A „Nincs ingyen ebéd” jelentése és a közgazdaságtani paradigmaváltás

A „nincs ingyen ebéd” kifejezés mélyen gyökerezik a közgazdaságtanban és a mindennapi életben egyaránt, utalva arra az alapvető elvre, miszerint minden választásnak és tettnek ára van. Nincs olyan dolog, amelyet valaki ne fizetne meg valamilyen formában, legyen szó akár anyagi, akár más jellegű költségről. Ez az alapvetés azonban sokkal rétegzettebb, mint elsőre gondolnánk, különösen, ha a modern feminista közgazdaságtan szemszögéből vizsgáljuk.

A klasszikus közgazdaságtan és az önző ember

Valamikor régen, amikor a klasszikus közgazdaságtan épphogy csak szárba szökkent, a gondolkodók úgy vélték, az ember alapvetően önző lény. Amit tesz, a saját boldogulásáért teszi. Azért járunk dolgozni, és azért adjuk kölcsön a fűnyírónkat a szomszédunknak, mert az valamiféleképpen az érdekeinket szolgálja. Az évszázados gyakorlat azt verte mindannyiunk fejébe, hogy minden más tényezőt - a gondoskodást, az önzetlenséget, a szeretetet - hagyjunk figyelmen kívül. Ez a „homo economicus” elképzelés egy racionális, önérdekkövető egyént feltételez, akinek döntései mindig a saját hasznosságának maximalizálására irányulnak.

Ennek a gondolkodásmódnak pedig a nők a legnagyobb vesztesei. Ez a nézőpont sok kritikát kapott az idők során, különösen a feminista közgazdaságtan részéről, amely rávilágít arra, hogy a klasszikus modellek figyelmen kívül hagyják a gondoskodási munkát és az önzetlen cselekedeteket, amelyek nagyrészt a nők vállán nyugszanak.

Katrine Marçal és a feminista közgazdaságtan újragondolása

Katrine Marçal (1983) író és publicista, a svéd Dagens Nyheter napilap munkatársa, aki a feminista közgazdaságtan egyik kiemelkedő képviselője. Gazdasági újságíróként a világ számos vezető szakemberével készített interjút, és egyes videói a YouTube-on milliós nézettséget értek el. A legrangosabb felsőoktatási intézményekben tartott előadásokat az innovációk területén érvényesülő női szempontokról, illetve a nők szerepéről napjaink gazdaságában. Marçal első könyve, a "Tényleg nincs ingyenebéd?", eddig több mint húsz nyelven jelent meg, és 2015-ben felkerült a The Guardian listájára az év legfontosabb könyvei közé. A szerző Angliában él férjével és három gyerekével.

Könyve - amely Magyarországon a Libri kiadásában jelent meg 2022-ben, 224 oldalon, puhatáblás kivitelben, Csáki Judit fordításában (ISBN: 9789634338772) - nem csupán egy szakkönyv, hanem sokkal inkább egy kiáltvány. A mű a feminista közgazdaságtan, ahogyan eddig sosem merted elképzelni, alcímmel arra utal, hogy a klasszikus közgazdaságtani modellek mennyire hiányosan és torzítva ábrázolják a valóságot, különösen a nők szemszögéből.

A női munka láthatatlansága és a „nincs ingyen ebéd” dilemma

Marçal hangsúlyozza, hogy a nők mindig is dolgoztak. „A nők a hatvanas években elmentek dolgozni”: rendszerint így mesélik ezt a történetet. De ez nem igaz. A nők nem „mentek dolgozni” a hatvanas években vagy a második világháború idején. A nők mindig is dolgoztak. Az elmúlt évtizedekben annyi történt, hogy a nők állást változtattak. Az otthon végzett munkából kimozdulva pozíciókat foglaltak el a piacon, és elkezdtek fizetést kapni. Ez a megállapítás rávilágít arra, hogy a háztartásban végzett, fizetetlen gondoskodási munka milyen mértékben járul hozzá a gazdaság működéséhez, anélkül, hogy ez a klasszikus modellekben megjelenne.

A könyv nem arról szól, hogy a közgazdaságtan hogyan mellőzte a nőket, hanem arról, hogy a kapitalizmus a patriarchátussal karöltve hogyan mellőzte és mellőzi a nőket, a szegényeket, a nem „nyugati” társadalmakat, és ez milyen károkat okoz. A magyar címe ezért nagyon jó. A „nincs ingyen ebéd” gondolata itt kiterjed arra, hogy a társadalom által elvárt női szerep, amely a gondoskodást, a puhaságot és az érzelmességet hangsúlyozza, valójában egy kiegészítő szerep, amely a férfiak által képviselt kemény, racionális piaci világ ellensúlyozására szolgál. „A nőnek nem kell „olyannak lenni, mint egy férfi”, ehelyett legyen a kedves feleség, aki ellensúlyt képez a kemény, virágzó piacokkal. Biztosítsa az emberi tapasztalat azon elemeit, amelyeket egy férfi, mivel nem képes tolerálni saját magában, más módon akar megtapasztalni. A társadalom azt diktálja a nőnek, hogy legyen minden, amit egy férfi nem engedhet meg magának: puha, sebezhető, testi, érzelmes, természeti, mert a férfi nem ez. A nőnek vagy bizonyítania kell, hogy olyan, mint egy férfi, vagy bizonyítania kell, hogy kiegészít egy férfit. Ez sosem róla szól.” Ez az idézet rávilágít arra, hogy a nők szerepe gyakran csak másokhoz viszonyítva értelmezhető, és a saját autonómiájuk háttérbe szorul.

