A magyar „betyárvilág” a 18. század második felében kezdődött, amikor Magyarország elhagyatott, erdős, mocsaras vidékein a társadalom peremére szorult, főleg állattartással foglalkozó férfiak gyakran bandákba verődtek és fosztogatták a vidéket. A betyárok általában négy-nyolc főből álló bandákat alkottak és bűncselekmények elkövetéséből tartották fenn magukat. A romantikus gondolatkörrel, szilaj és kötöttségek nélküli, szabad életfelfogással társuló betyárvilág valósága azonban sokkal kegyetlenebb volt, mint azt a legendák sugallják. Bűnlajstromukat rablás, lopás, súlyos testi sértés, nem ritkán gyilkosság tarkította. A bűnbandák felépítése kísértetiesen hasonlított a maiakra: a csoportot mindig a legerősebb és legkegyetlenebb tag irányította, aki teljhatalommal bírt a többiek fölött és akinek a többiek engedelmességgel tartoztak. Az elrabolt holmikat, elterelt állatokat orgazdákon keresztül értékesítették, akik a kocsmárosok, a molnárok és általában a kisnemesek közül kerültek ki, és lőszerekkel, hírekkel is ellátták a betyárokat. A betyárvilág viszonylag hosszabb fennmaradásához a 19. századi Magyarországon az is hozzájárult, hogy rengeteg nagyobb kiterjedésű, be nem épített és meg nem művelt terület volt (erdők, mocsarak, lápok, puszták), melyek remek búvóhelyet biztosítottak azok számára, akik ismerték azokat.
A magyar betyárok, ahogy Eric Hobsbawm angol történész is megjegyzi, nagyban hasonlítottak az angol highwayman, és a westernfilmekben látható vadnyugati rabló figurájára. A rablók hatóság elleni küzdelme pedig - főleg a szabadságharc leverése után - némi politikai és romantikus színezetet is kapott, számos pozitív elem társult Rózsa Sándor, Sobri Jóska, Angyal Bandi, Vidróczki Márton alakjához. A betyárlegendák nem a népköltészet gyermekei voltak, hanem a néhány oldalas, pár krajcáros füzetek kedvelt témáivá váltak. A valóság köszönőviszonyban sincs a romantikus mondákban említett történésekkel, a betyárok nem voltak népszerűek a vidéken élők körében. A falusi, tanyasi emberek nem nézték jó szemmel a bűnözői csoportok tevékenységét és nagy valószínűséggel azok a hiedelmek sem igazak, mely szerint a falvak lakossága szerette az egyfajta népmesei hősként feltűnő, magyar Robin Hood-okat, akik csak a nemesek pénzét rabolják el. A szegényeket ugyanúgy puskatussal verték, mint a helyi birtokosokat - elvettek tőlük húst, mézet, kenyeret, pénzt, élőállatot, a nagyobb gazdaságoktól védelmi pénzt szedtek.
Savanyú Jóska: A Bakony Rémének Születése és Korai Évei
Savanyú Jóska 1841. szeptember 12-én született a Vas megyei Izsákfán, katolikus családban. Édesapja, Savanyó József juhászszámadó volt Orosziban, édesanyja Kovárczi Erzsébet. Két fiútestvére volt, István és János, valamint egy Mária nevű féltestvére is édesapja második házasságából. Testvére, Savanyó István is betyárnak állt, őt a pandúrok 1879-ben ölték meg. Savanyó Jóska, betyár elődeihez hasonló módon juhász volt, de a tisztességes munkával szerzett kevéske pénznél többre vágyott. Már 9 éves korában feltört egy úri pincét és ellopott egy hordó bort. A károsult nem jelentette fel, de a hatóságtól kapott verés után eldöntötte, hogy betyár lesz.
