A magyar népviselet gazdag és sokszínű világában a felsőkabátok különleges helyet foglalnak el, különösen azok, amelyek a „premes belelt zsinoros regi magyaros rovid felsokabat” kategóriába sorolhatók. Ezek a ruhadarabok nem csupán a hideg elleni védelmet szolgálták, hanem a társadalmi státusz, a regionális identitás és az aktuális divatáramlatok kifejezőivé is váltak az évszázadok során. Az öltözetfejlődés során számos változáson mentek keresztül, melyek bemutatása segíthet mélyebben megérteni a magyar viseletkultúra alakulását.
Az Öltözetfejlődés Korai Szakaszai: A Szoknya és az Ujjas Formák
Dillich 1600-ban megjelent Magyarország-leírásában egy hosszú ujjú, derékban megörökített magyar parasztasszony képe már utal a korai öltözetleírásokra és szabásrajzokra. Ezek szerint az ekkor divatos, válltól bokáig érő ruha, korabeli nevén a szoknya felső részét ujj nélkül, de nyakig zárt, ujjas formára is szabhatták. Az ujjas szoknyák derékrésze a vállhoz hasonlóan elöl nyitott és fűzött is lehetett, ilyenkor a szárnyak közé - akár a váll esetében - háromszög alakú betétet is illesztettek. Waugh, N. kutatásai is megerősítik ezt a tendenciát.
Az ujjas derekú változatoktól az ujjatlan vállhoz való átmenetet a vendégujjas vállak jelentették. Ezek ujját nem varrták bele a karöltőbe, hogy tetszés szerint cserélgethetők legyenek. Radvánszky B. 1986-os munkájában (I. 90-91) részletesen ír erről a jelenségről. Ilyen be nem varrt ujjakat a 15. század elejétől Itáliától Walesig, francia, holland földön is használtak, a 17-18. században is gyakoriak voltak, sőt a 20. század eleji példái is ismertek. Oakes, A. és Hill, M. H. 1970-ben megjelent publikációjukban (167) is kitérnek erre az érdekes viseleti elemre. A hazai divattörténet a 16-17. században is nyomon követi ezen ruhadarabok alakulását.
A „Magyaros” Öltözködés Kialakulása és a Vállak Előretörése
A 17-18. század fordulójától, amikor a derekat és az aljat már többnyire külön szabták, a „magyaros” öltözködésben a vállak voltak kedveltebbek, és a későbbi öltözetekben is ezek lettek jellemzőek. Az ujjas derekakról kevesebb szó esik, illetve nagyon gyorsan német szabóktól kölcsönzött elnevezéseikkel találkozunk. Ez a nyelvészeti aspektus is rávilágít a külföldi hatásokra a magyar viseletkultúrában.
1743-ban a Fejér megyei német szabók például „Asszonynak valo Rékl, vagyis Kerset”-et és „Laiblis bellett Szoknya”-t is varrtak (FML 1743. Fejér vm.). A rékli gyakrabban mint „háznál viselő” ruhaféle jelentkezik, és a 18. század végére már a mai értelemben vett szoknyával és a külön szabott lajbival, mint ujjatlan mellénnyel öltözetegyüttessé állt össze (VML 1723. és 1775. Vas vm.). Ez az egybeszabott ruha, a kantus ellenpárjaként (VML 1723. Vas vm.) a német szabók készítményei között volt megtalálható. Ugyanekkor a lajbi - immár elmagyarosodott névvel - a magyar szabóknál is készült „ujjas” és „ujjatlan” formájában egyaránt (pl. NML 1777. Esztergom vm.). Sőt 1775-ben az esztergomi váltómíves szabók árszabása szerint varrtak „Asz-szonynak való Ujjas Laibli”-t, de készült „Uj Nélkül” is, amelyen a karöltő „Lukakra Környös Környül bé füzetni Való pantlikazott” a vendégujj számára (VML 1775.).
A 18-19. Századi Átalakulások és a Blúz Elterjedése
A 18-19. század fordulóján még mindig az ingvállal viselt ujjatlan derekak voltak közkedveltek. A blúzszerű ujjasok csak a 19. század derekától terjedtek, hogy egyúttal a női parasztviseletek polgárosodásának zsinórmértékévé váljanak. Ha párhuzamba állítjuk a 19-20. század fordulójának polgári (F. Dózsa K. 1982: 189-220) és paraszti blúzváltozatait, nyilvánvalóvá válik, hogy ez az öltözetdarab már követte a gyors divatváltozásokat. Ezt példázzák Horváth Terézia (1967, 1972) kapuvári adatai is.
Kapuvárott az 1870-es évektől váltottak a pruszlikos-ingvállas-vállkendős öltözetből a polgáriasabb, ujjasos öltözetek felé. Előbb a szoknyán kívül viselt ujjasok szerepe nőtt meg, majd a szoknyába befogott lekötős blúzé, amely az ünnepi öltözetekben is helyet kapott, hogy azt hamarosan átadja a változékony szabású és díszítésű, újabb és újabb divatú blúzoknak. Az ilyen blúzok tették századunk fordulójára városiassá például a Vas megyei falvak öltözködését is (Flórián M.).
