Az emberiség története során a gasztronómia és a kulturális örökség elválaszthatatlanul összefonódott. Jelen cikkünkben bemutatjuk a hagyományos magyar kocsonya sokszínű világát, elmélyedünk egy különleges izraeli bárányfajta történelmi útjában, és betekintést nyújtunk a magyar költészet gazdag rétegeibe, melyek mind-mind hozzájárulnak egy nemzet identitásának és szellemiségének teljesebb megértéséhez. Ezek az elsőre távolinak tűnő elemek együttesen rajzolják ki a hagyományok, az ízek és az emberi szellem sokrétű szövevényét.
A Hagyományos Kocsonya Világa: Kulináris Örökség és Evolúció
A Disznótorok Hangulata és a Friss Fogások Sora
A disznótor régóta a magyar paraszti kultúra kiemelkedő eseménye, melynek során az állat leölését követően megkezdődött a hús feldolgozásának munkálata. Ha megvan az ideális nap és megfelelő módon, a megfelelő személyek jelenlétében leölték az állatot, jöhetett a munka java. Zilahy Ágnes 1892-ben így írta le a hangulatot: „A konyhában az asszonyok, egyre másra historizálnak rég letűnt szerelmi kalandjaikról, vagy az ifjabbak a most folyó édes történeteket adják elő, de azért természetesen mindég egy harmadik személyről szól az ének. Néhány személy vagdalja a nagy tömeg szalonnát tepertőnek és azonnal ki is olvasztják szép aranysárga színű zsírnak. A nap hőse, a hentes, félelmesen magas hangulatban aprítja - ritmusosan - a kolbász húst; mikor aztán szép apróra fel van vagdalva a hús, kezdődik a kolbász csinálás. […] A hentesnek és a szolgáló személyzetnek korán reggel meleg paprikás bort vagy jó házi pálinkát kell adni és egy tál előtte való nap készített pogácsával, vagy bélesfélével kell az éhséget csillapítani.”
A disznótor során számos friss fogás készült sorban, mint a hagymás vér, az orjaleves, a friss pecsenye és máj, valamint a húsos káposzta, házi italokkal és rétessel kísérve. Emellett számos tartósított csemege is született, melyeket füstölve vagy sózva tartósítottak. Ezek közé tartozott a hurka, a kolbász, a kocsonya, a disznósajt, a gömböc, a sonka, a szalonna, a töpörtyű, a háj és a zsír. Zilahy receptjei közül különösen érdekes lehet a tüdős és a köleskásás hurka, a kakukkfüves disznósajt, valamint a szegfűszeges-csomboros gömböc. De még ennél is izgalmasabb és gyönyörűbb a régi ételek ízvilága.
Rejtélyes Fűszerek és Eltűnt Ízvilágok a Történelmi Konyhában
A gasztronómia fejlődése folyamatos, és sokszor feledésbe merülnek olyan ízek és fűszerek, melyek egykor alapvetőnek számítottak. A 16. századi Szakács Tudomány lapjairól olyan világ köszön vissza, amelyben még nem ismerik a paprikát. Az erdélyi fejedelmi udvar szakácskönyve szerint a kolbász borókabogyóval, borral, fokhagymával és köménnyel készült, a véres hurkát csombor illata lengte körül. A nyárson sült sonkát gyümölcsös, mézes, mandulás mártásokkal tálalták, mely a sáfránytól, borstól, gyömbértől kapott különleges zamatot. Olyan ízkombinációk ezek, amelyek ma már inkább modern étlapokon szerepelnének, pedig valaha a magyar reneszánsz hétköznapi valósága volt.
