Móricz Zsigmond, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, rendkívüli művészi erejével és éles társadalomkritikájával örökérvényű alkotásokat hagyott ránk. Munkásságában a paraszti élet realista ábrázolásától a lélektani mélységekig, a gyermekvilág ártatlanságától a felnőttkor keserű tapasztalatáig számos téma megjelenik. Életműve szorosan összefonódik a magyar társadalom századfordulós és a XX. század eleji változásaival, a szegénység, az elnyomás és a felemelkedés vágyával.
A Hét krajcár és az első alkotói korszak
Móricz Zsigmond első alkotói korszaka 1908-tól 1919-ig tartott. Ekkor jelent meg a Nyugatban a „Hét krajcár” című elbeszélése, majd 1909-ben ugyanezen a címen novelláinak gyűjteményes kötete. A kötet kiemelkedő darabjai a címadó novella mellett a „Csata” és a „Sustorgós, ropogós tafotába” címűek.
Sustorgós, ropogós tafotába
Ez utóbbi novella mélyen bemutatja a falusi és a városi élet közötti társadalmi különbségeket. Kerek Péter, az öreg és felesége, Márta egy szép, takaros, rendezett mesebeli kis házban laknak. Legkisebb lányuk, Rozi „Sustorgós, ropogós tafotába jár”, mert egy minisztériumi fejeshez ment férjhez. Péter öt éve volt Pesten a Rozinál, Márta néni gyakrabban megy, most is tőle jött. Márta néni azonban tudja, hogy mást is várnak még… Rozi szeretne hazajönni a fészekbe, a szülőföldjére. Péter örülne is neki. Meg is jöttek hintón, a falu a csodájukra járt. Másnap Rozi ura visszament a hivatalba és Rózi ott maradt a gyerekekkel. Márta néni érezte, hogy valamire készül az öreg. Három nap múlva ki is mondta aztán. Azt akarta, hogy a lány fizessen a lakhatásért. „Minden napra egy forint a lakásér, másik forint a kosztér…” Az öreg úgy gondolta, hogy az atyai szeretet nevében csak a felét kéri el annak a pénznek, amit mástól kérne. Ez a történet rávilágít a családi kötelékek, a szülői elvárások és az anyagi nehézségek összetett viszonyára, miközben a vidéki egyszerűség és a városi jólét közötti kontraszt is élesen kirajzolódik.
A paraszti világ ábrázolása
Móricz első korszakában a magyar falvak és kisvárosok világát új szemlélettel ábrázolja. Paraszti hősein keresztül bemutatja a falvak társadalmi tagozódását (zsellérek, napszámosok, szegényparasztok, nagygazdák) - és az ebből adódó tragikus élethelyzeteket, sorsokat (pl. „Tragédia”, „Judith és Eszter”, „Sárarany”, „Szegény emberek”). Alakjait reális-naturalisztikus módon ábrázolja. Hősei lázadnak a sorsuk ellen, és Móricz lázadásuknak indítékait próbálja feltárni. Az okok vagy társadalmi jellegűek (pl. szegénység, feltörekvés, szerzésvágy, elvágyódás), vagy az ösztönökben rejlőek (pl. túlfűtött szexualitás - Turi Dani, Veres Pálné; éhség - Kis János). Sorsuk többnyire tragikus, hiszen az egyéni boldogulást, a tehetség vagy a magánélet kibontakozását meggátolják a közösség normái, a társadalmi berendezkedés mozdulatlansága vagy az eltérő, ellenkező értékrendű környezet.
Ady Endrével való barátság és az irodalmi elismerés
Ekkor kezdődött tartós barátsága Ady Endrével, akivel Petőfi és Arany egymásra találásához hasonlóan üdvözölték egymást: „Hej, Uramisten, hej Móricz Zsigmond, drága, nagyszívű kenyeres pajtásom, milyen egyszerű és milyen egyetlenül nagy dolgot míveltél te. Meglelted a magyarságot, melyről már azt kezdtük hinni, hogy nincs is…” - írta Ady a kötetről szóló ismertetőjében. Ez a barátság és az irodalmi elismerés Móricz pályájának fontos sarokkövét jelentette, megerősítve őt abban, hogy a magyar valóság őszinte és kritikus ábrázolása elengedhetetlen.
