Bevezetés
A növények az emberiség története során mindig is kulcszerepet játszottak, nem csupán táplálékforrásként, hanem gyógyírként, élvezeti és bódító szerként is. Ez a kapcsolat alapjaiban formálta kultúráinkat, szokásainkat, sőt, még a társadalmi berendezkedésünket is. A "Kenyér és ópium" címmel fémjelzett gondolatkör azt vizsgálja, hogyan befolyásolták a növények hatásai az emberi történelmet, hogyan alakították tudatunkat, és miként váltak részévé spirituális, gyógyászati és társadalmi gyakorlatainknak. A növényi alapú gyógyítás, avagy fitoterápia, számos tényezőn alapul, ahol egyes hatóanyagok erősítik, mások gyengítik egymás hatását, hatásaik összeadódhatnak vagy éppen kiolthatják egymást. Ebben az összetett interakcióban rejlik a növények ereje és veszélye egyaránt.
Serkentő és élénkítő növényi alkaloidok
Az alkaloidok nitrogéntartalmú, összetett gyűrűs szerkezetű vegyületek, melyek jelentős hatással vannak az emberi szervezetre. Itt két alapvető szempont létezik: a serkentő, élénkítő hatás, és a bénító, lassító, fékező hatás.
Közismert serkentő alkaloidok
A kávéban található koffein, a teák hatóanyaga a teofilin és a kakaóbab élénkítő tulajdonságaiért felelős teobromin nagyon hasonló felépítésű és hatású alkaloidok. Ezek általánosan élénkítő, vizelethajtó, hörgőtágító hatással bírnak, és fokozzák a szív munkáját. Nagyobb mennyiségben azonban hányingert, hányást, hasmenést és görcsöket okozhatnak.
Különlegesebb serkentő hatások
A szintén belső fogyasztásra is alkalmas kapszaicin, mely az erős paprika és a cayenne bors csípős ízéért felelős vegyület, kitűnő fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és kedélyjavító tulajdonságokkal rendelkezik. A nikotin, mely elsősorban a dohány levelében található nagyobb mennyiségben, szintén hasonló élénkítő tulajdonságokkal rendelkezik: növeli a pulzust, a vérnyomást, a vér glükóz szintjét, szapora légzést okoz és székelési ingert vált ki.
Gyógyászati felhasználás
A vérehulló fecskefű két jelentős alkaloidja, a kelidonin és a szanguinarin pedig bőrproblémákra és szemölcsökre rendkívül hatékony, mivel intenzív gomba- és baktériumölő tulajdonságokkal rendelkeznek. Hasonlóan, a koka cserje leveléből előállított kokain is energizáló, étvágycsökkentő, élénkítő és erősen pszichoaktív anyag.
Bódító növényi anyagok - Történelmi perspektíva
A növényvilág rendkívül bővelkedik kábító mérgekben, melyek nemcsak a varázslatban és orvoslásban, hanem mint élvezeti anyagok is nagy jelentőségűek voltak. A legrégibb művelt népek különböző növényanyagokat ismertek, amelyekkel bizonyos kábultságot tudtak előidézni. E célból némely növényt rágni kellett, mást porrá törve tubákolni, mást kenőcsnek elkészítve a hónalj alá kenni, mást füst alakjában belehelni stb.
Szkíta rítusok és az ősi kábítószerek
Hérodotosz szerint a szkíták parázstűzre dobtak egy növényt, és a tűz körül ülők azon voltak, hogy a keletkező füstöt beszívják. Ez úgy hatott rájuk, mint a görögökre a bor. Ez az élvezet azonban nem volt általános, hanem csakis bizonyos alkalomkor dívott. A narkózis, azaz a narkotikus anyagok okozta kábulás ilyetén alkalmazása a legtöbb esetben ártalmatlan kedvtelésnek minősíthető, igen sokszor azonban végzetes tévelygésnek lett a szülőanyjává. Ily tévelygésnek kell tekintenünk a boszorkányhistóriákat is, amelyek Európában legalább öt századon át (XIII-XVIII.) dühöngtek, és több millió asszony életébe kerültek.
