A juh (Ovis aries) az emberiség egyik legrégebben háziasított állata, amely évezredek óta elkíséri az embert, biztosítva számára gyapjút, húst, tejet és bőrt. Az idők során a szelektív tenyésztésnek köszönhetően számtalan juhfajta alakult ki, melyek mindegyike speciális tulajdonságokkal és hasznosítási irányokkal rendelkezik. Ez a cikk a juhfajták lenyűgöző sokféleségét mutatja be, kitérve azok eredetére, fizikai és termelési jellemzőire, valamint kulturális jelentőségére.
A Vadjuhoktól a Háziasított Fajokig: Evolúció és Örökség
A házi juh eredete nem teljesen tisztázott, de a feltevés, hogy a mórok hozták őket a VIII. században az Ibériai-félszigetre, egy lehetséges magyarázat. A kutatók szerint a vadjuhok, mint az argali vagy a muflon, tekinthetők a juhfajtáink törzsszüleinek. A kőkorszakban Európában vadjuh még nem élt. A házi juhok származásának kutatását Keller C. is kereste a házijuh és kecskék közt. A háziasítás során a juhok testfelépítése, viselkedése és termelési adottságai jelentősen megváltoztak. A háziasított juhok a természeti kiválasztódás helyett az emberi szelekció hatására fejlődtek, aminek következtében számos különleges tulajdonság maradt csak meg. Ez azonban, úgy látszik, nem minden fajtánál sikerült.
A vadjuhok - melyek közül ma már csak egyetlen egy faj honos - az európai, ázsiai, afrikai és amerikai hegységekben honosak. Eredetüket az ázsiai muflonhoz köthetjük. Nagy nehézséget okoz a vadjuhok rendszerbe foglalása, mivel nem minden faj érte el a ma ismert formáját, és sok állat már nem ismeretes. A vadjuhok rendkívül óvatosak, bármilyen ellenségtől is megijednek, és csak akkor menekülnek, ha az ellenség rájuk toppan. Ha elmenekülnek, azonnal elvágnak. A vadjuhok messze a házi juhok viselkedésétől eltérő, sajátos szellemi tulajdonságokkal rendelkeznek, messze állnak valamely más állat mögött. A vadjuh egyáltalában nem tanulékony. Ha egyedül maradna a vadonban, a legrövidebb idő alatt elpusztulna.
A juhok szaporasága eléggé jelentékeny, és a bárányok nemsokára követik anyjukat. A vadjuhok vemhességi ideje 140-158, átlagosan 150 nap. Áprilisban, vagy május elején egy bárányt ellik, melyet az anya elrejt, és magához vonzza. Más nézetek szerint május elején vagy szeptemberben mégegyszer ellik. Az anyajuh az ellenséggel szemben bátran védelmezi kicsinyét, és az, ha anyja idejében nem tér vissza hozzá, a kőszáli sas martalékává válhat. Egy alkalommal például hatalmas madár által széttépett bárányt hoztak nekünk.
A vadjuhok közül különösen említésre méltó a muflon és az argali.
A Muflon (Ovis musimon)
A muflon, mely az Alsó-Rajna vidékétől egészen Déleurópáig, Afrikáig és Amerika északi részéig terjed, évszázadok óta ismert. A kosok egészen méretes szarvakat viselnek, melyek hossza a 80 cm-t és súlya az 5 kg-ot is elérheti. A szarvak alakja nagyon változatos, lehetnek spirálisan csavarodók, de előfordulhatnak befelé, a nyak felé hajlók is. Az anyajuhok szarvatlanok, vagy igen ritkán, mondhatjuk sohasem fordulnak elő szarvalt nőstények. A korzikai alfaj esetében az anyák néha szarvaltak lesznek, s így erősebben csavarodottabbak. A muflonok bundája nyáron világosbarnák, télen sötétbarnák, és ez tavasszal nagy cafatokban lefoszlik. Színük rókavörös, hátukon sötétbarna árnyalattal, a tükör és a száj elülső része fehér. Egyes példányokon erősebben feltűnő szürke vagy fehér nyereg található.
A muflonok igen alkalmasak a meghonosításra, és vadászatukra a XVIII. százat óta ejtenek el példányokat. Spanyolországban, ahol számuk 80-90 főre tehető, a muflonok vadászata jelentős sportot képez. A korzikai muflonok vadászatát - amint azt Waldo E. is írja - túlnyomórészt cserkészve lövik. A muflonok a sűrű bozótosokat kedvelik, melyek rozmaringbokrokból állnak és alig lehet rajta áthatolni, így az állatok megközelítése nagyon nehéz.
