, hány a varjú: hét vagy nyolc? Kinyitotta a száját és elkezdte őket számolni, ujjait egyenként begörbítve. A váza pedig leesett, ezer darabra tört. "Már megint eltörtél valamit, te haszontalan?" - kiáltott be anya a konyhából - "Csak nem az én legislegkedvesebb vázámat?" "Nem, anyukám, dehogy, semmi sem tört el- Rosszul hallottad! Szállj el, szállj el százfele! Hogy anyu legislegkedvesebb vázája megint ép legyen." Alig, hogy ezt kimondta, a cserepek maguktól összeszaladtak s összenőttek. Anyu beszaladt a szobába, s látta, hogy legislegkedvesebb vázája a helyén áll, mintha mi sem történt volna. Annuskát mindenesetre megfenyegette az ujjával és kiküldte az udvarra sétálni.
Kint a fiúk éppen "Északi sark"-ot játszottak, ócska deszkákon ültek s egy nagy karó volt mellettük a földbe dugva. "Fiúk, fiúk, vegyetek be engem is játszani!" "Még mit nem! Nem látod, hogy ez az Északi-sark: Csak nem viszünk lányokat az Északi-sarkra!" "Ez az Északi-sark? Ez négy öreg deszka." "Ez nem deszka, hanem jéghegy! Eredj, ne zavarj! Épp most van a legnagyobb jégnyomás." "Szóval nem vesztek be?" "Nem! Eredj!" "Hát nem is kell! Én nélkületek is eljutok az Északi-sarkra most mindjárt. És nem is olyan rongyosra mint a tiétek, hanem olyanra, mint az igazi. Pukkadjatok meg! Szállj el, szállj el százfele!" Még ki sem mondhatta, amikor szörnyű szélvihar kerekedett, a nap elsötétült, körös-körül koromfekete éjszaka lett, a föld meg úgy forgott a lába alatt, mint a pörgettyű. Annuska úgy, ahogy volt, vékony nyári ruhácskájában, csupasz lábával, egyes-egyedül ott találta magát az Északi-sarkon, ahol száz fok hideg van. "Jaj, mamácskám, megfagyok!" - kiabált Annuska, és sírva fakadt, de a könnyei nyomban jéggé fagytak, s úgy lógtak az orráról, mint a jégcsapok az esővízcsatornáról. A jéghegy mögül előcammogott hét fehér medve, s egyenest a kislánynak tartott: egyik szörnyűbb a másiknál. Az első - ni, jeges, a másik - ideges, a harmadik - talpas, a megyedik - tenyeres, az ötödik - lába kicsit csámpás, a hatodik - szeme tüzes lámpás, a hetedik - a legislegmérgesebb. "Szállj el, szállj el százfele! Hogy otthon legyek az udvarunkon, de rögtön." Abban a szempillantásban megint az udvaron termett. Néznek rá a fiúk, és nevetnek rajta. "Na hol az a te híres Északi-sarkod?" "Ott voltam." "Hiszi a piszi, bizonyítsd be!" "Nézzétek, még lóg a jégcsap rólam!" "Ez neked jégcsap?"
Annuska megsértődött, s megfogadta, hogy többet nem bajlódik a fiúkkal, inkább átmegy a másik udvarra, ahol a kislányok játszanak. Odamegy, s látja, hogy azoknak mindenféle játékuk van. Egyiknek kis kocsija, másiknak labdája, a többinél ugrókötél meg kis tricikli, sőt egy kislány karján egy nagy beszélőbaba csücsült, a fején babaszalmakalap s a lábán babahócipő. Elbúsulta magát Annuska. Az irigységtől még a szeme is sárga lett, mint a macskáé. "Szállj el, szállj el százfele! Hogy a világ minden játéka az enyém legyen." Azon nyomban özönlött feléje a sok játék a világ minden tájáról. Elsőnek persze a babák, csak úgy csattogott a szemük a nagy pipslákolásban s szüntelenül kiabáltak, hogy "papa, mama!" - "papa, mama!". Annuska először megörült, de azután olyan sok lett a baba, hogy megtelt velük az egész udvar, a kis utca, s a térnek is jó fele. Egy lépést sem lehetett tenni, hogy baba ne kerüljön láb alá. Egyebet sem lehetett hallani körös-körül, csak a babák sírását. Elképzelhetetlen, mekkora lármát tud csapni ötmillió baba. S ezek csak a moszkvai babák! Annuska egy kicsit megijedt, de ez még csak a kezdet volt. A babák után gurultak a labdák, golyók, kerékpárok, triciklik, traktorok, autók, könnyű harckocsik és ágyúk. Az ugrókötelek úgy kúsztak a földön, mint a kígyók, a lábak közé tekeredtek, s ettől az ideges babák mégjobban rikácsoltak. A levegőben milliószám röpködtek a játékrepülőgépek, léghajók és vitorlázók. Az égből szüntelenül hullott a töménytelen sok tulipán formájú ejtőernyő, és fönnakadt a fákon meg a sürgönypóznákon. A közlekedés elakadt. A rendőrök felmásztak a lámpaoszlopokra, s nem tudják mitévők legyenek. "Elég, elég!" - kiabált rémülten Annuska, fejéhez kapva - "Elég lesz! Nagyon kérem! Nekem nem kell ilyen sok játék, csak tréfáltam. Félek…" De hiába, a játék csak úgy özönlött mindenfelől. Kifogyott a szovjet játék, következtek az amerikaiak. Már az egész város a háztetőkig megtelt játékszerekkel. Annuska felszaladt a lépcsőn - a játékok utána. Ki a balkonra - a játékok a nyomában. Föl a padlásra - a játékok is. "Szállj el, szállj el százfele! Hogy a játékok menjenek vissza a boltokba, de most mindjárt." S a játékok azonmód eltűntek.
