Kassák Lajos, a huszadik század tízes éveiben Magyarországon megjelent, új, szuverén művésztípus egyik legnagyobb alakja, életének különböző szakaszaiban újra és újra eredeti válaszokat tudott adni a történelmi és társadalmi kihívásokra. Soha nem merevedett bele a művészóriás pózába, erős egyénisége nyitott és dinamikus maradt, együttműködésben és szellemi műhelymunkában gondolkodott. Fiatalkori költészetére - Babitsot és Kosztolányit megelőzve - elsősorban Ady Endre lírája hatott, bálványozta a költőt, akinek heroikus sors-tudatát mélyen átérezte. Az útkeresés és a szárnybontogatás dokumentumai azok a versek, amelyeket Kassák Lajos 1909-es nyugat-európai csavargása során írt és Simon Jolán segítségével budapesti napilapokban - mint a Független Magyarország vagy a Népszava - megjelentetett. Ezen időszak egyik kiemelkedő alkotása a "Kenyer" című vers, amely nem csupán egy utazás krónikája, hanem a fiatal költő gondolkodásmódjának, a világhoz való viszonyának és a modernség felé vezető útjának esszenciális lenyomata.
Kassák Lajos - Az avantgárd sokszínű alkotója
Kassák Lajos számos műfajban alkotott maradandót: író és költő, teoretikus és kritikus, szerkesztő és mozgalmi vezér, festő és tipográfus. Alkalmanként szakértelemmel szól zenéről, színházról, építészetről, filmről, reklámról, fotóról, ezzel is alátámasztva rendkívüli sokoldalúságát. Mint egy polihisztor, új, szuverén művésztípust képviselt, aki nem szűkült be egyetlen diszciplínára, hanem egységben látta a művészeteket és az életet. Az irodalmi és művészeti színtérre való belépése jelentős paradigmaváltást hozott, hiszen az ő személyisége és munkássága jelképezte a magyar avantgárd mozgalom kibontakozását és fejlődését.
Az 1909-es nyugat-európai csavargás és a korai versek születése
1909-ben Kassák Lajos „világcsavargásra” indult, melynek célja kettős volt: látni akarta Ady Párizsát, s élettapasztalatokat akart gyűjteni, mint a hajdani mesteremberek. Ez a vándorlás nem csupán fizikai utazás volt, hanem egy intenzív önkeresési és szellemi fejlődési folyamat, melynek során mélyen átélte a korszak társadalmi feszültségeit és a művészeti megújulás vágyát. Az ekkor született verseket Simon Jolán segítségével sikerült a budapesti napilapokban, mint a Független Magyarország vagy a Népszava, megjelentetni, ezzel bevezetve a fiatal költőt a szélesebb közönség elé. Ezek a publikációk kulcsfontosságúak voltak Kassák pályafutásának kezdetén, hiszen lehetőséget adtak arra, hogy hangja eljusson az olvasókhoz, és megkezdje formálni azt a művészeti identitást, amely később meghatározóvá vált.
A vándorlás során készült, korai Kassák-versek jellegzetes hangulatot és tematika gazdagságot mutatnak. Ilyen például a "Nyár-orcheszter" című mű, melyben dinamikus expresszivitás, életöröm, fénnyel teli játékosság uralkodik, egészen a kozmoszig visz el, és az "Éneked váltig csattanójának: éljen a kozmosz!" sorral zárul. Ugyanakkor más verseiben már megjelenik a küzdelem, a belső vívódás és a társadalmi kritika is. A "Csókra szomjas csacsogó lányok. Csuhaj!" (1909. január 31.) és az "Ez a halál előszobája. Csókos fiúk és őszszakállú vének. Romlott tüdővel, véresen. A csókom jég, a hangom síri." (1909. április 3.) sorok jól illusztrálják a fiatal költő kétértelmű viszonyát az élethez és a halálhoz, a szépséghez és a pusztuláshoz. „Pokol tanyáz az agyvelőmben,” írja 1909. április 25-én, kifejezve a belső vívódást és a világban tapasztalt ellentmondások okozta fájdalmat.
