A család bővülése óriási esemény, de néha nem mindenki ujjong örömében. A család egy élő, organikus rendszer. Rendszer azért, mert nem csupán egymás mellett élő emberekből áll, hanem olyan személyekből, akiknek élete jelentősen összefonódik, közös identitással, viselkedésmintákkal, kommunikációs és konfliktuskezelési módszerekkel rendelkeznek, tehát kölcsönösen hatnak egymásra. A család a szocializáció legfontosabb színtere, mert ebben a közegben tanulják meg a gyerekek az élethez szükséges készségeket.
Felkészülés az új családtag érkezésére
Adunk egy kis segítséget ahhoz, hogy hogyan lehet jól felkészíteni a gyerekeket arra, amikor a kistestvér megérkezik. Ne abból induljunk ki, hogy a gyerekünk ugyanannyira örül majd az új családtagnak, mint mi; figyeljünk rá, és ismerjük el az érzéseit, térképezzük fel a testvérféltékenység lelki okait! Jó módszer, ha elmélyedünk az életkori sajátosságokban, és ezek tükrében mérjük fel a gyerkőc reakcióit. Mivel minden gyerek más, a kistestvér érkezésére való felkészítés módszerei is különbözőek, ezeket a nagytestvérre kell szabnunk.
A testvérféltékenység kezelése tehát nagyban múlik azon, hogy megértsük, azonosítsuk és a megfelelő módon enyhítsük a legkisebbek frusztrációit. Többek között függhet a leendő nagytestvér korától a megközelítés: minél kisebb a gyerekünk, annál kevésbé érti az idő és a testvér fogalmát. Másrészt a kicsik hamar alkalmazkodnak az új helyzetekhez, a legkisebbek pedig hamarosan még arra sem fognak emlékezni, hogy volt olyan, amikor nem volt testvérük. Minden életkorban más kihívást jelent egy új testvér érkezése, máshogy kell hozzáállni a testvérféltékenység kezeléséhez. Mindegy, hány éves a nagy testvér, nincs ideális vagy könnyű életkor a második babához.
Ha 3-5 éves a nagyobbik, a mindennapi teendők talán kevésbé jelentenek gondot, viszont a féltékenység és a konfliktusok több feszültséget szülhetnek. Sokan ehhez a pillanathoz kötik a testvérféltékenység kezelésének sikerét. El kell áruljuk azonban, nem létezik tökéletes pillanat, ez inkább a gyerek személyiségétől és korától, na meg az élethelyzettől függ.
Kommunikáció és bevonás a babavárásba
Sokan csak akkor avatják be a nagy testvért, amikor már szemmel láthatóan kigömbölyödött az anyuka pocakja, mert így kézzelfoghatóbb az egész. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy a leendő nagy testvér az elsők között értesüljön a hírről, és a szülők mondják el neki. Szükségtelenül nehezíti a helyzetet, ha a gyerek véletlenül, mellékesen hallja meg például egy rokontól, hiszen úgy érezheti, hogy elfeledkeztünk róla. Azt se felejtsük el, hogy a gyerekeknek nagyon jó megérzései vannak, és hamar észreveszik, ha megváltozik a szülők viselkedése, ezért nagy valószínűséggel fel fog tűnni a gyereknek, hogy valami történt.
Ha ismerünk olyan családot, ahol kisbaba van, látogassuk meg őket, mielőtt a kistestvér megszületik. Válasszunk ruhákat és más babakellékeket közösen a gyerekünkkel, ha van hozzá kedve! Számos gyerekkönyvben ábrázolják az új testvér érkezését élvezetes és könnyen érthető módon. A gyerekek számára könnyebb képek segítségével megérteni a helyzetet, a szülők pedig időnként visszautalhatnak a könyvre, amikor hasonló helyzet adódik az életben: „Tudod, ahogy a könyvben olvastuk…”.
