A Makói Zöldterület és a Hagyma Mechanizációjának Története
Makó városát gyakran emlegetik a hagyma fővárosaként, és ez a cím nem véletlen. A város gazdasági és kulturális életében a hagymatermesztés évszázadok óta központi szerepet játszik. A mezőgazdasági tevékenység fejlődése, különösen a gépesítés terén, jelentős mértékben hozzájárult Makó fejlődéséhez, miközben a város vezetése és lakossága mindig is nagy hangsúlyt fektetett a zöldterületek megőrzésére és fejlesztésére, így alakítva ki a város egyedi arculatát.
A Hagymatermesztés Gépesítésének Kezdetei Makón
A második világháború után a mezőgazdaság gépesítése hazánkban és világszerte is kiemelt feladatként jelent meg. Makón a gépesítést mindenekelőtt a hagymaművelés legmunkaigényesebb területén, a dughagymatermesztésben kívánták megvalósítani. A 30 cm-nél kisebb sortávolságú, sűrű sorú kertészeti és mezőgazdasági növényápolás a háború után nemcsak hazánkban, de a világon sem volt megoldva. A dughagymatermesztés gépesítésének kikísérletezése a Makói Kísérleti Telepen Bruder János irányításával 1951-ben indult meg.
Az első próbálkozások között szerepelt Schőbel György makói kovácsmester többsoros dughagymaszedője, Balázs Antal egysoros, majd többsoros szedője, Baranyi Ferenc lóvontatású szedője, Pilinyi Zoltán kézi, motoros szedője, az Igási úti Állami Gazdaság traktorvontatású szedője, valamint a békéscsabai Baki Imre önjáró dughagymaszedője. Ezek a kezdeti próbálkozások, bár változó sikerrel, megalapozták a későbbi fejlesztéseket.
A Zetor traktor meghajtású Schőbel-féle dughagymaszedőgép működési elve a következő volt: forgóseprűi lesöpörték a hagyma elszáradt szárrészeit, a mélységtartó kerekek előtt a papucsos kés a hagyma alatt végighasította a talajt. A kés éle folytatólag vaspálcákból állt, a rögök itt kihullottak, innen emelőszerkezet továbbította a hagymát egy sűrűbb rácsra. A szennyeződéstől megtisztított hagymát a gép négy kezelője zsákba engedte. A Zetor traktor nem taposta volna a talajt, mert oldalra kilógott a négy kés, így csökkentve a talajtaposást.
Az ágykészítőgép a vontató traktor hidraulikájára szerelt szánkószerű szerkezet volt. A gép szánkótalpai a keréknyomban csúsztak, így 150 cm-es ágyak között 35 cm-es utak maradtak. A simítólapot a gép kezelője függőleges irányban kar segítségével mozgathatta: a talajhoz szorította, vagy a fölgyülemlett földet kieresztette. Az első ágy kihúzása előtt a szélső keréknyom helyét kihancsikolták, vagy zsinór mellett kapával kiborozdálták. A gép jó munkavégzésének föltétele volt a talaj gondos előkészítése, a szántásból, fogasolásból eredő hibák kiküszöbölése, mert akkoriban a gép simítólapja nem túrt maga előtt sok földet, és nem volt szükség a nagyobb szintkülönbségek kiegyenlítésére. A keréknyomok a betakarításig a munkagépek közlekedésére szolgáltak, beleértve a boronálást, hengerezést, cseréptörést, kapálást, gyomlálást, dughagymaszársöprést, vegyszeres gyomirtást, növényvédelmi permetezést, porozást és szállítást.
A simítólapra vonalazáshoz a kívánt sortávolságnak megfelelően vonalzó fogakat lehetett szerelni. A fogak talajhasító mélysége állítható volt. A fogak helyére barázdahúzó vasakat is szerelhettek. Keresztirányú vonalazásra a gép után léces hengert akaszthattak. A különböző műveleteket végző géprészeket a négy gumikerékkel és kormánnyal ellátott eszközhordozó vázra helyezték. Ennek egyik legfontosabb része a fésűs távtartó volt, amely lehetővé tette a fölszerelt eszköz függőleges mozgását.