A disznóságok világában azonban nem ez az egyetlen furcsaság. Simai Kristóf 1795-ös receptgyűjteménye szerint a májas hurkába egy kis tüdő is került, no meg: alma, mézben karamellizált mogyoróhagyma, kakukkfű, petrezselyem, bazsalikom. A kolbászba pedig citromhéj, a sültekre meg reszelt gyömbér. A fűszerek, amelyekről azt hisszük, soha nem jártak a magyar konyhában, valójában évszázadokon át az alapok közé tartoztak. Citromos kolbásszal egyébként Krúdyt olvasva is találkozunk, népszerű étel volt egykor. Németh Zsuzsána Kassán kiadott szakácskönyvében (1858-ból) is megtalálhatjuk receptjét, de Beck Viktor késmárki hentes is megosztotta titkát az utókorral, még az 1920-as években. Míg Németh régi receptjében majoranna szerepel a citromhéj mellett, Beck fehérborsot és néhány csepp citromolajat tett a sertéshúshoz. Még meglepőbb, hogy ő kardamomos kolbászt is készített.
Modern Tippek az Egykori Ételek Variálásához:
A hagyományos receptben lévő tejes kenyeret mandulaliszttel váltottuk ki, a mazsolát pedig elhagytuk vagy minimális mennyiségű bogyós gyümölccsel helyettesíthetjük a szénhidrátcsökkentés érdekében. Tipp: Az eredeti ízvilágért használj eritritet az édesítéshez. Tipp: Használjunk kókuszolajat a sütéshez. Tipp: Ha túl száraz, pici vizet adjunk hozzá. Tipp: Nyomkodjuk le kicsit, hogy tömör legyen. A tojásokat felverjük a tejszínnel, sózzuk, és a hús tetejére öntjük. Tipp: Akkor jó, ha a teteje aranysárga és remegős, mint a kocsonya.
Gyakran Ismételt Kérdések a Készítéshez:
- Mivel helyettesítsem a chutney-t? Cukormentes sárgabarack lekvár és ecet keveréke remekül működik.
- Miért kell a tetejére tojás? Ez adja meg a jellegzetes krémes réteget, ami megvédi a húst a kiszáradástól.
Régi hagyományos kocsonyafőzés
A Miskolci Kocsonyafesztivál: Egy Város Téli Ünnepe
Az Ikonikus Étel Körül Forgó Gasztrokulturális Kavalkád
A tél egyik legnagyobb gasztronómiai és kulturális eseményére látogattunk el Miskolc belvárosába: a Miskolci Kocsonyafesztivál idén február 6. és 8. között három napon át vonzotta a látogatókat a városba. A fesztivál ikonikus elemét, a kocsonyát nemcsak utcai árusok pultjain lehetett megkóstolni, hanem számos miskolci és környékbeli étterem is különleges változatokkal készült. A klasszikus húsos változat mellett egyre több kreatív, modern vagy akár vegán verzió is felbukkan a kínálatban, így a gasztronómia iránt érdeklődők széles választékból válogathattak.
Újdonságként idén KocsonyaÚtlevél segített a város kocsonyakínálatában eligazodni, egyúttal egy alulról szerveződő kezdeményezés jelképe is, melyben több mint húsz miskolci étterem fogott össze, hogy egymást támogatva, kiegészítve mutassák meg, hogy mi mindent tudnak mutatni kocsonyafronton. A válasz egy 19. századi miskolci anekdotában rejlik. A város híres kocsonyáját akkoriban piacokon, vásárokon és kocsmákban is árulták. Egy késő este betérő tót fuvaros a Magyar Huszár fogadóban vacsorát és szállást kért, majd kocsonyát rendelt. A fuvaros már épp nekilátott volna, amikor a tányér közepéről valami visszanézett rá.
A fesztivál egész városrészt megtöltő programkavalkáddá nőtte ki magát. A péntek délutáni megnyitó ünnepség és békajelmezes felvonulás kezdetét jelezte a háromnapos rendezvénynek, majd a nap folyamán szinte folyamatosan zajlottak a koncertek: több mint 100 élő zenei produkció lépett színpadra több helyszínen. A hangsúly tehát nemcsak a gasztronómián volt, hanem a zenén, táncon és látványos utcai eseményeken is. Az időjárás idén kifejezetten kegyes volt, az esti órákban is a télhez képest kellemesen enyhe időben lehetett a szabadban időt tölteni.
