Paprikatermesztés: Talajigény, Tápanyag-utánpótlás és Csepegtető Öntözés

A paprika (Capsicum annuum) termesztése rendkívül igényes feladat, amely a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaival szemben magas követelményeket támaszt. Az eredményes paprikatermesztés kulcsa a megfelelő talajválasztás, a precíz tápanyag-utánpótlás és az optimalizált vízellátás, különösen a csepegtető öntözés alkalmazásával.

A Paprika Talajigénye: Struktúra és Kémiai Paraméterek

A paprika esetében a szakirodalom valamennyi ága kiemeli a talajjal szemben támasztott igen magas követelményeit. A termékeny, 5,5-6,5 pH-értékű, megfelelő szerkezetű, könnyen felmelegedő talajokon fejlődik és terem a legjobban. A talaj minősége alapvetően meghatározza a termés mennyiségét és minőségét.

Talajszerkezet és Felmelegedés

A paprika termesztésére a középkötött mezőségi talajok a legalkalmasabbak. Egyes kutatók, kísérletek tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a paprika a kötött talajokon is jól fejlődik. Zatykó Lajos professzor szerint még a kötött agyagos talajok is szóba jöhetnek paprikatermesztésre. Azonban más kutatók elvetik ezt a megállapítást, mert a lazább talajok gyorsabban felmelegszenek, ami a korai termés mennyiségét jelentősen növeli.

A kötött talajok hátrányosak, mert nehezen melegszenek fel, és rossz szerkezetűek. Előnyük közé sorolható, hogy a tápanyagokat jobban megtartják, mint a laza homoktalajok, viszont tömörödésre hajlamosabbak. A koraiságot illetően a laza szerkezetű talajok kedvezőbbek, éppen ezért a nagy hajtatótelepek a lazább talajú Jászság, Cegléd és Szeged környékén alakultak ki a 70-es években. Fontos tudni azonban, hogy ezek a talajok gyenge adszorpciós kapacitással rendelkeznek, ezért csak rendszeres szervestrágyázással tarthatók fenn paprikatermesztésre. A kedvezőtlenebb talajszerkezeten csak évenkénti, rendszeres nagy adagú, 15-20 kg/m²-t meghaladó szervestrágyázásokkal lehet javítani. Tehát a szervestrágyázás fő szerepe a talajszerkezet javítása.

A homoktalajokon végzett kísérletek alapján elmondható, hogy gyors felmelegedésük miatt ezek koraiságfokozó hatásúak, de nagyobb és jobb minőségű termést csak kötöttebb vályogtalajokon lehet elérni. Összegezve, a hajtatásban a gyors felmelegedés miatt a lazább szerkezetű talajok előnyösebbek, de a szabadföldi tömegtermesztésben kedvezőbbek a vályogos szerkezetű talajok, a jobb víztartó képességük miatt. Ha a szántóföldi viszonyokat vesszük figyelembe, akkor a paprikatermesztésre legjobb talajok a mezőségi talajok.

Humusztartalom és Szerves Trágyázás

A talajok osztályozásában a humusztartalmat illetően megkülönböztetünk szegény (kevesebb mint 2%), közepes (2-5%) és gazdag (több mint 5%) talajokat. A humuszanyagok nagy megkötőképességük következtében jól raktározzák az egyes szükséges tápanyagokat a növények számára, de egyéb kedvező kihatásuk is van a talajok fizikai tulajdonságaira is. A paprika termesztésére szánt területeket illetően szinte minden szerző kiemeli a magas humusztartalmat. A talaj 2,5-3%-os humusztartalma a termesztés alsó határának tekinthető.

Ennek okán a szervestrágyázás jelentősége nagynak mondható, mert egyrészt tápanyagot szolgáltat a növények számára, másrészt a rossz szerkezetű talajok feljavításában fontos szerepet játszhat. A szerves trágyák a tápanyagellátó képességük miatt is fontosak az ökológiai termesztésben, továbbá a talajok szerkezetének a javításában is meghatározóak. Tiszta, egységes vegyszermentes termelés huminanyagok felhasználása nélkül elképzelhetetlen. Fontos tudni, hogy szervestrágyázással a talajéletet is szabályozzuk. Ez azért is fontos lehet, mert mikroorganizmusok jelenlétében olyan anyagok termelődhetnek, amelyek a talajszemcséket nagyobb aggregátumokká tapasztják, ezzel is javítva a talaj szerkezetét. A talajban levő mikrobák segítségével a szervesanyagkészlet is növelhető. A hajtatás magasabb humusztartalmat kíván meg a talajoktól.

