Kossuth Lajos és a gasztronómia: A citromos kolbásztól a Kossuth kifliig

Kossuth Lajos, az 1802-ben született politikus, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere és Magyarország kormányzó-elnöke, nevét minden magyar ismeri. Március 15-én a legtöbb településen meg is emlékeznek róla. Bár elsősorban államférfiként és hadvezérként tartjuk számon, érdekes bepillantást enged a történelmi személyiségek emberi oldalába az is, hogy milyen ételeket kedveltek. Kossuth Lajos esetében sem volt ez másként: bizonyos fogásokat kifejezetten szeretett, sőt, néhány étel a nevét is őrzi, jelezve a korabeli népszerűségét.

Kossuth kedvenc fogásai

Kossuth Lajos étkezési szokásai a 19. század közepének magyar konyhájába engednek betekintést. Kedvelte a citromos kolbászt, amely ma már furcsán hangzik, de igen kedvelt étel volt akkoriban. A ledarált húst sózták, borsozták, majd a tejbe áztatott és jól elmorzsolt zsemlét, illetve a citrom reszelt héját hozzáadták, így készítették ezt a különleges ízesítésű kolbászt. Otthonában az ebéd rendesen egyszerű, de tisztán és jól készített három tál ételből állt. Magyaros tésztákat, mint réteseket, palacsintát, fánkot is kedvelt. Emellett nagy rajongója volt az akkoriban „hideg, vagy fagyos nyalatnak” nevezett csemegének, a fagylaltnak, ami szép tálalásban, tisztára mosott tengeri kagylóban került a nagyközönség elé.

A korabeli magyar konyha számos ma is népszerű elemet tartalmazott. A gulyás kétségtelenül a legismertebb magyar étel volt már akkor is, általában marhahús, burgonya, hagyma, paprika és fűszerek felhasználásával készített, gazdag, ízletes levesként. A sűrűbb pörkölt sertés- vagy marhahúsból készült, amit paprikával és hagymával főztek jellegzetesre. Kossuth idejében a lángost is szerették már a magyarok, a zsírban sült, kelt tésztából készült ételt fokhagymás vízbe mártogatták, és tejföllel tálalták. Leginkább fazekakban, tűzhelyeken vagy szabad tűzön sütötték és főzték a különböző fogásokat. A paprika karrierje a reformkor elejétől indult, s a szabadságharc idején kulminált.

Ételek, amelyek Kossuth nevét viselik

Kossuth Lajos nevét több étel is őrzi, legismertebb ezek közül a Kossuth kifli. De vajon hányan tudják, mi az a Kossuth-rostélyos, vagy milyen a Kossuth-kenyér? Az 1802-ben született Kossuth Lajos neve olyannyira ismert volt a maga korában, hogy több ételt is elneveztek róla.

A Kossuth kifli története

Induljunk az alapoktól, a Kossuth kiflitől. Mint a Mindmegette megírta, ez a mandulás finomság Pozsonyból indult hódító útjára. Ebben a városban ülésezett a 19. században az országgyűlés, amelyen Kossuth Lajos két főrendű özvegy - született Révay Anna bárónő és Pongrácz Bóra grófnő - képviseletében vett részt. Az ifjú ügyvéd Pozsonyban rendszerint Palugyay Jakab Vasforrás nevű vendéglőjében, az országgyűlési képviselők kedvenc helyén étkezett. Itt gyakorta készítettek fogásokat a táj jellegzetes alapanyagaiból, rendszeresen sütöttek hát diós és mákos pozsonyi kiflit. Állítólag e tészta mandulás változatát szerette legjobban Kossuth, ezért viseli a nevét a Palugyay által kitalált kifli formájú mandulás desszert a mai napig.

