A paprika (Capsicum annuum) hazánkban rendkívül kedvelt zöldség- és fűszernövény, melynek sikeres termesztése számos tényező alapos ismeretét igényli. Annak ellenére, hogy gondozása elsőre bonyolultnak tűnhet, a megfelelő öntözés és tápanyag-ellátás elsajátításával kiemelkedő terméshozam érhető el. Magyarországon a paprika termesztéstechnológiájának elengedhetetlen része a palántázás, amely a koraiságot növeli.
Ideális termőhely és talajigény
A paprika magas igényeket támaszt a talaj szerkezetével, fizikai és kémiai tulajdonságaival szemben. Ideálisak a gyorsan melegedő, jó tápanyag- és vízgazdálkodású, középkötött homokos vályog vagy vályog fizikai féleségű talajok. Megfelelő talaj-előkészítés esetén gyengébb talajszerkezet mellett is jó eredményt adhatnak a fűszer- és paradicsom alakú paprikák. Az igényesebb fehér termésű paprikák azonban csak kiváló szerkezetű talajokba vethetők, illetve ültethetők.
Szabadföldi termesztéshez a 2-3% humusztartalom elfogadható, hajtatásban ennél nagyobb (4-5%) szervesanyag-tartalomra kell törekedni, hogy a gyökérzet a fokozott víz- és tápanyagfelvételnek meg tudjon felelni. Szabadföldi körülmények között a paprika gyökerei 25-30 cm mélyre hatolnak le, de a helyre vetett paprikák ennél mélyebbre is gyökeresednek. A talaj szervesanyag-tartalma elsősorban a termesztés biztonsága miatt fontos, mivel a magas humusztartalmú talajok lényegesen jobb víz- és tápanyag-gazdálkodással rendelkeznek.
Talajkémhatás és mészigény
A kémhatás és mészigény átlagosnak mondható. Kedvező a 6,5-7,5 pH és az 1-5% mésztartalom. 1% mésztartalom alatt kalciumhiánnyal kell számolni, 5% feletti mésztartalom pedig elsősorban a mikroelem-ellátásban okozhat zavarokat. A semleges, enyhén savanyú talajokat kedveli. Intenzív termesztési viszonyok között a talajok ellúgosodása figyelhető meg, ezért a tápoldatozásnál mindenképpen célszerű a savazás alkalmazása. Szénsavas mésztartalom tekintetében az 1-5% közötti érték tekinthető optimálisnak; ennél magasabb mésztartalom esetén klorózis léphet fel, alacsonyabb érték esetén a mészhiány-betegségek megjelenése várható.
A paprika, különösen a hazánkban termesztett fehér termésű töltenivaló fajták, a talaj sótartalmára különösen érzékenyek, ezért termesztésénél a szikesedésre hajlamos területeket kerülni kell, és az öntözéséhez is csak jó minőségű, alacsony EC-értékű vizet szabad választani.
A paprika tápanyagigénye és tápanyag-felvételének dinamikája
A paprika nagy tápanyagigényű növény, tápanyagokban gazdagon ellátott talajokat igényel, ugyanakkor érzékeny a túltrágyázásra és a magas sókoncentrációra. A tápanyagoknak könnyen felvehető formában kell lenniük, különösen a palánták kiültetésének időszakában és a gyökeresedésük mélységében.
A paprikanövény egyes szerveinek tápelem-összetétele a különböző környezeti tényezőktől függően, de mindenekelőtt az eltérő tápanyag-ellátás következtében jelentős ingadozást mutat. A legkisebb ingadozás a paprikabogyóban mérhető, a bogyók tápanyag-ellátottsága jó, viszonylag állandó. Ugyanakkor a lombozat tápanyag-tartalma - szemben a termésével - az egyes talajtulajdonságokra (pl. talaj tápanyag-ellátottság) érzékenyen reagál.
Foszfor
Palánta korban a legfontosabb tápelem a foszfor, melyből többet igényel. A foszforhiány tünetei ebben a korban jelentkeznek erőteljesen: lassú növekedés, vékony szár, gyenge gyökérzet, lassú kötődés, kései virágzás. Különösen igaz lehet ez hideg időjárásban, amikor a talajok életfolyamatai lelassulnak és csökken a foszfor feltáródás üteme is. A foszforhiány a tenyészidőszak első felében, palántaneveléskor - tőzegkultúrában -, valamint közvetlenül a kiültetést követően szokott fellépni. Az ilyen paprika növekedésben erősen visszamarad, vékony szárat, feltűnően gyenge gyökérzetet fejleszt. Későn virágzik, rosszul köt. Az első levelek fonáki oldalán barnászöld, vöröseszöld elszíneződés tapasztalható, hasonlóan a korai kiültetéskor tapasztalható hideghatáshoz. A csírázást követően és a virágzás idején a testtömegéhez képest viszonylag sokat halmoz fel a növény.
