A német húsipar az elmúlt években számos botrány középpontjába került, amelyek nemcsak az élelmiszer-biztonsági aggályokat vetették fel, hanem rávilágítottak a szektorban uralkodó embertelen munkafeltételekre és a munkaerő-piaci egyenlőtlenségekre is. A 2020-as koronavírus-járvány idején különösen nyilvánvalóvá váltak a problémák, amikor a németországi vágóhidak váltak a fertőzés gócpontjaivá, rávilágítva a kelet-európai vendégmunkások kiszolgáltatott helyzetére.
Átcímkézett húsok és fogyasztói aggodalmak
A legutóbbi német húsbotrányban ötven üzem és hűtőraktár volt érintett, miután a berlini mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi tárca bejelentette, hogy lejárt szavatosságú húsokat címkézhettek át. A botrány akkor került reflektorfénybe, amikor egy gelsenkircheni nagyüzemben hatvan tonna gyanús állagú húst foglaltak le. A gyanú szerint a nagykereskedő, ahogy az a legújabb húsbotrányban általában előfordul, a valamilyen okból hosszabban tárolt húst átcímkézte és friss áruként adta tovább. Az érintett húsüzemek ellen az a vád merült fel, hogy lejárt szavatosságú húst átcímkéztek. A nagyüzem 39 éves vezetője azonban visszautasította a vádat, mondván, fogalma sem volt, hogy a hús élvezhetetlen.
Az ötven érintett üzem és hűtőraktár közül nem mindegyik volt "tettes", számosat a becsapott "áldozatok" között tartanak nyilván. Gert Lindemann államtitkár szerint nincs arra utaló jel, hogy a tartományokban hálózatok működnének, inkább úgymond egyedi esetek halmozódásáról van szó. Az államtitkár azt is kizárta, hogy a romlott hús forgalmazása miatt veszélyben forogna az emberek egészsége. Ennek ellenére a gyanús esetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a szigorú szabályozások ellenére is előfordulhatnak visszaélések az élelmiszeriparban, amelyek aláássák a fogyasztói bizalmat.
Legutóbb a Köln melletti Troisdorf egyik üzemének vezetőjét vették átmenetileg őrizetbe a húsbotrány során. Ő beismerte, hogy üzemében 200 kilogramm lejárt szavatosságú kolbászárut új szavatossági határidővel láttak el. Ezek az esetek rávilágítanak a tisztességtelen gyakorlatokra, amelyek célja a profitszerzés, függetlenül a fogyasztók egészségére és bizalmára gyakorolt potenciális hatásoktól. A hatósági ellenőrzések fontossága és a szigorú büntetések bevezetése elengedhetetlen a hasonló visszaélések megelőzéséhez és a német élelmiszeripar hírnevének megőrzéséhez.
A német húsipar árnyoldalai: Kizsákmányolt vendégmunkások
A német húsiparban a lejárt szavatosságú húsok átcímkézése mellett egy sokkal mélyebben gyökerező és rendszerszintű probléma is fennáll: a kelet-európai vendégmunkások kizsákmányolása. A Financial Times riportja megdöbbentő gyakorlatokra világított rá az Európai Unió legerősebb gazdaságában, a világ harmadik legnagyobb sertéshús-exportőrénél. Évtizedek óta robotolnak nyomorúságos körülmények között kelet-európai bevándorlók, akiket hamis ígéretekkel csábító alvállalkozók beiktatásával toboroznak, hogy a törvényeknek megfeleljenek.
A modern rabszolgaság esetei
A Financial Times riportja egy 48 éves bolgár nő, a Rayának nevezett, valaha volt kórházi dolgozó kálváriáján keresztül közelíti meg a témát. Raya több mint húsz éven át havi 200 eurónak megfelelő összegért dolgozott az egyik szófiai kórházban. A 48 éves özvegy 2019 szeptemberében elégelte meg a helyzetét, és mindent egy lapra téve fel, Nyugat-Európába ment munkát vállalni. Az vezérelte, hogy jobb életet biztosíthasson a lányának, végül Németországba került. A kezdeti próbálkozásai megalázóak voltak. Másodszorra egy kelet-európai munkaerő-maffia juttatta ki egy zöldségraktárba, ahol azonban hamar letartóztatták, majd hazaküldték a német hatóságok. Végül 2019 decemberében ráakadt a „Müllerék” néven dolgozó észak-macedón párosra, akik egy húsipari munkaerő-beszállítónak, a Besselmann-nak toboroztak.