Palugyay Jakab és a reformkori gasztronómia

Palugyay Jakab, a pozsonyi vendéglős, kulcsfontosságú szereplő a Kossuth kifli történetében. 1819. augusztus 8-án született a pozsonyi Grassalkovich-palota valamelyik földszinti helyiségében nemesi családból származó felmenőkkel, akik még Kun László királytól kapták földjüket adományként. Fiatalkoráról nem sokat tudunk, de az biztos, hogy kiérdemelte felettesei tiszteletét és bizalmát. Akkor vált ismertté, amikor a Pozsony melletti Vaskutacska (más forrás szerint Vasforrás) nevű vendéglőt 1844-ben átvette. Ez az étterem a 19. században tartott országgyűlések idején a magyar főnemesség és a képviselők legkedveltebb gyülekezőhelye volt. Még Kossuth Lajost is gyakran látták arrafelé, állítólag a híres Kossuth-kifli elnevezés (és recept!) is Palugyaytól származik. Az anekdota szerint a vendéglős a mákos és diós töltelék mellett a süteményt mandulakrémmel is készítette, ami a politikus kedvencévé és egyben a reformkor egyik legkedveltebb desszertjévé vált.

Palugyay nagylelkű és érzékeny ember volt. A „Magyar ipar úttörői” című könyvben felidéznek egy esetet, amelyből jól kiolvasható, hogy milyen nagyvonalú volt. A történet szerint a helyi nagyurak hetente jártak a Vaskutacska étterembe nagy lakomákat tartani. Amikor kiderült, hogy a városból már egy úr sem teszi tiszteletét a vendéglőben, Palugyay összegyűjtötte az összes szegény embert a környékről. Úgy díszítette fel az asztalt, mintha csakugyan az ország krémje jött volna el hozzá, és feleségével, no meg édesanyjával karöltve maga szolgálta ki a meghívottakat, akikre Isten vendégeiként hivatkozott.

Talán ennek is köszönhető, hogy Palugyay 1848-ban kibérelhette a pozsonyi Zöldfa szálloda éttermét. A főurak ugyanis kijelentették, hogy csak akkor látogatják a létesítményt, ha a „derék, becsületes és ügyes” Palugyay kapja az étterem vezetésének feladatát. A vállalkozás gyorsan beindult, 1857-ben már az egész szállodát bérelte, a következő években a világ minden tájáról érkeztek utazók, akik kijelentették: azért jöttek, hogy a Zöldfában élvezhessék Palugyay kitűnő konyháját, amelyet jó ár-érték aránya miatt is hamar megkedveltek. Nem sokkal később az étterem Palugyay tulajdonába került, aki a város társadalmi életének legfontosabb színterévé emelte: a vendéglő afféle szellemi műhely is volt, Pozsony Gundeljaként emlegették. Vendége volt Liszt Ferenc, Alfred Brehm, Erkel Ferenc és I. Ferenc József is. Emellett a Zöldfában hozták létre az első magyarországi vívóegyesületet és más polgári egyleteket.

Kossuth Lajossal olyannyira jó kapcsolatot ápolt, hogy 1848-ban a forradalmár a szálló erkélyéről hirdette ki Magyarország újjászületését, miután V. Ferdinánd király április 10-én aláírta az Áprilisi törvényeket, és bemutatta Magyarország első miniszterelnökét, Batthyány Lajost: „Íme itt azon férfiú, kit a nemzet kívánsága következtében a király akarata a nemzet felelős minisztériuma első elnökévé kinevezett” - hangoztatta. Az erkély egyébként ma is látható Cegléden, a Református Nagytemplom kertjében, ahová a helyi Kossuth Múzeum helyezte el. Tisztelői azért is nagy becsben tartották őt, mert akármennyire is felvitte Isten a dolgát, ő ugyanúgy részt vállalt a hétköznapi feladatokban, ami nem mondható el mindenkiről, aki az övéhez hasonló pozícióba kerül. „De bármennyire emelkedett is Palugyay, ő mindig egyformán igénytelen, egyszerű, szerény és előzékeny maradt. Az ő figyelmét mi sem kerülte ki. Nem jött vendég a Zöldfába, kit Palugyay ki nem szolgált volna, és ez előzékenysége nagy hasznára volt. Mint emberbarát és jó hazafi, szintén mindig híven teljesítette kötelességét” - írták róla 1887-ben.