Magvetéskor az eszközhordozóra a vetőszerkezetet helyezték, amelynek vetőelemei hasonlók voltak a német Saxonia vetőgépekéhez. Az útközéptől útközépig 167 cm széles ágyakba 5 ikersor került. A széles sorok egymástól 24 cm-re, a keskenyek 4 cm-re estek. A vetőmag mennyisége Norton szekrénnyel 24-72 fokozatban állítható volt. Növényápolásra csuklós kapát szerkesztettek. A mélységállító mankós kerekeken futó kapaszerkezet szárát a fésűs távtartó szerkezeten keresztül rögzítették az eszközbefogóba. Egy csuklós kapa két sorköz kapálását végezte sorközönként egy jobbos és egy balos L kapával.
A dughagyma elszáradt szárrészeinek eltávolítására seprőszerkezet készült. Ebbe a népi hagyománynak megfelelően nyírfasöprűt fogtak be. A dughagymaszedőgép megszerkesztése volt a legnehezebb feladat. Kovács Mihály a Schőbel-féle gépből kiindulva 1958-ban elkészítette az első működő gépet, de a gépen ülő 8 asszony nem győzte a rögöket kidobálni. A Vörös Csillag Traktorgyár is készített két gépet, de nem vált be. Az egyiket Kovács Mihály szalagos fölhordóval látta el. Működött, de ez is nagymennyiségű földet szedett föl. Ekkor jöttek rá, hogy technológiát kell változtatni, és áttértek a művelőutas rendszerű művelésre. A dughagyma szedésére dughagyma-kiforgató tárcsarendszert alakítottak ki.
A dughagyma-betakarító gépekkel előbb soronkénti szedéssel kísérleteztek. Két gépegységet alakítottak ki: az egyik a kiemelő, a másik a tisztító és zsákoló rész volt. A dughagymában alkalmazott gépeket az étkezési hagyma termesztésében is tudták használni. Akkoriban kézzel ültették, rakták el a dughagymát. Mivel az étkezési hagyma termesztésében is az ágyrendszerű művelési módot alkalmazták, az ágykészítő gépet vonalazásra használták.
A dughagyma ültetésének gépesítése hosszú ideig elakadt, akkoriban ugyanis azt tartották, hogy a dughagymaszórás az export minőségi követelményeinek nem felel meg. Ekkor merült fel a fotócellás dughagymavetési módszer gondolata is, amely lehetővé tette volna a dughagymának gyökérzettel lefelé a talajba juttatását. Dughagymaszórással először 1960 körül próbálkoztak, de a keléskor tapasztalták, hogy nyakas a hagyma, ezért kiszántották. Tíz évvel később Erdei Ferenc javaslatára újra kísérleteztek. A dughagymaszórógépet szintén a négykerekű hordozó kocsira szerelték. A vetőszerkezete kéthengeres, bontópálcás megoldású volt, amely lehetővé tette az esetleg összecsomósodott dughagyma szétbontását, egyenletes kiszórását. A vetőcsoroszlya úgy volt beállítva, hogy a dughagymát a talajba 3-4 cm-re szórja. A csoroszlyák után takarószerkezet és a gép után az ágy szélességében borona simította el a talajt.
A dughagymaszórógéppel ültetett, szórt hagyma elhelyezkedése, a gyökérzet helye a talajban véletlenszerű, ezért a kelés és a hagyma fejlődése elmarad a kézzel ültetett, duggatott hagyma fejlődési ütemétől. A kedvezőtlen elhelyezkedés miatt a tenyészidőben meglehetősen sok hagyma el is pusztul. Jakovác Frigyes 1970-ben a Gorzsai Állami Gazdaságban azt tapasztalta, hogy a tőszámcsökkenés a betakarítás idejére elérheti az 50 százalékot is.