Beszéljünk a testvérféltékenységről – PszichoPercek dr. Kádár Annamáriával
Általánosságban véve jobb, ha más nagy változások nem esnek egybe a testvér érkezésével. Arra is figyeljünk, hogy tartsuk meg a megszokott eseményeket, ünnepeket annak ellenére, hogy kistesó érkezik. Ilyenkor rengeteg a teendő, nagy a nyüzsgés, de a nagy testvér számára megnyugtató tud lenni, ha ezek a megszokott családi történések folytatódnak. Ne beszéljünk úgy a terhességgel járó kellemetlenségekről, mintha a baba hibája lenne. Ha azt szeretnénk, hogy a baba örökölje a nagytestvére kiságyát, vagy más használati tárgyát, várjunk vele egy keveset. Hagyjuk, hogy a gyerek a maga módján ismerkedjen meg a testvérével, például rajzolhat vagy énekelhet neki, esetleg megpaskolgathatja vagy megtapogathatja a pocakunkat, amikor rugdos a baba! Esetleg magunkkal vihetjük az ultrahangvizsgálatra vagy a védőnőhöz, így ő is részese lehet a folyamatnak, és lesz mit várnia.
Őszinteség és érzelmi támogatás
Legyünk őszinték! Beszéljünk a testvér érkezésének örömteli oldaláról, de azt se hallgassuk el, hogy a kisbaba sok figyelmet és gondoskodást igényel. Ne beszéljünk úgy a babáról, mintha a játszótársa lenne, hiszen ez még odébb van! A felkészítés során bevonhatjuk a gyerekünket a babavárásba, de néha azért azt is éreznie kell, hogy ő van a középpontban, és nem minden a baba körül forog. A szülés közeledtével érdemes felkészíteni a gyereket arra, hogy mi fog történni. Ne osszunk meg vele minden részletet, viszont azt mondjuk el, hogy kórházba fogunk menni a baba születéséhez, de előtte mindenképp el fogunk köszönni, akkor is ha késő éjszaka van! Néha a testvér nem terhesség után érkezik a családba, ilyenkor pedig sokszor nagyon hirtelen vagy épp nagyon lassan történnek a dolgok. A család gyarapodása mindenki számára jelentős esemény, ezért akkor is meg kell találni a módját az új családtag köszöntésének, ha nem mindenki lehet jelen a kórházban.
Vannak, akik az alternatív megoldásokkal is sikerekről számolnak be, erre egy példa a homeopátia a testvérféltékenység ellen. A fenti tippek iránymutatást adhatnak az új helyzet kezeléséhez de amennyiben túlzott testvérféltékenységi agressziót tapasztalsz, kérd szakember, például pszichológus segítségét! Ha a baba hazaérkezett a kórházból, a nagy testvér segíthet az ellátásában, ha szeretne - például hozhat pelenkát vagy odaadhatja a babának a cumiját. Szülőként gyakran emlékeztessük magunkat arra, hogy a gyereket a korának megfelelően kezeljük, és ne állítsuk túl nagy elvárások elé csak azért, mert kisbaba érkezett a családba!
A verekedés és a konfliktuskezelés dinamikája
Szinte minden szülővel előfordult már. Élvezed a nyugodt játékidőt más gyerekekkel és anyukákkal, és akkor hirtelen megszűnik a béke: ordítás, rikoltozás és sírás. A gyerekek, különösen a kisgyermekek, játék közben gyakran megütik egymást, amitől a szülők stresszessé válnak és közben próbálják kitalálni mi okozta a verekedést, és hogyan békítsék ki a gyerekeket. Kínos érzés lehet annak a szülőnek lenni, akinek a gyermeke másokat megüt a játszótéren vagy a bölcsiben, óvodában. Nyugodj meg! Mint a legtöbb kisgyermekes magatartás, az egészen kisgyerekek még nem képesek kontrollálni az érzelmeiket, sőt kifejezni sem tudják azokat szavakkal. Mivel nincs önkontrolljuk, mit tesznek? Felhívják magukra a figyelmet.
