Móricz Zsigmond, a XX. század második felében méltán legnagyobb prózaírónak tartott magyar alkotó, életével és műveivel egyaránt mély nyomot hagyott a magyar irodalomban és kultúrában. Az ő története nem csupán regények és novellák sorozata, hanem egy bonyolult szövevény, amelyben a magánélet, a szerelem, a szenvedés és az alkotás elválaszthatatlanul összefonódik. A nagyközönség számára gyakran a népi alakok megörökítőjeként ismert író azonban ennél jóval többet rejt magában: egy gondolkodó embert, akinek szociális érzékenysége éppúgy meghatározó volt, mint az a belső feszültség, amelyből leginkább termékeny művei születtek. Móricz Zsigmond életútja, szerelmi kapcsolatai, és az ezekből fakadó irodalmi alkotásai, beleértve a levelezéseit is, mind-mind a magyar irodalomtörténet gazdag és részletes vizsgálatára adnak okot. Munkássága és a személyisége köré épülő kulturális események, mint például a bábjátékok vagy a hagyományőrző fesztiválok, mind arról tanúskodnak, hogy Móricz Zsigmond öröksége a mai napig élénken hat és inspirál.
Az Író Gyökerei és a Korai Évek
Móricz Zsigmond szociális érzékenységét eleve meghatározta kettős gyökerezése. Anyai ősei református papok voltak, apja ötholdas kisparaszt. Ez a kettős háttér már fiatalon befolyásolta világlátását és későbbi írói témáit. Érettségi után teológiára iratkozott be, de fél év múlva jogot tanult, majd bölcsész lett, azonban diplomát végül nem szerzett. Életútja már ekkor is azt mutatta, hogy a hagyományos keretek szűknek bizonyultak számára, és a saját útját kereste.
Az 1900-as évek elején Móricz élete Kispesthez kötődött. Az 100 éves Kispest című helytörténeti kötetben írták, hogy „1901-től Móricz Zsigmond Kispesten lakott a helyi postamesternél.” Ez az időszak nem csupán lakhelyváltozást hozott, hanem itt ismerkedett meg első feleségével is, Holics Eugéniával, akit mindenki csak Jankaként ismert. Janka egy felvidéki bányatisztviselő lánya volt, és a kispesti polgári iskolában tanított. A megismerkedésük, majd az esküvőjük 1905-ben egy új fejezetet nyitott az író életében.
Holics Janka: Az Élettárs, a Múzs és az Első Olvasó
A házasság első évében kisfiuk született, Bandika, aki mindössze nyolc hónapot élt. 1907 nyarán megszületett a második Bandika, akinek Ady Endre volt a névadója, de ő is tizenhárom hónapos korában elhunyt. A tragédiák sorát Móricz Virág, a legidősebb lány születése szakította meg 1909-ben. A házaspár sorsa tragikusan alakult, és Móriczban, bár nagy volt a munkakedv, a megkeseredett szívű asszony mellett börtönnek érezte a világot. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, ez a boldogtalanság teremtő szenvedés volt számára, amely mélyen inspirálta írói munkásságát.
Janka nemcsak felesége, hanem első olvasója, szerkesztője, legfőbb kritikusa is volt Móricznak két évtizeden át. Móricz szerette feleségét, de húsz év után béklyónak érezte kapcsolatukat és Janka szigorú, katolikus erkölcseit. „És engem inspirált. Neki írtam, rá gondoltam, előtte produkáltam magam….Most már igen, már megvolt az élettársam, aki ugyanúgy rá fog szánni egy életet arra, hogy nagy író legyek, mint én…" - írta feleségének szóló levelében 1925. január 25-én, házasságuk 20. évfordulóján, jelezve Janka múzsaszerepét és alkotótársi státuszát, még a nehézségek ellenére is.