Ginger Rogers mindent megcsinált, amit Fred Astaire - csak éppen hátrafelé és tűsarkúban. És ez az, amit a nők folyamatosan csinálnak. Beléptek a munkaerőpiacra, de a férfiak nem léptek be ugyanilyen mértékben az otthoni tennivalók világába. Az eszméink a munka és a családi élet határairól nem változtak alapvetően. Ez a gondolatmenet kihangsúlyozza a kettős terhet, amellyel a nők szembesülnek, miközben igyekeznek megfelelni a piaci elvárásoknak és a hagyományos családi szerepeknek is.

Koherencia és rendszeresség hiánya - egy kiáltvány ereje

A könyv sokak számára kaotikusnak tűnhet, és nem feltétlenül ad átfogó képet a nők és a közgazdaság viszonyáról. Néhányan azt várnák tőle, hogy közgazdasági ismeretekkel nem rendelkezők számára is tisztázza a fogalmakat, ám ehelyett inkább tételeket sulykol, mint például a „homo economicus” férfi koncepcióját, a nők háztartásban végzett munkájának meg nem fizetését, valamint azt, hogy a nők alul vannak fizetve szinte minden szférában. Ez a megközelítés azonban éppen azt mutatja, hogy Marçal célja nem egy hagyományos szakkönyv megírása volt, hanem egy vitaindító kiáltvány létrehozása, amely felhívja a figyelmet a fennálló egyenlőtlenségekre. Érdekes gondolatmenetek, sokszor informatívak, sokszor szórakoztatóak, néha gondolatébresztőek vagy vitaindítóak, viszont hiányzik belőle valami koherencia és szisztematikusság. Pedig az előszó tényleg annyira ígéretes volt: eszerint a feminizmus története egyben a közgazdaság története, Virginia Woolf saját szobára vágyott, és ez pénzbe kerül. Ez a megközelítés arra ösztönöz, hogy a közgazdaságtant ne csak számok és adatok alapján értelmezzük, hanem vegyük figyelembe az emberi tapasztalatok, különösen a női tapasztalatok komplexitását.

A „nincs ingyen ebéd” a gyakorlatban: szociálpolitikai dilemmák

A „nincs ingyen ebéd” elv nem csak a feminista közgazdaságtanban, hanem a mindennapi szociálpolitikában és gazdaságirányításban is érvényesül. Tudja ezt mindenki, aki piacgazdaságban, érdekek és ellenérdekek hatása közepette kísérli meg elérni célját. A bevett angolszász mondás a szó szoros és átvitt értelmében is igaz: a számlát végső soron valakinek állnia kell. Nincs ez másként az óvodásoknak járó ingyen ebéddel sem. Éppen ezért általános meglepetést keltett, amikor egy korábbi kormányfő a múlt heti szekszárdi hídavatón minden óvodásnak fizetség nélküli ételt ígért. E kijelentést később kormányzati illetékesek pontosították, mondván: csak a rászorulók gyermekeinek jár az ingyenes étkezés. A nyelvbotlás (?) után nyilván a kormány is ráébredt, hogy nincs ésszerű magyarázat arra, miért is vállalja át az állam a jobb módú szülők költségét.

Végeláthatatlan licit és a gazdasági válság

Miközben egyre élesebben csapnak össze érvek és ellenérvek abban az új keletű vitában, hogy van-e Magyarországon gazdasági válság, a kormány szociálpolitikai látszatintézkedésekkel próbálja elodázni a szükséges reformokat. Talán észre sem veszi, hogy ezzel besétál az ellenzéki Fidesz-MPSZ által kijelölt (zsák)utcába, hiszen egy megbillent egyensúlyú gazdaságban végeláthatatlan licitbe bocsátkozik a szociálpolitikai lépések mértékéről. Mintha a politikai elit nem tudná, hogy elmúltak azok az idők, amikor mindenkinek „ingyen ebédet” osztottak, amikor fizetés nélkül (is) „járt” több-kevesebb fogyasztás. Ma már nem ez a helyzet: előbb vagy utóbb mindenkinek benyújtják a számlát.

tags: #nincs #ingyedn #ebed