Az újszülöttkortól az iskoláskorig a játékok és a mondókák kísérik végig a gyermekek fejlődését, támogatva a testi, lelki és kognitív készségek kibontakozását. Az egyszerű érintésektől és hangoktól a komplex szerepjátékokig, minden életszakasznak megvannak a maga sajátos kihívásai és lehetőségei. A szülői jelenlét és a tudatos interakció kulcsfontosságú ebben a folyamatban.
A kommunikáció alapjai: az újszülöttkori játékok
Már a legkorábbi időkben, az újszülöttkorban is a kommunikáció számít játéknak. Bármelyik korszakról legyen is szó, alapvetően fontos, hogy mindig beszélgess a kisbabáddal, mondd el neki, mit fogtok csinálni, dicsérd, kérd meg, hogy segítsen, például tátsa ki a száját. Ezt kezdettől fogva érdemes így tenni, akkor is, ha úgy gondolod, nem ért belőle egy szót sem. Már az újszülött is megért, megérez hangulatokat, érzelmeket, szándékokat, a kimondatlanokat is. Ennek megfelelően egész testével, viselkedésével válaszol. Ha például nagyon nyűgösnek, sírósnak találod, először azt a kérdést tedd fel, hogy mit mondhattál neki (nem feltétlenül szavakkal), ami így felzaklatta.
Bár az újszülöttkor papíron nem tart három hónapig, és nem is érdemes ennyire szigorú határokat húzni, mert az átmenetek folyamatosak, azért az első hónapokat igen erősen meghatározzák az ösztönök. Hogy te most játéknak vagy az ösztönös igények kielégítésének nevezed-e, szinte mindegy is. A lényeg, hogy sokat tartsd testközelben, hordozd, ringasd, énekelj neki, és beszélj hozzá. Nem lehet megszabni, hogy naponta hány órán keresztül. Jobb, ha őrá hallgatsz: jelezni fogja, amikor szüksége van rád. Az egyik baba sokkal többet igényel a szülei közvetlen társaságából, mint a másik. A kisbabák számára a világ felfedezése a saját testük megismerésével kezdődik. Az első hónapokban minden egyes ujjacska, az apró lábujjak és a puha pocak egy-egy rejtélyes szigetet jelentenek, amelyeket a szülői érintés és a dallamos szavak kötnek össze egységes egésszé.
4-6 hónapos kor: a világ kinyílik és az önálló játék kezdete
Négy és hat hónapos kor között a baba elkezd kísérletezni, új dolgokat tanul, fejlődik a memóriája. Ekkor már a világ kinyílik: mi minden létezik még anyán kívül? Nagyon sok kérdésedre, bizonytalanságodra válaszol, ha igazán nyitott szemmel nézel a gyerekedre. Figyeld meg gondosan, elmélyülten, ne akarj mindig tenni-venni körülötte, vele. Észre fogod venni, hogy egyre gyakrabban irányul a figyelme valami külső dologra, egyre gyakrabban próbálkozik bizonyos mozdulatok kivitelezésével. Észreveszed, hogy nyúl a játékokért, figyeli a függöny hullámzását, és még a szopást is azonnal abbahagyja, ha valami érdekes hang üti meg a fülét. Amellett, hogy továbbra is mellette vagy, beszélgetsz vele, figyelsz rá, nagyon fontos, hogy ne avatkozz bele a próbálkozásaiba! Ha nyúl valamiért, ne siess a segítségére, és ne tedd az orra elé. Ha küzd, hogy megfogjon valami, de örökké mellényúl, ne add a kezébe a tárgyat. Ebből a csendes, kíváncsi szemlélődésből nő majd ki az önálló játék. Ebben nincs szüksége felnőttek közreműködésére. Jól teszed, ha nem avatkozol bele mozgásfejlődésébe sem. Vagyis nem készteted olyan mozgásokra, amelyeket magától nem kezdene, és nem is tanítod olyasmikre, amiket szerinted már tudnia kellene. Csak olyankor kezdeményezz játékot, amikor egészen biztosan nem zavarod meg önálló kezdeményezéseiben. Vedd figyelembe, hogy nem tud hosszan odafigyelni valamire. Egy-egy ölben döcögtetős játék, bábok forgatása, beszéltetése épp elég szórakozást biztosít.