A csucsor-félék és hatásaik
A csucsor-félék (Solanaceae) többnyire mérges növények; ilyen a dohány (Nicotiana), a maszlagos redőszirom, a beléndek vagy csalmatok, a nadragulya, a burgonya (Solanum tuberosum) és más csucsor-fajok. Közülük különösen kiemelendő a fekete csucsor (Solanum nigrum), melynek bogyója mérges, de a füvétől is elkábul az ember; a keserédes csucsor (Solanum dulcamara) hajtásai hatásos orvosszer hírében állnak (Stipites dulcamarae), egyébiránt az egész növény álmosító hatású, amiért is Dioszkoridész Strychnos hypnoticosnak nevezte. Ebből világos, hogy a régiek is ismerték már kábító hatását.
A maszlagos redőszirom szerepe
A maszlagos redőszirom valószínűleg oláh cigányok révén került Egyiptomból vagy talán Indiából Európába. E növény magvai a tűzhely vaslemezén iszonyúan kábító füstöt terjesztenek, ugyancsak mérges hatásúak a levelei is. Nagyon valószínű, hogy e növény füstje is nagy tényező volt a boszorkányperek idejében. A nadragulya minden részében igen mérges narkotikus anyagokat (atropin és belladonnin) tartalmaz, és szédülést, kábulást, a szembogár tágulását, kettős látást stb. okoz. Fontos orvosszer.
Boszorkánykenőcsök és a hallucinációk
A boszorkánykenőcsök, mint a népi hiedelmek szerint a boszorkányok repülését és ördögi ünnepségeken való részvételét elősegítő szerek, jellemzően bürökből (Conium), beléndekből (Hyosciamus), maszlagos redősziromból (cigánytetű, Datura stramonium) és nadragulyából (Atropa) készültek. Amint a kenőcs hatni kezdett, a megkent egyén elaludt, álmában mind könnyebbnek érezte magát; könnyebbsége fokozódott, végül a környék valamely nevezetes hegyére „röpült”, ahol társaival boszorkányünnepre találkozott, és az ördöggel szövetkezett. Hogy efféle kábító mérgezés más alakban másutt is történt és mai nap is történik, erről alkalmunk lesz még meggyőződni.
A pszichedelikumok őrült története 46 percben
Ó-világi kábító anyagok - A hasistól az ópiumig
Vizsgáljuk azokat a bódító növényanyagokat, melyeket a keleti és más népek nagyban kedveltek és most is kedvelnek, talán így jobban megértjük azt a narkózist, mely a boszorkányhistóriák alapjául szolgált. Nemcsak sokféle ily bódító élvezetet lehet a különböző népeknél találni, hanem olyan a dolog látszatja, mintha a népek egymástól egészen függetlenül, tehát egészen maguktól jöttek volna rá a különböző, sőt egy és ugyanazon kábító növényi anyag élvezetére. Hogy mi vezette őket e tekintetben, mi indította olyan hatás előidézésére, melynek a legtöbbször kellemetlen, sőt életveszélyes következményei vannak, azt a legtöbb esetben nem is sejtjük.
A kender és a hasis
A legrégebben használt kábító anyagok közé tartozik a churrus; ezt azért is könnyű volt fölfedezni, mert ez az anyag tulajdonképpen nem más, mint a minálunk is előforduló kendernek (Cannabis sativa) gyantás anyaga, mely a kender felületén található mirigyes szőrökből való. Ezt úgy gyűjtik Bengáliában (Kelet-Indiában), hogy a munkást bőrruhába bujtatják, s így járkál a kender között szíjas ostort csapkodva, miközben a gyantás anyag a bőrruhára és az ostor szíjdarabjaira tapad, ahonnan levakarják - s készen van a churrus. Miután ilyformán a kifolyt gyantát megismerték és föl tudták használni, természetesnek fogjuk találni, hogy magában a növényben is keresték, s zsiradék segítségével kifőzve hasisnak nevezték, a mely elnevezés a mindenesetre régibb churrus szót egészen hátra szorította, úgy hogy közönségesen csak hasisról szólunk.