Talajkémhatás (pH) és Mésztartalom

A paprika a közömbös talajokon fejlődik jól. Az 5,5-nél alacsonyabb pH-jú talajokban problémát okozhat egyes tápanyagok, különösen a P, K, Ca, B és Mo hozzáférhetősége. Lúgos (7,5 pH feletti) talajokon történő termesztés esetén B, Cu, Fe, Mn, P és Zn hiánytünetek léphetnek fel. A talajok 1-5% közötti mésztartalma már fedezi a növény kalciumigényét, feltéve, ha ez könnyen hozzáférhető állapotban van. Az 5%-nál magasabb mésztartalom rossz fejlődést és mikroelem-felvételi zavarokat okozhat.

Sóérzékenység és Elektromos Vezetőképesség (EC)

A paprika a nagy tápanyagigényű zöldségfélék családjába tartozik, de egyben sóérzékeny növény is. A hazai és külföldi szakirodalom álláspontja a paprika sótűrését illetően változó, de az új eredmények az étkezési paprikát a kifejezetten sóérzékeny növények közé sorolják, különösen a fehér termésű fajtákat.

A sóvegyületek lehetnek hasznosak (nitrátok, szulfátok stb.) és toxikusak is (nátrium, klór, hidrogén-karbonát stb.) a növényekre nézve. A mérgező anyagok túlzott mennyisége fokozott termesztési kockázatot jelent. A túlzott nátriumtartalom erős szikesedéssel jár, s melegebb klimatikus körülmények közt akár el is égetheti a frissen növekedő paprika gyökereit. Szakirodalmak alapján 60 mg/kg felett már kedvezőtlen, szikesedésre hajlamos a talaj. A korábbi vizsgálatok során bizonyítást kapott, hogy a hajtatóházban a talaj nátriumtartalma tartósan 200 mg/kg feletti.

Külön kell szólni a klórérzékenységről is. A paprika ugyanis erősen érzékenyen reagál erre a káros elemre. Viszont a hasznos tápanyagok is lehetnek károsak, ha túladagoljuk őket. Ilyenkor vízhiánnyal párosulva a sókártétel jellegzetes tüneteit mutatják a növények: vékony szár, barna gyökérzet, csúcsrothadásos termések, rövid ízköz. Ezekkel megegyező véleményen vannak a szakemberek, akik szerint a szikes (sós) talajokban nagymértékben csökken a termés mennyisége. A szikesedésre hajlamos talajokon a fehér fajták jellegzetes tüneteket produkálnak (barna gyökérzet, sötét, rövid, vékony szár, gyenge hajtásképződés, foltos termés, kényszerérett bogyók).

A 2000-es években itthon történtek vizsgálatok a fehér termésű fajták sótűrésének vonatkozásában. A vizsgált, különböző töménységben használt oldatok (4,4; 6; 10; 14; és 18 mS/cm) eredményei azt mutatták, hogy a magasabb sótartalmú oldattal kezelt növények kevesebb egy négyzetméterre eső gazdasági érettségű termést adtak. Ezt a megállapítást támasztják alá más külföldi kutatók is. Tehát a paprika nemcsak a talaj sótartalmára, hanem a rossz minőségű, magas sótartalmú öntözővízre is igen érzékeny.

