Bevezetés a modern rehabilitáció világába
A modern orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő területe a rehabilitáció, amelynek célja, hogy a betegek a lehető legteljesebb mértékben visszanyerjék fizikai, mentális és szociális funkcióikat egy betegség, sérülés vagy veleszületett rendellenesség után. Ebben a komplex folyamatban kiemelkedő szerepet játszanak azok a kutatók és szakemberek, akik úttörő munkájukkal formálják a kezelési protokollokat és hozzájárulnak a betegek életminőségének javításához. Az alábbiakban Dr. Reveszné Suli Tímea és kutatócsoportjának munkásságát, valamint a kapcsolódó tudományos és klinikai kezdeményezéseket mutatjuk be, amelyek fókuszában a betegközpontú megközelítés és az innovatív terápiás megoldások állnak. Munkájuk a Debreceni Reumatológiai Oktatási Program (DROP) Interdiszciplináris Fórumának szellemiségével összhangban interdiszciplináris megközelítést alkalmaz, amely elengedhetetlen a komplex egészségügyi kihívások kezeléséhez.
Dysphagia terápia és a nyelésbiztonság fejlesztése
A stroke utáni dysphagia jelentős kockázattal, életminőség romlással, így fogyatékossággal járó állapot. Ennek kezelésében meghatározó a logopédiai tevékenység, a dyshpagia terápia, valamint az ezt kiegészítő dietoterápia. A kutatócsoport munkássága ezen a területen kiemelkedő, különös tekintettel a nyelési zavarral küzdő betegek étrendi ellátásának fejlesztésére. A hazai gyakorlatban kizárólag 3 fokozatú viszkozitású étrendet alkalmaznak, azonban ennek számos kockázata van, elsősorban aspirációs pneumónia kialakulása tekintetében. Ez a megközelítés, bár egyszerűsíti az étrendi ajánlásokat, nem mindig képes megfelelő mértékben alkalmazkodni a betegek egyedi nyelési képességeihez és a dysphagia súlyosságához. Az aspirációs pneumónia, amely a nyelési zavarok egyik legsúlyosabb szövődménye, jelentősen rontja a beteg prognózisát és életminőségét, ezért elengedhetetlenek a prevenciós stratégiák kidolgozása.
A kutatócsoport célja egy újonnan kialakított étrendi koncepció mentén a beteg nyelészavarához és annak súlyosságához jobban igazodó 5 fokozatú viszkozitással meghatározható étrend egyénre szabott kialakítása. Ez az innovatív megközelítés lehetővé teszi a személyre szabottabb táplálkozási tervet, amely figyelembe veszi a páciens aktuális állapotát és progresszióját. A tudományos kutatás célja egy randomizált, vizsgáló vak kontrollált vizsgálat elvégzése, amelyben a hagyományos logopédiai dysphagia terápiát az újonnan kifejlesztett 6 fokozatú viszkozitású terápiával egészítik ki, összehasonlítva a dysphagia terápiához adott hagyományos 3 fokozatú étrenddel. Ez a módszertani szigorúság biztosítja, hogy a kapott eredmények tudományosan megalapozottak legyenek és a klinikai gyakorlatba bevezethetők legyenek.
A vizsgálat munkahipotézisében a munkacsoport az új étrend megvalósíthatóságát, biztonságosságát, valamint a dysphagia időbeli és fokozatbeli előnyeit kívánja mérni, illetve meghatározni. Az "Effect of Bolus Viscosity on the Safety and Efficacy of Swallowing and the Kinematics of the Swallow Response in Patients with Oropharyngeal Dysphagia: White Paper by the European Society for Swallowing Disorders (ESSD)" című publikáció, melyet Newman R., Vilardell N., Clavé P., Speyer R. jegyeztek a Dysphagia folyóiratban 2016 októberében, már rámutatott a nyelési gombóc viszkozitásának jelentőségére. A kutatócsoport munkája ezt a nemzetközi szakirodalmi alapot felhasználva törekszik a hazai gyakorlat megújítására, egy biztonságosabb és hatékonyabb nyelési rehabilitáció biztosítására. Az 5-6 fokozatú viszkozitású étrendi koncepció bevezetése forradalmi lépést jelenthet a dysphagiás betegek ellátásában, csökkentve az aspiráció kockázatát és javítva a betegek tápláltsági állapotát, ezáltal hozzájárulva az általános felépülésükhöz.