Az Argali (Ovis ammon)
Az argali, a vadjuhok legnagyobbja, Mongolországot Kamcsatkáig lakja, és igen hatalmas szarvaik vannak. Ezek a szarvak egy csavarulatot alkotnak és tövükön összeérnek, kerületük pedig akár a 40 cm-t is elérheti. Az anyák is erőteljes szarvakat viselnek, de ezek rövidebbek. Az argali felső része szürkésbarna, az alsó fele fehér, de oldalszalagjuk rendesen nincs jól kifejlődve. Színük télire változik, amikor nagyon világosszürkék, némelykor majdnem fehérek. A combok szegélye azonban mindig tiszta fehér marad.
Az argali a nedves, erdőborította hegységeket kerüli, de igen jelentékeny magasságokig felhatolnak. A pamir-juhokat akár 18.000 láb (kb. 5400 méter) magasságban is megfigyelték, bár egyes alfajai jóval mélyebbre is leereszkednek. Az állatok általában 3-30-as csapatokban járnak, és kiválóan tudnak viselkedni a nehéz terepen. Nappali állatok, és a hó elborította földeken is képesek táplálkozni. Az argalik nem párzanak a tél közepe előtt, és a gyengébb kosokat egyáltalában nem engedik párzani, így a kosok között komoly harcokra kerül sor.
A világ 30 legkülönlegesebb fája
Bárány vagy Birka: A Húskereskedelem Alapjai
A bárányhúsnak és a birkahúsnak megkülönböztetése elengedhetetlen a fogyasztók számára. Bárányhúsnak nevezzük a fiatal, 1 évnél nem idősebb állat húsát, míg az egyévet meghaladó állat esetében már birkahúsról beszélhetünk. A bárányok körülbelül három-négy hetes korukig fogyasztják az anyjuk tejét, ekkor a súlyuk nagyjából a 8-10 kilogrammot éri el. 20 kilós korukig még szopósbáránynak nevezik őket, mert fogyasztanak tejet, de ekkora már jellemzően füvet vagy takarmányt is kapnak, az adott juhfajta tartástechnikájától függően.
A hús színe alapvetően megkülönbözteti a bárányt a birkától. Ha a hús színe még rózsaszín, az bárány. Ha piros vagy vöröses, akkor az már birka. A bárányhús élénk világospiros, némi vöröses árnyalattal, és azt viaszos szerkezetű világos felszíni zsír borítja be, a tejesbárány viszont rózsaszínűbb, csaknem áttetsző zsírral. Minél világosabb a hús, vagy fehérebb a zsírréteg, a bárány annál fiatalabb. Fontos szempont, hogy a bárány színének a lehető legegyenletesebbnek kell lennie. A fent említett színárnyalatok pontos felismerése nem könnyű feladat. Hasznosabb praktikának bizonyul, ha a hús mértékét vesszük alapul. A bárány egy picike állat, az egész nem nyom többet 10 kg-nál. Károly József hentes nyilatkozta az Origo.hu-nak, hogy „Az, amit hentes pultokban báránycombként árulnak, és 2,5 kilót nyom, egész biztosan nem bárány.” A fiatal bárány csontjainak színe fehér, míg az idősebb példányok csontjai rózsaszínűek.
Amennyiben bárányhúst vásárolunk, szerepelnie kell a megfelelő egészségügyi jelölésnek az adott terméken. A bárányhúsnak jellegzetes, a juhokra jellemző szaga van. Minél idősebb volt az állat, húsának szaga annál erőteljesebb. A zacskóból kibontva egyenest megcsapja az embert, amely egyesek szerint egy kicsit a halra emlékezteti. A bárányhús egészen biztosan nem friss, amennyiben a hús egy részét a körmével lekaparva, nyálkás filmréteget fedez fel a körmén. A legegyszerűbb megállapítani a bárányhús fogyaszthatóságát, ha ujjával benyomja a húst, és nem marad rajta nyom, tehát a hús szokatlanul szilárd, ugyanis egy fogyasztásra alkalmas bárányhús nyomás hatására benyomódva is marad.
A Világ Státuszszimbóluma: A Ladoum Juh
Szenegálban a Ladoum nem csupán egy juhfajta, státuszszimbólum is. A legértékesebb példányok ára elérheti a 85 000 amerikai dollárt, ami körülbelül 32 millió forint. Egy nyáj birtoklása a társadalmi rang és gazdagság jele, különösen a városi elit körében. A Ladoum juh a nyugat-afrikai állattenyésztés egyik legfigyelemreméltóbb eredménye, amely nem csupán mezőgazdasági, hanem kulturális és genetikai szempontból is különleges helyet foglal el.