A jó hír az, hogy ezen a területen pozitív fejlődésnek indulnak 3 és 9 éves koruk között a gyerekek (a lányoknál hamarabb elkezdődik ez a fejlődés, mint a fiúknál ezen a területen). A kisgyermekek néha akkor is erőszakot alkalmaznak, ha mások nem is provokálják őket, ami alátámasztja azt az elképzelést, hogy csak meg akarnak bizonyosodni arról, hogy mi fog történni. Sokszor csalódottnak érzik magukat. De a felnőttekkel ellentétben, akik képesek nyugodtan elmagyarázni egymásnak az érzéseiket, a kisgyermekek gyakran nem rendelkeznek megfelelő nyelvi képességekkel vagy önkontrollal ahhoz, hogy megálljanak, megvizsgálják az adott helyzetet, azt, hogy hogyan érzik magukat benne. A kisgyermekek gyakran csak akarnak valamit, vagy dühösek, ha úgy érzik, hogy barátjuk valamilyen módon megbántotta őket.
Nevelési módszerek és az önkontroll fejlesztése
Legyünk őszinték. Szerencsére a verekedés nem szimplán egy elkerülhetetlen életkori szakasz, amellyel meg kell küzdened szülőként. Bár az alábbi lehetőségek mindegyike nem működik minden gyereknél, te, mint szülő, meg fogod tudni tapasztalás alapján ítélni, hogy melyik lesz a számotokra ideális módszer. Ne félj több lehetőséget kipróbálni. A legtöbb szülő ösztönösen megfogja ilyenkor a gyermekét és visszatartja (már ha a tett közelében tartózkodik). A kisgyermek fizikai korlátozása viszont semmilyen módon nem lehet fájdalmas. Amikor paprikás a hangulat, érdemes nyugodtan beszélni gyermekeddel. Magyarázd el neki (ha kell ezerszer), hogy a verekedés nem szép dolog, és nem engedheted meg, hogy megüssön bárkit is.
Mindannyian hallottuk már, talán a saját szüleinktől, vagy a saját szánkból, hogy: „Ha nem hagyod abba, hazamegyünk a játszótérről (vagy be kell menned a szobádba).” Hatékony? A gyermek nyugodt eltávolítása a problémás helyzetből az egyik legjobb megoldás lehet a verekedés problémájának a megoldására. Az, hogy hova viszed attól függ, hogy hol vagytok. Az autóban való pár perces ücsörgés hatékony lehet, ha nyilvános helyen vagy más házában vagytok. Ha nem vagy ott a „tett színhelyén”, mert mondjuk a bölcsődében történt meg a verekedés, érdemes még aznap otthon megbeszélni a dolgot. Például azt, amikor gyermeked egy barátja elveszi csemetéd kedvenc játékát, mi mást tehet a verekedés helyett?
A figyelem elterelése különösen fiatal kisgyermekek esetében hatékony, mert olyankor megfeledkeznek a verekedés kényszeréről. Ha ennek ellenére sem sikerül a kedélyeket lecsillapítani, akkor érdemes más tevékenységgel eltereli a figyelmüket a negatív viselkedésről. Ha minden alkalommal egy másik játékra tereled a gyermek figyelmét, akkor akaratlanul is erősíted gyermekedben a verekedési hajlamot. Ha úgy tűnik, hogy a verekedés az érzelmek rossz kezelésének az eredménye, akkor megpróbálhatod gyermeked életkorának megfelelő módon megtanítani az érzelmi kifejezés további lehetőségeit. Az, hogy miként magyarázza el egy 5 éves a frusztrációt, sokban különbözhet attól, ahogy egy 2 éves teszi.