Demencia és csípőtáji törések: Integrált megközelítés a rehabilitációban
A demográfiai változások következtében a demencia és a csípőtáji törések előfordulása a következő évtizedekben várhatóan emelkedni fog, mely jelentős egészségügyi, szociális és gazdasági terhekkel fog járni. Ez a két állapot gyakran együtt jelentkezik az idős populációban, és kölcsönösen súlyosbítják egymást. A demencia befolyásolja a beteg képességét a rehabilitációs utasítások megértésére és követésére, míg a csípőtáji törés drasztikusan rontja a mobilitást és az önellátási képességet. A kognitív funkciók romlása negatívan befolyásolhatja a rehabilitáció kimenetelét, a mortalitást, morbiditást és a kórházi tartózkodás hosszát. A kognitív hanyatlás megléte esetén a betegek kevésbé képesek aktívan részt venni a rehabilitációs programokban, ami lassabb felépülést, gyakoribb szövődményeket és magasabb újbóli hospitalizációs arányt eredményezhet.
A kutatócsoport ezen a területen végzett munkája rávilágít az integrált ellátás szükségességére, ahol a kognitív állapot felmérése és kezelése a fizikai rehabilitáció szerves részét képezi. A cél egy olyan protokoll kidolgozása, amely optimalizálja a rehabilitációs stratégiákat demenciában szenvedő, csípőtáji törést elszenvedett betegek számára. Ez magában foglalhatja a kognitív stimulációt, a memóriajavító technikákat és a hozzáférhető kommunikációs módszereket, amelyek segítik a betegeket a rehabilitációs célok elérésében. Az interdiszciplináris csapat, amely orvosokat, gyógytornászokat, ergoterapeutákat és pszichológusokat foglal magában, kulcsfontosságú ezen komplex esetek kezelésében. A munka középpontjában az áll, hogy feltárják, hogyan lehet a leginkább személyre szabott megközelítést biztosítani ezen betegek számára, figyelembe véve mind fizikai, mind kognitív korlátaikat, annak érdekében, hogy maximalizálják a funkcionális helyreállítást és minimalizálják a hosszú távú függőséget.
Stroke-specifikus életminőség kérdőívek bevezetése és alkalmazása
A stroke utáni rehabilitáció javíthatja az életminőséget
A mai modern holisztikus szemlélet megköveteli a specifikus életminőség kérdőívek használatát egy-egy betegcsoportnál. A stroke-on átesett páciensek esetében az életminőség felmérése kulcsfontosságú a rehabilitáció hatékonyságának értékelésében és a személyre szabott beavatkozások kidolgozásában. Stroke-os páciensek esetében a legtöbb életminőségre vonatkozó tanulmányt általános életminőség kérdőívek használatával végezték, ezek azonban nem tartalmaznak olyan dimenziókat (pl. kommunikáció, koncentráció, memória), amelyek speciálisan érintik a stroke-on átesett betegeket. Az általános kérdőívek korlátozottan képesek megragadni azokat az egyedi kihívásokat és nehézségeket, amelyekkel a stroke-túlélők szembesülnek a mindennapokban.
Az elmúlt évtizedekben több stroke-specifikus életminőség kérdőív került kifejlesztésre, amelyek sokkal részletesebben és pontosabban tükrözik a stroke következtében fellépő funkcionális és pszichológiai változásokat. A kutatócsoport felismerve ezt a hiányosságot, célul tűzte ki ezen specifikus eszközök bevezetését a hazai klinikai gyakorlatba. Azonban Magyarországon eddig még stroke-specifikus életminőség kérdőív használata nem került bevezetésre. Ez a hiányosság akadályozza a stroke-os betegek szubjektív tapasztalatainak alapos feltárását, ami elengedhetetlenné teszi az egyénre szabott és hatékony rehabilitációs stratégiák kidolgozását.
A stroke-specifikus kérdőívek segítik feltárni a betegek szubjektíven megélt, betegséggel kapcsolatos zavaró tényezőit, így lehetőség nyílik a személyre szabott intervenciók használatára. Ezek az eszközök lehetővé teszik a szakemberek számára, hogy azonosítsák azokat az életminőségi területeket, amelyeket a stroke leginkább érint, például a kommunikációs nehézségeket, a kognitív zavarokat, a szociális interakciók romlását vagy az érzelmi distresszt. Emellett a klinikai gyakorlatban a szakemberek számára segítik azonosítani az életminőség azon területeit, amelyek a stroke által leginkább érintettek. A kutatócsoport munkája hozzájárul ahhoz, hogy a stroke rehabilitációja ne csak a fizikai funkciók helyreállítására összpontosítson, hanem a betegek általános jólétére és életminőségére is kiterjedjen, egy valóban holisztikus gondozási modellt valósítva meg.