Az elhatározást tett követte, és a fiatal fiú 19 évesen már hét hónapot töltött a veszprémi várbörtönben kisebb bűncselekmények elkövetéséért. Birkalopás miatt kellett a fejét bujdosásra adnia, 1860-ban fegyveres csavargás miatt raboskodott nyolc hónapig a veszprémi fegyházban. 1865 körül újból börtönbe került két évre, mert egy Pap János nevű embertől ellopta a neki eladott gyapjú árát. 1872 környékén pedig öt éves büntetését kezdte meg az illavai börtönben birkalopás, rablás és zsarolások miatt. Akárhogy is, 1877 közepéig az akkor 36 éves Savanyú már több alkalommal ült különböző börtönökben erőszakos bűncselekmények elkövetéséért. A java azonban csak ezután következett.
A Fénykor és a Kegyetlenség: 1877-1884
Savanyú Jóska működésének „fénykora” 1878 és 1884 közé esett, bandájával Vas, Zala és Veszprém megyékben egyik rablást a másik után követte el. A betyárlegendák különösen kegyetlennek festik le Savanyú Jóskát, aki áldozatait nemcsak kirabolta, de legtöbb esetben meg is kínozta. A nagyjából hat éves bűncselekmény-sorozat, mely elsősorban Vas, Veszprém, Zala és Győr vármegyékre terjedt ki, 1877. november 20. napján kezdődött, mikor is Savanyú 3 társával együtt egyetlen éjszaka leforgása alatt két gazdától lopott el anyagi javakat. Az összes kár 1260 Forintot tett ki.
- december 5. napján került sor a következő bűncselekményre, amikor is Savanyú és további 4 személy (közöttük Savanyú testvére, István) fegyverekkel felszerelkezve kirabolták Bezerédy Antalt, Szentivánfa település uraságát a saját kastélyában. Bezerédy Antal kirablása után - megérezvén, hogy kezd forró lenni a talaj a lába alatt - csatlakozott a hadsereghez, mely 1878-ban megszállta Bosznia-Hercegovinát. 1879. június vége azonban újra Magyarországon találta Savanyú Jóskát, aki testvérével együtt ellátogatott a középiszkázi búcsúba. Három pandúr azonban megneszelte, hogy a körözött rabló hazatért, ezért megpróbálták tőrbe csalni. A rajtaütés fegyveres küzdelemben csúcsosodott ki, melyben Savanyú István életét vesztette, Jóska pedig újra elmenekült az országból.
1881-ben visszatért Magyarországra, ismét egy rablóbandát szervezett maga köré és elhatározta, hogy augusztus 31. napján kirabolja Csabrendeken Háczky Kálmán földbirtokost. Aznap Háczky Kálmán együtt vadászott várbogyai és nagymádi Bogyay Antal sümegi szolgabíróval, orahoviczai és görcsönyi Mihálovich Lajossal és Czompó Lajos segédlelkésszel. A vacsorára várva kártyáztak, mikor este 8 és 9 óra között Savanyú Jóska hat emberével körbevette az épületet. Az ebédlőben ekkor fejezte be a terítést Vidos Ilonka házvezetőnő, és a szolgáló éppen beszólt az uraknak a kártyaszobába, ahol várakoztak, hogy kész a vacsora. Ekkor lépett ki a szobából Bogyay Antal, és azonnal vissza is szaladt, félrelökve Háczky Kálmánt. Bogyay feltépte az ablakot és kiugrott rajta, ekkor az ablak alatt álló Káplár Németh József nevezetű betyár lelőtte: a sümegi szolgabíró meghalt. A sikertelen rablási kísérlet után Savanyúék távoztak, attól való félelmükben, hogy a szobából rájuk lőnek. A rablógyilkosság után Savanyú néhány társát elfogták, ő azonban egyre vakmerőbb lett.
