Bevezetés: A médium demokratizálásának igénye és egyedi műfaj születése
A Kádár-korszak, a konszolidáció időszakában a Magyar Rádió idegennyelvű főosztályának 1958-ban készített tervei már megfogalmazták azt az igényt, hogy a médiumnak szélesebb rétegeket kell megszólítania. Szepesi György (1976: 14) látta, hogy a legfontosabb feladat a médium demokratizálása. Ezt a célt szolgálta a „Szabó család” című rádiójáték ötlete, amely 1959. április 1-jén indult, és eredetileg csak pár részesre tervezték. A sorozat a nyugdíjasok stb. iránti érdeklődésre épült, és a produkció alapjainak lefektetéséhez, a dramaturgiához tartozott. A „Szabó család” nem dráma és nem irodalom, inkább egy krónika rádiószerűen, párbeszédes jelenetekben. Az előzmények nélkül született alkotás önmagában zárt dramaturgiai egységnek számított, és arra törekedett, hogy a közvetlen tudósítás benyomását keltse. A sorozat a Kádár-korszak egyik legnépszerűbb és legbefolyásosabb rádióműsora lett, amely évtizedeken keresztül tartotta lázban a hallgatókat, és nemcsak szórakoztatott, hanem közvetetten a korszak társadalmi és politikai viszonyairól is hű képet festett.
A Szabó család (2. teljes évad, 1960) (2/1. csomag | 29-52. rész) #szabocsalad
A „Szabó család” dramaturgiai alapjai és működése
A műfaj sajátosságai és alkotói megközelítése
A Szabó család első adását 1959. április 1-jén sugározta a Kossuth rádió. Azonnal hatalmas népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy a nagy focimeccsek idején az utcák is kiürültek, mert mindenki a Szabó-családot hallgatta (B. L. Rádióújság, 43. sz.). A műfaját tekintve a „Szabó család” nem drámai műfaj, inkább krónika. „A Szabó család nem dráma és nem irodalom,” hanem az „élet krónikája rádiószerűen, párbeszédes jelenetekben.” A helyszínek reálisak, csak a szereplők képzeltek, és az alkotók célja az volt, hogy a hallgatók számára a közvetlen tudósítás benyomását keltsék. A sorozat előzmények nélkül született, és önmagában zárt dramaturgiai egységként működött. A produkcióba a művészeti kérdésekkel foglalkozó szerzőtársak anyagát a színház dramaturgja építette be, és ő teremtette meg a sorozat egységét. „…hihetetlen dolgokra volt képes,” kiment felvételre a lakására, és a magnókezeléshez is értett. Egyaránt otthon volt a zenében és a művészetben.
A háttér: A dramaturgok és a szereplők munkája
A dramaturgiához tartozott a produkció alapjainak lefektetése. A szerzők különböző szereplőket is foglalkoztattak. Az alkotók elvárták, hogy az adott területen járatosak legyenek. A rádióban dolgozó Szabó család tagjai sokáig nem tették közzé nevüket, mert nem akarták megbontani a hallgatók képzeletében már kialakult képet, amelyben egy-egy jól ismert hanghoz kötődtek a figurák. Ez a titoktartás ellenére is kifizetődő volt a népszerűség szempontjából. A „Szabó család” nem csak egy rádiójáték volt, hanem egyfajta menedékül szolgált akkoriban. Lőte Attila (Lőte-interjú, 2009: 39-47) visszaemlékezése szerint „minden kollégájával, mindenkivel összekerültem egy adásban.” A „Szabó család” szereplőgárdái között is voltak átfedések, például a Rádiószínház és a televíziós produkciók színészei között.
Helyszínek és karakterek: A XIII. kerület, mint szocialista mikrovilág
A „Szabó család” történetei egy jellegzetes, teli külvárosban játszódtak, ami Eörsi et al. (2007) szerint valójában nem létezett. A műsor a XIII. kerület Angyalföld ipari jellegét használta fel, ami a Váci utat szegélyező nagyüzemekből fakadt. A névválasztás körül legendák keringenek, de a „Lapály utca” jól illett a munkáskörnyezetbe. Az eredeti koncepció szerint a család magját a családi tűzhely őrzője, Szabó bácsi és Szabó mama képezték. Az előző felsorolás sugall némi sematizmust, de az alkotók igyekeztek a karakterek sokszínűségét kiaknázni. Szabó bácsit egy beérkezett embernek ábrázolták, a családi összetűzések döntőbírájának, aki „a szocialista tervgazdaságnak is a szereplője volt.” A kezdeti „Opel” illene (IPKV, é. n., 195. rész: 1769) megjegyzés ellenére taxisofőrré avanzsál. A fiú, Ernő az orvosi egyetemre készült, míg a lány, Icu felvilágosultságát akarták átszűrni gyermekeik modernitáshoz való viszonyával. Szabó mama pedig operabérletet vett.
