A magyar népi építészet és életmód egyik alapvető eleme a fűtési mód, amely évszázadokon át alakította otthonaink belső terét és mindennapi szokásainkat. A kemencék, téglakályhák és kandallók nem csupán egyszerű fűtőberendezések voltak, hanem a konyha és a szoba központjai, az ételkészítés, a melegedés, sőt gyakran a közösségi élet színterei is. Habár napjainkban a modern fűtési rendszerek mellett sok helyen háttérbe szorultak, népszerűségük újra felívelőben van, hiszen az általuk nyújtott hangulat, hatékonyság és az elkészíthető ételek utánozhatatlan ízvilága felbecsülhetetlen érték.
A kemence: Az ősi tűzhelytől a modern otthonokig
A kemence az egyik legősibb, ember által épített tűzhely- vagy tűzrakóhely-típus. Őseink általában sütésre, főzésre, pörkölésre, aszalásra vagy egyéb élelmiszer-feldolgozásra használták a mindennapjaikban. Mára ezek az eszközök gyakran kiszorultak a kertbe, nyári konyhába, azonban népszerűségük újra felívelőben van. Nem csoda, hiszen a bennük készült ételek utánozhatatlan ízvilágot tárnak elénk.
Bel- és kültérre egyaránt telepíthetők, alapanyagukat és formájukat tekintve pedig rendkívül változatosak. Alapanyaguk szerint megkülönböztetünk cserép-, tégla-, vályog-, agyagtégla-, agyaghurka-, illetve sárkemencéket. A kemence szavunk valószínűleg honfoglalás előtti keleti szláv eredetű jövevényszó. A magyar nyelven kívül azonban csak az északi orosz nyelvjárásokból mutatható ki, ahol fürdőkemencét jelent, amelyet kövekből raknak. A magyar kemence is a „kamen” (kő) származéka, és a 14. század végéről adatolható.
A kemencék típusai és építési módjai
A kemencék kialakítása és az építésre használt anyagok a történelem során folyamatosan fejlődtek, tükrözve az adott kor technológiai tudását és az elérhető erőforrásokat.
Sárkemencék: A legrégebbi technológia
A sárkemence egy igazán régi típusa ennek a főzőberendezésnek. Sövényből, nádból és karókból készült vázát kívülről 8 cm vastagon fedték le. A tapasztás követően száradni hagyták, majd hígabb sárral ismételten áttapasztották. Az újabb száradási idő után a kemence használatakor a vázszerkezet kiégett, így csupán a kemence átégetett, masszív sárfala maradt meg.
Agyaglepényekből készült kemencék
Az agyaglepényekből készült kemencék vázát úgynevezett pelyvával díszítették, mely a gabonaszemek magjáról szeleléssel leválasztott, igazából hulladékként tekinthető rész. Ezt a felületet aztán agyaglepényekkel fedték le, majd sárba vegyített pelyvával tapasztották be. A kemence belterületének sározását ez esetben is a váz kiégetése után készítették el.
Vályogkemencék
A vályogkemencéknél a vályog elemeket, „téglákat” sárral tapasztották egymáshoz. Felső részük általában agyagból, sárból vagy cserépdarabokból készült.
Agyaghurka kemencék: Spiráltechnika alkalmazásával
Az agyaghurka kemencék már vázszerkezet nélkül készültek, rendkívül régi, spiráltechnika alkalmazásával. Az agyaghurkákat ugyanis úgy rakták egymásra, hogy mindig kötésben legyenek, tehát a felső elemnek a közvetlenül alatta lévő közepén kellett elhelyezkednie.
Hogyan működik egy fatüzelésű kemence
Cserépkemencék: A legelterjedtebb építési mód
A legelterjedtebb kemence építési módhoz cserepet használtak. Tetőcserép és téglatörmelékből húzták fel, kötőanyagként pedig sarat alkalmaztak. Ilyenkor viszont csak kívülről történő tapasztást kellett elvégezni.
Téglakemencék: Kőműves szakértelemmel
A téglát, mint a kemence készítéshez használt alapanyagot, kezdték el használni a legkésőbb. Ezzel többnyire már kőműves szakemberek dolgoztak, a tégla elemeket kötésbe rakták és sárral tapasztották egymáshoz. Mivel repedeztek, ezért kifli formájú téglákból körkemencéket építettek.