Nem csak a kender gyantáját, de levelét is használják, még pedig dohány közé keverve. Ugyanígy használják a hasist is. Ez élvezet Afrika nagy részében, Dél-Amerikában és Ázsia némely népeinél, kivált a szemita népeknél mint kábító élvezeti cikk nagyon népszerű. Bátran lehet mondani, hogy legalább 200 millióra rúg azon emberek száma, kik a hasist élvezik. E növényt nálunk csak rostjáért és magváért szokták termeszteni; gyantát nem szolgáltat a mérsékelt éghajlat alatt. Minthogy a kender gyantája az emberiség nagy részét oly közelről érinti, nézzük csak egy kissé közelebbről.
A hasis története és hatásai
A hasisról szóló első kimerítő adatokat a XIII. századból származó "Rajniguntu" című indiai orvosi könyvből kapjuk. De a hasis élvezete akkor már régi bevett szokás volt. A szkíták is ismerték már a kender kábító hatását. A hasis felfedezője Bariztan sejk volt, ki Mohamed próféta (571-632) idejébén élt és a tanát is követte. Bizonyos, hogy a fakírok már addig is használták önsanyargató kísérleteikben, amiért is Bariztan sejk "fakírfű"-nek nevezte a kendert. A hasis egyébiránt még ma is lényeges alkotórésze annak a szernek, mellyel a fakírok napokig tartó halálszerű merevségüket előidézik; ugyancsak a hasisnak van része abban, hogy a fakírok emberfeletti kínokat tudnak kiállani. A mohamedán papok azon ürügy alatt fogták pártját, hogy állításuk szerint az embert a böjtölésre edzi, s az érzékiségnek erős ellenszere - ami persze nem igaz.
Mint minden ily méregnek, úgy a hasis élvezetének is voltak ellenségei. Midőn ugyanis e pokoli élvezet Egyiptomban lábrakapott, s romboló hatása mindinkább nyilvánvalóvá lett, ellene fordultak a kalifák: büntetés és átok sújtotta a fakírnövény kedvelőit, s az eredmény az lett, hogy a hasis élvezete még népszerűbbé vált. Szudán emir a hasist élvezőknek kitörette a fogait, s kipusztította a kenderültetvényeket, de mind hiába; a hasis élvezete tovább terjedt. Jelenleg nem élvezik Perzsiában, ott utálatosnak tartják; Egyiptomban tiltva van, de titokban élnek vele. Az európaiak, kik a Keletre kerülnek, igen gyakran megkísérlik a hírhedt élvezetet; leginkább ostyában veszik be a labdacsokat, néha azonban feketekávéban vagy teában, sőt forró ciprus-szigetbeli borban is.
Vincenti Károly tapasztalatai a hasisról
Ami a hasis hatását illeti, e tekintetben Vincenti Károly lovag személyes tapasztalataira támaszkodunk, aki egy előadásban ismertette. Vincenti hosszú ideig a Keleten tartózkodván, maga is olyan hét tagból álló társaságnak tagja volt, mely a hasis mérsékelten élvezetek hódolt. A legnagyobb adag, amit bevettek, 20-30 grammnyi volt. Egy óra múlva jelentkezik a hatás, mely fokozatosan emelkedik: legelőbb a fejnek bizonyos kábultsága vehető észre, majd szárazság érzete az orrban, meg mintha az ember szemében por volna, ehhez járul még a testnek bizonyos könnyedsége. A tulajdonképpeni hatás még csak ez után következik be, még pedig meghatározott sorrendben. Jókedv, vígság áll be, mely folyton emelkedik; az egész társaság nevetni kezd, az ember nevet magamagán, nevet társain, olyan nevető rohamok törnek elő, mintha az ember talpa viszketne. De a görcsös nevetés nem tart sokáig; csakhamar felváltja az ellenkező állapot, mikor a hasis élvezői nagyokat nyögnek, s kis idő múlva megindul a könnyzápor.