A tápanyagokban gazdag és a szikesedésre hajlamos talajok elektromos vezetőképessége jobb, mint a tápanyagban szegény közegeké. A talajban oldott sók az elektromosságot vezetik, mérésük is ez alapján lehetséges, százalékban kifejezve. A paprikatermesztésre alkalmas talajok sókoncentrációját az ezredforduló előtt az 1.1. táblázat. A talaj fizikai félesége hatással van a sótartalomra. Az üvegházi homoktalajok felső értéke 0,2%-os sótartalom, a jobb vízgazdálkodásúaké pedig 0,5%. A talaj NaCl-tartalma nem lépheti túl az összes sótartalmának a 10%-át. A képletekkel szinte bárki nyugodtan dolgozhat, s ily módon meg tudja határozni a só- és a nátriumtartalom felső határát. A talajok sótartalmát mindig a közeg humusztartalma határozza meg. Ezért magasabb szervesanyag-tartalom mellett magasabb összes-sótartalom engedhető meg a növények károsodásának veszélye nélkül. A humuszanyagok amfoter jellegük miatt óriási felszívódási képességgel rendelkeznek, tulajdonképpen a felületükön reverzibilisen, továbbá irreverzibilisen is képesek a hasznos, valamint kevésbé hasznos elemek kötődni.

Van azonban egy másik módszer is a talaj sótartalmának a meghatározására. Ez az EC-elektromos vezetőképesség mérésének a módszere. Itt nem százalékban, hanem mS/cm-ben adják meg az értékeket. A nemzetközi gyakorlatban is ez a módszer az általánosan elfogadott, de ezen belül elterjedt még egy hivatalos besorolás is, a Maas-Hoffmann-féle modell. Ebben a modellben a szerzők a paprikát a közepesen sóérzékeny növényfajok közé sorolják, és a sóérzékenységi küszöbértékét 1,5 mS/cm-ben határozták meg. A hazai gyakorlatban viszont ez az érték a hegyes erős fajtáknál 2 mS/cm, a fehér termésűeknél pedig 1,7-1,8 mS/cm-t jelent. A fehér termésű paprikafajták sokkal érzékenyebben reagálnak a talaj szikesedésére (sótartalmára). Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb zöldségfaj számára azok a talajok jók, amelyek EC-értéke 1-2 mS/cm között van. Ezen belül is a sótartalomra érzékenyebb fajok (pl. fehér étkezési paprika) esetén kedvezőbb, ha a talaj nem lépi túl az 1-1,5 mS/cm közötti értéket. Az EC-érték megadható 1:2-es és 1:5-ös vizes kivonatban is, de a gyakorlatban a legelterjedtebb az 1:2-es talajkivonat alkalmazása.

Tápanyagigény és Hiánytünetek

A paprika a közömbös talajokon fejlődik jól. A paprika rendkívül nitrogénigényes növény. A N a tápanyag-utánpótlás alapja. Az aminosavak, fehérjék és nukleinsavak alkotóeleme, azaz szükséges a növekedéshez, mind a sejtosztódási, mind a növény növekedési szakaszában. A klorofill összetevőjeként közvetlenül befolyásolja a fotoszintézist, mivel a Rubisco enzim alkotóeleme, amely alapvető szerepet játszik a növények szén-dioxid megkötésében. A paprika megfelelő nitrogénellátása nemcsak a terméshozamot, hanem a minőséget is meghatározza. A nitrogén túladagolása azonban a növények túlzott növekedéséhez, gyenge terméskötéshez és színezettséghez, valamint csökkent terméshozamhoz vezet.

Makroelemek

A paprika a kálium, nitrogén és kálcium tekintetében a legnagyobb tápanyagigényű. Ez az igény a növény fejlődésével növekszik, és az intenzív termésnövekedés és -érés időszakában éri el a maximumát.

Nitrogén (N): A paprika rendkívül nitrogénigényes növény. Az idősebb levelek általános klorózisa, lassabb növekedés és kisebb növények, kevesebb virág és alacsonyabb terméshozam jellemzi a hiányt. A nitrogén túladagolása viszont túlzott növekedést, gyenge terméskötést és színezettséget, valamint csökkent terméshozamot eredményezhet.

Foszfor (P): A paprika foszforszükséglete viszonylag magas. A növénynövekedés legenergiaigényesebb szakaszaiban, a virágzás, a terméskötés és -növekedés során van nagy jelentősége. Fiatal növényekben a foszfor elősegíti a gyökérrendszer növekedését. Hiányában a növények nagyon lassan fejlődnek és visszamaradottak. A levelek fakóbbak, fonákjuk szürkés zöld színű. Súlyos P-hiány esetén a levelek „pillangószerűen” felfelé kanalasodnak. A virágok fejlődése korlátozott, a termés torzul. A probléma meszes és kötött talajokon jelentkezik, ahol a növények számára korlátozott a foszfor felvehetősége.