A kemence szárítása és kiégetése
A felépítés és tapasztás fázisa után kezdték meg a kemence szárítását, illetve kiégetését. Kizárólag a megfelelő mértékben kiszáradt kemencéket lehetett elkezdeni kiégetni, hiszen ellenkező esetben gőz keletkezett, mely megrepesztette vagy akár szét is robbantotta a falakat. A kemence kiszárításának másik, gyorsabb módszere az volt, hogy egy héten keresztül egyre nagyobb mennyiségű tüzelőanyagot égettek el benne. Az utolsó napon erőteljesebb felfűtést végeztek a kemence teljes kiégetésének érdekében. Az így maradéktalanul kiszáradt kemencét végül több rétegben bemeszelték. A használatba vett kemencéknél aztán nagy hangsúlyt fektettek karbantartásukra is. Többek között tapasztásukat gyakran kellett javítani.
Téglakályhák és cserépkályhák: A modern fűtés előfutárai
A kemencék, téglakályhák éppolyan hatékonyan használhatók fűtésre, mint a hagyományos cserépkályhák. A fűtést hatékonyabbá tehetjük és akár több helyiséget is fűthetünk a kemencével, téglakályhával, ha egy melegvíz előállítására alkalmas víztartályt építünk bele, az így nyert melegvizet pedig a fűtőtestekhez csőrendszeren vezetjük el, azaz valójában központi fűtést valósítunk meg.
A téglakályhák, kemencék, tűzhelyek igen változatos formában és méretben jelenhetnek meg: készülhetnek hagyományos stílusban, de ölthetnek akár extrém formát is, egyedivé varázsolva ezzel egy modern hangulatú lakóteret. A sokféle technológia, az építésre és díszítésre felhasználható anyagok sokasága (pl.: kályhacsempe, kerámiaelemek) biztosítja az egyedi ötletek kivitelezését.
A cserépkályhák története és fejlődése
A mai cserépkályhák ősét a 12-13. században német és svájci mesteremberek folyamatos kísérletezés eredményeképpen építették fel először. Az ember közel 350 ezer éve használja a tűz erejét. Őseink kőedényt égettek, melegedtek a tűz mellett, majd amikor sátrakba, kunyhókba költöztek, akkor felmerült valamilyen zárt terű berendezés szükségessége. A kályha európai találmány. Az első cserépkályhák az Alpok vidékén, kemencékből alakultak ki a XI. és a XIII. század közötti időben. Ezek falába kerek, bögre alakú edényeket, úgynevezett kályhaszemeket építettek. A rómaiak által kedvelt bögreboltozatok lehettek a későbbi kályhák előképei. Ezeket a megoldásokat nem csak épületeknél, hanem fazekas és aszaló kemencéknél is alkalmazták. A kályhák szélesebb körű elterjedése a XIII-XIV. században kezdődött.
Hallatlan népszerűsége következtében hihetetlenül gazdag forma- és színvilága alakult ki a cserépkályháknak és a kandallóknak. Magyarország a paraszti cserépkályha-készítés leggazdagabb hagyományait képviselte, amit a politikai és társadalmi változások majdnem teljesen eltüntettek, és vele a cserépkályhás mesterség is majdnem teljesen eltűnt. A cserépkályhák nemcsak a parasztházak, népi stílusban berendezett helyiségek dísze volt, cserépkályhát használtak sok elegáns polgári lakásban is.
Mostanság a cserépkályha a modern, letisztult belső terekbe is tökéletesen beilleszthető, a míves csempék nagy díszítőerővel bírnak. Sőt beépített sütővel csodálatosan finom ételeket készíthetünk benne, mint például sült gesztenye, aszalt gyümölcs, pizza, cserépedényes ételek.
A falazott kályhák jellemzői
Falazott kályhákkal napjainkban viszonylag kevés otthonban találkozunk, holott hőtartási és hőleadási szempontból a leghatékonyabbak közé tartoznak. A tűzteret nagyon tömör falazat veszi körül, mely alapanyagának köszönhetően képes a hőt magába szívni és hosszú időn át sugározni. A falazott kályhák díszítések nélküliek, mentesek a mellőzhető, hozzátett részletektől. Egyszerű formaviláguk van. Főbb jellemzőjük a durván megmunkált felület, például a bontott tégla. Kiegészítő elemként használható a tömör fa és a kovácsolt vas.