Női röplabdázók bokaízületének vizsgálata és a sérülésmegelőzés
Az utánpótlás korosztályú sportolók sérülésmegelőzése kiemelt fontosságú a hosszú távú sportkarrier és az egészségmegőrzés szempontjából. A kutatócsoport a sportrehabilitáció területén is aktív, különös tekintettel az utánpótlás korosztályú női röplabda csapat (U/13) versenyzőinek bokaízületére fókuszálva. A röplabda egy olyan sportág, ahol a bokaízületi sérülések, különösen a rándulások, viszonylag gyakoriak a gyors irányváltások, ugrások és landolások miatt. Ezen sérülések nemcsak fájdalmasak, hanem hosszú távon instabilitáshoz és krónikus problémákhoz is vezethetnek.
A kutatás keretében felmérést végeznek a versenyzők bokaízületének állapotáról, ami magában foglalja a stabilitás, az izomerő és a propriocepció értékelését. Ezt követően 12 hetes gyógytorna programban vennének részt a versenyzők, amely főként statikus és dinamikus egyensúlyt fejlesztő gyakorlatokból, és az alsó végtag izmait erősítő gyakorlatokból áll. A statikus egyensúly fejlesztése hozzájárul a stabil testtartáshoz, míg a dinamikus egyensúly a mozgás közbeni stabilitás fenntartásához szükséges, ami létfontosságú a röplabda dinamikus mozgásformáihoz. Az alsó végtag izmainak erősítése pedig nemcsak a bokaízületet védi, hanem javítja az ugróteljesítményt és a gyorsaságot is.
Az "Effect of an injury prevention program on the lower limb stability in young volleyball players" című publikáció, melyet Albaladejo-Saura, M., Vaquero-Cristóbal, R., Marcos-Pardo, P.J. és Esparza-Ros, F. jegyeztek 2021-ben a The Journal of Sports Medicine and Physical Fitness folyóiratban, már alátámasztotta az ilyen típusú programok hatékonyságát. Hasonlóképpen, a Greisberg, J. és társai által 2019-ben közzétett "Performance Function Tests in Assessing Ankle Fitness" című munka is rávilágít a funkcionális tesztek jelentőségére a bokaízületi állapot felmérésében. A kutatócsoport célja, hogy tudományosan megalapozott, speciális edzésprogramokkal csökkentse a sérülések kockázatát az utánpótlás korosztályú sportolók körében, ezzel elősegítve egészséges fejlődésüket és teljesítményüket.
Amputáció utáni rehabilitáció: Az ellátási program optimalizálása
Az amputációt követő rehabilitáció kulcsfontosságú a betegek funkcionális visszatérésében és életminőségének helyreállításában. A kutatócsoport ezen a területen végzett munkája az elsőbbségi rehabilitáció jelentőségére és optimalizálására fókuszál. A felső vagy alsóvégtag amputáció utáni elsőbbségi rehabilitáció elkezdése a műtétet követő 4. hétben meg kell, hogy kezdődjön, ahhoz, hogy a csonk megfelelő formával rendelkezzen az ideiglenes protézis használatának kezdeténél. Ez a korai beavatkozás elengedhetetlen a csonk megfelelő alakjának kialakításához, a duzzanat csökkentéséhez, az izomerő fenntartásához és a fájdalom kezeléséhez, előkészítve a terepet a sikeres protetizáláshoz.
Jelenleg az ellátási programja, 7-3 a és b. Dysmelia okozta végtaghiány ill. rendellenesség következtében kialakult funkciózavar / fogyatékosság miatt szükséges rehabilitáció ellátási programja (7-3 a: alsóvégtagi, 7-3 b: felsővégtagi)) előírt időn belül megkezdjék a rehabilitációs programot, kezeléseket. A kutatás során a műtét utáni időszakban, a beavatkozást végző klinikán, a rehabilitációs szakorvos megvizsgálja a pácienst, hogy milyen művégtag használatára lesz alkalmas (funkcionális vagy kozmetikai), illetve, ezáltal megfogalmazza a rehabilitációs célt rövid és hosszútávon. Ez a vizsgálat konzílium során történne. Amennyiben alkalmas a beteg átvételre kerülne, a Rehabilitációs klinikára. Ezek a betegek lennének az intervenciós csoport tagjai. Az elsődleges cél tehát a korai és célzott intervenció biztosítása.