A sorműveléshez a hagymamindenes gépre olyan lúdtalpas kapát erősítettek, amelynek két sarkánál kiemelkedő szakáll jelezte a kapa talaj alatti haladását. Ezáltal egyrészt a gépkezelő figyelemmel kísérhette a kapa járását, másrészt cserépesedett talajon a rögök törésével jobb minőségű munkát végzett. Mivel a lúdtalpas kapa szára középen futott, nem törte a növényt. A tenyészidő végén, amikor a hagyma szára dús és elterülő, kivételes esetben szárterelő szerkezetet is használtak.
Az étkezési hagyma betakarítására a hagymamindenes gépre 30 fokos szögben álló étkezésihagyma-kiforgató tárcsát szereltek. A tárcsák talajba merülését súlyozással és mélységtartó kerekekkel szabályozták. Mivel a tárcsák a gépet egy oldalra húzták, a gumikerék mellé taréjos kereket is tettek, a kormányszerkezetet ellentartó rugóval tartották egyensúlyban. Első időszakban a kiforgatott hagymát kézzel takarították be. Az étkezési-hagyma-szedőgép öt sor betakarítására készült.
A maghozó hagymák ültetéséhez az ágykészítő gépre barázdahúzó vasakat szereltek, és velük tetszőleges mélységű ültető barázdákat húztak. A dugványhagymát a barázdába kézzel ültették. Amíg a maghozó hagyma bördőmagassága engedte, az étkezési hagymáéhoz hasonlóan művelték meg. Mivel a magszár magasra nő, fölülről porozni és permetezni károkozás (a magszár letörése) nélkül úgy tudtak, hogy minden tizedik ágyat alacsony növésű növénnyel ültettek be vagy üresen hagyták a növényvédő gépek zavartalan közlekedésére.
A Bruder-Kovács-féle hagymaművelő gépek adaptálva alkalmasak voltak aprómagvak vetésére; jácint-, tulipánhagyma vagy más gumós, hagymás növények kiültetésére, sorművelésére is. A szárnyas kultivátor főgerendelye középső részre, jobb és balszárnyra oszlott, innen a neve. Alkalmas volt akár ágykészítő géppel előre elkészített ágyrendszerű vetések vagy ültetések, akár külön ágykészítés nélküli, de megszabott ágyrendszerben vetett vagy ültetett növények művelésére. Míg az eredeti hagymaművelő gép a fésűs távtartó szerkezet miatt 15, 30, 45 stb. cm sortávolságra volt állítható, a szárnyas gépet 15 cm fölött bármely sortávolságra alkalmazhatták. Az eszközhordozó kocsit tartó főgerendelyt csuklós szerkezettel megtörték; ez tette lehetővé, hogy a gép hullámos területen is kövesse a talaj egyenetlenségét. A főgerendelyt a jobb és bal oldali csuklónál és a két szárny végénél gumikerék támasztotta alá. Középütt és a két szárnynál egymástól függetlenül kormányozható eszközhordozó kocsit alkalmaztak. Növényápolásban jó munkát saját vonalazása után végzett, mert az egyéb műveletek eszközeit így lehetett pontosan fölszerelni. Forduláskor a két szárny hidraulikusan fölemelhető volt, közúti szállításkor meg fölhajtható.
A Makói Hagymatermesztési Technológia Fejlődése és Innovációi
A Makói Kísérleti Telepen végzett gépkísérletek úttörő jellege elvitathatatlan. Itt született meg a művelőutas termesztési mód, amely nélkül a hagyamatermesztés gépesítése elképzelhetetlen. Ma már Európa-szerte ezt alkalmazzák. A művelőutas technológiáról Somos András akadémikus is megállapította: „az egész világon bevált, s előfeltétele a növényvédő- és szedőgépek használatának”.