A Ladoum juh eredete a mauritániai Touabir és a Maliból származó Bali-bali fajták keresztezésére vezethető vissza, amelyet szenegáli tenyésztők a 20. században kezdtek meg. A cél egy olyan nagy testű, esztétikailag impozáns és jól alkalmazkodó juh létrehozása volt, amely megfelel a városi tenyésztés igényeinek, különösen Dakar és Rufisque térségében.
Fenotípusos Jellemzők
Fenotípusos szempontból a Ladoum juh rendkívül karakteres megjelenésű. A marmagasság elérheti a 110-120 centimétert (összehasonlításul a magyar parlagi szamár marmagassága ekkora), ami kiemelkedően magasnak számít a juhfajták között. A testalkat robusztus, a mellkas széles, a hát egyenes és hosszú, a végtagok pedig arányosan fejlettek. A fej hosszúkás, a pofa enyhén ívelt, a fülek nagyok és lefelé hajlanak. A szarvak gyakran spirálisan csavarodnak, különösen a kosoknál, bár a szarv alakja és mérete jelentős variabilitást mutat a különböző tenyészvonalak között. A szőrzet rövid és fényes, színe általában fehér, de előfordulnak fekete, barna és foltos egyedek is, amelyek különösen keresettek bizonyos tenyésztői körökben. A fenotípusos variabilitás nem csupán esztétikai szempontból érdekes, hanem genetikai és szelekciós szempontból is.
Genetikai Adottságok és Tenyésztési Vonalak
A Ladoum juh populációja viszonylag alacsony nukleotid-diverzitást mutat, ugyanakkor a haplotípus-diverzitás magasabb, ami arra utal, hogy a populációban több, egymástól kissé eltérő genetikai vonal van jelen. Ezeket a vonalakat a tenyésztők gyakran egy-egy kiemelkedő kos után nevezik el, amelynek utódai fenotípusosan és teljesítményben is kiemelkednek. A vizsgálat során mért paraméterek - marmagasság, occipito-ischialis hossz (vagyis a koponya hátsó részétől (os occipitale) az ülőgumóig (os ischii) mért hossz), mellkaskörfogat és testtömeg - alapján a Tyson és Birahim vonal utódai mutatták a legjobb értékeket, különösen mellkaskörfogat és testtömeg tekintetében.
A Gyapjú Királyai: A Merinó Juh és Típusai
A merinó juh, melynek eredetét Spanyolországban, de feltehetőleg a VIII. században Nyugat-Ázsiából, pontosabban Irán hűvös és száraz hegyvidékéről hozták Európába, már akkor azzal a tenyésztési szándékkal, hogy egy olyan juhfajtát alakítsanak ki, amely felszőr nélküli, csak pehelyszőrökből álló gyapjú növesztésére képes. A XVIII. századra már olyan értéket képeztek, hogy Spanyolországból való kivitelük halálbüntetést vont maga után. Mégiscsak akadtak, akik vállalták ezt a kockázatot, mivel a fajta az öreg kontinens számos országában alaposan elterjedt. Így a merinó eljutott majdnem minden európai államba.
Az merinó fő ismertetőjegye, a népszerűséget meghatározó közös ok: a folyamatosan növő, finom, tömött gyapjú. A spanyol merinó gyapjának színe ezüst és fehér, nemes fényű, bundája jellegzetesen tömött. Bőrének magas faggyútartalma zsírossá teszi a bundát, ami a gyapjúszálakat is megvédi. Az anyák feje középhosszú, a kosoké durvább, szélesebb. A homlok széles és kissé domború. A fej a szemvonaláig gyapjúval benőtt. Az anyák túlnyomó hányada szarvatlan, minimális része gomb vagy sarló alakú kisebb szarvat visel. A kosok szarvatlanok (suták), vagy szabályos csigás szarvúak. A szarvak és a körmök színe viasz-sárga.
Posztógyapjas Merinó
A 19. században a posztógyapjas merinók tenyésztésénél elsősorban a gyapjú finomítására törekedtek, aminek következtében a juhok külső és belső tulajdonságait elhanyagolták. Ez a fajta közepes húsformákat mutat, megjelenését közepesen hosszú törzshossz, benőtt has és lábak, szemvonalig benőtt fej jellemzi. A kosok csigás szarvakat viselnek, az anyák szarvatlanok. Az anyák súlya 30-40 kg, a kosoké 56-60, ritkán 70 kg. A bundát alkotó pehelyszálak 16-20 mikron átmérőjűek, a fürtmagasság 3-5 cm. Gyapjútermelésük 4-6 kg. Ennek a fajtának a hústermelése súlya és a fejlődés lassúsága miatt kevéssé számottevő.