Kísérő Programok és a Régió Kincsei
A Miskolci Kocsonyafesztivál nemcsak egy ízekben gazdag gasztroesemény, hanem téli városi élmény is, amely minden korosztály számára kínál programot. Két Kocsonyafesztivál-ozás között még belefért egy kis séta Lillafüreden is. Lillafüreden a Szeleta-, az Anna- és a Szent István-barlang látványos képződményei, a Libegő, a Zsófia-kilátó panorámája, valamint a Függőkert, a Palotaszálló és a Hámor-tó együttese önmagában is egész napos felfedeznivalót kínál, amit a lillafüredi erdei kisvasút vagy a Bükk túraútvonalai tehetnek teljessé.
A közelben, Répáshután a Bükki Csillagda, a Csanyik-völgyben a Miskolci Állatkert és a Szeleta Park Látogatóközpont családbarát élményt nyújt, míg a belvárosban a Színész Múzeum, az Avasi Pincesor és az Avasi Kilátó egészítik ki a városi sétát Európa egyik leghosszabb főutcáján. Miskolctapolcán az Ellipsum Élményfürdő, a bobpálya, a kalandpark, az e-gokartpálya és a csónakázótó aktív kikapcsolódást kínál, a helyi éttermek pedig országos szinten is jegyzett gasztronómiai élményt adnak. A miskolci Creppy PalacsintaHáz & Centerben minden a palacsintáról szól, csak palacsintás ételeik vannak a levestől természetesen a desszertig. Miközben a fügés-sonkás és sütőtökös - meglepő ízvilágú, de baromi finom pizzákat majszoltuk, megtudtuk azt is, hogy miért lett a névben a világbéke. A hely stílusa igazi mix: kicsit retro, kicsit industrial, kicsit trendi, kicsit otthonos. A környék programkínálata bőséges: közvetlenül a hotel mellett van az Ellipsum Élményfürdő, bobpálya a domboldalon, de a Barlangfürdő sincs messze. Aki autóval van, könnyedén parkolhat a hotel előtt.
Az Izraeli Bárány: Történelmi Utazás és Visszatérés
Jáákov Bárányának Eredete és Hosszú Útja
A bárány az emberiség történetének egyik legősibb háziállata, mely mélyen beépült számos kultúra és vallás szimbolikájába. Éppen a mostani, Vájécé, hetiszakaszban olvastunk Jáákov (Jákob) bárányáról. Az állatok három év tárgyalásainak gyümölcseként kerültek Kanadából Izraelbe. A vérvonalukat az ötezer évvel ezelőtti Közel-Keletre lehet visszavezetni. Gil és Jenna Lewinsky Kanada nyugati részén nevelik állataikat. A tőlük származó szállítmány első része chesván hónap 28-án érkezett a Szentföldre, azon a napon, melyen Noách (Noé) elhagyta a bárkát. „Csodálatos volt látni, ahogy izraeli földön lépkednek” - mondták az érkezéskor. A bárányok útja a régi Szíriából indult, Láván (Lábán) bibliai otthonából, és Észak-Afrikán keresztül vezetett a mórok közbenjárásával Spanyolországba, majd Angliába. A fajta útja megegyezik azzal, amit Jáákov tett meg Láván házából Kánaánba, majd Egyiptomba. A zsidók egyiptomi tartózkodása alatt az ottani nyájakkal keveredtek, és végül nem tértek vissza a zsidókkal Izrael Földjére.