Nitrogén
A nitrogén felvétel a zöldtömeg növekedésével folyamatosan emelkedik, nagyobb ütemű nitrogén felhasználás a bogyók kinevelésével indul el. Nitrogénhiány hatására a bogyók megnyúlnak, a termés fala vékony marad, a gyökérzet kevésbé elágazó, vékony és hosszú lesz. Az első tünetek az alsó levelek sárgulásával, a hajtások növekedési ütemének csökkenésével jelentkeznek. Tartós hiány hatására - ami intenzív körülmények között szinte kizárt - a paprikabogyók megnyúlnak, húsfaluk vékony marad, az alsó levelekről a klorózis átterjed a középső, majd a fiatalabb levelekre, miközben az idős leveleken nekrotikus foltok mutatkoznak. A nitrogénhiányban szenvedő növény gyökérzete fehér színű, vékony, kevésbé elágazó, hosszúra nyúlt.
Nitrogén túladagolás: A nitrogén túladagolásával gyakrabban lehet találkozni, mint a hiánnyal. Ha elegendő (bőséges) nedvességgel párosul - erős lombozatot, vastag szárképződést eredményez, maga a növény később kezd virágozni, és rosszul köt, gyökérzete fehér, egészséges. Amennyiben vízhiánnyal együtt jelentkezik, a növény a sókártétel jellegzetes tüneteit mutatja (vékony szár, sötétzöld levelek, barna gyökérzet). A nitrogénfelvétel dinamikája eltér a foszforétól, legintenzívebb a lombnövekedés időszakában és a termésképzés kezdetén.
Kálium
A kálium a nitrogénhez hasonlóan az alsó levelek sárgulásával jelzi a hiányt. Lényeges különbség a két hiánytünet között, hogy a nitrogén esetében az egész levélzet kisárgul (az erek is), a kálium esetében a főerek és az ereket határoló levélszövet még a levél lehullásakor is élénkzöld marad. A sárgulás mindig a levél hegyén kezdődik és a levélnyél irányába halad.
A súlyos káliumhiány csökkenti a termésmennyiséget. Az optimális káliumellátás elsősorban a növény beltartalmi és fiziológiai tulajdonságaira van kedvező hatással:
- javítja a növények hidegtűrő képességét;
- növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességét;
- fokozza a szárazságtűrő képességét;
- elősegíti az aroma-, az íz- és a színanyagok kialakulását;
- fokozza a fotoszintézist és az enzimreakciókat, ezáltal magasabb a termés cukor-, fehérje- és vitamintartalma;
- javítja a termés külső megjelenését, a piacosságát azáltal, hogy fokozza a színanyagok képződését;
- növeli a termés szárazanyag-tartalmát és a sejtfalak vastagságát, ezáltal javítja a tárolhatóságot, a pulton-tarthatóságot.
A káliumfelvétel többnyire a nitrogénfelvétel ütemét követi, ami a tenyészidő végére csökken. Azonban a kálium esetében a fehér termésűekhez képest a színesedő fajtáknál némi különbség állapítható meg, ezeknél a káliumszükséglet kb. 10-20%-kal magasabb, és a tenyészidő végéig igénylik a káliumfejtrágyát.
Kalcium
A paprika a kalciumhiányt a bogyókon, a bibepont közelében jelentkező foltosodással jelzi. A kalciumhiány termesztésben a leggyakrabban előforduló tápanyag-ellátással összefüggő élettani betegség. Legtöbbször nem a talaj alacsony mésztartalma, hanem a kalcium nehezen felvehető volta okozza a hiányt. Tekintettel arra, hogy nem reutilizálható - a növényen belül nem átépíthető - tápelem, a hiánytünetek először a fiatalabb leveleken klorózis formájában jelentkeznek. Azonban a kalciumhiányra nem a leveleken jelentkező klorózis a jellemző tünet, a paprikán, de a paradicsomon és a tojásgyümölcsön is leggyakrabban az ún. csúcsrothadás betegség formájában alakul ki. Ilyenkor a bogyó bibepont felőli oldalán beszáradt barna folt képződik, a beteg rész nagysága a hiány mértékével arányos. A magház és a bogyó kocsány felőli oldala egészséges.