A pozsonyi vállalkozó egész életében fontosnak tartotta a rászorulók megsegítését. Minden délben tizenkét szegény diáknak ingyen ebédet adott, amelyet maga szolgált fel. Ezt a hagyomány halála után fiai, Ferenc, József és Károly is folytatták. Emellett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is fontos diplomáciai szerepet vállalt, közbenjárt foglyok szabadon engedéséért. Nemes lelkéről tanúskodik az a történet is, hogy állítólag amikor az oroszok 1849-ben betörtek Pozsonyba, nem volt tűzifájuk, így ki akarták vágni a város gyönyörű sétányának fáit, de Palugyay közbelépett, és a saját tűzifakészletét ajánlotta fel.

Palugyay-torta

Nemrég elém került egy recept. A csillogó könyvlapon egy virággal díszített gesztenyés süteményszelet díszelgett. Palugyay-torta - hirdette a cím. Nem hallottam korábban ezt a nevet, ezért utánanéztem, és amint beleástam magam Palugyay Jakab életrajzába, rögtön megszerettem, és rögvest felkerült a legkedvesebb magyar történelmi személyiségeim listájára. Ma is nagy kincse lenne a magyarságnak egy ilyen tisztességes, jótékony, ambiciózus és tehetséges ember. A Palugyay Jakabról elnevezett tortát 1874-ben Jurkovits Ferenc, a Grand Hotel Hungária séfje készítette a híres vendéglős és borkereskedő születésnapjának tiszteletére.

Hozzávalók: 30 dkg gesztenyemassza, 4 dkg cukor, + 16 dkg cukor, 3 dkg reszelt csokoládé, 8 tojássárgája, 8 tojásfehérje, 3 dkg liszt, 15 dkg áthúzó csokoládé, 2 dkg vaníliás cukor.Krémhez: 1.5 dl tej, 4 dkg cukor, 1 dkg vaníliás cukor, 4 dkg liszt, 2 tojássárgája, 30 dkg cukrozott tejszínhab, 4 cl Triple Sec, 4 dkg liszt.Elkészítése: A gesztenyét a reszelt csokoládéval, a tojássárgájával és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd a cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét hozzáadjuk, a liszttel elkeverjük és a Ráma margarinnal bekent lisztezett sütőlemezen, 5 kerek lapot sütünk. A tejből, lisztből, cukorból, tojássárgájából, vaníliás cukorból vanília krémet főzünk. Miután kihűlt, hozzákeverjük a cukrozott tejszínhabot és a Triple Secet. Az így kapott krémet a lapok közé töltjük.

Palugyay borai és pezsgői

Az ételeken túl a vendéglős nagy figyelmet szentelt a boroknak és pezsgőknek, kereskedését az 1850-es évek elején nyitotta meg. Kezdetben csak főuraknak, később az uralkodóház több tagjának szállított az italból, tíz évvel később már Mexikóba és az Amerikai Egyesült Államokba is exportált, ezzel megismertetve a különleges magyar borok ízvilágát a tengerentúli közönséggel. „Aki jó bort akar inni vasuton, vendéglőben Magyarországon, csak azt mondja Chateau Palugyay…” - kezdte Jókai Mór 1879-es tárcáját a Hon című lapban, amelyben arról értekezik, hogy a világ minden táján otthon érezheti magát a magyar, ha Palugyay minőségi italából rendel. „Hiszen emlékezünk rá, hogy két magyar ifjú főur, mikor Kalkuttában a legjobb bordeauxiból rendelt meg a vendéglőben, a Chateau Palugyayt adták föl az asztalukra; s az angol vendéglős megmagyarázta szép geográfiával nekik, hogy ez a bordeauxi kerületnek legnevezetesebb bortermelő helye” - elevenítette fel az anekdotát a híres magyar író. Vicces történet, hogy amikor Jókai éppen a pincészetet járta körbe, hogy tudósítson, akkor hoztak oda egy táviratot Afganisztánból, „melyben az angol hadsereg kér új segélycsapatokat a Chateau Palugyaytól: egri és tokaji veresspikásokban.” A párizsi világkiállításon 1900-ban a Chateau Palugyay nagydíjat nyert.