A 4-5 hónapos kortól körülbelül egy évig terjedő időszak alatt a baba őrületes fejlődésen megy keresztül. Egy alvó, evő, pisilő, kakiló és síró kis gépezetből egy igazán interaktív, mozgékony kis lénnyé változik át, minden percben hatalmas növekedési ugrásokkal. Ami egyik nap igaz volt rá, az a másik nap már nem igaz. A dalok, mondókák választásában is ez az irányadó. Az anya (apa) tanul a legtöbbet! Ilyenkor az anya zenei és verbális kreativitása nagyon nagyot fejlődhet.
Hozzátáplálás és játékos étkezés
A hozzátáplálás megkezdése nagy mérföldkő a baba életében. Hirtelen új, korábban ismeretlen ízekkel, illatokkal és ételtextúrákkal bővül étrendjük. A gyermekorvosok egyetértenek abban, hogy a hozzátáplálást 4 és 6 hónap között érdemes elkezdeni. Az első szilárd ételeket 4-6 hónapos korban ajánlott bevezetni. Lassan próbálja megismertetni a babát az új ízekkel. Kezdje gyengéd rosttartalmú zöldségekkel, azaz sárgarépával, cukkínivel, fiatal zöldbabbal és brokkolival. Állaguknak köszönhetően a baba fokozatosan megszokja az új ízeket - keserűt és savanyút. Az anyatejjel ellentétben a bébiétel, a benne található rostok miatt, nem mindig ízlik a babának és néha makacsul elutasítja azt. A babát kezdetben csak kis mennyiségű étellel kínálja, és figyelje meg a reakcióit, beleértve az esetleges allergiás reakciót illetve ételintoleranciát, amely bőrpír, kiütés vagy kólika formájában is megnyilvánulhat. Nem kell elsietni a dolgokat, elvégre az első ételek bevezetése nincs konkrét időponthoz kötve.
Az etetés ideális alkalom arra, hogy beszélgetést folytassunk a babával. Már az étel készítése során mondja el a csöppségnek, mi lesz az aznapi menü, írja le az étel illatát, színét, ízét, ejtse ki a zöldségek, gyümölcsök nevét. Négy hónapos kortól a gyerekek elkezdenek kísérletezni, új dolgokat tanulnak, fejlődik a memóriájuk, ezért megpróbálják megérinteni az ételt, megszagolják, megfigyelik a formáját, színét. Kóstolgatásával új ízeket fedeznek fel, ízviláguk, látókörük tágul. A magas zsírtartalmú anyatejet, amely támogatja a baba növekedését, magas szénhidrát tartalmú ételekkel helyettesítjük (illetve egészítjük ki). Először zöldségek, majd gyümölcsök, valamivel később pedig keményítők kerülnek az étrendbe, hogy segítsék a baba növekedését, alvását és tanulását. Ügyeljen arra, hogy a szilárd ételek bevezetése lassú és kíméletes legyen, mert a kezdetben elsősorban a baba ízlelőbimbóinak felébresztésére szolgál. A hozzátáplálás megkezdésekor tartsa tiszteletben a baba saját tempóját. Figyelje gyermeke hozzáállását és hajlandóságát az új ételek, étel textúrák kipróbálására, a kiskanál használatára. Ha a baba képes megfogni az evőeszközt, akkor már csak egy lépés választja el őt az önálló evéstől.
Nincs egy általános és meghatározott napszak, amelyet erre kijelöltek. Ha szoptat, akkor olyan időpontban kínálja a szilárd táplálékot, amikor kevesebb a teje, azaz késő délután vagy este. Így hamarosan megtudja megfelelő étkezési időpont. Követheti a baba jelzéseit is - kinyitja a száját, amikor másokat enni, inni lát, tányér és evőeszközök után nyúl, a kis öklét a szájába rakja. Kezdje napi egy étkezéssel, majd fokozatosan térjen át kettőre (reggeli és esti étkezésre), és folytassa így egy hónapon át. A négy hónapos gyermek étrendje egyszerű, és kezdetben egy fajta főtt, turmixolt és passzírozott zöldségből áll. A szülők és a szakértők egyetértenek abban, hogy a sárgarépapüré első bébiételként a legideálisabb az édeskés íze miatt. A hozzátáplálást tehát egy fajta zöldséggel kezdje, néhány nap múlva új fajta zöldséggel próbálkozhat, és egy hét elteltével bevezetheti a húsokat. A zöldséges-húsos étel után színpadra léphetnek a gyümölcsös illetve a gyümölcsös-zöldséges pépesített bébiételek. Kezdje az almával, három-négy nap múlva az almát keverje össze a banánnal és végül a répával.
