Bevezetés
A Jégkorszak nem csupán egy letűnt geológiai időszakot jelent, hanem egy olyan komplex folyamatot, amely évmilliókon keresztül formálta bolygónk tájait, klímáját és élővilágát. Miközben Sid, a nagydumás lajhár és Manfred, a marcona mamut története a globális lehűlés elől menekülő állatok kalandjait meséli el, addig a valóságban a jégkorszakok sokkal mélyebb nyomot hagytak a Földön, befolyásolva a későbbi korok ökoszisztémáit és a mai napig észlelhető természeti adottságokat. Magyarországon a laikusok körében is összeforrt Bátorliget neve az őslápéval, amely hazánknak az egyik legalaposabban feltárt, aprócska szeglete. Ez a terület kiváló példája annak, hogyan maradhatott fenn glaciális (jégkorszaki) fajok és társulások sokasága, miközben az éghajlat folyamatosan változott az elmúlt több mint 12 000 évben, a pleisztocén kor utolsó glaciális periódusa óta. A jégkorszak hagyatéka azonban nem csak az élővilágban, hanem a hidrológiai jelenségekben is megmutatkozik, ahogy azt a Duna jeges árvizeinek története is bizonyítja.
Bátorliget: Az Ősláp rejtélye és élővilága
Bátorliget Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Délkelet-Nyírségben, a magyar-román országhatár mellett, Nyírbátor és Nagykároly között fekszik. A település 1975 óta viseli ezt a nevet. A XX. század elején még gyéren lakott térség elszigeteltsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Tuzson János 1914-ben egy botanikai szempontból rendkívül értékes maradványterületről, egy „szubarktikus reliktumról” adott hírt. Az általa felmért növényfajok közül több az északi, hűvösebb vidékekre, vagy magashegységekre volt jellemző. Ezekből valószínűsítették először a szakemberek, hogy a területen ezek a fajok a pleisztocén kor utolsó glaciális periódusa óta, vagyis több mint 12 000 éve, az utolsó globális lehűlés vége óta folyamatosan jelen vannak. A terület részletes feltárása nyomán jól látszott, hogy nemcsak glaciális (jégkorszaki) fajok és társulások maradtak fenn, hanem az azt követő, változó éghajlatú korok képviselői is.
A Kárpát-medence klímája az utolsó 12 000 évben igen változatos volt, és ezek a klimatikus változások más-más növény- és állatfajoknak kedveztek. Bátorliget geomorfológiai viszonyainak és különleges mikroklimatikus tényezőinek köszönhetően azonban a változó éghajlati környezetben is alkalmas volt egyes fajok túlélésére. A döntően homokbuckák közötti mélyedésekben fekvő terület egyfajta hideg katlant tart fenn a felszíni vizek jelenléte és a magasan álló talajvízszint miatt, mely hatást a buckákon lévő erdők is fokozzák.
Az emberi beavatkozás és a természetvédelem Bátorligeten
Az ősláp felfedezése után hazánk történelmének nehéz évei következtek. A település a trianoni békediktátum hatására közvetlenül az országhatár mellé került, amiből következően az ember tájformáló tevékenysége az alföldi átlagnál valószínűleg kisebb mértékben sújtotta a területet. Ennek ellenére a növekvő népességszám hatására fokozódó „földéhség” az őslápot is negatívan érintette. Elkezdődött a vízrendezés, bizonyos erdőfoltokat kiirtottak, a szárazabb térszíneket beszántották. Az értelmetlen pusztítás ellen számos tudós felszólalt, és talán legnagyobb szerepe a láp védetté nyilvánításának előkészítésében Soó Rezsőnek volt. A II. világháború sajnos erre a területre is negatív hatással volt, az élőhelyek pusztítása tovább folytatódott.