A bolgár nőnek 1600-1900 eurót ígértek, meg is kezdte a munkát Németország legnagyobb vágóhídján, az észak-nyugati Rheda-Wiedenbrück városkában, a Tönnies üzemében. Az első gyanús jel a Besselmann által biztosított szakadt szállás volt, ahol a nő havi 300 euróért lakhatott több társával egy közös szobában. Hideg zuhanyként érte, hogy az első két havi fizetése mindössze 496 eurót tett ki, látszólag megmagyarázhatatlanul. Hogy ez ellen kifogást emeljen, arra se ideje, se energiája nem maradt, mivel három hónapon keresztül napi tíz órát dolgoztatták, és egyetlen pihenőnapja sem volt. A balszerencsés napokon védőkesztyű sem jutott neki, így a műszak végére teljesen megmerevedtek az ujjai a fagyott hústól. Máskor annyi 30 kilós ládát kellett megmozgatnia, hogy a nap végére érzéketlenné váltak a bedagadt csuklói, de orvoshoz nem jutott el. A nő állítása szerint a brigádvezető, aki rendszeresen kiabált és ládákat vagdosott a munkásokhoz, hogy gyorsabban haladjanak, kirúgással fenyegette azokat, akik betegszabadságot vettek volna ki.
„Amikor korábban letartóztattak Münchenben, rájöttem, hogy maffia áldozata lettem. Itt is ugyanezt éreztem, de ez még rosszabb volt, mert ez valójában törvényszerű volt. Valamiféle modern rabszolgaság áldozatának érzem magam. A legrosszabb a tehetetlenség és a kétségbeesés volt” - mondta a nő. Egészen júliusig dolgozott, amikor 1500 Tönnies-dolgozóról derült ki, hogy elkapták a koronavírust, az önkormányzat pedig az egész vágóhidat bezáratta. Több mint 7000 dolgozót - köztük Rayát, akit soha nem teszteltek koronavírusra - hetekig szigorú karantén alá helyeztek. A bolgár nő ma egy baromfivágóhídon dolgozik, és ott legalább a hétvégéi szabadok. Rhedai munkáltatói még 700 euróval tartoznak neki.
A koronavírus-járvány és a munkaügyi botrányok eszkalációja
A botrány 2020 júliusában tört ki, amikor a Tönnies-munkások között vészes gyorsasággal terjedni kezdett a koronavírus, az 1500 fertőzött miatt az egész járás vesztegzár alá került, és több mint hétezer munkásnak kellett a sanyarú hostelkörülmények közé karanténba vonulnia hetekre. Hasonló járványgóc egyébként Hollandiában is kialakult egy húsfeldolgozó üzem román közvetítőcég által szerződtetett munkásai körében. A nyilvánosság a vágóhídi járvány miatt ébredt rá a nyílt titokra: a dolgozói érdekképviseletben amúgy erős német gazdaság több szektora a bevándorlók képezte olcsó munkaerőn alapul, és ezek a munkások sokszor kizsákmányolással felérő körülmények között robotolnak. Így van ez a szállítmányozásban, az otthoni ápolásban, az áruszállításban és a szezonális mezőgazdasági munkák esetében is, de a legnyilvánvalóbban a húsiparban jelenik meg.
Koronavírus-járvány egy német húsüzemben szörnyű életkörülményeket tár fel | DW News
A német társadalomban nagy közfelháborodást váltott ki, amikor fény derült a Tönnies-gyárban uralkodó állapotokra. Míg Németország általában az erős szakszervezetekről és a harmonikusan működő munkaügyi kapcsolatokról ismert, gazdaságának több szektora is az olcsó vendégmunkásoktól függ. Még azután is, hogy a járvány rávilágított a vágóhídi körülményekre, Hubertus Heil munkaügyi miniszternek hónapokig tartó vitákba telt, mire a parlamenten keresztül előterjesztett egy törvényjavaslatot a húsipari alvállalkozói rendszerek betiltására.
A német húsipar gazdasági ereje és a háttérben zajló folyamatok
Németország az EU legnagyobb sertéshús-termelője, 2019-ben több mint 55 millió sertést öltek le, ez több mint ötmillió tonna disznóhúgnak felel meg. A teljes német húspiac termelése 2019-ben 8,6 millió tonnát tett ki, és Németország a világ harmadik legnagyobb sertéshús-exportőre. Annak ellenére, hogy Németországban az elmúlt években csökken a húsfogyasztás, a termelés továbbra is nagy üzlet.