Figyeld meg gyermeked viselkedését az ütés előtti pillanatokban. Néhány gyermek például csalódott hangokat hallat, szinte úgy, mint egy kutya morgása, míg mások nyafogni kezdenek. Láthatod, hogy gyermeked egy másik gyermekhez közeledik, majd elkezd dühösen szaladni. Ezeknek a kiváltó okoknak és viselkedéseknek az azonosításával nagyobb valószínűséggel leszel képes megállítani gyermeked, még mielőtt megtörténne az ütés. Egy 2017-es tanulmány például megmutatja a verés és a viselkedési problémák összefüggését. Ezenkívül, ha a pozitív magatartást próbálod modellezni, hogy megakadályozd gyermeked a verekedésben, zavaró lehet számukra, ha te magad is megütöd. Ha gyermeked megpróbálja elhagyni az általad kijelölt nyugi helyet, kerüld a durvaságot. A kisgyermekre sokkal jobb hatással van a nyugodt és határozott hozzáállás. Még akkor is, ha a helyzet valóban elkeserítő, a kisgyermek fegyelmezése előtt vegyél egy mély levegőt, nyugodj le, és csak akkor reagálj, ha már higgadtan és szeretetteljesen tudsz a problémával foglalkozni. Amikor fegyelmezel, mutass tekintélyt, de válogasd meg a szavaid, figyelj a testtartásodra, a tekintetedre és a hanghordozásodra.
A szülői felelősség és a következetesség
Amikor a gyermekünk nem helyesen viselkedik, nevezetesen verekedik és zavarja mások játékét, akkor szülőként gyakran érezhetünk bűntudatot, szégyent és a többi szülő nyomását. „Csinálj már valamit!” Ez van a tekintetükben - jó esetben -, de megeshet, hogy hangot is adnak a nemtetszésüknek. Amikor úgy érzed, hogy a környezeted alapján hoznál meggondolatlan döntést, lépj egyet vissza, és a saját nevelési stílusodnak megfelelő lépéseket tegyél. Éppen fogzik? Eleget aludt vagy már közeledik az alvási idő? Evett-ivott eleget a nap során, vagy esetleg már nagyon éhes? Nem tetszett neki, hogy nem mentetek be a játékboltba a nagy bevásárlás után és csalódott? Ezek mind hatással lehetnek arra, hogy hogyan kezeli az indulatait.
Tudományosan bizonyított, hogy a felnőttek és a gyerekek egyaránt boldogabbak, egészségesebbek és jobban képesek kontrollálni a viselkedésüket, ha elegendő fizikai aktivitást végeznek. Engedd meg gyermekednek, hogy kimozoghassa vagy kitombolhassa magát. Mi van, ha te, szüleid és a bébiszittered mind különböző módon kezelitek a verekedő magatartást? Lehet, hogy a nagymama kineveti ezért a gyereked, és azt mondja: „nem, nem”, és már tovább is lép a problémán, miközben te az elkülönítés módszerét alkalmazod. A legjobb és leghatékonyabb módszer, ha egységes technikát alkalmaztok, ezért beszélgess erről mindenkivel, akinek időnként a gondjára van bízva a gyermeked. Igen, még a bölcsis vagy ovis gondozókkal is. Néha a gyerekek csak kísérleteznek mások viselkedésükre adott reakcióival, időnként pedig csak csalódottak, fáradtak vagy nem hajlandók megosztani a játékaikat másokkal.
A gyermek egészséges fejlődésének feltételei
A gyermek egészséges fejlődéséhez az alábbi feltételek szükségesek:
- Jó szülő-gyerek kapcsolat: Kora gyermekkortól kezdve alakul. Ha kezdetben a gyerek és a szülő között meleg, gondoskodó és szoros szeretetkapcsolat alakul ki, akkor - bár minőségében változik - jelentősége megmarad egészen a felnőttkorig. Ezt a kapcsolatot a szülő részéről pozitív, dicsérő, megerősítő kommunikáció kell, hogy jellemezze. Szükséges, hogy a szülő a saját érzelmeit megfelelően kommunikálja a gyermek felé, mert ezt a mintát követve a gyermek megtanulja kifejezni a saját érzelmeit is.