Kálium (K): A paprikának nagyon magas a káliumigénye. A kálium felelős a növények számos élettani folyamatának megfelelő működéséért. A kálium jótékony hatással van a termés lédússágára, keménységére, színes paprikák esetében intenzív (piros) színére és ízére. Hiánytünetei fiatal, teljesen kifejlett leveleken jelentkeznek. A levelek szélei és csúcsai megbarnulnak, elhalnak. Később az erek közötti klorózis határozottabbá válik, a levél közepe felé terjed, majd nekrózis alakul ki. A terméskötés gyenge.

Kalcium (Ca): A paprika kalciumigényes növény. A Ca nélkülözhetetlen a sejtfal szerkezetének kialakításához (a bórral együtt), ezért a növény felépítése szempontjából is jelentőséggel bír. Szilárdítja a sejtfalakat, így fokozza a növények természetes ellenálló képességét a stressztényezőkkel - biológiai (betegségek) és környezeti tényezőkkel (pl. alacsony hőmérséklet) - szemben. Ez az egyik legfontosabb tápanyag, amely a termés minőségéért felelős. Hiánya csúcsrothadását okoz. A leveleken nekrózis, a termésen csúcsrothadás (feketetalpasság) alakul ki. A hiány <5 pH-jú talajokban és magas sótartalom esetén fokozódik. A Ca-hiány akkor gyakori, ha a növény transzspirácija gátolt.

Magnézium (Mg): Hiánytünetei először az idősebb leveleken általános klorózis formájában jelentkeznek, míg az erek zöldek maradnak. Súlyos hiány esetén érközi nekrózis miatt a levél elszárad. A hiány homokos talajon K-túladagolás miatt alakulhat ki. Forró, száraz időben is előfordulhat.

Kén (S): A kénhiány tünetei hasonlóak a nitrogénhiány tüneteihez, de a klorózis általában egyenletes az egész növényen, beleértve a fiatalabb leveleket is. Jellemző a levélnyél és a levél erezetének vörösödése.

Mikroelemek

Bór (B): Hiánya nagyon gyorsan láthatóvá válik. A tünetek általában a fiatalabb leveleken jelentkeznek először, amelyek világosabbá válnak. A súlyos hiány az idősebb levelek érközi klorózisában nyilvánul meg, amitől azok sötét sárgás-narancssárgás árnyalatot vesznek fel. Fonák irányába pödrődő, törékeny levelek. Az erek megduzzadnak, a növény törpül, tenyészőcsúcsa elhal. A terméskocsány megvastagszik, törékennyé válik. A virágok száma is csökken, és gyenge a terméskötés.

Klór (Cl): Rendellenesen fejlődött levelek határozott érközi klorózissal. A klorózis a levéllemez érközi területein sima, lapos mélyedéseiben jelentkezik. Előrehaladottabb esetekben az idősebb levelek színén jellegzetes barnulás figyelhető meg. A gyökerek satnyulnak, a gyökércsúcsok megvastagodnak.

Réz (Cu): Viszonylag későn jelenik meg a vegetatív szakaszban. Fodrozódó levelek, lefelé pödrődő sziklevelekkel. A hiány enyhe általános klorózisban, valamint a fiatal levelek tartós turgorvesztésében nyilvánulhat meg. A levélszélek felfelé kanalasodnak és száradnak. A levelek és a termések keskenyek és „szögletesek” lesznek.

Vas (Fe): A vashiány első tünete a legfiatalabb levelek érközi klorózisa, amely általános klorózisba fordul át, és végül a teljes levél kifehéredését okozza. A levelek teljes kifehéredéséig a vashiány vaspótlással megszüntethető. A paprikatermesztésben leggyakrabban a tömődött, levegőtlen talaj, a helytelenül elvégzett meszezés és a túlöntözés okoz vashiányt.