E kiváló bor a nevét az 1870-es években felépített palotájukról kapta, amely egyszerre volt a család lakhelye és borászati műhelye. Elsőségüket a modern francia palackozási technikák elsajátításának is köszönhették, 1870-ben már napi 2000 palackot töltöttek. A családfő 1886-ban meghalt, de fiai tovább vitték vállalkozását, és egyre nagyobb kereskedelmi sikereket arattak. „Hogy mennyire szerette a világ Palugyayt és mennyire szeretik fiait, bizonyítják ama bizalmas kitüntetések, melyekben e nemes magyar család többször részesült. így például János főherczeg gazdagon ajándékozta meg Palugyay papát az 1881. év karácsonyán. Frigyes főherczeg pedig, ki most állandóan Pozsonyban lakik, nemcsak díszkoszorút küldött az elhunyt Palugyay ravatalára, hanem személyesen vett részt a derék iparos temetésén. Az úttörő, iparkodó, becsületes és nemeslelkü iparos erényei magas polczra emelik nevét. Palugyay Jakab életpályája szolgáljon buzdításul mindazoknak, kik ernyedetlen munkálkodásuk közben el nem csüggednek” - írta róla Gelléri Mór 1887-ben, egy évvel halála után.

A Kossuth-kenyér és a Kossuth-rostélyos

A Kossuth-kenyér és a Kossuth-rostélyos eredete már vitatottabb. A „kenyér” állítólag a kor jellegzetes édessége volt, egy mandulával és csokoládédarabkákkal ízesített szárazabb teasütemény, amit többek között a Pilvaxban kínáltak, és az államférfinak nagy kedvence volt. A Kossuth-rostélyos szintén onnan kapta nevét, hogy Kossuth igencsak kedvelte. Ez egy masszív, húsos fogás, amelyben 60 dkg marharostélyos, tíz deka zsír, hagyma, paradicsom, paprika, krumpli, csiperkegomba, fokhagyma, só, bors és fűszerpaprika egyesül. A húst a zsírban a hagymákkal, fűszerekkel, paradicsommal és paprikával lassú tűzön kell összefőzni, a krumplit pedig szintén megfőzzük, majd a megpárolt gombával töltjük. Tálaláskor a krumplira helyezzük rá a meleg, szaftos húst.

Kulináris kitekintés a reformkorra és azon túlra

A történelemkönyvekben a nagy alakokat gyakran hősként, politikusként vagy hadvezérként látjuk viszont, de ritkábban gondolunk arra, hogy ők is emberek voltak, akik ettek, ittak, ízeket kedveltek - vagy éppen utáltak. Hazánk korai étkezéséről nem sok feljegyzés maradt fent, viszont arról már találhatók írások, hogy a 19. és a 20. században mi jellemezte a gasztronómiát. A különböző civil kezdeményezésű rendezvények ősei a népünnepélyek voltak. Vasárnap vásárt tartottak, az emberek kicserélték portékájukat, amire az italárusok, az édességgyártók is felkészültek. A kor igényeinek megfelelően alakultak ki az ételek. Klasszikus példa lehet a paprikáé, ami a 19. században került új fűszerként a bablevesbe. Nemcsak a főételeknek, a gyorsétkezésnek (street food) is megvannak a hagyományai. Gondoljunk csak a lacipecsenyére, a libafertályra, a lángosra, a különböző bélesekre vagy az Erdélyben is fennmaradt kürtőskalács-készítésre, írja a Balázs mesterként is ismertté vált dr. Halászcsárda. Az első keszthelyi halászlé receptjét például 1832-ben írta le Horváth József Elek. Ez berántással készült piros halleves volt.

Számos hungarikummal büszkélkedhetünk, amelyeket már a reformkorban is kedveltek, vagy akkortájt váltak először ismertté. Déryné Széppataki Róza, a híres színésznő és hazánk első operaénekesnője például naplójában részletesen megemlékezett arról a kulináris élvezetről, amikor először kóstolta a kolozsvári káposztát. A hagyomány szerint Déryné komoly receptgyűjtő és ihletadó is volt. Nem beszélve Laborfalvi Rózáról, aki Jókai első, tizenkét évvel idősebb hitveseként megfőzte a Jókai-bablevest - és ifjú férjét. Jókairól ismert volt, hogy szívesen teázott, amiről megemlékezik az „És mégis mozog a föld” című regényében több helyen is. „- S minthogy valamit inni csak kell - mondá Kálmánnak, midőn felkerekedtek, hogy együtt átmenjenek Budára a kis hősnőhöz -, tehát ezentúl eténként teát fogok inni. Úgy na, teát. Leszek valóságos teatoteller.”