Ezek a versek, mint a "Független Magyarországban" 1909. május 20-án megjelent, vagy az "Alkotó álmok fénye tűz le rám. A fehér agyvelő-palettán. Megdőlt hitek, eszme-orgiák. Mi lesz majd akkor, mi lesz majd akkor?" kérdések, a bizonytalanság és az új utak keresésének lenyomatai. A "Vén görög mesék közt lapozgatok. A sárga pergament-lapok. Selymesek, puhák, mint az álom. A varázs-igék ritmusos sorát. Ó, bűvös Erő, Szépség, Csók-zene. Ma kalmár-kezek adnak-vesznek. Kifosztott csordák rőt tüzei égnek. S nem tudja senki: hol az élet." sorok a modern világ elidegenedését és az ősi értékek utáni vágyakozást tükrözik. A költő mélyen érezte a kor szellemét, a régi rend felbomlását és az új, még meg nem született jövő bizonytalanságát.
A társadalmi igazságtalanságok és a munkásosztály sorsa is megjelenik lírájában, ahogy az 1909. június 6-án megjelent versében olvasható: "Görnyedt vállain dús életet cipel. Sötét szemével új utakra éhez. És hozsannát zeng az elvetélthez. Kerüli a zajt. A sárgakupolás csontfalak megett." Ez a kép erőteljesen mutatja be az elnyomottak nehéz sorsát és a jobb jövő utáni vágyat. Ugyanebben az időszakban születtek azok a versek is, melyek az egyén és a tömeg viszonyát, a magányt és a közösséget boncolgatják, mint például a "Független Magyarországban" 1909. július 7-én megjelent mű, melyben a költő így ír: "Egy sápadt képű fiú, meg Én. Együtt járjuk az utcát évek óta. Utána a sírok bűze jár. Csak titkon, lopva keressük a szépet. Együtt járunk. S ha ő sír, Én kacagok. Engem nem bánt a sár és a vétek. Nem nyűgöznek le holmi robot-napok. Ő a test. Én vagyok a lélek. Együtt járunk. S ha ő sír, Én kacagok." Ezek a sorok egyfajta kettősséget fejeznek ki, a test és a lélek, az anyagi és a szellemi világ szembenállását.
Johannes Raphael Wehle 1900-ban készített festménye, mely Krisztusról, Lukács és Tamás apostolok csoportjáról készült, és kompozíciója nagy népszerűségnek örvendett, litográfiaként, olajnyomatként és képeslapként is terjesztették. Még a Krisztusról készült misztikus szentföldi felvételként is árulták a századfordulón. Ez a művészeti alkotás is a korszak vizuális kultúrájának részét képezte, amely Kassák útját kísérte, és valószínűleg hatást gyakorolt az ő képalkotására és esztétikai érzékenységére.
Az 1909-es év vége felé Kassák költészete még mélyebb, ekszisztenciális kérdéseket feszegetett. „Hét óra. Hollószekéren vágtat az alkony. Fekete zászlót lobogtat az este. Hogy tört sugarait vissza szívja. A pirosra mázolt alkonyégre. Porba hajlik nagy fekete szárnya. Violás ködbe sorvadnak az árnyak. - Ez az éjszaka végórája. Fehér ruhában fölbukik a reggel. Hangok kelnek. Tarkul az utca háta. Az opálon őszi ég alatt. Majd csend. Átragyog az örök égilámpa.” (Független Magyarország, 1909. július 31.) Ezek a sorok a természet körforgását, az éjszaka és a nappal váltakozását nem csupán leírják, hanem a lét alapvető kérdéseit is feszegetik, a vég és a kezdet örök dilemmáját.
A vándorlás során szerzett élmények, mint a "Tenger közepén áll az ócska villa. Egy asszony mereng a romok között. Csend úrfi játszik a zöld gitáron. Ilyen zenét csak Venus kaphatott. Szirének szállnak nótaparipákon. Selymet szőnek a könnyező felhőkre. Ma lesz a hableány esküvője. Éj. Sötét. És mátkázót dalol a csend." (Független Magyarország, 1909. augusztus 26.) részlet, bemutatják a költő fantáziadús, mitikus elemeket is felhasználó képalkotását. Az "Éj van. Beteg szívemből friss vér permetez. Tompa fájdalmak szörnyű éje ez. A reszkető, ezüstöt gyertyalángon. Hűvös szellő fut kis szobámon át. Csitt… halkan… Szívemre bíbor vérkígyót hímez. Krisztusi kínok áldott éje ez." (Független Magyarország, 1909. augusztus 26.) sorok pedig a belső szenvedés, a krisztusi áldozatvállalás érzését idézik meg.