Mangán (Mn): Kezdetben a fiatal leveleken enyhe klorózis látható. Súlyosabb esetekben az idősebb levelek ujjas erezete látható. Ezt követően a barnás szürke nekrózis az erek mentén halad tovább. Magas pH-jú, valamint meszes vagy túlmeszezett talajokon fordul elő.

Molibdén (Mo): A molibdénhiány korai tünete az általános klorózis. Hasonlít a nitrogénhiány tüneteihez, de a levélfonák vörösödése nem tapasztalható. A levelek felfelé kanalasodása és a foltosodás tapasztalható. Súlyos molibdénhiány esetén a klorózis az erek között nagy kiterjedésűvé válik.

Cink (Zn): A cink hiánya a növény törpüléséhez, a szártagok rövidüléséhez és a fiatal levelek felfelé kanalasodásához vezet. A leveleken szürkés barna vagy barna foltok jelenhetnek meg. A levelek aprók. A cinkhiány tünetei lúgos talajokon vagy nagy mennyiségben kijuttatott foszforműtrágyázás után jelentkeznek.

Paprika Műtrágyázása és Tápanyag-utánpótlás

A korszerű szabadföldi étkezési paprikatermesztésben a tápoldatozás a leggyakrabban alkalmazott tápanyag-utánpótlási mód. Lehetővé teszi a folyamatos és kiegyenlített tápanyagszint tartását a talajban.

Talajvizsgálat és Tápanyagszükséglet

A helyes tápanyag-utánpótlás elengedhetetlen feltétele a talajvizsgálat, mely segítségével számos információt kapunk egyrészt talajunk agrokémiai tulajdonságairól, másrészt tápanyagtartalmáról. A talajvizsgálat csak akkor ad használható eredményt, ha megfelelően vesszük a mintát. Mindig átlagmintát küldjünk a laborba, tehát azt - a terület nagyságától függően - legalább 10-15 helyről vegyük, alaposan keverjük össze, és kb. 1 kg-nyi földet adjunk postára.

A tápanyagigényt a fajlagos tápanyagigény és a várható termésmennyiség alapján számíthatjuk, e két érték szorzata adja az elméleti tápanyagszükségletet. A paprika fajlagos tápanyagigénye, vagyis az a tápanyagmennyiség, amit 1 tonna termés eléréséhez (kifejlesztéséhez) igényel: 2,4 kg N, 0,9 kg P2O5 és 3,5 kg K2O. A paprika trágyázása kapcsán feltétlenül figyelembe kell venni, hogy bár tápanyagokban gazdagon ellátott talajt igényel, sóérzékeny növény, különösen a fehér bogyójú fajták, tehát folyamatos, gyakori, de kisadagú műtrágyázást igényel.

A tápanyag-utánpótlást végezhetjük szerves és műtrágyákkal. A szerves trágya javítja a talaj fizikai és biológiai állapotát, ami kedvez a paprikának. Tápanyag szolgáltató képességével is számolnunk kell, tápanyaghatása 3 év. Kedvező hatású, ha minél nagyobb adagú, legalább 60 t/ha jó minőségű, érett szerves trágyát ki tudunk juttatni.

Műtrágyák és Adagolás

Nitrogén: Ültetés előtt talajvizsgálat szükséges a talaj ásványi nitrogén-tartalmának (nitrát és ammónium) meghatározására. Palántázás előtt a talajba 40-60 kg/ha N-t kell bedolgozni, figyelembe véve a talaj meglévő nitrogéntartalmát. A fennmaradó rész heti rendszerességgel tápoldat formájában kell adagolni, vagy 2-3 adagra osztva nitrogéntartalmú alapműtrágya kijuttatásával pótolható. A paprika nagyon jól reagál a nitrogén nitrát (N-NO3-) formájával történő trágyázásra, amely a káliumfelvételt is támogatja.

Foszfor: Teljes mennyisége kijuttatható a paprika ültetése előtt, a talajelőkészítés során. Mivel ez a tápanyag csak korlátozot mértékben mozog a talajban, a foszfortartalmú műtrágyát 20-25 cm mélységben be kell dolgozni.

