Az emberi rasszok sokszínűsége és genetikai gyökerei

Az emberiség története során az emberi faj kutatása számos forrásból táplálkozott, a 4000 évre visszatekintő történetírástól a nyelvészeten és néprajzon át a 20. században jelentőssé vált embertanig (antropológia), végül pedig a modern génelméletig. Ez utóbbi különösen nagy távlatokat nyitott meg az objektív tudományos megismerés előtt, sok nyitott kérdést megoldva és számos korábbi elméletet döntő bizonyítékokkal megcáfolva. A génelmélet fényében, az anyai és apai gének felmenő ágát követve bebizonyosodott, hogy az egész emberiség egyetlen ősszülő pártól, Ádámtól és Évától származik, akik mintegy 150 ezer évvel ezelőtt éltek Kelet-Afrikában. Utódaik innen indulva hódították meg a Földet, ami során az eltérő körülményekhez való alkalmazkodás következtében különböző rasszok alakultak ki.

Az emberi rasszok kialakulása és elterjedése

Az emberiség történetében először a fekete (negroid) rassz jött létre, majd Ázsia és Ausztrália meghódítása után - mintegy 50-60 ezer évvel ezelőtt - a sárga keleti (mongoloid) rassz, végül Ázsiából indulva 40 ezer éve a fehér (európai) rassz. Európa 40 ezer évvel ezelőtti meghódítása annak volt köszönhető, hogy a fehér ember legyőzte az itt addig őslakó neandervölgyi előembert, amely tőlünk idegen faj volt. Amerikát 15 ezer évvel ezelőtt a mongoloid rassz képviselői hódították meg a Bering-szoroson keresztül.

A mai ember egyetlen fajt alkot, amelynek azonban különféle változatai vannak. Ezek hosszú idő alatt, az eltérő körülményekhez való alkalmazkodás során alakultak ki, mint például a feketék bőrszíne az erős ultraibolya sugárzás miatt. A testalkatbeli különbségek is adaptációs hatásokat tükröznek: kimutatták, hogy például az eszkimók zömök, nagy törzse kevesebb hőt ad le, mint a feketék nyúlánkabb teste, még ha testtömegük azonos is.

Az emberiség genetikai sokfélesége és a "faj" fogalma

Az emberi populációk genetikailag különböznek egymástól oly módon, hogy az megfelel a faji és etnikai identitásuknak. Míg az emberiség egy faj, aközben a világban boldog-boldogtalan vígan használja a „faj” fogalmát, beleértve magát Ferenc pápát is. Itt persze lehet egy félreértés: az angolnak külön szava van a fajra, mint állatfajra (species) és a fajra, mint rasszra (race). A rassz kifejezés a magyarban is létezik, de inkább a fajt szoktuk használni. Tehát a faj fogalmát egyszerűen többféle jelentésben használjuk: van egy természettudományos jelentése; egy másmilyen, a jogban és társadalomtudományban bevett jelentése; és talán egy hétköznapi jelentése.

A "race" fogalma az angolban a 16. század végén honosodott meg, ami ekkor még egy nagyjából közös kultúrájú és egy földrajzi régióból származó embereket jelölt, és meglehetősen lazán használták. Aztán a 19. században Carl Linnaeus és Johann Blumenbach előállt az ötlettel, hogy az emberiséget formálisan is osszák fel rasszokra, morfológiai jellemzők alapján. Az emberi faj (homo sapiens sapiens) rasszokra („fajokra”) osztása és a rassz jelentőségének felnagyítása a koramodernitás szellemi terméke, nem is beszélve a rasszok közötti állítólagos hierarchia felállításáról, miszerint egyes rasszok felső-, mások alsóbbrendűek, mivel (gondolták akkor) csoportszinten meghatározható szellemi kapacitásaik nem egyformák.