A Génmarkerek Nyomában és a Jövő Tervei
A modern genetikai kutatások lehetővé teszik az állatfajták eredetének és vándorlásának pontosabb meghatározását. A fajta genetikai markerei néhány ezer évre vezethetők vissza, a Közel-Keletre. Mivel Kanada nem exportálhat élő állatot Izraelbe, ezért éveken át tartó egyeztetések előzték meg az eseményt, és kizárólag különleges engedélyekkel sikerült végrehajtani a költöztetést. Bár a költöztetés különböző okok miatt csúszott, az időzítés végül tökéletesnek bizonyult: „Nagyon látványos volt” - mondta Gil Lewinsky. - „Az első csapat éppen akkor érkezett, amikor megkezdődtek az esők. Meglehetősen megkönnyebbültünk: olyan meleg és száraz volt az időjárás Izraelben, és itt voltak ezek a tüzek is. Hirtelen azonban eleredt az eső, és itt vannak a bárányok is. Szürreális élmény, hogy itt lehetnek, bár még túl kell jutnunk a karanténon. A zsidó történelem egy részét hoztuk vissza a hazába.” A házaspár oktató farmot szeretne létrehozni, ahol bemutathatják az állatokat. Egyelőre legalább egy hónapon át karanténban kell őket tartaniuk, és csak ezután nézhetnek állandó lakhely után. Ez a visszatérés szimbolikus jelentőséggel bír, összekapcsolva a modern Izraelt az ősi bibliai örökséggel.
Régi hagyományos kocsonyafőzés
A Magyar Költészet Szelleme: Történelmi Sors és Művészeti Kifejezés
A Költők Sorsa és a Lét Kérdései
A nemzeti kultúra nem csupán gasztronómiai hagyományokból és történelmi eseményekből áll, hanem mélyen gyökerezik a művészeti kifejezésekben, különösen a költészetben. A költők sorsa gyakran nehéz volt, mégis ők adtak hangot a nemzet legmélyebb érzéseinek és gondolatainak. Úgy tűnik sokszor: csak a költők szeretik a világot, a világ nem szereti költőit. Pedig a költők az anyag leghűségesebb gyermekei. Mégis: sorsuk volt legtöbbször a szegénység, elnyomás, megaláztatás, szégyen, gúny és megátkozottság. Csak a kivételes-szerencsések és könnyelműek születtek arany-virággal a fogsoruk között. De már a történelem-kezdetekben is verte őket a gyűlölet tövisből-font szárnya; koronázták őket izzó vasabronccsal, szinte napjainkig.
A száműzött Csü-Jüan „a folyam partjára érkezvén, szétszórt hajakkal vándorolt a mocsaras partokon, fájdalmát énekelve. Szépsége elpusztult, alakja kiaszott… Ezután pedig egy követ vőn karjaiba, s a Lao folyóba vetette magát és meghalt”. S mit írt Pabló Neruda nemrég egy 21 éves dél-amerikai költőről? „Elment a hegyekbe, hogy magányosan végrehajtsa saját forradalmát. A magányos hőst hazája könyörtelen rendőrsége két hónap múlva megtalálta. Egy trópusi folyó közepén, éhesen, rongyosan ült egy lélekvesztőben. Nem volt nála fegyver, mégis szitává lőtték gépfegyverrel.” A költővel verseskönyvét, mielőtt máglyára küldte az Inkvizíció. S említsem-e Nervalt, aki egy vaskerítésre akasztotta föl magát, García Lorcát, akit agyonlőttek, Radnóti Miklóst, akit agyonvertek, vagy József Attilát, akit vonatkerék szakított szét? Szóljak-e Dantéról, a száműzöttről, és Ovídiusról? S a többiekről? Pedig a költő nem tesz mást: csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak. Énekel, amíg száját be nem tömi a föld.