1881 szeptembere és 1884 februárja között számtalan rablást és lopást követett el, melyek közül nem egy végződött halállal. 1882 februárjában Savanyú és bandája rablás közben öli meg Gerstmann Dávidot Győrgyömörőn, 1883 júliusában bosszúból úgy megverik Németh Péter József számadót, hogy 35 napig fekvőbeteg lesz és a karja megnyomorodik, ugyanezen év augusztusában magukat pandúrnak kiadva elfogják Bakos Károly erdőkerülőt, majd napokig kínozzák. A betyár egyre merészebbé vált, a nagyvázsonyi uradalmi pénztárt fényes nappal rabolta ki. 1883 októberében Savanyú csak úgy szórakozásképpen néhány juhásznak úgy mutatja meg a fegyvere működését, hogy közben rájuk fogja a revolvert. Az egyik kirepülő golyó kioltja a 15 éves Ruzsa János életét. Bűntettei nyomán híressé és rettegetté vált, a korabeli sajtó a Bakony rémeként emlegette. A hatóságok sokáig tehetetlenek voltak ellene, Savanyú és számkivetett cimborái sikeresen bujkáltak a Bakony sűrűjében. A betyár rendkívül apró termetű, 160 (más forrás szerint 159) centiméter magas ember volt, adottsága állítólag sokszor mentette ki a csendőrök gyűrűjéből, például különös tekintettel olyan hasadékokra és barlangokra, ahova egy magasabb ember már nem fért be. Savanyó Jóska nevével sok helyen találkozhatunk a Bakony-vidéken. A térképen több barlang is viseli a nevét, ami nem meglepő, hisz egykoron a betyár rejtekeként szolgáltak ezek az üregek.
Az Elfogás és a Bírósági Eljárás
1883-tól országos elfogatóparancs volt érvényben ellene, 1000 forint vérdíjjutalmat ígérve a nyomravezetőnek. Megesett, hogy a pandúrok egy elfogóakció során a betyár egyik társáról hitték azt, hogy az a hírhedt Savanyó. De az újságok is közöltek fals híreket a szenzáció kedvéért. Savanyó Jóska elfogására 1884. május 04. napján került sor. Az elfogás történetéről többféle verziót is közöltek az újságok, amelyek ádáz küzdelemről, vadállati erőt kifejtő betyárról és árulásról is tudósítottak. Az eset ugyanakkor harc nélkül történt. Zalaegerszegen Magyarósi (vagy Mogyorósi) István billegi bojtár és öccse Imre adták csendőrkézre a bűnszervezet vezetőjét. A fiatal juhászbojtár és bátyja, Imre, jól ismerték a betyárt, és több okuk is volt, hogy elárulják. Az egyik, hogy a fivéreknek szintén volt bőven vaj a fülük mögött, így könnyen elképzelhető, hogy a nyomozók megzsarolták őket. A másik, hogy Savanyó állítólag kivégeztette nagybátyjukat árulásért 1883-ban a henyei erdőben, és most így akartak bosszút állni rajta. Savanyó ennek ellenére megbízott a testvérpárban, Imrében teljesen megbízott, mert ő hordta az élelmet és a bort a banda rejtekhelyére, de közben a csendőröknek is folyamatosan jelentett. Ez a bizalom öreg hibának bizonyult.
Az elfogás úgy történt, hogy Magyarósi ide hívta a betyárokat áldomásra a zalahalápi csárdába, és a borba erős altatót kevert. A hatóságok több napon át tervezték a rajtaütést, amelyben Mogyorósi Imrének kulcsszerepe volt. Neki kellett gondoskodnia arról, hogy az elfogás napján Nárai Jancsit - a banda egyik oszlopos tagját - távol tartsa Savanyótól, nehogy együtt túl erősek legyenek. A kábult betyárt öt csendőr közelítette meg és fogta le. A támadásba lendülő Grósz csendőr vetette magát elsőként a bortól kábult Savanyóra, aki így nem tudta használni híres tízlövetű pisztolyát. Szopós őrmester és Papp őrvezető a kezeit és a torkát kapták el, majd a közben megérkező Hoszni és Bőhm csendőrökkel együtt teljesen lefegyverezték és megbilincselték a betyárt. Az elfogással kapcsolatban felmerült egy másik verzió is, mely szerint Savanyút alvezére és legjobb barátja, Nárai Jancsi dobta fel, mert Savanyú teherbe ejtett két nőt is, akik korábban Nárai barátnői voltak. Az elfogás ezzel még nem ért véget, mert a csendőrök még órákat vártak lesben a rejtekre visszatérő Nárai Jancsira, a másik értékes fogásra. De az csak nem érkezett meg - feltehetőleg az akcióban elmenekült két betyár értesítette őt a rajtaütésről. A segítség ellenére Mogyorósi Imrét is letartóztatták, hiszen neki is volt elszámolnivalója.