Ebben az állapotban rendkívül érzékeny az ember, környezetének minden tárgya megnövekszik érzékei előtt, még pedig a végtelenségig, s az ember úgy érzi, mintha maga is növekednék e tárgyakkal együtt, szóval: isteni nagyság tudata tölti el. De ezzel együtt bizonyos aggodalom, sőt kétségbeeső tehetetlenség is jelentkezik, és az ember szinte azon töpreng, vajon mivel végződik mindez. A narkózis ilyetén hatásában eltűnik a térbeli, múlik az időbeli korlát, az ember azt hiszi, hogy rövid pár perc alatt egész örökkévalóságot élt át, az őt érintő események mind összetorlódnak, s mindnyájan óriási arányokat öltve, zaklatják az embert. Szóval a hasis élvezője a legnagyobb mértékben izgatott: suttogna valamit, a valóságban pedig üvölt; aggodalmasan elfojtott hangon kiáltana segítségért, s lábujjhegyen közelednék más székhez, a valóságban pedig ordít és belebotlik környezetébe. Ha esetleg kevés bor ömlött el a földön, ez is megnő izgatott képzeletében: e bor nagy folyóként megárad, s a hasisélvező csónakért kiált, hogy a folyón átkeljen. Tükörnek nem szabad a szobában lenni, hogy az élvezők magukat ne lássák, az ablakokat pedig jól be kell zárni, hogy ki ne röpüljenek (azaz ki ugorjanak), minthogy ilyenkor általában a röpülésre nagyon hajlamosak, hiszen a könnyedség érzete is mindig fokozódik.
Gyakran megtörténik, hogy a hasis hatásának e fokán bizonyos észbeli tehetségek is fokozódnak. Így történt, hogy a számvetésben éppen nem nagyon jártas ember rendkívül bonyolult számtani feladatot fejtett meg; egy kairói órás ez állapotában azt a problémát oldotta meg, melylyel ezelőtt már évek óta hiába bajlódott. "Borban az igazság" - szokás mondani, de efféle hatást idéz elő a hasis is; az ember okvetlenül elárulja valódi természetét: a részeges ember szeszes italok után jajgat, a szerelmes kifecsegi titkait stb. Van eset rá, hogy a hasissal élő a hatás hevében lokomotívnak képzeli magát és a mozgását utánozva, cigánykereket hány. Akik a kender leveleit dohány helyett szívják, úgy érzik magukat, mintha ők maguk is füstté válnának.
A hasis utóhatásai és veszélyei
De mialatt a szervezet ez izgalmakat kiállja, a bódító szer atomjai elillannak: visszaesés, reakció áll be, az ember a legnagyobb hőségben fázik, a keze olyan, mint a jégcsap; iszonyú szomjúság gyötri, de egyúttal oly nagy foka a tunyaságnak és az akaraterő hiányának, hogy a mellette álló pohár víz után sem tudja a kezét kinyújtani. Ekkor megmerevedik a sápadt arc, az ajkak görcsösen fordulnak befelé, az ember elálmosodik, végül elalszik. Vincenti egyszer-máskor maga is 26 óra hosszat aludt egyhuzamban. Ám ez nem a jótevő álom, az ember még ilyenkor is a hasis hatása alatt áll, s csak miután álmából fölébred, kezdi érezni gyengeségét; majd rendkívül nagyfokú levertség mutatkozik, s az ember úgy érzi magát, mintha testének minden porcikája felette törékeny volna. Eltelik egy hét, míg az ember rendes kerékvágásba jut, azután újra kezdi; igen, ha az élvezettel addig várna. Aki e végzetes élvezetnek hódol, azt külseje rögtön elárulja. Az arab a hasissal élőt "száraz agyúnak" nevezi; jellemző ismertető jelei a következők: tagjai soványak, arca sápadt, mosolya bárgyú, a tekintete merev és bágyadt, az ajkak görcsösen befelé fordulók. Hogy az ily élvezet romboló hatású, az a mondottakból önként értetődik; számtalan ember esik neki áldozatul, de azért a hasis népszerűsége folyton terjed, s következményei is mind borzasztóbbak. Így pl. Szumátrában és Jávában igen gyakoriak a hasis őrültjei, akik ez állapotban borzasztó vérengzést szoktak véghezvinni. Minthogy az amokfutók - így nevezik a hasis őrültjeit - az emberek életét veszélyeztetik, s ennélfogva közveszélyes egyének, szabad őket megölni. Jávában rendesen különös szerkezetű hálóval fogják el őket. 1904. október havában történt, hogy Atjeh-ben ily amokfutók egy európai klubba rontottak, és 13 embert meggyilkoltak.