A Levelezés Műhelye: Szerelem és Irodalom Holics Jankával
Móricz és Holics Janka szerelmi levélváltása különleges „portfóliója” Móricz hagyatékának. Cséve Anna Móricz-kutató, a PIM Kézirattárának főmuzeológusa vizsgálja ezt a levelezést, amelynek újrarendezése életszakaszonként, az Üllői úti, majd a Vámház téri lakásban különböző csomagokat alkotott. Az írók magánéletéhez kapcsolódó családi dokumentumok, a vélt vagy valós titkokat rejtő feljegyzések megőrzése általában az utókorra figyelmes vagy azzal szemben óvatos szerzők szelekciós tevékenységének van kiszolgáltatva. Móricz ezt a szelekciót szépirodalmi művei tekintetében erőteljesen vitte végbe kéziratai elégetésével, ám ez a destruktív aktivitás mégsem hozott számottevő pusztítást a hagyaték egészét tekintve. A megsemmisítés mint hagyatékformáló tevékenység ugyanúgy a tudatos archívumépítés jele, mint a megőrzési hajlam, ami még inkább jellemző az íróra. Ennek az építkezésnek köszönhető, hogy az 1900-as évektől felhalmozódó levelezés a tízezres nagyságrendet is megközelíti Móricz hagyatékában. Az író húszas évektől vezetett naplóiban szinte minden alkalommal érzékelhető nyomot hagyott a kéziratok átolvasása, 1936-ban is: „Ma egész nap a saját életem regényét olvasgattam: rendeztem a levéltömeget - írja -, amit a betörő összevissza szórt.” „Az utolsó 15 év anyaga már kint volt [Leányfalun], csak a Jankára vonatkozó levelek voltak bent, s így most át kellett élnem az egész tragédiát.” „A levelekből csináltam hat csomagot. […] De ebben van három vagy négy kéziratkönyvem. S ez a betűáradat mind nem segített.”
A megismerkedéstől az eljegyzésig, majd a házasságkötésig tartó három évet Móricz és Holics Janka szöveges dialógusokban alakította, többnyire Vashegy és Budapest távolságát áthidalva. A levél, mint minden szöveg, elbeszélő formájú, és egyszerre „gyakorlati médium”. Mégis, a levelezésben gyakran feltűnik a verses levél műfaja. Kék színű, elővonalazott papíron 1902-ben, fél évvel megismerkedésük után, Holics Janka részére versciklusnak is tekinthető küldemény érkezik Vashegyre. A levél fő tárgya Janka távolléte, ám a versforma komikusnak ható „hibás” nyelve, az össze nem illő elemei („oda vagyok” - „óvoda”), parodisztikus hangneme („hölgynek nézem a puha bokort”) és kínrímei („Papirosom is fogytán, / Ideje hogy ha e levél is fogy, tán.”) ezt a tartalmat inkább elfedik. Az elküldött levél nem egyedüli példány, hanem verstisztázat, és a hat vers a Fehér könyvben, Móricz pályakezdését dokumentáló kéziratos gyűjteményében is megtalálható. Holics Janka, a nyelvi viszonosság jegyében, rímekben mondta fel és kommentálta Móricz levelének részleteit.
A korai, 1902-ben írt levélváltásokban kimutathatóak a közös formai kísérletek nyomai. A kölcsönösen egymásra utaló, egymást idéző félszavak, citátumok katalizátorai lettek a kapcsolat megerősítésének, és az egymást értő nyelv kialakításában segítették a levelezőket. Például a „krumplileves” kifejezés, amely a Magyar Nyelvőrben „tréfás szerelmeskedő szó” vagy „Tréfás szerelmeskedés” a népi szólás szerint, többször is feltűnik: „Édes, kedves, krumplileves”, „Na most abban hagyom,/ Mert ízetlenedik / Már a krumplileves”, vagy „krumplileves-ed szomorú”.
1903-ban azonban az irodalmiasság („áradozás”, „stílusbeli modor”) már a levelezés tehertétele, a távolságtartás kifejezője lett. Holics Janka nem csak neki címzett levelekre vágyott, hanem személyesen neki szóló üzenetekre. Móricz részéről mégis vissza-visszatért a levélváltások (szép)irodalmi alakításának igénye. A jövő nyilvánossága felé tekint, amikor a híres szerelmeseket, George Sand-t és Musset-t említi, és így ír: „Úgy látom, hogy tisztázni kellene azt a levelet, ha irodalmi színvonalon állóvá akarnám preparálni. Tisztázás közben meg kellene rakni szép gondolatokkal, mert most nincsen benne semmi. Pedig így mit mond rád az utókor?” Ez azt mutatja, hogy Móricz absztrakciója a szerzőfogalom és a szerzői identitás sajátos extrapolációja volt, mely számtalan módon elbeszélhető, mégsem megfejthető. A levélbeli elbeszélő inkább a szubjektum önreprezentációjának lehetőségét keresi, magáról és a másikról csak másodsorban szeretne többet megtudni. A levelek 1903-ban várakozó álláspont közvetítői: „nem értem és félreértettem stílusban conversáltunk”, „hát én annyira nem ismertelek”, „Azért is vagyok ilyen lehangolt biztosan, mert hát mit tudok Magáról? Semmit.” A levelek formálódásakor a „fejben” még zajló mentális-érzelmi képzetkomplexumoknak csupán épp akkor szerkesztődő kivonatai kerülnek a papírra. Utólag, csak a válaszlevélből igazolódik vissza, hogy a felek narrációja célba ért-e. Az üzenetváltásokban a kölcsönös megértés és egyezésre jutás ugyanis azt jelentené, hogy a két ember olyan közösséggé változott, melyben egyikük sem maradt az, aki korábban volt.