Savanyó Jóskát először Tapolcán hallgatták ki, ahol Török Péternek adta ki magát, aki csak munkát keresni jött Keszthelyre, és semmi köze sincs rabláshoz vagy gyilkossághoz. A vizsgálati fogság idejére a zalaegerszegi börtönbe szállították, ahol egy budapesti újságíró is meglátogatta, és az alábbit közölte róla: „Savanyó korántsem a rablómondák daliás alakja, sőt egész nyomorúságos. Kinézésre inkább hasonlít egy budapesti csirkefogóhoz, aki a ledobott fél szivart is mohón kapta fel.”
Savanyó elfogását követően az eljáró szombathelyi ügyészség megpróbálta felderíteni a bűnszervezet által elkövetett összes bűncselekményt, valamint megpróbálta elfogni a csoport összes, még szabadlábon lévő tagját. A nyomozást összesen négy megyére terjesztették ki és 1885 végére az elfogottak és kihallgatottak száma meghaladta a száz főt. A felderítés egészen apró részletekre is kiterjedt, melyek segítségével elfogásra kerültek orgazda kocsmárosok, de még egy pandúrkáplár is, aki a vádirat szerint több alkalommal segített Savanyúnak egérutat nyerni a hatóságok elől. Mai szemmel nézve a 130 évvel ezelőtti rendőri munka hihetetlenül részletes és alapos volt. Ennek következtében nyugodtan kijelenthetjük, hogy az 1886. május 6-án kezdődő tárgyalás egy maffia-per első napja is lehetett volna.
Savanyó vasra verve, szigorú őrizetben várta tárgyalását, míg a nyomozók sorra gyűjtötték be társait, akik között volt nő és pandúrkapitány is. Utóbbinak volt köszönhető, hogy a betyár sokszor egérutat nyert a hatóságok elől. A börtönökben napról napra gyűltek a bandatagok, a tárgyalóteremben pedig a tanúk és a sértettek. Végül hosszas huzavona után a szombathelyi királyi törvényszéket nevezték ki a bonyolultnak ígérkező tárgyalás lefolytatására. Magyarország egyik legnagyobb büntetőpere vette kezdetét, amelyről a közvélemény úgy vélekedett, hogy Savanyó csak egy szerény tehetségű rabló, csupán a betyárromantika csinált belőle nagy bűnözőt, illetve csak ráfogták a mások által elkövetett bűncselekményeket.
A tárgyalásra közel kétszáz tanút idéztek be, ennek ellenére a bíróság már 10 nappal később ítéletet hirdetett. A tárgyalás 1886. május 6-án vette kezdetét. Az ügyész 27 pontban, több órán keresztül adta elő a vádat, amit Savanyó mosolyogva és kihívóan, 16 társa pedig kifejezéstelen arccal hallgatott végig. A tíz napig tartó tárgyalás során Savanyó a súlyosabb vádakat tagadta, és úgy festett, hogy a banda kisebb büntetésekkel is megúszhatja. Az elsőfokú ítélet végül Savanyó Jóskát életfogytig tartó fegyházzal, míg a többi bandatagot 12 évtől pár hónapig tartó szabadságvesztésre ítélte. Olyanok is voltak, akiket felmentettek a vádak alól. Az ügyész viszont fellebbezett, és halálbüntetést kért Savanyóra.
Novemberben folytatódtak a tárgyalások. Ekkor már 29 bűncselekménnyel vádolták Savanyót, de az ügyész szerint azért csak ennyivel, mert a többi eset nem volt pontosan felderítve, illetve akadt olyan, aki visszavonta feljelentését, feltehetőleg azért, mert félt a banda szabadlábon lévő tagjainak bosszújától. A periratok mennyiségét jelzi, hogy azokat külön lovas kocsival kellett a tárgyalás helyszínére szállítani.