A Tönnies felemelkedése és az olcsó munkaerő szerepe
A német húsipar tündöklésének azonban az az ára, hogy lényegében állandósítja az Európán belüli egyenlőtlenségeket, a cégek kihasználják a szegényebb keleti tagállamok korrupt gyakorlatait, ami aláássa a nyugat-európai államok próbálkozásait, hogy igazságosabb körülményeket teremtsenek. Ha van tanulsága a Financial Times által bemutatott rendszernek, az az, hogy még a látszólag jól szabályozott piacok is súlyos, határokon átnyúló ellentmondásoktól feszülnek. „A német húsipari ágazat a tisztességtelen verseny egyik fő forrása volt” - mondta Enrico Somaglia, az EFFAT, az európai szakszervezetek szövetségének főtitkár-helyettese.
A Tönnies felemelkedésének története sok mindenen túlmutat. Ötven évvel ezelőtt a Tönnies családnak egy kis helyi hentesüzeme volt, de ahogy az élelmiszer-termelés egyre iparosodott, a helyi vágóhidak veszteségessé váltak. A két Tönnies testvér, Bernd és Clemens felvásárolták, korszerűsítették és kibővítették az üzemeket, miközben az alacsonyabb árak révén elősegítették az élelmiszerláncokkal való kapcsolatokat is. Ma naponta húszezer sertést ölnek le csak a Rheda-Wiedenbrück-i vágóhídon. A Tönnies egyike annak a négy vállalatnak, amelyek a német sertéshústermelés 55 százalékát adják. 2018-as árbevételük 6,7 milliárd euró volt, Clemens Tönnies tulajdonos maga is 2,3 milliárdot ér, szerepel a leggazdagabb európaiakat összesítő Forbes-listákon, és előszeretettel mutatkozik olyan nagy hatalmú személyek mellett, mint Vlagyimir Putyin.
A Tönnies kritikusai szerint a sikertörténet az EU és egyes kelet-európai államok között a kilencvenes években kötött megállapodáson alapul, amelynek értelmében a nyugati cégek munkaerőt kölcsönözhettek keletről, méghozzá akkora fizetésért, amekkorát otthon kaptak. Az akkori 3-5 eurós munkabér a harmada volt a német munkásokénak. A versenyhátrányt nehezményező szomszédos országok és a nyilvánosság nyomása egy idő után olyan nagy lett, hogy 2014-ben sikerült kialkudni a minimálbért az iparban, és a következő évben a kiszervezett munkások rendszerét is felszámolták.
Az alvállalkozói rendszer és a trükközések
A húsipari cégek azonban csakhamar megtalálták a megoldást az olcsó munkaerő pótlására: munkaerő-toborzó alvállalkozókat szerződtettek, amelyek jogilag német cégek voltak, de sok esetben ugyanazok a kelet-európaiak voltak a tulajdonosaik. A német vágóhidak mai munkásainak mintegy kétharmadát ezek a toborzó cégek közvetítették ki, egyszersmind megszabadítva a német fővállalkozókat a kizsákmányolás felelősségétől, mivel a közvetítők gondoskodnak a munkások fizetségéről, jóllétéről és esetenként a lakhatásukról is.
Az alvállalkozókat azonban nem órára fizetik, hanem termelésre, ezért úgy tudnak igazán jövedelmezően működni, ha minél tempósabb munkára, minél hosszabb műszakokra kényszerítik a munkásokat. Mivel az alvállalkozókat a termelés után fizették, a nagyobb nyereségért keményen hajtották a dolgozókat, akik egyre gyorsabban cserélődtek is, csak kevés munkavállaló bírta egy évnél tovább ilyen körülmények között. Az alvállalkozók a munkaerő állandó fenntartásához közvetítőkre támaszkodtak, akik rendszeresen hozták is a munkásokat Kelet-Európából.
Hogy még jobb biznisz legyen a munkaerő-toborzás, az alvállalkozók „piszkos trükkökkel” csökkentik az import munkások fizetését, ahogy a Besselmann egyik névtelenséget kérő művezetője fogalmazott - arról nem szólva, hogy saját munkaadójánál követik-e ezeket a gyakorlatokat. Az egyik átverés, hogy adójóváírások és gyerekkedvezmények ígéretével segítenek regisztrálni a munkásoknak a német jóléti rendszerben - amiért 20-500 eurós jutalékot vonnak le. Egy másik bevett módszer, hogy a munkásnak olyan adókedvezményekkel megnövelt fizetést ígérnek, amelyekre a valóságban nem jogosult. Előfordul, hogy díjakat számolnak fel a vágóhídi védőfelszerelés, sőt a kések használatáért, túlárazzák a szállást.