Felismerve a természeti értékek elvesztésének veszélyét, az Országos Természetvédelmi Tanács 1950-ben, 53 hektáron védetté nyilvánította és hazánkban elsőként kisajátította a területet, felügyeletére természetvédelmi őrt helyezett szolgálatba. Az azonban felmerülhet, hogy az élőhely mennyire tükrözi az ősi viszonyokat, azaz ősláp-e az ősláp? Az előzőekből jól látszik, hogy a terület nem mentes az emberi beavatkozásoktól, így például a magasabb térszíneken található erdők zömét a védetté nyilvánítás után telepítették újra a korábban kiirtott erdők helyén kialakított szántóterületeken. A korábbi földtörténeti korok tekintetében szintén megállapítható, hogy a terület nem ilyen arcát mutatta, sőt még a közelmúltban is döntően víz borította az „ősláp” jelentős részét.
Felszínfejlődését tekintve egy tó fokozatos feltöltődésével, mocsári-lápi állapotokon keresztül alakult ki a ma ismert kép, ahol a középkorban egy kisebb területen mesterségesen kialakított, kitisztított tó is létezett. Az azonban teljesen bizonyos, hogy régebbi (ha úgy tetszik ősi) időkből származó fajoknak refúgiumként, azaz menedékterületként szolgál ez a táj. Az az élővilág, melynek képviselőit itt még a mai nap is megtaláljuk, egykor általánosan elterjedtek voltak az Alföldön. A klimatikus változások hatására azonban a hidegidőszakok fajai - kevés kivételtől eltekintve - eltűntek a síksági területekről.
Bátorliget: Növény- és állatvilágának gazdagsága
A területet még nem ismerők számára meglepetés lehet, hogy az „ősláp” jelentős része erdővel borított. Az erdők egy része idős tölgy-kőris-szil ligeterdő (keményfaliget), amelyekben számos valódi erdei, sőt montán (hegyvidéki) növényfaj él. Tavasszal feltűnő a geofiton fajok virágszőnyege. Tömegesen él itt az Alföldön kifejezetten ritka medvehagyma, sokfelé látható a ligeti csillagvirág, a bogláros szellőrózsa, a galambvirág, az erdei kutyatej, a bükkös sás, a kapotnyak, a sárgaárvacsalán vagy a kissé bizarr, élősködő kónya vicsorgó. A Bódvaj medre mellett kiterjedt állományt alkot az errefelé szintén ritka téli zsurló. A buckákon lévő homoki tölgyesek fiatalabbak, nagyrészt az 1950-es években újratelepített állományok. Emiatt fajszegényebbek, de fokozatosan regenerálódnak, a maradvány erdőfoltok természetes fajkészlete apránként benépesíti őket.
Bátorliget legismertebb képe a nyírfákkal tarkított üde gyepek látványa. A láprétek, lápi magaskórósok éke a zergeboglár, a csermelyaszat, a szibériai nőszirom, a fehér zászpa, a buglyos szegfű, valamint több orchidea- (pl. hússzínű ujjaskosbor, pompás kosbor) és sásfaj. Az üde rétek nevezetessége még az Európa-szerte megritkult réti angyalgyökér, amely nálunk is csak a Nyírségben fordul elő. A zsombékosok fokozatosan átalakulnak, de a semlyékekben még többfelé él a vidrafű és a lápi csalán (ez utóbbi a ligeterdők vizes foltjain is előkerül). Jelentős területet borítanak a láperdők felé átmenetet képező rekettyefüzes fűzlápok, és kis területen még felfedezhetőek a babérfüzes nyírlápok maradványai is, mindkettőben jellemző a tőzegpáfrány jelenléte. A nyírek egy része molyhos nyír vagy a közönséges rokonfajjal alkotott hibrid. A reliktumfajnak tekintett, ritka babérfűz néhány jellegzetes példánya a lápréteken is látható.