A huszadik században aztán jött a tudományos-ideológiai ellencsapás, és kialakult az az álláspont, hogy az emberi faj genetikailag olyannyira egységes, hogy nem pusztán hierarchiát nem lehet felállítani valamiféle rasszok (fajok) között, hanem maga a fogalom is értelmetlen. Ennek az elképzelésnek a legfőbb propagátora Franz Boas (1858-1942) német-amerikai antropológus, „az amerikai antropológia atyja” volt, aki a történelmi partikularizmus és a kulturális relativizmus követője volt. Boas követője, Ashley Montagu fogalmazott úgy, hogy „a faj korunk boszorkányüldözése” Az emberiség legveszélyesebb mítosza: A faj tévedése című kötetében. A huszadik század második felében ezt a felfogást kiegészítette az a meglátás is, hogy túl korán hagytuk el Afrikát ahhoz pár millió évvel ezelőtt, hogy a különféle emberi populációk közt érdemi genetikai különbségek alakuljanak ki - ennek az álláspontnak a fő képviselői a genetikus Richard Levontin és a paleontológus Stephen Jay Gould voltak. 1972-ben Levontin úgy találta, hogy a genetikai különbségeknek csak a 15 százaléka írható az emberi fajok számlájára. Ezután bevett nézet lett, hogy a faj (rassz) pusztán „társadalmi konstrukció”, ami a nyugati gyarmatosítást, elnyomást és diszkriminációt volt hivatott alátámasztani, mint annak háttérideológiája, és nincs biológiai alapja. A faj maximum társadalmi valóság, mivel sokáig így gondolkodtunk az emberről.

Charles Murray amerikai szociológus 2020-as munkájában, a Human Diversity-ben (Emberi sokszínűség) azt állítja, hogy mindebben sok igazság van, azzal a ponton azonban túl messzire megy a mai bevett álláspont, hogy a biológiai különbségekre vonatkozóan azt állítja, hogy azok teljesen jelentéktelenek, sőt értelmetlen beszélni róluk. Az emberi populációk ugyanis eleve már amiatt a tény miatt különböznek genetikailag egymástól némiképp, hogy külön élnek más populációktól. A földrajz tehát genetikai különbségeket teremt. Ez nem jelenti azt, hogy létezne olyasmi, mint „faji tisztaság”, és időtlen idők óta létező rasszokról, fajokról sem beszélhetünk, de ettől még vannak genetikai különbségek az emberek csoportjai közt, pusztán a különélés okán.

Az MTA is kiadott közleményt, deklarálva, hogy az emberiség egy faj, „hosszú idő alatt kialakult különböző rasszainak egyike sem magasabb vagy alacsonyabb rendű, mint a másik, és keveredésük egyidejű az emberiség történetével”.

Genetikai klaszterek és földrajzi elválasztóvonalak

Az egyik legjelentősebb, genetikai sokszínűséget vizsgáló kutatás a Jun Z. Li-vezette kutatás (Human Diversity Genom Project) volt a kétezres években, amely a humán genom feltárása után vizsgálta a világ emberi populációinak klasztereit (halmazait). Liék először öt megkülönböztethető populációt találtak, amelyek kontinensenként különültek el. Aztán találtak még két külön populációt. Azaz összesen hét külön halmazt azonosítottak, amelyek nagyjából megfelelnek a köznyelvben bevett, hagyományos felosztásnak. Eszerint Afrika mindenki mástól különbözik. A „kaukázusi” faj nem ennyire lehatárolt, de különálló. A szubszaharai Afrika és Kelet-Ázsia halmaza közt semmilyen átfedés nincs, viszont a többi mind legalább részben eme kettő keveréke. Megkülönböztethető a közös genetikai gyökérről idővel leszakadt amerindiai halmaz, az óceániai halmaz (malenéziai és pápuai alhalmazzal), a közép- és dél-ázsiai halmaz, az európai halmaz és a közel-keleti halmaz (ami az európairól szakadt le). Európa területe többször újranépesült, és az ide érkező homo sapiens legalább kétféle itteni humanoiddal, a neandervölgyivel és a gyenyiszovaival keveredett. 2010 óta még apróbb részleteket is vizsgálnak a kutatók, és lényegében számos európai nemzet genetikai különbözőségét sikerült kimutatni.

A legtöbb népesség „genetikai előzményei képlékenyek és dinamikusak”, de ettől még létezik genetikai különbség a népességek között.

