Az Istvántelki MÁV Főműhely: Egykor volt ipari gyöngyszem, ma az urbex paradicsoma
A magyar vasúti közlekedés történelmének egyik legfontosabb és legimpozánsabb helyszíne volt az Istvántelki MÁV Főműhely. A Budapest IV. kerületében, a Budapest-Vác vasútvonal mentén elterülő ipari komplexum, amely 1905-ben nyitotta meg kapuit, egykoron a vasúti járműjavítás és -gyártás csúcstechnológiáját képviselte. Ma, bár jelentős része elhagyatottan pusztul, még mindig lenyűgöző ipari emlék, az urbex kedvelőinek paradicsoma, és a múlt dicsőségének csendes tanúja.
Történelmi gyökerek és a kezdetek dicsősége
Az 1846-os Pest-Vác vasútvonal megépítése után a vasúti közlekedés rohamos fejlődése szükségessé tette új, nagyobb kapacitású javítóműhelyek létrehozását. Így esett a választás Rákospalotára, azon belül is Istvántelkre, ahol gróf Károlyi Sándor birtokában lévő, megfelelő nagyságú terület állt rendelkezésre a főváros közvetlen közelében. A terület kiválasztásánál fontos szempont volt a vasúti elérhetőség és a bővíthetőség is. A hosszú kisajátítási eljárások után 1901-ben kezdődtek meg a munkálatok, és 1902-ben indult meg az építkezés. A MÁV gépészeti főosztálya által tervezett komplexumban sorra épültek fel a korszak legmodernebbnek számító létesítményei.
1902-ben kezdődött a vágányhálózat és a műhelycsarnokok építése. Az első évben elkészült a kocsiszerelő és az esztergaműhely, 1903-ban pedig átadták a mozdonyszerelő műhelyt, valamint több raktárépületet is. A kocsi- és mozdonyműhelyek közé ékelődött be az esztergaműhely és a kovácsműhely, a kerékkovács műhely, a rugóműhely és az öntőműhely. A keleti oldalon kapott helyet a hatalmas méretű kazán- és gépház, melyhez rakodó-, szén- és salaktárolók is csatlakoztak. A tervezők gondoltak a jövőre, így mind a gép- és kazánházat úgy alakították ki, hogy később bővíteni lehessen őket.
Az üzem átadása 1904-ben történt meg, a megnyitó ünnepségre pedig 1905-ben került sor. Megnyitásakor nagyságrendileg 1150 munkás dolgozott itt, ez a létszám az 1910-es évekre már bőven 2000 fölé emelkedett. Elmondható, hogy az akkori Magyarország legnagyobb és legkomplettebb javítási munkálatokat ellátni képes vasúti javítóüzeme volt.
A Főműhely építészeti és funkcionális értékei
Az Istvántelki Főműhely épületei a korabeli vas- és vasbeton építészet kiemelkedő példái, melyek a funkció és az esztétikum ötvözetét mutatják. A szabványosítás jegyében az első épületek, mint a kocsiszerelő csarnok, a középső, T-alaprajzú műhelyépület, a kazánházak, az anyagszertárak, a szociális épületek, valamint a mozdonyszerelde egységes homlokzati képet mutattak.
Az üzem legfontosabb és legismertebb épülete az impozáns, 24 800 m²-es kocsiszerelde. Főhomlokzata déli irányba nézett, ugyanis ebből az irányból érkeztek a javítandó szerelvények. A csarnoktér kialakításakor kisebb háromszög rácsos tartókat alkalmaztak, amelyek a főfalakon és a rácsos vasoszlopokon nyugszanak. A nyolc hajó közül öt a közelmúltban nagyszabású felújításon esett át, és ma a modern motorvonatokat vizsgálják és javítják itt. A keleti három hajó az építéskori állapotot tükrözi, állaga rendkívül rossz, életveszélyes, ezért nem használják aktív munkavégzésre.
