Kevés olyan titokzatos, nagy tehetsége születik a világnak, mint amilyen a magyar színművész, Soós Imre volt. Élete, pályafutása és tragikus halála a mai napig kérdéseket vet fel, és mélyen gyökerezik a magyar kulturális emlékezetben. Egy olyan üstökös volt, amely rövid ideig ragyogta be a magyar színművészet egét, de fénye máig érezhető.
A Balmazújvárosból induló tehetség
Soós Imre 1930. február 12-én látta meg a napvilágot Balmazújvárosban, egy nyolcgyermekes, mélyszegénységben élő parasztcsaládban. Apja a Semsey gróf birtokán volt zsellér, és a család korábban több analfabétát is számon tartott. A kis Imre hétéves korától napszámosként dolgozott. Már a kezdetektől többre vágyott felmenői sorsánál. Szorgalmasan, kitűnően tanult az iskolában, majd 1948-ban érettségizett a debreceni főiskolán.
A legenda szerint a 17 éves fiú a kommunista párt lapjában, a Szabad Népben talált rá arra a hirdetésre, hogy paraszti származású fiatalokat várnak a Színművészeti Főiskolán. A felvételire menet eltévedt Budapesten, a rengeteg gyaloglástól a csizmája feltörte a lábát, ezért mezítláb szavalta el a színpadon Petőfi Sándor „Szülőföldem” című versét. Olyan színészóriások előtt, mint Gobbi Hilda, Somlai Artúr és Bajor Gizi. Rögtön beleszerettek. Így, csupasz, sáros lábbal szavalta el a verset, és kapásból felvették a Színművészeti Főiskolára.
A Rákosi-rendszer sztárja és a filmsikerek
Főiskolás korában, 1948-ban játszotta el az első filmszerepét a Bán Frigyes rendezte „Talpalatnyi föld” című mozidarabban, mint kezdő főiskolás statiszta. 1949-ben aztán berobbant a köztudatba, amikor eljátszotta az első magyar színes film, a „Ludas Matyi” címszerepét. Ez a szerep egyből országos hírnevet hozott számára. 1950-ben „Lúdas Matyi” megformálásáért a legjobb férfiszínésznek kiáltották ki a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, és emellett szorgalmasan tanult, és statisztai munkákat vállalt. A pártvezetés büszke volt rá, Soós pedig megfelelt az ideológiai szerepnek, hiszen örült, hogy lehetőséget kapott. 1949-ben például azt mondta az egyik újságnak, hogy csoda, amit színészként megélhet, és csoda az is, ami 1945 óta az országban történik.
Ludas Matyi trailer
Soós Imre lett a Rákosi-rendszer emblematikus alakja, az ötvenes évek sztárja, aki a színpadon teljesített kétszáz százalékot. Ez szélsőségeket is szült. Azt beszélték például, hogy 1953-ban a „Föltámadott a tenger” című filmben neki szánták Bem apó jóságos szerepét, ám képtelenek voltak öregre maszkírozni az akkor is csak 23 éves Soóst, így végül elvetették az ötletet. A „Harag napja” című filmben aztán kimondva-kimondatlanul Rákosi Mátyást is megformálta.
Ezt követően szerepelt a „Dalolva szép az élet” (1950), „Civil a pályán” (1951), „Állami Áruház” (1952), „Ifjú szívvel” (1953), „Kiskrajcár” (1953), „A harag napja” (1953), „Föltámadott a tenger” (1953), „Liliomfi” (1954), „Hintónjáró szerelem” (1954), „A 9-es kórterem” (1955) című filmekben is.
A Körhinta és a nemzetközi elismerés
1955-ben elkészült a „Körhinta” című film, melyben Törőcsik Marival játszott főszerepet. Ez a film a világhírnév felé repítette. A „Körhinta” kirobbanó sikert aratott az 1956-os cannes-i filmfesztiválon, ahol Arany Pálmára jelölték. A film főszereplőjét, Törőcsik Marit dívaként ünnepelték, őt pedig a magyar Gérard Philipe-nek nevezték a francia újságok. Egy francia lap 1955-ben, a Körhinta cannes-i bemutatójakor így emlegette: a magyar Gérard Philipe. Szabó István filmrendező sok-sok évvel Soós Imre halála után elmesélte, hogy olvasott egy interjút, amelyben az akkori francia köztársasági elnök elárulta, hogy számára a film nem más, mint egy régi mozi szép emléke. Nem tudta megmondani, mi a címe annak a filmnek, amiben egy fiú és egy lány a körhintán egymást kergetik, majd összekapaszkodnak.