A tárcsás hagymakiemelő Bruder-Kovács-szabadalom volt. Az 1966. évi kiállításon a hollandok engedélyt kértek, hogy erről szakcikket írjanak. Továbbfejlesztett változatát a rendre rakó és fölszedő gépekben ma is alkalmazzák. Szabadalmazták 1958-ban a kertészeti ágyhúzó gépet és a kombinált vetőgépet, 1963-ban a dughagymasziedőgépet, 1970-ben a dughagymaszórógépet és az osztályozógépet. Ma is használják a szövetkezetek a Bruder-Kovács-féle dughagymaszórógépet.
Legtöbb termelőszövetkezet a gépesítés valamilyen formájával próbált könnyíteni a hagymatermesztés nehéz munkáján. Különösen kimagasló eredményt ért el a makói Kossuth Termelőszövetkezet. Moravszky Ferenc elnök és Joó Sándor géplakatos 1962-ben jó minőségű hagymaművelő gépet konstruált, amelyet a lipcsei nemzetközi kiállításon aranyéremmel tüntettek ki. Ez a gép alkalmas volt hagymamag és más aprómagvak vetésére, sorvonalzásra, barázdahúzásra, a talaj tárcsázására, sorközművelésre, az étkezési hagyma kiemelésére. Az Agrotröszt tíz ilyen gépet gyártatott a makói Vas- Fém Kisipari Termelőszövetkezettel, de ezek utólag még kisebb javításokra szorultak.
A makói Kossuth Termelőszövetkezet dughagyma-osztályozó gépet is készített, óránként 15-20 mázsa teljesítménnyel. A makói Lenin és a csanádpalotai termelőszövetkezet cséplőgépet alakított át házilag dughagyma-osztályozásra. A HB jelű hagymabetakarító gép négy sor étkezési vöröshagyma szedésére volt alkalmas. Az ásó- és kiemelőtárcsa a hagymát talajréteggel együtt kiemelte, és ferde elhelyezkedésű rázószalagra juttatta, majd kb. 50 cm széles rendre helyezte.
A budapesti Kertészeti Egyetem műszaki tanszékén Mészáros Ferenc adjunktus folytatott 1965-68-ban elméletileg megalapozott vizsgálódást az étkezési vöröshagyma betakarításának gépesítésében. Késes hagymakiemelővel és tárcsás fölszedővel végzett kísérleteket. Az eredmények értékeléséhez statisztikai módszert alkalmazott. Megállapításait matematikai számításokból, szabadföldi vizsgálatokból, lassított filmfölvételekből és üzemi viszonyok közötti kutatásokból vonta le. A Kertészeti Egyetem a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár makói gyárával közösen fejlesztette ki a VHB típusú (Vöröshagyma Betakarító) négysoros, aktív meghajtású gépet. Az ásótárcsa földréteggel együtt emelte ki a hagymát, és ferde elhelyezkedésű rázószalagra juttatta. A rázószalag a hagymát a földtől különválasztotta, és rendre rakta. 1967-ben 10, 1968-ban 40 darabos széria készült belőle. A gép nem tudta a terményt járműre rakni. Később ezt a gépre szerelhető adapter kifejlesztésével megoldották. 1969-ben HRA (Hagyma Rakó Adapter), 1970-ben HRAB (Hagyma Rakó Adapteres Betakarítógép) rászerelhető adapterekkel összekapcsolva alkalmassá vált egymenetes betakarításra is.