Kálium: A kálium-utánpótlás kétféleképpen történhet: ültetés előtt (hagyományos szántóföldi műtrágya vagy hosszú hatástartamú, burkolt műtrágya kijuttatásával) és a növény vegetációja folyamán. Javasoljuk, hogy a káliumműtrágyák adagját ossza két részre fejtrágyázáskor. Az elsőt (a teljes adag 35-45%-át) az első virág nyílásakor, a következőt 3-4 héttel később kell kijuttatni. Tápoldatozásos termesztésnél a növényeket a virágok kifejlődésétől kezdődően az utolsó termés beéréséig hetente javasolt káliummal táplálni. A paprika nagyon érzékeny a klórra. Ezért kloridmentes káliumműtrágyák, például kálium-szulfát használata javasolt.

Magnézium: Teljes mennyisége kijuttatható ültetés előtt, a talajelőkészítés során. A lombtrágyázás a növény föld feletti részének intenzív növekedési fázisában is hatásos.

Kalcium: A kalciumműtrágyát tápoldatozott ültetvényeken az első virágzat kialakulásától az utolsó termés érésének kezdetéig kell kijuttatni. Azokban az állományokban, ahol hagyományos kalciumos műtrágyákat (általában kalcium-nitrátot) használnak, két kijuttatás szükséges: az első adagot (a teljes mennyiség 30-40%-át) az első virágzat fejlődésének kezdetén, a másodikat pedig 3-5 héttel később kell alkalmazni. A paprikatermesztés esetén a kálcium lombtrágyázással történő kijuttatása is hatásos.

Tápoldatozás Fázisai

A tápoldatos termesztésben a tápanyagellátást a paprika fenológiai fázisaihoz kell igazítani:

• I. szakasz: Gyökeresedés elősegítése. Az ültetést követő 2 hét alatt a nitrogénhez és a káliumhoz képest magas P-arányú tápoldat használata célszerű.
• II. szakasz: Lombozat fejlesztése. A kiültetést követő 3-5 hétben jelentősen változik a paprikanövény tápelemarány-igénye, a lombozat felépítéséhez sok nitrogénre van szüksége. Ebben a fázisban alacsonyabb EC-t és arányaiban több nitrogént használunk.
• III. szakasz: Tövek beköttetése.
• IV. szakasz: Bogyók tömegének növelése. Az első kötések megjelenését követően csökkentjük az EC-t, és növeljük a nitrogén arányát (N:K = 1:0,7-1), mivel az első terméskötéseket követő napokban ugrásszerűen megnövekszik a tápanyagfelvétel nitrogénből.
• V. szakasz: Újabb hajtások képződése, a termések folyamatos kifejlesztése. A szedések idején az újabb hajtások képződéséhez (remontáláshoz) - a nitrogénhez viszonyítva valamivel több káliumot igényel -, ami különösen érvényes a színesedő fajtákra. Jellemzően ebben a szakaszban 1,5-2,5-es EC-jű tápoldatot használunk. Az N:K arány a továbbiakban lényegesen nem változik, a tápoldat mennyisége a tenyészidő vége felé fokozatosan csökkenthető, esetleg a tenyészidő végén a fehér termésű fajták esetében a kálium el is hagyható.

Lombtrágyázás

A levélen keresztüli tápanyag-ellátásnak elsősorban akkor van jelentősége, amikor a talajok tápanyag-tartalmát kedvezőtlen környezeti vagy belső (növényi) tényezők miatt a növények nem, részben vagy csak lassan tudják hasznosítani. Minden ilyen esetben elsődleges cél a tápanyag-ellátást akadályozó tényezők megszüntetése, a lombtrágyázás csak átmeneti vagy kiegészítő megoldás, ugyanakkor a termesztés technológiának fontos, esetenként elengedhetetlen része. A paprika lombtrágyázásának nagyobb jelentősége a makroelemek közül a kalciumnál, a foszfornál, az ún. mezolemek közül a vasnál és a magnéziumnál, a mikroelemek esetében a bórnál van.

A kijuttatás gyakoriságára a paprika esetében sem lehet pontos receptet adni, tapasztalatok szerint az 5-7 napi lombtrágyázás a kritikus esetekben is elegendő. A levéltrágyázás sikere nemcsak a lombtrágyától függ, rossz minőségű vízben a hatékonysága csökken, ki is csapódhat. Ilyen célból legfeljebb 17-19 német keménységi fokú (nk0) és 0,5-1 sóértékű (mS/cm EC) vizet szabad felhasználni, hőmérséklete 15 °C-nál hidegebb ne legyen.