Ahogy Annuska ránéz az ő Hétszínvirágjára, hát látja ám, hogy már csak egyetlenegy szirom van rajta. "Ejnye, ejnye, hat szirmot már elfecséreltem, s mi hasznom belőle? Na nem baj." Megy az utcán s töri a fejét. "De mit is kívánhatnék? Rendelek két kiló töltött csokoládét, gy fél kiló savanyúcukrot, tíz deka törökmézet, tíz deka cukrosmogyorót, s hogy el ne felejtsem, egy rózsaszínű perecet Öcsinek, no és? Ha meg is kapok mindent, megeszem az egészet, és akkor nem marad semmim. Nem, akkor már inkább triciklit kérek. Különben minek? A végén úgyis elveszik a fiúk. Sőt meg is vernek. Nem. Jobb lesz, ha jegyet kívánok a moziba vagy a cirkuszba. Az legalább mulatságos. Vagy talán új szandált kérjek? Ennél különb dolgot is kívánhatok." Ilyenformán tűnődött Annuska, amikor egyszer csak meglátott egy szép kisfiút, aki egy kapu előtti padon ült. Nagy, kék szeme volt, vidám, de szelíd. Nagyon tetszett neki a fiú, messziről látszott rajta, hogy nem verekedős, és Annuska nagyon szeretett volna vele megismerkedni. Oda is ment hozzá bátran, olyan közel, hogy mind a két szembogarában meglátta saját arcát s a vállán lógó két kis copfját. "Fiú, mondd, te fiú, hogy hívnak?" "Vityának, hát téged?" "Annuskának. Gyere, játsszunk fogócskát!" "Nem lehet. Sánta vagyok." Most látta meg csak Annuska, hogy a fiú lábán furcsa, magas talpalású cipő van. "Milyen kár!" - mondta Annuska - "nagyon tetszel nekem, s nagyon szívesen szaladgáltam volna veled." "Te is nagyon tetszel nekem, s én is nagyon szeretnék veled játszani, de sajnos, lehetetlen. Hiába minden. S ez már így marad egész életemre." "Ej, micsoda csacsiságokat beszélsz, te fiú!" - kiáltott fel Annuska, s elővette az ő Hétszínvirágát. - "Ide nézz! Szállj el, szállj el százfele! Hogy Vitya lába meggyógyuljon." Ezzel a hetedik, utolsó szirom is elrepült, és Annuska megtanulta, hogy a legnagyobb ajándék az önzetlenség és a segítségnyújtás.
Mese - Hétszínvirág
A Hétszínvirág mese pedagógiai üzenete a 4. osztályban
A Hétszínvirág mese kiválóan alkalmas az erkölcsi értékek közvetítésére a 4. osztályos tanulók számára. A történet Annuska kezdeti felelőtlenségét (elbámészkodás, varjúszámlálás) és az ebből fakadó problémákat (perecek elvesztése, eltévedés) mutatja be, majd rávilágít a kívánságok következményeire. Annuska először önző vágyakat teljesít, melyek gyakran káoszhoz vezetnek, vagy csalódást okoznak neki. A váza összetörése, az északi-sarki kaland és a játékok özöne mind megmutatja, hogy a meggondolatlan kívánságok nem mindig hoznak boldogságot. Végül Annuska felismeri, hogy a virág utolsó szirma a legnagyobb értéket akkor hordozza, ha valaki más boldogságára használja fel. Vitya meggyógyítása a mese kulcsfontosságú pontja, amely a pozitív viselkedésformák bemutatására szolgál: az empátia, az önzetlenség és a mások iránti törődés fontosságát hangsúlyozza. A történet segít a tanulóknak megérteni, hogy a valódi boldogság nem az anyagi javak felhalmozásából, hanem a jó cselekedetekből és az emberi kapcsolatokból fakad.