Minderre a „faj csak társadalmi konstrukció” elképzelésének hívei rengeteg kifogást hoztak fel, például hogy a populációkon belüli különbségek nagyobbak, hogy van keveredés a populációk között, és hogy minél kisebb részleteket vizsgálunk, annál kisebbek a genetikai különbségek. Mindez igaz, ám az alaptételt nem kezdi ki. 2002-ben a „Rosenberg-tanulmány” (Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet) - még a Li-féle kutatások előtt - arra keresett választ, hogy a halmaz-kutatások eredményei nem pusztán illúziók-e, valamiféle elhibázott módszertan és mintaválasztás eredményei. Konklúziójuk az volt, hogy a genetikai és földrajzi különbségek vizsgálata megerősítette, hogy a halmazok (klaszterek) nem pusztán valamiféle önkényes mintaválasztás eredményeként rajzolódnak ki, hanem kis, ugrásszerű, nem folyamatos (diszkontinuus) genetikai különbségek vannak a földrajzi választóvonalak két oldalán élő populációk között, összehasonlítva az ilyen választóvonalak ugyanazon oldalán élő populációkkal, amelyek hasonlatosabbak egymáshoz genetikailag. Murray azt írja: „ideológiai szempontból érteni vélem, hogy az ortodoxia miért szeretné, hogy a genetikai különbségek inkább folyamatosak legyenek. A földrajzi diszkontinuitások (azaz hogy a különbség ugrásszerű, nem pedig folyamatos), a folyamatos különbségekhez képest, sokkal inkább úgy hangzanak, mint a klasszikus értelemben vett fajok.” Hozzáteszi: „A genetikai távolság az európaiak és a kelet-ázsiaiak közt az alapvető összetevőkben ’nagynak’ tűnik.”

Murray konklúziója az, hogy a tudományos kutatások mai állása ezzel együtt mégsem igazolja a klasszikus értelemben vett fajok (rasszok) létét, és való igaz, hogy az sok szempontból „társadalmi konstrukció”. Viszont „a populációk közti genetikai különbözőség kialakulása a Föld benépesítésének inherens velejárója. Ez az, ami akkor történik, amikor egyes populációk leszakadnak egy anyapopulációról, és földrajzilag (nagyrészt) különállóak lesznek.”

Genetikai különbségek és adaptáció

Az 1980-as évek óta az is kiderült, hogy bizony volt rá idő az előző párezer évben, hogy jelentős genetikai különbségek alakuljanak ki lokálisan, akár az egész emberiség Afrikából származik, akár nem: a humán genom váratlanul nagy része volt kitéve evolúciós szelekciós változásnak azóta.

Sőt, szinte minden olyan sajátosság, ami pszichológiai jellegű, betegségekkel kapcsolatos vagy a kognitív képességeinkkel kapcsolatos, a kontinentális populációk között különbségeket mutat az allél-szekvenciák (az allél a kromoszóma egy adott pontján elhelyezkedő gén variációja) vizsgálata alapján (de nem a fenotípusokban). Az allélek segítségével vizsgálják a genotípust, ami a fenotípust kódolja. A genetikailag befolyásolt különbségeket hosszan tárgyalja Murray, mindenesetre itt most annyit jegyzünk meg, hogy genetikailag befolyásolt, hogy egyes populációk inkább milyen betegségekre hajlamosabbak, de egyes szociális és kognitív funkciókat is befolyásol a genetika. Murray következtetése: „a kognitív repertoárban mutatkozó etnikai különbségeket nem kell sem letagadnunk, sem félnünk tőlük. Ezek a különbségek léteznek, és bárki, aki látott már valamit a világból, tudatában van ennek. A természet és környezet keveréke? Nem ez a kérdés. A különbségek maguk tények. A világ népei azonosak az alapokat tekintve, és különböznek a részletekben. Az alapok alapján kapcsolódunk egymáshoz, a különbségekkel pedig együttélünk és gyakran élvezzük őket.” Hozzáteszi: természetesen nem kezelhetjük morálisan és jogilag másként az egyéneket csak azért, mert más néphez tartoznak. Míg tehát a fajok 19. századi, rasszista értelemben vett fogalma nem állja meg a helyét, és sok szempontból valóban társadalmi konstrukció, ettől még nem igaz, hogy az emberiség fajszerű és etnikai csoportjai között, leginkább kontinentális alapon, ne lennének jelentős biológiai különbségek, mert vannak. Ettől még a személyközi különbségek is jelentősek, viszont természetesen semmiféle hierarchia nem állítható fel úgymond faji alapon. Kontinentális szinten a populációbeli különbségek, melyek a személyiséghez, képességekhez és társadalmi viselkedéshez kapcsolódnak, gyakoriak.