Az ópium története és fogyasztása
Ám a hasis nem az egyedüli nagy méreg, mely a Keleten dívik; van nálánál veszedelmesebb is: az ópium. E méreg használata ősrégi, s minden valószínűség szerint Kis-Ázsiából ered. Homérosz már ismeri a kertekben művelt mákot, s Odüsszeiájában (IV. 220.) nepenthe néven olyan anyagról tesz említést, mely borral bevéve, "gondot űz és minden bajnak emlékét megöli", ez az anyag valószínűleg a mák terméke, az ópium lehetett. Hippokratész orvosságul ajánlja. Plinius idejében a rómaiak álmosító szernek használták, még pedig oly nagy mértékben, hogy a mérgezés igen gyakori volt; a későbbi rómaiak már ópium néven ismerték. Később a mohamedánok karolták fel, kiknek legkedveltebb élvezeti szere, mely az eltiltott borélvezetet pótolja. Törökországban körülbelül 300 éve nagyban eszik az ópiumot. Gröben "Keleti útleírásában" (1673) így ír: "Mindennapi italunk volt kávé és tevetej, a törökök is velünk ittak, közben-közben pedig ópiumot ettek, amitől nemcsak lerészegedtek, hanem valósággal őrjöngtek, s úgy kiabáltak és énekeltek, mintha csikarásuk lett volna".
A török szultánok is észrevették az ópium káros hatását, ezért tiltották is, sőt volt eset rá, hogy az ópiumevőket halálra ítélték. Murád szultán pl. 1638-ban a saját orvosát, Cselebi-t, arra kényszerítette, hogy a nála talált meglehetősen nagy ópiumlabdacsot lenyelje, amitől meg is halt. Az iszlámmal együtt halad kelet felé az ópiumevés is, hol különösen Perzsiában meghonosodott. Indiába a XVI. században került, ahová Hamajun szultán 1554-ben perzsa számkivetéséből hozta magával. Körülbelül ugyanebben az időben jutott el Kínába is, jelenleg pedig már Afrikában, Amerikában és Európában is meghonosodott. Az ópiumot vagy tisztán élvezik (szívják), vagy mézzel, fahéjjal, szerecsendióval eszik. A törökök többnyire likőrfélével veszik be; ez italok fokozzák ugyan a pillanatnyi részegséget, de enyhítik a káros következményeket. Indiában egy redőszirom (Datura alba) magvaival fokozzák az ópium hatását. Minden előkelő perzsa naponként egy-két ópiumlabdacsot élvez kávéban, teában, vagy cukros vízben. Kínában és Japánban a legveszedelmesebb módon, külön kis pipából dohánnyal keverten, vagy magában szívják, a füstöt pedig lenyelik. Már egy-két szippantás után bizonyos kábultság áll be.
A pszichedelikumok őrült története 46 percben
Az ópium függőség és társadalmi hatásai
Az ópiumélvezet rendszerint nagy szenvedéllyé lesz, mely az egészséget rendkívül aláássa, s az ember érzékeit és szellemét rendkívül eltompítja. Bizonyos rosszullétre vezet, mely csakis új ópium-adaggal enyhíthető, de sohasem szűnik meg, sőt ellenkezőleg csak fokozódik. Aki egyszer megszokta, annak az ópium elvonása iszonyú kínokat okoz, sőt, ha az elvonás hirtelen történik, még halált is idézhet elő. Az ópiumszívás, úgy látszik, kínai találmány, s még nem is nagyon régi, mert a XVII. és XVIII. századbeli, Kínában tartózkodó jezsuita hittérítők nem említik. Egy XVI. századból származó kínai munkában (Pentsao-kang-mu) előfordul ugyan az ópium, de csak mint orvosszer, s továbbá, hogy Arábiában készítik. Mint minden élvezeti cikknek, úgy ennek is gyorsan terjedt a híre, s még ugyanazon században már azon cikkek közt fordul elő, melyekre a móroknak és indiai kereskedőknek szükségük van, hogy a kínai dzsunkák (ladikok) áruival becseréljék. A kínai kormány minden lehetőt elkövetett terjedése ellen, több ízben tiltó rendeletet is adott ki.