Simonyi Mária: A Viharos Második Szerelem
„Az ember a szerelemben hódít. De ha ez az alapérzés, akkor viszont ő az egyéni szabadságát függetlennek akarja. Nem akar föladni, szerezni akar. Azért válogat, hogy „maga az egyetlen, aki nekem megfelel" - mert azt hiszi, van olyan nő, aki mindent meghagy, amije van, s azonfelül még saját magát is odaadja. Ehelyett az lesz, hogy a nő mindent elvesz. Mert a nő az erősebb.” Ez a Móricz által megfogalmazott gondolat a szerelem természetéről mélyen rezonál második nagy szerelmével és házasságával.
A 45 éves Móricz Zsigmond 1924 januárjában a Búzakalász című színdarabja próbáin szeretett bele a 35 éves Simonyi Mária színésznőbe. Mindent elsöprő, leküzdhetetlen érzelmeit mindenki észrevette a környezetében - felesége, Holics Janka is. „Mikor éppen torkig voltunk egymással, jött neki valaki. Egy férfi, aki pont megfelelt az ízlésének. És benne fölfakadt egy kis szerelem” - emlékezett később Móricz. Simonyi Mária színésznő visszariadt az író közeledésétől, leveleire nem válaszolt, nem akarta feldúlni sem a maga, sem mások életét. Közben Móricz naponta írt levelet a nyaralóból mindkét asszonynak: az egyiket, hogy lecsillapítsa, a másikat, hogy felkorbácsolja. 1925 elején Janka Veronált ivott, de életben maradt.
Móricz Lili is felveti, hogy Móricz a leveleket nem egyszerűen Simonyi Máriának írta, hanem a valamikori olvasóknak is. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy aggódott leveleiért, felszólította Máriát többször is, őrizze meg őket, hanem az is, hogy voltaképpen egy levelekből összeszövődő regényt írt, amely levált az életben megismerhető Móriczról: „Olyan szelídnek, türelmesnek, emberekkel remekül bánni tudónak ismertem. Ezek az indulatok csak itt jelennek meg. Írásban. Úgy látszik, nála egy levél is írás volt, mint egy novella. Két külön világ volt a lelkébe zárva. Az írás szenvedélye és az ember szelíd mosolya.” És ez a szerelmi levelezés voltaképp akkor billent meg, romlott el, az őt életre hívó kapcsolattal együtt, amikor a modell, az ihlető, vagyis Simonyi Mária monológból dialógussá próbálta fordítani: „Azok: írások voltak. Novella, regény. Regény, amelynek címe: Mária a szenvedély.”
Móricz 1926-ban kötött második házassága még kevésbé sikerült. A "szépségnek" emlegetett Simonyi Máriát a Móricz lányok elfogadták, Virág idézi szavait "Apám regénye" című művében: „Nem akartam modell lenni. Azt nem! Rettenetes. Rettenetes miket tudott mondani, írni anyádról.” Az író alkotótársnak képzelte feleségét, azonban erre Mária nem vállalkozott. A házasságkötés után néhány hónappal Móricz kiábrándult a feleségéből. A konfliktusra bizonyíték egy naplórészlet 1930-ból: „Mária megint elutazott.” Simonyi Mária nyolc év alatt totálisan lelakta, kicsontozta Móriczot, aki nem volt képes annyit keresni, amennyi az asszonynak elég.