A belső, ún. génközeli jellegeknél is jelentős eltérések találhatók a különböző földrészeken eltérő körülmények között élő embereknél, így például a vércsoportok gyakoriságában. Az AB0 vércsoportrendszerből az amerikai indiánoknál a 0 vércsoport az uralkodó, Ázsiában és Afrikában viszont ritkább, inkább csak a fő közlekedési útvonalaktól távolabb eső helyeken fordul elő nagyobb gyakorisággal. Ennek oka abban rejlik, hogy a pestis ellen a 0 vércsoportúak kisebb ellenállást tudnak kifejteni, mint az A, B vagy AB vércsoportúak, mert a pestisbacilusok a 0 vércsoporthoz hasonló tulajdonságot tartalmaznak. Afrikában és Ázsiában a pestis gyakran okozott hatalmas járványokat (a középkorban még Európában is), és ezek a járványok elsősorban a 0 vércsoportúak közül szedhették áldozataikat. Az A vércsoportúakat pedig a feketehimlő pusztította - elsősorban Ázsiában - egészen a közelmúltig.

A főbb emberi nagyrasszok

Az antropológusok az emberfajták számában ma még nem tudnak megegyezni a rasszokra vonatkozó ismeretanyag aránytalansága és a rendszerezés alapelveiben mutatkozó eltérések miatt. Szokás ugyanakkor négy emberfajtáról beszélni: az europid, a negrid, a mongolid és az ausztralid.

Europid nagyrassz

Az europidokra általában a világosabb színegyüttes (a szem, a haj és a bőr színe), az egyenes vagy kissé hullámos haj, az erőteljes szőrzet jellemző. Az A vércsoport gyakoribb nálunk, mint a B; a 0 vércsoport pedig Északnyugat-Európában és a Baszkföldön gyakori. Európában általában érvényes az, hogy északról dél felé haladva csökken a testmagasság, míg a színegyüttes sötétebbé válik. Észak-Európában inkább magasabb termetű, szőke hajú, szürke vagy kék szemű, világos bőrű rasszok (pl. a nordikus és a cromagnoid) fordulnak elő. Kivételt képeznek a lappok, akik alacsony termetűek és sötét színkomplexiójúak. A mediterrán rasszok Európa déli és nyugati, Afrika északi és Ázsia délnyugati részén (India) fordulnak elő. Jellemző rájuk a hosszú fej, a keskeny arc és a sötét színkomplexió. Közép- és Kelet-Európában gyakori az ún. kelet-europid rassz, amelynek sok helyi változata alakult ki.

Mi magyarok a fehér rasszhoz tartozunk, de ezen belül a finnekkel való vérségi kapcsolatunk nagyon gyenge. Bebizonyosodott, hogy a nyelvrokonság és a genetikai rokonság két különböző dolog. Meglepő módon genetikailag az iráni rasszhoz van a legtöbb közünk (szumér rokonság?), ugyanakkor a világ egyik legkevertebb népe vagyunk, rengeteg német és szláv beütéssel. A 80-as években felmérés készült a magyar lakosság különböző népcsoportjainak egymástól való genetikai távolságáról, a mai budapesti legkevertebb népcsoporthoz viszonyítva. A legtávolabbi „belterjesen” elkülönült népcsoport a cigányság, őket követi a hazai zsidóság, majd a csángók, a székelyek és az őrségiek. Nem várt módon a palócokról és a matyókról az derült ki, hogy elmagyarosodott szlávok.