Fésűsgyapjas Merinó
A fésűsgyapjas merinó tenyésztése a XVI. században alakult ki Franciaországban. A cél az volt, hogy fésülhető gyapjút termeljenek. A spanyol fajták Franciaországba, Poroszországba, Szászországba is eljutottak. A francia Rambouillet tenyésztelepen rendszeres szelekció útján sikerült ezt elérni. A fésűsgyapjas merinóknál a kosok szarvaltak, míg az anyák suták. Az arcél ívelt, az anyáknál csak a fodros lebernyeg tűrhető. A nyak középhosszú, a törzs széles és mély, a végtagok szabályos állásúak. Az anyák súlya 30-70 kg, a kosoké 60-120 kg. A gyapjúszálak 25-35 mikron vastagságúak, a fürtmagasság anyáknál 6-8 cm.
Húsmerinó (Precoce)
A húsmerinók tenyésztésének gondolata Németországban merült fel a XIX. században. Ennek a fajtának a tenyésztését finom gyapjús merinó fajták angol húsjuhfajták példányaival történő keresztezésével alakították ki, hogy mélytörzsű, izomdús vérvonalakat hozzanak létre. A kosok a húsmerinóknál nagyobbára szarvatlanok, a végtagok rövidek és oszlopszerűek. A gyapjú kevésbé finom, mint más merinóknál, de selyemfényű, az angol juhokéra emlékeztető. A fürtmagasság 8-10, esetleg 12 cm. A bunda laza, azaz kevésbé sűrű, a gyapjúzsír kevés és jóindulatú. Az anyák súlya 50-70 kg, a kosoké 70-100 kg. A bárányok húsa rendkívül keresett, mint az angol húsjuhoké, mert nem olyan faggyús. Jelenleg a hazai klimatikus viszonyokhoz jól alkalmazkodó fajta, eredetileg kettős - hármas hasznosítású (gyapjú, hús, tej), jelenleg azonban fő haszonforrásnak a hústermelést kell tekinteni, ezért elsősorban a szaporaság és báránynevelő-képesség javítása a cél. Szaporasága 1,5-1,8, báránynevelő-képessége kiváló, a sűrített elletést és a korai tenyésztésbevételt jól tűri. Egyes országokban württenbergi merinó néven ismerik.
A magyar merinó, mely szintén fehér színű merinó fajta, közepes húsformákat mutat. Közepesen hosszú törzshossz, benőtt has és lábak, szemvonalig benőtt fej jellemzi. A fajtára 1,3 - 1,4 szaporulat jellemző, de ahhoz, hogy bárányait problémamentesen fel tudja nevelni megfelelő hangsúlyt kell fordítani az ellés előkészítésére, a bárányneveléshez szükséges tejtermelés biztosítására.
A Hústermelés Csúcsai: Húsjuhfajták Részletesen
A hústermelés napjainkban sokkal jövedelmezőbb, mint gyapjú vagy bőr megszerzése a juhoktól. Ezeket a fajtákat a gyors súlygyarapodás és a jó minőségű hús jellemzi, anélkül, hogy a szag elriasztaná a vásárlókat. Az éves magyar bárányexport mintegy 25-30 százaléka (mintegy 150-170 ezer) realizálódik a húsvétot megelőző időszakban, a fő felvásárlónak számító Olaszország mellé pedig a közelmúltban Törökország is becsatlakozott.
Down Fajták: Az Angol Húsjuhok Öröksége
Az ún. „down” fajták között tartják számon azokat a juhokat, amelyek majd mindegyikére jellemző a fekete vagy sötét fej és lábak.
- Suffolk: 1810. óta ismerik el önálló fajtaként. Az Egyesült Királyságban a legnépszerűbb apai (terminál) fajta, az országban előállított vágóbárányok kétharmada suffolk apaságú. Kiváló anyai tulajdonságok, jó tejtermelés és 1,5 - 1,8 szaporaság jellemzi. Szezonálisan ivarzó fajta. Egyik legjobb legelőkészséggel rendelkező fajta, de jól viseli a zárt tartást is. Jó húsformát mutat és magas a báránykori súlygyarapodása.
- Hampshire Down: Dél-Anglia és Hampshire grófságban tenyésztették ki a XIX. században, a southdown juhok wiltshire horn és a már kihalt berkshire knot fajtákkal történő keresztezésével. Jó legelőkészségű, szezonálisan ivarzó húsfajta, a bárányok súlygyarapodása magas, húsuk későn kezd faggyúsodni. Szaporasága 1,5-1,8, könnyű ellés jellemzi, a báránynevelő képessége kiváló.