„Csibe-Árvácska-Erzsike”: Az Utolsó Nagy Szerelem és az Örökség Formálása
Simonyi Máriától való kiábrándulása után Móriczban Janka emléke kísértett. 1934-ben így írt: „Íme, kilenc éve meghalt és nincs több asszonyesetem. Soha más nő nem érdekelte „poétaceruzámat", csak a vele való élethalálharc.” Aztán 1936-ban belépett az életébe egy fiatal lány, aki fiatalka, zsengécske volt, bár korához képest jelentős tapasztalati tőkével rendelkezett. Tudta, mit mire teremtett az Úr, és elvarázsolta Móriczot, aki ekkor ötvenhét éves volt. Aki ért hozzá, aki látja az elmúló férfi mélyén zajló folyamatokat, nem nehéz. Annak sem nehéz, aki őstehetség. Márpedig Csibe-Csöre jelentős tehetségnek tűnt. Csakhogy a lány nem írt, nem olvasott, nem értett semmihez, túl azon, amihez egy nő alapszinten ért, viszont a fantáziája kimeríthetetlen volt. Hazudott, ahogy a csövön kifért. Megérezte, mit kell mondania ahhoz, hogy folyamatosan érdekes maradjon.
Ekkor belépett a Pygmalion-szindróma: „teremtsünk örök vágyainknak megfelelő nőt magunknak”. És lőn. Ha Móricznak több ideje van hátra, a családi ellenállás nem nyomasztja, ha nem szívja el az összes irodalmi forrást a készülődő világháború, akár elhelyezi valami irodába, és írónőt, költőnőt, feminista frontharcost farag Csibéből, miként Babits tette Tanner Ilonkával. Írót csinálni szerelmes szívünk élő tárgyából, emberes feladat. Főleg, ha analfabéta némelyest. De „apukát” - így nevezte az ifjú szerető Móriczot - semmi nem rettentette vissza. Írógépet vásárolt neki a bérelt lakásba. Dolgoztatta. Iskolába íratta. Hivatalokat járt, kérvényezett, ügyeskedett, hogy közelítse a megálmodott alakot. Egy másik réteg, az író, eközben naponta nyomta a Csibe-történeteket, és készült az egyik legnagyobb dobásra, az Árvácskára. Az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát az azonos című regényében. A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát írt.
Litkei Erzsébet kisfia, Imre, akit Móricz maga is gyakran látogatott meg, Zagyvarékason nevelkedett egy ideig, pénzért kiadva nevelőszülőkhöz. Kis Imre voltaképpen Móricz Zsigmond vérszerinti gyermeke, nemcsak örökbefogadott. Móricz ebben az időszakban őszinte és szókimondó volt a szexualitás és az alkotás kapcsolatáról: „Most ugyanis tisztán nemi ingerből táplálkozik a munkaenergiám. Valósággal mesterségesen kell felizgatni erotikus rágondolással a költői erőt." „Csibe-Árvácska-Erzsike Móricz Zsigmond utolsó költeménye.” A Móricz és Erzsike közti szexuális viszony ma könnyen az irodalomtörténet „pletykarovatába” lenne száműzhető, ha nem fonódna ebben a kapcsolatban, pontosabban a viszonyról szóló naplórészletekben, visszaemlékezésekben elválaszthatatlanul össze élet és irodalom, írás és szexualitás. Móricz számára ugyanis egy irodalmi mű létrehozása az ejakuláció, a csúcspont, a kielégülés: „Abszolút nyugalmi állapotot kell élveznem, hogy a bent folyó események, ami leírva neveztetik pl. regénynek, tökéletesen meg nem zavartan keljen, dagadjon bent, s érjen, s mikor itt az írás szent és minden coitusnál magasztosabb pillanata, a legtökéletesebb erekcióval lövellje ki a spermát.” Így egyáltalán nem meglepő, hogy az életben is szövegként formált Csibe és Móricz közti szexuális kapcsolat az író naplójában az írásnak, az megírandó anyag átadásának egyetlen lehetséges formája lesz. Író és modellje így egyesülhet, és válhat a modell valódi teremtménnyé: „Tehát a hímben és a nőstényben a koitálás teremti meg a tökéletes egységet.”
Móricz öregember volt. Hat év jutott az utolsó nagy szerelemre. Ráadásul: "Elő fog állni egy fals helyzet: az öreg nevelőapa, aki féltékeny a lányára" - mondta. Nem csak a család, mindenki szívta a fogát. Ahogy Jókait, aki vénségére nyakába akasztotta a fiatal színésznőt, Grósz Bellát, Móriczot se értette senki. Inkább mellénéztek, félrenéztek.