- Hatékony stratégiák a viselkedésre, konfliktuskezelésre: A gyermek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy a szülő megfelelően reagáljon a gyermek viselkedésére, a szabályok és a keretek egyértelműen legyenek kijelölve, és ezeket a szülő következetesen képviselje. A megbocsátás fontos elem, mert meleg és nyitott érzelmi légkört teremt, és lehetővé teszi azt is, hogy a gyerek kívül maradjon a szülők konfliktusán. A szülők által átadott stratégiák segítenek a gyereknek megküzdeni a saját érzelmeivel, a váratlan helyzetekkel és nehézségekkel.
- A szülő része a gyerek életének: A gyermek számára fontos, hogy érezze, a szülő része az életének. Ez a szülő számára is lényeges, hiszen akkor tud megfelelően reagálni a gyermek élményeire, ha ismeri őket. Ha a gyermek érzi, hogy mentális és fizikai jólléte fontos a szülőnek, és kapcsolatuk nem csupán a fegyelmezésről szól, akkor értékesnek fogja tekinteni magát, és ez megfelelő alap a helyes önértékelés kialakulásához.
A család legfontosabb szerepe a gyermek életében, hogy megadja számára a valahová tartozás érzését. Ez erősíti meg a gyermekben, hogy értékes, ez segíti őt saját értékeinek felismerésében, hogy majd ezekre alapozva reális célokat fogalmazzon meg, el tudja képzelni jövőjét, és legyenek tervei. A fejlődés - kissé szikár és tudományos megfogalmazásban - akkor tekinthető sikeresnek, ha a gyermek teljesíti a korához kapcsolódó, egymásra épülő fejlődési célokat. Ilyen fejlődési cél kora gyermekkorban a járás és a beszéd elsajátítása, óvodáskorban a játék és a kortársakhoz való kapcsolódás megtanulása, később az iskolai elvárásoknak történő megfelelés és így tovább. Ezek megvalósításához a gyermek a családtól kap készségeket és érzelmi, erőforrásbeli támogatást.
Ha valamely készséget nem sajátítja el, egyes fejlődési céloknak nem tud megfelelni. Olyan is előfordulhat, hogy bizonyos készségeket korábban, életkorának még nem megfelelő időpontban kell alkalmaznia, például hamarabb kell megtanulnia szülei helyett vezetni a háztartást, mint olvasni. Ilyenkor fejlődési folyamata megakad, vagy nem egészséges módon folytatódik, ez pedig problémás viselkedést, önértékelési zavart és bizonytalan kötődési mintákat alakít ki a gyermekben.
A fizikai fenyítés és a tudomány álláspontja
Ma is akadnak szülők, akik szerint egy-két pofon még nem árt meg a gyereknek. Értetlenül néz a gyermekére, mert már megint furcsán viselkedik, kielégíthetetlen mozgásigényével, harsányságával, mohó kíváncsiságával, szófogadatlanságával idegesíti, fárasztja a környezetét? Felmerült már önben a hiperaktivitás gyanúja? Ha igen, akkor feltétlenül olvassa el ezt a cikkünket! A szakirodalomban elmélyülve könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy kevés témában ennyire egységes a tudomány véleménye: kutatások tömege mutatja meg ugyanis világosan, hogy a fizikai büntetés a gyerekekben a fájdalom mellett megannyi negatív érzelmet is kelt: zavart, szomorúságot, gyűlöletet, megaláztatást vagy dühöt.
Kontrollált kísérletekben nyilván nehéz ellenőrizni a fizikai fenyítés direkt hatását (hiszen akkor verni kéne a gyerekeket a kísérlet során), de utánkövetésre és fordított ellenőrzésre van példa, és ezek eredményei sem mondanak ellent a kialakult vélekedésnek: vagyis ha például csökkentették életükben a testi fenyítés mértékét, akkor a gyerekek kevésbé voltak agresszívak. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy már az alkalmi (tehát nem állandó jellegű, de nem is egyszeri) erőszak is sokat számít: ha valakit gyerekkorában többször meglöktek, ellöktek, pofon vágtak, megütöttek, akkor sokkal hajlamosabb lesz később a hangulati zavarokra: depresszióra, szorongásra, valamint alkohol- és drogfüggésre is.