A fajták közötti érzékenység mértéke nagyon eltérő, ismertek olyan paprikafajták, amelyeken gyakorlatilag nem fordulnak elő a csúcsrothadás tünetei, de ismertek olyanok is, amelyek szöveti szerkezetüknél fogva igen hajlamosak a betegségre, ilyenek a fehér, kúpalakú termésűek. A kalciumhiány kialakulásának a leggyakoribb oka nem a talaj alacsony mésztartalma, hanem a Ca felvehetetlenségét kiváltó magas talajsó-tartalom, a magas relatív páratartalom, az alacsony talajkémhatás és az ionantagonizmus (pl. magas kálium-, ammónia- és nátriumtartalom). Ha hirtelen jön a jó idő, vagy a szellőztetés hiánya miatt is megjelennek a Ca hiánytünetei, mert a borús idő alatt a Ca felvétel, illetve szállítás gyakorlatilag áll, és nem képes a hirtelen jelentkező nagyobb igény ellátására. A paprika a gyökeresedés végétől az első néhány kötés megjelenéséig a legérzékenyebb a kalciumhiányra.
Kén
A kénhiány paprikán a termesztési gyakorlatban csak a vízkultúrás termesztésben fordul elő, a szántóföldi termesztésben nagyon ritkán találkozhatunk vele annak ellenére, hogy a paprikanövény kénből viszonylag sokat épít be a szervezetébe. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy számos műtrágyában a kén, mint kísérőanyag előfordul és a szerves trágyák is - amelyekből köztudottan sokat használnak a paprika alá - jelentős mennyiséget tartalmaznak. A kénhiányban szenvedő növények növekedésben alig maradnak el az egészséges növényektől. A klorózis, ami hasonlít a nitrogénhiányhoz, nem az alsó, hanem a fiatalabb leveleken kezdődik.
Vas
A vas a makro- és a mikrotápelemek között átmenetet képez, hatását tekintve inkább a mikroelemekhez tartozik. Általában a talajaink a növények fejlődéséhez szükséges vasmennyiséget tartalmazzák, a hiánytünetet legtöbbször a tápelem akadályozott felvehetősége okozza, ami rendszerint valamilyen talajhibára vezethető vissza (pl. magas pH, ion-antagonizmus, talaj-levegőtlenség stb.). A hiány először a fiatal leveleken, hajtásokon jelenik meg, majd idővel áthúzódik a középső levélszintre. Kezdetben a levélerek közötti szövetek halványodnak ki, majd az újból fejlődő hajtásokon egyre világosabb, fehérebb szövetek képződnek. A hiány előrehaladtával nemcsak az érközötti mező, hanem a vékony erek is kifakulnak. A paprikatermesztésben leggyakrabban a tömődött, levegőtlen talaj, a helytelenül elvégzett meszezés és a túlöntözés okoz vashiányt.
Magnézium
Magnéziumhiány tünetei az utóbbi években a támrendszeres paprikahajtatás kapcsán egyre gyakrabban megfigyelhetők. A tápelem hiánya nem a legalsó, de mindig az idősebb leveleken eredményez érközötti sárgulást. A káliumhiánnyal könnyen összetéveszthető, tekintettel arra, hogy a klorózis csak az érközötti szövetekre terjed ki, maga a levélér zöld marad. Valamivel élénkebb sárga, vöröses sárgább, mint a káliumhiány, és rendszerint a levélnyél irányából indul, szemben a káliumhiánnyal, amely a levél hegyén kezdődik.
A paprika öntözése: A kulcs a bőséges terméshez
A paprika rendkívül vízigényes növény. A kiültetést követően egészen a betakarításig az egyik legfontosabb napi feladatunk a paprika öntözése. Mivel május végén, amikor a palánták kikerülnek a helyükre, már meleg az idő, figyelnünk kell rá, hogy ne a legnagyobb melegben, kora délután öntözzünk, hanem olyankor, amikor a talaj nem forró és nem párolog el a kijuttatott víz, hanem beszívódik a talajba. Amikor már az éjszakák sem hűvösek, érdemes kora reggel vagy késő délután nekiállni.
Főleg az esti locsolásnál, de máskor is figyeljünk rá, hogy a levelekre ne kerüljön víz. Néha, nagy nyári kánikulában egy reggeli frissítő zuhanyzás nem árt a paprikának, de arra vigyázzunk, nehogy gombabetegség üsse fel a fejét.
Öntözés erkélyen és cserépben
Erkélyen, teraszon arra kell figyelnünk a dézsában nevelt paprikák esetén, hogy a csepegtető tálcában ne álljon a víz, mert a paprika nem szereti a pangó vizet, ilyenkor a gyökerek könnyen berohadhatnak. Arra is figyeljünk, hogy cserépben hamarabb kiszárad a föld, mint a szabadföldben. Locsoljunk akkor, amikor az edényt nem süti közvetlenül a nap.
Palánták öntözése és a talaj párolgásának csökkentése
A palánták május végén kerülnek ki helyükre, ekkor már akár kora nyári hőmérsékletek is lehetnek, így hamar felmelegedhet a talaj. Tehát már a kiültetéstől kezdve folyamatosan pótolnunk kell a vizet, ami egyrészt a melegben kipárolog a talajból, másrészt a palánták a gyors növekedés során felszívják és elpárologtatják. A talaj kipárolgását csökkenthetjük azzal, hogy fűnyesedékkel mulcsozzuk alattuk a talajt. Erre azonban több lehetőség áll rendelkezésünkre, például csepegtető öntözőrendszer kiépítése, ami folyamatosan adagolja a vizet a talajba.