Az irónia és a hagyományőrzés
Az irónia is meghatározó a művekben: „Az Isten háta mögött” (1911) című regényben (mely Flaubert „Bovaryné” című regényének „változata”) a szereplők élethelyzete, sorsa - összehasonlítva a modell-mű szereplőjével - lényegesen reménytelenebb, kisszerűbb; a regény cselekménye és megoldása is tragikomikus. Bár Móricz írásművészetében jelentősek az újító szándékok, részben ő is folytatója a magyar próza XIX. századi tradícióinak. A mikszáthi hagyományokat a formai-poétikai jellemzők megtartásával folytatja. Novellái életképszerű jelenetekből épülnek föl, anekdotikus jellegűek, csattanóval végződnek. Sokszor a köznapi történet jelképes érvényűvé tágul. A novellák szereplőinek beszédmódja is a jellemzés eszközévé válik: a beszélt nyelv szavait Móricz gyakran fonetikusan írja le („…hónap este mindenki elgyühet a lyányom lakodalmára” - Tragédia), s így a beszédmód, beszédstílus árulkodik az egyes szereplők társadalmi hovatartozásáról, műveltségéről, iskolázottságáról is.
Háborús tapasztalatok és a kommunista diktatúra
Az első világháború kitörése után Móricz önként jelentkezett haditudósítónak a keleti frontra. Az itt szerzett tapasztalatok ihlették többek között a „Kis Samu Jóska”, illetve a „Szegény emberek” című novelláit. Az írásokban azt mutatja be, hogy a háború személytelen embertelensége sem öli ki a katonákból az érzelmeket, és kifejti, hogy a háborút nem az egyes emberek vagy népek, hanem az eltérő érdekű csoportok vívják. A „Szegény emberek” katonája azt mondja el, hogy az öldöklés a fronton harcolókat elemberteleníti és otthoni környezetükbe visszatérve nem képesek megszabadulni az ölés kényszerétől. 1919-ben a kommunista diktatúra első kezdeményezéseit (pl. földosztás, a kultúra és oktatás demokratizálása) Móricz örömmel üdvözölte. Tagja lett az írók direktóriumának is (Babits Mihályhoz hasonlóan), de a kibontakozó terror visszarettentette. Az 1920-as évek új rendszerében meghurcolták az 1919-ben írt cikkek, riportok miatt, írásait a Nyugaton kívül máshol nem jelentethette meg.
Légy jó mindhalálig és a felnövekvő Nyilas Misi
A kommün idején és utána átélt lelki gyötrődéseit fogalmazta meg parabolaszerűen a „Légy jó mindhalálig” (1920) című regényében. A cím bibliai eredetű erkölcsi útmutatás és program, és bár eseményei iskolás éveit idézik (főhőse is azonosítható Móriczzal: anyai nagyanyjának családnevét - Nyilas - viseli), a szereplők viselkedése az egyes élethelyzetekben általános érvényű cselekvési lehetőségek, választások mintájául szolgálhat. A regényhős sorsának későbbi alakulását a „Forr a bor” (1931) című regényéből ismerhetjük meg.
A Bál: Nyilas Misi felnőtté válása
Móricz Zsigmond „Bál” című regénye, a „Légy jó mindhalálig” óta megnőtt Nyilas Misi történetét meséli el. A debreceni kis mártírdiák és prófétajelölt, aki véletlenül egy ács fia, mint Jézus, a Légy jó mindhalálig óta persze már megnőtt, megjárta Sárospatakot, és - mint a Forr a bor-ból tudhatjuk - a századforduló táján már nagydiák az egyik alföldi magyar városban. (A Forr a bor első része egy október 6-i, hatodikos diákforradalom történetét, a vége Nyilas Misi matúráját mondja el; ezt a két részt köti össze az új mű, a Bál, az Ifjúsági Segélyegylet sikeres szabadságharcának regénye, amely ma jelent meg, mint a Pesti Napló Könyvek új kötete.)