A Paprika Vízigénye és a Csepegtető Öntözés

A paprika melegkedvelő növény. Termesztésének optimális hőmérséklete 21 és 29 °C között van. A 35 °C feletti hőmérséklet negatívan hat a növények növekedésére és terméshozamára, valamint elégtelen vízellátást okozhat.

A paprika vízigénye szabadföldi termesztésben 3000-6000 m³/ha, de üvegházi termesztésben a felhasználás eléri a 8000 m³/ha-t is egy tenyészidőszakban. Vízigénye az ültetéstől a terméskötésig nagy. A később - főleg a termésérés idején - azonban jelentősen csökken. A paprika optimális vízellátása nemcsak a terméshozamra, hanem a termés méretére, keménységére, polcállóságára, cukortartalmára és ízére is kedvező hatással van.

A Csepegtető Öntözés Előnyei

A csepegtető öntözési rendszer lényege, hogy kifejezetten oda és csak annyi vizet juttatunk, ahova és amennyit szeretnénk. Ez egy hatalmas előny a locsolócsővel való öntözéssel szemben, hiszen a slaggal történő locsolás nem tesz jót a talajnak: többek között tápanyagveszteséget okoz és rombolja a termőföldet. Ráadásul így a növényeink is kevesebb folyadékhoz jutnak, mintha csepegtetve, koncentráltan a növény gyökereihez juttatnánk az éltető vizet.

Másik nagy előnye a csepegtető öntözésnek, hogy mivel valóban csak a szükséges mennyiségű vízzel öntözünk, így nem lesz olyan magas a vízszámla, mint ha slaggal locsolnánk naponta a kertet. Ugyanakkor ne felejtsük el azt sem, hogy a legtöbb növény a kis mennyiségben és gyakran érkező vizet kedveli, a locsolócső pedig egyik kritériumnak sem felel meg.

A Paprika Csepegtető Öntözése

A kertészek a paprika öntözésére leginkább a csepegtető öntözést javasolják. A palánták elültetésekor körülbelül 20 mm-es vízadagot szükséges kijuttatni a felületre, majd 10-12 napig nem kell öntözni. Ez után annak megfelelően szükséges az öntözés gyakoriságát megszabni, hogy milyenek a hő- és a fényviszonyok. Általánosságban elmondható, hogy május végéig 30 mm-es vízadagokkal heti egyszer elég öntözni, majd a meleg hónapok beköszöntével válik indokolttá a heti kétszeri öntözés. Öntözés után a talaj felszínének hamar fel kell száradnia, ezért amennyiben lehetséges, és a növény mérete lehetővé teszi, öntözés után mindig lazítsuk kicsit fel a talajt.

Csepegtető Rendszer Kiépítése

Első lépésben papíron tervezzük meg a leendő öntözőrendszerünk kialakítását. Törekedjünk minél egyszerűbb rendszerre, hiszen egy kevésbé bonyolult szerkezet jóval kevesebb meghibásodási lehetőséggel rendelkezik. Amennyiben lehetséges, próbáljuk megoldani úgy, hogy egy fővezetékünk legyen szükséges mennyiségű leágazással, teljesen felesleges túlbonyolítani.

Miután végeztünk a tervezéssel, számoljuk össze, hogy az egyes alkotórészekből mennyire van szükségünk. Fontos kiemelni, hogy minőségi anyagokkal dolgozzunk, hiszen csak így biztosítható, hogy a kiépített öntözőrendszerünk hosszú távon is használható maradjon. A fővezeték lehetőleg egy nagyobb átmérőjű hengeres cső legyen, minél nagyobb a kertünk, annál vastagabb csövet válasszunk.

A csepegtető csöveket kétféleképpen lehet a gerincvezetékre csatlakoztatni: T-idomokkal vagy megcsapoló hidakkal. Szűrőt mindenképp ajánlott felszerelni, mert a szennyeződések eltömíthetik a csepegtető elemeket, így használhatatlanná válik a rendszerünk. A leágazásokat rögzítsük rögzítő tüskékkel, a végekre szereljünk végdugót, végül pedig a fővezetéket csatlakoztassuk a vízforrásra.