Miért a talajt öntözzük és nem a lombot?
A gyökerek arra valók, hogy a talajból a tápanyagot felszívják, amit oldott állapotban, azaz vízzel tudnak felvenni. Ehhez kell a talajt locsolnunk. A kártevők, kórokozók ellen azért a leveleket permetezzük, mert itt találhatóak ezek a szervezetek, és kontakt módon, azokat a permetszerrel elérve tudunk riasztani. Mivel többnyire porlasztófejjel tesszük ezt, a víz hamar elpárolog, az oldatunk azonban a levél felületén marad, és így kifejti hatását.
Ne húzd ki a paprikát ősszel — 7 titok a többéves terméshez
Paprika trágyázása és tápoldatozása
A tápoldatos termesztés kapcsán a '90-es évektől az ammóniumnitrát és mészammon-salétrom mellett gyors ütemben kezdtek elterjedni a különböző, vízben tökéletesen oldódó nitrátok (magnéziumnitrát, káliumnitrát, kalciumnitrát), amelyek használata jelentős technikai színvonal-növekedést is feltételezett a gazdaságok részéről. Korábban a foszfort szinte kizárólag szuperfoszfát formájában adták, addig napjainkban ezen a téren jelentős változás tapasztalható. A tápoldatozó komplex műtrágyák elterjedésével jelentősen csökkent az alaptrágya formájában adott foszfor, sok esetben teljesen el is hagyták, helyette tenyészidőben megosztva, vízben tökéletesen oldódó komplexek formájában juttatták ki. A kálium esetében a termesztők tisztában vannak a paprika klórérzékenységével, mégis a magas költségek miatt alaptrágyának a 40, ill. a 60%-os kálisót használják. Ugyanakkor fejtrágyának szinte kizárólag a vízben tökéletesen oldódó káliumnitrát kerül alkalmazásra. Elmondható, hogy napjainkban az intenzív szabadföldi és hajtatott paprikakultúrák esetében a fejtrágyázás tápoldatozás formájában történik.
A tápelem-arány tekintetében 4 fenológiai fázist különítenek el:
- kiültetés utáni két hét, a begyökeresedés szakasza;
- a kiültetést követő 3-5 hét az első virágok nyílása és kötődése;
- első termések szedése 6-8. hét;
- kiültetést követő 8-9 hétben (ez az első három fázis a fényviszonyoktól függően).
A műtrágyaadagok tekintetében a sóérzékenység miatt a gyakoribb, de kisebb adagú fejtrágyázás javasolható. Az ilyen trágyázási technológiával megvalósítható a termesztésben gyakran emlegetett „etetés” paprikatermesztés, amely során a gyakran, kis adagokban adott fejtrágya-adagok hatására kiegyenlített a talaj tápanyag-tartalma és egyenletes a növény tápanyag-ellátása is. Van technológiai javaslat, amelyben a víz helyett állandó híg tápoldatozást javasolnak, és a perzselési károk elkerülése érdekében a tápoldat töménységét 0,1%-ban, azaz a 2,5 EC-ben határozzák meg. Minél nagyobb egy zöldség fajlagos tápanyag-igénye, minél nagyobb a várható termés nagyságából számított trágyaadag, annál valószínűbb, hogy a kijuttatandó műtrágyát meg kell osztani, több részletben kell adni. Ez különösen indokolt az olyan sóérzékeny fajoknál, mint a paprika, ahol az egyszerre kiadható tápanyag-mennyiség lényegesen kisebb, mint a sóra kevésbé érzékenyek esetében.
A paprika sótűrő képessége a fejlődése folyamán változik, azaz változik a műtrágya adagok mennyiségével szembeni érzékenysége. Tapasztalatok és kísérletek alapján mondható, hogy a paprika a csírázás, a gyökeresedés, a virágzás vagy a terméskötés idején, ill. a palántakorban fokozott mértékben érzékenyek a közeg EC értékére.
Alaptrágyázás
Fehér fajták számára alaptrágyázáskor, szerves trágyázott talajon az EC 1,5-1,8 értékig felel meg, hegyes erős fajták esetén, főleg kötöttebb talajon az EC 1,8-2,0 értékig megfelelő. Különösen homok és tőzeggel javított talajon az EC 0,3-0,5 mS/cm, ami intenzív tápoldatozáshoz megfelelő. Általában jellemző, hogy a fehér paprikák sóérzékenysége nagyobb a hegyes erős fajtákénál, de ezt a különbséget a gyakorlatban nem vesszük figyelembe. Az alaptrágyázási adagoknál az alacsony sótartalmú, 0,5-0,7 EC és szerves anyagban ellátott talajokon a nagyobb Rosafert adagok, 15-20 dkg/m2 jobb eredményt adhatnak.