7-8 hónapos kortól: a höcögtetők és a „süti-süti pogácsa”
A kisbaba imádja az ismétléseket, hiszen mindent a világon úgy tanul, hogy ezerszer megismétli ugyanazt a dolgot. Az anyuka számára lehet, hogy dögunalom, hogy ezerszer tesszük vissza a kockát a torony tetejére, majd döntjük le, de a baba számára ez a játék maga a csoda. A dalaink még mindig az esti rituáléhoz tartozó altatók - ez akár 10-12 éves korig is így maradhat. A gyerek egyre fejlődő mozgását azonban mókás rigmusokkal mondókákkal kísérhetjük, és ezeket akár magunk is kitalálhatjuk a helyezettől függően. Nem kell új Kodálynak lennünk ahhoz, hogy a forogni tanuló babánkkal azt játsszuk: „Erre gurul, arra gurul, hopp legurul” (és elkapjuk a gyereket a levegőben) ezzel fejlesztve a gyerek testtudatosságát, mozgáskészségét, nagymotorikáját. Énekelhetünk a falattal, vagy éppen a pelusnak találhatunk ki akár rímek nélküli kis dalocskát, ami a gyereket leköti.
Mondókák - összefűzött változat 1-8.
Az úgynevezett höcögtetők 7-8 hónapos kortól végig kísérik a gyereket körülbelül két éves korig, vagy még az után is. A kisbaba egyik legnagyobb tudománya a tapsolás, így a „süti sütés” jellegű dalok is igazán nagy örömet adnak nekik. (Süti-süti pogácsa, édesanya csinálta, apának, magának, és a kicsi babának. A zenehallgatás és a közös játékos éneklés elválnak egymástól. A kisbabát SOHA nem tesszük oda a videók elé ezeket a dalokat magukban hallgatni. Ezeket mi, a szülei, együtt játsszuk vele, hiszen ezek érintésre, simogatásra, szeretgetésre, kacagásra, ügyesedésre valók. Így fejlesztik a gyerek társas viselkedését, testtudatosságát és az EQ-ját.
A mondókázás neurobiológiai alapjai és fejlesztő hatásai
Amikor egy édesanya az ölébe veszi gyermekét, és elkezdi ritmusosan mondani az ismerős sorokat, egy különleges, láthatatlan burok jön létre közöttük. Ez az intimitás az alapja minden későbbi tanulási folyamatnak, hiszen a biztonságérzet adja meg a bátorságot a külvilág felfedezéséhez. A ritmus és a rímek nem csupán a hallást finomítják, hanem a mozgással kombinálva komplex agyi hálózatokat aktiválnak. A neurológiai kutatások alátámasztják, hogy az érintés és a hallott szöveg szinkronitása felgyorsítja az idegpályák érését. A mondókázás során alkalmazott finom érintések, mint a simogatás, a csiklandozás vagy a ritmusos ütögetés, stimulálják a bőrt, amely testünk legnagyobb érzékszerve. Ez a fajta szenzoros integráció elengedhetetlen a megfelelő egyensúlyérzék és a finommotorika fejlődéséhez. Sokan nem is gondolnák, hogy egy egyszerű tenyérbe rajzolt kör mekkora hatással van a téri tájékozódásra. A mozgásos mondókák gyakorlása közben a kicsik megtanulják az irányokat: fent, lent, kint és bent.