A gép nem nyerte meg a makói tájkörzet illetékeseinek tetszését, mert a kötöttebb, gyomosabb talajon, mélyebben fekvő táblákon a munka minősége nem volt elfogadható. A gép hazai fölhasználói a lazább talajon gazdálkodó termőtáj gazdaságaiból kerültek ki. A VHB gép tovább kifejlesztett géptípusát Unimas márkanéven gyártották. A gép tárcsás kiszedője a hagymát a talajréteggel kiemelte, a pálcás fölhordó a hagymát és a talajkeveréket szétrostálta. A fölhordóról a hagyma és a maradék rög, valamint a gyomnövények függőleges gumigyűrűs hengersorral ütköztek. A hengerek a gyomnövényeket áthúzták, és hátra, a talajra szórták, miközben a maradék rögöket is szétmorzsálták. A pálcás fölhordó alatt elhelyezett ventilátor a könnyű növényi részektől megtisztította a hagymát, amely a surrantón keresztül visszajutott a talajra, és ott rendre rakódott. A második menetben a gépre kihordó-kocsirakó elevátor alkalmazásával a hagyma pótkocsira került. E gép előnye volt, hogy elvégezte a gyomkiválasztást, részben a szártalanítást; egy- és kétmenetes betakarításra is alkalmazhatták; a traktoroson kívül más kezelő személyzetet nem igényelt; vezetőborozdás technológiában is használhatták.
A továbbfejlesztés ellenére megmaradt a korábban is kifogásolt ásótárcsás hagymakiemelés. Így ez a géptípus a jelentős fejlesztés ellenére bonyolultsága miatt nem tudott a makói tájkörzetbe betörni. A Makói Hagymatermesztési Együttműködés a holland Finis cég gépeit választotta géprendszerül. A holland gyártmány ugyanúgy ötsoros volt, mint a Bruder-Kovács-féle gépek; ez az egyezés is hozzájárult az itteni elterjedéséhez. A gépeket vizsgálatra a Kecskeméti Konzervgyár hozatta be, később a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet, az Állami Gazdaságok Országos Központja, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. A Finis rendszer gépekből, rendrakóból, rendfelszedőből és manipuláló gépsorból állt. A Gorzsai Állami Gazdaság 1970-ben szerezte be az első Finis hagymabetakarító-gépet.
A makói Kossuth Termelőszövetkezet 1972-ben próbálkozott Finis hagymafölszedővel, de a gyomos talajban még a gyár szakembere sem tudta eredményesen működtetni. A gép 1973-ban gyommentes táblán viszont kitűnően vizsgázott. A Finis gépek holland technológiáját a gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet (MGI) munkatársai, Jakovác Frigyes és Kovács Péter főleg a Gorzsai Állami Gazdaságban és a makói Lenin Termelőszövetkezetben folytatott kísérleteik alapján adaptálták. A gépek tanulmányozásában mindvégig részt vett Cs. Kovács László, a makói Lenin Termelőszövetkezet kertészmérnöke, aki az 1973-ban létrehozott Makói Hagymatermesztési Együttműködés vezetőjeként a tag gazdaságoknak ajánlotta a Finis gépek beszerzését.
A Finis cég Drillautomat vetőgépe bütyköshengeres gabonavető elemekkel volt fölszerelve. A mag mennyiségét Norton fogaskerékszekrénnyel 72 fokozatban lehetett állítani. A magágyat a gépen elhelyezett rugós fogú borona zárta. Mivel vetési sortávolsága 30 cm volt, kizárólag egyéves hagymánál használták.
A Finis kiszedőgép két egységből állt: az első egység kiszedő tárcsáival meglazította a hagymát, kiemelte, megrostálta és laza rendre rakta. A kiszedő egység 5 talajhajtású gömbsüvegtárcsából állt, mögötte mélységállító kerékkel, két szélén villás terelőelemekkel. A gép hátsó részére szerelt rendrakó egység a laza rendet fölszedte, a pálcás rázórostély megtisztította, és újra a talaj fölszínére rakta. 4-7 napos száradás után következett a rendfelszedés.
Makó Zöldterületei és Építészeti Öröksége
Bár a hagymatermesztés gépesítése kulcsfontosságú volt Makó fejlődése szempontjából, a város vezetése és lakossága mindig is nagy hangsúlyt fektetett a zöldterületek megőrzésére és fejlesztésére. Ez a kettősség, a hagyomány és az innováció, a mezőgazdaság és a természet szeretete teszi Makót egyedivé.