Bámulatos, hogy egy ilyen apró alföldi területen ilyen fajgazdagságot találunk, még akkor is, ha bizonyos fajok eltűntek (vagy nem kerülnek szem elé), és mások megjelennek (vagy „csak” értő szem elé kerülnek). Gyakran megfeledkezünk a rendszertani szempontból alacsonyabb rendű növényekről, de a mohák (és zuzmók) fajszáma is kiemelkedő. A Bátorligeti-láp állatvilágának gazdagságát a következő számok szemléltetik: az utóbbi 70 évben leírt fajok száma kb. 5850, amely a hazánkban előforduló fajok 13%-a, mindez 53 hektáron, vagyis az ország területének alig 0,00057%-án! A kutatások során 325 állatfaj innen került elő elsőként Magyarországon, sőt 57 fajt innen írtak le a világon először, sokszor ez az egyetlen ismert előfordulási helyük.
A puhatestűek közül kiemelhető a láp közösségi jelentőségű faja, a hasas törpecsiga, amely a magassásos területrészeken él, és mérete nem éri el a 3 mm-t. Az egyenesszárnyúak jellegzetes képviselője a vöröslábú hegyisáska, amely a láp egyik közösségi jelentőségű faja. A futóbogarak közül említhető a sokszínű futrinka, amely hegyvidéki faj, és a fekete cirpelőfutó, ami hegy- és dombvidéki elterjedésű, egyetlen ismert síkvidéki élőhelyük az ősláp. A cincérek között is van két faj, amely hegyvidéken kívül csak itt él hazánkban, mint például a ritka kecskefűzcincér, amelynek lárvája a kecskefűzben fejlődik. A lepkék közül több olyan faj is megtalálható a területen, amely üde hegy-és dombvidéki lomberdőkre jellemző, ezek közül kiemelhető a c-betűs aranybagoly. A Tallós-fűgyökérbagoly Kárpát-medencei elterjedésű, nevében a „Tallós” egy erdész-botanikus szakember, Tallós Pál emlékét őrzi. A lápon két különleges fejlődésmenetű, közösségi jelentőségű faj is megtalálható, a kőrisen vagy fagyalon élő díszes tarkalepke és a specifikus hangyagazdák fészkeiben fejlődő vérfű hangyaboglárka. Gerincesek közül nagy számban él a területen a nyírségi lápok jellemző hüllőjeként számon tartott elevenszülő gyík. Fészkel a zavartalan erdei élőhelyek képviselője, a fekete gólya.
Vízgazdálkodás és élőhelyvédelem Bátorligeten
Az egyik legfontosabb tevékenység a megfelelő vízviszonyok biztosítása. A Bódvaj és a Nyírbátor-Vasvári-folyás által szállított vizek irányítása, a természetes vízkészlet megtartása pályázati forrásból épített zsilipek, továbbá a mederbe helyezett fenékküszöbök segítségével valósulnak meg. A lápterület rétjeit a múlt század második feléig a helyi, állattartással foglalkozó gazdák rendszeresen lekaszálták. A gazdálkodási módszerek változása, a hagyományos állattartás visszaszorulása miatt egyre kevesebb az igény a lápi szénára, holott a láprétek fennmaradásához a kaszálás többnyire elengedhetetlen, ezért a füves területek kezelése manapság szinte kizárólag természetvédelmi célból történik.
Az utóbbi évek meleg nyarai, az aszályos időszakok sorozata és a talajvízszint csökkenése miatt az ősláp ritkaságai visszaszorulnak, a szélsőséges feltételeknek jobban ellenálló tágtűrésű élőlények, részben özönfajok jelennek meg. A vaddisznó állomány növekedése a túrási és a taposási károk által szintén súlyosan veszélyeztetik a fajgazdag vegetációt. Az értékes élőhelyek láncolata szerencsére nem ér véget a régi kerítésnél, az „ősláp” környékén még több kisebb-nagyobb, természetközeli élőhely-töredék (lápi mozaik, erdők, rétek) található. Ezek megóvását, valamint a védett terület mellett lévő szántók rekonstrukciójával (pl. erdősítésével) hatékony pufferzóna kialakítását szintén feladatának tekinti a természetvédelmi kezelő. Kívánatos lenne az értékes területek összefűzése, a természetvédelmi terület bővítése vagy egy mozaikos jellegű tájvédelmi körzet kialakítása is. Az utóbbi bő 2 évtized kedvező változása, hogy az „ősláp” környékén nőtt az őshonos erdőállományok aránya a szántók rovására, a kisebb lápmaradványok, rétek is jórészt megmenekültek a beszántástól, amelyet a lápok ún. „ex lege”, vagyis törvény általi védelme és a Natura 2000 hálózat fenntartása remélhetőleg a jövőben is garantál.