Tápoldatozás
Az állomány tápoldatozása az ültetés beöntözésével kezdődjön. Kiültetés után a kiültetés foszfor gazdag beöntözése segíti a gyökeresedést, virágképződést. Virágzásig a koraiságot meghatározó jó nitrogén ellátást kell biztosítani. Megfelelő alaptrágyázás esetén az Rosasol 15-30-15 kezelés javasolt. Termésképzés idején a vegetatív-generatív egyensúly biztosítása a feladat, megfelelő tápelem arányokkal. A legtöbb tápanyagot ebben a fejlődési időszakban igénylik a növények. A tenyészidőszak végén csökken a tápanyagigény, és a tápoldatozást a felszámolás, az utolsó szedés előtt általában 2 héttel befejezhetjük. Az A és B tápoldatot váltakozva, vagy kettős adagolással folyamatosan juttatjuk ki. A tápoldat értékeit a naptári időszakhoz is állítani kell a besugárzás értékeinek jelentős különbsége miatt.
Lombtrágyázás
A paprikatermesztésben a levélen keresztüli tápanyag-ellátásnak elsősorban akkor van jelentősége, amikor a talajok tápanyag-tartalmát kedvezőtlen környezeti vagy belső (növényi) tényezők miatt a növények nem, részben vagy csak lassan tudják hasznosítani. Minden ilyen esetben elsődleges cél a tápanyag-ellátást akadályozó tényezők megszüntetése, a lombtrágyázás csak átmeneti vagy kiegészítő megoldás, ugyanakkor a termesztéstechnológiának fontos, esetenként elengedhetetlen része. Az intenzív termesztés során gyakran előforduló tápanyagellátási zavarok megelőzésére, kezelésére a komplett lombtrágyázás kiválóan alkalmas. A paprika lombtrágyázásának nagyobb jelentősége a makroelemek közül a kalciumnál, a foszfornál, az ún. mezőelemek közül a vasnál és a magnéziumnál, a mikroelemek esetében a bórnál van.
Gyakorlati tanácsok a paprika termesztéséhez
A növény tápanyagigénye nemcsak a fajtától, a termésmennyiségtől és a környezeti tényezőktől függően változik, abban jelentős szerepet játszik a növény kora is. A vegetatív típusok a nitrogén túladagolására és a túlöntözésre érzékenyebbek. A vegetatív túlsúly minden esetben nagy terméskieséssel, minőségromlással, növényvédelmi problémákkal jár ezeknél a fajtáknál. A generatív típusok a túlterhelésre, magas EC-re és az elégtelen öntözésre érzékenyebbek. A termesztésben lévő fajtáknál nagyon eltérő igényűek lehetnek. Ezért a rutinszerű ellátás kellemetlen következményekkel járhat. A kalcium ellátás a paprikatermesztésben napjaink leggyakrabban előforduló problémája. A növényeknél már a kiültetéstől elszenvedett stressz, szellőztetési, túlöntözési, tápanyag ellátási hiba a gyökérműködés és tápanyag forgalom gátlását okozza, ami segíti a hiánybetegség kialakulását.
Betegségek és kártevők a paprika termesztésben
A paprika, mint minden termesztett növény, számos betegség és kártevő célpontja lehet. A korai felismerés és a megelőzés kulcsfontosságú a sikeres termés elérésében.
Vírusos betegségek
Paprika torzulás (Pepper Mild Mottl Virus, PMMV)
A betegséget először 1841-ben írták le hazánkban fűszerpaprikáról. Elsősorban ezen okoz gondot, de előfordulhat étkezési paprikán, mind szabadföldön, mind pedig hajtatásban. Jellegzetes tünete, hogy a levelek csoportosan képződnek, a növény visszamarad a növekedésben. Az oldalhajtások rövid ízközűek, a levelek pedig elsárgulnak és elkeskenyednek. A sárgulás mellett még megfigyelhetők klorotikus foltok is. A levélnyél vagy nagyon hosszú, vagy pedig nagyon rövid lesz. A legfőbb fertőzési forrás a területen maradt fertőzött gyomnövények. Levéltetvek terjesztik, éppen ezért a levéltetű kártétel mértékétől nagyban függ a vírusfertőzés mértéke is. Viszont nem hurcolják hosszú távra, mert egy szívás után leadják a vírust a tetvek.
Védekezés: eszközök fertőtlenítése hipóval; rezisztens fajták telepítése pl: Bravia RZ F1, Combino RZ F1; levéltetvek elleni védekezés kontakt vagy felszívódó rovarölőszerekkel.