- Southdown: Az egyik legősibb angol fajta, évszázadok óta tenyésztik az angliai Sussex grófságban. Több mint 200 éve John Ellman belefogott a fajta radikális javításába nyájon belüli szelekcióval. A legtöbb down fajta nemesítéséhez felhasználták. Jó legelőkészségű, aszezonálisan is ivarzó húsfajta, a bárányok súlygyarapodása magas, húsuk későn kezd faggyúsodni. Szaporasága 1,5-1,8, könnyű ellés jellemzi, báránynevelő képessége jó.
- Dorset Down: Jó legelőkészségű, fekete fejű és lábú húsfajta. A fajta sajátossága, hogy a tűlevelű fákat, rügyeket, a gyümölcsfák kérgét és a szőlőtőkéket nem károsítják, ezért e fajta használata javasolt faiskolák, gyümölcsösök, szőlőültetvények gyommentesen tartására. Jó anyai tulajdonságok, jó tejtermelőképesség, 1,7 - 2,0 szaporaság jellemzi. Jó húsformák 350-400 g átlagos napi báránykori súlygyarapodás jellemzi.
Szőrös Juhfajták: Az Innováció Útja
Az úgynevezett szőrtelen juhfajták egyre népszerűbbek a húsjuh tenyésztésben. Az állatokon lévő gyapjú természetesen jelen van, de ez hasonlít a közönségesen levető állatok gyapjához, és napernyőből és téli aljszőrzetből áll. Nem szükséges ezeket a fajtákat levágni, maguktól hullatják el a szőrüket.
- Dorper: Dél-Afrikában tenyésztették ki a dorset horn és a feketefejű perzsa fajta keresztezéséből a 20. század első harmadában. Színe a törzsön és a lábakon fehér, szürkés-fehér, feje és a nyak felső része fekete. Aszezonális fajta, sűrítetten ellethető, szaporasága 160-180%. Vérmérséklete nyugodt, anyai tulajdonságai nagyon jók. Jó a legelőkészségük, ellenállóképességük, a szárazságot jól viselik, de képesek elviselni a havas fagyos teleket is. A bárányok átlagos napi súlygyarapodása 350-450 g közé esik, és 59%-os vágási hozamot mutatnak. A dorper kosok elérhetik a 140 kg-ot, az anyajuhok 60-70 kg-ot. A dorper húsának magas minősége, nem zsíros, emiatt nincs meg a bárányzsír jellegzetes illata. Oroszországban többször megpróbálták keresztezni a Romanov anyajuhokat kosokkal - dorperekkel. A fajtatiszta dorpert Oroszországban tartani nem jövedelmező a túl rövid kabát miatt, amelyben azonban nem fogja tudni elviselni az orosz fagyokat.
- Fehér Dorper (White Dorper): Dél-Afrikában tenyésztették ki a dorper és az afrikaner fajta keresztezéséből. Színe fehér, a körmök, a farok alatti terület és a tőgybimbók pigmentáltak. Szőrös juhfajta, a gyapjút nagyrészben levedli. Aszezonális fajta, sűrítetten ellethető, szaporasága 160-180%. Vérmérséklete nyugodt, anyai tulajdonságai nagyon jók. Jó a legelőkészségük, ellenállóképességük, a szárazságot jól viselik. A bárányok átlagos napi súlygyarapodása 350-450 g közé esik.
- Australian White: A fajtát az ausztráliai szélsőséges körülmények között nemesítették ki prof. Ewan Roberts vezetésével az 1970-es évektől. A suffolk fajtát fehér fajtákkal keresztezték, legfőbb keresztezési partnerek a poll (szarvatlan) dorset és a border leicester voltak. Kiváló termelési eredményeket mutat száraz, félsivatagi körülmények között, de csapadékos övezetekben is. Extenzív körülmények között, legelőn tartva is nagyon jó súlygyarapodásra képes. Erős csontozat és kiegyensúlyozott váz, valamint kiváló húsformák jellemzik. Kiválóak az anyai tulajdonságai: tejtermelő képesség, szaporaság és könnyű ellés. Éghajlatunkon az aszezonalitásra csak részben hajlamos. A bárányok nagyobb vágósúlyban is kedvező faggyúzottságot mutatnak. Hústermelő képessége alapján Ausztráliában vezető terminál fajtává nőtte ki magát. Szaporasága 1,6-1,9.