A kontroll csoport tagjai azok a régebbi beteg lennének, akik csak az ideiglenes protézis elkészülte után kerültek felvételre a Rehabilitációs Klinikára, tehát elsőbbségi rehabilitációba nem részesültek. A két csoport között összehasonlításra kerülne az ideiglenes protézis közvetlen használata előtt állapot felmérés (FIM, Russek, izomerő, segédeszköz használata, járás távolság). Az intervenciós csoportnál az elsőbbségi rehabilitáció során felmért adatokat, míg a kontroll csoportnál a zárójelentésekben szereplő adatokat használnák. Az összehasonlító elemzés célja annak bizonyítása, hogy a korai, célzott rehabilitáció jelentősen javítja a funkcionális kimenetelt és a protetizáció sikerességét.
Célunk továbbá egy betegoktató anyag kidolgozása is, ami magába foglalja a műtét utáni teendőket, illetve a rehabilitációs szintek leírását a műtét utáni közvetlen időszaktól a végleges protézis használatának megtanulásáig és annak időszakos újra felírásáig. Ez az oktatóanyag segíti a betegeket és családjaikat a rehabilitációs folyamat megértésében és az aktív részvételben. A Shruti Turner és munkatársai által 2022 februárjában publikált "Issues faced by people with amputation(s) during lower limb prosthetic rehabilitation: A thematic analysis" című cikk, valamint Robert Gailey és csapatának "Effectiveness of an Evidence-Based Amputee Rehabilitation Program: A Pilot Randomized Controlled Trial" című tanulmánya (2020 május) és K. Glapa és kollégáinak 2021 novemberi "Rehabilitation following the amputation of an extremity" című munkája is alátámasztja a bizonyítékokon alapuló, strukturált rehabilitációs programok fontosságát. A kutatócsoport tevékenysége hozzájárul az amputált betegek ellátásának korszerűsítéséhez és a lehető legjobb funkcionális eredmények eléréséhez.
Long-COVID tünetegyüttesek és a dysautonomia felmérése
A SARS COV-2 pandémia nem csak drámaian magas mortalitási rátával bírt, hanem ezideig mintegy 70 millió ember perzisztáló tüneteit hagyta hátra, melyeket Long-COVID tünetegyüttes néven ismerünk. Ez a post-akut COVID-19 szindróma (PACS) rendkívül heterogén tünetekkel jár, amelyek hónapokig, sőt évekig fennállhatnak a fertőzés után. A tartós COVID-19 tüneteit mutató páciensek rehabilitációjának fontosságát a közelmúltban az Egészségügyi Világszervezet cselekvési felhívása is kiemelte, globális prioritássá téve ezen betegek ellátását és kutatását.
A hosszú-COVID 80%-ában dysautonómia tüneteket észlelünk, azonban a tünetek prevalenciája, mintázatának értékelése gyakorlatilag még világszerte ismeretlen. A dysautonomia az autonóm idegrendszer működési zavara, amely számos testi funkciót érinthet, beleértve a szívritmust, vérnyomást, emésztést, testhőmérséklet-szabályozást és az alvást. Ezért célunk, a hazai dysautonomia tünetek online felmérése és kiértékelése. Ez a felmérés elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban megértsük a Long-COVID dysautonomia jellegzetességeit és kialakítsuk a megfelelő kezelési stratégiákat.
A tervezett keresztmetszeti vizsgálatot a DEKK Rehabilitációs Klinikán kívánjuk elvégezni 18-85 év közötti Long-COVID páciensek körében 3 hónapos intervallumban (2024.04.15-07.15) között, a Composite Autonomic Symptom Scale 31 (COMPASS-31) nemzetközileg és hazánkban is validált önkitöltő kérdőíves módszerrel, az Európai Parlament állásfoglalásával, a NICE protokollal, valamint a DEKK COVID-19 infekcióra tett ajánlásával összhangban. A COMPASS-31 kérdőív széles körben használt szűrő módszer az autonóm tünetek felmérésére. Hasznosságát már bizonyították autonóm neurológiai megbetegedésekben, diabetes mellitusban, valamint a funkcionális ANS-rendellenességek esetében is. A COMPASS-31 kérdőív 31 kérdésből áll, subdoménjei az ANS mind a hat területére kiterjednek, mint az ortosztatikus intolerancia, vazomotoros, secretomotoros, gyomor-bélrendszeri, hólyag- és pupillomotoros funkciók. Ez a részletes felmérés lehetővé teszi a dysautonomia spektrumának alapos feltérképezését, ami kulcsfontosságú a személyre szabott rehabilitációs tervek kidolgozásához. A kutatás hozzájárulhat a Long-COVID okozta dysautonomia jobb megértéséhez és hatékonyabb kezeléséhez Magyarországon és nemzetközi szinten is.