Belső szerkezetét és anyagfelhasználását illetően teljesen megegyezik a cserépkályhával. Csak a külső felülete nem mázas kályhacsempéből, hanem kéménytéglából, illetve régi bontott téglából kerül elkészítésre. Míg a mázas csempés felület hamarabb melegszik és magasabb felületi hőmérséklettel rendelkezik, addig a vakolt felületű kályha időben tovább tárolja a meleget, mivel egységnyi felületen nagyobb a falvastagsága, mint a csempés felületé. Így a két kályha tulajdonságai idővel kiegyenlítik egymást, vagyis teljesen mindegy, melyik anyagból készül a kályha. Tulajdonképpen ez csak esztétikai kérdés, az eredmény a fűtés szempontjából ugyanaz.
A téglakályhákról általánosságban kijelenthető, hogy fűtési tulajdonságai, teljesítménye megközelíti a hagyományos cserépkályhákét. Annyit azonban fontos megjegyeznünk, hogy a cserépkályha csempék hosszú évszázadok tapasztalatait felhasználva érték el mai kialakításukat, összetételüket. Ezek a csempék egy az egyben fűtésre lettek teremtve. Előnyei között szerepel az újrarakhatóság is, a hosszú élettartam.
Kéményről és beépítési tanácsok
Cserépkályhát, ha lehetséges, közvetlenül a kémény mellé, vagy attól maximum 60-65 cm-es távolságra építsük, mert akkor még a gyártó által gyártott füstcsővel a kéménybe biztonságosan beköthető. A klasszikus, a régebbi épületekre jellemző falazott 14 x 14 cm-es kéménykeresztmetszet már megfelelő. Természetesen az új, korszerű könnyűszerkezetes vagy előre gyártott kéményrendszerek is mind megfelelőek, de ajánlott a nagyobb, 180-200 mm átmérőjű kémény a későbbi problémamentes üzemeltetés miatt.
Kandallók: A nyílt tűzhelyek sokszínű világa
A kandalló egy láng-, szikra- és füstfogóval, kürtővel ellátott nyílt tűzhely, amelyhez gyakorta kemence is csatlakozott. A tűztérben elégetett fa hőjét átadta a szoba levegőjének közvetlenül is, de a tüzet két oldalról körülvevő fal, valamint a tűz fölé boruló sátor, amely a lángot, szikrát felfogta, a füstöt összegyűjtötte, s a hozzá csatlakozó kürtőn kivezette a padlástérbe vagy a ház előterébe, egyben hőtároló és kisugárzó testként is szolgált. A keleti háztípus jellegzetes tüzelőberendezése. Sokféle anyagból, sokféle szerkezettel, nagy formagazdagsággal építették.
A kandallók története és elterjedése
A Római Birodalom bukásával a kifinomult hypocastum-rendszer is lassan a feledés homályába veszett. Beköszöntött a kandallók és kályhák kora. Előbbi a nyílt tűzterű rendszer, ami fölé egy hatalmas kürtőt építettek, hogy a füst és a korom azon keresztül távozzon. A kályha ennél fejlettebb (viszont kevésbé hangulatos), ráadásul hamar rájöttek, hogy ha külső helyiségből fűtik, akkor sokkal komfortosabb.
A kerámiaipar fejlődésével hamarosan elterjedtek a csodálatos, gótikus cserépkályhák. A kályhaépítés így hamarosan szinte önálló művészeti ággá vált, a cserépkályhák évszázadokig, a 19. század végéig az egyik legfontosabb belsőépítészeti elemmé váltak. Egy-egy kályhacsempe komoly mondanivalót hordozott, mint például Mátyás királyt ábrázoló kályhacsempe Budáról. De nem minden kályhacsempe volt ilyen komoly témájú. A késő-középkorban népszerűek voltak a humoros kályhacsempék is.
A magyar népi építészet egyik fő meghatározó eleme a fűtési mód. Erdélyben sokáig népszerű maradt a nyílt tűzű kandalló, míg más vidékeken a cserépkályha, megint másutt a kemence volt népszerű. A legfejlettebb fűtési mód, mikor a konyhában a főzéshez használt tűzzel fűtik fel a szobai kemencét, így a füst- és korommentes marad. A módszernek egyetlen hátránya van, hogy nyáron is kell főzni, viszont értelemszerűen nem kell fűteni - ezért is terjedtek el a nyári konyhák, ahol a hő a szabadba távozott.