Kontinentális Húsfajták
Charollais: Finom csontozatú egyhasznú fehér színű húsfajta. Franciaországból származik. Kiváló anyai tulajdonságokkal, magas 1,7-1,8-as szaporulattal és kitűnő tejtermeléssel rendelkezik. Koraérő szezonálisan ivarzó fajta, a jerkék 7 hónapos kortól termékenyíthetők. A charollais bárány jó húsformákkal jellemezhető, növekedési erélye nagy, 70 napos korra eléri vagy meghaladja a 25 kg-os súlyt. Áruelőállító keresztezésben a charollais kosoktól származó bárányok még 40 kg-os súlyban is csekély faggyúzottságot mutatnak. A bárányok súlygyarapodása 350-400 g közé esik.
Ile de France: Franciaországi eredetű, fehér színű, tetszetős húsformákkal rendelkező, merinókkal rokon fajta. Jó anyai tulajdonságok, 1,4 - 1,8 szaporulat jellemzi. Aszezonalitásra való hajlama jó, az év bármely szakában termékenyíthető, ellentétben sok húsfajtával. A bárányok jó súlygyarapodó képességgel (320-360 g) rendelkeznek.
Rouge de l'Ouest: Franciaországi Maine et Loire, Mayenne és Sarthe megyékben tartott helyi juhok angol húsfajtákkal (kent, leicester, wensleydale) történő keresztezéséből származó fajta. 1927-ben alapították a tenyésztő egyesületét, a törzskönyvét pedig 1938-ban. Jó legelőkészségű, betegségeknek ellenálló fajta, a zárt tartást is jól viseli. Szezonálisan ivarzó, korán érő, jól tejelő húsfajta, a bárányok súlygyarapodása nagyon jó. Szaporasága 1,8-2,0, könnyű ellés jellemzi, a báránynevelő képessége kiváló.
Gorkij: A volt Szovjetunió Gorkij régiójában tenyésztett juh húsfajtája, most Nyizsnyij Novgorod régió. Ezeket a juhokat 1936 és 1950 között tenyésztették a helyi északi juhok és Hampshire-kosok alapján. Kívülről a juhok hasonlítanak angol őseikhez - a Hampshire-hez. A fej rövid és széles, a nyak húsos, közepes hosszúságú. A marmagasság széles és alacsony, összeolvad a nyakkal és egy vonalat alkot a hátával. A test hatalmas, hordó alakú. A színe hermelin, vagyis a fej, a farok, a fül, a láb fekete. A szőrzet hossza 10 és 17 cm közötti. A juhok súlya 90-130 kg, anyajuhok 60 - 90 kg. Hústermelékenysége valamivel magasabb, mint a Romanov fajtáé; 6 hónapra a bárányok súlya 35 - 40 kg. A tetemek halálos kibocsátása 50-55%. A hús mellett a királynőkből is lehet tejet nyerni. A Gorkovszkajának még mindig szakemberek és juhtenyésztők rajongói segítségére van szüksége, hogy ne tűnjön el teljesen.
Texel: Közepes növésű, közép-nagytestű, erőteljes csontozatú fehér színű húsfajta. Kitűnő húsformákkal rendelkezik, az eleje és a hátulja egyaránt jól izmolt “négysonkás” típus. A S/EUROP vágott test minősítési rendszert a texel fajtára alapozva dolgozták ki. Átlagos napi báránykori súlygyarapodása 320-380 g. Jó anyai tulajdonságokkal rendelkezik, a szaporasága 1,5 - 1,7, jó tejtermelés és báránynevelőképesség jellemzi. Közepesen korán érő, szezonálisan ivarzó fajta.
Berrichon du Cher: Erős szervezeti szilárdságú, a forró nyarakat és a hideg teleket egyaránt toleráló nagy hústermelő-képességű fajta, apai vonalként napi súlygyarapodást, a takarmányhasznosítást és a csontos-hús arányt javítja. Az eltérő technológiai körülményekhez kimondottan jól alkalmazkodó egyhasznú húsfajta. Az anyajuhok hajlamosak aszezonális ivarzásra. Szaporasága 1,7-1,9, könnyű ellés jellemzi, a báránynevelő képessége kiváló. Jó legelőkészségű, és az időjárásnak jól ellenálló fajta. Kiváló húsformákkal rendelkezik.