A hidegidőszaki maradványterület, a különleges növény- és állatvilág már a kezdetektől az érdeklődés középpontjában állt. Eleinte főként a kor neves kutatói látogatták rendszeresen, majd a védetté nyilvánítást követően, a bemutató infrastruktúra fejlesztése után egyre több laikus is felkereste. Az ősláp északi oldalán létrehozott kiállítótérben diorámák és terepmodellek teszik érthetővé, szemléletessé a védett terület kialakulását.
A jégkorszak nyomai a Dunán: Árvízadatok Vácról
Éveken keresztül foglalkoztak a Duna 1838-as és 1876-os jeges árvizeinek tetőzési magasságával. Vizsgálták árvíztáblák magasságát, korabeli adatokat, forrásokat és elöntési szinteket is vetítettek mai szintvonalas térképekre az egész Duna mentén, de különösképpen Budapesten, Esztergomban, Szentendrén és Vácott. Utóbbi városban már egész jó közelítéssel meg lehetett határozni a tetőzést. 2022. november 27-én Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója átküldött egy térképvázlatot, amin konkrétan szerepel mindkét árvíz értéke. Ez a váci belváros kéziratos felmérési helyszínrajza, amelyet egy lomtalanítás során találtak, és évszám nélkül vettek levéltári nyilvántartásba. Mivel a térképvázlat nem csak az árvízszintek miatt bír jelentős értékkel, hanem térképészeti szempontból is figyelemre méltó, célszerű mindkét szempontból megvizsgálni.
Térképészeti elemzés és mértékegységek
Érdekes kérdés, hogy mikor és mi célból készülhetett ez a térképvázlat. Szerencsére a vázlat tartalmaz ezekre vonatkozó utalásokat, és kellő hozzáértéssel az adatok is elkezdenek beszélni. Először is azt kell tisztázni, hogy mi a különbség a vázlat és a térkép között. Első ránézésre látható, hogy kéziratos munkával állunk szemben. A satírozások, a vonalak, a használt színek, a nem egységes feliratok arra utalnak, hogy kézzel szerkesztett munkáról van szó. Az igaz, hogy a földfelszín egy darabját ábrázolja méretarányosan kicsinyítve, de ez az arány nincsen feltüntetve a kereten kívül, ráadásul sem égtájak, se jelmagyarázat nincs hozzá. A szerkesztés alapját képező adatok is szerepelnek rajta, amire egy térképen semmi szükség nem lenne, hiszen egy vonzóval a méretarány alapján minden távolság mérhető lenne, és a vizuális élményt sem rontaná el a rengeteg szám.
Kérdéseket vethet fel a városközpont ábrázolása is. A vázlaton Vác rendezett tanácsú város központi területe látható, de a négyosztatú szelvényből északnyugaton és délen is kilóg a beépített terület. A térkép középpontja sem a belváros közepére esik, hanem északabbra található a külső területek felé. Mindebből arra lehet következtetni, hogy itt nem az volt a szerkesztő célja, hogy az egész várost ábrázolja, hanem annak csak egy részletét. Feltehetően további vázlatok is készültek a hiányzó városrészekről, vagy külterületekről. Erről árulkodhat a vázlat címe is: K. oszl: I. 28. sz:ah.