Érettségi 2018 - Magyar: Kassák Lajos és az avantgard
A múzeumi élmény is mély nyomot hagyott benne, ahogy ezt leírja: „Tegnapi határozatunk szerint múzeumba mentünk. Éhes, kipihent szemekkel nézelődtem a rengeteg kép között, sok volt olyan, ami megállított, ami minden érdeklődésemet le tudta kötni. - Szépek, valóban nagyon szépek - mondtam elragadtatással Szittyának. - Ezek valóban hangulatképek, de ezek a hangulatok testté válnak a vászonra rakott festékben. Szittya még órák hosszat beszélt Böcklinről, a festőről és emberről egyaránt. Örömmel hallgattam, és nem tagadtam le, hogy sokat tanultam ezen a napon. Délután Csöndsziget című versemet írtam a Herbergben.” Ez a részlet nemcsak Kassák művészeti érdeklődését és befogadóképességét mutatja be, hanem azt is, hogy inspirációt merített a vizuális művészetekből, és ezeket az élményeket azonnal költészetté formálta. A Böcklinről való beszélgetés Szittyával, és a "Csöndsziget" megírása azt bizonyítja, hogy a külföldi utazás során nem csupán külső impulzusokat gyűjtött, hanem belső feldolgozásokon és intellektuális párbeszédeken keresztül formálódott művészi világa.
Az utazás során szerzett tapasztalatok és a személyes fejlődés a versekben is visszaköszön. „És te néked mi bajod volt? Miért voltál beteg? Rózsinak is nagyon tetszett. Gentből Újpestre, 1909 október 3.” Ez a személyes hangvételű, töredékes bejegyzés is a korai líra intimitását és a hétköznapi élmények művészi feldolgozását mutatja. A "Független Magyarország" 1909. december 24-én megjelent verse is ezt az útkeresést folytatja, a nagyszakállú ember alakjával, aki hóna alatt könyveket cipelt, és akinek "Fehér haja kuszáltan lobog. És így imbolyog a Toulerina szőnyegén. Nagy fejével bambán bólogat. Reszket az ajka. Átok ül az ég és föld alatt. Mi csak akkor élünk, ha nem élünk. S egy van csak szent: az őserő, az állat. Vénebb vagyok, mint ő a vén. Vigyázz öreg, a sarkadra hágok." Ez a vers a vitalitás és az ösztönös erő diadalát hirdeti a szellemi kiüresedés és a hagyományos értékek felett.
Kassák Lajos a Független Magyarország fedezte föl. A legelső verseiből azt láttuk, hogy egy autodidakta figyelemreméltó próbálkozásait mutattuk be. Néhány nagy érzése, erős hangulata, soha nem hallott jelzője már ekkor feltűnt. Ma kész poéta, írták róla. Az álmot leső bús legények fészke, s a legpogányabb is ég felé mutat. Koronát visel a halálhangulat. Aki egyszer a mi falunkba lép. Pedig benned élt az ősidők nagy álma. A rekedt torkú, durva fasípokon. És istenek szálltak mámoros lángon. Te vagy az én ezeréves párom. De fagyos ölébe vont az alkonyat. Hisz te hagytad rám a dalt, az álmokat." (Független Magyarország, 1909. december 25.) Ez a megállapítás már 1909 végén Kassák tehetségének felismeréséről tanúskodik, és a költőiségét az ősi, pogány erőkkel és a modernség álmaival köti össze.
A "Kenyer" című vers - Egy utazás krónikája és a létállapotok metszéspontja
Kassák Lajos "Kenyer" című verse egy monumentális alkotás, mely a költő 1909-es nyugat-európai csavargásának esszenciáját sűríti magába. A vers nem hagyományos értelemben vett lírai mű, sokkal inkább egy prózavers, egy hosszú, összefüggő elbeszélés, amelyben a személyes élmények, a társadalmi megfigyelések és a filozofikus gondolatok egymásba fonódnak. A vers rendkívüli dinamizmussal, szaggatott mondatokkal, asszociatív képekkel és a belső monológ áramlásával ragadja meg az olvasót.