A közös játék során a szülő és a gyermek közötti nonverbális kommunikáció is elmélyül. A tekintetek találkozása, a mosoly és a közös nevetés olyan érzelmi kötődést hoz létre, amely a későbbi dackorszak idején is biztos pontot jelent majd. A nyelvfejlődés nem egy elszigetelt folyamat, hanem szoros kölcsönhatásban áll a nagymozgásokkal és a finommotorikával. Amikor a gyermek a kezével mutatja a mondóka tartalmát, az agy beszédközpontja is intenzívebb munkába kezd. A mondókák ritmusa segít a gyermeknek felismerni a nyelv lüktetését, a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozását. Ez az akusztikai tagolás készíti elő a terepet a későbbi tiszta artikulációhoz. Érdemes megfigyelni, hogy a gyerekek gyakran hamarabb kezdik el mutogatni a mondókát, mint ahogy el tudnák szavalni azt. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a mozgásos memória megelőzi a verbálisat. A szókincs bővülése mellett a mondókák a grammatikai struktúrák elsajátítását is segítik. A ragok, a névutók és a különböző igemódok természetes közegben, játékos formában rögzülnek. A rendszeres mondókázás során a gyermek figyelme fokozatosan nyúlik. Míg kezdetben csak pár másodpercig tud fókuszálni, a kedvenc versikék végigvárása fejleszti a koncentrációs képességet.
Népszerű mondókák és fejlesztő szerepük
Az egyik legismertebb és legegyszerűbb játékunk a „Pont-pont-vesszőcske”, amely az arc részeit veszi sorra. Ez a mondóka általában az első, amit egy csecsemővel játszunk, hiszen az emberi arc az, ami a legkorábban felkelti az érdeklődésüket. A játék menete során az ujjunkkal érintjük meg a szemeket (pont-pont), az orrot (vesszőcske) és a szájat (készen van a fejecske). Ezzel nemcsak a testrészek nevét tanítjuk meg, hanem segítünk a gyermeknek az arcmemória fejlesztésében is. Érdekes megfigyelni, hogyan próbálják a nagyobb csecsemők ugyanezeket a mozdulatokat elvégezni a szülő arcán. Ez az interaktív utánzás a társas intelligencia egyik korai jele. A mondóka második fele a törzset és a hasat vonja be a játékba. A „nagy a hasa” résznél egy nagyobb kör leírása a pocakon segít a testközépvonal érzékelésében. A „török basa” alakja a magyar népmesék és mondókák világából ered, egyfajta kedves, pocakos figurát idézve meg. Bár a gyermek még nem érti a történelmi hátteret, a szavak hangzása és lüktetése élményt nyújt számára.
A tenyérbe köröket rajzoló „Kerekecske-gombocska” a finommotorika és a figyelem egyik legjobb fejlesztője. A tenyér közepén található reflexpontok ingerlése nyugtatólag hat az idegrendszerre, miközben a körkörös mozdulat a folytonosság érzését kelti. A mozdulatsor a tenyérben kezdődik, majd az alkaron keresztül halad felfelé a hónalj irányába. Ez a fokozatos közeledés a gyermek törzse felé egyfajta pozitív izgalmat generál. A játék csúcspontja a „bele-bele-bele” résznél a hónalj megcsiklandozása. Ez a pont a test egyik legvédettebb része, így az, hogy a gyermek hagyja magát itt megérinteni, a mély bizalom jele. A mondóka variációi között szerepel a „nyulacska” helyett a „macska” vagy a „kisegér” is. Ezek az apró változtatások segítik a rugalmas gondolkodást és az állatnevek megismerését. Pedagógiai szempontból ez a játék remekül készíti elő a ceruzafogást is. A tenyérbe rajzolt körök és pontok tudatosítják a kéz belső felületének érzékenységét. Nem szabad elfelejteni a játék közbeni hanghordozást sem. A suttogás és a hangosabb beszéd váltakozása a „bújócskánál” fejleszti az auditív differenciálást.
Az ujjszámoló mondókák klasszikusa az „Ez elment vadászni”, amely minden egyes ujjhoz egy-egy kis történetet és karaktert rendel. A számfogalom kialakulásának előszobája ez, hiszen a gyermek látja és érzi az egyes elemek elkülönülését. A hüvelykujjtól indulva a kisujjig haladunk, minden ujjhoz hozzárendelve egy tevékenységet. A „vadász”, a „meglátó”, a „meglövő”, a „hazavivő” és a „megevő” szerepei egy kerek történetet alkotnak. A kisujjhoz érve a hangunk általában magasabbá és játékosabbá válik, hangsúlyozva a „picike” jelzőt. A gyermek számára ez a rész a legélvezetesebb, hiszen gyakran ő maga is a „picike” a családban. Az ujjak stimulálása közvetlen hatással van az agykéreg azon területére, amely a kezek irányításáért felelős. A homunculus-modell szerint a kéz és az ujjak képviselete az agyban aránytalanul nagy, így ezek fejlesztése az egész kognitív apparátusra jótékonyan hat. Érdemes naponta többször is elővenni ezt a játékot, akár pelenkázás közben is. Ilyenkor a gyermek figyelme elterelődik, és a rutinfeladat egy közös kalanddá válik. A mondóka végén a „mind megette” résznél a kisujj játékos „bebekapása” vagy puszilgatása a szeretet kinyilvánításának egy formája. Ez az érzelmi lezárás adja meg a játék jutalmazó jellegét.