Az MGM Handels- und Vermittlungs szerepe
A toborzók és alvállalkozók hálója átláthatatlan, de a munkások érdekvédői közül többen egy MGM Handels- und Vermittlungs nevű cégre mutogatnak mint befolyásos szereplőre. A nagy német húsipari vállalatokkal, köztük a Tönniesszel szerződő munkaerő-közvetítő egy román üzletember, Dumitru Miculescu tulajdonában áll, és tavaly 1700 munkást alkalmazott. A vállalkozás sikerét elősegíti, hogy a Miculescu család tulajdonában álló román helyi tévécsatorna híradós riportnak kinéző spotokban tejjel-mézzel folyó kánaánként mutatja be a németországi vágóhídi munkát, vagy legalábbis olyan körülményeket ígér, amelyek a valóságban ritkán adottak. Miculescu szerint a visszaélésekről szóló történetek kitalációk.
A 28 éves Alexandru Iancu az MGM Handels alkalmazottjaként dolgozott a Tönniesnek két éven keresztül, állítása szerint rendszeresen 16-18 órás műszakokra kötelezték, és nem fizettek neki túlórát akkor sem, ha hajnalra ért haza csótányos szállására. Amikor munka közben megvágta az ujját, csak napokkal később jutott el orvoshoz. Rendszeresen késtek a fizetések, és a hányattatásokat megunva kilépni már csak azért is nehéz volt, mert az utolsó fizetés visszatartása is a gyakorlathoz tartozik. A húsipari cégek által az alvállalkozóknak kifizetett pénznek csak töredéke jut el a munkavállalókhoz, már havi 150 munkás kikölcsönzésével is eurótízezreket, ha nem -százezreket keresnek a közvetítők - mondta a Financial Timesnak egy korábbi alvállalkozó.
A politikai és jogi válaszok
Hubertus Heil német szociális és munkaügyi miniszter 2020 végén keresztülvert egy törvényt a német parlamenten, ami javíthat a helyzeten, bár sokan kételkednek abban, hogy a törvénynek érvényt is szerez az állam. Heilnek hónapokba telt, hogy keresztülvigye a törvényt, amely betiltja a húsiparban az alvállalkozói rendszereket. Szakszervezetek és jogvédők az eddigi legátfogóbb reformként ünneplik a január elsején életbe lépett jogszabályt, ugyanakkor a törvény máris számos bírósági pert vetít előre, a betartatása pedig éppen annak a politikai osztálynak a felelőssége, amely évtizedeken át szemet hunyt e gyakorlat fölött.
Thomas Dosch, a Tönnies szóvivője azt mondta, cége soha nem tűrte a bántalmazást, és szerinte sok munkás azért nem jelenti a sérüléseit, hogy eleget dolgozhasson egy hosszabb, egy hónapos szabadság kedvéért. A tavalyi nyári fertőzéssorozat után jelentősen javították a munkakörülményeket vágóhídjaikon, és integrációs szakértőket is alkalmaznak. Dosch szerint a politikusok és a húsipar között erős az összefonódás, vannak olyan képviselők, akik magánbeszélgetésekben szolidárisak a húsiparral, a nyilvánosság előtt azonban hangosan kritizálják. Szerinte a CDU-n belül különösen erősek az összefonódások: a parlament mezőgazdasági és gazdasági bizottságaiban ülő politikusok közül többen is több tízezer eurót keresnek azzal, hogy különféle mezőgazdasági szövetségekben ülnek.
Heil a Bundestag karácsonyi szünete előtti utolsó pillanatig vitázott a törvényről, miután a koalíciós partner CDU engedményeket akart a szövegbe foglalni. Heil azonban radikális tisztulást akart az iparágban, mint akkoriban fogalmazott, és arra is felszólította a politikusokat, hogy ne álljanak szóba a húsipari szereplőkkel. A Tönnies szóvivője nehezményezi is Heil agresszív hozzáállását, amely szerinte megakadályozta, hogy konszenzusos törvényszöveg szülessen, pedig az lenne a jogszabály sikerének kulcsa.
Beate Müller-Gemmeke, ma zöldpárti, korábban CDU-s képviselő 2017-ben konkrétan elrejtett párttársai elől egy kiegészítést az egyik törvényben, hogy biztosan átmenjen. A kiegészítés gyakoribb ellenőrzést írt elő a vágóhidakon, két évvel később azonban, amikor a politikus utánanézett, kiderült, hogy a hatósági ellenőrzések száma még vissza is esett, miközben a sérülések és visszaélések száma megnőtt, Türingia tartományban például minden egyes ellenőrzés feltárt valami szabálytalanságot. Müller-Gemmeke szerint a 2017-es törvény nem vált be, és ő az új, Heil-féle törvényt is csak óvatosan üdvözli: az alvállalkozók beiktatásának tiltása nagy lépés, azonban a hatósági ellenőrzések továbbra sem elégségesek.