A főúri és polgári otthonokban a cserépkályhák váltak egyeduralkodóvá, a kandalló szinte teljesen kiszorult a használatból (tűzveszélyes volt, és erősen füstölt). A pompás cserépkályhák az aktuális divatot követték, szinte évtizedre pontosan meg lehetett állapítani, mikor készültek.
A kandallók regionális elnevezései és típusai
A kandalló megjelölést elterjedési területe Ny-i sávjában, a K-Alföld peremterületén és az északi Partium szomszédságában használták. A terminológiája nem egységes.
- Kabola: Megjelölése a Tiszaháton és a Tiszától északra eső vidékeken használatos, ahol az északi háztípus területére nyomult be, mint a polgárosultabb tüzelőberendezés, hiszen itt az egyszerű füstelvezető kürtőket (kabolákat) építették át terjedelmesebb, cserépcsempékből rakott kandallókká úgy, hogy mellettük még meghagyták a nagy, alvásra is alkalmas kemencéket.
- Sátor, sátorkemence, kaskemence: A Szilágyságban a Közép-Szamos környezetében, valamint Kalotaszegen a kaskemence megnevezés a kandalló tűzhelye fölé boruló építményt idézi, amely vesszőfonásból (cserény) favázra is készülhetett, és nagyon vastagon tapasztották. Közép-Erdélyben gyakran minden megkülönböztető jelzés nélkül egyszerűen kemence volt a neve.
- Pest, pestalja: Ezzel rokon jellegű a pest, pestalja megnevezése az Olt menti háromszéki magyarság körében. Mind a kemence, mind a pest arra figyelmeztet, hogy a kandalló elterjedésterületén korábban a zárt fűtő-, főző-, sütő-, tüzelőberendezésnek a közelmúlthoz képest nagyobb jelentősége lehetett.
- Cserepes, csempés, csempe: A Székelyföld több pontján a cserepes, cserepes kemence, csempés, csempe, csempealj, cserény megnevezés él. Ez a kályhalapokból összeállított kőpalást anyagára, jellegére utal. Ezért előfordult a kályhakemence, kályha, kahaj név is.
- Kürtő, kürtőskemence, kémény: A keleti nyelvterület számos, egymástól messzebb eső pontján előfordul a kürtő, kürtőskemence, esetleg kémény név is, ami a jó füstelvezető tulajdonságaira utal.
- Góc, cserepes góc, gób, góg, gógány: A székelység körében gyakori a góc, cserepes góc s a vele rokon gób, góg, gógány, illetve a velük képzett összetételek, mint például gócalj, gócláb stb. használata. Ebben az esetben a góc (tűzhely, tűzközéppont) eredeti jelentéséből fejlődött ki a sokféle alak.
- Hornya: A moldvai magyarság körében nemegyszer egyéb változatok mellett hornyaként említik.
- Luther-Ofen: Az erdélyi szászok körében a kandalló Luther-Ofen néven is előbukkan.
Kandallók szerkezeti felépítése és funkciói
A kandalló tűzterét a primitívebb változatok esetében a szoba földjén vagy arasznyi padkán helyezték el. Általános az ülő magasságig falazott tűzhely alkalmazása. A 17. századi inventáriumok lábakon álló kandallóinak is voltak a közelmúltig paraszti változatai. A tűzhely mellett szolgafa állt, amelyre a főzőüstöt függesztették, ez általában forgatható volt; miután ráillesztették a bogrács fülét a tűzre, lehetett fordítani, ha az étel megfőtt, a tűz felől kifordították.
A kandalló egyfelől a falra vagy a sarkosan aláfalazott sódra támaszkodott, másik két oldala szabad, nyitott volt. A szabad sarkon egyszerű, esetleg faragott, esztergályozott tagolású, díszítésű faláb, esetleg vasrúd állt (gócláb). Erre támaszkodott a kandalló sátora, füstfogója, hőpalástja. Ahol a füstfogó a mennyezetről függött, ez a támaszték el is maradhatott. Előfordultak csak egy oldalon nyitott kandallók is.
Ha a kandallót kemencével együtt építették, a kemence oldalt, a szoba hátsó fala felé épült vagy az előtér felé. A jobb helykihasználás érdekében gyakran az előtér és a szoba falát átvágva, a kemence teste az előtérbe nyúlott. Úgy tűnik, hogy a 19. század második felétől szaporodott a kemence nélküli kandallók száma. A kemencéket külön építették fel a ház előterében, esetleg tornácában vagy az önálló sütőházban. A szobában csak a nyílt tűzhely s a cserepes hőpalást maradt.