A vers az "Élet! Az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta a szárnyait mondom széttárt vörös kapu szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében a gyárkémények alatt ültünk tudtuk holnap a görbe vonalak ho zsup ho zsup azt mondta elmész Kasikám és én kiszáradok a pódiumokon s nádler úr mázolmányaiban nyilván nyilván az úristen megfeledkezik a szépasszonyokról" sorokkal indul, egy életigenlő, mégis keserű hanggal. A gyárkémények alatti lét, a "görbe vonalak" és a kétségbeesés már az első pillanatokban felvázolja a szociális valóságot, amelyből a költő kiemelkedni vágyik. Az "apám kajla szalmakalapját amint úszkál a hóüveg fölött a patikától a szentháromság-szoborig és vissza valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán leszek az érsekújvári plébánián de éppen tíz esztendővel előbb sporni úr lakatosműhelyében ettem a füstöt az öreg már csak nagyon ritkán járt közénk haza később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és kipisálta a sörrel szerelmes lett egy öreg takarítónőbe kihullott a haja s csak a cigányokkal barátkozott" részlet a család, az apai várakozások és a költő saját, alternatív útjának szembesítését mutatja be. Kassák, a lakatosműhely füstjétől a költői szárnyalásig, már fiatalon letért a kitaposott útról, és a saját sorsát akarta élni.
Az indulás és a "félig krisztus" faszobrász
Az 1909. április 25-i dátummal jegyzett részletben Párizsba készülődött gyalog a faszobrásszal. A "kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott leveszem rólad a szárnyaimat ó Szent Kristóf te sohse leszel az apád fia egy részeg ember krokodilkönnyeket sírt az „Arany Oroszlán” szálló falának dűlten éreztem mindennek vége keresztülszaladt rajtam egy vörös sínpár s a tornyokban harangoztak galambok bukfenceztek a háztetők felett jobban mondva galoppoztak a napkocsin a ferenciek új harangja szinte énekelt már aki aludni készül fényesítse ki az ólomrudakat az órák fehér juhászkutyákon kísértenek éreztem mindennek vége pálinkások és rövidárukereskedők becsukták boltjaikat csak menj vissza barátocskám a gyerekeidhez a kerekek többet nem fordultak visszafelé az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe ahol az élet beleharap a saját farkába a semmibe ó dzsiramári Ó lébli ó Bum Bumm" leírás az indulás, a búcsúzás melankóliáját és a reményvesztettséget, ugyanakkor a végleges elszakadást is megörökíti. A "félig krisztus" faszobrász alakja, aki fiatal volt és "gyalázatosan igazságszagú," kulcsfontosságú útitárs ebben a korai szakaszban, a költő alteregója, aki vele együtt keresi az új utakat.
Az európai utazás és a civilizáció kritikája
Az utazás folytatódik: "a hajó pedig döcögött velünk mint a terhes asszony s a hátunk mögött valaki összetolta a kulisszákat ez volt az első keresztbevágott nap az életemben fáklyák lobogtak bennem és feneketlenségek papagallum ó fumigó papagallum a partokon húszas csoportokban vörösréz madarak kukorékoltak a fákon akasztottak hintáztak s szintén kukorékoltak csak néha a víz fenekéről néztek felénk az elkomorodott hullák de mi 21 évesek voltunk a faszobrásznak csúnya rózsaszínű szőrök kunkorodtak ki az állából különben jól éltünk csak éppen a gyomrunk átlója hiába húztuk meg a srófokat az ökrök újra meg újra nekiindultak a tarlókon át s a szemeinket néha már alig tudtuk levakarni a lányok bokáiról ilyenkor mindig felkiáltottak belőlem a cintányérok." Ez a részlet a vándorlók életörömét, a nehézségek ellenére is megmaradó vitalitást mutatja, miközben a cinikus hangvétel már az európai civilizáció ellentmondásaira hívja fel a figyelmet. Bécsben három napig az utcán aludtak, majd "véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból mi is az hogy civilizáció az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni kezd a tetvektől mi is az hogy családi kapocs az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbítja a köldökzsinórját mi is az hogy istentisztelet az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött velünk az űrben arany mérföldlábakon higgyétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha a vörös nem vörösebb mint a fehér s ha mégis mi azért mentünk tovább kamaralógósz ha felállítjuk a mérleget, úgyis mi húzzuk a rövidebbet és ekkor kinyíltak a szemeink és mélyek lettünk mint a fekete kutak a bánya vidékén és mentünk és mentünk 13 angyal járt előttünk szintén gyalog és énekeltek nekünk a fiatalságunkról már tipikus csavargók voltunk jól megnevelt bolhákkal a hónunk alatt szerettük az árokba hullott gyümölcsöt a savanyútejet és a zsidók hitközségi kasszáit." Ez a sorozat mélyreható kritika a polgári értékek, a civilizáció, a családi kötelékek és a vallás ellen, melyeket a költő üres formáknak tart. A vándorlók, a "tipikus csavargók" az igazi szabadságot képviselik, akik túllépnek a társadalom korlátain.