Interdiszciplináris megközelítés a reumatológiában és a rehabilitációban
Dr. Reveszné Suli Tímea munkássága szorosan illeszkedik a Debreceni Reumatológiai Oktatási Program (DROP) Interdiszciplináris Fórumának szellemiségéhez, amely a diagnosztika és terápia széles spektrumát öleli fel. A fórum tematikája rávilágít arra az interdiszciplináris tudásra, amely nélkülözhetetlen a rehabilitációban tevékenykedő szakemberek számára.
Különböző gyógyszercsoportok és terápiás stratégiák
A reumatológiai betegségek kezelésében számos gyógyszercsoport és terápiás megközelítés alkalmazható, amelyek ismerete elengedhetetlen a rehabilitáció során fellépő fájdalom és gyulladás kezeléséhez. A fórumon előadások hangzanak el a fájdalomcsillapítás, gyulladásgátlás (Vereckei Edit), a kortikoszteroidok (Szekanecz Zoltán) és a konvencionális szintetikus betegségmódosító szerek (Hodinka László) alkalmazásáról. Továbbá, a biológiai terápiák is kiemelt figyelmet kapnak, mint például a TNF-α gátlók (Balog Attila), IL-6 gátlók (Kardos Zsófia), IL-12 és IL-23 gátlók (Bodnár Nóra), IL-17 gátlók (Szántó Sándor) és a tirozinkináz-gátlók (Végh Edit). Ezek a modern terápiák alapvetően megváltoztatták a krónikus gyulladásos reumatológiai betegségek kezelését, lehetővé téve a betegség progressziójának lassítását és a funkcionális állapot javítását.
A stroke utáni rehabilitáció javíthatja az életminőséget
Az AbbVie szimpóziumon (üléselnökök: Szántó Sándor, Szűcs Gabriella) szó esik a rheumatoid arthritis biológiai terápiák utáni kezeléséről (Pálinkás Márton, Szamosi Szilvia) és a spondylitis ankylopatica kezelésének újdonságairól (Nagy-Vincze Melinda). Ezek az előadások rávilágítanak a komplex terápiás döntésekre és az egyre szélesedő kezelési lehetőségekre.
Klasszikus reumatológiai kórképek és arthritisek kezelése
A rehabilitáció szempontjából alapvető a klasszikus reumatológiai kórképek, mint az osteoarthritis (Gaál János), derékfájás (Bartha Attila), osteoporosis (Lakatos Péter) és a regionális fájdalom szindrómák (Kovács Attila) kezelésének ismerete. Ezek az állapotok gyakran vezetnek funkcionális korlátozottsághoz, amelyek célzott rehabilitációs beavatkozásokat igényelnek.
Az arthritisek kezelése is központi téma, beleértve az arthritisek és autoimmun betegségek modern szemléletű kezelését (Czirják László), a rheumatoid arthritist (Surányi Péter), az axiális spondylarthritiseket (Géher Pál), az arthritis psoriaticát (Pethő Zsófia), a juvenilis idiopathiás arthritist (Káposzta Rita) és a köszvényt, valamint más felnőttkori autoinflammatorikus kórképeket (Szamosi Szilvia). Ezen betegségek mindegyike specifikus rehabilitációs stratégiákat igényel, amelyek hozzájárulnak a fájdalom csökkentéséhez, a mozgástartomány növeléséhez és a mindennapi tevékenységek elvégzésének képességéhez.
Autoimmun reumatológiai kórképek komplex kezelése
Az autoimmun reumatológiai kórképek, mint a SLE (Kiss Emese), antifoszfolipid szindróma (Tarr Tünde), szisztémás sclerosis (Szűcs Gabriella), idiopathiás inflammatorikus myopathiák (Griger Zoltán) és Sjögren szindróma (Szántó Antónia) kezelése különösen komplex, és gyakran igényel multidiszciplináris megközelítést. Ezen állapotok rehabilitációja figyelembe veszi a szisztémás érintettséget és a különböző szervek működési zavarait.