A tudatos és tudattalan - Álmodás és a növényi hatások
Az emberi tudat mélységeibe való betekintés, különösen az álomvilágon keresztül, szorosan összefügghet a növények tudatmódosító hatásaival. Az álom az alvás első fázisa, a szendergés, az EEG műszerrel kimutatható, ún. alvási orsók ekkor keletkeznek. Az izomtónus csökken, és "lassú szemmozgás" figyelhető meg, amikor az izomtónus tovább csökken. Az alvás különböző fázisai - a lassú hullámú alvás (NREM) és a gyors hullámú alvás (REM) - váltakozva követik egymást. A REM-fázis, mely az álmodással jár, egy dinamikus állapot, melynek során az agy jelentős aktivitást mutat, a zsigerek vérellátása kitágul, a pulzus és a légzés változékony, és gyakran pénisz erekció is jelentkezhet.
Az álom természete és funkciói
Az álom a tudattalan megnyilvánulása, mely a stressz és a feszültség csökkentésében, az emlékek feldolgozásában és a pszichés egyensúly fenntartásában is szerepet játszik. S. Freud és C. G. Jung, valamint sokan mások, a 20. században végeztek kutatásokat az álommal kapcsolatban, bár eltérő nézőpontokkal. Freud a szexuális eredeztetésnek tulajdonította az álmokat, míg Jung az álmokat a kollektív tudattalan „megszólalásának” fogalmazta meg. Az álom egy univerzális nyelv, mely szimbólumokon keresztül kommunikál, és segít az egyénnek megérteni belső folyamatait, még akkor is, ha éber állapotban erre a legtöbb ember képtelen.
Növényi hatások és álomvilág
A kábító növényi anyagok, mint a hasis vagy az ópium, mélyen befolyásolják az álomélményt, intenzívebbé, színesebbé és gyakran szürreálisabbá téve azokat. Az élvezők beszámolói szerint az időérzékelés megszűnik, a tér korlátjai feloldódnak, és isteni nagyság tudata töltheti el őket. Ez a fajta tudatmódosítás rávilágít arra, hogy a növények nemcsak fizikai, hanem mentális és spirituális szinten is hatnak az emberre. A boszorkánykenőcsökkel előidézett hallucinációk, mint a repülés érzése, szintén az álom és a tudatmódosító növények közötti szoros kapcsolatot illusztrálják.
Az álom és a kreativitás
Gyakran előfordul, hogy a hasis hatása alatt bizonyos észbeli tehetségek is fokozódnak. Így történhetett, hogy a számvetésben éppen nem nagyon jártas ember rendkívül bonyolult számtani feladatot fejtett meg; egy kairói órás ez állapotában azt a problémát oldotta meg, melylyel ezelőtt már évek óta hiába bajlódott. Ez azt sugallja, hogy a tudatmódosító szerek, bár veszélyesek, bizonyos körülmények között feltárhatnak olyan képességeket vagy perspektívákat, amelyekhez éber állapotban nem férünk hozzá. Természetesen a kockázatok messze felülmúlják az esetleges előnyöket, és az ilyen szerek hosszú távú használata súlyos egészségügyi és pszichés problémákhoz vezet.
A "normális ember" és a társadalom
A Hamvas Béla gondolatvilágát elemző szövegekben felmerül a "normális ember" fogalma, és az, hogy a társadalom miként viszonyul azokhoz, akik eltérnek a normától. A beszélgetés Dúl Antallal rávilágít arra, hogy a Hamvas-monográfia egy derék, törekvő kisember képét rajzolja ki, a jó erkölcs és az illem fáradhatatlan bajnokát. Ezzel szemben Kemény Katalin emlékezetében merőben más Hamvas-kép él, sokkal komplexebb és árnyaltabb. Ez a kettősség felveti a kérdést, hogy ki vagy mi határozza meg a "normalitást", és mi történik azokkal, akik kilépnek ebből a keretből.