Az út során találkoztak testvérekkel "a világ minden fajta nyelvével s csodálatosan téglabőrű ábrázatokkal speciális szaga volt valamennyinek s némelyiket legyalulták a kilométerek s némelyiknek még tejes volt a szája az anyja csecsétől az utak fehér dunnákban hevertek alattunk a sürgönydrótok összerántották magukat és kabalákat írtak az égre este láttuk amint az asszonyok lába között kinyíltak a virágok de mi növényevők és asszonygyűlölők voltunk és áthúztuk magunkat Passaun Aachenen Antwerpenen a faszobrász lesoványodott mint a szálka s a szakálla egészen megvörösödött nekem versek és hadzsura erdők kezdtek nőni a fejemben a fényfolyókon kétszer átúsztak előttünk a patkányok nagy tutajokon amelyek nadrággombbal és madártojásokkal voltak kimintázva postafiókokban vártak rám a szeretőm levelei de tudtam az éjszakák a legtetvesebbek ilyenkor tehát a verseimen dolgoztam akik úgy jöttek elő a fejemből mint valami aranygyapjas birkák semmi kétség ezek a leggyámoltalanabb állatok de ha valaki füle mögé dugja a táblát a redőnyök ijedten leszaladnak ez a mi életünk a vámőrök minden állomáson bélyegzőt ütnek a szívünkre s mi csak úszunk tovább." Ez a részlet a vándorlók életének nehézségeit, a fizikai megpróbáltatásokat és a költői alkotás folyamatát mutatja be. A "versek és hadzsura erdők" képzeletbeli növekedése a fejben a belső kreatív erők felszabadulását jelképezi.
A társadalmi konvenciók elvetése és az egyéni szabadságvágy különösen hangsúlyos: "hajnal iránt bizony okosabb lenne ha mindenki édesfagyökérrel vagy krumplicukorral kereskedne osszátok be a világot amiben éltek nekünk könnyű naponta 50 kilométert megyünk belőle kifelé alagutakban hegyek gerincén s a hallgatag német erdőkben érezzük a friss trágya szagát a földeken a hegyek néha megfordulnak s a fák citeráznak a szélben a fák alapjábanvéve teherbe esett lányok de ha jobban megnézzük a határkövek is teherbe esett lányok halkan beszélnek egymáshoz és azt mondják: ha ő elmegy én öngyilkos leszek tegnap egész nap pelenkákat szegtem arany fonállal angyalkának keresztelem majd és gyémánt cseresznyét akasztok a fülébe vagy egyszerűen csak ezt mondják: a férfiak mind sánta kutyák a hegyek már egészen fölénk hajolnak az óriás kígyó pedig skrupulusok nélkül lenyeli a napot még utóbb is költő lesz belőlem csak jól felhúzni a kereplőket a legtöbb baj úgyis anna kisasszony szelességén múlik." A vidéki élet képei, a természet metaforái (fák, határkövek mint terhes lányok) és a személyes reflexiók (költő lesz belőlem) mind a lírai én egyediségét és a világgal való szimbiotikus kapcsolatát erősítik. A szociális jellegű megfigyelések és a személyes vívódások egyaránt jelen vannak, Stuttgartban a koldusok asztalánál lekváros lepényeket ettek, s egy stájer paraszt szíve világított le a gerendákról. A szomszédház udvarán az ÜDV HADSEREG misézett, flóták és klarinétok visítottak a csillagok alatt, és látták a sárga üvegbaglyokat amint áthajolnak a fiatal anyák fölött. Ez a kontrasztos kép a vallásos ájtatosság és a szociális valóság közötti szakadékot mutatja.