A fizikai büntetés ráadásul a gyerek számára - a kívánt hatással éppen ellentétesen - meggátolja a tanulást. Vagyis nem konstruktív megoldás, és igazából csak az erőszakot mint a konfliktuskezelés egyik módját adják tovább ilyenkor megbízhatóan a szülők. Pofonnal csak idomítani lehet, tanítani nem. Napjainkban a témával legtöbbet az úgynevezett interperszonális neurobiológia tudományterületén foglalkoznak - ez a relatíve új terület az agyat társadalmi szervként vizsgálja, amelynek működését számos komplex rendszer meghatározza, amelybe beleértik az érzelmi rendszert is. A tudományágnak Daniel Siegel klinikai pszichiáter és agykutató a fő arca, aki több népszerű nevelési könyv szerzője is.
Ő és munkatársai, kutatók, orvosok és pszichológusok azon dolgoznak, hogy a gyerekek nevelését-fegyelmezését agyuk működésének alaposabb megértésével új alapokra helyezzék. A testi fenyítés, illetve a magát tehetetlennek érző szülők agresszívabb fegyelmezési módszereinek vizsgálata kiemelten fontos a számukra. Szerintük amikor fegyelmezünk, agyunk ösztönös túlélésért felelős, hüllőagynak is nevezett része, az agytörzs lép működésbe - de nemcsak csapkodó, harapó gyermekünkhöz, hanem megannyiszor a szülőkhöz is, akik ösztönösen próbálnak hangosabbnak, erősebbnek, nagyobbnak látszani, hogy valahogy hassanak a csemetére. Gyermekünk így azonban semmi mást nem tanul meg, csak hogy az életben nincs is másra szükség, mint hogy erősebb és nagyobb legyen másoknál - és esetleg még arra, hogy lehetőleg nagyobbat is tudjon ütni.
A "pofon" mítosza és az autonómia kérdése
Gyakran hangoztatott tévhit, hogy ha az ember túlszereti, túlbabusgatja a gyereket, az sosem tanulja meg a világ rendjét, elpuhul. Akkor lesz csak talpraesett az életben, ha fenyítéssel arra neveljük. (Vagy épp azáltal válik tisztességes emberré a lázadó kamasz, ha kipofozzuk belőle a lázadást.) Ezzel szemben az igazság az, hogy ma már kutatások garmadából tudjuk, hogy a szeretgetés, a testi közelség, ölelés, puszilás éppen ellentétesen hat: megerősíti a gyermek érzelmi immunrendszerét, erőssé, autonómmá, bátorrá, empatikussá teszi.
Ennek a mítosznak a kisgyermekkori verziója, hogy a kicsi gyerekek értelmi szintjük miatt semmi másból nem értenek a veszélyes helyzetekben, csak ha erősen rájuk szólunk vagy ráverünk egyet a fenekükre, például mielőtt lelépnek az úttestre vagy megfogják a forró sütőt. Valójában azonban a kisgyermek nem azt érti meg a pofonból, hogy az úttest veszélyes, ezért ne lépjen rá, hanem a bántás kellemetlen érzete marad meg benne, ha pedig az többször megismétlődik, akkor a félelem. A verés egy külső kontrolligényre tanít, de ha azt akarjuk, hogy a gyerek tudjon magára önállóan is vigyázni, azért, mert ő maga is képes belátni, hogy a veszélyes helyzeteket el kell kerülni, akkor olyan pozitív technikákkal kell élnünk, amelyek a saját belső autonómiáját fejlesztik - nyilván az életkori szintjének megfelelően. El kell neki magyaráznunk, mesélnünk kell róla, és együtt gyakorolnunk a közlekedést, amíg meg nem tanulja.