Az Öntözővíz Minősége

A jó minőségű öntözővíz az egyik legfontosabb feltétele a növénytermesztésnek. A rossz minőségű öntözővíz nagyon sok gondot okozhat, mert:

• az öntözővíz kémiai összetétele határozza meg a növény gyökerei környékén kialakuló pH és sóösszetétel alakulását
• egyes tápelem ionok kicsapódhatnak, ha nem megfelelő a víz pH értéke és összetétele, és ezáltal csökken a növényekhez eljutó táp mennyisége
• a víz, növény szempontjából felesleges ionjai, csak növelik a talaj sóterhelését és felgyülemlenek benne az öntözés során
• a növények számára méregként ható anyagokat is tartalmazhat az öntözővíz
• egyes kémiai összetevői elősegítheti a csepegtető rendszer eldugulását
• egyes fizikai összetevői az öntözővíznek (lebegő anyagok) a csepegtető testek eldugulását okozhatják, ami a víz szétosztását egyenetlenné teheti
• a víz hőmérséklete kihatással van a sók oldhatóságára, kicsapódására, a tápoldat koncentráció egyenlőtlenségére
• felszíni vizek alkalmazása esetén problémát okozhat a biológiai elszennyeződés is.

A Víz Minőségének Mutatói

Sótartalom: Az öntözővizek eredetétől függően, különböző sótartalom és kémiai összetétel várható. Az összes sótartalmat a fajlagos elektromos vezetőképesség (angolul Electrical Conductivity, innen az EC elnevezés) mért értékéből számítják ki, mivel az áramot a vízben lévő ionok vezetik (a tiszta sótlan víz vezetőképessége elenyészően alacsony). Ma már nem jelent gondot egy egyszerű kézi EC-mérő beszerzése, amelynek a segítségével megmérhetjük az vizünk EC értékét.

Az EC mértékegysége a mS/cm (milli-szimensz/cm) vagy az ezerszer kisebb µS/cm (mikro-szimensz/cm). Az 1 mS/cm megközelítőleg 500-700 mg/l (vagy ppm) sótartalomnak (TDS) felel meg. Gyakorlati példaesetben, 1 mS/cm vezetőképesség megfelel 500 mg/l (vagy 0,5g/l, vagy 500 ppm) sótartalomnak.

pH érték és a víz lúgossága: A kútvíz és más vizek is elég magas koncentrációban tartalmazhatnak hidrogén karbonát ionokat (HCO3-). A magas hidrokarbonát tartalom (karbonát keménység) miatt lesz magas pH értékű a víz (pH 7,5-8,0). Ez azt jelenti, hogy a savazni kell az öntözővizet ahhoz, hogy talaj és a növények szempontjából normális pH határok közzé (pH 6,5 -7,0) essen vissza a pH érték.

Ion-összetétel: Az öntözővízzel nem kevés sót viszünk ki a növények gyökérzetéhez, és ezt figyelembe kell venni, amikor a tápanyagellátás beállítását végezzük. Arra is figyeljünk, hogy az öntözővizünk tartalmaz-e a növény szempontjából hasznos és káros ionokat. Hasznos ionoknak tekintjük a tápelemként használt (például N-P-K) makro- és mikroelemek ionjait (természetesen addig, amíg nincsenek túl magas koncentrációban, amikor már veszélyt jelenthetnek a növénynek).

Ha a vizünk tartalmaz vasat és mangánt, az a növény szempontjából hasznos, viszont a magas vas és mangántartalmú vizek elősegítik a szűrő és csepegtető rendszerek eltömődését (vízben rosszul oldódó foszfát vagy vas hidroxid kicsapódás miatt). Ha a vízben a vas koncentráció 1,5 mg/l feletti, akkor várható az eltömődések megjelenése. A gyakorlatban, ha egy víz 0,5 mg/l koncentrációnál magasabb vastartalmú, akkor hosszútávon már nem lesz használható a csepegtetéses öntözés.

tags: #paprika #ontozoviz #ph #csepegteto #foszforsav