Negrid nagyrassz

A negrid emberfajtához tartozó rasszok főként Afrikában élnek. Észak- és Dél-Amerikában a rabszolgakereskedelem révén kerültek át mintegy 200 éve. A negridekre általában az igen sötét színkomplexió, a göndör vagy gyapjas haj, a hosszú fej, a kissé előreugró arc, a széles ajak és orr, valamint a gyér testszőrzet jellemző. A B vércsoport nagy, a 0 alacsony gyakoriságú. A negridek több helyen már régen keveredtek az europidokkal. Így alakult ki például az etiopid rassz, amely Etiópiában és Szomáliában terjedt el, és világosabb bőr, europid jellegű orr és hullámos haj jellemzi.

Mongoloid nagyrassz

A mongolidok (a „sárga” emberfajta) többsége Ázsiában él, de általában hozzájuk sorolják az amerikai indiánokat is. A Föld népességének több mint felét alkotják. Jellemzőik a világosbarna bőr, a sötét szem és haj, a lapos arc és a belső szemzugot eltakaró, ún. mongolredő. Náluk a B vércsoport jellemző. Nyugat-Szibériában és Közép-Ázsiában europid és mongolid rasszok keveredéséből kialakult rasszokat is találunk. Az igazi mongolidok közül a Bajkál-tó környékén egy alacsony termetű, hosszú fejű, széles és magas arcú rassz a gyakori. A kínaiak inkább magasabb termetűek, arcuk keskenyebb. A dél-mongolidok Dél-Kínától Indonéziáig terjedtek el. Alacsony termet, széles arc, finom alkat jellemzi a helyi változatokat is.

A mongolid rassz altípusai:

• Tungid típus: Góbi sivatag északi határán élnek, sok europid vonás jellemző rájuk. Izmos testük esetlen, végtagjaik rövidek. Arcuk széles, lapos, távol ülő szemük kiáll belőle. A szemrés keskeny, mongolredő mindig van. Testszőrzetük gyér.
• Bajkáli típus: Igen elkeveredtek más népekkel, származásuk homályos. Testalkatuk esetlen, törzsük hosszú, arcuk széles, markáns. Szemszínük világosbarna, esetleg kék. A Kárpát-medencébe az avarokkal kerültek be. Fő elterjedésük Ázsia egész északi pereme.
• Ajnu típus: Zömök, izmos testalkatúak, homlokuk előreugró. Igen erőteljes a testszőrzetük (mellük és combjuk különösen). Bőrük tompa-fehér, enyhe rózsaszínes árnyalattal. Hajuk sötét és hullámos. Valószínű, hogy az Ausztralidok leszármazottjai, mongolid vonásokkal.
• Tibeti típus: Változó testalkatuk, Tibet hegyeiben található szétszórtan, diaszpórákban. Nyugaton az indiai, keleten a szindid (kínai) hatás érvényesül.
• Mongolid (szajáni) rassz (klasszikus mongol típus): Főleg Külső- Belső Mongóliában és Kínában élnek. Egyenes, sötét hajuk vastag szálú. Hosszú a törzsük, rövidek a végtagjaik, sárgás a bőrük, erőteljes a járomcsontjuk. Metszőfoguk általában lapátfog. Gyenge arc- és testszőrzet, mongolredő mindig van, és kifejezett (dominánsan öröklődik). Az ivarérés későn, 16 életév körül következik be.
• Szindidek: Hosszú fejükön kerek arc található. Tipikus Észak-kínai „lösz”-emberek, de Japán és Korea népességének jórészét is kiteszik. Az alap kínai „khan” rasszot teszik ki. Magyarországon is nyomokban előfordul! Bőrszínük világos-barnássárga, szemük sötét, hajuk egyenes és fekete.
• Japán típus: A bőr a világossárgától a sötétig változó. A haj egyenes, sötét színű. Egyes helyi változatokban europid vonások is megjelennek.
• Maláj típus: Az indiai, arab, kínai és europid keveredés mutatható ki. Ritka a mongolredő, bőrük világos-olajbarna, de előfordulhat, hogy egészen világos.
• Negritid rassz (negritók): Sötét bőr, göndör haj erősen negrid jelleget kölcsönöz, de a testalkatuk mongoloid. Bengáli-öböl környékén élnek. Ázsiai pigmeusoknak is nevezik őket, mert ők is igen alacsonyak.