A Tej és Gyapjú Mesterei: Kettős és Hármas Hasznosítású Fajták
Romanov Juh: A Szaporaság Bajnoka
Oroszországban kitenyésztett finom alkatú, amellett erőteljes és szilárd szervezetű fajta, nevét a felső Volga menti városról kapta. A test felületét kevert szőrköntös borítja, amely elsődleges eredetű, - fényes fekete sima vagy ritkábban hullámos lefutású - felszőrökből és másodlagos eredetű mintegy kétszer olyan hosszú, hullámos ívelésű, ezüstfehér színű pehelyszálakból áll. A Romanov juhok bőségükkel "vesznek", egyszerre 3-4 bárányt hoznak, és az év bármely szakában képesek szaporodni. A Romanov juhok súlya viszonylag kicsi, hústermelékenységük alacsony. Az anyajuh körülbelül 50 kg, a kos 74 kg. A kos bárány 6 hónap alatt eléri a 34 kg súlyt. A fiatal állatokat 40 kg élősúly elérése után vágásra küldik. Ugyanakkor a tetemek vágási hozama kevesebb, mint 50%: 18 -19 kg. Közülük csak 10 -11 kg használható fel élelmiszerekhez.
Cigája Juh: A Balkánról Hazánkba
A cigája juhok a Balkán félszigetről kerültek hazánk területére a 18. század végén. Közepes méretű fajta, a fej és lábak feketék, sötétbarnák vagy barnák, gyapja fehér, de színes szálakkal tűzdelt. Az anyák szarvatlanok, vagy sarló alakú szarvat viselnek, a kosok egy része szarvatlan, másik részük egy és fél körívet leíró erős, csigás szarvat hord. Báránykori súlygyarapodása kedvező, 300-350 g/nap. A cigája bundája tisztán pehelyszálakból áll, feketével tüzdelve; a fény élénk. Gyapjútermelésük 2-2.2 kg, de nagyobbára 3 kg-ot nyírnak. Tejtermelésük a hazai juhokét jelentékenyen felülmúlja, 30-60, átlag 40 liter tej fejhető egy anyától. Nemcsak tisztavérben, hanem vérkeverékben is jól termel.
Racka Juhok: A Magyar Örökség
A racka egyedülálló különlegessége a mindkét nemre jellemző, dugóhúzószerűen sokszorosan csavarodott, pödrött szarv. Az anyajuhok szarvai "V" alakban felfelé állóak, a kosoké tágabb terpesztésű. A szarvak hossza anyáknál 30 cm, a kosoknál 50 cm átlagosan. A racka fajtára jellemző, hogy kevert gyapjat növeszt, mely felszőrökből és pehelyszálakból áll. A felszőrök durvák és fénytelenek, a pehelyszálak viszont szépek és fényesek.
- Alföldi Suta Racka: A dél-alföldi tanyavilág jellemző juhfajtája volt a II. Világháború utáni néhány évig. Általában kisebb, 15-20 darabos létszámban tartották egy-egy tanyasi gazdaságban. Hármas hasznosítású juhfajta: tej, hús, szőrme és posztó. Az anyák súlya 35-45 kg, a kosoké 50-60 kg. Az anyáknál 70-75 cm marmagasság jellemző. Gyapjútermelésük 2-3 kg.
- Gyimesi (Erdélyi) Racka: A rackafélékhez tartozik az Erdélyben tenyésztett gyimesi racka. A legnagyobb juhfajta a rackajuhok csoportjában, az anyajuhok súlya 45-50 kg, a kosoké 80-90 kg. Az anyák szarvai sarló alakúak vagy kistülkösek, de sok a suta egyed is, a kosok laza, csigás szarvakat viselnek 1,5 - 2,25 csavar fordulattal. A gyimesi rackajuh bundájának színe fehér, de igen gyakori a fejen és a lábakon a fekete színeződés, amely legtöbbször foltokban jelentkezik (ókula és száj körül), a fülön és a lábvégeken. A bundája kevert gyapjú, felszőrökből és pehelyszőrökből áll, a fürthosszúság 30-40 cm.
- Hortobágyi Racka: Fekete és fehér színváltozatban tenyésztik. A fejet és a lábakat rövid, fényes barna vagy fekete szőr borítja. Vérmérséklete élénk. Báránykori súlygyarapodása csekély, 150-250 g/nap.
Cikta Juh: A Háziipar Kedvence
A ma ismert cikta juh elődje a középkori Közép-Európában elterjedt Zaupelschaf, egy kistestű, tincses gyapjús juh. Aszezonálisan ivarzott és gyakran két bárányt ellett. Hazánkba a török uralmat követő betelepítések nyomán érkező német ajkú lakossággal került be, elsősorban Tolna és Baranya megyében terjedt el, emiatt tolna-baranyai sváb juhnak is nevezik. Igénytelensége és a háziiparban használt gyapja miatt a háztáji gazdaságokban gyakori juh volt. Napjainkban egyre kedveltebb, mivel kis befektetés mellett, legelőre alapozva is szép, egészséges bárányt nevel, húsa ízletes, faggyúszegény.