A "Meséről mesére" fejezet - Egyéb tanulságos történetek
Az olvasókönyv "Meséről mesére" fejezete nemcsak a Hétszínvirág történetét tartalmazza, hanem más, mély értelmű népmeséket is, amelyek a hagyományok tiszteletére és ápolására, valamint a kognitív képességek és a kompetenciák fejlesztésére fókuszálnak. Ilyenek például a "Szilvát szemétért" és "A só" című mesék, melyek a gondolkodás, a szövegelemzés és a kommunikáció fejlesztésére is lehetőséget kínálnak.
Szilvát szemétért - A tisztaság és a becsület értéke
A bolgár népmese, a "Szilvát szemétért", Rab Zsuzsa átdolgozásában, egy egyszerű, de annál tanulságosabb történetet tár elénk. Volt egyszer egy ház, abban élt egy ember. A ház előtt szilvafa nődögélt, a házban meg egy legényke cseperedett, az ember fia. Teltek az évek, múltak, házassorba került a fiú. Azt gondolta az apja: "Derék fiú ez, dolgos, becsületes. Asszony is ilyen kellene mellé. Hanem hát hol lelnék effélét?" Gondolkodott, töprengett, aztán kieszelte. Megrakta a szekerét szilvával, és elindult a szomszédos falu felé. Zötyögött, kocogott, nógatta a lovát, s útközben bekiáltott minden házba: "Szilvát! Szilvát vegyenek! Szilvát adok szemétért!" Összefutottak az asszonyok. "Ilyen még nem esett! Meghibbant ez az öreg - szemétért adja a szilváját!" Asszonyok, lányok, menyecskék mind hazaszaladtak, nekiálltak, söpörték a szemetet. Szedték, gyűjtötték, ki kosárba, ki vödörbe, ki a kötőjébe. Vitték az öreghez, dicsérgették a portékájukat: "Ide nézz, komámuram, mennyit összeszedtem! Akad még több is, csak aztán sok szilvát adj ám érte!" A másik azt mondta: "Most csak annyit hoztam, amennyit elbírtam. De ne félj, hozok még, csak győzzem!" Gyűjtögette az öreg a szemetet, még meg is dicsérte őket, és mérte nekik a szilvát. Az asszonyok, lányok örvendeztek: ugyan jól jártak ezzel a sok szeméttel!
Akkor lépett a szekérhez egy szép, fiatal hajadon. Egy kicsi kendőbe kötve hozta a szemetet, alig volt egy csipet. "Hallod-e, hajadon" - mondta az öreg - "igen kevés szemét ez! Hogy adjak neked szilvát ezért a csipetért?" "Jaj, öregapó" - feleli a hajadon - "nem sajnálom én tőled a szemetet! De hát ha nincsen! Ezt a kevéskét is a szomszédok adták, amiért segítettem söpörni nekik." Megörült az öregember. Látta mindjárt: dolgos, tiszta, takaros a lány, ha nincsen háza táján egy csepp szemét se. "Ez lesz a fiamnak való feleség!" - gondolta magában. Felültette a hajadont a szekerére, hazafordult vele. Lakodalmat csaptak, három nap vigadtak, három éjjel mulattak. Ez a történet a látszat és a valóság közötti különbségre, valamint a belső értékek, a szorgalom és a tisztaság fontosságára tanítja a gyermekeket.
A só - A szeretet valódi mértéke
Benedek Elek meséje alapján íródott "A só" című történet egy másik klasszikus, amely a szeretet és az elismerés valódi természetéről szól. Volt egyszer egy öreg király s annak három szép leánya. A fél lába már a koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen ez nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképp nincs három egyforma alma, azonképp a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt legjobban szereti.
Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken: "Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem?" "Mint a galamb a tiszta búzát" - mondta a leány. "Hát te, édes leányom?" - kérdezte a középsőt. "Én úgy, édesapám, mint forró nyárban a szellőt." "No, most téged kérdezlek" - fordult a legkisebbikhez - "mondjad, hogy szeretsz?" "Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót!" - felelte a kicsi királykisasszony. "Mit beszélsz, te haszontalan lélek!" - förmedt rá a király. - "Kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is lássalak, ha csak ennyire szeretsz!" Hiába sírt, könyörgött a királykisasszony, hiába magyarázta, hogy az emberek így meg úgy szeretik a sót - nem volt kegyelem: világgá kellett, hogy menjen.