Csokonai, Petőfi és Arany: Hősök és Törések a Magyar Irodalomban
A magyar költészet története tele van olyan alakokkal, akiknek élete és munkássága szorosan összefonódott a nemzet sorsával. Csokonai sohasem adta meg magát! Országra ülepedő debreceni porral, a közönnyel, a gúnnyal, a meg-nem-értéssel és a kortárs-kicsinyességgel, egyszóval a halállal. S a halál, s a többiek alulmaradtak! Élete: csupa nyomorúság és megaláztatás. Aztán kicsapják az iskolából, aztán csavargás az országban, éhség, szegénység. Csokonai életének legmegrázóbb tragédia, a legférfiasabb lemondás, az átoktalan fájdalom-elviselés volt a sorsa.
József Attila tanítómestere Petőfi volt. Bennem két Petőfi-kép él egyre izgatóbban. És édesen fillentő négy sor nekem a Petőfi-kép egyik összefoglalója. Az egyik kép: Petőfi egy házában, az emeleti szoba ablakánál ülve. Fölemeli az emberiség, hogy legyen hite még önmagában. Lobog föl, a nagy élet félelmetes, fényességes és örökkévaló villámtüze. S a másik kép? Pusztulásé, a világosi katasztrófa, a szétzilált haza, a menekülés. Petőfi volt a forradalom és az ifjúság, az emberiség legszebb álma. Halhatatlan munkaszeretetét kell megtanulnunk tőle. Megtanulnunk, ettől a csodálatos, izgága és ahogy Ady is hitte, neuraszténiás fiútól. Mindig fölemelni az elhagyott zászlót. Termő évekből keveset adott neki a sors. Munkában nagy szigort! Mert mást mit kapott? Népétől hazát, mint más népek költőfiai. Hazát teremteni. Bajait sem írta le, de önmagát se. Megnyugtatni rohadt-önmagát. Nem! Ez nem Petőfi! Babérkoszorúra lép. Ilyen volt? Telihomlokú, világnyelő-tekintetű, mint a szitakötő. A pénzhajsza, utazás, harc, megaláztatás, egyedüliség és szerelem jellemezte életét. Szigorú volt. Irgalmatlan-fegyelmű. És a keze? Milyenek voltak makacsul-tollat-szorító ujjai, kardot görcsölő ujjai! Gyermek-arcát gyűrűfoglalatként összefogó kezei? Megmondta szigorú, szép, kifogyhatatlan dalait halálig. Szigorú dalait? - kérdezheted. Szigorú volt a barátságban, szerelemben és szigorú volt a hazaszeretetben. Nem ismert a szelíd ünnepélyességnek, dagályos jóságnak és alig-alig a szép harmóniának. A földet nemcsak vérrel védtük meg, de be merte vallani azt is, hogy vérbe-gázolva szereztük, Közép-Európa csillag-őskorában. Nem volt olyan ember, aki élt, mikor ő megszületett. Pacsirta-tisztasággal, sebzett ajakkal is dicsérni a hazát, mint ő? Szigorú volt a népszeretetben. Föl önmagát. Szerette ezt a népet senki jobban, és nem ismerte senki jobban. Megváltani, és nem akarta, hogy ez a nép egyedül maradjon: világszabadság volt fönséges férfi-homlokára írva. Nem ismert testi bilincseket sem. Nem ismerte a megalkuvást, a középszert, a megbocsátást, a gyávaságot. Mindig a több-életre, az elkövetkezendőre tekintett. Egyedül. Bem sem volt már sehol, az Egyetlen, akivel még együtt-küzdeni lehetne, ha itt nem, akárhol. Gondolatba sűrűsödött össze ég, táj, emlék, haza, harc, szerelem? A Folytatásra? Hogy ki mondja tovább a dalt, ami talán most abbamaradt? Ki mer és ki tud beszélni a Hazáról? A legfontosabb, mint neki volt, a Csodálatosnak? Gyász-zene nélkül, virág-kötél nélkül, fújó paripák közt, ágyúdörejben. Én nem hiszem, hogy meghalt! És nem bocsát meg a hazugoknak. Hitével kezdhetne új életre, maradna a romok között kisarjadó vegetációban. Az ős-époszok teremtették a világot. Teremtés, ott a jelenvaló idő. Küldetését is.