Eközben a szövetségi kormánynak is egyensúlyoznia kell a különféle érdekek között, iparági szövetségek ugyanis máris pereket helyeznek kilátásba, amiért a jogalkotók szerintük igazságtalanul kipécézték a húsipart. Néhány cég olyan utalásokat tett, hogy külföldre vonul, a Tönnies szóvivője pedig arról beszélt, hogy a rhedai régióban a vállalat 50 millió eurót fizet be adóban, és bezzeg Spanyolországban, Dániában és az Egyesült Királyságban szívesen látott vendégként bánnak a Tönniesszel. Azt is közölte azonban, hogy be fogják tartani a törvényt, és több ezer munkásukat innentől közvetlenül fogják alkalmazni.
Regionális egyenlőtlenségek és uniós támogatások
Clotilde Armand, az egyik bukaresti kerület francia születésű polgármestere, korábbi EP-képviselő szerint a német húsipar csak egy példa arra, hogyan állandósult Európa-szerte a munkaerő-piaci egyenlőtlenség három évtizeddel a vasfüggöny eltűnése után. Az Európai Unió cégjogi környezete a nyugati vállalatoknak kedvez, így miközben a húshoz hasonló termékeket elméletben keleten lenne célszerűbb feldolgozni, ahol a nyersanyagok olcsóbbak, ehelyett kelet-európai munkásokkal végeztetik el a munkát gyakran kizsákmányoló körülmények között Németországban, majd a kész terméket Kelet-Európába exportálják, és német tulajdonú üzletláncokban értékesítik. Eközben az egy marhára vagy hektárra jutó uniós agrártámogatás Romániában alig több, mint a nyugat-európai fele.
A románok különösen érintettek ebben a problémakörben. 2001 és 2016 között olyan sok román állampolgár költözött Nyugatra, hogy ők lettek az OECD-n belül az ötödik legnagyobb kivándorló csoport. Romániából minden áprilisban tízezrével indulnak idénymunkások Németországba, hogy epret, spárgát szedjenek a földeken, hasonlóan nehéz körülmények között. 2019-es adatok szerint a májusi csúcsszezonban a spárgaföldeken 85 ezer mezőgazdasági munkásra volt szükség, akiknek csak a 10 százaléka volt német. 2020-ban a határok lezárása hívta fel a figyelmet arra, hogy Németország ebben a szektorban is mennyire kitett a román és lengyel filléres munkaerőnek. Mivel a munkaerőhiányt házon belül nem sikerült pótolni, a mezőgazdasági miniszter elérte, hogy a vendégmunkások chartergépekkel bejuthassanak Németországba, amihez a román hatóságoknál is könnyítéseket kellett kijárnia.
A kizsákmányoló gyakorlat a román mellett az észak-macedón, albán, bolgár, lengyel, szlovák munkavállalókat érinti leginkább, és az ipar szinte valamennyi szegmensében jelen van Nyugat-Európában, ahol nem szakmunkásokkal gyártatnak, Norvégiától Szicíliáig, ahol a román női mezőgazdasági munkások a németországinál is súlyosabb megpróbáltatásoknak néztek elébe, például ezrével erőszakolták meg őket a munkaadóik.
A változás lehetősége és kihívásai
A migráns munkavállalókat segítő Fair Mobility nevű kormányzati segítő program tanácsadója, Piotr Mazurek ördögi kört lát ebben a rendszerben, amely az olcsó húst igénylő fogyasztóktól a versengő boltláncokon keresztül a gyártókig terjed, és mindenkinek az az érdeke, hogy az árakat alacsonyan tartsák - ezt pedig úgy tudják elérni, ha szemet hunynak a közvetítők agresszív gyakorlata fölött. A korábban megszólaltatott orvos szerint ez a rendszer tulajdonképpen nagyszerű, csak az az egy hibája van, hogy „ezek nélkül a szegény emberek nélkül” nem működik.
Az alvállalkozói rendszert tiltó új német törvényről és a vele járó pozitív változásokról most szórólapokon értesítik a segítők a kelet-európai munkásokat, de hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, eléggé kétséges. A német húsipar bírálói szerint törvény ide vagy oda, a kizsákmányoló gyakorlat fennmarad, vagy mert feltárulnak előre nem látható kiskapuk, vagy mert a cégek nem fognak tudni önerőből szerződtetni munkásokat. A január elején hatályba lépett törvényt az aktivisták és szakszervezeti tagok is örömmel fogadták, ugyanakkor a következő hónapokban fog eldőlni, hogy a törvénnyel valóban sikerült-e javítani a dolgozók körülményein.