„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” - ezt a klasszikus tételt talán annyival lehet kiegészíteni, hogy az előbbiek életére (ha a sitcomokat nem számítjuk) biztosan nem lehet sorozatokat bazírozni. Egy adott csoporton belüli drámai konfliktus érdekességét önmagában azonnal hatványra emeli, ha olyan emberek feszülnek egymásnak, akiknek a közfelfogás szerint szeretniük és támogatniuk kellene egymást a közös vér okán. Az pedig már csak a hab a tortán, ha a család diszfunkcionalitása a hétköznapitól merőben eltérő díszletek között jelenik meg - legyen szó akár neo-westernről, szuperhősökről, vagy éppen kosztümös gengsztersztoriról, mint a Peaky Blinders.
A bűn algoritmusának evolúciója
A Shelby-család hányattatásainak története azon sorozatok közé tartozik, melyek minősége cselekményszövésben és karakterábrázolásban is évadról évadra egye csak javult. Ez akkor is igaz, ha az egyes évadokon belül itt is-ott is akadtak mélypontok, és különösen annak fényében elismerésre méltó teljesítmény, hogy amúgy mindegyik évad forgatókönyve ugyanarra, a zsánerben valahol magától értetődőnek tetsző algoritmusra épült: antagonista felbukkanása, kezdeti adok-kapok, érzékeny veszteség, visszavágás, látszólagos behódolás, végső leszámolás.
Shelbyék ötödjére tértek vissza, s a külsőségek szintjén hálistennek minden maradt a régiben, ide értve a frizurákat, a láncdohányzást és az eszméletlen akcentusokat is. 1929. októberében járunk: a New York-i tőzsde fekete péntekjébe az egész világ belerendül, a családot is ideértve - annál is inkább, mert a kár minimalizálható lett volna, ha a tengerentúli érdekeltségek portfólióját menedzselő, frissen megházasodott Michael Gray szem előtt tartja a családfő utasításait.
Generációs feszültségek és a politikai térnyerés
A másodhegedűs szerepbe nagyrészt belerázódott Arthur tökeit ambiciózus felesége csavargatja, a szemünk előtt felcseperedett Finn az oroszlánkörmeit próbálgatja, és persze tovább rontja az üzletet egy erőszakos északi banda fenyegetése. A helyzeten nem sokat segít, hogy Tommy Shelby továbbra is morfiummal és whiskyvel kezeli az egyre jobban elhatalmasodó poszt-traumás stresszét.
Mostanra a Shelbyknek sikerült mindenkivel ujjat húzniuk, akikkel az adott történelmi környezetben lehetett. Az ötödik évad elején a családi portfólió már jelentős részben legális alapokra támaszkodik, maga Thomas Shelby a parlament alsóházának tiszteletreméltó tagja, ahol felfigyel rá Oswald Mosley, a valóságban is élt, önjelölt angol Duce. Róla hamar kiderül, hogy szoros kapcsolatban van az északi fenyegetéssel - innentől pedig teszi a dolgát az a bizonyos algoritmus.
A Peaky Blinders banda sötét és igaz története
A bűnhődés hiánya és a lélek sötétje
A Peaky Blindersben a hősöket emésztő legnagyobb traumák még a sorozat kezdő időpontja előtti időszakban gyökereztek - a férfiaknak a háború, Pollynak a gyermekei elvesztése -, és annak, ami már a szemünk előtt történt, eddig nem lettek évadokon átívelően hangsúlyos, némi önmarcangolásnál súlyosabb gondokat előrevetítő következményei. Az egyik legközhelyesebb gengszter-klisé, hogy az öregek bűnei a fiatalok elvesztésében, vagy a fiatalok keze által toroltatnak meg.
Ebben az évadban mintha mégis elkezdődött volna valami: a főhős lelkiállapotának romlása minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott. Sokan a vagány és véres akciójelenetekkel, valamint stílusos miliővel azonosítják a Peaky Blinders-t, de a sorozat főhősén keresztül idén is bizonyította, hogy képes sokkal nehezebb témák igényes bemutatására is. Sam Claflin, mint Oswald Mosley, tökéletes alakítást nyújtott; ritkán vált ki belőlem karakter olyan tiszta undort és megvetést, mint az övé.
Karakterek a változás szelében
A már-már bipolárisnak ható Arthur őrjöngései még mindig parádésak, nagyrészt Paul Anderson kiváló és a karaktert egyre érzékenyebben ábrázoló alakításának köszönhetően. Ezzel szemben Polly karaktere kezdi megsínyleni az egyensúly teljes hiányát; a sokáig közönségkedvencnek számító nagynéni valódi helyét látványosan nem találják a történetben.
Michael is sokkal haloványabb volt idén a vártnál. Nem elég, hogy jórészt az ő hibájából vesztette el vagyonának nagyjából felét a család, de a történetbe frissen becsöppent felesége, Gina is gond nélkül érvényesíti felette akaratát. Az évad talán legnagyobb jelentőségű áldozata Aberama Gold volt, aki pont most kezdett érdekes lenni Pollyval való jegyessége és a fia halála után fogadott bosszúhadjárata révén.
A lezáratlan jövő ígérete
Aki beleszokott a sorozat ritmusába, az kábé félpályától érezni fogja, hogy ebben a tempóban kizárt egy, az eddigiekhez hasonló lezárás, és csakugyan: ordas nagy cliffhanger vár ránk a végén. Ez leginkább azért érdekes, mert jelenlegi tudásunk szerint még további évadok vannak tervben, és a legfőbb alkotó már elárulta a tervezett záróképet is: a légvédelmi szirénák visítását az Anglia felett dühöngő Blitz idején.
Ami a sztori alakulását illeti, úgy látszik, hogy bár a történések reflektálnak a 30-as évek világrengető eseményeire, most mégis valamiféle visszatérést terveztek a gyökerekhez. A korhű jelmezek, díszletek, valamint az erős birminghami akcentusok és a kiváló soundtrack mind nagyon nagy szerepet játszottak a sorozat folyamatos népszerűsödésében. Az ötödik évad számomra egyértelműen intenzívebb és elgondolkodtatóbb élménnyel szolgált, mint a legutóbbi kettő, és egy nagyon ígéretes folytatást is sikerült felvázolnia. Bár Tommy bukásának okozóját nem leplezték le a fináléban, több mint valószínű, hogy a futballfogadásokat intéző Finn kogyogta ki az információt társának, Billy-nek. A sorozat tehát nemcsak a bűnök, hanem az elkerülhetetlen következmények hálójába vezeti nézőit.