Mi történt Arannyal? 1849 után vagyunk! Mi történt Arannyal? Az, hogy minden reményét vesztve, szinte önmagát falva föl, csak vegetatív életre volt képes? Vagy eleven-holttá ölte a pusztulás? Kérdés kérdés után. Arany 1849 utáni élete csupa leszámolás, csömör és csüggedés. Hallgatni-tudása elkápráztató, de a hite, vagy hitetlensége elszomorít. Meg a lírájában komor, öngúnyoló, kiábrándult, sokszor kicsinyes is. S a lehetőség csömöre. Tudata. Az elvesztett hit, az elvesztett barát. Arany lírája fölemelkedik. Benne magát is siratja, azt, aki lehetett volna. Itt van az ő lelkiismerete! Csak magát keresi. Írni? Csak magunknak és magunkért? Perzselő sivatagban virágzani? Nevetséges és konok önhittség. Rothadás-szagban énekelni? Tán bűn az, büntetésre váró. Petőfit, hisz nem akármilyen testvér-szerelem volt az! A „jobb rész” halt ki vele! Arany balladái is a vallomásos költészet csúcsai. De ennek az izzó, sűrű aranyoszlopnak hatalma, lelkiismerete, ítélete és büntetése van. Sárkányt-legyőző dárdája az, amely leteríti a szívünkben lakozó bűn alattomos hüllőjét. Ítélkező a balladáiban, talán nagyobb, mint másutt mindenütt. Hogy mit tudhatott ez a törékennyé-fájó költő, milyen lelkiismerete volt. Munkába került tökéletesen megtenni a kötelességét.
Arany mégsem adta meg magát. Tudta, hogy az egyszál-dal, a kopár tücsök-cirpelés is több, mint a némaságba-dermedt hegedű. Mert nem lehet abbahagyni! Énekelni kell, amíg a halál csont-ujjával ki nem oltja a nyelvedet, mint a gyertyalángot. Ez a bátorság még a keserűség, ön-kegyelem is. E versek elé tulajdonképpen nem is kellene előszót írni. Maga a tökéletesség. Létüknek értelme és magyarázata önmagukban rejlik. A beteljesedésnek pedig nincs szüksége előhangra, magyarázkodó előszóra. Ifjúságom megrázó, nagy élménye volt a balladákkal való megismerkedés. És személytelenségükkel. Nekem minden költészetnél és történelemírásnál fontosabb volt. Aztán hűtlen lettem hozzájuk. Keresve valami modernebbet. De hát mit is tudtam én akkor a valóságról? A történelemről? Még magamat sem ismertem. A világ vadállatokkal teljes. Az ember sokszor elhűtlenedik az igazságtól. De a ballada maga a beteljesedés. Aztán azt hittem, gazdagabbnak. Pedig csak a maga-vágya hamis, az ő hite gyarló. Hinni magát. Így volt velem is. Dacosan és rettegve, lázas fővel és izgága szívvel. Nincs itt helye a tagadásnak. Elhűtlenedtem a tökéletestől. Volt bátorsága a tékozlást, a hamistanúságot is beismerni. Olyan voltam, mint a balogul-elhagyott apához. Valamikor velem is ez történt. Átéltem a vezeklést és az útat a megértéshez. Pedig nem most volt az én tékozlásom. Minden időben beszélni kell. Tértelennek hitt ragyogás. A nehéz-veretű fény, akárhány ernyő födi is, mégiscsak fény, jövőt-hirdető; a nehéz-páncélba bújtatott eleven szív mégiscsak dobog, s ha nem is látod úgy mozgását, mint a meztelen bőrön, mégsem holt az a szív. Akkor. A léleknek és a történelemnek is vannak pillanatai, sőt hosszú-szakaszai, amikor a drámába-sűrítés az egyetlen lehetőség. A mélységében mozgó megelevenítése. Fönnmaradását jelentette. Ismerjük a kor történelmét, megérthetjük. Vagy Goethe balladái hatottak rá, az így természetesen érthető. A ballada világa nem hamis, vagy virágot-utánzó világa háborog ember-gyík hányadékkal, dereng foszfor-fejekkel. Egy-egy skót ballada fölér egy shakespeare-i tragédiával. Vér-tarajú és vér-palástú elnyomók, víg zsarnokok, vagy elesettek követik is el azt. Foka és módja más. Hol a lelkiismeret üt látomás-alakban, hol a szerelem ítélőszéke. Megismerni ezeknek a balladáknak a mélyét. Aranyt is ez izgatta. Az igazság. Nem a tökéletesen egymásra-épült dráma, de a törvény, a törvényszegés rettenetes ára. Félmondatokból, az elhallgatásból kibomlik az egy-igazság, az ítélkező valóság képe. Perzselő sivatagban virágzani? Nevetséges és konok önhittség. Rothadás-szagban énekelni? Tán bűn az, büntetésre váró.