Dohány mozaik vírus (Tobacco Mosaic Virus, TMV)
A paprikának a legkomolyabb vírusos betegsége. A levélen mozaikos tünetek figyelhetők meg, aminek 2 fajtája van: az egyik a sötétzöld mozaikosodás, a másik a sárga mozaikosodás. A száron gyakran csíkszerű sötétbarna elhalások jelentkeznek. A bogyók, ha kötődnek, akkor sokkal kisebbek lesznek, a bogyón pedig dudorok és csíkszerű sötétbarna elhalások keletkeznek. A növény növekedésben visszamarad. Számos fertőzési forrás van.
Védekezés: ellenálló fajták termesztése pl: Bravia RZ F1; ha hajtató létesítményünk van, akkor a talajcsere vagy fertőtlenítés; levéltetvek elleni védekezés, beteg növények eltávolítása és a higiéniai szabályok betartása.
Bakteriális betegségek
Bakteriális levélfoltosság (Xanthomonas campestris pv. vesicatoria)
Hazánkban az 1960-as évektől kezdve vált jelentőssé, és akkor még csak a levélen okozott tünetet. Azóta már a bogyókon is okoz tüneteket. Nem csak a paprikán, de a paradicsomon is tüneteket okoz. A levélen először apró, vizenyős, kidudorodó foltokat láthatunk, amelyek beszáradnak. A folt szabálytalan alakú, szegélye sötétbarna lesz, a közepe pedig kifehéredik, végül pedig a levél lehullik. A száron kiemelkedő barna foltok jelennek meg. A bogyón először pontszerű, majd egyre nagyobb besüppedő foltokat láthatunk. A széle később felszakadozik a foltoknak. Mivel a vetőmag az egyik legfontosabb kiindulópontja a fertőzésnek, ezért már palántakorban is nagyon potens veszélyt nyújt a kórokozó. A másik komoly forrás a területen maradt, esetlegesen fertőzött növényi maradványok. A kórokozónak kedvez a magas relatív pára és a 30 °C-os hőmérséklet. Szabadföldön erre meleg, csapadékos időben lehet számítani, míg hajtató létesítményben ez technológiai hiba.
Védekezés: egészséges, fémzárolt vetőmag, vagy vetőmagcsávázás. Mint minden baktériumnál, így itt is a legfontosabb a megelőzés. A palántákat igyekezni kell szellősen ültetni.
Gombás betegségek
Palántadőlés
A termesztéstechnológia ezen szakaszának a legveszélyesebb betegsége, a palántadőlés. Számos kórokozó okozza a betegséget, de a legjellemzőbb két faj a Pythium debaryanum és a Rhizoctonia solani. Mind a csíranövényeken, mind pedig a szikleveles korú palántákon megfigyelhető a betegség. Jellemző tünete, hogy a sziklevelek és a növények gyökere elbarnul, a növények nem kelnek ki. A gyökérnyaki résznél üvegesedés figyelhető meg (nagyon világos felületű lesz és törékeny), majd ezek parásodnak, és nagyon könnyen eltörnek.
Mindkét kórokozó talajlakó gomba. A Pythium az oospóráival, míg a Rhizoctonia álszkleróciumokkal képes áttelelni a talajban. Környezeti igényük és fertőzési módjuk azonban nagyon különböző. A Pythium a kimondottan kötött és nagy vízkapacitású talajokat kedveli, míg a Rhizoctonia erre gyakorlatilag közömbös. Viszont előbbi a gomba a kimondottan meleg, akár 28 °C-os talajhőmérsékletet kedveli, addig az utóbbi az ennél jóval alacsonyabb 15-18 °C-os hőmérsékletet szereti.
Védekezés: Nagyon nehéz az ellene való védekezés. Nagyüzemben, főleg, ha saját talajon történik a termesztés, akkor talajgőzölést szoktak alkalmazni. Házikerti körülmények között ez kivitelezhetetlen védekezési mód. A másik lehetőség a gombaölőszeres beöntözés közvetlenül ültetés után. A Pythium ellen a legalkalmasabb készítmény a propamokarb hatóanyagú Proplant, esetleg egy metalaxil hatóanyagú Ridomil Gold Plus 42,5 WP. A Rhizoctonia ellen pedig boszkalid és piraklostrobin hatóanyagú Signum WG.
Lisztharmat
Az idősebb növényeken megjelenhetnek más gombafajok is pl: Botrytis, Sclerotinia vagy lisztharmat, de ezek a palántákat ritkábban veszélyeztetik, vagy nagyon erős kórokozó nyomás kell ahhoz, hogy előjöjjenek. Illetve az első két kórokozó a termésen sokkal komolyabb károkat képes okozni. A lisztharmat pedig csak később tűnik fel a paprika növényeken. A lisztharmat fertőzéshez viszonylag meleg időjárásra és magas párára van szükség. Természetesen előfordulhat, hogy a hajtató házban jelentkezhetnek lisztharmat tünetek, de akkor az termesztő mulasztása.