A hajók véghomlokzatai oromzatos kiképzést kaptak, melyek közepén téglakeretelésű körablakok nyílnak. Eredetileg kalászi mészkőből készült lábazat futott körbe az épületen, felette mellvéd magasságig téglaburkolat, majd világosra vakolt téglafalazat következett. A hajókat egyenként nyeregtető fedi, melyeknek gerincén hernyó típusú felülvilágító engedi be a fényt. Belsejében a megszokottól eltérően több kisebb műhelyt alakítottak ki a munka megkönnyítése végett, illetve két tolópaddal mozgatták a kocsikat az épületben futó sínek között.
Az üzem területén két nagyon szép, Intze típusú víztorony található, egyenként 120 m³-es víztározóval, melyek valaha az üzem vízellátását biztosították. Ezek felújítása sokáig csak terv maradt. Az eklektikus stílusban épült, 34,67 m magas, karcsú tornyok hengeres törzse idomtéglákból épült, kő lábazattal, egy bejárattal. A tornyok vas tartálya nagyjából 20 m magasan kezdődik, amelyet kívülről mívesen faragott, tízszögű, festett faburkolat véd.
A Főműhely történetének fordulópontjai és hanyatlása
A Főműhely élete során számos jelentős eseményen ment keresztül. Az első világháború kitörésekor 80 munkás és 11 tisztségviselő kapott behívót, de őket később felmentették a szolgálat alól. Felmerült egy olyan ötlet is, miszerint az Északi Járműjavító szerepét átvenné a Landler Jenő Járműjavító, de ezt később elvetették.
Jelentős fordulópont 1936. január 1-jével következett be, amikor innen az összes villamos Kandó-rendszerű motorkocsi javítása átkerült az Északi Főműhelybe. Ez nyilván létszámcsökkenést eredményezett, de minőségbeli csökkenést nem. Az Istvántelki MÁV Főműhely változatlanul a kor egyik legfontosabb vasúti járműjavítási és képzési központja maradt, valamint munkás kulturális dal-, sport- és vitorlázó repülőgép egyleteiről is igen híres volt a korabeli Rákospalota legnagyobb ipari üzeme.
Új idők új szeleként a főműhely - a dolgozók javaslatára - felvette a Landler Jenő Járműjavító Üzemi Vállalat nevet és egészen 1990-ig ezen a néven volt ismert. Az 1950 és 1970 közötti időszakban eleinte a gőzmozdonyok gőzhengereinek gyártása és javítása volt a fő profil, majd később, a gőzmozdonyok szerepének csökkenésével folyamatosan átállt ipari hűtőkocsik és élelmiszer szállítókocsik gyártására és karbantartására.
Az 1970 és 1990 között végrehajtott jelentős rekonstrukció és modernizáció képezte az üzem utolsó „dicsőséges” időszakát, hiszen szinte az elsők között volt, amelyet elért a rendszerváltás értelmetlen pusztítása. A főműhely mint létesítmény 1993. január 1-jével megszűnt. Az egykor a világ legkorszerűbb, típus létesítményként emlegetett üzemének egy része ma is aktív (MÁV Nosztalgia Kft. gőzösműhelye, valamint a Desiro és BDVmot motorkocsik karbantartó csarnokai, stb.), többségében viszont csak a pusztulás az úr. A gaz és a romlás virágai verik fel a magyar vasúti járműgyártás elmúlt 100 évének összes jelentősebb, itt felhalmozott típusát.
Napjainkban: Az urbex és a nosztalgia találkozása
Mára a terület nagy része elhagyatott, igazi ipari-urbex paradicsom. A csarnokok nagy részét lebontották, amit nem, ott a műemléki védettség ellenére a gaz burjánzik. A vasutas érából már csupán a motorkocsi szín és a gőzösműhely maradt. A Főműhely területén számos, rossz állapotú fa- és vasvázas vasúti kocsi és gőzmozdony található. A muzeális járműveket részben használaton kívüli, romos csarnokokban, részben szabadtéren tárolják.