Törőcsik Marinak ez volt élete első filmszerepe. Évtizedekkel később azt nyilatkozta: „Elég volt belekapaszkodnom Imre tekintetébe, máris tudtam, hol a helyem. Elámultam, amikor megnéztem a Ludas Matyiban: ő már főiskolás fejjel, tapasztalatok nélkül is mindent tudott. Valahogy így született. Kivételes tehetség, elbűvölő ember volt. Hihetetlen II.” Törőcsik Mari azt is kijelentette, hogy Soós abba betegedett bele, hogy nem arra használták, amire való.
A színpadi pálya és a belső küzdelmek
A főiskola elvégzése után előbb vidéki színháznál kellett játszania, ezért három évet a debreceni Csokonai Színházban töltött, 1952-től 1955-ig. Itt kapta meg élete talán legnagyobb szerepét, Shakespeare Rómeóját. 1954-ben Rómeó karakterének megformálásáért Jászai Mari-díjjal tüntették ki. A filmforgatásokkal párhuzamosan Debrecenben fölfedezték benne az igazi színészt.
1955-től a Madách Színház művésze lett. Mígnem 1957. június 20-án tragikus hirtelenséggel, a mai napig tisztázatlan körülmények között életét vesztette. Szerepei azonban a színházi világ felejthetetlen alakjává emelték őt.
A nyugodt felszín alatt azonban izzott a láva. Hiába volt valóban kiváló színész, frusztrálta, hogy a pályatársak közül többen is utálták, hogy „pártvonalon” lett elismert művész. Az sem tett jót neki, hogy rövid időn belül vált egyszerű napszámos parasztgyerekből ismert emberré. Egy idő után azt is unni kezdte, hogy mindig ráosztják a felemelkedett parasztgyerek karakterét. Az idegen volt a nagyvárosi művészvilág. „Magam vagyok, és nem elég művelt ezekkel szemben” - fakadt ki egyik, húgának írt levelében. Magánélete sem úgy alakult, ahogy szerette volna.
A rivaldafényben minden tökéletesnek tűnt, pedig egyre több gondja akadt a civil életben. Sokat ivott, gyógyszerekkel nyugtatta magát, illetve láncdohányos lett. Az elkeseredettségét pedig fokozta, hogy a szerelme, a színésznő Ferrari Violetta 1956 októberében külföldre szökött. Ferrari utóbb azt nyilatkozta, hogy csak nagyon jó barátok voltak, semmi több. Utólag került elő egy jelentés róla, amely szerint: „Elhanyagolja kötelességeit, nem képzi magát ideológiailag, nem végez mozgalmi munkát.” A párt mégsem engedte el a kezét. Soós viszont egyre mélyebbre került lelkileg. Müller Péter író szerint azért készült ki idegileg a fiatal színész, mert rádöbbent, hogy a politika játékszere lett.
A tragikus vég
1956-ban két nagy csapás is érte. Egyrészt disszidált nagy szerelme, Ferrari Violetta színésznő, másrészt a forradalom alatt sokan bántották, mert a rendszer kegyeltjének tartották. Soós többször próbálkozott az öngyilkossággal, így került a János kórházba is, ahol beleszeretett a kezelőorvosába, dr. Perjési Hedvig pszichiáterbe. Dr. Perjési Hedvig pedig viszonozta az érzést. A kapcsolatukat leginkább a „héjanász az avaron” attitűd jellemezte. Különös, szenvedélyes szerelmi viszonyukat jó barátjuk, Müller Péter örökítette meg „Részeg józanok” című regényében.
- június 20-án érkezett el a végzetes nap. Soós Imre mindössze 27 éves volt, mikor holtan találták meg őt és feleségét közös lakásuk konyhájában. A Nők Lapja 2004/21. számában megjelent cikk szerint huszonhét évesen, egy nyitott gázcsap mellett halt meg. Hallottam én is, mint annyian: élt egy őstehetség, úgy fél évszázada, ragyogott egy csillag a magyar színművészet egén. Nevezik „tragikus sorsú zseninek” - távoli, misztikus szavak.