Kent (Romney Marsh) Juh: A Hosszúgyapjas Kettős Hasznosítású
Anglia Kent és Sussex megyéjében tenyésztették a XIII. század óta. Ez egy hosszúgyapjas, kettős hasznosítású, kifejezetten szezonális fajta. A fajta miatt sántaságra nem fogékony, körömápolást nem igényel. A gyapjúfinomsága 30-40 mikron. Az anyák 60-70 kg, a kosok 90-100 kg élősúlyt érnek el.
Magyar Szapora Juh
A magyar merinó, romanov és finn landrace fajták felhasználásával kialakított fehér színű magyar szapora fajta. Alkata, csontozata finom, vérmérséklete élénk, szervezete szilárd. Mindkét ivarban szarvatlan. Az év folyamán minden időszakban ivarzó és szaporodó fajta, amely ellésenként 1,7 db bárány produkcióra képes. Tisztavérben és keresztezési partnerként is gazdaságosan tenyészthető. A bárányok súlygyarapodása 200-300 g/nap.
A Tejelő Juhászat Kiválóságai
Keletfríz Juh: A Világ Tejtermelő Bajnoka
A 19. században alakult ki Észak-Németország és a La Manche csatorna közötti, fűben gazdag tengerparti vidéken, 1892-től önálló fajta. Földünk legjobb tejtermelő juhfajtája. Németországban, a bárányok 4-8 hetes választása után 500-700 kg, jobb tenyészetekben 1200 kg tej ad 260 napos laktációban. Kiváló keresztezési partner a tejtermelés javítására, és más tejelő fajták nemesítésére, intenzív tejtermelő tenyészetek kialakítására. Szaporasága 2,2-2,5, 2-3 bárányát biztonsággal felneveli. A keletfríz juh igényes fajta, a jó legelőt, párás éghajlatot, kiscsoportos tartást kedveli. Nálunk nehezen honosodik a száraz éghajlat, rossz legelő és nagycsoportos tartás miatt. Gyors fejlődésű, éves korra ellethető.
Lacaune Juh: A Roquefort Sajt Alapja
A legismertebb francia tejelő fajta, a „roquefort” sajtot e fajta tejéből készítik, tejtermelése 200-400 l. Közepes nagyságú, finom csontozatú fajta, gyapjúja rövid, csak a nyak háti részén, oldalközépig tart. A lacaune előnye a többi tejtermelő fajtával szemben, hogy húsformái, súlygyarapodása (320-400 g) vetekszik a húsfajtákéval. Kiváló aszezonalitásra való hajlammal rendelkezik, az év bármely szakában termékenyíthető, különös tekintettel az április-májusi időszakra. Kifejlett korban az anyák 50-60 kg.
Llyn Juh: Keresztezésekhez Ideális
Angliában tenyésztették ki a 70-80-as években a walesi llyn fajtából elsősorban a keletfríz valamint más fajták (dorset, bluefaced leicester, stb.) felhasználásával. Elsősorban a szaporaság és báránynevelő képesség javítása érdekében használják keresztezésekben, de súlygyarapodása is kedvező (300 g feletti). Tejtermelése kiváló, 200 nap feletti laktációban 150-400 l termelésére képes.
A Fejlődés Iránya: Új Kihívások és Lehetőségek
A juhtenyésztés a történelem során folyamatosan alkalmazkodott a változó igényekhez és körülményekhez. A gyapjú, amely valamikor Angliában és Új-Zélandon a gazdagság alapjává vált, új mesterséges anyagok megjelenésével kezdett elveszíteni jelentőségét. A szovjet korszakban a bárány nem volt túl népszerű húsfajta a lakosság körében éppen a sajátos szag miatt, amely valószínűleg a gyapjas juhok húsában volt jelen. Az Unió összeomlása és a termelés szinte teljes leállítása nagyon sújtotta a juhtenyésztést. Ennek ellenére a juhoknak sikerült túlélni. Oroszországban a juhfajták fejlődni és növekedni kezdtek. A marhahús juhfajták egy részét, amelyet most Oroszországban tenyésztettek, Nyugatról importálták, más részeket Közép-Ázsiából, és néhányat ősi orosz fajtának neveztek. A modern tenyésztés célja a jó szaporaság és súlygyarapodás fenntartása, valamint az állatok alkalmazkodóképességének javítása a változatos klimatikus viszonyokhoz.