A belső forradalom és a halál elkerülése
A faszobrászban "megint cihelődni kezdett a félkrisztus és mindenáron beszélni akart fogd be a csuszalesődet ordított föl a stájer paraszt egészen orrunk alá tolva a szívét látjátok 7 rozsdás tőrrel van keresztül szúrva a szeretőm 7 hazugsága ez bennem testvérkéim látjátok ezt a zöld karimát itt a jobb oldalán ez az én gazdám utolsó harapása rajta testvérkéim 26 esztendős vagyok s olyan tiszta volt az életem mint a reggeli harmat télen egész nap a házunk előtt söpörgettem nyáron kövér gabonát arattam hej haj de az ember sorsa olyan mint a mindenkinek nyitva volt a szeme s a falak mögött láttuk amint a világ kifordítja szűrét budapest-páris-berlin-kamcsatka-szentpétervár." Ez a drámai párbeszéd, a szív sebei és a társadalmi igazságtalanságok kifordított világának érzése egyfajta belső forradalmat jelez. A faszobrász halálraítéltnek érzi magát: "meg fogok dögleni mondta meg fogok dögleni a kolduskirálynő óriás mosogatódézsával állt a feje fölött az órából kijött a csontfejű kakukk és alázatosan meghajolt meg fogok dögleni sírta a faszobrász meg fogok dögleni s mindenki látta a halált amint kétszer végigment a szobán." Ez a halálfélelem, a kiszolgáltatottság érzése azonban nem vezet feladáshoz, hanem újfajta erőre ösztönöz. A költő kiáltása "ki veszi meg a kabátomat mondtam én is 5 korona senki többet 5 korona s a hegyekről egyszerre lefelé kezdtek szaladni az utak hát menni megint menni" az elszakadás és a továbbhaladás vágyát fejezi ki, még ha ez a magányosság és a búcsú fájdalmával is jár.
A költő magányossága és az új ember születése
A faszobrásszal való szétválás után Kassák két hétig egyedül vándorolt: "szomorú voltam mint valami öreg szamár s minden pocsolyánál megmostam a fejem emlékeimet szerettem volna kimosni a fejemből melyek szörnyen megülepedtek és fekete zászlókat lobogtattak a partok felé hogy miféle partok felé azt nem tudom úgy éreztem valami rohanó folyó vagyok és partjaim vannak lesorvadt pálmákkal és zöld békákkal mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul rendesen leveleztem a szeretőmmel s tudtam csak föl kellene hasítani a szügyemet és tiszta arany csurogna ki a szívemből csak ezek a belga parasztok ne lennének annyira piszkosak ezek a soviniszta állatok még mit se tudnak a világ folyásáról hiába állok előttük egyik sem látja meg homlokomon a csillagot olyan voltam mint a 7 árva de azért mégis itt értek bennem össze a görbe vonalak itt találkoztam össze szittyával aki zürichből jött és chilébe készült vallásalapítónak én komolyan hittem hogy lehet belőle valaki nagyon különösen voltak megkoszosodva a fülei kint hevertünk az antwerpeni rakodó parton s ő szónoklatot tartott a gyapotbálákhoz és rusznishordókhoz." Ez a részlet a költővé válás folyamatát írja le, a belső arany kiáramlását, és a világra való nyitottságot. Szittyával való találkozása, a vallásalapítóvá válás gondolata és a szónoklatok a gyapotbálákhoz mind a korai Kassák naiv idealizmusát és a világ megváltoztatásának vágyát mutatják.