A fellebbezést követően a magyar királyi ítélőtábla mondta ki a másodfokú ítéletet 1886. november 23-án Savanyú Jóska és társai ügyében. Az ügyészség által 29 bűncselekménnyel vádolt Savanyút az ítélőtábla kötél által halálra ítélte, amit a betyár megrendülten, és könnybe lábadó szemmel vett tudomásul. Bár a gyilkosságot nem tudták rábizonyítani, de még így is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A fellebbezés miatt az ügy még mindig nem zárult le és az eljárás a királyi kúria III. számú büntetőtanácsa elé került. A kúria megváltoztatta a másodfokú bíróság döntését és az elsőfokon hozott ítéletet hagyta helyben, mely szerint Savanyú életfogytig tartó szabadságvesztést kapott. Az ítéletet az illavai börtönben hajtották végre, mely a Monarchia legnagyobb börtöneként Trencséntől északra működött.
Börtönévek és Szabadulás
Savanyó Jóskát és néhány társát Illavára, az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb börtönébe szállították. Az egykori betyár fogsága ideje alatt szakmákat tanult ki, majd 15 év után jó magaviseletért a váci fogházba szállították át 1901-ben. Savanyú Jóska 15 évet húzott le Illaván, majd a váci közvetítő fogházba került, ahol a jó magaviselete miatt házi munkás, konyhás rab volt és még dohányoznia is lehetett. Az épület falai között takarítással teltek a mindennapjai. A kis zömök ember összeaszott, elráncosodott. A szemeiben nincs semmi tűz. Pislogása olyan, mint a kialvófélben levő mécses. Bajusza és haja megőszült, a fogai kihullottak. Végül gróf Csáky Károly Emánuel váci püspök kérelmére kegyelmet kapott. 1906 elején aztán teljesült Savanyó Jóska vágya, és gróf Csáky Károly Emánuel váci püspök közbenjárására kegyelmet kapott. Kiszabadulásakor már jóval túl a hatvanon, öreg ember volt, egészsége is megromlott, mire szabadult.
Élet a Rabság Után és Tragikus Vég
Savanyó Jóska szabadulásának szenzációs hírét minden újság megírta. A „sztárbűnözőt” még a hannoveri Mellini Színház egyik alkalmazottja is megkereste egy ajánlattal: Savanyó saját magát alakíthatta volna a színpadon, mégpedig a betyár tetteit bemutató, világ körüli út keretében. Az út nem jött össze, tekintettel arra, hogy Savanyúnak három havonta jelentkeznie kellett a csendőrségen és az igazságügy miniszter sem járult hozzá ennek elmaradásához. A turné végül nem jött létre, mert Savanyónak háromhavonta jelentkeznie kellett a hatóságoknál, és ezen még az igazságügyi miniszterhez írt kérelem sem változtatott.
A meghiúsult terv után a hajdani betyár Budapesten élt. Régi barátja, Kaiser Dezső kávéházában üldögélt napközben, ahova csak úgy tódultak a kíváncsi vendégek, hogy lássák a legendát. Jóskának jó dolga volt, de már nagyon visszavágyott egykori barangolásainak színhelyére. Az emberek félelmüket legyőzve kérdezgettek tőle, ő pedig egy ideig szívesen mesélt - amíg el nem unta.
1906 őszén Savanyú megelégelte a dolgot és visszaköltözött a régi nagy csaták színhelyére, Tótvázsonyba, a Sós-pusztára juhász testvéréhez, Jánoshoz. Itt szabómesterségbe kezdett, és állítólag szabóságot akart nyitni. Erre végül nem került sor, mert Savanyút egyre jobban kínozták a lábai. A betyár- és börtönévek alatt vélhetően reumás lett és az ízületi fájdalom kibírhatatlan szenvedéseket okozott neki. A hajlott hátú, vén betyárt, akit a helyiek tiszteltek és szerettek, egyre kevesebbet mozdult ki fájós lába miatt, amelyet a veszprémi kórházban is kezeltetett, de mindhiába. Otthonában a csendőrök is látogatták ellenőrzés céljából. Ilyenkor a tízlövetű pisztolyát - azt érdekes módon megtarthatta - is elővetették vele, és gyakran kérdezték tőle: „Józsi bácsi, hány embert lőtt agyon vele?” „Egyet se” - válaszolta az agg betyár.