Régi hagyományos kocsonyafőzés
Madách Imre: A Világegyetem Új Értelmezése és az Emberi Sors Drámája
A magyar irodalom óriásai között Madách Imre különleges helyet foglal el, művével, Az ember tragédiájával, amely a világirodalom egyik meghatározó alkotása. Madách Imre a legbátrabb magyar költő. Költészete kísérlet a világegyetem új értelmezésére. Koponyáján! Maga teremti, építi az időt. Mert az időt az anyag építkezése teremti a térben. A létben. Az emberiség-sorsot, s az emberiség biológiai életfolyamatát: a történelmet. Ez az erkölcsi végzet, okos és szép vállalás, büszke szerelem, és ezért nem reménytelen. A látomás-Griffen, a Látomás örökké-éhes óriás-madarán! Madách Imre a legbátrabb magyar költő.
Ez a mű nem reménytelen és leépülő. De megértő és világot-átfogó, törvényt-szülő és csodálatosan emberszerető. Az ember tragédiáját. Szigorú, éles, pontos-metszésű rézkarcaiban a XX. század embere is magára ismer. Valamint a mindenségről és az emberiségről szól. Ez a sugárállatkák kő-likacsokkal és kő-csövecskékkel csipkésen áttört és beszőtt háza. Remegve-csillagzó hit, tobzódó-csápú fény-koszorú? Mert mi jött ezután? Reménytelenség, nemzeti depresszió és vacogás, csüggedés és keserűség. Nem szellemtársai, s akik élve-maradtak, azok is tébolyba-hullók, tébollyal-szakállasak. Szívókorongos, gyökérvég-agyú csápjai. Mert mi maradt ezután? Öngúny, a némaság és az újrakezdés. Mert mi maradt ezután? A történelemben: költők, époszírók, Shakespearek, Burns-ök, Aristophanesek. Önvád, vakság, májbaj, fájdalmak, halálok. Az ifjúság koponyája van: alig-látó, könnyező szemek, érgörcs és magány. Nyikorogva és recsegve fölötte a magyar XIX. század sötét árnyékai.
Madách Imre az, aki megmutatta az emberiségnek, hogy legyen hite még önmagában. Szülte meg, s belső Halál-országunk Vergíliuszát. Jajonganak: átkot szülnek-e, vagy jövőt? János nagy ünnepén. Mert egyre többet nyúlunk művei után: megnyugvást keresve. Nappalaink csöndjében: magunkat keresve és veszteségeinket. Történelmünket és halottainkat. Neki sem adott könnyű időt és könnyű életet a sors. Madách volt Milton és Dante társa, Goethe utóda! Óriási erő kellett e hatalmas modern mű megtervezéséhez és megírásához! Madách Imre a legbátrabb magyar költő.