Egyszerű, hatalmas, nyugodt, kiegyensúlyozott mű a Bál. A legszebb Móricz-regények közül való; nem lepne meg, ha páratlan sikere lenne, tán még a Légy jó mindhalálig-énál is nagyobb. Az életábrázolás és az életteremtés nagyszerű erején és bőségén kívül súlyossá, hatalmassá és örökké aktuálissá teszi a cselekményből kibontakozó gondolati tartalom. Ebben a regényben ismerkedik igazán az ifjú a százrétű, titokzatos társadalommal, most eszmél rá igazán a szegény ács megszállott lelkű magyar fia arra, hogy az aranyborjú imádata nemcsak bibliai kép, hanem borzalmas valóság. A közösség, a különböző osztályok és csoportok, a pénz és az egyén bonyolult harcának, a kapitalizmus világszerkezetének megsejtése és folyton tisztuló megítélése rajzát csodálatos gyermeki egyszerűséggel és igazsággal hívja életre az író. A VIII-os Nyilas Misi lelkét érzelmileg rohamosan érleli az aránylag könnyű teoretizálás és lassan, de annál határozottabban a sok taktikával és még több „diktátori” becsülettel talán mégis csak legyőzhető, megfoghatatlan, gonosz és közönyös magyar élet. A legfontosabb és legrokonszenvesebb kor ez az időszak a kivételes értékű fiatalok életében, és oly hamvas, oly sokszínű érzelmi gazdagság megmutatására ad alkalmat, amilyenre egyetlen más életkor sem. Az olvasó persze nem tud megszabadulni attól a (külön jóleső) érzéstől, hogy önéletrajzi regényt olvas, ez a műfaji meghatározás azonban téves: az ács fia már rég elszakadt az életrajzi valóságtól, s önállóan éli gyönyörű fejlődéstörténetét az író egyes ifjúkori reminiszcenciáinak keretében. Van életrajz és van jelképiesség a Bál-ban, de csak módjával; az „ács fia” megjelölés is mindössze alig észrevehető adat; jelképpé akkor válik igazán, ha az olvasó tudja, hogy maga Móricz Zsigmond szintén egy ácsmester fia. Az egész regény Móricz újabb korszakának rendkívüli művészi erejét, maga módján való nagy bölcsességét és kiegyensúlyozottságát bizonyítja újra. Tehát (hogy még egyszer visszatérjek az önéletrajzi kérdésre) azt is, hogy a Nyilas Misik csak akkor igazán Nyilas Misik, amikor már megöregednek, amikor már Móricz Zsigmond a nevük. Főképp a középső, második résztől kezdve éreztem, hogy remekmű a Bál. Ahogy a diák a társadalmi cselekvések küszöbén megállja az első próbát, ahogy kiszorítja segélyegyleti elnöki pozíciójából a szenteskedő tanár urat: az valami tökéletes. További érésének, az osztály és a kisváros szociografizálásának története szintén. Félelmes árnyak kísértenek a Misi agyában, és körötte a magyar életben, és Misi mégis győz: pénzt szerez társainak, önbizalmat, szellemi fegyvereket magának a jövőre. A hős ifjúban azonban nincs pátosz és hamisság: érzi, szégyelli a hiúságát, becsvágyait, minden szorongását, de épp ez adja meg szellemi arcának az igazság veretét. Az ács fia a magyar nép megváltásáért akar dolgozni. Móricz Zsigmond könyve hatalmas művészi alkotás, és egyúttal hatalmas biztató az ifjúságnak, az Ácsok Minden fiainak, hogy mégis érdemes dolgozni ebben a gyalázatos életben a megváltó jövőért.