A másként gondolkodók és a társadalmi befogadás
A történelem során a "bolondok" és a "másként gondolkodók" helyzete kultúránként és koronként eltért. Míg egyes társadalmakban bizonyos tisztelet övezte őket, másutt üldözték, kigúnyolták, sőt orvosi kezelésük még a 19. században is veréssel, bántalmazással járt. A növények által kiváltott tudatmódosult állapotok, melyek gyakran "őrültséget" vagy "kábulatot" eredményeztek, tovább erősítették ezt a marginalizációt. Az amokfutók, akik hasis hatása alatt vérengzést vittek véghez, közveszélyes egyénekként lettek kezelve, és szabad volt őket megölni. Ez rávilágít arra, hogy a társadalom mennyire nehezen kezelte azokat az egyéneket, akik a normálisnak tekintett viselkedéstől eltértek, különösen, ha az veszélyt jelentett a közösségre.
A civilizáció és a kultúra
A "civilizáció" és a "kultúra" szavak, bár gyakran szinonimákként használatosak, árnyaltabb jelentéstartalommal bírnak. A civilizáció tágabb értelemben az emberiség anyagi és technikai fejlődését jelenti, míg a kultúra a szellemi és művészeti alkotásokat, az értékrendet és a szokásokat foglalja magába. A növények, mint a kenyér és az ópium, mindkét területen jelentős hatással voltak. A búza termesztése és a kenyér készítése a civilizáció alapköve, mely lehetővé tette a letelepedett életmódot és a komplex társadalmak kialakulását. Ugyanakkor az ópium és más tudatmódosító szerek, bár az orvoslásban is szerepet játszottak, a kultúra sötétebb oldalán is megjelentek, mint élvezeti cikkek, rítusok részei, vagy éppen a függőség és a társadalmi bomlás okozói.
Az ember és a természet kapcsolata - A test és a lélek
Az emberiség története során a test és a lélek viszonya mindig is központi kérdés volt, melyre a növények hatásai is rányomták a bélyegüket. Az ősember, aki „állati” ösztönei szerint élt, és a természet részét képezte, egy idő után „humanizálódott”, megszületett benne a lélek. Ez a fejlődés újfajta viszonyt teremtett a testhez és a természethez. A test, mely korábban az életet éltető óvóhelyet biztosította, hirtelen „bűn forrásává” válhatott, amit el kellett rejteni, vagy akár megvetni.
A testábrázolás fejlődése
A művészetekben a testábrázolás is változott. Az ősi kultúrákban az antropomorf fejfák, kopjafák, istenábrázolások mind azt a vágyat tükrözték, hogy az emberhez hasonló formában jelenítsék meg azt, amit szeretnének magukhoz venni, de eddig nem tudtak kifejezni. A bábuk, melyek a halottat helyettesítették, vagy a termékenységet jelképezték, szintén az ember és a test közötti bonyolult kapcsolatot mutatták. A bábuk elégetése a tél végén, vagy a boszorkányégetések a tisztulás és az újrakezdés rituáléinak részei voltak, melyek a természeti erők és az emberi sors összefonódását fejezték ki.
A modern ember és a test kapcsolata
A modern korban, amikor a testet már nem feltétlenül tekintjük „bűn forrásának”, újra elkezdünk odafigyelni rá. A növényi alapú gyógyászat, a fitoterápia, visszatérést jelent a természetes módszerekhez, melyek segítenek fenntartani testünk és lelkünk egészségét. A növények hatásainak tanulmányozása, mind a serkentő, mind a bódító szerek esetében, hozzájárul ahhoz, hogy jobban megértsük önmagunkat és a minket körülvevő világot.
Az ember és a növények kapcsolata tehát nem csupán biológiai, hanem kulturális, történelmi és spirituális is. A "kenyér" a túlélés és a civilizáció alapja, az "ópium" pedig a tudatmódosítás és a transzcendencia felé vezető út, melyek együttvéve formálták és formálják ma is emberi létünket.