Más híres személyiségek kedvenc ételei

Érdekes összehasonlítani Kossuth Lajos ízlését más híres történelmi személyiségek gasztronómiai preferenciáival.

Magyar történelmi személyiségek

• Mátyás király: Igazi barokk ételeket kedvelt. Kedvenc ételei - a fáma szerint - kappan leves, roston sült hal, fahéjas-mézes sült alma, pölöskei muskotályos bor. Ezeket fogyasztotta 1764. augusztusában a váci látogatása idején is.
• Petőfi Sándor: Petőfi igen kevés étkű volt. Levest, húst evett csupán, a többi ételt alig ízlelte. De a töpörtyűs pogácsa kedvenc eledele volt, amit a nagymama kiváló ízléssel tudott készíteni. „Asztalunkál érte meg Petőfi, 1845-ben, márczius 17-dikén a nevenapját… Nem volt semmi előkészület. A névnapi alkalomra nem gondolt senki, talán még Petőfi sem.” Degré Alajos Visszaemlékezéseim című könyve is megemlíti Petőfi étkezési szokásait: „…Ceglédről Abony vidékére vonult táborunk. Azonnal bográcsot vettem elő, amelyben fél óra előtt még pörköltet készítettünk, abrakosznyával kitörölgettem, és víz után láttam, de víz csepp sem volt kapható. Az oroszlán fölébredt, most már le kell csillapítani. Most már teázni akarunk. Mit tehettünk mást? Megfőztük borban.”
• Deák Ferenc: A haza bölcse minden bizonnyal édesszájú volt, ha a róla elnevezett Deák-tortára és a Deák-módra készült sütemény-változatokra gondolunk. Ezen kívül nagyon szerette a sült csirkét paradicsommal.
• Erzsébet királyné (Sisi): A királynőnek minden napja egy nagy csésze Earl Grey teával indult, amit tejjel és cukor nélkül fogyasztott, hozzá omlós kekszet evett. Reggelire a rántotta is nagy kedvence volt, olykor megvadítva füstölt lazaccal és friss szarvasgombával. Imádta a csokoládét, így a délutáni teájához általában csokis pitét, csokis mousse-t vagy csokitortát szolgáltak fel neki. Tea mellé szívesen fogyasztott apró szendvicseket is, melyek nagyon népszerűek voltak akkoriban. Állítólag imádta az eperlekvárral megkent friss kenyeret és péksütiket. Igazi különleges ínyencsége az ibolyafagyi volt, melybe egy marék ibolyát mozsárban szétzúztak. E különleges ételt Ausztriában még ma is készítik. Szerette a szilvás gombócot, melyet állítólag ő maga is kiválóan el tudott készíteni. Vacsorakor nagyon szigorú volt magával. Se burgonya, se rizs, se tészta nem került a tányérjára. Csak grillezett hal, és friss saláta. Kedvenc gyümölcse a mangó volt.
• I. Ferenc József: Kedvenc ételei között szerepel a császármorzsa (smarni), amelynek eredetére több köznépi legenda is ismeretes. Abban mindegyik egyetért, hogy I. Ferenc József osztrák császár és magyar király volt a sütemény névadója. Abban viszont már eltérnek a történetek, hogy mikor, hol és miért is jött létre a császármorzsa. Ferenc József másik nagy kedvence az Isler, vagy ahogy eredetileg írják Ischler.
• Horthy Miklós: Magyarország harmadik kormányzójának kedvenc süteménye a pogácsa volt. Emellett a magyaros ízeket kedvelte. Külföldön nem is tudott jóízűeket enni. Saját bevallása szerint, inkább „behunyta a szemét”. Egyetlen káros szenvedélye a kóla volt.
• Kádár János: Bejárónője keveset árult el étkezési szokásairól. Azt tudjuk, hogy a csirkebecsinált volt a kedvenc étele, reggelire pedig gyakran evett gombás, velős tojást. Sokáig az a tévhit terjedt, hogy Kádár kedvenc étele a krumplileves volt. A pártfőtitkár „népszerűségéhez” hozzátartozott az a kép, hogy látszólag mindenben az egyszerűségre törekedett. Ebbe a képbe tökéletesen beleillett a krumplileves.