Elindult keserves sírás közt a kicsi királykisasszony, s betévedt egy rengeteg erdőbe. Onnan nem is tudott kivergődni, szállást vert egy odvas fában, s ki-kijárt az erdőbe, szedett epret, málnát, szedret, mogyorót, s amit csak talált, úgy éldegélt egymagában. Egyszer, mikor már egy esztendő is eltelt volt, arra vetődött a szomszéd királyfi, s megpillantotta a királykisasszonyt a málnabokrok közt. De a királykisasszony is észrevette a királyfit, s nagy ijedten beszaladt a fa odvába. Utánamegy a királyfi, s beszól: "Ki van itt?" A királykisasszony meghúzódott az odúban, reszketett, mint a nyárfalevél, s egy szó nem sok, annyit sem szólt. Újra kérdi a királyfi: "Hé! Ki van itt? Ember-e vagy ördög? Ha ember, jöjjön ki, ha ördög, menjen a pokol fenekére!"
De már erre megijedt szörnyen a királykisasszony, s kibújt a fa odvából nagy szipogva-szepegve. Rongyos, piszkos volt a ruhája, szégyellte magát erősen, s keserves könnyhullatás közt mondta el a királyfinak, hogy ki s mi ő. Megtetszett a királyfinak a királykisasszony, mert akármilyen rongyos volt, akármilyen piszkos volt a ruhája, szép volt, kellemetes volt az arca. Szép gyöngén megfogta a kezét, hazavezette a palotájába, ott felöltöztette drága aranyos-gyémántos ruhába, s két hetet sem várt, de még egyet sem, azt gondolom, hogy még egy napot sem, de talán még egy órát sem, megesküdtek, s csaptak akkora lakodalmat, hogy no.
Telt-múlt az idő, a fiatal pár nagy békességben élt, úgy szerették egymást, mint két galamb. Azt mondta egyszer a király: "No, feleség, én akkor, amikor először megláttalak, nem is igen firtattam, hogy miért kergetett el az apád. Mondd meg nekem a tiszta valóságot!" "Lelkem uram" - mondja a királyné - "én másként most sem mondhatom. Azt kérdezte az édesapám, hogyan szeretem őt, s én azt feleltem: mint az emberek a sót." "Jól van" - mondta a király - "majd csinálok én valamit, tudom, visszafordul az édesapád szíve." Hogy s mint fordítja vissza, arról semmit sem szólt a feleségének, hanem csak befordult a másik szobába, levelet írt az öreg királynak, s abban meghívta délebédre. Hát el is ment a levél másnap, s harmadnap jött a király hatlovas hintón.
Fölvezette a fiatal király az öreg királyt a palotába, a palotájának a legszebb szobájába, ottan már meg volt terítve az asztal két személyre. Leülnek az asztalhoz, hordják az inasok a finomabbnál finomabb ételeket, de hogy szavamat össze ne keverjem, a fiatal király megparancsolta volt, hogy az öreg király számára minden ételt külön főzzenek, süssenek, s abba sót ne tegyenek. No, ez volt csak az ebéd! Megkóstolja az öreg király a levest, merít belőle egy kanállal, kettővel, de le is tette mindjárt a kanalat, nem tudta megenni a levest, olyan sótalan volt. Gondolta magában az öreg király: ebből bizony kifelejtették a sót. Hordták a pecsenyéket szép sorjában, de vissza is vihették, mert a vén király csak megnyalintotta, s bele sem harapott, olyan cudar sótalan, ízetlen volt mind a sok drága pecsenye.
De ezt már nem állhatta szó nélkül az öreg király: "Hallod-e, öcsém, hát miféle szakácsod van neked, hogy só nélkül süt-főz?" "Sóval süt-főz ez máskor mindig, felséges bátyámuram, de én azt hallottam, hogy bátyámuram nem szereti a sót, megparancsoltam hát, hogy fejét vétetem, ha egy mákszem sót is tesz az ételekbe." "No, öcsém, azt ugyancsak rosszul tetted, mert én erősen szeretem a sót. Kitől hallottad, hogy nem szeretem?" "Én bizony éppen a kigyelmed leányától, felséges bátyámuram" - mondta a fiatal király. Abban a szempillantásban megnyílt az ajtó, belépett a királyné, az öreg király legkisebb leánya. Hej, Istenem, örült az öreg király! Mert még akkor megbánta volt szívéből, hogy elkergette a leányát, s azóta ország-világ kerestette mindenfelé. Bezzeg, hogy most a legkisebbik leányának adta a legnagyobbik országát. A fiatal király mindjárt kezébe vette azt az országot is, s még ma is élnek, ha meg nem haltak. A történet rávilágít, hogy a só, mely a hétköznapi életben olyan alapvető és nélkülözhetetlen, a szeretet mélységét is képes szimbolizálni, és az igazi értékek felismerése néha csak a hiányon keresztül lehetséges.