A társadalmi igazságtalanság elleni küzdelem, a forradalmi hangulat és az új világ felépítésének gondolata áthatja a verset: "polgártársak énekelte polgártársak a házinyulak a legszaporább tyúkok s a malmok patkányfogakat csempésznek a gabonába de azért őrölnek is és ez nem hiába történik mitől félek gyámoltalanok igéim virágokban lobogtak már a mezőkön dögöljenek meg akik elismerik a nyugvópontok szükségszerűségét reggel mi elindulunk a nap iránt isten csárdája felé szegény eszemben kinyíltak a liliomok hát igen reggel elindulunk isten csárdája felé krisztus könnyeit fogjuk inni a nádfödelű pajtában és szilvóriumot ó de minden jó ember sorsába belepottyan legalább egy krokodilus s ő aki a zürichi herbergből jött és chilébe készült vallásalapítónak ezen az éjszakán trippert kapott a rivoli utcai matrózbordélyban a kártyatornyok hangtalanul összeomlottak kerítések nőttek föl körülöttünk mintahogy az állatkertben látható egymásután még 21-szer az ég felé kiáltottam: latabagomár ó talatta latabagomár és finfi a lemezek csak szakadatlanul forogtak le kellene fűrészelni a mesteremberek fekete kezeit az asztalosok minden csomót kilöknek a helyéből a lakatosok még nem értenek a kattantyúk betevéséhez s egy napon ezért összedűl a ketrecünk látjátok Izabella is elvesztette egyik kesztyűjét ó hát ki is törődhetne velünk szerencsétlen háromszeműekkel a házak fölött csörömpölve más tájak felé röpültek a madarak szittya az öltözőben felejtette az új vallás kulcsát s az első napon hangosan sírt utána mint a gyerekek aztán levazelinozta a füleit és elindultunk brüsszel felé mint akiket kiraboltak mindenről lemondtunk és tudtuk csak az idő ért meg minket ő sohse fog bennünket kiejteni magából." Ez a szövegrész a vágy és a valóság közötti szakadékot, a forradalmi eszmék naiv hívását és a kegyetlen valóságot mutatja be. Szittya sorsa, a betegség, a kártyatornyok összeomlása mind a kudarcot, a remények szétfoszlását szimbolizálja, mégis a továbbhaladás, a lemondás és az időbe vetett hit marad a költő számára.
A nemzetközi proletár mozgalom és az orosz forradalom víziója
Brüsszelben a "maison du peuple hosszú asztalainál ültünk s szívtuk a jó belga dohányt láttuk amint vandervelde átment a termen a szocialista titkárságba más híres vezérek pedig a kassza előtt játszottak új francia kártyákkal roppant gyűjtőmedencében a világ embercsuszpejza volt itt együtt kék szemű oroszok kiket eljegyzett a forradalom olajszagú hollandok poroszok sovány hegyvidékiek magyarok lehervadt bajusszal garibaldi patétikus rokonai és mindenki itt volt akit megvertek vagy akinek otthon nem volt elég kenyere némelyek vállán New York felhőkarcolói virrasztottak mások szeméből vörösen kikönyökölt a gyűlölet nézzétek a világ legnagyobb lendületei futnak ki az állomásról viharok zúgnak telefondrótok moszkva szívéből visítanak elvtársnő üljön a zongorához pincérek átszaladnak rajtunk a fekete levessel mozik előtt gyülekeznek a proletárok a szövetkezet embere tízes csoportokban osztja ki a jegyeket kutyák fölszaladnak a repedt fogú falakon és énekelnek mint az öregasszonyok valaki azt mondta le az oligarchiával és egyszerre: róma páris tiflisz stockholm szamarkand s a ruhrvidéki bányák halljátok-e a müncheni városháza harangocskáit florencben az apostolok vállán alusznak a galambok mindenki tudta már nem lehet messze isten órája a fanatikusok bőre érzékenyebb mint a szeizmográf s mi valamennyien vakarództunk elvtársnő üljön a zongorához föl föl." Ez a leírás a nemzetközi munkásmozgalom, a szocialista eszmék és a forradalmi hangulat ábrázolása, mely Kassák számára új reményt és jövőképet jelentett. A különböző nemzetiségű proletárok gyülekezése, a New York-i felhőkarcolók víziója és a forradalom hívása egy globális változás küszöbét vetíti előre.