A térden lovagoltató mondókák, mint a „Hoci-hoci katona”, a gyermek egész testét igénybe veszik. A vesztibuláris rendszer, vagyis az egyensúlyérzékelés ilyenkor kapja a legintenzívebb ingereket. A lovagoltatás közben a gyermeknek meg kell tartania a törzsét, ami fejleszti a hát- és hasizmokat. Ez a posturális kontroll elengedhetetlen az önálló üléshez és a későbbi járáshoz. Az „átugratunk az árkon” résznél a térdek szétnyitása vagy a gyermek hirtelen, de kontrollált süllyesztése a zuhanás és a megérkezés élményét nyújtja. Ez a dinamikus mozgás megtanítja a kicsinek, hogy a világ biztonságos, és a szülő mindig ott van, hogy elkapja. A katonásdi ritmusa katonás és fegyelmezett, ami éles ellentétben áll a lágyabb altatókkal. Ez a váltakozás segít a gyermeknek felismerni a különböző karakterű energiákat és hangulatokat. Az egyensúlyozás mellett a ritmuskövetés is fontos szerepet kap. A gyermek teste átveszi a szülő ritmusát, ami egyfajta biológiai szinkronizációhoz vezet. A mondóka szókincse (katona, háború, ló, árok) távoli fogalmakat hoz be, de a mozgás révén ezek is jelentést kapnak. A gyermek számára a „ló” nem egy állat lesz első körben, hanem az az élmény, amit a szülő térdén érez.
A tapsolós mondókák, mint a „Süti-süti pogácsát”, a két testfél összehangolásának kiváló eszközei. A bilaterális koordináció fejlődése szükséges ahhoz, hogy a gyermek később képes legyen két kézzel fogni egy poharat vagy önállóan öltözködni. A pogácsasütés imitálása a konyhai munkát, a gondoskodást idézi meg. A gyermek látja a szülő mozdulatait, és megpróbálja lemásolni azokat. Ez az utánzó tanulás a szocializáció egyik legfontosabb eszköze. A családtagok (papa, mama) említése erősíti a tartozás érzését. A gyermek megtanulja a családi hierarchiát és az összetartozást. A mondóka végén a kezek szétnyitása vagy a „hamm” mozdulat a játék befejezését jelzi. A struktúra megléte segít a gyermeknek az időérzék kialakulásában. A tapsolás erejének szabályozása is fontos lecke. A gyermek rájön, hogy ha túl erősen üt össze a keze, az fájhat, ha pedig túl gyengén, akkor nem ad hangot. Ez az önszabályozás és a saját erő kontrollálásának első lépése. Gyakran a nagyszülők tanítják meg ezeket a mondókákat, ami összeköti a generációkat. A hagyományozás folyamata során a gyermek nemcsak egy versikét tanul meg, hanem átveszi azt a kulturális kódrendszert is, amelyben felnő.