Az Olvasókönyv felépítése és a tanulói kompetenciák fejlesztése
A negyedik osztályos olvasókönyv, mint a Hétszín… sorozat része, gondos didaktikai megfontolások alapján épül fel. A sokszínű szöveganyag és a hozzá kapcsolódó kérdések lehetőséget kínálnak a kognitív képességek és a kompetenciák fejlesztésére, lehetőséget teremtenek egyéni, páros és csoportmunka végzésére. A különböző műfajú olvasmányok alkalmasak a szövegelemzésre, a kommunikáció, az olvasástechnika és a szövegértő képesség fejlesztésére, az önálló tanulás módszereinek megalapozására, az olvasóvá nevelésre.
Az Oktatási Hivatal által engedélyezett tankönyv (TKV/14-3/2023. számú határozattal, 2023. január 16-tól 2028. augusztus 31-ig érvényes) megfelel a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet alapján készült, 2020. 01. 31. után kiadott, 1-4. kiadás irányelveinek. Ez a tankönyv a Széchenyi 2020 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001. számú, „A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés” című projektje keretében készült, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.
A könyv hét fejezete a következő témaköröket öleli fel, biztosítva a sokoldalú fejlődést:
- Meséről mesére
- A természet csodái
- Gyöngy az idő…
- Hős magyarok
- Jeles napok, magyar ünnepek
- Magyarok, akikre büszkék vagyunk
- Az én világom
A tankönyvben ismétlődő jelek segítik a könnyebb tájékozódást, mint például a "Fürkésző", "Hallottad-e?" és "Könyvajánló" szakaszok. Néhány jó tanácsot is megfogalmaznak a tanulók számára: minden szöveget a megismerése előtt tekintsenek át, következtessenek a szöveg céljára: vajon miért olvassák? Óra végén mindig gondolják át, mit tanultak, következtessenek a tartalomra! Miről is fog szólni a szöveg? Figyeljék meg az illusztrációt is! Idézzék fel a témával kapcsolatos előzetes ismereteiket, élményeiket! A szöveg megismerése után oldják meg a kapcsolódó feladatokat, melyek a jobb megértést segítik! Ezeket elvégezhetik közösen, párokban vagy csoportokban is. Ez a megközelítés támogatja az önálló tanulás módszereinek megalapozását és az olvasóvá nevelést.
Olvasóvá nevelés és könyvajánlók a 4. osztályban
Az olvasóvá nevelés egyik alapköve a gyermekek érdeklődésének felkeltése és fenntartása. Gyakran kérdezik elbizonytalanodott szülők, hogy milyen könyvet adjanak gyermekük kezébe. "Távgyógyítással" nem mondható meg, mi is legyen az, de egy kis segítséget adhat egy összeállított lista. Adoryán Emese könyvtáros gyűjtötte össze az elmúlt években pedagógusoktól, könyvtárosoktól, gyakorló szülőktől. Ez a lista nagy kincs, csupa olyan könyvet tartalmaz, amit a gyerekek szívesen olvasnak. Találunk benne mindenfélét fiúknak és lányoknak egyaránt.
Az ajánlott írók és sorozatok között megtalálhatóak olyan nevek, mint L. R. E. K. M. P., Eleanor H., J. K., Annie M. G., G. T. P. L., valamint Paul Stewart és Chris Riddell, akiknek a Dinkafölde sorozata is kiemelkedő. Az ilyen jellegű listák lehetőséget biztosítanak a szülőknek és pedagógusoknak, hogy célzottan válasszanak olvasmányokat, amelyek kiegészítik a tankönyvi anyagot és továbbfejlesztik a gyermekek olvasási készségeit. A visszajelzések, mint a "Mi vált be és mi nem? Mi hiányzik még? Helyes a korcsoport?", segítenek a lista folyamatos finomításában és aktualizálásában, ezáltal támogatva az olvasó gyerekek széles körű és gazdagító olvasmányélményeit. Ez a gyűjtemény, amelyet a hozzászólók javaslataival kibővítve láthatunk, értékes forrás a gyermekirodalomban való eligazodáshoz, és nagyban hozzájárul a 4. osztályosok irodalmi műveltségének megalapozásához.
tags: #hetszinvilag #4 #osztaly #tojasos #mese