Talajlakó kártevők
Pajorok (cserebogár lárvák)
A pajorok talajlakó kártevők, amelyek a talajfelszíne alatt, nem is észrevehetően károsítanak. Mi már csak azt fogjuk észlelni, hogy a növényünk elkezdett elpusztulni. A kártevő, a bogarak (Coleoptera) rendbe, azon belül is a cserebogarak (Melolonthoidae) családba tartozik. A kifejlett állat 20-30 mm nagyságú, vöröses szárnyfedővel, amin 5-5 hosszanti bordával. Lárvái valamivel nagyobbak 40-50 mm nagyságúak, de ez a fejlettségi állapotuktól függ. A potroha végén található, úgynevezett farfedő alapján lehet a legpontosabban faji szinten meghatározni. A család faji több éves fejlődésűek, ez 2 évtől akár 4 évig is változhat. Az állat a talajban telel lárva alakban, de az utolsó telet már imágó alakban vészeli át. A rajzásuk április végén indul meg, mikor a talaj hőmérséklete elérte a 11 °C-os hőmérsékletet. A rajzási általában a kora esti szürkületi órákra tehető. Hazánkban a 3 éves fejlődésű fajokból 3 van, és a rajzásuk évenként és területenként eltolt.
A kifejlett imágók a leveleket rágcsálják, de ez nagyon súlyos gondot nem okoz. A területen a pajorfertőzöttség szintjét az úgynevezett kvadrát módszerrel lehet eredményesen felmérni. Ez azt takarja, hogy az ember ás egy 1 m mély és megközelítőleg 1 m széles gödröt, és megnézi, hány darab pajort talált.
Védekezés: Ha a talajban van már, akkor gyakorlatilag lehetetlen ellene a védekezés. Talajfertőtlenítőt lehet alkalmazni, de ez kockázatos, mert telepítéssel együtt kell kijuttatni, és viszonylag magas a humán toxicitása is. Ezeken felül csak az 1 éves lárvákat pusztítja eredményesen. Az imágók tojásrakását kell megakadályoznunk. Növényvédőszerek: Deltametrin- Decis Mega; Lambda- cihalotrin- Karate Zeon 5 CS. Egészen jó házi praktika lehet, ha például fás növény közelében felfedezték, hogy van pajor, akkor a gyökérhez burgonya gumót vetnek, és a kifejlődésig azt fogja fogyasztani.
Lótetű (Gryllotalpa gryllotalpa)
A család elnevezése elég találó, ugyanis a tagjai az életük nagy részét a föld alatt töltik és vakok. Az imágó meglehetősen nagy 33-50 mm hosszú, hengeres testű. Az elülső pár lába módosult az ásó életmódhoz. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy egy kicsit rövidült, kiszélesedett és ténylegesen egy lapátra emlékeztet. Biztos határozó bélyeg ezeken kívül még a barna színe és a szárnyai elhelyezkedése. Tojásai 2mm-esek, sárgásfehérek és gömbölyűek. A kárképe nagyon hasonlít a cserebogár pajoréhoz annyi különbséggel, hogy ez jobban nyomon követhető.
Hazánkban az állat 2 év alatt nevel ki egy nemzedéket és a lárva alakban képes telelni a talajban. Bár a kertészetileg fontos növényeket, köztük a paprikát, képes károsítani, azonban nagyrészt lebomló maradványokkal táplálkozik. Sőt néha előfordul nála kannibalizmus is. Felbukkanására elsősorban homokos területeken, illetve trágyadombok és komposzttelepek közelében lehet számítani. A talajfelszíni megjelenésükre este lehet számítani.
Védekezés: Komoly munkálatot nem igényel, mert csak szórványosan, nagyrészt homokos területeken fordul elő. Arra kell figyelni, hogy ne legyen a közelben nagy trágyadomb, vagy komposzt. Ha mégis felütötte a fejét, akkor érdemes a lárvákra koncentrálni és egy piretroidos beöntözéssel nagyon szépen lehet orvosolni a problémát. A cserebogár ellen alkalmazott szerek tökéletesen megfelelnek a védekezésre.
Levélen károsító kártevők
Vetési bagolylepke (Agrotis segetum)
Rendszertanilag a lepkék (Lepidoptera) rendjébe és a bagolylepkék (Noctuidae) családba tartozó, rendkívül széles tápnövénykörrel rendelkező kártevő. Az imágó elülső szárnyainak a színe világos, vagy sötét szürke, míg a hátulsó szárnyak inkább szürkésfehérek. A sötétebb színű egyedek inkább a nőstények között jellemzőek. A tori rész színe megegyezik az elülső szárnynak a színével és minden esetben gyapjas. A tojásai aprók, 0,5-0,6 mm-esek és kezdetben csontfehérek. Későbbiekben ez rózsaszínre, majd pedig teljesen szürkére vált. A lárva általában szürkés színű és szőrös.