Valószínűleg hosszas online, és/vagy levéltári keresgélés következett volna annak érdekében, hogy kiderüljön, miféle térkép készült ebből a vázlatból, ha nincs a "Váci árvízi album 1876." című cikk a blogon, ahol szerepelt már egy olyan váci térkép, amin szorgos kezek pontosan ezt a két árvízszintet jelölték be szintvonalszerűen. Egyeznek a szelvényhatárok, feliratok, távolságok, megvan a négyes osztat is, azaz minden jel arra mutat, hogy ez a vázlat alapul szolgált Vác város 1883-as kataszteri térképsorozatának. A Vácz város rendezett tanácsú város Pest-Pilis-Solt Kiskun megyében c. térképsorozat 1883-ban készült el. A helyszíni méréseket Wagner Antal mérnök végezte, a szerkesztés Jankovich László munkája volt. Elképzelhető tehát, hogy valamelyikük példánya volt az a vázlat, ami végül a Váci Levéltárba került.
A vázlaton kék satírozással szerepelnek a beépített területek, fekete satírozással a fontosabb középületek (Indóház, Vörös ház, laktanya, stb.). Piros és fekete pontok, valamint tornyok jelzik azokat a templomokat, melyeket alappontként a háromszögelés során felhasználhatták. Fekete üres négyszögek jelzik az utcahálózat kitüntetett pontjait, melyek közötti távolságokat fekete színnel feliratozták. Többségük mellett található piros színű szám is, ezek magasságadatok. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Duna mellett találhatók a legkisebb értékek és fokozatosan nőnek a számok a vázlat jobb felső sarka felé. A szerkesztő fekete szaggatott vonallal kötötte össze a fontosabb (tízzel osztható) magasságpontokat, amit a rendelkezésre álló adatok interpolációjával szerkesztett ki. Tehát a Március 15. tér egésze a 60-as szintvonal fölött helyezkedik el, míg a Kálvária és a mögötte húzódó magaslatok már meghaladják a 70-es értéket.
Itt felmerülhet a kérdés, hogy mik ezek a számok egészen pontosan, hiszen méterben biztosan nem ekkorák sem a távolságok, sem a magasságok, sőt az utóbbiról azt sem tudni, hogy mihez viszonyítva állapították meg őket. Erre vonatkozóan a vázlat semmiféle támpontot nem nyújt, ami pedig egy térkép esetében elvileg kötelező elem lenne. Szerencsére az utcahálózat ma is megvan, sőt a távolságok is ugyanazok, mint nagyjából másfél évszázada. Ezért a valóságban mért adatokat össze lehet vetni a vázlaton szereplő adatokkal, amiből kiderülhet milyen mértékegységről lehet szó. Például a Konstantin tér Piarista gimnázium előtti szakasza jelenleg kb. 185 méter hosszú, miközben a vázlat ezen szakaszán 97,65 szerepel. Elosztva ezt a két adatot 1,9 körüli értéket kapunk, amit meg lehet ismételni más távolságokkal is, de mindig ezt az értéket kapjuk. Tehát a vázlaton használt mértékegység a bécsi öl, ami 1,8965 méternek felelt meg és hivatalosan alkalmazott távolság-mértékegység volt Magyarországon a méter bevezetése előtt.
Árvízszintek és történelmi adatok pontosítása
1,9-cel felszorozva a magasságadatokat átválthatjuk őket méterre. Tehát a vázlaton a 60-as szintvonal 114 méternek feleltethető meg, a 70-es szintvonal pedig 133 méternek. Az EOTR (egységes országos térképrendszer) térképekkel összevetve az adatokat nagyfokú egyezést látunk, a Március 15. téren a 113 méteres szintvonalat látjuk, míg a 70-es szintvonalon belül lévő Kálvária magassága 136 méter. Csakhogy még mindig nem tudjuk, mihez képest volt ilyen magas az adott pont, amit 150 évvel ezelőtt megmértek. Az értékek hasonlósága miatt nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy mindkettőt a tengerszinthez képest határozták meg. Az EOTR térképek magasságadatairól tudható, hogy a Balti (kronstadti) alapszinthez képest határozták meg, de ezt a rendszert csak az 1960-as évektől vette át Magyarország, azelőtt az Adriai (trieszti) alapszintet használták a Monarchia örökségeként. A két alapszint között 67,47 centiméter eltérés van: Adriai alapszint - 0,6747 méter = Balti alapszint.