Az orosz gyűlés a petit passage-ban, ahol "egy szőke tovaris beszélt még egészen gyerek lángok virágoztak ki a szájából s a kezei röpködtek mint vörös galambok hát igen mi rokonok vagyunk dosztojevszkij ördöngöseivel mi leharaptuk magunkban a szentimentalizmus hetedik fejét és mindent le akarunk rombolni ó Oroszország te elátkozott föld ki látná gyámoltalan szenvedésedet ha a te csillaggal megjelölt fiaid nem látnák európa leköpi bennünk az ázsiait és mégis egyedül csak mi megyünk a hegyre fölfelé semmi kétség az asztrakháni péklány vagy a szentpétervári szajha egy napon meg fogja szülni az új embert oroszország a forradalom vörös tavaszával viselős de oroszország pusztáin még nem tudnak kifakadni a virágok de oroszország hasonló a megműveletlen földhöz segítsetek hát testvérek európa hozzánk hasonló szerencsétlen fiai segítsetek segítsetek!" Ez a versrész az orosz forradalom iránti rajongást, az új ember születésébe vetett hitet és a közösségi cselekvés szükségességét fejezi ki. A szentimentalizmus elvetése és a pusztítás vágya az új világ megteremtésének előfeltételeként jelenik meg. A "Kenyer" tehát nem csupán Kassák utazásának naplója, hanem egy egész korszak, a modernitás hajnalának lenyomata, amelyben a személyes sors és a társadalmi átalakulás vágya elválaszthatatlanul összefonódik.
Az örökség és a "Kassák Lajos összes versei" kiadás
Az évek során Kassák Lajos művei, köztük a korai versek és a "Kenyer" is, a magyar irodalom kánonjának részévé váltak. A "Kassák Lajos összes versei I-II." című, 1970-1977 között megjelent kiadás, mely 1612, illetve 1218 oldalon, keménytáblás formában látott napvilágot (ISBN: 963270455X), kulcsfontosságú a költő életművének teljességében való megismeréséhez. Ez a kiadvány lehetővé teszi, hogy a közönség és a kutatók alaposan tanulmányozhassák Kassák költői fejlődését, az útkeresés éveitől a kiforrott avantgárd alkotásokig. A kötet tartalmazza azokat a gyakran idézett sorokat is, amelyek Kassák mély belső világáról tanúskodnak: "Legalább egy szentjánosbogár lámpása kéne, hogy rátaláljak az útra, mely hozzád vezet. A mély és vak éjszakában bolyongok emlékezet óta. Hol ennek az űrnek a partja, hogy megkapaszkodhatnék. Álmaim tüzei is kihunytak, üresek szőlőskertem venyigéi. De mindezek felett te hiányzol ebben a semmiben, ami mellemet szorítja és ellopja kiáltásom. Minden eltévedtek félelme az enyém. Mi lesz velem, ha nem szólítasz, ha nem nyújtod felém a kezed. Vagy talán te sem vagy sehol, és soha nem is voltál. Kényszerűségből találtalak ki, hogy ne egyedül egyem kenyerem, ne szégyelljem magányosságomat a tükör előtt. De hiszen se kenyerem, se tükröm nincsen, s amíg te nem vagy itt, nem is lehet semmim." Ez az idézet a "Kenyer" című vers metaforikus értelmét is megvilágítja, hiszen a "kenyerem" nem csupán anyagi táplálékot jelent, hanem a lét alapvető szükségleteit, a szeretetet, a közösséget és az önazonosságot is.
Kassák Lajos, a magyar avantgárd nagy alakja, Papp Tibor "Óraköltemények" és Erdély Miklós "Kollapszus orv." című műveihez hasonlóan, de mégis egyedülálló módon formálta meg a modern magyar költészetet. Az 1909-es csavargás során írt, budapesti napilapokban megjelent versei, és különösen a "Kenyer," a fiatal költő útkeresésének, szárnybontogatásának, valamint a társadalmi és művészeti forradalom iránti vágyának örökérvényű dokumentumai. Munkássága ma is inspirációt jelent mindazok számára, akik az egyéni szabadság és a társadalmi megújulás útjait keresik.