A második nap programjában az ANCA-asszociált vasculitisek (Kumánovics Gábor), nagyér- és egyéb vasculitisek (Bodoki Levente), gyermekkori autoimmun kórképek (Constantin Tamás), valamint az autoimmun reumatológiai betegségek intenzív terápiája (Kerekes György) is terítékre kerül, bemutatva a legújabb diagnosztikai és terápiás irányelveket.
Határterületi kórképek és a multidiszciplináris ellátás szükségessége
A reumatológia és a rehabilitáció számos más orvosi szakterülettel érintkezik, ami a hatékony betegellátás alapját képezi. A fórumon külön szekciók foglalkoznak ezekkel a határterületekkel.
Bőrtünetek és gyulladásos betegségek kapcsolata
A pustulosus bőrtünetek és reumatológiai kórképek kapcsolata (Szegedi Andrea), valamint a psoriasis (Gáspár Krisztián) bemutatása rávilágít a bőrgyógyászat és reumatológia közötti szoros összefüggésekre. Sok autoimmun reumatológiai betegség jár bőrtünetekkel, amelyek diagnosztikai és terápiás kihívásokat jelentenek. Hasonlóképpen, a gyulladásos bélbetegségek (Molnár Tamás) és a hepatológia (Papp Mária) a gasztroenterológiai vonatkozásokat tárgyalja, amelyek szintén szisztémás gyulladással járó állapotok lehetnek.
Neurológia, szemészet, hematológia, onkológia és endokrinológia
A neurológia (Csépány Tünde) és szemészet (Módis László) is kiemelt szerepet kap, mivel számos reumatológiai és autoimmun betegség érinti az idegrendszert és a szemet. A hematológia (Váróczy László) és onkológia (Szekanecz Éva) szekciók a vérképző rendszer és a daganatos betegségek reumatológiai vonatkozásait mutatják be, beleértve a paraneoplasiás szindrómákat és a daganatellenes terápiák mellékhatásait.
A kardio-reumatológia (Müller Gábor) különleges szempontokat tárgyal, hiszen sok reumatológiai betegség kardiovaszkuláris kockázattal jár, és a kardiológus konzílium elengedhetetlen a biztonságos kezeléshez. Az endokrin betegségek (Zelmira Macejova) és a nephrologia (Balla József) előadások pedig az endokrin rendszer és a vese érintettségét ismertetik, hangsúlyozva a hormonális egyensúly és a vesefunkció fenntartásának fontosságát a reumatológiai betegeknél. Ritka kórképek (Brúgós Boglárka) bemutatása is része a programnak, felhívva a figyelmet a ritka betegségek diagnosztikai és terápiás kihívásaira.
Egyéb kezelési eljárások és a holisztikus szemlélet
A rehabilitáció nem korlátozódik csupán a gyógyszeres kezelésre. A fizioterápia (Bender Tamás), balneoterápia (Nagy Katalin), manuálterápia és alternatív gyógymódok kritikusan (Király Márta) mind fontos részei a betegek funkcionális állapotának javításának. A szisztémás autoimmun betegek rehabilitációja és az eredményesség követésének javasolt módszerei (Varjú Cecilia), valamint a sportrehabilitáció (Némethné Gyurcsik Zsuzsanna) speciális területek, amelyek különleges szakértelmet igényelnek.
A radiosynoviorthesis (Szentesi Margit) és az aferezisek (Soltész Pál) innovatív beavatkozásokat jelentenek, amelyek bizonyos esetekben alternatívát nyújthatnak vagy kiegészíthetik a hagyományos terápiákat. A pszichoszomatika a reumatológiában (Vincze Dávid) előadás kiemeli a mentális és érzelmi tényezők szerepét a krónikus betegségek kialakulásában és lefolyásában, hangsúlyozva a lelki támogatás és a pszichoterápia fontosságát. A dietetoterápia (Szalayné Kónya Zsuzsa) pedig, ahogy a dysphagia kutatás is alátámasztja, alapvető fontosságú a megfelelő tápláltsági állapot fenntartásában és a betegségek menedzselésében. Ez a széles spektrumú megközelítés Dr. Reveszné Suli Tímea munkásságának is alapját képezi, aki kutatócsoportjával a betegközpontú, interdiszciplináris rehabilitáció fejlesztésén dolgozik, hozzájárulva a betegek átfogó gyógyulásához és életminőségének javításához.