Dramaturgiai újítások és technikai megoldások
A sorozat dramaturgiai ereje abban rejlik, hogy minden egyes folytatásnak egy fordulópontnál kell véget érnie valamelyik cselekményszálnak. Az alkotók különös figyelmet fordítottak a hangjátékok környezetére. A helyszín- és szereplőváltást éles zajvágásokkal érzékeltették, valamint tömegzajt alkalmaztak a valósághűség érdekében. Az adás minden 4-5. percében az előző rész tartalmát foglalták össze. A technikai megoldások, mint például az éles zajvágások kiválasztására, hozzájárultak a sorozat dinamikájához és a hallgatók képzeletének megmozgatásához. A Szabó család esetében még azt is megírhatták, hogy Szabó bácsi ügyeit intézi, és ennek okán bejár a tanácshoz Kanczler Francival, bár kulcsfigura nem az. A fókusz hamarosan áthelyeződött a gyerekekre. A narráció meghonosított jelenetei segítettek a hallgatóknak a történet követésében.
Témák és üzenetek a „Szabó család” tükrében
A mindennapok kritikája és a társadalmi problémák megjelenítése
A „Szabó család” a legélethűbb reprodukálása volt a Kádár-korszak mindennapjainak. A sorozatban a gazdaságtól a kereskedelemig a legváltozatosabb témák kerültek szóba, sokszor kritikus hangvételben. Először a műsorban mutatták be a hiánycikkekről szóló információkat (A Szabó család, 1960. 01. 26. [rádiójáték], MR: 31. rész). A műsorban megjelenítették a tapasztalható visszásságokat, például a prémium problémáját (A Szabó család, 1964. 09. 22. 274. rész). A korrupciót és az ügyeskedést is bírálták, ahogy arra is utaltak, hogy „Pista a munkahelyén dolgozik, de a pénzéből Ernő tanul,” mert a gyárakban nem olvasott, művelt volna. A problémák ellenére mindenre akadt megoldás, például itthon ingyen is ellátják Ernőt (A Szabó család, 1967. 07. [rádiójáték], MR: 419. rész).
Bűnüldözés és társadalmi normák
A sorozatban gyakran terítékre került a huliganizmus problémája, ami az állampolgárok nyugalmát és biztonságérzetét fenyegette. A rendőrök, akik a Szabó családban is rendszeres epizódszereplők voltak, igyekeztek felszólalni a „szeszes ital ellen,” és a bűnözők ellen fellépni. Az alkotók azt is bemutatták, hogy a rendőr „nem néz oda” (A Szabó család, 1960. 01. 31. rész). Az ipari jellegű területen, a XIII. kerületben a Duna-parton még mindig gyakran találnak puskákat. A műsor kiemelte a családfő szerepét is, miszerint a fiúgyermeket az apának kell felnevelni (A Szabó család, 1960. [rádiójáték], MR: 71. rész).
Gazdaság és társadalmi változások
A „Szabó család” a gazdasági témákról is részletesen beszámolt. Például Irén festeti, és tevékenyen részt vesz a vállalatok egyesítésében. Még azt is elmondta, hogy „licencet akar vásárolni” (A Szabó család, 1965. 03. 23. [rádiójáték], MR: 300. rész). A munkás Szabó család dolgozója nem könyvből tanulta a marxizmust, hanem az életből. Szabó papa a május elseje alkalmából rendezett díszszemle főpróbájára ment (A Szabó család, 1966. 07. 05. [rádiójáték], MR: 367. rész). A sorozatban megjelentek a szocialista tervgazdaságban elért eredmények is (A Szabó család, 1964. 09. MR: 273. rész). A családon belül a nők egyenjogúsága is megjelenik, hiszen „Irén az igazgatónál dolgozik” (A Szabó család, 1965. 01. [rádiójáték], MR: 292. rész). Ezen kívül fel-felbukkannak A Szabó család tematikájában a lakáskérdés is, amikor például Romák viskója kerül szóba, mert „nem veszik a romákat emberszámba” (A Szabó család, 1960. 04. 05. [rádiójáték], MR: 41. rész).
Kultúra és életmód
A műsor a kulturális életre is kitért, és bemutatta, hogy a „pénz helyett kultúrával” is lehet élni (A Szabó család, 1960. 01. 31. rész). A család tagjai olvasnak, és Péter bátyját alakítja. Az alkotók igyekeztek a nézőket rávenni arra, hogy „ne a tévé előtt, hanem a könyvek mellett” töltsék idejüket (IPKV, é. n., 192. rész: 1747). Az opera népszerűsítése nem minősül reklámnak. A sorozatban egy kiállításra varratott kosztümhöz is kapcsolódó történetet hallhattunk (A Szabó család, 1965. [rádiójáték], MR: 302. rész). Még a művészetről is szó esett, amikor egy „képét több mint 10 ezer forintra becsülik a hozzáértők.” Az alkotók a realista irányzat mellett elkötelezettek voltak (A Szabó család, 1964. 08. 13. [rádiójáték], MR: 216. rész).