Az Írói Munkásság és a Társadalmi Rendszer
Móricz Zsigmond munkásságában a naturális stílus miatt sokan kiabáltak, hogy írásművészete egyszerűen durvaság. Amit Adyról mondott, az önmagára is igaz: „Az ő nacionalizmusa más volt: annak mélysége az emberi fájdalmak s az emberi életparancsok igazságába merült. Magyar volt, mert magyar volt.” Önépítő, eredményes életre akarta tanítani, irányítani önpusztító népét.
A Károlyi-féle polgári fordulat alatt fellelkesítették a változások. A Tanácsköztársaság alatt tagságot vállalt az írói direktóriumban. Ezért később szuronyosok vitték el, majd pár nap után elengedték. Elfogyott körülötte a levegő. A Kivilágos kivirradtig is a kirekesztésről szól. Az antiszemitizmus is a frusztrált, beteg kor pótszere. Móricznál: „Az antiszemitizmus nem logika, hanem pszichológia!” Olyan eredendően nagy művész volt, hogy nem is éreztük művésznek. Ennél nagyobb elismerést művész nemigen kaphat. Úgy alkotott, olyan természetesen, magától értetődően, olyan keresetlenül, ahogyan a gyümölcsfa terem. Három sort nem írhatott le anélkül, hogy alakjai meg ne elevenedtek volna; szinte alkotójuk ellenére éltek és cselekedtek. Köztudott, hogy Móricz grafomán volt.
Móricz Zsigmond 1942-ben halt meg agyvérzésben - örömében, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, rosszul lett és pár nap múlva meghalt. A munkával, tervekkel teli író 63 éves korában, 1942. szeptember 4-én hunyt el Budapesten. „Magyar embert nem érhet csapás, csak egy, ha kedélyét elveszti… De míg él a magyar kedély,…” - ez a mondat jól jellemzi az író optimista, de mégis a valóságot látó mentalitását.
Móricz Öröksége a Bábművészetben és a Hagyományokban
Móricz Zsigmond hatása nem csupán az irodalmi kánonra terjedt ki, hanem a populáris kultúra és a művészet számos területére is. Ennek egyik különleges példája Kovács Ildikó bábszínházi rendező, szakíró munkássága. Kovács Ildikó (Sepsiszentgyörgy, 1927. december 5. - 2008. január 23., Kolozsvár) a romániai magyar bábművészet iskolateremtő személyisége volt. 1949-ben szegődött a kolozsvári Bábszínházhoz, majd a nagyváradi Bábszínháznál rendezőként dolgozott (1955-58). Stilizált népművészeti motívumokból, alapvető idomaira bontott térből alakította ki valóságsűrítő, fantáziagazdag látványtechnikáját, asszociációs, értelmi részvételre ösztönözve nézőit. Keverve az élő és bábjátékot, előadásainak eleme a játékosság: a homo ludens ősi ösztöneihez szól, s ily módon gyermek és felnőtt nézőit egyaránt látomása részesévé teszi. Számos jelentős író, köztük Csokonai, Tamási Áron, Bajor Andor bábművét vitte színre. Feledésnek indult klasszikus magyar művészetet tudatosított a közgondolkozásban. Úttörője és serkentője volt nálunk a pantomim mozgalomnak, létrehozta a kolozsvári "Mim 7" csoportot. Hazai és külföldi bábfesztiválokon díjazták, és Móricz Zsigmond állatmeséiből rendezett bábelőadásáról színes tévéfilm készült Szarajevóban. Kötetei között szerepel „A bábszínházi rendezés” (Bp. 1974), „Báboskönyv” (1974), valamint a „Paprika Jancsi” (válogatás, bevezető Hunyadi András, rendezői tanácsok K. Ildikótól és Antal Páltól). Ez a "Paprika Jancsi" című kötet egyértelműen összeköti Móricz nevét ezzel a népszerű bábszínpadi karakterrel, bemutatva, hogyan inspirálták az író művei a bábművészetet.
Kecel: A Paprika Fesztivál és Móricz Színdarabjai
Móricz Zsigmond öröksége nem csupán az irodalmi és művészeti berkekben érezhető, hanem a vidéki Magyarország hagyományőrző rendezvényeiben is megjelenik. Kecelen, Nagyné dr. Szabó Judit jegyző asszony ötlete alapján 2003-tól minden évben az augusztus 20. előtti hétvégén rendezik meg a "Lecsót a keceléből" elnevezésű hagyományőrző fesztivált. A fesztivált igazi társadalmi összefogással, több száz segítővel rendezik meg minden évben egyre sikeresebben. Sokan megkérdezik: mit jelent a fesztivál neve? A kecele a helyi népviselet része. Ebbe a köténybe gyűjtötték őseink a lecsóhoz szükséges kellékeket a kertben.