1 éves kor felett: a felfedezés öröme és a szerepjátékok
Ebben az időszakban a legérdekesebb „játék” az, ha leteszed valahol, és nyomulhat, nézelődhet, felfedezhet kedvére. A szupernek gondolt, megvásárolható játékok általában pillanatokra kötik csak le, ellenben egy „véletlenül” elöl hagyott táska gondos kifosztása és a tárgyak aprólékos végigcsócsálása már játék a javából! Ugyanígy remek foglalatosság a turkálás a konyhaszekrényben, a könyvespolcok lerámolása, a műszaki cikkek kezelése, az elektromos vezetékek felderítése, a mobilok kibelezése, és így tovább, csupa olyasmi, amitől valamiért mindig igyekeznek a felnőttek eltiltani a kicsiket. Helyette a kezébe nyomják a beszélő, fütyülő, villogó, ezer nyomógombos csodát: - Ezzel játsszál, Pistike!, de Pistike legfeljebb odacsapkodja néhányszor a padlóhoz, amit a kevésbé strapabíró verziók nem is élnek túl. Pistike tör-zúz - szól az ítélet, pedig dehogy. Pistike csupán azt teszi, amit minden normális gyerek: utánozni akarja a felnőtteket. És ők valamiért naphosszat a telefonjukat nyomogatják, nem pedig rikító színű és idegtépő hangokat produkáló játékokat. A szülő tehát ebben a (kétségkívül elég fárasztó) időszakban a nap legnagyobb részét a csemetéje követésével tölti, és igyekszik a veszélyes tárgyakat időben elrakni előle. Nyugodtabb pillanatokban továbbra is beválnak az ölben döcögtetős, éneklős és lassan a mesekönyv-nézegetős játékok. A szülőnek azonban nem feladata továbbra sem, hogy a nap legnagyobb részében szórakoztassa a gyerekét.
A beszédfejlődés megindulása jelentősen bővíti a kommunikáció lehetőségeit. Most derül ki, miért is volt értelme kezdettől fogva sokat beszélgetni a kicsivel: egyre gyakrabban veheted észre, hogy nyilvánvalóan tökéletesen érti és követi a nagyok beszélgetéseit. Egyre inkább eljön a szerepjátékok ideje, amelyek már komoly párbeszédeket takarnak. Egyre jobban megszereti a meséket, ezért lehetőleg ne múljon el nap mese nélkül. A legjobbak azok, amelyeket a saját szavaiddal mondasz el, és amelyek összefüggnek azzal, amit ő nap mint nap megél. Tartogasd a mesélést, diafilmvetítést, egyszerű kis bábozást a nap nyugalmat kívánó időszakaira, például ebéd utánra, lefekvés előttre, kényszerű várakozások idejére. Egyébként a nap legnagyobb részében nincs szüksége a kicsinek arra, hogy játssz vele. Ehelyett engedd neki, hogy részt vegyen az életedben, dolgaidban, persze amennyire ez lehetséges.
3-4 éves kor: kortársak és társasjátékok
Három és négy éves kor között egyre inkább érdeklődni kezd a kortársai iránt. Eleinte ez inkább abból áll, hogy eljátszogat a többiek mellett, próbál bekapcsolódni, amit az idősebbek több-kevesebb lelkesedéssel fogadnak. Egy ilyen helyzetben nem elég, ha rászólsz a nagyokra, hogy vegyék be a kicsit is, ne küldjék el, adjanak neki is a játékokból és hasonlók. Hasznosabb, ha óvatosan és tapintatosan konkrét ötleteket adsz, hogyan is lehetne ezt megvalósítani. Néha-néha te is bekapcsolódhatsz a játékba, de ennek sokszor az a vége, hogy a felnőtt ötletei, elképzelései irányítják a játék menetét, ez pedig nem igazán kívánatos. Ahogy járni sem kell tanítani egy gyereket, a játékkal ugyanez a helyzet. Inkább segíts a felmerülő konfliktusok megoldásában. Nemcsak oviban, bölcsiben lelhet gyerektársaságra a kicsi, hanem nálatok, otthon is. Ilyen korú gyerekek esetében még nehezen megy több gyerek tartós együttes játéka. Inkább párosok alakulnak ki, ezért jobb, ha egyszerre egy játszótársat hívtok meg. Egyszerű társasjátékokkal is boldogultok már, mert a gyerek képes már a szabályok megjegyzésére és követésére. A vereséget viszont rosszul viseli, ezért keresd azokat a játékokat, amelyek vereségmentesek.