Ez idő tájt Sós-puszta urasága Meller Dávid volt, aki gyakran meglátogatta Savanyót, és ilyenkor ajándékot is vitt neki. Lányai szintén felkeresték az öreget, akit le is fényképeztek bő gatyában és ümögben, ahogy az egy betyárhoz illik. Az öreg sokat mesélt a környéken élő gyerekeknek is, hogy milyen nehéz is volt bujdosó betyárként, mert gyakran nem volt mit enniük, és folyton csak üldözték őket.
Az egyébként ízületi fájdalmakkal küzdő vén betyárnak 1907 februárjában elfagytak a lábujjai a ház körüli munkában. A kórházi kezelés nem segített, amiért Savanyó Cseresnyés orvos urat és gyógymódszerét hibáztatta. Savanyó inkább hazatért a kórházból, mert nem engedte, hogy levágják az elüszkösödött lábát. Az orvosok a lába amputálását javasolták, ám abba nem volt hajlandó belemenni és 1907. április 09.-én tízlövetű pisztolyával főbe lőtte magát. Erről Kaiser Dezsőt is tudatta búcsúlevelében, amelyben a baráti szavak mellett a következőt írta: „Az öngyilkosságra iszonyatos sok szenvedés és fájdalmak vettek reája, mert már tovább nem bírtam tűrni a sok fájdalmakat, elszántam magamat most már egészen, hogy inkább meghalok, mint éjjel-nappal szenvedjek.” A levélírást követő napon, április 9-én, Savanyó Jóska egyedül maradt a házban. Felvette bő gatyáját és fehér ingét, fekete selyemsáljával pedig jó erősen odakötözte magát a karosszékhez, hogy halála után se kerüljön a földre. A kedvenc tízlövetű pisztolyával lőtte fejbe magát.
Tótvázsonyban temették el, ahol sírja idegenforgalmi látványosság, “betyármódra” illik pálinkával meglocsolni, ha arra jár valaki. Halálát sokan gyászolták és még többen ünnepelték, betyártörténetek, népdalok, pásztorfaragások őrzik emlékét. A sors furcsa fintora, hogy a rettegett fegyveres rabló túl a hatvanon reumatikus fájdalmai miatt lett öngyilkos 1907. április 9-én, Tótvázsonyban.
Savanyú Jóska Legendája és Öröksége
Hogy Savanyó Jóska és a hozzá hasonló többi betyár miért örvend még ma is nagy népszerűségnek, arról már tudományos értekezések is születtek. Egy bizonyos, a népléleknek szüksége volt olyan hősökre - és talán van még ma is -, akik bátorságukkal ellenszegülnek a törvényeknek, minden és mindenki felett álltak, a szabadságot egyfajta szuperhősként megtestesítve. Ezért nem csoda, ha a nép gyakran emberfeletti erővel, daliás külsővel és különleges képességekkel ruházta fel ezeket a közönséges bűnözőket.
A szájhagyomány miatt legendájának több verziója is ismert. Egyrészt a valóságban nem Savanyó Jóska, hanem a tótvázsonyi Doma Vendel volt az utolsó betyár, akit elfogtak. Másrészt, az országszerte ismert betyár nevével visszaélve Tótvázsony környékén nagyon sok rablást, gyilkosságot követtek el. Savanyó Jóska egykori rejtekét a Bakonynánához közeli Gaja patak szurdokában, a híres Római fürdőnél találjuk. Kis túlzással az Országos Kéktúra is érinti a helyet, hiszen csak egy 200 méteres kitérőt kell tennünk a kék barlangi jelzésen. Savanyó Jóska barlangja azonban csak egyike a környék geológiai látványosságainak. A hatalmas sziklák között átbukó vízesés, a környék számos forrása és a vadregényes táj hazánk egyik legizgalmasabb kirándulóhelyévé teszi a Gaja-szurdokot.