Amerikai indián (amerindid) rasszok

Az indiánok az ún. amerindid rasszokhoz tartoznak. Őseik a jégkorszak vége felé a Bering-szoroson keresztül vándoroltak át Szibériából. Valószínűleg az Alaszka, Kanada és Grönland területén élő eszkimók vándoroltak át utoljára az Újvilágba. A délibb területeket addigra már az indiánok elfoglalták, így északon maradtak és kiválóan alkalmazkodtak a sarkköri viszonyokhoz. Az észak-amerikai indiánok elsősorban magasabb termetükkel és hajlott, nagy orrukkal ütnek el a mongolidoktól. A nagyobb lélekszámban élő közép- és dél-amerikai indiánok alacsonyabb termetűek. Az Andok hegyláncai között élők jól alkalmazkodtak a magashegységi tájakhoz.

Az amerindid rasszok típusai:

• Andid típus: Az Andokban fordul elő (bolíviai aimarák, perui kecsuák, chilei araukánok). Nagy, kiálló sasorr, alacsony, zömök termet jellemzi. Erős a mellkasuk, nagy a tüdejük. Járomtájuk fejlett.
• Brazilid típus: Amazonas őserdeiben, Brazília és Guyana magasföldjein és az Antillákon elterjedt. Világos-sárgás bőr, ovális arc. Ritka a mongolredő.
• Lagid típus: Amazonas környékén, Patagóniában elterjedtek. Magas termetűek, széles orral, és sárgásbarna bőrrel, sötét hajjal.
• Pampid (patagonid) rassz: Fejlett járomtáj, magas termet jellemzi őket. Testalkatuk erős, markáns jellegekkel. Ferdén áll a szemük. Ismertebb törzseik: csorotok, tehulecsék, szelknámok.
• Közép- és Észak-amerikai típusok: Szibériából vándoroltak ki három nagy hullámban, amelyek további rasszcsoportokat jelölnek ki (ázsiai rokonság). A legkorábbiak a Paleoindiánok (Margidek, és Centralidok), a következő hullámban a Na-Dene indiánok jöttek (Pacifidek és Szilvidek), és legkésőbb érkeztek az arktikusak (Eszkimók).
• Margid típus: Az Észak-amerikai kontinens peremére szorult indiántörzsek alkotják őket (jumák, otomangok, sosonok, maiduk). Alacsony termetűek. Széles az orruk, sötét (viszonylag) a bőrük. Kevés a mongolid vonás.
• Centralid típus: Alacsony-közepes termetűek, gracilis testalkatúak. Mississippitől délre USA középső területén, illetve és Közép-Amerikában élnek. Sok albínó köztük. Világosabb a hajuk.
• Pacifid rassz: A csendes-óceáni indiánok ők (Észak-Amerika nyugati partvidékei, Antillák, Kordillerák). Erőteljes testalkatúak, magas termetűek, magas homlokúak. Szemük kicsi, mongolredő általában hiányzik. Bőrük világos, hajuk sötét és egyenes szálú.
• Szilvid rassztípus: Az izgalmas indiánregények tipikus főszereplői. Erőteljes testalkatúak, magas termetűek. Kanadai őserdőkben éltek eredetileg, majd később húzódtak le a Prérire. Nagy kiálló orruk van, szemrés kicsi, és ferdén álló. Bőrük rózsaszínes-sárgás (rézbőrű). Hajuk sötét, egyenes, és durva szálú.
• Eszkimók: A mongolid rasszból legkésőbb kivált amerikai (és részben grönlandi, izlandi) rassztípus. Keskeny, konvex orruk van. Rövid végtag, erőteljes törzs. Sokan elhíztak a hideg éghajlat miatt, és a sok állati zsiradékban gazdag táplálkozás miatt.

Ausztralid nagyrassz

Az ausztralid fajta (Ausztrália őslakói) képviselői ma már talán csak 50 000-en lehetnek. Közéjük tartoztak a múlt század végén a fehérek által kiirtott tasmániaiak is. Az ausztralidok magas termetűek, igen sötét bőrűek, nagy fejméretekkel és a negrideknél erősebb testszőrzettel rendelkeznek.