Külföldi történelmi személyiségek

• Napóleon Bonaparte: Állítólag szerette a pacalt, bár szakácsa nem tartotta hozzá méltó ételnek. A csaták előtt pedig sült csirkét kért. A marengói csata nagy francia győzelmének emlékét őrzi a sült csirke Marengo módra receptje. Állítólag a jó hír hallatán Dunant kiejtette kezéből a paradicsompürével teli edényt, amely egyenesen egy ropogósra sült csirkére borult. Napóleon éppen ekkor tért vissza a hadiszállásra, amikor is azonnal tálalni kellett számára. Újabb csirkét nem volt idő kisütni, ezért a főszakács a paradicsomos csirkét ízesítette tovább gombával, fűszerekkel. A hatás nem maradt el: a császárnak ízlett az új fogás.
• Marie Antoinette: XVI. Lajos felesége a történetek szerint nagyon szerette a fényűzést, a divatot és az édességeket. Nagy kedvence a fánk volt, ami egész Európában elterjedt. A franciák úgy tartják, hogy a királyné egy karneváli éjszakán kóstolta meg először egy mézeskalácsos mester utcán árult paraszti fánkját, amely annyira elbűvölte, hogy az egész kosárnyi árut megvásároltatta. A karnevál után magához hívatta a fánksütőt, aki megosztotta a királyi cukrásszal az elkészítés titkát. A recept kisebb módosítását követően a fánkot rendszeresen fel kellett szolgálni a francia királyi udvarban. Az idők múlásával mindenütt elterjedt.
• George Washington: Imádta a cseresznyés sütiket, felesége receptkönyve is tele volt velük. E kategórián belül is Washington kedvenc süteménye a cseresznyés morzsasüti volt, mely valójában egy pite. Egy történet is tartozott hozzá, ami szerint a 6 éves George lelkesen próbálgatta a kertben apja új fejszéjét, közben tönkretéve vele a család kedvenc cseresznyefáját. Másnap édesapja rákérdezett, hogy tud-e róla valamit, ő pedig nem bírt hazudni, elmondta, hogy ő tette. Édesapja természetesen megbocsátott neki. A történet valószínűleg nem igaz, azt erősíti, hogy George Washington számára mennyire fontos volt az őszinteség.
• Adolf Hitler: A kor újságírói szerint Hitler szigorú vegetáriánus életmódot folytatott. Ám a valóságban szerette a jó és különleges sonkát. A mogyoróval és mazsolával megszórt almatorta a Führer mindennapi betevője volt, de Hitler a csokoládés sütit és a pogácsával felszolgált teát is szerette. Ez utóbbit, a teát 7 teáskanál cukorral fogyasztotta. A Führer kedvenc ételei között megtalálhatjuk a májgombócot, a kaviárt, de a vajban sült pisztrángnak sem tudott ellenállni. Elalvás előtt mindig süteményt majszolt. Élete utolsó napjaiban annyira rettegett attól, hogy megmérgezik, hogy csak húslevesen és burgonyapürén élt.
• Benito Mussolini: A Duce imádta a fokhagymát, és azt gondolta, hogy a francia étel „értéktelen”. Az olasz fasizmus megteremtőjének kedvence az egyszerű saláta volt, amelyben olívaolajjal és friss citromlével átitatott apróra vágott fokhagyma adta az alapot. Mussolini elképzelése szerint a megfelelő ételt úgy kell összeállítani, hogy három perc alatt elfogyasztható legyen, összességében tíz percnél többet naponta pedig senkinek sem kellene étkezésre pazarolnia. Gyűlölte a tésztát, mely szerinte ellustítja az embert. Szeretett enni otthon a családjával, s az volt a mániája, hogy mindenki az asztalnál üljön, amikor megérkezik. Hatalmas leves rajongó volt, a krémleveseken kívül mindenféle levest kedvelt. A legnagyobb kedvence pedig a teknősleves volt. Az elnök a leveseken kívül nagyon kedvelte az indiai curry-t és a különböző sajtokat is.