A fesztivál első napján a mezőgazdaságé és a hagyományőrzésé a főszerep. A fesztivál jeles eseménye - a nevét is adó - lecsófőző verseny, ahol közel 50 bográcsban készül minden évben a finomabbnál finomabb lecsó, amit a fesztivál vendégei is megkóstolhatnak. 2007-től nemzetközi főzőszakácsok bemutatójára is sor kerül. A fesztivál másik fontos eleme a hagyományőrzés. Nagy sikerrel került bemutatásra a Zsámboki lakodalmas, ahol a múzeumtól a Művelődési Házig több száz vendég táncolt a népviseletbe öltözött Népi Együttes tagjaival a lakodalmas menetben. Bemutatásra kerültek a népi kismesterségek, mint a csiga tészta készítés, szövés, fonás, kenyér és lángos sütés búbos kemencében, hímzés, korongozás. Népi kismesterségek vására is zajlott a fesztivál helyszínén. A paprika termelő települések hagyományőrző csoportjai is felléptek, így a kalocsai, keceli, szentmártonkátai, boldogi, bagi népi együttesek műsorát is megtekinthette a több ezer vendég. 2005-ben a fesztivál keretein belül került sor a Galgamente és Környéke óvodásainak V. néptánc találkozójára és bemutatójára. A hagyományőrzés mellett különösen fontos a község lakóinak gazdasági jólétét tápláló mezőgazdasági, ezen belül kertészeti tevékenységhez tartozó szakmai rendezvények megszervezése is, ahol több neves mezőgazdasági szakember tartott előadást.
A kulturális programok között kiemelkedő szerepet kapott a színház. 2004-ben a község amatőr teátristái Móricz Zsigmond Sári bíró című vígjátékát, 2005-ben Kocsonya Mihály házassága című darabját mutatták be nagy sikerrel, és 2006-ban Illyés Gyula Tűvé tevők darabja volt látható. 2006-ban mutatkoztak be az ifjú helyi tehetségek is, az általános iskolásokból álló Kenderike Színjátszó csoport adta elő a Tíz királyfi és a kiskondás című darabját. A legkisebbeknek is szórakoztató programok kerültek megrendezésre, mint például bálalabirintus, tűzoltó bemutató, meseelőadás, gólyalábas komédiás előadás, óriás csúszda és ugráló, kézműves foglalkozások, lovagolási és mini quad motorozási lehetőség. A rendezvény második napján is számos szórakoztató program várta a látogatókat: mazsorett bemutató, kutya szépség verseny, fesztivál legerősebb embere vetélkedő, operett és nóta előadás, rendőrségi kutya- és kommandós bemutató, veterán és tuning autó kiállítás. Lehetőség volt íjjal lőni, jurta állítást és jurtát megtekinteni, póni fogaton kocsikázni és nosztalgia vonaton, omnibuszon körbejárni a község főbb utcáit. Volt solymász, rendőrségi kutya, tűzoltó bemutató is, valamint Fekete László is bemutatót tartott.
Könyvhét a Móricz Zsigmond Körtéren
A Móricz Zsigmond név a fővárosi kulturális életben is központi helyet foglal el. A Móricz Zsigmond körtéren a megnyitó június 2-án, délután fél 5 órakor lesz, és a látogatók június 6-án estig válogathatnak a kínálatból. Az első alkalommal 2004-ben kapcsolódott be Újbuda a könyvhét eseménysorozatába, nagy sikerrel. A Móricz Zsigmond körtéren akkor 20 pavilonban 26 kiadó volt jelen, a kínálatot akkor is számos kulturális program színesítette. A II. Könyvhét a Móricz Zsigmond körtéren 2005. június 2-án vette kezdetét, és számos rendezvényt kínált egészen június 5-éig, többek között koszorúzással egybekötött megemlékezést a Supka Géza tiszteletére állított emléktáblánál, a Budapest, XI. Bocskai út 23. szám alatt. Ezek az események is azt bizonyítják, hogy Móricz Zsigmond alakja és munkássága folyamatosan jelen van a köztudatban, és platformot teremt a kulturális élet gazdagítására.