Előtte még játszott a Madách Színházban az „Egerek és emberek” című Steinbeck-darabban, amit nem szeretett, mert szerinte egy undok figurát kellett alakítania. Másnap pedig vidáman járt-kelt a színházban, és kollégáival diskurált. Június 20-án beültek négyesben - Soós, Perjési, Müller Péter, a későbbi író és Szénási Ernő, aki akkoriban ugyancsak a Madách Színház tagja volt - a krisztinavárosi Déryné Presszóba. A néhány hete házas Soós összekapott feleségével, majd elviharzott. Soós Imre - bár a felesége tiltotta az italtól - aznap este is sok alkoholt fogyasztott egy négyfős társaságban. Müller Péter, aki utoljára látta élve az orvosnőt, a „Részeg józanok” című regényében örökítette meg a végzetes szerelmet. Müller azon a bizonyos nyári estén, 1957. június 20-án a lakásig kísérte az orvosnőt, aki rettegett, hogy mi vár rá otthon, Soós ugyanis labilis volt. Az írót utóbb lelkiismeret-furdalás gyötörte, hiszen magára hagyta a meggyötört asszonyt. Hazament és másnap hallotta a rádióban, hogy mindketten meghaltak.
A halál körülményei és a mai napig tisztázatlan kérdések
- június 22-én a következő hír jelent meg a Népszabadságban: „Június 20-án este 9 órakor a XII., Alkotás utca 49/a szám alatti ház I. em. 1. ajtó lakásán holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét, dr. Perjési Hedvig 29 éves orvosnőt. A helyszínre kiküldött rendőri bizottság megállapította, hogy Soós Imre a garzonlakás teakonyhájában feleségével együtt világítógázzal öngyilkos lett. A bizottság a helyszínen búcsúlevelet nem talált.” A hivatalos álláspont tehát az volt, hogy közösen ölték meg magukat. Az újságok - ahhoz képest, hogy 1957-et írtunk - meglepő nyíltsággal írtak a megrázó esetről. A közös öngyilkosság kifejezést is papírra vetették, sőt, azt is, Soós komoly alkoholproblémákkal küszködött.
A lakás belülről be volt zárva. Amikor feltörték a lakás ajtaját, Soós a konyhakövön feküdt, Perjési pedig egy hokedlin ült élettelenül, félig elhűlt helyzetben, a nyitott gázrezsón hevert. A nyomozó szerint Imre nem akart meghalni. Hogyan került a konyhába, nem tudta. Azt teljesen kizárt dolognak tartotta, hogy bármilyen erőszakos módon, hiszen erősebb volt, mint Hédi, fizikailag kényszeríteni nem lehetett. De élni akart, ez tény. A tiszt sok hasonló esetet látott már, s ezt a helyszíni szemle alapján egyértelműen állítja. Azt is hozzátette: sok értelme a nyomozásnak itt már nincsen, s arra is megkért nagyon nyomatékosan, hogy maradjon köztünk, amit most elmondott, fölösleges nyugtalanítani a hozzátartozókat, s főleg a közvéleményt.
Kimaradt a hivatalos jelentésből az is, hogy Soós egyértelműen menekülni próbált, mert véres körmökkel leltek rá az ajtó mögött, kaparta a bejárati ajtót. Véres ujjakkal, letörött körömmel, utolsó erejével még az életbe nyíló konyhaajtót kaparta, de már hiába. Állítólag egy harmadik személytől származó bőrdarabkát is találtak a körme alatt, azonban az idegenkezűséget egyáltalán nem vizsgálták. A helyszínre érkező rendőrök amúgy hibát hibára halmoztak: a lakást kitakarították, a tárgyakat elmozdították.
Jóval később az orvosnő testvére azt állította, találtak egy búcsúlevélkét is, amit Perjési Hedvig írt, és amin a következő állt: „Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos.” Aztán az is elterjedt, hogy Soós körmei alatt egy harmadik ember bőrdarabkáit találták meg. Sokan mondják, ő még biztosan élni akart. Hogy öngyilkos lett-e, vagy a felesége végzett a színésszel, talán sosem tudjuk már meg. Annyi bizonyos, hogy a nyomozást nem folytatták idegenkezűség megállapítására. Soós Imre és felesége közös sírban nyugszik a Farkasréti temetőben.
Díjak és emlék
Soós Imre díjai:
- Legjobb férfialakítás díja (Lúdas Matyi), Karlovy Vary filmfesztivál - 1950
- Jászai Mari-díj - 1954
2001-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK Országos Színészegyesület megalapította a Soós Imre-díjat a pályakezdő színészek számára, a színészek erkölcsi megbecsülése és a társadalmi rangjának emelése céljából.