Később a polgárosulás során sokfelé felszámolták a szobákban a kandallókat is. Ilyenkor a hagyományos ételkészítési eljárások fenntartása érdekében konyhává fejlődő előtérben vagy a sütőházban készítettek a sütőkemencék szája elé kisebb-nagyobb kandallókat. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a szobai kandallókat vaslemezes főzőtűzhelyekkel egészítették ki.
Mind az erdélyi, mind az alföldi, mind az ÉK-Mo.-on előforduló kandallóknak a fűtésen, főzésen, sütésen kívül világítási funkciója is jelentékeny volt. A kortársak a kandallókról írva kiemelik, hogy alkalmazásuk jó levegőt, szellőzést biztosított a házakban. Erdélyben is, ÉK-Mo.-on is a magyarsággal együtt lakó nemzetiségek is használták, építették a kandalló különféle regionális típusait.
A kandalló egyes szerkezeti elemei a Kárpát-medencén kívül is fellelhetők, s a kandallófűtés elvének mind a Balkánon, mind a Mediterráneumban, mind az atlanti Európában számos alkalmazását ismerjük. Az a típus, amely Békés-Bihar vidékétől a moldvai magyarságig fellelhető volt, s az Olt völgyétől Kassa szomszédságáig nyomon követhető, egész sajátos történeti fejlődés eredménye, a magyar nép művelődéstörténetének egyik legérdekfeszítőbb építészeti, népművészeti produktuma a maga sajátos interetnikus kapcsolatai révén is.
Hogyan működik egy fatüzelésű kemence
A sparhelt: A takaréktűzhely szerepe a paraszti háztartásban
A közismert nevén sparheltnek hívott tűzhely elnevezése németül „sparherd”, magyarul takaréktűzhely. Az elnevezés egyértelműen utal a legfőbb tulajdonságára: spórolni lehet vele. A sparhelt a kemencét váltotta le a 19. században. Elnevezései között szerepel még a csikótűzhely, sparherd, masina, spór stb.
A rakott takaréktűzhely a sütés, a főzés és a fűtés funkcióit a leghatékonyabb módon, egymaga végzi. A kemencét vagy téglakályhát kombinálhatjuk tűzhellyel is, így egy berendezésként biztosítják a fűtés, a sütés és a főzés lehetőségét. A főzőlappal, sütővel, aszalókamrával készített hatalmas konyhai búbos kemencék mellett igen kedvelt volt egykor a rakott takaréktűzhely.
A régi fűtőberendezések reneszánsza
Amikor néhány évtizeddel ezelőtt újra reneszánszukat kezdték élni a kályhák, kandallók, aminek több elindítója is volt. Egyrészt felröppent a híre annak, hogy a külföldi energiaellátás akadozhat, amitől többen megijedtek, és másodlagos fűtési lehetőséghez nyúltak. Később, amikor egyre inkább teret nyert a modern, letisztult lakberendezés, egyértelmű volt, hogy ez a kályhaépítésben is megmutatkozik. Így nem csak modern, korszerű, szakszerű és környezettudatos kályhabelsőket kellett megalkotni, hanem a hagyományos külsőt is felváltotta a trendi külső.
Napjainkban szerencsére egyre több elhagyott tanya, öreg parasztház kerül olyan új tulajdonos kezébe, aki gondosan felújítja és élettel tölti meg a sokat megért falakat. Az újjászületett házakban természetesen valamiféle fűtőberendezésre is szükség van. A stílusosan kialakított vidéki környezetbe mi más illene jobban, mint a falusi, tanyasi házak "őshonos" tüzelőberendezése, a kemence, a téglakályha és a rakott tűzhely.
Manapság a drága és központilag szabályozott fűtés korában egyre többen keresnek olcsóbb, alternatív és dekoratív megoldásokat az otthonok felfűtésére. A különböző fűtési rendszerek között is többféle megoldás létezik, melyeknek megvan a maga előnye és hátránya is. A választást meghatározza a tulajdonos életmódja, igényei és az otthona adottságai is.
A magyar formatervezők az utóbbi években ezt a műfajt is szerencsésen megújították, a „Relief” kályha- és kandallókollekció a legdivatosabb New York-i, vagy skandináv otthonokban is megállja a helyét.