A fiatal, maximum 10-20 cm-es növényeket a talajfelszínen vagy afölött pár cm-vel teljesen átrágja, amitől az el is pusztul. A paprika esetében további kártétel még, hogy a földfelszínén még körbe rágják, aminek hatására a növekedésben visszamarad a növény. A kifejlett növények esetében a fiatal lárva sokszor vagy a termés kezdeménybe, vagy pedig a szárba rág bele és ennek a belső részét fogyasztja el. A berágási pont nem látszik és a súlyosan károsodott szárú növények pedig egy nagyobb széllökés hatására eldőlnek.
Itthon évi 2 nemzedék fejlődik ki és a kifejlett hernyók képesek az áttelelésre. Az első nemzedék rajzásának az ideje májusban kezdődik és június végén ér véget. A rajzáscsúcsra május végén, június elején lehet számítani. A nőstények csak érési táplálkozás után képesek tojást rakni, viszont akkor igen nagyszámban 0-tól akár 2000 darab tojást képes lerakni. Az érési táplálkozás során a kifejlett leveleket rágják. Az ebből kikelő lárváknak 6 lárvastádiuma van. A lárvák összes fejlődési stádiuma fénykerülő. A második nemzedék rajzási ideje júliustól szeptemberig tart, de elhúzódhat akár október végéig az időjárástól függően. Itt a rajzáscsúcs augusztus eleje, közepe, de ez a nemzedék sokkal komolyabb károkat okoz, mint a tavaszi nemzedék. Az ősszel kifejlődött hernyók a talajban telelnek 10-20 cm-es mélységben. Tavasszal pedig, ha a talajhőmérséklet elérte az 5°C-ot, akkor kezdődik meg a bábozódásuk.
Védekezés: Ahogy említettem, minden az időzítésen múlik. Ha nem sikerül elkapni az imágót a tojásrakás előtt, akkor esélyünk sincs a sikeres védekezésre, mert ha benne van már a növényben, akkor már nem fogjuk tudni elérni semmivel. Növényvédőszerek közül a piretroidokkal jól lehet gyéríteni az imágókat pl: Deltametrin- Decis Mega; Lambda cihalotrin- Karate Zeon 5 CS.
Levéltetvek (Aphididae)
Rendszertanilag a szipókás rovarok (Hemiptera) rendjén belül a növénytetvek (Auchennorchyncha) alrendbe sorolhatók és a levéltetvek (Aphididae) családba. Ahogy rengeteg növényfajon, úgy a paprikán is károsítanak a levéltetvek. Azonban specifikus levéltetű faja nincsen a paprikának. Nagyságuk 2-3 mm között mozog, enyhén szőrösek és szabadszemmel is jól láthatók. Sok nemzedékük alakul ki egy vegetáció alatt és tojás vagy pedig imágó formában képesek áttelelni. Mindkét fajra jellemző a tápnövény váltás. Ez azt takarja, hogy rendelkezik egy téli tápnövénnyel és egy nyári tápnövénnyel. Télen és kora tavasszal a téli tápnövényen folytat érési táplálkozást, majd később átvándorol a nyári tápnövényre, ahol csak nyáron károsít rajzáskor. A vándorlást a szárnyas alakok indítják meg. Rajzásidejük általában tavasszal, az intenzív hajtásnövekedés időszakában kezdődik meg. Ilyenkor, a hajtáson hatalmas telepekben jelennek meg.
Kártételük az levélerek szívogatása nyomán alakul ki. A levelek fonnyadnak, kanalasodnak a fonák felé. A szívogatás nyomán megjelenik a mézharmat a levélen. Ez lényegében a cukorban gazdag ürüléke a kártevőnek. Ez szabadszemmel is jól látható, mert a levélfelülete csillog. A mézharmaton később megjelenik a korompenész. Azonban nem közvetlen szívogatásuk a legveszélyesebb.
Védekezés: Szerencsére számos készítmény áll a rendelkezésünkre és nem kell feltétlenül szintetikus készítményekhez nyúlni. Az olajos készítmények, valamint a káliszappanos kezelés is szépen gyéríti az állományt. A vegetáció elején elégek a kontakt növényvédőszeres kezelések, mert ekkor a növény még nem nő gyorsan. Felszívódó készítmények: Acetamiprid- Mospilan 20 SG; Pirimikarb- Pirimor 50 WG/Piricarb 50 (speciális levéltetű irtó).