Részlet a "Bál" című regényből
Az ebéd már régen készen volt. Vasárnap tizenkettőkor szoktak ebédelni. Ahogy a déli harangszó megkondult, már tálaltak. Misi nyugtalan volt, hol késik a bátyja. Már fél egy volt s idegességében csak arra gondolt, hogy miatta van tanári konferencia. A bátyja nem ment másuvá, csak az irodába, ha más helyre is el kellett volna mennie, akkor értesíti az édesanyját, mert sokkal gyöngédebb, minthogy egy percig is kétségben hagyja, hogy hol van. Biztos, hogy Csapodi feljelentette. Ki tudja, mit beszél. Bizonyosan Koós is bent van és talán nagy vita van a Segélyegylet miatt. Most, hogy megválasztották a bátyját igazgatónak három évre, véglegesen, már ellene nem tehetnek semmit, de egész biztos, hogy kikezdik, ahol lehet. Éppen kapóra jött, hogy az igazgató öccse ilyen stiklit engedett meg magának, ami sokkal erősebb még az október hatodiki sztrájknál is. Október hatodikán nem vett részt a hazafias tüntetésben, holott ezt meg lehet bocsátania bővérű ifjúságnak? és most lázító beszédet mond a gazdagok ellen? Teljes mértékben tudatában volt annak, amit tett. Érezte a felelősséget. Már nagyon régen megtanulta, még Debrecenben, mikor a vak öregúr azt mondta: a felnőttek mindent megbocsátanak, de azt, ha valaki anyagi kárt okoz nekik, azt nem bocsátják meg soha. Ez olyan aranymondás, hogy kőbe kellene vésni és felállítani minden piacon, hogy a nép tanulja meg, mert ez az igazság… Ő ma határozottan állást foglalt, különösen mikor reflektált a tanár úr beszédére, hogy Isten véghetetlen bölcsességében úgy rendelte, hogy legyenek szegények és gazdagok - a gazdagok ellen. Még mikor beszélt, nem is tudta, de most tisztába jött vele, hogy ő szívéből útálja a gazdagokat. Nem tudja mért, de útálja és gyűlöli őket. Felháborítónak találja, hogy akinek véletlenül vagy nem véletlenül, hanem igenis rablás útján nagy vagyon jut a birtokába, azt a törvény védi és annak joga van uralkodni mindenkin, aki szegény. Mikor ők abban a faluban laktak, ahova azért menekültek, mert az apja a szülőfaluban tönkrement és ebben a faluban sok rokon volt az anyja után, ő akkor jól megismerte a gazdagokat. Nem voltak azok nagyon gazdagok. Nem volt azoknak ezer holdjuk meg tízezer holdjuk, csak Beszédesnek valami harminc holdja, a Pusztaiaknak talán hatvan holdja. De ahogy azok velük szemben viselték magukat, az kétségbeejtő és felháborító. Jól van: az apjának is volt otthon ötven holdja s azt egy rossz spekuláció miatt elvesztette. Nem is ő vesztette el, hanem az asszonyok. Mielőtt hazaért volna az édesapja, megjelent két ügynök vagy fiskális és megijesztették a nagyanyát és az anyát, hogy börtönbe csukatják az apát s erre ezek szegények, tudatlanságukban aláírták a váltókat és kötelezvényeket. Így ment el az egész birtok. Hát elment. Nincs. Maig sincs új. De a rokonok úgy viselték velük szemben magukat, mintha börtöntöltelék lett volna az egész család. Lenézéssel, megvetéssel, könyörtelenül. Ők ott voltak, a sok apró gyerek s nem volt ennivalójuk és elkívánták, hogy az apja ingyen dolgozzon nekik, csak azért, hogy ezzel kiérdemelje, hogy megtűrik a faluban. Egész testében düh és lázas indulat volt. Mert nem ezt kellett volna tenniök, hanem maguk közé kellett volna venniök s azt mondani: »Sógor, bajba kerültél, azért vagyunk, hogy segítsünk rajtatok.« De egy csupor tejet, pénzért nem akartak adni. Miből? Kit rabolt ki az urad? Én nem tudtam taníttatni egy fiamat sem! Nem is gondolok rá, hogy taníttassam! és ti a gyerekeiteket be akarjátok csempészni az állam nyakára? Mi lesz ebből az országból, ha minden koszos ács kitaníttatja a fiát? Az édesanyja előbb csak belesápadt s nem akarta, talán nem merte megsérteni, mert mégis egy faluban laktak és ha nem segítettek, árthattak s ők már a fúvó széltől is féltek. - Nem a ti költségetekre tanul, - csak ezt vetette oda keményen. - Arra ne is számítsatok. Még mit. Felőlem?