• Josip Broz Tito: A jugoszláv diktátor valódi különc volt. A gyakorlatban a csigán kívül mindent megevett. Tito valóban nem volt egy túl válogatós személy, a zsíroskenyeret imádta, s a túrós csuszát sem vetette meg. A marhahúsos fogások a gyermekkorát idézték meg, országon belüli vonatújain pedig pulykahúst fogyasztott gorgonzolás tésztával. Rajongott az erős, piros paprikáért. Sőt ennek élvezetére munkatársait is megtanította: a paprikát nem ízlelgetni kell, hanem gyorsan, kis rágás után rögtön lenyelni, legalábbis a vezér így fogyasztotta.
• Mao Ce-tung: A paprika mellett kedvelte a dél-kínai partoknál élő halfajtát és az extrán zsíros disznóhúst, mint például a kockákra vágott párolt sertésdarabkát karamellizált cukorral.
• Pol Pot: A vörös khmerek tömeggyilkos vezetője a vadhúsért rajongott. Szerette az őzből, vaddisznóból, kígyóból készített ételeket, a friss gyümölcsöt, a brandyt és a kínai bort.
• Fidel Castro: Közismert hóbortja, a szivarozás mellett lelkesedett az édességekért, elsősorban a csokoládés shake-ért, amelyet napi rendszerességgel fogyasztott. Tudta ezt mindenki, így mindkét kedvencével megpróbálták megmérgezni. Azonban ez sem tántorította el egyiktől sem.
• Kim Dzsongil: Kedvence a cápauszony leves és a kutyahús leves volt. Emellett rengeteg Hennessy konyakot nyakalt be. Természetesen sok rizst is fogyasztott.
• John F. Kennedy: Szerette a sült babot, jó katolikus létére péntekenként halat evett, és az általunk kevéssé ismert clam chowdert is imádta - ami tulajdonképpen egy szaftos, zöldséges kagylóragu. Vagy diétás okoknál fogva, vagy csak azért, mert imádta, nem tudni, de nagyon sok túrót (helyesebben cottage cheese-t) fogyasztott.
• Ronald Reagan: Egyik kedvence a mac and cheese (amerikai sajtos tészta) és a fasírt volt, de ez lényegtelen ahhoz képest, amennyire odáig volt az édességekért. Imádta a jelly bellyt, a monkey breadet (ami gyakorlatilag fahéjas aranygaluska), a csokitortát és felesége, Nancy fudge brownie-ját.
• George H.W. Bush: Imádott étele a tojás, hot dog, beef jerky, töpörtyű volt, de a lényeg, hogy mindenre tabascot vagy valamilyen csípős szószt öntött.
• Nicolae Ceaușescu: A román kommunista diktátor kedvence a vegetáriánus lasagna volt, amelynek tetején egy tejföllel habart tojás volt. Szerette a román stílusú pontykocsonyát, no meg a steak-et fetasalátával. A „Kárpátok géniusza” a neki nem tetsző ételdarabokat a földre dobta - olykor még hivatalos alkalmakkor is - és messze rúgta magától. Semmit sem volt hajlandó elfogyasztani, amit nem ellenőriztek előtte „megfelelően”.
• Szaddám Huszein: Nem volt túl ínyenc. „Falta” Amerikát. Imádta a Mars csokit, Bounty szeletet, valamint a 7 Up üdítőt. Bunkerének hűtője is ezekkel volt telerámolva. A feljegyzések szerint az amerikaiak ellen harcoló, de az amerikai ételekért és édességekért lelkesedő iraki vezető kedvenc étele a mogyoróvaj volt, ám a Cheetosért is odavolt. Kivégzése előtt pedig hamburgert és sült krumplit fogyasztott.

A történelem híres alakjai között akadt édesszájú, egyszerű falatokhoz ragaszkodó és igazi ínyenc is. Kedvenc ételeik hol legendás történetekhez kapcsolódnak, hol csak apró érdekességként árnyalják a róluk alkotott képet.

tags: #kossuth #lajos #kedvenc #etele