Az emberi méltóság és a genetika

Az ember örökletes biológiai tulajdonságait a kromoszómáiba ágyazott 25 ezer aktív génje határozza meg és szabályozza. A 25 ezer gén mindegyike tulajdonképpen egy 3,2 milliárd információs elemet hordozó óriási DNS láncmolekula egy-egy szakasza. A 25 ezer aktív gén között minden embernél előfordul átlag 5-6 hibás „alvó” gén. A fogamzáskor a férfi és női gének egyenként párba lépnek egymással. Ha a hibás gén párja hibátlan, akkor az semlegesíteni fogja a hibás gén hatását. Genetikai ártalom az utódban csak akkor jön létre, ha a 25 ezer génpár úgy kapcsolódik össze, hogy egy páron belül véletlenül mindkettő hibás, aminek a valószínűsége roppant kicsi.

Érdekes tény, hogy például gének vezérlik az álom során, vagy kábítószerek hatása alatt megjelenő képi víziókat, amelyek minden népcsoporton belül ugyanazokat a geometriai formákat és színeket idézik fel. A sámánizmus tapasztalatai minden rasszon belül azonosak.

Schiffer András szerint: „Az emberi faj egysége és oszthatatlansága a XX. század második felére egy civilizációs záróvonallá lett, amit még kommunikációs poénból sem lépünk át.” Igen, ez bizonyos szempontból így van, jó is, hogy így van, reméljük, így is marad, de fontos tisztázni, hogy mit jelentenek egyes szavak, vagy mire használják őket egy adott kontextusban. Mit jelent például az egység és oszthatatlanság, vagy mit értünk vajon a rasszizmus fogalma alatt, amelynek réme Schiffer megszólalását is előhívta? Az a rasszizmus, hogy bár nincsenek rasszok, valaki mégis rasszokról beszél, vagy az, amikor valaki az egyik létező rasszt (klasszikus antropológiai felosztásban: ausztralid, negrid, mongoloid és europid) különbnek tartja a másiknál? Azt is el kell döntenünk, hogy akkor most van olyan, hogy fajgyűlölet (a rasszizmust hagyományosan így fordítják magyarra), vagy az csak más, nem emberi élőlényekre érthető, és ha viszont az emberiségen belül a „faj” szó használata ma már rasszizmusnak számít, akkor mit kezdjünk az aktuális újmarxista divattal, a kritikai fajelmélettel (Critical Race Theory)? És vajon akkor azok a tudósok is rasszisták, akik „europid”, „mongoloid” stb. rasszokról beszélnek, meg azok a kulturális antropológusok is, akik ezekhez történeti vagy földrajzi okokból eltérő kultúrákat társítanak? Vagy a megkülönböztetés önmagában nem jelent egyben rangsorolást is? És ha mégis kapcsolnak valamiféle értékítéletet a különbözőséghez (pl. jó, ha keverednek, vagy éppen ellenkezőleg: nem jó, ha keverednek), lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy valaki mondjuk nem helyesli a monokultúrát, a másik meg védené a számára ismerősebb kultúra integritását, mert ahhoz jobban kötődik? Ahhoz, hogy értelmes beszélgetést folytathassunk kultúrák keveredéséről, és arról, hogy az összességében jó vagy rossz folyamat-e (mert az európai multikulturalizmussal kapcsolatos közéleti viták tárgya Schiffer András szerint is ez, nem más), a szavakat felelősen kell használnunk és értelmeznünk.

Mélyen egyetértek Schiffer Andrásnak ezzel a mondatával: „Mindannyian egyenlő méltósággal születünk a földre.” Csak annyit fűznék hozzá, hogy ez a hit (amit az ateista Schifferrel együtt én is szenvedélyesen vallok) nem az ateizmusból, és különösen nem az ateista eredetmítoszból (a darwinizmusból), hanem a kereszténységből következik. Az egyetemes emberi méltóság eszméje arra a keresztény tanításra épül, hogy bár sok tekintetben különbözőek vagyunk, minden ember egyformán - rassztól és kultúrától függetlenül - az Isten képmása.

tags: #mongoloid #negrid #kevert #rassz