… Én a világot féltem ettől a te zsizsera fajtádtól. Minek kellett neked hat gyereket szülni? Nem elég egy vagy kettő ebben a nyomorban? Enni nem tudsz adni nekik és most még mind a hatot ki akarjátok taníttatni?… Mit akartok belőle?… Semmitek sincs, hát jegyzőt akartok a mi nyakunkra, meg szolgabírót, meg fiskálist, hogy nyúzzon bennünket?… Az istenit az ilyen dolognak. Nem tudja Gábor odavenni maga mellé ácsinasnak? Akkor is megélhet, ha nekem disznóólat csinál, nem kell hogy a fejünkre rakjon… Ahelyett hogy örült volna, hogy a fajtájából jegyző lesz, vagy szolgabíró, vagy ügyvéd, még ő volt kétségbeesve. Itt valami sokkal mélyebb dolog van. Nemcsak arról van szó, hogy Pusztainé, akit azóta sem látott, a maga kis földjét féltette tőle, ha ügyvéd lesz, - pedig azóta már tudja, hogy joggal féltek a rokonok, mert az ő nagyapját kisemmizték az örökségből azon a címen, hogy kitaníttatták s pap lett s ha pörre ment volna a dolog, meg is kellett volna nyerni a pört. De az ő apja nem pörölt és ő sem akarja pörölni őket. De itt másról volt szó: attól rettegett az a had, hogy a Nyilas-fiúk kitanulnak s a szegények, ha kijárják az iskolákat, egy fokkal magasabbra kerülnek, mint ahol ők megvannak. A kasztbeli irígység tört ki bennük. A pária kitaníttatja a fiát s akkor mi lesz az ő nagy büszkeségükből, ha az ő gyerekük kénytelen lesz megsüvegelni a mai páriának a fiát? Itt meg kell szüntetni ezt a gőgöt, amit a gazdagság ad az embereknek. El lehet képzelni, hogyha nem harminc- és hatvanholdas rokonaik lettek volna, hanem ezerholdas rokonaik, akkor még nagyobb lett volna bennük a felháborodás. A gazdagok el vannak bizakodva a gazdagságukban és csak azért élnek, hogy fék alatt és nyomorúságban tartsák a szegényeket. Akár rokon, akár nem, a szegénynek nem szabad megmozdulnia. Ez a világrend, amit az Isten ezen a földön akar? Ha visszagondol arra a falura? Van ott vagy tíz tizenöt telkes gazda és van egy nagybirtok, az nagyon nagy, talán ezerholdas, az bérlő kezében van. Zsidó bérlő. A kastélyba még bemenni sem volt szabad. Nagy láncos kutyák jártak szabadon, hogy paraszt valahogy be ne tegye a lábát. Tehát mindenki ebekkel védi a birtokát, mihelyt van neki. A falunak legnagyobb része, csaknem valamennyi pedig semmitlen volt. Enniek nem volt. Egész télen ott koplaltak a szemük láttára. Éppen úgy koplaltak, mint ők, s még jobban, mert az apja ács lett és télen is volt munkája. Nem a faluban, hanem a szomszéd falvakon. És szombaton mégis csak hozott haza valami pénzt. Azok pedig szegények egész télen otthon ültek és kukoricakenyeret, meg főtt kukoricát és sült tököt ettek, még krumplijuk sem volt. De ha nekik nem adtak a rokon nagygazdák, ezeknek sem. Azok felől sorra az egész falu kinyúlhatott volna éhen. S nem volt Segélyegylet, ahova el lehetett volna menni valami irgalomért. Hát ő nagyon jól tudja, mi a gazdagság és mi a szegénység s neki Csapodi tanár úr ne beszéljen, hogy az Isten az ő véghetetlen bölcsességében úgy rendezte be a világot, hogy legyenek gazdagok és legyenek szegények. Az ördög rendezte így be, nem az Isten. Ha van ördög. Ha Isten van, akkor ördög is van, a biblia szerint. Vagy Csapodi tanár úr olyan pap, hogy a bibliából is csak azt fogadja el, ami neki tetszik? Igenis, míg egy csepp vére lesz, mindig azt fogja hirdetni és azt fogja szolgálni, hogy a szegények is emberek. Éppen annyi joguk van az életre, mint a gazdagoknak. Az nem elég, hogy a templomban a gazdag ott ül a szegény mellett. Mert ott is külön széke van a gazdagoknak a kálvinistáknál. A szegények csak ott húzhatják meg magukat az Isten házában, hátul a kórus alatt, ahol már a gazdagok nem vették meg a helyeket. Így fújt s dühöngött magában s egyszer