A 19. század nagy eszmeáramlatai (Középszint)
A különféle testhezálló, esetleg övvel vagy madzaggal derékra fogott blúzok azonban csak a két világháború között hódították meg országszerte a falusi asszonynépet. Ekkor jelent meg az ingvállat és a pruszlikot ötvöző, rövid ujjú matyó „blúz”, a fellökő is. Ekkor lettek divatosak a szoknyába már be sem kötött, olykor a deréktól el is álló ujjasok, a ricik, röpikék, lebegők és levesek, szabadkák, tüllemelállók, szabadalányulókák.
A Kabátok Előfutárai és a Bélelt Felsőruhák
Korábbi hagyományokban gyökereztek a mentét és a ködmönt felváltó kabátok. A „kicsi ujjas, derékra való köntösök”, mint a hacuka, bomez vagy a kis köntös a 16-17. században a blúz szerepű ujjasok felett szolgáltak (Radvánszky B. 1986: I. 94-96). Talán egyiküket idézi Weigel 1577-ben megörökített magyar parasztasszonyának kurta ujjas kabátkája.
A 17. század végén egy jobb módú kecskeméti asszony hagyatéki leltárában feljegyzett kürdi (Papp L. 1930: 34, 40) és a hasonló nevű, a múlt század közepén a háromszéki Kézdipolyán hozományleveleiben emlegetett Kurti, téli Kurti (Kós K. 1981: 474-475) is talán ilyen kabátféle volt. Papp László legalábbis éppúgy a mentét kiváltó ruhadarabnak tartotta őket, mint a szegényebb sorsúak körében a 18. században terjedő bőre szabott, „töltött”, bélelt zubbonyokat (Papp L. 1930: 38; Zoltai L. 1938: 285-295). Ez utóbbiakat a pamuttal töltött pruszlikokhoz hasonlóan a paplanosok varrták, és olykor a szolgálónak illő mentét vagy ködmönt is sokalló gazdákkal kötött cselédszerződésekben szerepelnek. Ezek a ruhafélék kortársaikkal, az ujjas lajbikkal és a 19. század elején, a most „kurta fölső köntös” szerepben ismét megjelenő réklikkel együtt (CsML 1803. Csongrád vm.) a nagyobb hatású divatáramlatok befolyása alá kerültek.
Divatváltozások és a Kabátok Továbbfejlődése
A 18. század végén például a magasított derékvonal, a 19. század elején a lengyel karakó hatására a nagy gallér, szűkre szabott ujjak és a bő szoknyára kifekvő széles derékhosszabbítás jellemezhette őket, majd a polgári divat újabb változásával például sonkaujjúak lettek. Éppen az ujjak szabásának változásaiban kísérhető nyomon a félpolgári, félparaszti rétegek, például Szeged fehérnépének „divatozása” (T. Knotik M. 1990: 157-228).
A különféle színes anyagokból, szövetből, kásmírból, selyemből, de leggyakrabban sötétkék vagy fekete posztóból szabott, tűzdelt vatta- vagy vatelinos bélésű vattás rékliket - a pruszlikokhoz hasonlóan - gyakran vállkendővel, illetve a vattás rékliket a múlt század közepén a „vizitli, othonka, Kaczabajka, csurak, meg ki tudná, hogy még milyen nevü, milyen szabású felöltő” szorította ki a parasztruhatárakból (Kresz M. 1956: 80-81). Ezek rendszerint fekete posztóból, szaténból, taftból, klottból szabott, béleletlen nyári vagy vatelinos téli változatai vették át sokfelé a legrangosabb női felsőruha szerepét.
A Hagyományőrzés és a Modernizáció Hatása
Az ilyen kabátfélék ott maradtak legtovább használatban, ahol a legkésőbb léptek a mente helyére, amelynek díszítményét, szegését, zsinórozását is örökölték, mint például a boldogi menyasszony fekete szatén bujkája vagy a jász-dózsai, gazdagon zsinórozott, ezüstpitykés öltöny. A drága sujtásdíszt piros-kék láncöltéses szőrhímzés pótolta a szentistváni vizitkén.
Az egykori szabásvonalakat őrizte meg a nógrádi frakkos kabát vagy például a rövid derekú, hátul erősen fodros deréktoldású püspök-bogádi bársonyujjas, a duci. A pruszlikokat utánozva gyönggyel, selyemszalagokkal volt díszes a kalotaszegi bujka és például a Duna mentében, Somogyban kedvelt bajkó. Századunk fordulóján az ujjasok - a jómód jeleként - bársonyból, plüssből is varrattak. Az ilyen kabátok alatt már sosem viseltek ingvállat, vállkendőt, mint elődeik esetében, ami a viselet egyértelmű modernizálódását jelzi.
A 19. század nagy eszmeáramlatai (Középszint)
A „bélelt zsinóros régi magyaros rövid felsőkabát” tehát nem egy statikus ruhadarab, hanem egy dinamikusan fejlődő viseleti forma, amely tükrözi a magyar társadalom, a divat és a gazdasági viszonyok változásait. A premes és bélelt változatok a hideg elleni védelem mellett a rang és a gazdagság jelzői is voltak, míg a zsinóros díszítések a magyaros karaktert hangsúlyozták. A rövid szabás pedig a mozgékonyságot és a praktikumot szolgálta, különösen a paraszti munkavégzés során. Ennek az öltözetnek a tanulmányozása hozzájárul a magyar kultúra mélyebb megértéséhez és a néprajzi kutatások gazdagításához.