Azonban a múlt emlékei nem tűntek el teljesen. Ma itt található a MÁV Nosztalgia Kft. műhelye (ismertebb nevén a „Gőzösműhely”), valamint az ide honosított Stadler FLIRT, BDVmot, BVhmot, BVmot motorvonatok és a Siemens Desiro motorkocsik karbantartó csarnokai. A MÁV Rail Tours népszerű programjai közé tartoznak az úgynevezett „kulisszatitok” látogatások, melyek során a vendégek beleshetnek egy-egy vasúti üzem működésébe. Ezek a túrák behelyezik a látogatókat a magyar vasút történelmébe, bemutatják a gőzmozdonyok működését, és olyan szakemberek tolmácsolásában elevenítik fel a múltat, akik egész életüket a vasparipák életre keltésének, karbantartásának, restaurálásának szentelték.
A gőzösműhelyben mintha megállt volna az idő, de az élet nem. Itt látogatható a hírekben sokat emlegetett, Pozsonyból hazaszállított étkezőkocsi is, melyen Horthy Miklós kormányzó utazott egykoron. A kocsi renoválás alatt van, kívülről már régi, zöld fényében pompázik. A csarnokban a látogatók megtekinthetnek régi posztereket, a régi belépési dobozt, ahol le kellett pecsételni, ki mikor érkezik. A műhelyhez tartozó csarnokban a látogatók megtekinthetik az ott tárolt járműveket is, akad itt minden: régi villamosok, melyek Szeged és Miskolc sínjeit járták, óvodába készült, virágosan színesre festett Bcmot motorkocsi, régi mozdonyok lecsupaszítva, hogy tanulmányozható legyen rajtuk a belső szerkezet. A vendégek itt szinte mindenre felmászhatnak, fényképezkedhetnek, és kipróbálhatják a vonatok csarnokban történő mozgatását lehetővé tevő tolópadot.
További vasúti érdekességek Magyarországon
Az Istvántelki Főműhelyen kívül is számos izgalmas vasúti helyszín várja a látogatókat. A MÁV Rail Tours nem csupán Istvántelekre indít vezetett túrákat, hanem más legendás vasúti műhelyekbe is.
Ferencváros: A Fradi az ország legnagyobb pályaudvara, az ország vasúti fordítókorongja. Mérete alapján Magyarország és területét tekintve Közép-Európa legnagyobb rendező pályaudvara. Középponti szerepe az Összekötő vasúti híd megépítése (1877) után alakult ki, ugyanis ezen a hídon keresztül halad át Magyarország keleti és nyugati országrésze közötti tehervonati forgalmának mintegy 80-90%-a. A 2,5-3 órás látogatás során szakmai kísérő mutatja be ennek a „város a városban” pályaudvarnak a működését, a látogatók megismerkednek a különböző munkafolyamatokkal, bepillantást nyerhetnek a pályaudvar mindennapjaiba és az azt működtető vasutas kollégák munkájába. Megtekinthetik a gurítódombot és megismerkednek a kocsisorozás rejtelmeivel.
Szegedi pályaudvar: Ezen az új programon a látogatók bejuthatnak olyan helyszínekre is, melyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt. A kétórás program a szegedi Nagyállomás gyönyörűen felújított épületének megismerésével kezdődik, ahol a Szegedi Forgalomirányítási Központot és a mai vasúti közlekedésben alkalmazott vonatkövető és forgalomirányítási rendszereket ismerhetik meg a látogatók. A fölfedező út Szeged-Rendező pályaudvaron folytatódik.
Az Istvántelki Főműhely, bár ma már csak árnyéka egykori önmagának, még mindig lenyűgöző lenyomata a magyar ipartörténetnek. Egy hely, ahol a múlt emlékei találkoznak a jelen hanyatlásával, és ahol a vasút szerelmesei még mindig felfedezhetik a letűnt idők nagyságát.
tags: #mav #fet #kozpont #istvantelek