csak beszólt a szobájába a nagyanya: - Gyere fiam, itt van Bátyád. Így mondta, nagy Bével, Bátyád. Talán szegény úgy érezte, hogy ennek a szónak minden betűjét nagy betűvel kell leírni és kimondani… Persze, ő a kenyérkereső. Ő tartja el… A többi fia csak kis betűvel bátyád, de Géza bácsi az a legnagyobbal, hiszen itt van csak úri módja. Itt nem kell szegénykedni, vásárolhat, főzhet és tiszteletben élhet… De mikor a kovács nagybátyjánál látta, akkor nagyon is félre volt szegény tolva s nem volt Nagytiszteletű Asszony, csak tiszteletesné. Ezt a címet is a Géza bácsitól kapta, aki kisütötte, hogy az apja egyházmegyei főjegyző volt s így a mai szokás szerint megilleti a Nagytiszteletű cím… Bement s feldúlt arccal ült le az asztal mellett. Géza bátyja nem nézett rá. Már érezte, hogy csakugyan van valami baj… Nem bánja, de ebből nem enged: a gazdagok tanulják meg, hogy a szegénynek nemcsak önérzete van, de igénye is van a segítségre. Már megették a levest, még mindig hallgattak. Akkor megszólalt a nagybácsi: - No Misi, te nagy követ dobtál a kútba. Ránézett. A szeme hólyagosan meredt ki az üregéből. Összeszorította a fogait s makacsul várt. Géza bácsi szelíd mosollyal pillantott rá s el is csodálkozott, látszott rajta, hogy milyen vadul néz ő. - Hogy jutott eszedbe, hogy egy zsidót választass be a bizottságba? Misi elámult. Mindenre gondolt, de erre nem. Hát innen fúj a szél? Ez is valami? Egész megenyhült s nevetni kezdett. - Fussbaum? - mondta csodálkozva. - Remélem, nem lesz belőle semmi, de sok beszéd lesz, az bizonyos. Misi elbiggyesztette a száját. A vállát is megrántotta. Ez nem izgatta. - Csapodi egész oda van. És mingyárt pártja kerekedett. - Koós? - mondta a nagyanya. - Koós is, meg többen. Még Józsiás is. - Hát mit csinált Misi? Mit csináltál kis fiam? S Misi érezte, hogy a nagyanya ellene van. - Semmit. Le lehetett volna szavazni. A bátyja mosolygott: - Leszavazni nem merte Csapodi. Mert mint bankember nem vállalhatja, hogy megsértse a helybeli zsidókat… De nagyon fáj neki… Azt még elfogadta, hogy kitessékelted az elnöki székből… képzelje anyám, Misi a katedrán fogadta a tanárt és helyet mutatott neki a fekete tábla előtt. A nagyanya egészen belesápadt. - A tanár urat? Most nem volt neki hiéna. - Erre azt mondta: Jól van, hadd fejlődjék a fiatalság, hadd próbálják meg. Így tanulnak… A beszédben is volt valami, amitől fintorgatta az orrát, hogy megleckéztetted… De nem ez a baj, hanem az, hogy még soha zsidó nem volt az intézetben vezető pozícióban s most ezt is meg kellett érni. Misi összehúzta szemöldökét. Nem hitt Csapodinak. Nem hitte, hogy ez komoly dolog: biztosan így akarja a szégyent elkenni… Talán ebbe jobban bele lehet kapaszkodni, azért kezdi evvel… - A jövő héten kezdik a Dreyfus-pör tárgyalását - mondta az igazgató homlokráncolva. - Most nagyon élére van állítva a zsidókérdés. Még ebbe a kisvárosba is eljutott a szele. - Hát ez zsidó dolog? - kérdezte a nagyanya. - Persze. Egy zsidó kapitányt megvádoltak és elítéltek azért, mert állítólag hadi titkokat árult el a németeknek. Dreyfus francia. Nem lett volna belőle semmi, de beleavatkozott Zola, a regényíró… - Az a disznó, aki azokat a disznóságokat írja, - mondta a nagymama, aki roppant könyvolvasó volt s még Zolát is ismerte. Az igazgató nevetett. - Az… Nem szabad éppen disznónak nevezni… Erkölcsbíráló és azért írja meg azt is, amit eddig nem volt szokás megírni, hogy feltárja az emberiség hibáit… - Á, ne védd előttem. Én csak egy könyvét olvastam, de úgy megútáltam, hogy soha többet a nevét sem akarom hallani. - Hát már akár akarja édesanyám, akár nem, most az egész v…
Jó a ropogó piri mogyoró - A gyermeki ártatlanság és a játék öröme
Móricz Zsigmond „Jó a ropogó…” című versében a gyermeki gondtalan öröm és a természet szeretete jelenik meg.