Általános irányelvek a mondókázáshoz és a játékhoz
Bár mondókázni szinte bármikor lehet, érdemes megkeresni azokat a pillanatokat, amikor a gyermek a legfogékonyabb. A nyugodt éberség állapota a legalkalmasabb a közös játékra, amikor a kicsi nem éhes, nem álmos, és nyitott a környezetére. Fontos, hogy a szülő is jelen legyen a pillanatban. A gyerekek ösztönösen megérzik, ha a felnőtt gondolatai máshol járnak vagy csak kötelességből mondja a szöveget. A valódi figyelem és a lelkesedés ragadós, és ez teszi a mondókát élővé. A környezet is befolyásolja a játék sikerét. Kezdetben érdemes csendes, zavaró ingerektől mentes helyszínt választani. Ha a tévé szól a háttérben vagy túl nagy a zaj, a gyermek nehezebben tud a szülői hangra és a mozdulatokra fókuszálni. Ne ijedjünk meg, ha a gyermek ezerszer is kéri ugyanazt a mondókát. Az ismétlés a tanulás anyja, különösen ebben az életkorban. A kicsik számára a biztonságot az jelenti, amit már ismernek és be tudnak jósolni. A változatosságot ne a szöveg cserélgetésével, hanem a dinamika módosításával érjük el. Próbáljuk ki a mondókát suttogva, majd hangosabban, lassítva, majd felgyorsítva. Ha a gyermek elfordul vagy nyűgössé válik, ne erőltessük a játékot. Tisztelnünk kell az ő személyes határait és aktuális állapotát. A mondókázásnak a kapcsolódásról kell szólnia, nem pedig egy fejlesztési terv szigorú betartásáról.
A mondókák hosszú távú hatása
Az óvodás és iskolás korba lépve azok a gyerekek, akik sokat mondókáztak, gyakran könnyebben veszik az akadályokat. A fonológiai tudatosság, amely az olvasástanulás alapja, már ezekben az években megalapozódik. A mozgásos mondókák fejlesztik az irányérzéket, ami elengedhetetlen az íráshoz. A balról jobbra tartó szemmozgás vagy a füzetben való tájékozódás mind-mind visszavezethető a korai téri játékokra. A memória fejlődése is látványos. A mondókák hosszú sorainak megjegyzése edzi az agyat, és segít a munkamemória kapacitásának növelésében. Az érzelmi stabilitás, amit a közös mondókázás ad, segít a stresszkezelésben is. A gyermek megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát ritmusos mozgással vagy dúdolással. Végezetül a mondókák a kreativitást is serkentik. A gyermek, aki sokat hallott játékos fordulatokat, bátrabban kezd el saját rímeket faragni vagy történeteket kitalálni. A testrészek felfedezése tehát csak a kezdet. A mondókák világa egy olyan komplex fejlesztő program, amely a gyermek teljes személyiségét átöleli.
Gyakori kérdések és válaszok a mondókázásról
Mikor érdemes elkezdeni a mozgásos mondókák tanítását?Már újszülött kortól érdemes elkezdeni a mondókázást, bár ilyenkor még csak a szülő hangja és az érintés hat a babára.
Mi a teendő, ha a gyermek nem akarja megfogni a kezemet a játék közben?Sose erőltessük a fizikai kontaktust. Néha a gyerekeknek szükségük van egy kis távolságra, vagy csak megfigyelőként akarnak részt venni. Ilyenkor mutassuk a mondókát a saját kezünkkel, és hagyjuk, hogy ő csak nézze.
Hány mondókát érdemes egyszerre tanítani?A kevesebb néha több. Érdemes 2-3 kedvencet kiválasztani, és azokat rendszeresen ismételni több héten keresztül. A kisgyermekek számára az ismétlés nyújt biztonságot.
Fejleszthető-e a ritmusérzék, ha a szülő nem érzi magát muzikálisnak?Természetesen! A mondókákhoz nincs szükség énekhangra vagy zenei előképzettségre. A legfontosabb a szöveg természetes lüktetése és a mozgás összhangja.
Okozhat-e a csiklandozás túl nagy izgalmat a babánál?Igen, minden gyermeknek más a szenzoros küszöbe. Figyeljük a jeleket: ha a baba nevet, de közben próbál elhúzódni vagy a tekintete elréved, az a túlstimuláció jele lehet.
Lehet-e modern gyerekdalokkal helyettesíteni a népi mondókákat?A modern dalok is hasznosak, de a népi mondókák szerkezete évezredek alatt csiszolódott olyanná, ami a legoptimálisabb az idegrendszer fejlődéséhez.
Hogyan segítheti a mondóka a beszélni még nem tudó gyermek kommunikációját?A mutogatás egyfajta elő-nyelv. Ha a gyermek képes jelezni a „Hoci-hoci”-t egy kis rugózással, azzal már közölte a szándékát.