Ez persze több befektetett időt igényel, de a gyereknevelés már csak ilyen. A gyereknek idő kell, idő és idő. Ezt rá kell áldozni. Ha a szülő spórol az idővel, kvázi a szeretetével, türelmével, akkor az a gyereknél hiányállapothoz vezet. A gyerek tükre a nevelésnek. A kamasz pedig nem a pofontól lesz tisztességes ember, hanem annak ellenére. Egy rendszeresen vert gyerek vagy be fog hódolni a nála erősebbnek, mert az erő pozícióját ismeri, vagy sumákolni fog, hogy elkerülje a konfrontációt. Tehát a pofozással pont ellentétes irányú folyamatokat indítunk a gyerekben, mint amit el szeretnénk érni.
A színek, formák és a játék szerepe
A legfontosabb, hogy a színek és formák segítenek a gyerekeknek kialakítani az alapvető vizuális és perceptuális készségeiket. A színek nem csak a vizuális élmény részei, de emocionális és pszichológiai hatásaik is vannak. A színek segítségével a gyerekek megérthetik és kifejezhetik érzelmeiket, hangulataikat. A formák hasonlóan fontosak a gyermekfejlődésben. A különböző formákat és alakzatokat felismerve a gyerekek fejleszthetik a logikai gondolkodásukat, a problémamegoldó képességüket, és megtanulhatják, hogyan illeszkednek össze a dolgok.
A színek és formák játékos tanulása különösen hatékony, hiszen a gyerekek számára a játék a legtermészetesebb módja a tanulásnak. A játék a gyermek legfontosabb tevékenysége, és kiváló eszköz a tanuláshoz. Az egyik legnépszerűbb ilyen játék a formakereső doboz. A gyerekeknek meg kell találniuk a megfelelő formájú nyílást a dobozon, ahova a különböző alakzatokat be tudják helyezni. A mértani alakzatok szintén remek eszközök a formák tanulásához. Az olyan gyerekjátékok, mint az építőkockák hozzájárulnak a térbeli orientáció fejlesztéséhez, a logikai gondolkodáshoz. Mindeközben a gyerekek a mértani alakzatok tulajdonságait is megismerik: megtanulják, hogy a körnek nincsenek sarkai, a négyzetnek egyenlő oldalai vannak, vagy hogy a piramis alapja és oldalai hogyan állnak kapcsolatban egymással.
A színkereső játékok, mint a színes puzzle vagy a színes kockák, a színek felismerésének és megkülönböztetésének készségét fejlesztik. A formakereső puzzle-k különleges szerepet játszanak a gyerekek tanulási folyamatában, hiszen nemcsak a formák és színek felismerését erősítik, hanem a térbeli gondolkodásukat is fejlesztik. Ezek a játékok úgy vannak kialakítva, hogy a gyermekeknek össze kell illeszteniük a különböző formájú és méretű darabokat a megfelelő helyre a puzzle-n. Ez a tevékenység nemcsak a kéz-szem koordinációt fejleszti, de a logikai gondolkodást is. Másrészről, a formakereső puzzle-k szintén elősegítik a finommotoros készségek fejlődését. A 2-5 éves korosztály különösen izgalmas, hiszen ebben az időszakban a gyerekek igazi felfedezőkké válnak. A világuk folyamatosan bővül, és minden nap új dolgokat tanulnak. Az első fontos tényező, hogy biztonságos legyen a játék. A formakereső játék kiváló választás ebben a korosztályban, mivel segítenek a gyermekeknek megérteni a formák és színek különbségeit. A színezők és festékek szintén nagyszerű eszközök a színek megismeréséhez. Természetesen, ami a játékok használatának kezdetét illeti, már csecsemőkorban is érdemes bevonni a babák életébe. Segítsd gyermeked fejlődését és teremts örömteli pillanatokat a játék által.