Jó a ropogó piri mogyoróMackó uram szeretibokrában felkeresi.Egy tenyere tele vele,a másikkal úgy csap bele.Meghámozza, lám, lám,és bekapja, hám! hám!Ha teleszed egy mancsot,vígan eszi és csámcsog.Jó a mogyoró piri mogyoró.
Ez a rövid, de annál kifejezőbb vers a gyermeki játékosságot, a mogyoró ízének és a mackó egyszerű örömének leírásával varázsolja el az olvasót. Móricz nemcsak a felnőttek komplex problémáival foglalkozott, hanem képes volt a gyermekek világába is belelátni, és azt a maga tisztaságában és egyszerűségében megörökíteni. Ez a kép, a mogyorót majszoló mackó, a gondtalan pillanatokat idézi fel, és emlékeztet arra, hogy az élet apró örömei is mennyire fontosak lehetnek.
Gyermekversek és mondókák, mint a beszédfejlődés alapjai
A gyermekirodalom, mint Móricz versének példája is mutatja, kulcsfontosságú a gyermekek fejlődésében. A „Hogyan legyek büszke szülő?” ingyenes mini sorozatból megtudhatjuk, hogy mitől fejlődik jól a gyermek beszéde, hogyan alapozható meg a gazdag szókincs kialakulása, és melyek a legjobb beszédfejlesztő mondókák.
Kányádi Sándor: Szeptemberi töprengés
Kányádi Sándor „Szeptemberi töprengés” című verse a gyermeki fantáziát és a valóság elfogadását mutatja be.
Hogyha nekem szárnyam volna,délre szállnék, mint a gólya.Nem kellene óvodába járnom,aztán iskolába.De azért jó mégse volnaelrepülni, mint a gólya.Édesanyám bánatábanfolyton sírna énutánam.Le is teszek végleg róla,csak azért se leszek gólya.Inkább járok, óvodábaazután majd iskolába.S mire mindent én kijártam,s mégse nőne ki a szárnyam,tudom már, hogy mit csináljak:elszegődöm pilótának.
Ez a vers tökéletes példája annak, hogyan segíthet a költészet a gyermekeknek megérteni a világot, és elfogadni a kötelességeket, miközben álmaikról sem kell lemondaniuk. A kezdeti vágy, hogy a gólyákhoz hasonlóan szabadon repülhessen, végül egy realisztikusabb, de mégis inspiráló célba torkollik: a pilótaságba.
Fázik a béka lába (cseh gyermekvers)
Az útszéli tócsa mellettkis béka ült, és didergett.Jó lenne neki meleg lábbeli,barna- foltos csizma,posztóból való,biz, az volna jó!
Ez a cseh gyermekvers a békáról szóló egyszerű történettel, a lábbeliről való vágyakozással érzékletesen jeleníti meg a tél hidegét és az apró élőlények igényeit. A vers egyszerűsége és ismétlődései ideálissá teszik a kisgyermekek számára.
Nyármarasztaló
Szól a rigó: de jó!érik a dió millió, millió!Útra kel a fecske,Jajgat a fürjecske,pittypalatty, pittypalatty,nyár, nyár, itt maradj.
A „Nyármarasztaló” című vers a nyár végi hangulatot, a madarak elvándorlását és a távozó meleg iránti vágyat festi le. A vers dallamos, játékos nyelvezete a természet körforgását és az évszakok változását mutatja be a gyermekek számára.
Barabás Éva: Szilvásgombóc
Kabátot akart a szilva.Tudta, ez neki sincs tiltva.Töprengett, hol vegyen,hogy szép és jó legyen?Hopp! megvan!- gondolta,s bebújt egy gombócba.
Barabás Éva „Szilvásgombóc” című verse egy bájos, humoros történet a szilváról, amely kabátot keres magának, és végül megtalálja a gombóc belsejében. Ez a vers a képzelet és a játékosság erejét hangsúlyozza, és a mindennapi dolgokat is képes varázslatossá tenni.