Tehát a térképvázlat mértékegysége a bécsi öl, alapszintje pedig a trieszti mólón mért középtengerszint. Hogy egy térképvázlaton szereplő magasságadatot mai értékre válthassunk, az alábbi műveletet szükséges elvégezni: (x=vázlaton szereplő magasságadat, y=jelenlegi magasságadat) 1,8965x - 0,6747 = y.
A fentiek ismeretében egyszerűen meghatározható a vázlat széljegyzetén olvasható két vízállásadat abszolút magassága, amennyiben a fenti két adatot megbízhatónak fogadjuk el:1838: 1,8965 * 57,07 - 0,6747 = 107,56 mBf.1876: 1,8965 * 56,49 - 0,6747 = 106,45 mBf.
A két érték meglehetősen közel van a kataszteri térkép alapján tett előzetes becsléshez. A már említett Váci árvízi album 1876. cikkben az 1838-as árvizet 107,7 mBf., az 1876-os árvizet pedig 106,5 méteres szintre tippelték, azaz 14, illetve 5 centimétert tévedtek csak. Az 1838-as árvíz relatív tetőzési szintjét egykor árvíztáblák jelölték Vácott, de ezek közül egy sincs eredeti pozíciójában. Egy korabeli leírás szerint ez az árvíz az 1775-ös árvíz felett 3 láb 9 hüvelykkel tetőzött, de mivel az egyetlen eredeti helyzetben található váci árvíztábla, az 1775-ös nem tartalmaz magasságjegyet, így ez az érték sem használható. Viszont ebből visszaszámolható, hogy az 1775-ös árvíz 106,38 mBf. szinten, illetve 825,5 cm mai váci vízmérce szerinti vízállásnál tetőzött.
Az 1876-os árvíz relatív váci tetőzési szintjét eddig is ismertük, de a február 22-i 7,69 méteres érték a vízmérce 0 magasságpontja hiányában nem volt átváltható abszolút, tengerszint feletti értékre. Azonban a széljegyzeten szereplő adatok ismeretében az abszolút vízállásmagasság átváltható relatív vízállásadatra, amely révén a váci vízmércén összehasonlíthatóvá válnak ezek az értékek más árvizek tetőzésével. Ehhez mindössze az alábbi adatokra van szükség, melyek közül a legfontosabb a vízmérce nullpontja:
A váci vízmérce adatai (forrás):1838: 107,56 - 98,12 = 9,44 méter1876: 106,45 - 98,12 = 8,33 méter
Tehát mindkét jeges ár szintje meghaladta a 2013-as rekord árvíz szintjét. Azonban a hidrológiában a jeges árvizeket külön mérik a jégmentesektől, ugyanis az előbbiek magasságát a kialakuló jégtorlaszok rendkívüli mértékben megemelhetik. A jégtorlaszok kialakulása és felszakadása miatt egy jeges árvíz vízállásai akár szomszédos vízmércéken sem korrelálnak. Ugyancsak befolyásolta a tetőzési szintet, hogy a 2013-as árvízzel szemben az 1838-as és az 1876-os is kilépett a mederből, azaz jóval nagyobb területen terült szét. A Váci Levéltárban található térkép jelentőségét az adja, hogy egyszerre segít megérteni a kataszteri térképezés munkafolyamatait, és tisztázza számunkra a XIX. századi dunai árvizek pontos adatait, rávilágítva a jégkorszakok utáni geológiai és hidrológiai változások folyamatos hatására.
tags: #jegkorszak #hus #batan #hus