A város életében kiemelkedő szerepet játszik a Makovecz tér, amelynek központi eleme a Hagymatikum Gyógyfürdő. Imre Makovecz organikus építészeti stílusában tervezett fürdő nem csupán egy épület, hanem a város szimbóluma is. A fürdő gyógyvize, melyet 1956-ban fúrtak, magas hőfokú (91 Celsius fok), szerves anyagokban és oldott sókban gazdag alkáli-hidrogénkarbonátos hévíz, jelentős fluoridion és metakovasav tartalommal. Az Országos Közegészségügyi Intézet vizsgálata alapján 1988-ban gyógyvízzé nyilvánították, kedvező hatással van ízületi, reumatikus és más panaszokra. A téren található Zenepavilon is Makovecz tervei alapján készült, a nyári hétvégéken koncertekkel várja a látogatókat.
A Hagymatikumtól a 43-as főút irányába indulva érkezünk meg a város főterére, a Széchenyi térre. Ez a tér a Szeged, Arad és Hódmezővásárhely felől érkező utak találkozásánál jött létre. A tér látnivalói közé tartozik a 1927-ben épült, neobarokk stílusú Bérpalota, amely a város egyik legreprezentatívabb lakóháza. Alatta található Európa második legnagyobb molnárfecske kolóniája. A tér nyugati részét a 1854-59 között épült, romantikus stílusú régi városháza zárja le.
A régi városháza közelében, egy kis zöld téren áll a város szoboremblémája, a Hagymaszobor, Sütő Ferenc alkotása. Innen a Kálvin utcára fordulva találjuk a Bartók Béla Művészeti Általános Iskolát, előtte Varga Imre Bartók Béla szobrával. A Kálvin utcán továbbhaladva jutunk el a református ó-templomhoz, amely 1774-ben épült barokk stílusban. Mellette áll az 1820-ban épült, klasszicista stílusú református nagy iskola.
A Hunyadi utcán keresztül a Posta utcára érkezünk Makó ősi városrészébe, Szentlőrincre. Itt épült fel 1928-ban a díszes oromzatú, neobarokk stílusú Postapalota. Jobboldalon áll a Makovecz Imre által tervezett Hagymaház, a város kulturális életének központja. 390 ülőhellyel, színpaddal, aulával, pódium-teremmel és kávéházzal rendelkezik. Nyáron szabadtéri színpad is működik itt. A Hagymaház belsejében a magyar ősvallás kultikus helye elevenedik meg, míg külseje a keresztény kultúrkör templomára emlékeztet. Az aulában található Páger Antal portré szobra, amelyet Surányi Imre készített. A téren áll Fritz Mihály alkotása, a Múzsák kútja, valamint a bazaltkövekkel határolt medence.
Visszatérve a főtérre, a városházához érkezünk. A sarkon áll az egykori Makói Takarékpénztár székháza, a makói historizmus egyik legszebb világi épülete. Az épület földszintjén sokáig működött a város egyik cukrászdája. A városháza előtti téren áll Kossuth Lajos szobra, amelyet Kallós Ede készített, és 1905-ben közadakozásból avattak fel. Maga a városháza (Széchenyi tér 22.) eredetileg Csanád vármegye székháza volt, 1780-ban épült barokk stílusban, majd 1839-ben klasszicista stílusban építették át mai formájára.
Makó városának története szorosan összefonódik a hagymával, annak termesztésével és gépesítésével. A Makói Kísérleti Telepen végzett úttörő munka, a művelőutas termesztési módok kialakítása, valamint a különböző hazai és külföldi fejlesztések mind hozzájárultak a modern mezőgazdaság fejlődéséhez. Ugyanakkor a város zöldterületeinek megőrzése és az építészeti örökség ápolása is kiemelten fontos, így Makó sikeresen ötvözi a hagyományokat az újításokkal, miközben megőrzi egyedi identitását.
tags: #kiss #mihaly #zoldseg #mako