Politikai utalások és a Kádár-rendszer kritikája
A „Szabó család” nem közvetlenül politizált, de a sorozat a Kádár-rendszer árnyékában, finom utalásokkal fejezte ki a hallgatók viszonyát a politikához. A Rádió Idegennyelvű Főosztályának 1958. évi terveiről szóló beszámoló szerint „a rádió mindenkori elnöke hagyta jóvá az anyagot,” de „Gács újságíró is volt.” A cenzúra, bár nem volt explicit, de jelen volt. Gács Rezső „néha beleszólt pár mondatot,” például az ENSZ-főtitkár gépének lelövése kapcsán 1961-ben Afrika fölött (Major-interjú, 2009: 24). A rádiósoknak „mindig mennie péntekenként” kellett, és „a témát egyeztetnie kellett az illetékes szerkesztőségekkel.” Még a belügyminisztériumtól is „engedélyt kellett kérniük az anyagokban,” és a „hazai rendvédelmi szervekkel” is kapcsolatban álltak. Bandiék olaszországi útja is politikai okból hiúsult meg, mert „az olasz-magyar csereutat” a Belügyminisztérium nem bonyolította le.
A sorozatban a második világháborús szerepvállalásról is szó esett, és a hallgatók „nem nagyon értették,” de „Vengrija vojna kaput” öntött belénk egy paraszt (A Szabó család, 1960. 04. 05. 41. rész). Az „ellenforradalomkor” is „megfagy a vér” (IPKV, é. n., 1.). A „nemkívánatos témák közé tartozott a dohányzás is.” Dóra története is jól példázza a kor bonyolult viszonyait. A 1964. 04. 23. [rádiójáték], MR: 200. részben szó esik arról, hogy „ki hogy élte túl a háborút.” Dóra édesapja, Szabó János, egy „civilbe keveredett,” de „nem jelentette.” Végül Szabó bácsi „rábírta magát erre a nemes cselekedetre,” és a család befogadta Dórát. Ez a történet a szolidaritás és a befogadás üzenetét hordozta.
A „Szabó család” recepciója és öröksége
A hallgatók véleménye és a népszerűség okai
A „Szabó család” hihetetlenül népszerű volt, a „bejáró néniig” mindenki hallgatta. A hallgatók körében a legnépszerűbb karakterek Wágner Zsiga, Irén, Gizike és Icu voltak. A sorozat megosztotta a közönséget abban a kérdésben, hogy irodalomnak tekintsék-e. A felmérések szerint „a nők körében valamivel népszerűbb volt,” és az iskolai tanulmányoktól függően nem volt kimutatható különbség a népszerűségben. A hallgatók döntenek a Szabó család sorsáról (A hallgatók döntenek a Szabó család sorsáról, 1963: 5), és ez a közvélemény-kutatás a sorozat sikere mögött álló egyik tényező volt. A Magyar Rádió felmérése (1964) szerint a hallgatók „zömét már gépek segítségével dolgozták fel.”
Konfliktusok és anekdoták az alkotás folyamatából
A sorozat alkotása során számos konfliktus és anekdota merült fel. Lőte Attila (Lőte-interjú, 2009: 39-47) elmondása szerint „fenyegette meg az alkotókat,” ha kiírják Bandit a sorozatból. A „Telesporttal egy időre” is problémák adódtak, de az alkotók „folyamodtak” a megoldáshoz. A „Szövetkezet” is szerepet kapott a történetben, például amikor „Kittenberger Kálmán helyett Kittenberger Károlyról beszélt” (A Szabó család, 1962. [rádiójáték], MR: 145. rész). A hallgatók levelei a „Szabó család” iránti elkötelezettségüket mutatták, és az „istenellenes műsor” miatt tiltakoztak (ism., [levél]1962. 04.).
Megszűnés és a digitális kor
A „Szabó család” füzetekben is közzétették, és a sorozat 2500. epizódjával 2007-ben ért véget (48 év után megszűnik a Szabó család, ism., 2007). Ezt követően A Szabó család az internetre költözött, és ma is elérhető, mint a magyar rádiótörténet egyik ikonikus darabja.
A „Szabó család”, mint a Kádár-rendszer kordokumentuma
A „Szabó család” politizált volna? Nem közvetlenül, de a sorozat a Kádár-rendszer világának megkerülhetetlen forrása. A hallgatók a rádió révén azonosulni tudtak A Szabó család tagjaival, és ez a sorozat a „konzervativizmus és a stabilitásra épít” (Garami, 1962: 2). A „Szabó család” politikai üzenete, ha nem is nyíltan, de a hallgatói levelekben és a sorozatban megjelenő társadalmi kritikákban is felismerhető volt. A sorozat nem csupán szórakoztatott, hanem egyfajta „szamizdat” szerepet is betöltött, amely a mindennapok nehézségeivel és örömeivel szembesítette a hallgatókat, miközben a hivatalos retorika mellett egy „másik” valóságot is bemutatott. Major Anna (Major-interjú, 2009: 24) szerint „a Kádár” is hallgatta a rádiót. Az alkotók „az igazsággal, a tényekkel” próbáltak szembenézni, még akkor is, ha ez az állásukba kerülhetett volna.
